Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-14 / 189. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. augusztus 14. Gyurkó Géza A jó sztori: az IN DK mezőgazdasága Hadjárat a hevés ellen A Kritika József Attila száma Mindig fokozott érdeklődés előzi meg egy-egy folyóirat tematikus számait, amikor is lehetőség nyílik valamely témának a szokásosnál sokkal részletesebb, pontosabb körüljárására. A Kritika sem először jelentkezik olyan számmal, mely irodalmunk nagy alakjai köré csoportosítja mondandójának, cikkeinek többségét. Ezúttal is '— az augusztusi számban — a magyar költészet kiemelkedő alakjának. József Attilának utolsó hónapjait igyekeznek feleleveníteni a még élő kor- társak, egykori szemtanúk és a fennmaradt levelek, dokumentumok segítségével. A József Attila-kutatás egyik legnagyobb problémája a költő életének ez a korszaka. Rengeteg ellentmondás rajzolódik ki a visszaemlékezésekből, s igen kevés az igazán hiteles beszámoló. Ezek közül ezúttal kettővel ismertet meg a Kritika. A Balatonszárszó előtti időt József Attila a Siesta- szanatóriumban töltötte Hatvány Bertalan jóvoltából, aki az egész ellátást fizette. A költő mellett a mintegy három hónapi kezelés alatt két ápolónő volt, akik mindketten úgy érzik, hogy hozzájuk viszonvlag bizalmas és kedves volt betegük. Egyikükkel, Felkainé Zentai Rozáliával még 1967-ben beszélgetett Fehér Erzsébet, s most ennek magnetofon-felvételét olvashatjuk, a másik felvételt Tverdota Gvörgy készítette 1972-ben Horváth- né Vigh Erzsébettel. Nagyon fontosak ezek az emlékezések, hiszen ebben az időben csak ők voltak folyamatosan a költő mellett, tehát a bentlakó szemtanú véleményét mondhatják el. A Siesta-szanatóriumi kezelés után került József Attila nővéréhez Balatonszárszóra. Itt töltött utolsó heteit is csak hézagosán ismerjük, elsősorban József Jolán könyvéből. A Kritika mostani számában néhány levelet olvashatunk, mely ennek a megrázó időszaknak a képét egészíti ki. A leveleket a költő testvérei, egyik kezelőorvosa és élettársa írták — belőlük szívszorító pontosággal rajzolódik ki az utolsó időszakban József Attila állapota, a javulások és visszaesések. S azután a végén a szűkszavú távirat: „Attila meghalt”. A József Attila képet egészíti ki a kollázsszerű összeállítás, melyben a szerkesztőség a korabeli sajtóban megjelent véleményeket gyűjti csokorba. Ez az összeállítás a költő halálától a felszabadulásig terjedő időszakot öleli fel. Csak a legjellemzőbb és a legfontosabbnak tartott vélemények idézésére van lehetőség, de így is nagyon érdekes a kép. A Kritika József Attila- száma számtalan új vonással egészíti ki eddig ismert képünket a költőről, ezért igen hasznos és tanulságos olvasmány mindenki számára. B. G. N agy eső zuhoghatott azon a tájon, méteres kolbászokat tölthettek azon a vidéken, ahol a mi utcánk egyetlen zöldségese emberré cseperedett. Mert olyan hosszú ő. mint egy kisebb fajta villanypózna, dagadt, mint a káposztáshordó, arca piros az egészségtől, mint a jonatán alma. Nos, a mi utcánk egyetlen zöldségesét immár egy esztendeje ismerem — ő az őslakó, én vagyok a jöttment idegen —, s immár esztendeje észrevettem, hogy ellenszenves vagyok neki. Amikor először beléptem, nagy megdöbbenést láttam a szemében. Kértem egy kiló cseresznyét. Nagy műgonddal kiválasztotta a legcsúfabbakat. Jó üzletember különben, kedvében jár a vásárlóinak, mé'- olyan hajmeresztő dolgokat is megenged, hogy a kedves vevő maga válassza ki a neki legmegfelelőbb portékát. A következő alkao Dr. Kötteritsvch, a kiállítás igazgatóhelyettese, aki végigvezetett bennünket először, a mintegy