Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-13 / 214. szám
s I ' VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR XXV. évf. 214. sz. 1914. szcpt. 13., péntek. M'E.G Y E I PÄ-RTBVz OTT S Á G ÉS A MEGYEI T ANACS LAP JA A fagyasztók vására S ok évtizedes hagyomány a világ kereskedelmében, hogy esztendei] öl esztendőre tavasszal és ősszel találkoznak- egymással az áruikat bemutató-, a termékeiket kínáló vállalatok, cégek, szakemberek. Hagyomány az is, hogy 'a tavaszi seregszemléket elsősorban a technikának szentelik, gépeket, termelőeszközöket sorakoztatnak fel, voltaképpen a mérnökök és a kereskedők találkozói, tapasztalatcseréi ezek az alkalmak, nagyértékű berendezések cserélnek gazdát s a kutatok, az alkotók beszámolnák a legújabb vívmányokról. Az ősz — ez is hagyomány — a vásárlóké! így van ez Lipcsében, Poznanban, Brnóban, Hannoverben, Párizsban és megannyi más városban, ahol tradíció a vásárrendezés, s rendszeresen találkoznak a technika és az üzlet világának emberei. E sorba most felzárkózik Budapest is. Mi sok évtizeden át megszoktuk, hogy egy év — egy vásár, hogy a BNV-n egyben megtalál mindent a vásárlátogató; útépítő gépet ós koloniálszekrényt, elektronikus berendezéseket és mosógépeket, traktort és autót, acélcsövet és pamutszövetet, tehát az ipar minden produktumát, valamiféle teljességre törekvő keresztmetszetet.. Így volt eddig. Az idén először a BNV két vásár, május az első felvonás és szeptember a második, s ha teljességről volt szó az imént, a két bemutató keretében a lehetőség sokszorosára bővül. Tavasz: a májusi vásár a technikáé — ősz: szeptember a fogyasztási ■javaké. Feltétlen újdonság ez, s feltétlen nagy lesz a közönségsiker. Bátran mondhatjuk ezt, hisz az előre ígért választék, kínálat, ezerarcú bemutató, látogatók százezreit csábítja majd a kőbányai vásárvárosba. Természetes, hogy a fogyasztási javak vására a termelők és a kereskedők találkozója is, hisz felvonultatnak minden újat, amit a mindennapi használati cikkeket előállító gyárak csak produkálhatnak, s tanulni, tapasztalatokat szerezni, fontos üzleteket kötni itt is lehet és kell. Am a látvány, a sokszínű kép főként a közönségnek vonzó. Most itt lesz Budapesten kilenc szocialista, tizenkilenc tőkés és fejlődő ország, valamint Hongkong közfogyasztási javakat készítő iparának, ezer és ezer terméke. A vásárnéző láthat ruhát, bútort, háztartási-felszerelést, élelmiszert, közlekedési eszközöket, a szabad idő eltöltéséhez szükséges tárgyakat. Minden olyat, amit ismer, amit használ, amivel közvetlen kapcsolatban van, minden olyat, ami arra hivatutt, hogy kényelmesebbé tegye az életet. A hatalmas A-pavilonban például körülbelül nyolcvan vállalat, cég helyezi el egymás mellett bútorait, lakberendezési tárgyait az első budapesti nemzetközi otthon-kiállítás keretében. A látogató mindezt megtekintheti, tanulhat belőle, akarva-akaratlanul formálódik ízlése, új gondolatokat kap, hogy korszerűbben rendezze be szűkebb környezetét. Bizonyos, hogy ilyen módon a fogyasztási cikkek nagy őszi seregszemléje új igényt, új vásárlási kedvet — a gyártónak, az iparnak új piacot teremt, egyben új követelményeket is, amelyeknek meg kell felelnie. S jó jel, hogy hazai vállalataink vezetői a vásárnyitást megelőző napokban egymás után jelentették be: kiállított termékeik már a vásár idején vagy hamarosan megvásárolhatók az üzletekben. t t t jdonság ez is, csakúgy, mint újdonság Budapesten maga az őszi nemzetközi vásár. Haszna, jelentősége előre látható. Sokoldalúbb, kölcsönös kapcsolatot teremt és ápol termelő és kereskedő, termelő és vásárló között, hasznát most is és a