Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-22 / 299. szám

1974. december 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

A munkásosztály énekese

HID IS AXIAL 75 LIES

Olyan embert, olyan írót köszöntünk 75. születésnapján, aki tollát, tehetségét, teljes életét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom szolgálatába állította.

Sokgyermekes cipész sokat nélkülöző fiának született, s a gyakori nyomor korán megtanította arra, hogy égbekiáltó igazságtalanságok vannak ember és ember között, gazdag és szegény között, úr és polgár között. De ugyanolyan korán megtanulta azt is, hogy ezen csak harccal, a megváltó forradalommal lehet fordítania Elvét, hitét, bátran megvallotta, s ezt az úri Magyarország azzal torolta meg, hogy kicsapta a középiskolából.

Előbb újságot árult Budapesten, majd különböző gyárak munkapadjai mellé állt. Ifjúmunkásként érte a Tanácsköztársaság kikiáltása. Félbeszakított tanulmányait a munkásegyetemen folytatta. A Tanácsköztársaság megdöntése után a féktelen terror földjéről menekülnie kellett. Csehszlovákiában került kapcsolatba a Kommunisták Magyarorzsági Pártjával, ekkor szólalt meg benne először a költő. Előbb az Új utak című folyóirat hasábjain jelentek meg versei, később jóformán minden szlovákiai munkáslapban.

öt év múlva tért haza, s itthon írta a proletárforradalom emlékét idéző, megújulását óhajtó költeményeit, amelyek előbb kéziratban, röplapokon, munkásszavalókórusok ajkán terjedtek, majd a?i illegálisan működő Kommunisták Magyar- országi Partja kiadásában — 1925 nyarán —, könyvalakban is megjelent. Ez volt Hidas Antal legelső verseskötete. Letartóztatását megelőzve, azonnal emigrált Bé- csen, Berlinen át a Szovjetunióba.

Jelentős munkát vállalt a Sarló és kalapács című folyóirat megindításában, egyik vezetője lett a Moszkvában megalakult Magyar Forradalmi írók és Művészek Szövetségének, s a forradalmi írók nemzetközi sw’ folyóiratának is ő volt az egyik szerkesztője. . ... kezdve jelentek meg orosz nyelven versei, majd orosz és magyar nyelven novellái, regényei, verseskötetei.

Forradalmi versei közül sok munkásdal, induló szövege lett és névtelenül haza is került. Ilyen például a híres Vörös Csepel, vezesd a harcot kezdetű induló, amelyről ma már tudjuk, hogy apósa, harcostársa, Kun Béla kérésére írta.

1938-ban a törvénysértések egyik áldozata lett, elítélték, börtönbe vetették, de rehabilitálása után ott folytatta, ahol abbahagyta. Hazánk felszabadulása után még hosszú ideig nem élhetett hazai földön.

1959-ben, 34 éves távoliét után érkezett haza, ahol végre a teljes megbecsülés övezi. Munkásságát országunk Kossut-díjjal jutalmazta. Életművét szinte lehetetlen felsorolni. Csupán néhány verseskötete címe, a Moszkvában kiadott: Folyik a pör, Sűrű csillagos az ég, A gyarmatok kiáltanak, itthon a Néném kertje és a Jázmin utca című kötetek. Jelentős helyet foglal el életművében regénytrilógiája, a Ficek úr, a Márton és barátai, vala- lamint a Más muzsika kell.

EPILÓGUS

Nem akarok meghalni addig, amíg valamit meg nem látok, amíg meg nem szeretem újra ezt a — mégis! — szép világot.

Amíg föl nem repül a sző

a legszebb kelmére, ragyogva, mely az egész világot tavaszba, nem-húnyó-fénybe vonja.

Amíg a Mount Everest vésője a Kordillerákba nem vágja: mi voltunk, vagyunk és leszünk a történelem csodája.

Amíg szét nem dörrenti törvényét a halálon átlépő élet. —

Micsoda ünnep lesz! Ezer asszonyba: talállak, anyám, téged.

Küldöm majd a győztes ember dalát a robajló Óceánba...

Nem akarok meg halni addig,

mert akkor hiába éltem.

Hiába. Hiába. Hiába.