bemutatkozó látogatáson, a kiállítá.s 235 hektáros területén, a nyolcvan hatalmas csarnok és pavilon között, büszkén újságolta, hogy a tavalyi 400 ezer helyett az idén „túllépik” a félmillió látogatót. A lelkes bizakodás nem volt indokolatlan. A vásár bezárása előtti !nap délelőttjén belépett a főkapun a félmilliomodik néző. Nem véletlen ez az évről évre növekvő nézőszáim. Egy- magukban mitsem segítenének ebben a vásársaerte, a városban és természetesen szerte az országban hirdető plakátok képei, szövegei. Az igazi vonzerő maga a vásár, az odalátogatók és hazatérők szájpropagandája. Tekintsen el a kedves olvasó, hogy tételesen is felsoroljam a 80 csarnok kiállítási anyagát, hogy beszéljek most a „katonai parádénak” is beillő mezőgazdasági gépbemutatóról, vagy az állatbemutató pompás négylábúiról. Mindarról más formában és más környezetben, amiről a 80 csarnok „beszél”, még szó lesz bővebben is. Amiről itt és most írni szeretnék, az a KGST pavilon. Ez a hatalmas csarnok, amely akár mottóként is homlokzatára írhatná, hogy „Hadjárat a kevés ellen” és alá — vagy talán inkább fölé? —, hogy „összefogásban az erő” — kettős számvetést tesz a látogatók előtt. Hogyan és miként fejlődött a tagországok mezőgazdasága és élelmiszeripara, és hogyan fejlődött az összefogás, amely szolgálata nélkül a tagországok sem büszkélkedhetnének itt egymás és a világ előtt? Aki eléggé naív módon most azt hiszi, hogy valamiféle plakát, vagy tablóízű propaganda színhelye és székhelye ez a kiállítási csarnok, az mélységesen téved. Arról van itt szó ugyanis, hogy az egész világ, valamennyi nép talán Megmentik az elkallódás- tól Dunapataj néjA építészeti emlékeit. A pataji múzeum vállalkozott erre. A sövény-, döngölt, vályog- és téglafalu pataji parasztházak számos alkotórészét vitték már be a múzeumba. Egy faragott tetőtartó ágas például 1777- ből, egy mestergerenda-darab 1798-ból való; régebbiek a múzeumi parasztháznál, amely „csak” 1803-ban épült. A legújabb szerzemény egy udvari főbejárati kiskapu, lommal maaam is válogatni kezdtem. De emberem, a pózna, a káposztáshordó, s a jonatán alma szerencsés egyvelege rámmordult. — Maga csak ne válogasson! Hónavokkal később: nagy eső zuhogott a mi vidékünkön bokáig ért a sár. s mert ugyebár előbb a tyúk. aztán a tojás, a mi vidékünkön is előbb a lakótelep. aztán épült az út. Sáros lábbal léptem az üzletbe. Mindenki így tett. de a pózna csak rám ordított: — Talán megtörölnénk a cipőnk talpát!? Hogy micsoda emberek vannak! Szebbnél szebb árut tartok én, maguk is megmondhatják hölgyeim és uraim, de ez válogat, turkál, és turkál, bejön ide sáros lábbal, ráadásul még tolakszik is, nem is értem magukat höllegégetőbb gondján, a fehérje hiányon hogyan tudott és tud úrrá lenni és a javuláshoz világméretekben így a maga módján is hozzájárulni valamennyi szocialista ország! És itt nem falu-hatámyi területekről van ám szó! A KGST országok mezőgazda- sági területe 25 millió négyzetkilométer, a világ összes megművelhető területeinek 18 százaléka. Ezen a területen él és dolgozik a világ lakóinak tíz százaléka, 360 millió ember. És most jön a számok csattanója: ez a tíz százalék termeli a világ mezőgazdasági javainak 33 százalékát! Hogy a KGST országok mezőgazdasága miként fejlődik, fehérje termelésük például, hogyan alakult az messze nem és ma már nem a tagországok „belső” ügye, hanem mélységesen kihat az egész világ mezőgazdaságára. A lipcsei pavilonok az éhség elleni harc stratégiai állomásai egyben, amellett, hogy a fejlődő bőségről adnak számot! Arról, hogy az elmúlt esztendőben 300 millió tonna gabonát termeltünk, a világ termelésének 