Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

t914. október IS. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Színházak rangemelésc A t 1974/75-ös színházi évad vára- 1 *■ kozásai nem ismeretlenek, de talán mégsem csupán hagyományosak: nincsenek híján néhány új vonásnak, a társadalom, a közművelődés mai helyze­téből adódó közös tennivalóknak. S ez­zel már le is írtam három kulcsszót, a színházi alkotás hátterét, keretet jelentő fogalmakat. Társadalom, közönség, köz- i művelődés! Ezekből lehet kibontani az új sr.e20fl lehetőségeit: a régi erőfeszítése­ket céltudatosabban, hatékonyabban foly­tató munka körvonalait. Színházainkat — valamennyit! — a tár­sadalom áldozatkészsége tartja fenn. S nem holmi jótékonykodásból, nem is csupán ködös, meghatározhatatlan párt­fogói hajlandóságból Szocialista társadal­munknak céljai vannak művészi intézmé­nyeivel, köztük budapesti és nem fővárosi ez.ínházaival. Érdekeit szolgáló teljesít­ményt vár tőlük. Igényt tart támogatásuk­ra, szellemi hozzájárulásukra a nagy nem­veti célok megközelítéséhez. Ez azonban csak a művésket sajátos igényeivel össz­hangzó, benső törvényszerűségeit tisztelet­ben tartó várakozást jelent Énélkül 'a színház — hiába hirdeti meg a legigénye­sebb programot — nem formálhatja az emberek ízlését és tudatát. Erőfeszítéseinek eredményét mindig és mindenütt a közönség méri. Csakhogy ez a azó ma még nem mondhat eleget. Ah­hoz túlságosan összetett Megfelel társa- dalműnk átmeneti jellegének, közismert rétegezettségének. Annáié például, hogy a munkások, parasztok — a javakat fizikai erővel, vágj’ azzal„is létrehozó dolgozók — a műveltségbefi kiváltságok megszűnése után sem járnak sűrűn színházba. Rilkáb- ban vendégek, mint a színházzal régi ba­rátságban élő értelmiségiek, vagy azok a diákok — köztük munkások és parasztok lányai-fiai — akik már a mindennapok szerves részeként igénylik és élvezik a művészi élményeket. Kevésbé fogékonyak talán a kétkezi dolgozók? Szó sincs erről. Érdeklődésük ébredését és kielégítését az életkörülmények nehezítik, lassítják. A fizikai munka fáradsága, a korai kelés, a hosszú utazás, a család gondja-baja, a tájé­kozódás sok feliér foltja és még sok más tényező az oka annak, hogy a munkás- és paraszt-közönség megnyerése, figyelmének felkeltése több erőfeszítést kíván. Recept erre aligha létezik, de nem is kell. Az el­múlt negyedszázad sok jót hozott e téren is. amire pedig rpég szükség volna, any- nyiféle, hogy tíz cikkben sem lehetne mind leírni. A szintek is nagyon különbö­zőek. A skála a jegyelosztás- és árusítás szervezettségétől, a közlekedés kényelmes bonyolításától, a színházi előadások jó propagandáján keresztül, a produkciók művészi-szellemi értékeivel szembesítő felvilágosításig, .színház és új közönség szívbell, baráti kapcsolatainak kialakítá­sáig ível. A legfontosabb eszköz persze maga a műsor, a játszott darabok hatása, vonz­ereje. Azí, hogy az emberiség távoli és közeli múltjának értékei mellett, a jelen­re visszhangzó, szocialista világunk alaku­lása elé tükröt tartó drámák tegyék von­zóvá színházainkat. A munkások ugyanis ezekre a legfogékonvabbak. A művészet­ben főleg saját sorsukat keresik. Család­juk, társaik, a kisebb-nágyobb közösségek örömét, gondját kimondó műveket a töb­binél is jobban szeretik. Feltéve, hogy