Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-18 / 295. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXV. évf. 295. sz. 1974. dec. 1 8., szerda Igazolják a bizalmat A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa óta jelentősen megnőtt a fiatalok aránya a párt­ban. Jelenleg közel 87 ezer harminc éven aluli tagja van a pártnak és közülük kereken 56 ezer egyben KISZ-tag is. Túlzás nélkül hozzátehetjük, hogy számará­nyuknál is jelentősebb politikai erőt képviselnek, mert az életkorukkal együtt járó agilitással és az előző generációk­nál magasabb fokú általános, szakmai és politikai művelt­séggel rendelkeznek. Nagy hányaduk tagja a párt vagy a KISZ-vezetőségnek, jelentős részük propagandista, de so­kat találunk közülük a különböző állami, társadalmi szer­vek, tömegszervezetek aktivistái között. Most, amikor a XI. kongresszusra készülünk, jogos a kérdés: mit és meny­nyit tesznek a fiatal párttagok az előkészítő munka sike­réért, mit vár tőlük a párt ebben a munkában. Mindenekelőtt azt, hogy fokozott politikai aktivitással, cselekvőén vegyék ki részüket a közös munkából. A fiatal kommunisták többségének ez lesz az első kongresszusa. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy az előkészítés során alapszervezetük tagsága előtt ismételten igazolják a bi­zalmat, amit felvételükkor az alapszervezet irántuk tanú­sított. Járjanak élen az -önkéntes munkavállalásban, idő­ben és maradéktalanul tegyenek elegét megbízatásaiknak, segítsenek a vezetőségnek, a pártcsoportnak, mind a tar­talmi, mind pedig a szervezési feladatok ellátásában. A beszámoló taggyűlések és az ezt megelőző időszak tapasztalatai azt igazolták, hogy ezzel az aktivitással a fiatalok nem adósak. A kongresszusi munkaversenyben résztvevő munkabrigádokban, szocialista brigádokban első­sorban ők a mozgató rugók, a hangulatot, munkakedvet meghatározó tényezők. A beszámoló taggyűléseken sokan jelentkeztek szólásra és bátran, nagy felelősségérzettel beszéltek saját, vagy az általuk vezetett ifjú kollektívák tevékenységéről, szóvá tették a meglevő hibákat és ígérték, részt vállalnak a to­vábbi teendőkből. Számos tettük igazolja, hogy hasznos tevékeny Résztvevői a pártpolitika végrehajtásáriak, felvé­telükkel valóban erősödött a párt A pártalapszervezetekben a kongresszusi előkészületek kellős közepén tartunk. A beszámoló taggyűléseken meg­választották a vezetőségválasztó januári taggyűlések tiszt­ségviselőit köztük sok fiatalt is. Várható, hogy a párt- szervezetek vezetőségeiben, az irányító testületekben is arányuk tovább fog nőni. Egyre több pártszervezet ismeri fel. hogy nemcsak a statisztika miatt szükséges a fiatalítás, hanem a növekvő feladatok, a dinamikusabtr munka is ezt követeli. Ez a tény a fiatalok Iránti bizalom újabb jele, egyben foko­zott felelősséget jelent az ifjú kommunisták számára.­A pártszervezetekben fokozott politikai aktivitást vár-' nak tőlük, különösen akkor, ha választott tisztségviselők lesznek. Elvárják tőlük, hogy gondosan tanulmányozzák a kongresszusi irányelveket, és aktivan vegyenek részt annak vitájában. Segítsék a jelölőbizottságok felelősségteljes mun­káját. Ne legyen közömbös egyetlen fiatal párttag szá­mára sem, hogy kik vezetik a pártszervezeteket a követ­kező években. Az utóbbi években erőteljesen fejlődött a pártszerve­zetek ifjúságpolitikai munkája és ennek gyakorlatában oroszlánrész jut a fiatal kommunistáknak. Az eddigieknél nagyobb arányban vállalkozzanak arra, hogy egyrészt