jövőben is szebb és jobb árukban, gazdagabb választékban — kulturáltabb életfeltételekben mérhetjük. " L. L. Ma: Fejlődésünk és feladataink Mezőtúrra és Túrkevére látogattak az észt vendégek A jövő: a vasút villamosítása Tarka-barka Mérlegen a szabad szombat Játékországűton igazi KRESZ Jövöheti rádió- és tv-müsor Néprajzosok vándor oyűése Szolnokon A paraszti társadalom és műveltség a 18—20. szazadban témakörben kezdődik ma a Magyar Néprajzi Társaság vándorgyűlése Szolnokon. A három napig tartó tanácskozáson a mintegy kétszáz hazai szakember mellett negyven külföldi vendéget is fogadnak — közöttük a szlovák és a lenavel néprajzi társaság elnökét. A résztvevők soraiban neves etnográfusok, szociológusok, történészek és geográfusok vannak. A néprajz és a rokonkutatási területek új eredményeit tükröző előadásokat a Damjanich Múzeum három kötetben előre megjelentette. A vándorgyűlés dr. Ortu- tav Gyula elnöki megnyitójával és Dr. Hegedűs Lajos megyei tanácselnök köszöntésével délelőtt tízkor kezdődik. A délelőtti vitaülésen a ..Faluk. Paraszti műveltség regionális tagozódása”. a délutánin pedig a „Mezővárosok” témakörben folytatnak eszmecserét. Jelentés a mezőgazdaság féléves tervének teljesítéséről, a munkaerőhelyzet alakulásáról Ütést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács tegnap ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette dr. Raul Róa Gardának. a Kubai Köztársaság külügyminiszterének augusztus 31. és szeptember 7. között hazánkban tett hivatalos baráti látogatásáról szóló jelentésit. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a népgazdaság 1974. I. félévi feilődéséről A jelentés megállapítja. hogy a népgazdaság az első félévben dinamikusan, s — a beruházások kivételével — gyorsabb ütemben fejlődőit, mint ahogyan azt a terv előirányozta. A tőkés világpiacon végbement változások okozta nehézségek és veszteségek ellenére a gazdasági munka hatékonyságának további céltudatos növelésével az 1974 évre kitűzött céljaink teljesíthetők. A kormány a jelentést elfogadta. A munkaügyi miniszter jelentést tett az idei első félévi munkaügvi helyzetről, amelyet kiegyensúlyozott fejlődés jellemez. Az ipari termelés emelkedésének túlnyomó része a munka termelékenységének növekedéséből származott. Javult a hatékonyság. Az előirányzott bérpolitikai intézkedések megvalósultak. A tervezettnél jelentősen több fiatal jelentkezett, szakmunkástanulónak A Minisztertanács a jelentést ióvá- hagvólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Anvag- és Ár hivatal elnökének jelentését az 1974. I. félévi termékforgalom helyzetéről és a termékforgalomban alkalmazott kontingensek teljesítéséről. A kormány a jelentést ióváhaavólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett a nvári betakarítási munkákról, valamint az őszi mezőgazdasági munkákra és a felvásárlásra való felkészülésről. Megállapította. hogv a gabona betakarítására való felkészülés az idén jobb volt. mint eddig bármikor. A termés meghaladja a tavalyit. Az őszi munkákban a késői érés miatt jelentős torlódás várható. A feladatok sikeres végrehajtása érdekében nagyfokú szervezettségre van szükség. A Minisztertanács’ a jelentést jóváhagvólag tudomásul vette és elismeréssel fogadta, hogy a mezőgazdasági dolgozók feladataikat összekapcsol iák a koneresz- szusi munkaversennvel. Az épftésügvi és városfejlesztési miniszter javaslatot tett — n korábbi intézkedések nvonián megindult kedvező folyamatok erőteliesebb kibontakoztatása érdekében — a budapesti agglomeráció fejlesztésével és szabályozásával kapcsolatos feladatokra. A kormány határozatot hozott a szükséges intézkedések megtételére. A Minisztertanács a Magvar Rádió és Televízió műsorai hatékonyságának növelése. irányításának, a műsorkészítés politikai és műszaki feltételeinek javítása, valamint a műsorfeilesztés tervszerűbbé tétele érdekében úgv határozott, hogv a rádió és a televízió a jövőben önálló intézményként folytassa tevékenységét. A kormány határozatot hozott. állami rádió és televízió bizottság létrehozására, amelv a kormány tanácsadó, véleményező, koordináló és ellenőrző szerve. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt A zöldségtermesztés fejlesztésének lehetőségei — Környezetvédelem ( Öntözött széjotermesztés Folytadódlak Karcagon a Tiszavidék-fejlesztési tudományos napok A Tiszavidék fejlesztésével foglalkozó tudományos tanácskozás tegnapi, második munkanapja dr. Somos András akadémikus, a Kertészeti Egyetem rektora A zöldség- termesztés fejlesztésének lehetőségei a Tisza 11. térsém l DÚSÍTÁSOK— HÍREK - jT DÚSÍTÁSOKÉ MRt k Elutazott a Norvég KP küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghíváséra szeptember 5—12 között Magyarországon tartózkodott a Norvég Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Rolf Nettum, a Politikai Bizottság tagja, a párt elnökhelyettese vezetésével. A Norvég Kommunista Párt küldöttsége tegnap elutazott hazánkból. Kőolaj feldolgozóipari konferencia A magyar—szovjet műszaki-tudományos kormányközi együttműködési megállapodás 25. évfordulója alkalmából tegnap tapasztalatcserével egybekötött kőolajfeldolgozóipari konferencia kezdődött Százhalombattán. a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. A kétnapos tanácskozáson részt vesz A. P. Bokrunov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének gazdasági tanácsoshelyettese, Ny. B. Aszpelj, a teningrádi kőolajipari kutató intézet föniérndkhclyet- tese et> A. V. Agafouov, a Szovjetunió össz-szövetségi kőolaj és gázipari tudományos kutató intézetének igazgatóhelyettese. Dr. Simon Pálnak, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt vezérigazgatójának megnyitója után előadások hangzottak cl az iparág korszerű termelési technológiájáról, munkamódszereiről. Délután a tanácskozás résztvevői meglekin tették a DKV üzemét. A konferencia ma befejezi munkáját. Kinevezések A Minisztertanács az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnökévé Tömpe Istvánt, a Magyar Rádió elnökévé dr. Hárs Istvánt, a Magyar Televízió elnökévé Nagy Richárdot nevezte ki. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szigeti György Kossuth-díjas akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia műszaki fizikai kutató intézete igazgatójának, a fizika területén elért eredményeiért, s azok Ipari alkalmazásának elősegítéséért, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlóremljc II. fokozata kitüntetést adományozta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kovács Imre nagykövetnek 60. születésnapja, valamint nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Újabb Tisza-hid épül Szegeden Az UVATERV különböző előtanulmányok, szakértői vélemények, valamint az Országos Tervhivatal állás- foglalása alapján elkészítette az újabb szegedi közúti Tisza-híd beruházási programját. A szegedi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén jóváhagyta a tervezetet. Egyben határozatot hozott arra, hogy haladéktalanul kezdjék meg az építkezéshez szükséges területek kisajátítását. A fél milliárd forintba kerülő létesítmény építését a meglévő híd túlterhelése teszi szükségessé. Nagy érdeklődés Egy hete tart nyitva a nagyszabású jubileumi kiállítás, amelyet a magyar— szovjet tudományos-műszaki együttműködés 