igazak, őszinték, és művészi értékük is rászolgál a bizalomra. Erről, nem pedig rendelkezésre alakí­tandó arányokról. mechanikusan értelmez­hető statisztikai adatokról van szó. ami- -kor mai témájú, munkások és parasztok éleiét ábrázoló, mindennapjaik atmoszfé­ráját magukba fogadó, legjobb törekvése­iket kifejező művekről beszélünk. Kérve, sürgetve az ilyen drámák megszületését, előadását, slkerr.e vitelét, társadalmi vissz­hangjuk biztosítását. A színházi nézőszám az elmúlt években országosan, fokozatosan emelkedik: évadonként ötven—százezerrel nagyobb. A növekedés várhatóan 1974/75- ben sem áll meg. Jó volna, ha ehhez a munkások és parasztok érdeklődése na­gyobb arányban járulna. Ezért várjuk az értük és nekik szóló darabokat, valameny- nyt műfajban. Az eddigiek hazánk huszonöt színházá­ra érvényesek. A következők talán első­sorban a megyeszékhelyeken dolgozó mű­vészi együttesekre. A színházak közmű­velődési tartalékaira, tahuló-művelődő társadalmunk intézményei és mozgalmai sorában betölthető helyükre gondolod. Amiben már — a körülmények miatt ter­mészetesének tűnő — különbség van Bu­dapest és a megyék színházai között A kétmilliós nagyváros közművelődése ha­gyományokban éti kínálatban gazdag. Hálózata sokközpontú: a művelődési há­zak, ifjúsági és egyéb klubok* szakkörök, szabadegyetemi tagozatok, az ismeretter­jesztő- és vitafórumok, a múzeumok, könyvtárak, mozik és színházak hatása aligha rangsorolható. így azután megoszlik az egyes intézmények között a feladat; a színházak például szinte csak az elődások- ra szorítkoznak. Ez a szereposztás nem vitathatatlan, tény azonban, hogy a buda­pesti közönség a nem — vagy nem köz­vetlenül — színházi vonatkozású kérdé­seire aligha a Nemzetiben vagy a Ma- dáchban vár előadáson kívüli választ. Pécsett és Győrött, Szegeden és Debre­cenben, Miskolcon és Szolnokon más a helyzet. Nem mintha ezek a városok nem rendelkeznének bővülő intézményhálózat­tal, sok és> változatos lehetőséggel a köz­művelődési igények kielégítésére. Mégis érdemes volna fontolóra venni színházaik rangemelésél: szellemi központtá — vagy egyik ilyen központtá — fejlesztésük ten­nivalóit. Mi szól emellett? Az, hogy a színház, mint alkotóműhely, s mint a tár­sadalmi élet egyik gyűjtőpontja, a legfogé­konyabb emberek, főleg a fiatalok érdek­lődését, ízlését és ismereteit csiszolhatja, bővítheti. Ablakot nyithat a zenére, a képzőmű­vészetre, az irodalomra, a világnézet és a politika Időszerű kérdéseire. Kiállítások­kal, kamarazenével, filmvetítéssel, előadá­sokkal, baráti beszélgetésekkel kapcsolód­hat saját programjához, a színpadi pro­dukció értelmezéséhez. Akik ilyesmire vál­lalkoztál?, első pillantásra meglepő dolgot tapasztaltak. Minél inkább eltávolodtak cgy-egy színházi este, a dráma és a já- . tek közvetlén élményétől, annál fogéko­nyabb hallgatóságra találtuk. Partnerekre, akik a történelmi, művészettörténeti, köz­életi problémákba merülve, voltaképp a színházi teljesítmény értőbb, elmélyültebb befogadásához is közelebb Jutottak. > ¥T zek után azt mondhatja valaki: a színházak kapunyitása alkalmá­ból, az 1974/75'üs évad nyitányaként min­denről szó esik, ahelyett, hogy az együt­tesek felkészüléséről, a műsortervek érde­kességeiről, stílus és koncepció szakmai részleteiről beszélnének. Ezek bizony lé­nyeges kérdések, de nem önmagukban, nem