a párton belül, másrészt a KISZ-ben az ifjúságpolitika első­számú munkásai legyenek. A KISZ 1974/75. évi akcióprogramja, a felszabadu­lási beszámoló, a XI. pártkongresszus politikai előkészítésének szerves része. A több mint fél­százezer KISZ-es párttag elsősorban azt kérje — és lehe­tőleg kapja — pártmegbízatásul, hogy a párt ifjúsági szer­vezetében tudásának, képességének és érdeklődésének meg­felelő munkát végezzep. P L Színvonalasabb ügyintézés a szolnoki Városi Tanácsnál O 0 Client tartott a végrehajtó bizottság Tegnap délelőtti ülésén a szolnoki Városi Tanács V. B. a cigánylakosság helyzetéről, valamint a hatósági munka törvényességéről, a panaszok és bejelentések intézéséről tárgyalt. Ez utóbbi témával a vb utoljára 1972-ben foglalko­zott komplex módon. Akkor feltárta a hatósági munka fogyatékosságait, s meghatá­rozta, hogy milyen intézke­désekre van szükség színvo­nalának emelése érdekében. A városi tanács szakigaz­gatási szerveinek munkája javult az elmúlt években. A határozatok ellen benyújtott fellebbezések aránya 1972 óta fokozatosan csökken, de még mindig viszonylag ma­gas a jogszabálysértés miatt megváltoztatott, illetve meg­semmisített határozatok szá­ma. Ez év első felében ös­szesen huszonöt ilyen hatá­rozat volt. A legtöbb felleb­bezés a műszaki természetű ügyekben és az igazgatási ágazatban történik. E két te­rületre irányul a legtöbb panasz is. Az ügyintézés gyorsasága is javult. Az egészségügyi és szociálpolit;kai osztályon például csupán 8—15 nap. Javult az állampolgárok tájékoztatása, kulturáltabb lett az ügyfélfogadás. Az információs iroda létrehozá­sa igen sokat jelentett eb­től a szempontból. Egysze­rűsítette a munkát, sok ügy­intézőt tehermentesített, s lehetővé tette, hogy fölsza­baduló idejüket egyéb mun­kák jobb ellátására fordít­sák. Igen nagy érdeklődés mu­tatkozik a nemrég beveze­tett ingyenes jogi tanács­adás Iránt. A tapasztalatok szerint azonban ezt a szol­gáltatást elsősorban nyugdí­jasok és háziasszonyok ve­szik igénybe. A vb által jó­váhagyott határozat szerint a tanácsadásnak ki kell ter­jedni az üzemekbe is, az is­kolákban pedig megfelelő lehetőségeket kell teremteni a színvonalas jogpropaganda számára. Az állampolgárok évente körülbelül 350—450 közérde­kű bejelentéssel fordulnak közvetlenül a különböző ta­nácsi szervekhez. Különösen fontos azoknak az okoknak a vizsgálata és megszünte­tése, amelyek nagy számban váltják ki a panaszokat. A lakosság tevékeny rész­vétele, ellenőrzése továbbra is nélkülözhetetlen a ható­sági ügyek intézésében. Ezért különösen a gyámügy, a szo­ciálpolitika, a lakásügy és a szabálysértés területén Lq- yább kell szélesíteni a la­kosság részvételét és ellen­őrzését. HA: Gazdasági fejlődésünk új feltételei ☆ Etiópia ébren ☆ A tv képernyője előtt ☆ Karácsony helyett tavaszra ☆ Életek megrontója az alkohol ☆ Budapest hullámhosszán ☆ A szerkesztőség postájából ☆ Jogi tanácsadó JIIVUiR l-TŐL Csökken a közlekedési dolgozók munkaideje Heti 44 óra a 'vasútnál Ufszeirle a megnyitás előtt A tervezett időpontban átadják a 4-es műutat Kormányhatározat írja elő, hogy 1975. január 1. és 1977. december 31-e között közle­kedési áganként fokozatosan be kell vezetni a munkaidő- csökkentést. A dolgozók hely­zetét könnyítő rendelkezés ! végrehjatására a közlekedés sajátos helyzetét figyelembe véve reális terv készült. Ja­nuár 1-től — mint azt a MÁV vezérigazgatóság és a Vasutasok Szakszervezete be­jelentette — valamennyi vas­utas törvényes