Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-06 / 234. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. okt<5ber 9. Huh István versei Egyedül A mag megleli helyét A csobogó patak Eléri • anyját Az ember futkos A világon egyedül Mint kihalt fák csontjain Á megrémült hangyák Bakanc&o* A középületek csodás ,, Sorai között Egy bakancsos öreg Félve inogva lép Restellj A patkó ütemét Meghal a ÍXyár Csobogni kéne Gondolja a patak És csobog Lobogni kéne Gondolja a tűz És lobog Meg kéne halni Gondolja A Nyár És meghal Félrevert harang A csecsemő a csók a kenyér Korom ízű a betevő falat Korom szagú szelek suhannak A kormos ág alatt Kormos a fellegek arca A város fölött szmogsátor remeg Sápadt a Tavasz beteg a Nyár Az elkábult fák csontig vedlenek Könyvjelző Végli Antal: Miért beteg a magyar futball? M inden éjjel így megy ez! Alighogy elcsendesedik egy kicsit a falu, elalszanak az emberek — rákezdi... Nekiindul az átkozott a falu végén, és megy. Megy és harmonikázik. Valami különleges harmonikája van — csak úgy harsog. Tanácsolták is Nyinka Krecseto" vajának: — Menj hozzá minél előbb! Nem hagy bennünket élni, az ördög fajzat. Nyinka talányosán mosolygott: — Ne hallgassátok. Aludjatok. — Hogy aludnánk, amikor ez ablakunk alatt húzza. Nem megy a folyóhoz a nyavalyás, hanem itt eszi a fene! Mintha szándékosan csinálná. Maga Kolka Malaskin, ez a vastag ajkú langaléta kihívóan nézett apró szemével, és kijelentette: — Jogom van hozzá. Semmi féle paragrafus nem tiltja. .. .A helyi kolhoz elnökének, Matvej Rjazancevnak a háza éppen ott állt, ahol Kolka ki szokott jönni a mellékutcából. Gyakran megtörtént, hogy még a mellékutcában elkezdett harsogni a harmonika, megkerülte a házat, és még sokáig hallatszott a hangja. Alighogy felhangzott a harmonikaszó a mellékutcában, Matvej felült az ágyban, letette a lábát a hideg padlóra, és így szólt: — Elég! Holnap kizárom a kolhozból. Belekötök valamiért, és kizárom. Minden éjjel ezt mondta. De nem zárta ki. Amikor nappal találkozott Kolkával, megkérdezte: — Soká fogsz még kódo- rogni éjjelente? Munka után az emberek pihennek, te meg felébreszted őket, te muzsikus! — Jogom van hozzá — mondta megint Kolka. — Majd megmutatom én neked, mihez van jogod! Ezzel a beszélgetés befejeződött. Matvej minden éjjel megfogadta, amint az ágyon ült: — Holnap kizárom. Aztán még hosszasan üldögélt, gondoflkodott. A harmonika már messze járt, nem hallatszott a hangja, de 6 még mindig üldögélt Kezével kitapogatta nadrágját az asztalon, cigarettát húzott ki a zsebéből, rágyújtott — Hagyd abba a füstölést — dünnyögte álmosan Aljena, a felesége. — Aludj — szólt rá Matvej. Miről gondolkodott? Hát... mindenféléről. Visszagondolt az életére. De csak zavaros foszlányok jutottak eszébe. Az egyik éjszaka azonban, amikor fénylett a hold, zengett a harmonika, és a kertből hűvösség és az üröm keserű szaga áradt be a nyitott ablakon, tisztán visszaemlékezett egy másik éjszakára. Az éjszaka sötét volt. Apjával és öccsével, Kuzmával kaszálni voltak tizenöt kilométernyire a falutól a homokbuckáknál. Éjjel Kuzma hörögni kezdett: napközben a legnagyobb melegben izzadtan vizet ivott a forrásból, és éjszakára bedagadt a torka. Apja felébresztette Matvejt, hogy fogja meg Játékost (a legfürgébb heréltet), és elküldte, hogy lóhalálában vágtasson a faluba tejért. — Addig én tüzet rakok... Hozol tejet, felforraljuk — meg kell itatni a legénykét, különben még valami komolyabb baja lesz — mondta az apja. Matvej a hang után kitalálta, merre legelnek a lovak, felszerszámozta Játékost, szőrkötéllel megcsapkodta az oldalát, és elvágtatott a falu felé. Igen... Matvej most már a hatvanhoz közeledik, akkor pedig