a társadalom, a közönség, a közmű­velődés aktualitásaitól elszigetelve fonto­sak. Ezé^ nem elemezhetők külön-külön, hanem csak szoros egységben, a művészet és az élet logikája szerint. Elválasztha­tatlanul a kívánt hatástól, amely a művé­szi céllal, ember- é6 vulóságátalakitó kül­detést is vállal. Uersi Tamás Csak múltja lenne ? Meditáció a szolnoki murósztelep jövőjéről Szolnok mindig büsz­ke Volt a művésztelepére. Joggal. Magam is többször tanúja voltam az elmúlt években, amikor külföldiek nehezen értették meg a mű­vésztelep kifejezés szó sze­rinti fordításának jelentés­tartalmát De amikor ma­gyarázatképpen hozzátettük, hogy ahol járnak, hajdan a magyar Barbizon volt, nyom­ban tudták, hol járnak. Mert ha rangban, világhírnévben nem is ért fyl, még virágko­rában sem a szolnoki mű- vésztelep a barbizoni is­kolával, jelentősége a ma­gyar képzőművészetben csak ehhez fogható, hasonlítható, volt. Keletkezésük körülményét is hasonlóak. Francia művé­szek egy csoportja 1830 után a fontainebleaui erdő mellett fekvő Berbbon városkában telepedett le. Elmenekültek Párizs társadalmából és kő- rengeteeéből. s a szabad ter­mészettel volt mindennapi érintkezésben a megújhodó szemlélettel a realizmus felé fordullak. A barbizoni iskola azóta művészettörténeti fo­galom. Pettenkofen osztrák festő először 1853-ban telepedett meg néhány hónapra Szol­nokon. Tulajdonképpen ettől az időtől is számíthatjuk a szolnoki művésztelep törté­netét. Később Pettenkofen éé vele a bécsi festők közül többen rendszeresen vissza­tértek, majd Deák Ebner La­jos és több máa kiváló ma­gyar művészben Is feltámadt az érdeklődés a szolnoki táj, a Tisza menti emberek élete , iránt. Pezsgő művészeti élet bontakozott ki a városban. Csakhamar megalakult a Szolnoki Képzőművészeti Egyesület, amelynek kezde­ményezésére 19ül-bcn 12 mű­termet és hozzá lakást épí­tettek a művészcsoport törzs- tagjainak. A- szolnoki művésztelep nagy korszaka bontakozott ki ezután. . Nagybánya mel­lett tulajdonképpen Szolnok a magyar képzőművészeti életet jelentette. Olyan fes­tők tartoztak a művészte­lep állandó tagjai közé, miht Fényes Adolf, Milialik Dá­niel, Szlányi Lajos, sokat al­kotott Itt Perlmutter Izsák, Pólya Tibor, Aba-Novák Vil­mos, Zádor István. A telep e nagy korszaka a harmin­cas évekig tartott. Utána a művészeti élet lanyhult Szol­nokon. Olyan művészek, mint Bernuth Aurél, Pálzay Pál még szívesen jöttek egy- egy rövid Időre a telepre, de végképp már nem kötődtek ide. K« a múlt. A szolnoki művésztelep e dicső múltját, mint a magyar realista mű­vészét kibontakozásának és virágzásának nagyszerű mű­helyét, büszkén vállaljuk. Vállaljuk, de vajon folytat­juk-e? Ezt a kérdést előbb vagy utóbb fel kell tenni, s a választ is meg kell adni rá. Sok minden azt mondat­ja. hogy a régi szolnoki mű­vésztelep már talán nem is létezik, s a hagyományok­hoz méltó,- azokra épülő új pedig még nem. Itt elsősor­ban nem is a nagyon rossz állapotban levő. penészes, patkéhvjártH régi műterem- lakásokra gondolok. Ki lehet ezeket ipvílani. lehet új mű­teremlakásokat is építeni. (Dicséret illeti a városi ta­nácsot az elhatározásért: a következő ötéves tervben évenként egy új műtermes lakást építenek a városban.) Ez azonban önmagában csak egv tárgyi feltétel, de nem ielent biztosítékot a régi hír­nevéhez méltó pezsgő