Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-24 / 275. szám

1974. november 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *7 4 Vendégségbsn a Gorkij könyvtárban 160 ezer könyv — 26 ezer kotla — 6 ezer hanglemez Magyarország legnagyobb idegen nyelvű irodalmi gyűj­teménye az Állami Gorkij Könyvtár. Értékes könyv-, kotta-. mikrofilmhangtárai mellett, a könyvtár jelentős nemzetközi kapcsolatai segí­tik az irodalmat és művésze­teket kedvelő olvasók igé­nyeinek kielégítését. Sándor László 1966 óta igazgatója a Gorkij Könyv­tárnak. Tőle kértem tájé­koztatót a könyvtár állomá­nyáról és arról a sokoldalú tevékenységről, mellyel ak­tívan is részt vállalnak kul­turális életünk fejlődésében. — Könyvtárunk fiatal — még húsz éves sincs — ada­tai is szerények: 160 ezer kötet könyv. 26 ezer kotta, 6 ezer hanglemez, térképek, mikrofilmek — összesen 180 ezer könyvtári egység ma a Gorkij Könyvtár tulajdona. Alapításakor elsődleges fel­adatának az orosz nyelvű irodalom népszerűsítését tar­tották. Az 1960-as évektől ez a feladat kibővült: könyv­tárunk általános idegennyel­vű könyvtárrá fejlődött, ha­sonlóan a híres moszkvai Össz-szövetségi Állami Ide­gennyelvű Irodalom Könyv­tárához. mely több milliós idegennyelvű könyvállomá­nyával egyedül áll Európá­ban. — Tizenhat nyelven gyűjt­jük a könyveket, de lehe­tőségeink szerint minden nyelven vásárolunk. Ma már 50 nyelven találhatók nálunk irodalmi és művészeti alko­tások. Humán könyvtár va­gyunk. ez természetesen meghatározza gyűjtésünk módszereit. Elsősorban szép­_ ünom — mondta Csípi. — Így nem élvezet _ Rúghatod is — mondta némi gondolkodás után Ist­ván. — Csak vigyázz az ab­lakra. Nem bírják, ha ki­megy az ablak. Csipi az ablakra vigyázott De nem figyelt a hatágú csillárra. Hamarosan el is ta­lálta. Két búra bánatos puk­kanással kimúlt A kipirult arcú fiúk egy­szeriben kijózanodtak. Csipi csak egy pillanatig tétovázott Hóna alá csapta a labdát Az előszobába hát­rált — Megyek — magyarázta. — Ha az apám megtudja, hogy kipróbáltuk a lasztit kinyiffant És meg se ka­pom. István nem tiltakozott Tudta, Csipinek el kell tűnnie az előlegezett ajándékkal. Neki se lett volna szabad kinyitni az ajtót Senki előtt. Csipi kitakarodott István a right az ajtóra fordította. — Mit tettetek? — rémül­dözött a kislány. — Most ez­zel a nyomorult csillárral mi lett? — Nem mondhatod el, hogy Csipi bejött — figyel­meztette István jóelőre. — Hamisan nem esküdhették És kinyírnád az életemet. — De mit csináljak? — esett kétségbe Gabi. — Mit mondasz anyáéknak? István töprengett. — Leesett — mondta egy­szerűen. — Homoláék megint fönt vágták a fát és leejtet­ték a csillárt. — Ez nem igaz — jegyezte meg Gabi. irodalmi alkotásokkal, mű­vészeti szakirodalommal, fi­lozófiái. nyelvtudományi könyvekkel gyarapítjuk állo­mányunkat. Jelentős népze­nei gyűjtemény is tartozik könyvtárunk tulajdonába. Hangtárunkban "180 híres embernek — például Lenin­nek, Gorkijnak, Solohovnak — a hangját őrizzük. — Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak? — Legjelentősebb szolgál­tatásunk a kölcsönzés, mely- lyel közvetett módon az egész ország lakosságának rendel­kezésére állunk. 