Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-19 / 296. szám
XXV. évf. 296. sz. 1971. dec. 19., csütörtök VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR “3 / Demokratikusan - fegyelmezelíen A fejlődés az ellentétek harca — tanultuk az első szemináriumok egyikén. De hogyan lesz akkor fejlődés a szocializmusban, a kommunizmusban? — — kérdeztük nydmban, mert naívul hittünk az eszményi állapotok megvalósulásában. S most pedig, néha értetlenül állunk a szokatlan, új ellentmondások láttán. S előfordul, hogy az idő távlatában, megtisztult, megszépült múltbeli állapotokat idealizáljuk. Pedig tudjuk, hogy az óhajtott célok, a vágyak esetenként felülkerekedtek a józan belátáson, a reális megfontoláson. Minden döntés, — bármennyire körültekintő és mentes a szubjektivizmustól — kockázattal jár. Ez napjaink szemináriumi tétele. Többek között azért is, mert a döntés megold feladatokat, ellentmondásokat, de — az élet már csak ilyen újabbakat szül. A célok elérése, s nyomban a soronkövetke- zők kitűzése, a hozzájuk vezető út tisztázása — a perspektíva — az ambíciók forrása, a politikailag legaktívabb, a közélet iránt elkötelezett emberek biztonságos cselekvésének alapja. A távlatok felvázolásánál eleve a jelen és a jövő érdekei, a ma fogyasztása és a holnap lehetőségei ütköznek össze. Biztosan lehetne, sőt kellene többet költeni például jövőre a meglévő jövedelmi aránytalanságok felszámolására, a tejesítmények honorálására, az árak stabilizálására, lakások, iskolák építésére. De nem mondhatunk le az új ötéves terv első esztendeiben és a távolabbi jövőben a termelési, gazdasági, műszaki lehetőségeket bővítő fejlesztésekről, beruházásokról, a jólét holnapi forrásainak megalapozásáról. A jelen és a jövő szükségleteinek optimális összhangjához az adott időszak gazdasági növekedése teremt kedvező feltételeket. (Ha nagyobb a nemzeti jövedelem, több juthat fogyasztásra és fejlesztésre is.) Am a gazdasági növekedés egyszerűbb, extenzív útja, a termelés mennyiségi növelésének lehetősége igen korlátozott. Az új munkaerő-források gyakorlatilag elapadtak, ez közismert. A piaci feltételek romlását már kevésbé veszik figyelembe a vállalati tervezéskor. Petiig az ipari termékek jelentős részének értékesítése egyre nehezebb a termeléshez szükséges energiahordozók, nyers- es alapanyagok beszerzése egyre költségesebb. A magyar népgazdaság fejlődésének belső ellentmondásait szándékainktól és érdekeinktől függetlenül felerősítik a külső tényezők. A tőkés világpiaci infláció, a pénzügyi és gazdasági . válság, az energia- és nyersanyagkrízis 1974-ben számottevően növelte a költségvetés hiányát, csökkentette az ország devizabevételeit. A nemzeti jövedelem idei növekményének jelentős részét felemésztette tőkés külkereskedelmünk csjerearányromlása. Nevezetesen az, hogy a tőkés import árszínvonala lényegesen gyorsabban nőtt, mint az exporté. S további devizabevételkiesést okozott a közös piaci országok húsimportjának egyoldalú leállítása. E tényeket figyelembe véve nyilvánvaló; az igénvek és a lehetőségek összhangja az elért életszínvonal stabilizálása csak a gazdasági növekedés intenzív módszerével valósítható meg. Ideje tehát komolyan venni a gazdasági hatékonyság oly gyakran hangoztatott követelményét: az ésszerű anyag- és energia takarékosságot, a munkaerő- és az állóeszközök jobb kihasználását, a készletek csökkentését, a termelés szerkezetének gyorsabb átalakítását, a minőség javítását, a koncentrált fejlesztést, a beruházás megvalósításának gyorsítását. S az idei év nagy tanulsága, hogy fokozottan számolni kell a tőkés külkereskedelem bizonytalansági tényezőivel. E bizonytalansági faktor csökkentése és a hatékonyság fokozása egyaránt feltételezi a szocialista gazdasági integráció elmélyítését és kibontakozását A népgazdaság alapproblémáit különféle részellentmon- dások szövik át meg át. Leggyakrabban az egyéni és a csoport érdekek kerülnek szembe a nagyobb közösségével, a társadaloméval. A vélt és jogos sérelmek, az egyéni és a vállalati igények, a régi és az újra teremtődő jövedelmi aránytalanságok az érdekütközésnek mind megannyi forrása. Bár elvben ezek az ellentmondások a fejlődés hajtóerői, a gyakorlatban mégis sokszor az erők szétforgácsolásához, a fegyelem, a morál lazulásához, az előrehaladás ütemének lefékezéséhez vezetnek. Elsősorban azért, mert a társadalom tudatossága, szervezettsége, az ösztönzés, a gazdasági szabályozás rendszere, következésképpen