25. évfordulója alkalmából a KGM Rákóczi úti Technika Házában, valamint a Semmelweis utcai Szovjet Tudomány és Kútára Házában rendeztek. A Szovjetunió életéi, gazdasági fejlődését műszaki kultúráját, valamint a magyar—szovjet együttműködés tudományos műszaki produktumait felvonultató gazdag kiállítási anyagot már több tízezren megtekintették. Egy mondatban — Tegnap elutazott hazánkból E. M. Ojala, a FAO Vezéfigazgatóhelyettese, aki részt vett a Gödöllőn rendezett szövetkezetfejlesztési konferencián. — Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi államtitkár tegnap fogadta az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági és külkereskedelmi államtitkárát, H. E. Mahmud Sha- labyt. — A nő és a munka, a munka és az anyai hivatás címmel szeptember 17—19 között Budapesten nemzetközi konferenciát rendez a Szakszervezetek Országos Tanácsa. gében című előadásával kezdődött. amelyet — dr. Somos András külföldi útja miatt — dr. Rédai István, a Kertészeti Egvetem rektor- helyettese adott elő. Az előző témához hasonlóan nagy érdeklődés fogadta dr. Kurnik Ernő. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. a Takarmánytermesztési Kutató Intézet igazgatója Az öntözött szójatermesztés a Tisza ll. térségében; Simonné dr. Kiss Ibolya kandidátus Rizster- mesztés; dr. Keserű János, az Állattenyésztési Kutató Intézet főigazgatója Az öntözött takarmánytermesztésre alapozott állattenyésztés fejlesztési lehetőségei a Tisza II. térségében; Szilágyi Sándor, a MÉM közgazdasági főosztályának vezetője Az öntözésfejlesztés közgazdasági vonatkozásai; dr. Tóth Mihály, a mezőgazdasági tudományok doktora Az öntözés főbb, üzemi, ökonómiai kérdései című előadását. Dr. tAng István, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese környezetvédelmi kérdésekről értekezett a tanácskozáson. — Milyen környezetvédelmi feladatok vannak a Tisza II. térségében, professzor úr, hiszen az ipari üzemek hálózata csupán közepesen fejlett. az urbanizációs ártalmak nem olyan nagyságrendűek, mint akár Szolnokon, vagy Debrecenben. — Téves hiedelem, hogy a környezetvédelemnek csupán az urbanizációs ártalmaknak kitett térségekben van funkciója. Ettől sokkal többről van szó! A Tisza Tt. térségében a via és a talaj kölcsönhatása okozhatja a legnagyobb gondot, ebben keresendő a táj alapvető, környezetvédelmi persoektfvikus problémája. Az öntözés nemcsak a termésátlagokat növelheti, hanem hosszú távon kedvezőtlen és káros következménveket is kínál- h-t. A talajtani tudomány mai állása szerint elkerülhetők és megelőzhetők azok az irreverzibilis folyamatok, amelyeket az öntözés válthat ki a talaj és talajvíz sóforgalmán keresztül a talaiok fizikai állapotában. Mi kell ehhez? Először is őszinte, nyílt problémafelvetés, másodszor megfelelő szakismeret. a szakismeretekre alapozott helyes öntözési, talajjavítási, területrendezési és növénytermesztési eljárások kidolgozása és következetes megvalósítása, valamint megfelelő figyelő é" észlelő hálózat kiépítése, amely folyaJ matos információkat szolgáltat a talajról, a felszíni és felszín alatti vizekről. — A Tisza felső szakaszán jelentős nagyipari üzemek dolgoznak... — Igen. a Tisza II. környezetvédelme Leninváros- nál kezdődik. Nincs ok az aggodalomra, az új ipari beruházások a környezetvédelmi igény figyelembevételével valósulnak meg. — A kémiai szerek használata szükségessé tesz-e környezetvédelmi intézkedéseket? — Az öntözés lehetővé teszi. hogv a térségben intenzív növénytermesztés fejlődjön ki. aminek velejárója a kémiai szerek (műtrágyák, növényvédő szerek) széles körű alkalmazása. A 300 kg (Folytatás a 3. oldalon.)