tizenkét—tizenhárom éves lehetett — mégis élesen visz- szaemlékszik mindenre. Szinte egybeolvadt a lóval a sötét éjszakában. Az éjszaka szemberepült vele, erősen arcába vágódott a harmattól átnedvesedett fű nehéz szaga. Valami vad lelkesedés kerítette hatalmába a legénykét, a vér a fejébe szökött és zúgott.. Olyan volt, ez, mint a repülés — mintha elszakadt volna a földtől és szállna. Arra nem is gondolt akkor, hogy a testvérkéje rosszul van. Semmire sem gondolt. Újjon- gott a szíve és minden por- cikája. Az elviselhetetlen boldogság ritka, nagyszerű pillanata volt ez. • .. .Aztán nagy lett a bánat. Mikor visszaért a tejjel, apja a tűz körűi szaladgált, magához szorítva a kisfiát, mintha ringatná: — Kisfiam... mi van veled? Várj egy kicsit. Várj egy kicsit. Mindjárt forralunk tejecskét, mindjárt könnyebben lélegzel, aranyos kisfiam... Itt hozza Motyka a tejecskét!... A kis Kuzma már fulladozott, elkékült. Mikor Matvej után megérkezett az anyja, Kuzma halott volt. Apja magába roskadva ült, a fejét fogta, hajladozott, mélyen és nagyokat sóhajtott. Matvej csodálkozva és valami különös kíváncsisággal nézett testvérére. Tegnap még együtt hancúroztak a szénában, most pedig egy ismeretlen, kékes-fehér idegen fiú fekszik itt. Csak az a különös, hogy miért éppen ez az átkozott harmonika juttatta eszébe ezeket az emlékeket, azt az éjszakát. Hiszen utána még egy egész élet telt el: házasság, kollektivizálás, háború. És még milyen éjszakákat élt- szenvedett át. De valahogy mindegyiket elfelejtette, elhalványult az emlékük. Matvej egész életében azt tette, amit kellett: mondák, hogy be kell állni a kolhozba — beállt, eljött a nősülés ideje — megnősült, gyerekeik születtek, felnőttek. Jött a háború elment harcolni. Sebesülése miatt előbb hazatért, mint a többi férfi. Mondták neki: „Te leszel az elnök, Matvej. Nincs más.” Elnök lett. Valahogy bele is szokott ebbe a munkába, őt is megszokták. Azóta is húzza ezt az igát. Egész életében a munka járt az eszében, mindig a munka, a munka. Amikor például azt a szót hallotta maga körül: „szerelem” — valahogy nem értette. Azt értette, hogy van szerelem a világon valamikor bizonyára ő is szerette Aljonát (szép volt lánykorában), de hogy erről valami többet is tud, arról sosem beszélt. A lényeg az, hogy meg kell nősülni. Hogy ez a Kolka is szerelmes? Persze, tetszik neki Nyinka — egészséges, telt lány. Eljött az ideje, hogy nősüljön, hát járkál éjszaka az ostoba, játszik a „taljankán”. Miért is ne? Fiatal, nem bír az erejével. Ez mindig is így volt. Még jó, hogy mostanában nem verekednek a lányok miatt, régebben verekedtek. Maga Matvej is nem egyszer verekedett. Ugyanilyenek voltak ők is — viszketett az öklük, nem bírtak magukkal. Valamit kellett kezdeni az erejükkel. Egyik alkalommal Matvej, amint így elgondolkozva, ült az ágyon, nem bírta tovább, megbökte a feleségét: — Figyelj csak!... Ébredj, valamit kérdezek tőled... —■ Mit akarsz? — csodálkozott Aljona. — Voltál vallamikor szerelmes? Belém, vagy valaki másba... Mindegy. Aljona sokáig csodálkozva hallgatott. — Részeg vagy? — Dehogy!... Szerettél engem, vagy csak... szokásból mentél férjhez? Komolyan kérdezem. Aljona megértette, hogy a férje nem ivott, és megint' sokáig hallgatott — már ő maga sem tudta elfelejtette. — Honnan jutnak ilyenek az eszedbe? — Csak meg akarok érteni valamit, a fene egye meg. Valami nyomja a szívemet. .. egészen belegabalyodtam. Mintha beteg lennék. — Persze, hogy szerettelek — mondta meggyőződéssel Aljona. — Ha nem szeretlek, hozzád sem mentem volna. Mennyit járt utánam a Minyka Koroljov is. Mégse mentem hozzá. De miről jutott eszedbe a szerelem az éjszaka kellős közepén? Talán félrebeszéltél? — Eredj