a cselekvőkészség és az önfegyelem nincs mindig összhangban a feladatokkal, a kor kívánalmaival. A felszabadulás 30. évfordulójára, pártunk XI. kongresz- szusára készülve minden szinten számadást készítenek a megtett útról és hosszabb távon mérik fel a tennivalókat. Nincs olyan dolgozó kollektíva, lakóhelyi közösség, család az országban, amely ne tapasztalna számottevő változást, a gazdálkodás, a szociális gondoskodás, az életkörülmények alakulásában. Persze gondok, problémák most is vannak. De ezek már nem a régiek, hanem a változások következményei. Merjünk hát szembenézni velük új módon, a feszítőerőket a társadalmi, gazdasági haladás szolgálatába állítva. A tennivalók, a feladatok nem csökkentek, nem is lettek könnyebbek. Sőt! Mind a jövő esztendő, mind az új ötéves terv formálódó célkitűzései számolnak a realitásokkal, s valóraváltásuk nagy erőfeszítésekre készteti a vállalatokat, a szövetkezeteket, a munkahelyi kollektívákat, az egész népgazdaságot. De képesek lesznek-e minden szinten a valóban hatékony módszerek megválasztására. a tömegek mozgósítására, kellő szervezettségre, tudatosságra? A válasz nem könnyű, lényege a vezetés színvonalának emelése. S a kongresszusi, a jubileumi készülődés jó alkalom erre. Reális, mélyreható helyzetelemzés, az ellentmondások és a belső tartalékok bátor feltárásában, demokratikus módszerek a célok, a feladatok meghatározásában, a döntések előkészítésében, következetesség és fegyelem a végrehajtásban— ezek előrehaladásunk sarokpontjai. Kovács József Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács tegnap ülést tartott. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányt a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság december 9—13. között Havannában tartott negyedik ülésszakáról. A tárgyalások során megvitatták a két ország közötti együttműködés további bővítésének lehetőségeit. A kormány a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette és határozatot hozott a tárgyalásokból adódó szükséges intézkedésekre. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—szovjet tudományos műszaki együttműködési egyezmény aláírásának 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekről szóló jelentést. A budapesti és moszkvai ünnepségek során folytatott tárgyalások alapján a kormány utasította az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg az együttműködés továbbfejlesztésére. a tervszerűség további fokozására szolgáló intézkedéseket. A munkaügyi miniszter jelentést tett a munkások szakmai továbbképzésének tapasztalatairól, és javaslatot terjesztett elő a munkásképzés további fejlesztésére. A továbbképzésben részt vevő munkások száma 1975 végéig eléri összlétszámúk 12 százalékát. A kormány úgy határozott, hogy a jól bevált oktatási formák mellett bevezetik a mester-szakmunkás továbbképzést és az erre épülő művezetőképzést Utasította a munkaügyi minisztert, hogy a szakmunkás- képzési alap felhasználási szabályainak módosítására irányuló intézkedéseket tegye meg. A kormány megtárgyalta az egészségügyi miniszter előterjesztését az üzemegészségügy és az üzemorvosi hálózat továbbfejlesztéséről. A jelentés megállapítja, az . üzemorvosi tevékenység I nagymértékben hozzájárult I ahhoz, hogy a dolgozók munkakörülményei az elmúlt években kedvezően alakultak. A korábban tömegesen előforduló foglalkozási betegségek száma jelentősen csökkent, ugyanakkor új foglalkozási ártalmak jelentkeztek. A kormány határozatot hozott az üzemegészségügy továbbfejlesztésére, az üzemorvosi szolgálat bővítésére és az üzemekben végzett egészségügyi munka nagyobb elismerésére. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta a saját és bizottságai, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1975 első félévi munkatervét A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt MA: Gazdasági fejlődésünk új feltételei ☆ Közös úton nagyobb lehetőséggel * Mit követett e1 a négus? •sír A pálya újabb állomásu ☆ A sajtó nagyhatalom ■fr Sakkélet ☆ Stirlitz — civilben KONGRESSZUSI MUNK.4SI KÉR Felavatták a Szajol— Békéscsaba—Lökösháza villamosított vasútvonalat Kádár János és Fock Jenő fogadta Petr Miadenovot (Tudósítónktól) Szerda éjféltől már az új menetrend szerint közlekednek a Saajol—Békéscsaba— Lökösháza között villamosított, 118 kilométer hosszú vonalszakaszon. A villamos felső vezeték építőinek kongresszusi munkasikerét jelzi, hogy szerdán Békéscsabán ünnepi külsőségek között felavatták a magyar és az európai vasúti törzshálózatnak ezt a fontos útvonalát Az ünnepségekre különvo- níittal érkeztek a vendégek, köztük Urban Lajos, a MÁV vezérigazgatója. A békéscsabai! MÁV-állomáson rendezett rövid ünnepségen jelképesen elvágták a vasútvonal megnyitását jelentő nemzetiszínű szalagot, majd a városi Kulich Gyula ifjúsági és űttőrőházban rendezett ünnepségen méltatták az építők kiemelkedő munkasikereit. A vendégek soraiban ott voltak a Romániából ■ érkezett vasúti küldöttek ,és Románia budapesti nagykövetségének képviselői, Békés megye párt- és állami vezetői is. , A vasútvonal villamosításának befejezéséről dr. Holló Lajos, a KPM vasúti főosztálya, tervgazdasági műszaki-fejlesztési szakosztályának vezetője tett jelentést, majd Urbán Lajos MÁV-vezérigazgató mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta. hogy a Szajol—Lököshá- za—román határ—Curtici közötti vasútvonal vülamosítá(FolytatAs c X oldalon.) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a Központi Bizottság székházában fogadta Petr Mladenovot, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterét. Focit Jenő, a Minisztertanács elnöke szerdán szintén (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János tegnap fogadta Petr Mladenov bolgár ■ külügyminisztert L POSITÁSOK — HÍ KEK — TUDÓSÍTÁStH^HÍREK Gáspár Sándor látogatása Tatabányán Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára tegnap látogatást tett Tatabányán. A vendéget a Komárom megyei Pártbizottság székházában Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Kiss István, megyei tanácselnök és Budai Károly, az SZMT vezető titkára fogadta, és tájékoztatta a megye társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről.' Gáspár Sándor ezután felkereste a tatabányai szénbányák központi irodáját, majd a szénbányák központi műhelyébe látogatott, ahol elbeszélgetett a munkásokkal. Magyar—NDK építésügyi együttműködési tárgyalások Karlheinz Martini, a Német Demokratikus Köztársaság építésügyi államtitkára és Simor János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes december 17—18-án tárgyalásokat folytatott Budapesten a két ország építésügyi együttműködésének idei eredményeiről, a jövő évi közös munkákról és az 1976 és 1980 évek közötti tervek koordinációjáról. Ülésezett a KISZ Központi Bizottsága Tegnap délelőtt dr. Maró- thy Lászlónak, a KISZ KB első tiktárának elnökletével összeült a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Az ülésen részt vett Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A tanácskozás első témájaként Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára szóit az ifjúsági parlamentek főbb tapasztalatairól. a fiatalokat érintő legfontosabb kérdésekről. Rámutatott: az ifjúsági parlamentek az idei esztendő legjelentősebb ifjúságpolitikai fórumai voltak. Elérték alapvető céljukat: a fiatalok a szocialista demokrácia új, közvetlen formájával gazdagodtak. Orvosi értekezlet A megyei egészségügyi intézmények vezetői, valamint a járási- városi főorvosok tanácskoztak tegnap délelőtt Szolnokon a megyei tanácsnál. Szó volt többek között a községi körzeti orvosok munkájáról, szakmai irányításáról. Dr. Karácsony János nagykörűi körzeti orvos, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének megyei titkára arról számolt be, hogy az egyesület hogyan segíti a körzeti orvosok tevékenységét. Értékelték a fogorvosi ellátás körzetesítésének tapasztalatait is. Az értekezleten bejelentették, hogy az egészségügyi dolgozók munkaidejének csökkentését január 1-től az egész megyében bevezetik minden intézménynél és minden szolgálatnál. A munkaidő csökkentését többlet szabadnapok kiadásával oldják meg, Teljesítette tervét a Szolnoki Papírgyár A Szolnoki Papírgyár idei tervében 25 775 tonna papír gyártása és 15 640 tonna papír feldolgozása szerepelt. A gyár dolgozói december 13- án teljesítették tervüket. így év végére 1000 tonnával több papírt fognak termelni, a papírfeldolgozásban pedig szeretnék elérni a 450 tonna többletet. Egy mondatban — Szobek Andrást, a párt- és a munkásmozgalom régi harcosát 80. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága levélben köszöntötte. — A Magyar Tudományos Akadémia másfél százados jubileumát köszöntő kiadványok sorában az Akadémia könyvtára megjelentette a Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai című kézikönyvet. — Elkészült Szekszárdon a város második nagy hőköz- pontja, a Déli Fűtőmű. __. i