250 vidéki könyvtárral állunk kapcso­latban számukra félévenként megküldjük állományunk gyarapodásáról a jegyzéket, ily módon pontosan tudják tájékoztatni az olvasókat ar­ról, mit kérhetnek tőlünk. A könyvtárközi kölcsönzés útján postán megrendelhetik a szükséges könyvet, vagy kottát. Amennyiben olyan igény érkezik, mely Magyar- ország egyetlen könyvtárá­ban nem található, kapcsola­taink lehetővé teszik, hogy a világ bármelyik könyvtá­rából másolatot kérjünk. — Hogyan történik a hang- lemezek, mikrofilmek köl­csönzése? — Nem kölcsönzőnk sem fővárosi, sem vidéki lakos részére hanglemezt és mik­rofilmet. Ezeket hangstú­diónkban bárki meghallgat­hatja, illetve a mikrofilmek­ről másolatot készíthet labo­ratóriumunkban. Hasonló­képpen csak helyben olvas­hatók a folyóiratok, melyek ■— Nem Is esküszöm meg rá — nyugtatta meg István. — így nem halálos. — Gyere, toljuk vissza as asztalt. ... i . • — Miért? ..... — Miért? Hát. hogy a csil­lár odaessen. Az asztal nem mehet ki alóla. — Le kell szakítani? ~ kérdezte a kislány. — így nem jó? — Nem hát. Akkor kide­rül, hogy levertük. Visszatolták az asztalt — Na most, vigyázz innen — mondta István. — Most leverem valamivel. — Hozzak tollasütőt? —* kérdezte Gabi. — Nem kell. Inkább hozd ki a labdát és dobálj kapu­ra — mondta István belelke­sedve. — Nem hozom — maka­csolta meg magát a kislány. — Hogyne, hogy azt is kilu­kasszad, — Jó — mondta István. — Akkor mivel dobjam le? — Muszáj ledobni? Szed­jük föl a cserepeket és te­gyük az asztalra. Mondjuk rá, hogy ide esett — Mondjuk rá — egyezett bele István. Az asztalra szórták a cse­repeket. István kis távolságból, hu­nyorítva szemlélte az ered­ményt. — Még le kell verni leg­alább egyet. Így nagyon lát­szik. hogy nem Homoláék miatt esett le. Hirtelen fölkapott egy párnát. A csillárhoz vágta. Egy meglazult búra levált. Éles csörrenéssel esett a kristály hamutartóba. Kintről csengetés hallat­szott. István Gabira meredt. — Rablók — dilizett a kis­lány. — Én ugyan mégegy­összesen 500 különböző nyel­ven érkeznek könyvtárunkba. Tájékoztató szolgálat műkő-, dik külön a könyvtárban és külön a kottatárban, minden érdeklődőnek eligazítást, se­gítséget nyújtunk a munká­jukhoz. Szeretném megje­gyezni milyen örvendetes fej­lődés tanúi a könyvek: az ország különböző részeiről hozzánk érkező kérőlapok azt mutatják, az Állami Gorkij Könyvtár olvasóit tekintve lassan megszűnik a különb­ség a főváros és vidék kö­zött. — Másik jelentős szolgál­tatásunk az audio-stúdiónk­ban folyó nyelvgyakorlás le­hetősége. Kezdők és haladók 21 nyelven folytathatják ön­állóan a nyelvtanulást. Mag­netofon- és fülhallgatók se­gítségével nyelvgyakorlato­kat, illetve szépirodalmat hallgathatnak a kívánt nyel­ven. Milyen új feladatokkal bővült az elmúlt években a könyvtár tevékenysége? — Elsőként említeném a nemzetiségi báziskönyvtárak patronálását. Kormányunk nagy figyelmet fordít a ha­zánkban élő nemzetiségiek nyelvkulturájának megőrzé­sére. ehhez próbáltunk a magunk eszközeivel segítsé­get nyújtani, a hazánkban élő nemzetiségek számára úgynevezett báziskönyvtára­kat létesítettünk. Kéthavon­ta ajánló jegyzéket küldünk ezeknek a könyvtáraknak, melyekben pontosan megta­lálhatják a külföldön megje­lent könyvek, folyóiratok cí­mét. szerzőjét — mondotta befejezésük L. I. szer meg nem nézem őket! István legyintett Megpisz­kálta a burát a hamutartó­ban: él se repedt A kémle­lőlyukhoz settenkedett Az ajtó előtt az anyjáék álltak. — Apáéfc — súgta — Menj a ldsszobába. — Nem akarod beengedni? — kérdezte Gabi megrökö­nyödve. — Dehogynem — tuszkolta István az ajtó felé. — Csak el kell intézni még valamit. Megesküdtél! — figyelmez­tette fölemelt ujjaL — Megesküdtem — vissz­hangozta Gabi szilárdan és Meggyőződés nélküL * István a nappaliba futott Fölkapott az asztalról egy búracserepet és kétszer jó erősen a saját arcába vá­gott Mielőtt elhúzta volna a reteszt ellenőrizte az előszo­batükörben, hogy eléggé vér- zik-e? — Miért riglizted be? — kérdezte türelmetlenül az apja. — Volt itt valaki? — Senki — mondta István. Arcát a világosság felé tar­totta — Senki