mű­vészeti élet me-**’-emtésére, a hagyományok felélesztésé­re és ápolására. Ennél most többre lenne szükség. Talán egy képi mér­kőzöl ttés közelebb visz az igazi problémához. A mű­vésziden parkfából nézve, a városkép még eg.y évtizeddel ezelőtt Is jóformán olyan volt, mint fél évszázada, vagy még korábban. Olyan, amilyennek meg Aba-Ncrvá- kék láthatták, de nem sok­kal különb annál, ahogyan Pettenkofen beleszeretett. A Zagyva-torkolat, a régi Ta­bán hangulatos házacskái sokszor megfestett kedvenc témája volt az itt élő, ide látogató művészeknek. Aztán egy szép napon teljesen meg­változott a táj. A Tabán helyett ma tízemeletes koc- kapaloták állnak. Ezek is szépek, ha valaki képes a szép­ségüket felfedezni. Ám arra nem alkalmasak, hoav meg­formálásukkal a múltat is­mételgesse, regi idők roman­tikus emlékéi iránt keltsen velük nosztalgiát a művész. Félretéve a jelképet, a szolnoki művésztelep hagyo­mányainak folytatása azt kö­vetelte volna, követeli, hogy ahogyan Pettenkofen, majd Deák Ebner és a többiek odahagyva a városi műter­meket, az Alföld szélesre tá­ruló világot, a Tlsza-táj embereinek eleven, szí­nes életét vitték vászonra, s ezzel forradalmian újat hoztak a magyar képzőmű­vészetbe. úgy ma e megvál­tozott világ, a magyar nép megváltozott életének művé­szi megformálása lehet a cél és a mérce. Képes volt-e az új szolnoki művésztelep erre? Amikor több mint más­fél évtizeddel ezelőtt újra benépesült a telep, úgy tűnt, hogy biztosítva van a folya­matosság. Olyan fiatalok kezdtek nagyon lelkesen, s egvre ígéretesebben alkotni Szolnokon, akik a legszebb reményeket táplálták. Ennek a másfél évtizedes korszak­nak a csúcsa volt az a rep­rezentatív kiállítás I9fití-ban, amelynek a Nemzeti Galéria adott helyet. Idézzük, fel, ho­gyan értékelték akkor a szol­noki művésztelepet. Köpcezi Béla így nyilat­kozott a Szolnok megyei Néplapban: .....ez a művé­s zet. amelyet a kiállításon láthatunk, bizonyos fokig mind a budapesti. pécsi, vagy akár a hódmezővásár­helyi művészettől is külön­bözik. Ez egyrészt a tájjel- leggel. másrészt a más és más orientációval magyaráz­ható." Itt tehát még hang­súlyt nyer a telep művész­csoportjának egyéni arculata, sajátos helye a manvar kép­zőművészet sokszínű térké­pén. Pogány ö. Gábor, a Nem­zeti Galéria főigazgatója ma­gasztaló lelkesedésében en­nél sokkal tovább megy. A Néplapban megjelent cikké­ben így ír: „A mai magyar képzőművészet egyik legta­nulságosabb műhelye a szol­noki művésztelep... kiállítá­sának nagy sikere azt bizo­nyítja. hogy a tárlatlátoga­tók, a műbarátok szívesen méltányolják kortársaink mű­veinek emberségét, azt, ha a képeknek, szobroknak kö­zük van a környezetükhöz, a festők, a grafikusok, a szob­rászok kifejeznek valamit a couleur lacale-ból, jól rea­gálnak egy táj és lakói jel­legzetességeire, clctpiegnyil- vánulására... A bemutatott szolnoki anyag ilyen való­ságmegismerő fnüvészeti te- vékchyscgről hoz hírt..." W',7. »oll tehát a csúcs. S hogy ez a csúcs milyen magas volt? A lelkesedés diktálta túlzásokat leszámít­va is. a szolnoki művészte­lep rangja a magyar kép­zőművészetben vitathatatlan volt. Ám a dolog salátr sága mégis, hogy a galériabeli két­ségtelen siker nem egv újabb fellendülés elindítója lett. Ellenkezőleg. Az elmúlt évek ismétlődő tárlatainak mind gvengébb termése, az