munkaideje heti 44 óra. a közlekedési- és szállítási dolgozók szakszer­vezetéhez .tartozó ágazatok­ban pedig újabb több mint 36 ezer dolgozó munkaidejének rövidítésére nyílik lehetőség. A mostani tervezett munka­időcsökkentést főleg önerő­ből, többletlétszám- és több­letbér nélkül, hajtják végre. Az érdekelt vállalatok kü­lönböző Intézkedései lehetővé tették, hogy január 1-től a szakmában valamennyi al­kalmazotti, forgalmi, szelle­mi, és egyéb munkakörökben foglalkoztatottaknak — a Hungarocamionnál, a MA- LÉV-nél, a Pest megyei Kis­hajózási Vállalatnál az utazó fórgalmi személyzetnek, a fő­városi Szállítási Vállalat cso- magoló-részlegében és a miskolci Közlekedési Vállalat kalauzainak is — bevezetik a 44 órás munkahetet A vállalati intézkedési ter­vek természetesen nem feled­keztek meg a többiekről sem. A tervek szerint 1976-ban és 1977-ben kerül sor a még he­ti 48 órában dolgozó többi forgalmi utazó munkakörben foglalkoztatottra, a Volán gépkocsivezetőire és kalau­zaira, a BKV villamos- és trolibuszvezetőire, a HÉV személyzetére és a szállító- munkásokra, további mintegy 30—40 000 közlekedési dolgo­zóra. Tegnap délután Szolnokon a párt és tanácsi vezetők, közlekedési szakemberek, valamint a 4-es műút re­konstrukcióján dolgozó vál­lalatok képviselői közös szemlét tartottak az átkejő szakaszon. A forgalom meg­nyitása előtti útszemlén egyeztették a még hátralevő munkák elvégzésének idő­pontjait, ezek sorrendjét A hiánypótlásokról és az ap­róbb módosításokról is a tegnapi műszaki ellenőrzésen döntöttek. A szemlén szer­zett tapasztalatok megerősí­tették: a tervezett időben adhatják át az elkészült út­vonalat. Ezek szerint decem­ber '2t)-án megnyitják a 4-es műút városi szakaszát, az ünnepélyes átadásra pedig ezt követően, december 23- án, hétfőn kerül sor. Mivel a befejező munkála­tok; a takarítás, úttisztítás és az útburkolati jelek fel­festése ismét teljes munka- területet igényelnek, holnap reggel 6 órától az építés alatt levő területre betiltani, ott parkolni, várakozni tilos! Budapestre érkezett Petr Mladenov bolgár külügyminiszter (TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON) Országos tanácskozás az energia« gazdálkodásról Dr. Dtmény Imre mező- gazdasági- és élelmezésügyi miniszter elnökletével teg­nap országos tanácskozás kezdődött a minisztérium kultúrtermében az energia- gazdálkodás helyzetéről, és feladatairól. A tanácskozá­son Váncsa Jenő, mezőgazda­sági- és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes elmondotta, a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar és a fagazdaság a nép­gazdaság legnagyobb ener­gia felhasználója. Az elmúlt évben összesen 1,1 millió ton­na kőolajból nyerhető ener­giát igényelt az ágazat. Az energiaárak drágulása meg­követeli — hangsúlyozta —, bogy a mezőgazdasági üze­mek az eddigieknél ésszerűb­ben gazdálkodjanak a külön­féle energiahordozók fel­használásával. Szolidaritási nagygyűlés Kalocsán, az Űttörőházban Ifjúsági szolidaritási nagy­gyűlést rendeztek, amelyen résztvett Luis Alberto Cor- valán, a Chilei Kommunista Párt bebörtönzött főtitkárá­nak hazánkban tartózkodó fia és Németh Ferenc, a Bács me­gyei KISZ Bizottság első tit­kára mondott beszédet. A többi között szólt a megyében az ifjúság körében kibontako­zót szolidaritásról, arról, hogy a magyar fiatalok egyértel­műen elítélik a chilei nép el­len elkövetett fasiszta terrort. A gyűlésen Luis Alberto Cor- valán is felszólalt. Hazája ha­ladó ifjúságának nevében be­szélt