nem volt itt. Csak Homoláék vágták a fát. — Jesszusom, te mit csi­náltál? — sikoltott fel Mar­tinná. — Semmit legyintett István. — Csak a csillár... A fejemre esett. Homoláék megint a fát vágták. És a fejemre esett. Gabi résnyire kinyitotta a a kisszoba ajtaját. — A hamutartó nem tört el — mondta megnyugtatóan. MÉCSES AZ ÖRDÖGNEK Fedezhető-e a rossz műsor hasznából a jó? Lay hon hittan tanároknak volt egy sablonos tanpéldájuk, amelyet a hit és hi­tetlenség között ingadozóknak szoktak idézni: Az az ember, aki hatalma« gyer­tyát gyújt isten dicsőségére — nem gyújt­hat parányi mécsest az ajtó mögött, a sa­rokban, a sátánnak (bizonytalankodván, hátha mégiscsak az az erősebb), mert így sohasem nyugszik meg, s a végén téve­désből még megfordítva csinálja. Akkor pedig majd jön az ördög és elviszi. Arról jutott eszembe ez a távoli emlék, hogy abban a vitában, amely az igényes szórakoztatás körül bontakozott ki. s fo­lyik jelenleg is több országos és megyei lapban, folyóiratban, egyszer-másszor ko­molynak szánt érvként is elhangzik: a magasabb színvonalnak az az ára, hogy időnként az alacsonynak engedményt te­gyenek. Vagyis hogy a jövedelmezőbb si­lányból fedezzék a költséges tartalmas műsorok árát. Még egyszerűbben: a rossz hasznából a jót. Tudom, hogy akik ezt az „érvet” ki­mondták, maguk sem értenek vele egyet De a valóságban így van, vagy gyakran így van, mert sajnos — kiváltképpen mű­velődési házakban — jelenleg erre kény­szerülünk, az érvényben levő gyakorlat miatt. Kicsit jobban kicifrázva a lehetet­len helyzetet, sokan hozzáteszik: egyetlen olyan elvi állásfoglalás vagy a művelő­dési gyakorlatot szabályozó rendelkezés sincs, amely úgy intézkedne, hogy bár­mily csekély teret is kell engedni a hit­vány, nívótlan produkcióknak, műsortí­pusoknak. Hogyan lehet mégis, hogy elmé­let és gyakorlat között nem csekély rés mutatkozik? Hogy a művelődési házak vezetői gyakran kénytelenek „kacsintani az ördögre is”, azaz silány portékát venni, hogy megvásárolhassák a jobbat if? Nem ismételjük el azt a közhelyet, hogy egy rossz produkció sokszorta károsabb, mint amennyi erkölcsi hasznot annak anyagi előnyeiből megvásáolt nívós pro­dukció hoz. Továbbá, hogy a bevétel nö­velése ezen az áron nem egyéb öncsalás­nál — sőt, a közönség becsapásánál. Mert annak a városi, nagyközségi közönségnek, amelyet igénytelen, jól-rosszul összeeszká- bált hakni-műsorra becsábítottak, csekély vigasz, hogy egy esztendőben kétszer- háromszor ugyanabban a művelődési ház­ban, ugyanazon a színpadon különbet is láthat. A kár megesett, s nem egyköny- nyen hozható helyre. Mi hát a teendő? Korántsem a „könnyű” és » '„nehéz* műsorok, előadási fonnák ellentmondása körül van a baj. Nem így áll a dolog: nagyon jól tudjuk, s művelődéspolitikai gyakorlatunk már be is bizonyította, hogy a „könnyű” éa a ..nehéz” nem áll egy­mással ellentétben, ez téveszme. A „köny- nyű” nyújthatja a legnemesebb szórako­zást, a ..nehéz” a legnagyobb unalmat. A műsorok koncepciójában, összeállítá­sában, szerkezetében és terjesztésében kell változást végrehajtani. Ezt — önmagukban — a művelődési házak vezetői nem tehetik meg. Ehhez segítségre van szükségük. Méghozzá kí­vülről és „felülről”. Magukra hagyatva ezután sem tehetnek egyebet, mint azt, hogy tovább folytatják a kétes értékű egyensúlyozást. A vitában többen említést tettek arról, hogy mennyire ellentmondásos — vagy nehezen meghatározható a művelődési házakat műsorral gyakran ellátó OR# szerepe. Egyfelől műsorrendező iroda — másfelől hatóság, amely a művelődési há­zak (vagy más művelődési intézmények) által összeállított műsorokat engedélyezi. Méghozzá