ÍŐM V.Ii;* KŐ * 1 * 3 * 1 * 3

T/’ Tiiv M la »Ir:

* •

Sí c Sla^'a, fioldfa

Ladányi íyűjteményes kö1 a kö > 10 9 és 1974 kö‘ meg. lent nyolc köteté- verse't a ’ja közre (az eh

3 Az út kezdete, 19'9 — Ki! melt tollú szé! A . ; -ihbi gyűjtemée és ciklusai sze : t tagol ló kiadványban a ■ Ívesebb hazát című kötet korábban grafikai jelqk- :el tagolt — költeményei is címet kaptak.

Ladányi költői pályája — a Tűztánc antológiában, el- -ö köteteiben — egy nosztalgikus, emlékidéző témakör negszólaltatásával indult: a városba szakadt hajdani pásztorfiú szomorúsága, szelíd lázadása hatotta át verseit (Pásztorgyerek, E városban). Hangját, következetesen vállalt költői szerepét a hatvanas évek közepére találta meg: a kihívó, dacos, magányos lázadó magatartást harsány és groteszk, frivol és

érzelmes szálakból szőtt versekben jeleníti meg. Néhány határozottan politikai verse :Lenin, Zene gitáron, Aki a söntésben ácsorog) mellett a szegények, a komfort- nélküliek, a talponállókban, italmérésekben tengődök világát megjelenítő költeményeit is társadalmi indulat hatja át (Kocsmakertben, Nyugodtan üldögélünk). A düh, a fintor, a hol pátosz- szál, öntudattal, hol öngúny- nyal vállalt bohóckirály-sze- rep mellett ellágyuló érzelemmel szelíd szeretetvágy és őszinte erotika szólal meg a szerelmes versekben (Utánad kószálok, Szeretők). A két utolsó kötet a költői szerep, s a lírai eszközök megújítására tett kísérletekről is tudósít: lázadása, magánya, tragikus, önirónikus megvilágításra törekszik Ladányi, egyre tömörebb versformába szorítva mondandóját (Törzsíőnök esti éneke.)

V

alami tervezett

kirándulás kapcsán (ami végül is elúszott a ködbe), Z. nagy gesztikulálások közepette kijelentette, hogy magnót is hoz. — Neked van magnód? — kérdezte G. A rádiósok előszeretettel nevezték a rádiót Sorvasztó- nak. G. már ezerszer, tízezerszer hallotta, észre sem vette. De akkor hirtelen az jutott eszébe, hogv érdemes lenne az efféle elnevezések gyökereit kikutatni.

Voltak egynémely tapasztalatai.

Vácon az egyik épületszárnyat Lordok Házának nevezték a rabok. Semmi különös. Ugyanolyan cellák, ugyanolyan billenthető ablakok, ugyanolyan rácsok, ugyanolyan szalmazsákok, ugyanolyan alumínium-lavórok, ugyanolyan kiblik, olyanolyan magaslábú, cseppnyitetejű, semmire-nem-jó idétlen asztalok, elbarnult hokkedlik, ugyanolyan tömör vasalt ajtók, ugyanolyan rideg-fekete „kutyákkal”,

ugyanolyan idegborzolóan cirpelő cirklikkel. Semmi különös. Csak éppen az itteni rabok halálraítéltek vagy életfogytosok voltak. Ök maguk nevezték el börtönrészlegüket Lordok Házának.