a chilei katonai junta kegyetlenkedéseiről, szólt ar­ról, hogy mind aktívabb el­lenállás bontakozik ki a chi­lei ifjúság s általában a né­pi forradalmi erők körében. ' Itt az ideje a gépjavításnak A mezőgazdaság elmúlt két­heti munkáját értékelte, a soron következő feladatokat határozta meg tegnapi ülésén az országos operatív bizottság a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériumban. Dr. Mészáros István, a bi­zottság elnöke beszámolt ar­ról, hogy a gazdaságok az őszi munkákat — a mélyszántá­son, a kukorica betakarítá­son, és a cukorrépabordáson kívül — mondenütt befejez­ték, ez utóbbiakban is előbb­re haladtak, de a helyzetet változatlanul nehezíti az erő­sen felázott talaj. Az operatív bizottság fel­hívta a gazdaságok figyelmét arra, hogy — ahol az őszi munkákkal végeztek — itt az ideje a gépjavítások megkez­désének, az alkatrész-bizto­sításnak. Az őszi időjárás rendkívül igénybevette meg­viselte a gépeket, így rend­behozataluk hosszabb időt vesz igénybe. Ugyancsak gondoskodniok kell a gazda­ságok üzemanyag készleteik feltöltéséről — az ÁFOR az igényeknek megfelelően tud üzemanyagot adni — hogy a január közepéig elhúzódó ter- ményszállítást zavartalanul tudják bonyolítani Olajbányászok munkasikere A mintegy száz négyzetkilo­méter kiterjedésű szegedi szénhidrogén medencében csaknem egy évtizede dolgo­zó olajbányászok, vagyis az Országos Kőolaj- és Gázipa­ri Tröszt Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzemének fúróbri­gádjai — közöttük 32 szocia­lista brigád — teljesítették ez évi tervüket. Ez azt jelenti, több mint 112 ezer méter fu­ratot mélyítettek elsősorban a szeged—algyői terület fel­tárása közben. A kiváló eredményeket olyan nehézsé­gek leküzdésével érték el, mint amit az Idei csapadékos év okozott: az országnak ezen a legmélyebb fekvésű terüle­tén gyakran derékig erő sár­ban halász csizmákban dol­goztak, s nem egyszer vonta­tókkal, csődökkel húzták ki a fúróberendezéseket. Vendégek az NDK-ból Az MHSZ Szolnok megyei vezetése meghívására tegnap Szolnokra érkezett az NDK OSZT Erfurt megyei Elnök­ségének öttagú küldöttsége. Látogatásuk legfőbb célja, hogy megismerjék a me­gyénkben dolgozó lövész­klubok munkáját. A küldött­ség programjában többek között szerepel a kiskörei vízlépcső megtekintése is. Változik a vasúti menetrend A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a szolnok—békés­csabai vonal villamosításá­nak befejezésével december 19-től a budapest—szolnok— békéscsabai vonalon villamos vontatásra térnek át, ezért a személyszállító vonatok menetrendié megváltozik. A változásokról az 1974—75 évi hivatalos menetrendkönyv­höz kiadott „t. számú pótlék és helyesbítések” című mel­léklet ad felvilágosítást amely a menetrendkönvvek- ben található 1. számú utal­vány ellenében díjmentesen kapható a menetrendkönyve- ket árusító helyeken. Egy mondatban — Dr. Soós Gábor mező­gazdasági és élelmezésügyi államtitkár vezetésével ked­den hazaérkezett Szudánból a magyar mezőgazdasági kül­döttség. — Emlékplakettel tüntet­ték ki Csohány Kálmán Munkácsy-díjas grafkusmű vészt, pásztó kulturális fej­lesztésében felmutatott ki­emelkedő érdemeiért. — Tegnap tudományos együttműködés! megállapo­dást Irt alá Tétényi pál, a Magyar Tud^mánvo? Akadé­mia főf'fM'dielvetfese és Kónyi Gyula rendőr vezér­őrnagy, belügyminiszterlie- lyctles. — A Badacsonyi Állami Gazdaság lövőre háromszo­rosára növeli a szőlőléből ké­szülő közkedvelt Traublsoda gyártásál

Next

/
Thumbnails
Contents