nem is csekély összegért: öt— nyolc—tízezer forintért egy-egy alkalom­mal. Enyhíti-e a dolgot, ha tudjuk: ezek az összegek nem szállnak el a felhőkkel, ezeket nem az ŐRI „vágja zsebre”, ha­nem újabb alapok képződnek belőlük, amelyeket — vagy amelyeknek egy ré­szét — az állam közművelődési célokra fordítja. De amit az ŐRI kínál, abban gyakran — egyes művelődési házak veze­tőinek véleménye szerint többnyire — nincs választék. Vagy nincs megfelelő vá­laszték. Az érdekeltek elsősorban azzal elége­detlenek, hogy nincs garancia a minő­ségre. Mennyire az ŐRI hibája ez, s meny­nyire rajta kívül álló okok következmé­nye, azt ezen a helyen aligha dönthetjük el. Több konkrét adat és ismeret kellene hozzá. Dehát a lényeg az eredmény, a produkció, a produkciók sorozata, amit a közönség színpadon Tát. Ez pedig iga­zolni látszik a hozzászólók véleményét: kicsi a választék és nincs garancia a jó színvonalra. Meglehet, hogy a műsor Bu­dapesten, a bemutató teremben, a bizott­ság előtt még jól állt a lábán, de „le- érve j egy-két hónap múlva — néha eset­leg már korábban is — fellazult, a szerep­lőcserék vagy más okok miatt „elgyen­gült”, s szokványos rutinhaknivá változott. Tehát szükséges a szigorú, állandók menet közbeni ellenőrzés is. A lezüllött produkciót haladéktalanul ki kell vonni a forgalomból. Érdemes volna elgondol­kodni azon, miért nem tehet erre — meg­felelő tapasztalatok birtokában — javas­latot a területileg illetékes tanács műve­lődési osztálya? (Azaz, hogyha tesz — miért nincs annak következménye?) De bármelyik oldalról közelítjük is mef a dolgot, a színvonalnál érünk partot A közönségnek ugyanis mindegy, hogy milyen úton-módon jutott el hozzá egy- egy nívótlan műsor. Az ŐRI küldte-e, vagy — erre is van példa — maga a művelő­dési ház, az illetékes tanács „gondosko­dott” róla? A rossz műsorok okozta „kár­becslésnél” a közönség ezt nem veheti számításba. Csak egyet: a pénzéért hit­vány, rossz, alantas színvonalú, giccses árut kapott. A vitában javaslat hangzott el arról is, hogy nem volna-e itt az ideje a műve­lődési házak 10—15 éve megállapított, s azóta lényegében változatlan költségvetési keretének a felülvizsgálatára? Hiszen nyilvánvaló, hogy a közelmúltban léte­sített közművelődési alapból nem min­denki kaphat támogatást; nagyon meg kell nézni, hogy az a pénz hová megy, mi lesz belőle. Ez sem látszik járhatatlan útnak. (Hogy mennyire nem az: egyes tanácsok, első­sorban megyei tanácsok, már hozzá is kezdtek a költségvetés felülvizsgálatához.) Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a közművelődési párthatározat végrehajtá­sának a kezdete óta kimutathatóan csök­kent a rossz produkciók száma? Ez. ter­mészetesen, öröm. De ne feledjük: az or­szágos számadatok sok meglevő ellentmon­dást takarhatnak. Magukba foglalják egy- egy terület jó eredményeit de nem tűnik ki belőlük, hogy vannak városok, járá­sok, esetleg megyék, ahol lényegében vál­tozatlan a helyzet, ahol a művelődési há­zak vezetőinek, a közösség művelődéséért felelős intézményeknek nem az a gondjuk, hogy miből válogassanak, Iranern az. hogy miként kerüljék el a rosszat. S mert nein mindig tudják — bármennyire szeretnék is — „égetik a mécsest az ördögnek”. A közönséghez _ a befogadóhce — sokféleképpen lehet közelíteni. A leg­könnyebb, legvidámabb. leggondűzőbb produkciókkal is — csak értelmük, tar­talmuk legyen, hordozzanak mondanivalót, s tanulságot. Hogy milyen szervezeti mó­dosításokkal lehet ezt elérni: a szak­emberek dolga. De el kell érni. Gondoljuk közösen tovább. Tamás István MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA

Next

/
Thumbnails
Contents