már! — Matvej megsértődött. — Aludj. — A tehénkét hajtsd ki holnap a csordába, egészen elfeledkeztem róla. Megbeszéltük az asszonyokkal, hogy még pirkadat előtt elmegyünk bogyót szedni. — Hová? — figyelt fel Matvej. — Nem a kaszálódra, ne ijedezz. — Ha elkaplak benneteket, hogy letapossátok a füvet — tíz rubel fejenként. — Tudunk egy jó kis helyet, ahol nem kaszálnak, és vérpiros bogyók vannak. A tehénkét meg hajtsd ki. — Jól van. Valami különös mégiscsak volt abban az éjszakában, amikor tejért vágtatott a testvérének hogy így megmaradt az emléke. Szívében a fájdalom nem enyhült. Észrevette, hogy várja Kolkát a zengő harmonikájával. Nyugtalankodni kezdett, hogy ilyen soká nem jön. Haragudott Nyin- kára: „A kövér üsző!... Ilyen hamar kiadta az útját”. Üldögélt az ágyon és várt. Szívta a cigarettát. Távol a mellékutcában hirtelen felzendült a harmonika. Szíve körül erősödött a szorítás. De különös fájdalom volt ez — jóleső. Már hiányzott neki. Más reggelek jutottak eszébe... Mezítláb megy a füvön, amelyet a harmat- cseppek gyöngyként borítanak. A lábnyoma haragoszöld lesz. A harmat hidege égeti a talpát. Még most is fázik a lába az emlékétől. Aztán hirtelen a halál jut eszébe: hamarosan itt a vég. Tulajdonképpen nem sajnál semmit: eleget örült a napocskának, mulatozott az ünnepeken . — igen, vidám volt az élete... Mégsem sajnálja. Sokat átélt. De ha meggondolja: ő nem lesz, lesznek mások, de ő már soha többé... Valahogy üres lesz nélküle minden. Vagy észre sem veszik? „Pfuj!... Hiába öregszem”. Egészen belefáradt ezekbe a gondolatokba. — Figyelj csak!... Ébredj már. — Matvej felkeltette feleségét. — Te félsz a haláltól? — Meg vagy zavarodva! — mordult rá Aljona. — Ki ne félne a kaszástól? — Én nem félek. — Hát akkor aludj. Minek erről gondolkodni? — Aludj te, az ördög vigyen!... Üjra eszébe jutott az a sötét, félelmetes éjszaka, amikor repült a lovon, és szíve összeszorult — nyugtalanul, mégis jólesőn. Igen, van valami az életben, amit szívből sajnál. Egyik éjjel már alig várta Kolkát a harmonikájával. Üldögélt, cigarettázott... De Kolka nem jött. Végül nem győzte kivárni. Kimerült a várakozásban. Hajnaltájt Matvej* felébresztette a feleségét. — Hogy-hogy nem jön a muzsikusunk ? — Mert már nősül. Vasárnap lesz a lakodalom. Matvej elszomorodott. Lefeküdt, de nem tudott elaludni. Így feküdt vifrada- tig, és értetlenül pislogott. Még valamire vissza akart emlékezni az életéből, de semmi nem jutott eszébe. Ismét megrohanták a kolhoz gondjai. Hamarosan itt a kaszálás, de a kggzálógépek fele eltört rúddal a kovácsműhelyben van. Az a band- zsa ördög. Fiija, a kovács meg mulat. Most még jól berúg a lakodalomban — és egy hét már el is repült. .Holnap beszélni kell Fiijával.” .. .Amikor másnap Matvej találkozott a vastag ajkú Kolkával, mosolyogva megkérdezte: — No, komám, vége a dalnak? f Kolka is elmosolyodott... A füléig szaladt a szája. — Vége, Matvej Ivanícs, többet nem ébresztem fel magukat éjszaka. Befejeztem. — Hát igen — mondta Matvej, és ment a dolga után, de magában azt gondolta: „Minek örülsz, te tinó? Nyinka majd szorosra fogja a gyeplőt. A Krecseto* vok mind olyanok”. Elmúlt egy hét. A hold fénye éjszaka ugyanúgy bevilágított az ablakon. a kertből beáradt az üröm és a zsenge burgonyaszár erős szaga... Csend volt. Matvej rosszul aludt. Felébredt, cigarettázott... Kijárt a pitvarba kvászt inni. Kiment a tornácra, leült, a lépcsőre és cigarettázott. Világos volt a faluban. És síri csend. (Fazekas László fordítása) Nem kell különösebb tehetség, hogy megjósoljuk: Végh Antal könyve lesz a legolvasottabb, legnépszerűbb az őszi könyvtermésben ! Ha van téma, amely mindenkit érint (még azokat is, akik utálják ..., gondoljunk csak a meccs miatt zsörtölődő asszonyokra!), érdekel, , akkor a futball az. Sajátos helyet foglal el társadalmunkban, életünkben, gondolkodásunkban. Már ez — a túlzott jelentőségtulaj- donítás, mert hiszen játékról van szó! — megérne egy tanulmányt. Miért van az például, hogy sokkal többet beszélünk a „marseillesi katasztrófáról”. mint mondjuk a Szamos árvizéről? Miért van az, hogy amikor a fut- ballról van szó. még értelmes emberekben is „elszabadul a pokol”, és bigottan elfogulttá válnak? Miért a sport- (tehát futball) híreknél kezdjük , olvasni az újságokat, holott ezek információi a leglehangolóbbak, ezek stílusa a legpongyolább? Mindezeket a kérdéseket felteszi Végh Antal is a maga nemében kitűnő könyvében és talál rá választ is. A legizgalmasabb kérdés azonban a címadó: miért beteg a magvar futba'l? Miért lett a futball mint egy genv- nvező seb mindenkinek fájdalmas témája? Közbevető- en feltehető (mert jogos!) az a kérdés is, hogy miért eay író foglalkozik ezzel a témával. miért nem esv „szakmabeli” újságíró írta meg ezt a könyvet? Csak dicsérhetjük Végh Antal botorságát, írói, újságírói leleményét, amellyel belenyúlt ebbe a darázsfészekbe, „kényes témába”. Most amit a magyar futballról leír.' az egyszerre felháborító és elkeserítő. Elkeserítő már maga az. hogy az illetékes „futball szakemberek” (de ki nem az ma Magyarországon), vezetők le akarták beszélni a könyv megírásáról. Érthetetlen és megengedhetetlen ez a szemérmes tartózkodás a nyilatkozattól, már csak azért is. mert 1. a téma mindenkit érdekel. 2. a sport és a közélet tisztasága is megköveteli. Végh Antal kérdései nem holmi stratégiai titkokat firtatnak. hanem olyan tényeket. jelenségeket, amelyekről minden nap szó sik, Itt van rögtön a futballisták kiváltságos helyzete. Miből élnek? Milyen pénzforrásból, kiknek a hozzájárulásával kaphatnak soron kívül lakást, komoly jövedelmet, azok az emberek, akik immár egy évtizede még a játék örömével sem ajándékozzák meg a nézőket? S egyáltalán mi ez a futball? Sport? Cirkusz? Üzlet? Kiknek az, ha a nézőknek csak bosszúság? Olyan goromba kérdéseket is feszeget Végh. mint például a bunda, a játékosok morálja. a bajnokságok sportszerűsége. a bírók szerepe és helyzete, az edzők és a játékosok műveltsége, a játékosok rémuralma, az edzők és a nézők kiszolgáltatottsága stb„ stb. Több tízezer játékost és több milliós (bár eevre apadó)’ nézősereget érintenek ezek a kérdések. Téved az, aki egy legyintéssel elintézi, mondván, hogy a futball csak játék. Bene és Szűcs konfliktusa, a gebines futballista feleségek, az Egyetértés rejtélyes és indokolatlan léte. a futballisták privilégiumai. magánélete (és még sorolhatnánk) olvan jelenségek. amik ioeeal bosz- szantiák a derekasan dolgozó milliókat. Végh Antal nem bűnözőkről ír, az igaz. Ám sehol máshol, a társadalom egyetlen területén sem találkozhatunk ennyi tisztázatlan, zavaros és nem egyszer törvényellenes. bűnös jelenséggel, mint énoen a futballnál. Azért íródott meg ez a könyv, ez a kis szociográfia. Az. hogy lesz-e jó magyar foci vagy sem. esetünkben másodlagos kérdés. A lényeges az. hogy ebbe a dzsungelbe végre bemerészkedett valaki, és a társadalom érdekeit képviselve, a becsületes emberek (nézők) szemével vizsgálta meg a kérdést. Joggá] várhatja el a társadalom a futballistáktól is (senkit se köteleznek arra. hogv rúgja a bőrt!!!), hogy törvényeink, erkölcseink szellemében éljenek, játsszanak, s csak annyit élvezhessenek a mások által megtermelt, előteremtett javakból, amennyiért meg is , dolgoznak. S akkor lesz jó magvar foci. kevesebb lesz a siránkozás és a nézők bosz- szűsága. átkozódása. Horpácsi Sándor Vaszilij Suksin: Gondolatok