önis­métel"d és. az elszürkülés azt sugallja, hogv a telep más­fél évtizeddel ezelőtt kezdő­dött új korszaka a végéhez közeledik. Ml lehet ennek az oka? Bi­zonyára több összetevője Van. Ebből egyet, talán a legfontosabbat említem meg. A csúcs és a vele járó di- cséretözön nem tett jót. Volt ebben ugyanis a szolnoki mű vésztelep valós érdemei­nek elismerésén túl égy olyan felhang is — egyesek részéről — amely a szolno­kiak egészséges népi realiz­musát, a századforduló bat- gyományalt próbálta zászló­ként lobogtatni egy abban az időben mind erőteljesebben jelentkező, Derkovits öröksé­ge nyomán kiteljesedő mo­dern művészettel szemben. S ez egyesekben a szolnokiak _ közül a konzervatívizmus fc- ‘ lé hajló tendenciákat' erősí­tett, mintegy lebeszélt a mű­vészet legfőbb éltető elemé­ről, a folytonos megújhodás eszközeinek kereséséről. YógOI is így értünk el a mai állapotokig, amelynek a már említetteken kívül jellemzője a másfél évtized­del ezelőtt összeállt és idő­közben sikereket is elért kö­zösség lassú felbomlása is. Kezdődött ez a folyamat az önálló arculatát mindinkább kibontakoztató, ígéretes mű­vész. Mészáros Lajos tragi­kus halálával. Folytatódott a teleD legmarkánsabb egyéni­ségének. Gácsi Mihálynak sajnálatos, s nem feltétlenül szükségszerű távozásával, öt követte PaliCz József. Ide sorolható az is, hogy néhány művész az utóbbi években csak névleg tartozik a szolnoki művésztelephez, de alkotó munkásságával már nem e közösség tagja. Ennek a bomlásnak a szemmel látható okai apró emberi sérelmek: lakásprob­léma, sértődés, csábitó ígé­retek, jobb körülmények más városban. A mélyén azonban más húzódik meg. A másfél évtizeddel ezelőtt együtt in­dult,, nagyjából azonos élet­korú művészek életük dele- löjéhez értek. Most tartanak annak vizsgálatánál, mire jutottak ezen a kínkeserves, tövisekkel kirakott úton. Van. aki úgy érzi, hogy mű­vészi arculata kiforrott, sta­bilizálódott. ezért jelenlegi helyzetét, helyét a telepen — amelyben ez a stabilizá­lódás végbement — a jövőt illetően is megnyugtatónak tartja. Megint mások úgy érzik, hogy művészi megúju­lásuk, előrelépésük önmegva­lósításuk útján más környe­zetben eredményesebb lehet. Ezért távoztak, vagy foglal­koznak a távozás gondola­tával. Ez határozza meg az egyé­ni utakat, a sorsokat. De a művésztelep lövőiének meg­határozásához több kell. Mindenekelőtt a fel­merült és e cikkben vázlato­san érintett problémák gon­dos. hozzáértő vizseálata. El­sősorban az elmúlt másfél évtized, s főként a most ki­alakult helvzet hozzáértő és obiektív elemzése. Mellette a művésztelep felfrissítése. Olyan művészeket kellene meghívni a telepre az üres helyekre, majd az évenként épülő új műteremlakásokba, akik friss szemlélettel érkez­ve képesek az állóvíz fel­pezsdítésére, akik a törzsta­gokat is újításra inspirálják. Azon is gondolkodni kellene, hogvan lehet a szolnoki mű­vésztelepet óira vonzóvá ten­ni. s az ország képzőművé­szeti életébe jobban bekap­csolni. És mindehhez nem kell szégyellnénk a fiatalabb, de azóta előbbre iutott szent­endreiektől, miskolciaktól, vásárhelyiektől tanutni. Ami pedig a legfontosabb: Le­gyünk optimisták. Higgyünk abban, hogv a szolnoki mű­vésztelepnek nemcsak múltja van. Es hitünlv szerint te­gyünk is crte. Varga József t MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents