Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-13 / 214. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. szeptember 13. Nyomasztó örökség Egy páratlanul nagy ívű és hosszantartó karrier végére került pont tegnap Etiópiában. A hadsereg koordinációs bizottsága megfosztotta trónjától Hailé Szelasszié császárt és őrizetbe vette az uralkodót, valamint családjának tagjait. Az eltávolított 82 éves császár helyére Aszfa Vosszten trónörököst, a császár fiát jelölték. Nem hatott szenzációnak a hír, holott más körülmények között annak számítana. Csakhogy Sába i királynője földjén február óta egyre inkább kibontakozott a hadsereg fiatal tisztjeinek reformmozgalma, amely törvényszerűen vezetett a trónfosztáshoz. Ma már világos, ami korábban homályosnak tűnt: a reformerek lépésről lépésre haladtak, mígnem eljutottak a császárig. Az eltávolított uralkodó tulajdonképpen 1916 óta állt az ország élén. Harar városában született, édesapja tartományi kormányzó volt. Fiatalon: 16 éves korában már a tartomány kormányzója. Nyolc évvel később Etiópia régense, s mint miniszterelnök és külügyminiszter, gyakorlatilag az ország vezetője. Progresszív kormányzónak, az adott társadalmi körülmények között haladó szellemű politikusnak számított. Harar tartományban ő szorgalmazta és dolgozta ki a korábbinál jóval korszerűbb földbérletrendszert. Oroszlánrésze volt a tartományi kiskirályok hatalmának letörésében, az etióp nemzeti hadsereg megteremtésében. Kétségtelenül vezető szerepet játszott az olasz fasiszták hódítása elleni harcban is. Ellentmondással teli életpályájának negatív oldaláról sem szabad azonban megfeledkezni. Országa az afrikai földrész egyik legelmaradottabb állama, amely analfabétizmusban éppúgy, mint szegénységben a világstatisztika egyik szomorú gyakorisággal emlegetett példája. Ma még nem lehet bizonyosat tudni afelől, vajon a két éve Genfben kezelt trónörökös — tekintettel egészségi állapotára — vállalja-e az alkotmányos monarchia uralkodójának rangját. S ha igen, folytatja-e Hailé Szelasszié külpolitikai irányvonalát, amelynek sarkalatos törvénye a békés egymás mellett élés és az afrikai országok együttműködésének szorgalmazása volt. Etiópiában ideiglenesen a fegyveres erők koordinációs bizottsága vette át a hatalmat és irányítja az országot. Ez a helyzet — mint az ideiglenes katonai kormányzat dekrétuma kimondja — addig tart, amíg a nép megnem választja törvényes képviselőit és ki í nem hirdetik az új alkotmány tervezetét. Ebben pedig minden bizonnyal helyet kap majd valamennyi olyan megoldásra váró téma. amely nyomasztó örökségként hárul Hailé Szelasszié utódjára. (KS) Gromiko vasárnap érkezik Bonnba Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnap érkezik kétnapos látogatásra a szövetségi fővárosba és még aznap találkozik GenscherreL Hétfőn Schmidt szövetségi kancellárral tart megbeszélést és felkeresi Walter Scheel szövetségi elnököt is. Megfigyelők körében bizonyosra veszik, hogy Gromiko útja Schmidt kancellár moszkvai látogatásának előkészítését szolgálja. Várható e látogatás időpontjának rögzítése is. Bonni elképzelések szerint Schmidt október végén. vagv novemberben keresné fel a szovjet fővárost. DVK JEGYZÉK Barbár támadások a lakosság ellen A Dél-Vietnami Köztársaság külügyminisztériuma élesen elítélte a saigoni hatóságoknak a párizsi békemegállapodás meghiúsítására irányuló akcióit. A nemzetközi Vietnam-ta- nácskozás résztvevőihez és a NEFB tagjaihoz intézett jegyzékében a DIFK külügyminisztériuma megállapította, hogy a Thieu-rezsim fokozza barbár bombatámadásait és tüzérségi akcióit a DIFK ellenőrzése alatt lévő körzetek ellen. A vietnami békemegállapodás aláírása óta a felszabadított területekre a saigoni légierő gépei több mint 150 ezer nehéz bombát dobtak le. A saigoni rendszer barbár akcióinak következtében több ezer békés lakos vesztette életét, történelmi és kulturális emlékek pusztultak el, — több tucat falu tűnt el a föld színéről. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Friedrich Ebertet, az NSZEP KB PB tagját, az államtanács elnökhelyettesét 80. születésnapja alkalmából kitüntette a 'Népek Bartásága Érdemrenddel, az NDK és a Szovjetunió közti mindenoldalú testvéri együttműködés és barátság erősítésében szerzett érdemeiért. HAVANNA Raul Roa kubai külügyi- niszter európai körútját befejezve visszaérkezett Havannába. A külügyminiszter Svédországban, Olaszországban. Bulgáriában, Jugoszláviában, Svájcban, Magyarországon és Portugálibában tett látogatást. PRÄGA Stepan Hornik, a Csen Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyettese tegnap fogadta dr. Diménv Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, aki Prágában részt vesz a KGST mezőgazdasági állandó bi- lóttságának 40. ülésén, ___ L ISSZABON Jose Sanches Osorio őrnagy, portugál tájékoztatásügyi miniszter fogadta Arnold Kalinyint, a Szovjetunió lisszaboni nagykövetét, A megbeszélés alkalmával a felek megvizsgálták a két ország közötti tájékoztatási és kulturális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. BONN Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter tegnap megbeszélésen fogadta Mahmud Riadót, az Arab Liga főtitkárát. Az eszmecserén az arab államok és a Közös Piac kapcsolatainak yárható alakulásáról volt szó. MAVROSZ SAJTÓÉRTEKEZLETE Görögország kilépett a NATO katonai tervezőbizoitságából Mavrosz görög külügyminiszter brüsszeli szálláshelyén, a Hilton szállóban találkozott Joseph Luns-szel, a NATO főtitkárával. Képünkön: Luns (balról) Mavrosz társaságában (középen) válaszol egy újságírónak. Luns kijelentette, hogy a NATO tényként fogadja el Görögországnak a NATO katonai szervezetéből való kilépését. Görögország semmi körülmények között nem kíván visszatérni a NATO integrált katonai szervezetébe — jelentette ki brüsszeli sajtókonferenciáján a görög külügyminiszter. han,gsúlyozva, hogy erről tájékoztatta megbeszélésükön Luns-ot a NATO főtitkárát is. A külügyminiszter leszögezte: ez a döntés nem volt a megbeszélés tárgya, mert végleges és visszavonhatatlan. Görögország nem vesz részt a NATO katonai tervezőbizottságában. a hadügyminiszterek testületében sem. Ha a ciprusi válság a sziget népe akaratának megfelelően megoldódik. ez sem lehet indok arra. hogv Athén ismét bekapcsolódjék a katonai integrációba. mert a NATO e téren elvesztette hitelét, nem tudta megakadályozni a nvílt katonai konfliktust két tagországa között. Mavrosz sajtókonferenciája nagv részét a ciprusi válságnak szentelte. Ismételten leszögezte. a megoldás Athén véleménye szerint nem iöhet kívülről, azt a két közösség. a ciprusi görögök és törökök tárgyalásai útián kell megoldani. Élesen támadta a török kormánvt. s azt mondotta, hogy a „hitleri invázió óta nem volt példa ilven akcióra, egy önálló, független. szuverén és fegyvertelen ország lerohanására” A görög külügyminiszter közvetve utalt az Egyesült Államok felelősségére, kiie- lentve. hogy ..nem az amerikai néppel, hanem a kormányzattal vannak baiai” az athéni kormánynak, s e ba- iok gyökere nem annvira a ciprusi válság, mint inkább a támogatás, amelyet Washington a katonai juntának adott. Ugyanakkor leszögezte, hogy kész találkozni minden olyan politikussal, aki érdekelt a ciprusi kérdés rendezésében. Mavrosz egyébként leszögezte. hogy az athéni kormány csökkenteni kívánja az ország gazdasági függőségét az Egyesült Államoktól. JAVULÓ SZOVJET-FRANCIA KAPCSOLATOK Ségard francia külkereskedelmi államtitkár tegnap Moszkvába utazott. Ségard moszkvai megbeszélésein nemcsak a két ország közötti gazdasági együttműködés további fejlesztéséről lesz szó, hanem valószínűleg Le- onyid Brezsnyev és Giscard d’Éstaing találkozójának előkészítéséről is, amelyre előreláthatólag még ebben az évben sor kerül Francia gazdasági körökben rendkívül bizakodóan ítélik meg a kooperáció továbbfejlesztésének lehetőségeit, s megelégedéssel állapítják meg, hogy az idén örvendetesen fokozódott a francia ipari berendezések exportja a Szovjetunióba. Ebben az évben ihár eddig három milliárd frank értékű üzletkötésre került sor a tavalyi két milliárddal szemben. A FRANCIA ELNÖK LENGYELORSZÁGBA LÁTOGAT Varsóban közzétették, hogv Edward Gierek. a LEMP KB első titkára vendégeként 1975-ben Lengyelországba látogat Valerv Giscard d’Es- taing francia köztársasági elnök. Magyar—belga pártközi megbeszélések A IVIagyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Kállai Gyulának, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével szerdán érkezett Brüsszelbe, tegnap délelőtt folytatta tárgyalásait a Belga Szocialista Párt vezetőivel. Délben a magyar pártküldöttség Belgium flamand nyelvterületének legnagyobb városába, Antwerpenbe látogatott, ahol megtekintették a hatalmas kikötőt. Brüsszelbe visszatérve az MSZMP küldöttsége találkozott a Belga Kommunista Párt vezetőivel és eszmecserét folytatott velük a nemzetközi munkásmozgalom, a két párt kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. Felélénkült a második szakasz munkája Tegnap délután Genfben ülést tartott az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakasza keretében a politikai kérdésekkel foglalkozó albizottság, és intenzíven folytatta munkáját. Az albizottság elé került kérdések közül vezető helyet foglal el nagyobbméretű katonai gyakorlatokról szóló előzetes értesítés és megfigyelőknek az ilyen gyakorlatokra való meghívása. A katonai albizottság munkájáról Genfben megállapítják, hogy a testület feladata nem könnyű, hiszen olyan intézkedésekről folyik szó, — amelyeket a történelem során eddig soha nem alkalBONN Tegnap folytatódtak Bonnban az NDK és az NSZK megbízottainak tárgyalásai a két német állam tudományos együttműködési megállapodásának megkötéséről. A két küldöttség legutoljára június 7-én — a nyári törvényhozási szünet előtt — Berlinben találkozott. WASHINGTON Edward Kennedy amerikai demokratapárti szenátor, a menekültügyi albizottság elnöke, szerdán levélben kérte Henry Kissinger külügyminisztert, hogy tisztázza a CIA Chilében játszott szerepével kapcsolatos vádakat. MOSZKVA A kozmikus térség további kutatása céljából a Szovjetunióban szerdán Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz-sorozat 676. műholdját. A szputnyik pályaelemmC (3, rádiótelemetrikai és más berendezései zavartalanul működnek. A földi koordinációs és számitó központban folyik a beérkezett adatok feldolgozása. maztak, s valóban megfontolandó, hogy a tárgyalt intézkedések a gyakorlatban valóban a bizalom növelését eredményezik-e, vagy éppen súrlódások forrásává . álhatnak Az európai biztonsági értekezlet során tegnap Genfben összesen hat albizottsági ülést tartottak. A konferencia-városban figyelmet keltett, hogy az emberi kapcsolatok kérdéseit tárgyaló albizottság hivatalos tanácskozása aránylag rövid volt, de Utána a delegátusok hosz- szabb nemhivatalos eszmecserére ültek össze, mégpedig nem a konferencia épületében, hanem az egyik semleges ország rezidenciáján. Ma. a konferencia eheti utolsó munkanapján hét tanácskozást tartanak. Ezzel az e hét folyamán tartott munkaülések száma 31-re növekszik, — ami mutatja, hogy mennyire felélénkült az értekezlet munkája a nemrég véget ért nyári szünet után. SZÍRIÁI—BOLGÁR TÁRGYALÁSOK Tegnap felesége társaságában Szófiába érkezett Hafez Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. Asszad Tódor Zsivkovnak. a BKP KB első titkárának, az Államtanács elnökének meghívására tesz négvnanos hivatalos látogatást a Bolgár Népköztársaságban. A szíriai államfőt a szófiai repülőtéren Todor Zsiv- kov. Sztanko Todorov miniszterelnök, a bolgár párt Politikai Bizottságának és a BNK kormányának tagjai, a szófiai dolgozók ezrei köszöntötték. Asszad Todor Zsivkov társaságában nyitott gépkocsiba szállt és szálláshelyére hajtatott. Rabin több fegyvert kér Washingtonban folytatódnak Jichak Rabin izraeli miniszterelnök és az Egyesült Államok vezető politikusai közötti intenzív tanácskozások. A miniszterelnök szerdán öt és fél órán át tárgyalt Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel, majd Schlesinger hadügyminiszterrel tartott hosszas megbeszélést. A zárt aitók mögött tartott tárgyalások részletei nem ismeretesek. Megfigyelők azonban utalnak arra. hogy Jichak Rabin Washingtonban két cél elérésére törekszik: az Egyesült Államok részesítse teljes politikai támogatásban a közel-keleti válsággal kapcsolatos izraeli állásoontot és növelje évi másfél milliárd dollárra az Izraelnek nyújtott katonai segélyt. Az AP hírügynökség szerint Tel Aviv különösen azt követeli állhatatosan, hogy az Egyesült Államok küldjön még több korszerű amerikai harci repülőgépet és tankot Izraelnek.. Megsértve a nemzetközi jogot Néhány nappal ezelőtt izraeli buldózerek jelentek meg a Golan fennsík délkeleti részén, hogy megtisztítsák a talajt az ott felépítendő városi típusú félkatonai település számára, amelynek neve — már ezt is megállapították — Kacrin lesz. Izraeli részről továbbá azt tervezik. hogy a Jordán folyó nyugati partján a meglevő izraeli katonai településeket újabb katonai települések egész láncolatával egészítik ki. Ugyancsak bejelentették, hogy a megszálló hatóságok a közel jövőben kitelepítik az arabokat Jeruzsálem arab negyedéből. Az arabok telkeit elkobozzák és izraeli betelepülőknek építenek rajtuk házakat — írta a Pravdában V. Tyurkin és rámutat: a Közel-Keletről érkezett legújabb hír-v azt tanúsítják, hogv Izrael fokozza a megszállt arab területek bekebelezését. „Tel Aviv egyértelműen kifejezésre akarja juttatni, hogy azok a területek, amelyeket a tavaly októberi háború után kénytelen volt visszaadni EgyiDtomnak és Szíriának, a végső határt jelentik és Izrael ennél tovább nem szándékszik menni.” Tel Aviv változatlanul ragaszkodik azon földek beke- belézéséhez. amelvek nem az övéi. arra hivatkozva, hogy bizonyos „biztonsági határokat kell létesítenie”. Peresz hadügyminiszter éDp a napokban állította, hogy a Jordán folyó, melynek nyugati partját megszállták az izraeliek, ugyancsak „Izrael biztonsági határát” kéDezi. Sőt az izraeli hadügyminiszter véleménye szerint csupán ennek a ténynek az elismerése képezheti bármilyen közel-keleti rendezés alapját. A Pravda ezzel kapcsolatban leszögezi: „A megszállt arab területek beolvasztására tett kísérletek szemben állnak a nemzetközi joggal, valamint a Biztonsági Tanács és az ENSZ-közgyűlés határozataival és döntéseivel. Izrael vezetői a béke megteremtésének lehetőségét sodorják veszélybe ebben a térségben”. 1974. szeptember 6-től 1974. október 1-ig mezőgazdasági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, valamint háztáji gazdaságok 50%-os árkedvezménnyel, kétszerpréselt cukorrépa nedv essz eletet VÁSÁROLHATNAK A SZOLNOKI CUKORGYÁR TELEPHELYÉN