G. egyik unokahúga szövőgyárban dolgozott, tizenöt év óta egyhuzamban. A gyárat az idők során modernizálták, már ami a gépeket illeti. (Más minden maradt a régiben: a Dante poklára emlékeztető öltöző, mosdó — és hogy az éjjeli műszakban még egy pohár szódavizet sem lehetett kapni.) Egyre újabb, egyre csodásabb, egyre gyorsabb gépek érkeztek — az már szinte természetes, hogy egy tökéletes gépből többet kell ellátnia a szövőnőnek. („Elvtársak, a rohanó élet követelményeihez a mi gyárunk is viszonyulni akar töretlenül...”) G. unokahúga ekkorára bizony már egy kissé törődött volt. (A törődöttség is többféle. Vagy időszakos vagy befejezett. Megtöretett! G. unokahúga kissé törődött- ségével is már ebbe az utóbbi kategóriába tartozott.) Igazi jó melós volt mindig, szívós, hajtós, makacs, mint egy kemény, fogós kopó, soha nem nyafogó, ha sűrű volt az erdő, arra gondolt, lehetne sűrűbb is, ha sok volt a bogáncs, kullancs, azt mondogatta magában, lehetne még több is, és hajtott rendületlenül tovább. (Nemhiába. ami csak prémium, jelvény, jutalom és díszoklevél létezett a gyárban, mind megkapta. Nemhiába: fel- ruházkodott, régi nagy, sötétdobozos Orion rádióját kicserélte egy kis lapos, vilá- gosdobozú Videotonra, tévét vett, fiókos könyvállványt — a polcokat egyszer s mindenkorra helyükre tett díszsorozatokkal — nem is Könyvek: könyvszobrok! —■, a fiókokat harisnyákkal, zoknikkal és alsóneműkkel töltötte meg, és mert a Gázművek szerint csaknem két évtizedes, gyászszinűre égett rezsója a cserére még nem érett meg, vett saját költségén egy hófehér zománcos gázrezsót. És ez még nem minden. A Tűzoltó utca egyik mellékutcájában volt a lakása. — A Tűzoltó utca mellékutcája! Aki ismeri a Tűzoltó utcát, annak kár is többet mondani, aki meg nem, annak úgyis hiába. — Szoba. konyha természetesen gang. és a gang végén a közös vécé. Már régóta mondogatta G. unokahúga: Legalább egy külön vécét szeretnék. egy gusztusos külön vécét. Ahol ha az ember már toykig van a férjével, vendégekkel, látogató rokonokkal. el lehet üldögélni. Ahol meg lehet nyugodni Ahova vissza lehet vonulni. Mint egy előkelő hölgy a boduárjába. Dédelgetem a gondolatot, és nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne legyen külön vécém.” — G nek nem volt szíve kijavíta- ni: nem boduár. hanem bu- doár; különben is utálta a kijavítgatós embereket — és különben is minek, egészen

pontosan értette, miről van szó. Tizenhárom évi dédel- getés után aztán az asszony végre belevágott: a konyha fele fürdőszoba + vécé lesz. De hát ezt elhatározni, és véghez vinni, nagy különbség. Engedélyt kivárni! — Ez önmagában ésszel felfoghatatlan hosszú ideig tartott. Ha egyáltalán ésszel felfogható az, hogy évtizedekig tartó embertelen körülmények önköltségén történő megszüntetéséhez hatósági engedély kell! Pecsét kell! Határozat kell! — Kivitelező szakembert felhajtani! A felhajtott szakembert leke- nyerezni, hogy ne fél év múlva, hanem egv kicsit korábban kezdjen neki. Kinyomozni a boltot, ahol valóban van kád. Megkenni a boltvezetőt, hogy a valóban levő kádkészletből valóban adjon is el egyet, ha másként nem. hát IKKA-utal- ványra. IKKA-utalványt szerezni. Aztán megindítani a hajszát a mosdókagyló, vécé-csésze után. A csövek után. Könyökcsövek! A kö- nyökcsövek utáni hajszába

Karikákat dobáltak, dodgemeztek, megjárták az Elvarázsolt Kastélyt, kipróbálták a Játékterem minden automatáját, és G. közben elmesélte, hogy ő maga is kifutó egy Rumbach utcai bőrhulladék- kereskedőnél — visszaemlékezett piros svájcisapkájára és a két nagykerekű tolókocsira — méghozzá kitűnő eredményű, friss egyetemi diplomával a zsebében, ráadásul olyan időkben, mikor az újságok szerint ilyen nem létezett. .„Én autószerelő szerettem volna lenni” — mondta a fiú a csodacsónakban. „Na és, hol van az megírva — mondta G. —, hogy már nem lehet az?! Csak egy esetben lehetetlen, ha feladja.” — „Nem adom fel!” — A fiú arca sugárzott a színes lámpák 1 fényében, összemelegedtek. Nemsokára már ő kérdezett. „És hová kellett cigőlnie a bőrhulladékot?” — „Hová? Hát sportcipő-készítő maszekokhoz, kátéeszekhöz. A hulladékból futballcipő stopli lett, némelyik ragyogó karriert csinált, elnyomorodott, félmég G. is bekapcsolódott. Meghökkentő, hogy az író- társadalom milyen elképesztő tájékozatlanságot árult el e téren. Legtöbbjük csak kályhakönyökcsövekről hallott, s ezzel vége, fogalmuk sem volt az egyéb könyökcsövek világáról. Azt is lehetne mondani: földalatti világáról, ahová csak összekötők révén, körmönfont jelszók segítségével lehet csak beférkőzni. „Nem értem —■' morgolódott G. —, hogyan akartok ti így szocialista realista regényt írni?! Mit csinál a hősötök, bemegy egy vasboltba vagy egy cső- és szerelvény szaküzletbe és csak úgy ukktnukkfukk vesz egy könyökcsövet? Egyetlen hamis pont, és oda az egész művetek realitása. ,A kö- könycsövek világában bennfentes majd felkiált: Hát én ennek az írónak már azt sem hiszem el, hogy az Annája szeme kék!... Micsoda, hogy a ti hőseiteket nem érdeklik a könyökcsövek?! Vegyétek tudomásul, hogy nincs ember, aki rövidebb-hosz- szabb élete során legalább egyszer ne kényszerülne szembenézni a könyökcső problémával. Hogy ti ezt megkerülitek, kihagyjátok?! Haha! Nem én mondom,már Hemingway megmondta: az író csak azt hagyhatja ki büntetlenül, amit töviről-he- gyire ismer, különben ijesztő rések keletkeznek művében. Szakadékok. Vigyázat, egyszerre csak azon veszitek észre magatokat. hogy egy mélységesen mély kö- nyökcső-verembe estetek, ahonnan nincs többé kiút... Hogy én egy kissé szét vagyok borzolva? Lehet, de én akár regényt is tudnék írni ezzel a címmel: ..A könvök- csövek titokzatos világa”. Persze azért csak be lehetett szerezni azokat a titokzatos könvökcsöveket. G. kiszimatolta. hogy egvik óbudai bojtban léteznek. Nem rontott ajtóstul a hé-’ a. Egy rek- kenő nyári délután — akkor már hetek óta az üzlet körül ólálkodott, a környék kispados házmestereit, mozgó fagylaltárusait. cigány Utcaseprőit személyes ismerőseiként üdvözölte és esténként Krúdy-regényeket olvasott —, igen. egy rek- kenő nyári délután szóba elegyedett a kérdéses bolt kifutófiújával, meghívta egy fagylaltra, másnap ismét, és szombaton kivitte a gyereket a Vidám Parkba.

retaposott korában 'sem hajították a szemétdombra, hanem vitrinben őrizték kegyelettel — az aranylábú csapat aranycipős csatárának egyik stoplija.” Míg a fiú hul- lámvasutazott, G. lenn a pádon várta, s közben arra gondolt, majdnemhogy tisztátlan ez a kapcsolat kettejük között, hiszen egy kimondatlan cél a mozgató rugó, melyet csak egyik fél ismer. „Mint egy okádék homokos, úgy viselkedem — gondolta émelyegve. — Egy pók, aki mintha lantot pengetne, szövi be a legyecskét.” Felnézett, egyik kocsi éppen akkor ért fel a holtpontra, sziluettje egy pillanatig megállapodott az alkonyi égen, majd ujjongó hujjogatások és lelkes sikoltozások közben eltűnt a mélyben. „Azért egészen mégsem — mondta G. magában —, azért egészen nem. És tényleg szeretném, hogy ez a gyerek valaha autószerelő lehessen. És ez már egészen függetlenül a könyökcsövektől. De a könyökcsövekre emellett változatlanul szükségem van, mert azt is szeretném, ha az unokahúgom álma is valóra válna... Te jó isten, mi vagyok én, jótékony Mikulás? Vagy csak ez is kutya önzés, a saját álmok eltemetéséért elégtétel vétel ?

A következő héten a segéddel sörözött, s nemsokára elérkezett a pillanat, mikor a boltvezetőt invitálhatta meg egy cigányzenés vacsorára. Mindvégig az ürügy: a cső- és szerelvény szakemberek életének beható tanulmányozása. Unalmas este volt, sokkal szívesebben töltötte volna a kifutófiú társaságában. A boltvezetőt nem érdekelték se a csövek, se a szerelvények. se a kereskedelem, csak két dolog: a pénz — ő így mondta: jövedelem — és a Dunakaranyban lévő nyaralója — így mondta: hétvégi házikó. Szenvedélye pedig a horgászat. De egyenlőre csak elméletben. A parton vége- hossza-nincs sorban mindenféle ember üldögél, és ő nem akar egy lenni közülük. A saját verandájáról szeretné kivetni a horgát. Mégiscsak más. Jelen pillanatban leghőbb vágya egy teleszkópos olasz üvegbot. Dehát ezt nem olyan egyszerű megszerezni. Általában amit az ember szeretne, azt sohse lehet kapni.«

G. mohón belekapaszkodott a

felcsillanó lehetőségbe. „Én megszerzem!” — mondta

gyorsan.

Egy rövid hónap leforgása

alatt sikerült megszereznie a teleszkópos üvegbotot, valóban remek darab volt, végtelenül hajlékony, pehelykönnyű, s egy monzdulattal alig félméteresre összetolható. Csak amikor átadta, akkor rukkolt elő a könyökcsövekkel. „Akármilyen, akármennyi! — lelkesedett a boltvezető. — És nehogy azt képzelje, hogy az üvegbot miatt!” G. bizonykodott, hogy dehogyis képzeli, magában pedig arra gondolt, hogy ez a körülmény mást már örökké tisztázatlan marad.

Mindent összevéve, két évig tartott, míg G. unokahúgának sikerült kiszakítania magát a közös budi gyötrelmeiből. G. ekkor már a japán közmondás — Mire kész a ház, itt a halál! — magyar változatát formál- galta.

Ez idő tájt a kemény köpd már időnként nyüszített. — „Mi a baj ?” — érdeklődött G. „Dagad a bokám”. — „El kell menned orvoshoz, majd felír valamit.” — Felír, azt elhiszem! De a tizennyolc gépből nem ír le egyet se.” „Csak nem úgy érted, hogy tizennyolc gépet egymagádnak kell elltánod?!” — „Naná, hát hogy értem?” — Úgy emlékszem, valamikor csak négy géped volt.” — „Jól emlékszel, négy rossz gép, szakadt a szál, elakadás, minden. De azért csak négy gép volt az a négy gép, s ez a tizennyolc csak tizennyolc, ha ultramodern is. És ezért a szál itt is szakad ám, ha nem is olyan gyakran... Nem tudom, lehet, hogy csak kikészültem, elavultam, én is, a gyár talán jobban tenné, ha bennünket is kicserélne ultramodern rnunkásnőkre, akiknek feszes a bokájuk, s az idegeik dralonból vannak. ..”

Igen, csak ennyi. G. unokahúga a gyárat mindig csak gyárnak nevezte. A Lordok Háza, Sorvasztó stb. ismeretében G. ezt rendkívül figyelemreméltónak tartotta. Szinte megrendítőnek, bár tudatában volt, hogy sokan az efféle árnyalatokat észre sem veszik. Amikor egy rab a börtönét Lordok Házának titulálja, abban a nekikeseredett cinizmuson kívül invitálás is lappang, valahogy így: „Aki nem hiszi, próbálja ki, tessék, tessék, csak folyvást tessék, várjuk az újabb madarakat, s nyilván nem hiába, mert ahogy elődeink voltak, lesznek utódaink is!” Viszont mikor Z. és kollégái a rádiót Sorvasztónak nevezik úton-útfélen (tájékozatlanok és vadidegenek előtt pedig még külön nyomatékkai), abban kendőzés, taszítás és álcázás rejlik — védik, óvják, átlagon felül kényes munkahelyüket. (G.-nek és F.-nek volt alkalmuk elégszer látni, hogyan és mennyire sorva- doznak odabenn a szerkesztők. P.-nek különösen, aki mint Ezüst Kecske-díjas hangjátékszerző, különösképp szívesen látott vendég volt a Rádióban.)

a valaki a feleségét nerp bé-ne- jemezi, oldai- bordámozza. hanem egyszerűen azt mondja: a

feleségem — az a házasság lehet nehéz, küzdelmes (időnként veszekedéssel tarkított),

de egy majdnem bizonyos: a házastársakat az átlagosnál

erősebb, biztos és megbízható szálak fűzik össze. G. unoka- húga most. tizenöt év múltán is, ha akár éppen akkor tért is haza tizennyolc gépe mellől dagadó bokával s ha némelykor még annyi energiája sem maradt, hogy a konyhából elrekeszelt fürdőszobájában az IKKA-utalványra kiküzdött kádjába vizet engedjen — a gyárat mindenkor csak gyárnak nevezte.