20 százalékát. Igaz a többes szám kissé fejedelmi többesnek tűnhet, mert ebből a mennyiségből egyedül a Szovjetunió termelt meg 222 millió tonnát. S arról is számot adnak ezek a pavilonok, hogy például azelőtt tíz esztendő kellett ahhoz, hogy egy tudományos kísérlet, egy „lombik bébi” kilépjen a termelésbe, míg most, például a kukorica termesztés fellendítésében, a magyar—NDK kooperáció nyomán a harmadik é’^e vetésre került az újfajta kukorica. Nem sorolok több számot, több adatot. A közös csarnok a közös eredmények óriási bemutató terme. Szó sincs róla, hogy a KGST mezőgazdasága megoldotta volna ezernyi problémáit, sőt még a legalapvetőbbek megoldásában is akad bőven mit tenni. Ám a kemizálás, a technika fejlesztése, a fehérje program sikerei azt igazolják, hogy az egykor korszerűen, 1873-as dátummal. Oszlopait ősi rozetták, virágmotívumok és a népmesebeli „életfa” — ábrázoláshoz kapcsolódó ki- lenc-lépcső díszítik. Az elmúlt évszázadokból való téglagyűjtemény legrégibb darabját 1741-ben égették. Patajon egykor minden téglát évszámokkal, s égetőjének monogrammjával jelöltek meg. A népi építészeti emlékekből később állandó kiállítást rendeznek. gyeim és uraim, miért engedik tolakodni. Haragosan előugrott a pult mögül, és három később jött asszonyt is elém rángatott. Nemrégen úgy hozta o sors. hogy az üzletben csak négyszemközt találkoztam a mesterrel, ö zord volt hozzám, mint rendszerint, én behúzott nyakkal kértem egy kiló barackot, szintén mint rendszerint. Ö kiválasztotta a legcsúfabbját és megeresztett végre valami emberiféle hangot, igaz, meglehetősen agresszíven. — Ugye, maga abban a sarokházban lakik? — Nem — mondtam —, én nem lakom abban a sa- rofyházban. A pózna, a káposztáshordó és a jonatán alma szerencsés keverékéből kitört a jóízű nevetés. vagy a kevésbé fejlett mezőgazdaság a szocialista országok majd mindegyikében a világszínvonal felé tör, de mindenképpen összehasonlíthatatlanná vált a saját múltjával. És nyilvánvaló, hogy egy ilyen kiállítás elsősorban az eredményekről ad számot. Ünnepen egy kicsit félre a gondokkal. Majd lesz még szó ezekután azokról is. A mértéktartóan, sajátos ízléssel ám mégis nagyvonalúan berendezett magyar csarnokrész bejáratában hatalmas fotó: Kádár János gratulál Erich Honeckernek. Semmiféle aláírás persze, mindenki érti, aki csak kicsit is tud „olvasni” a képek nyelvén, hogy a negyedszázados jubileumhoz szól a gratuláció, az NDK sikereihez és a hely szelleméből adódóan a mezőgazdaság sikereihez is. A német párt első titkárának viszont-szorítása is egyértelmű a kép nyelvén: köszöni és viszonozza a gratulációt. Mindez még aligha lenne azonban több mint egy jól sikerült, de szokványos protokoll képnél. A hely ad több magyarázatot és szimbólummal is egyben: az összefogás és a kölcsönösség jelképe is ez a kölcsönös kézszorítás. Mellettem mongol kollegám jegyez. Ha alaposan nem is, de valamelyest ismerem a mongol mezőgazdaság sikereit és gondjait. Volt időm és alkalmam majd egy hónapot eltölteni e távoli, érdekes baráti országban. Van mit és van miért jegyeznie. A mongol mezőgazdaság ebben az évtizedben lépett arra az útra, amelynek végén az intenzív mezőgazdálkodás és állat- tenyésztés megteremtése áll. Bizony hosszú lesz az út. De, hogy milyen hosszú és milyen nehéz lesz? Nos, az nem kis mértékben a testvéri országok segítségétől, az összefogástól is függ, mindattól, amiről ez a csarnok itt számot adÉrthető hát, hogy mongol kollegám oly lelkesen jegyez. Lesz miről beszámolnia hazai olvasóinak. Állandó hiállítás a hortobágyi bőrszínben A hortobágyi nemzeti park igazgatóságának megrendelésére a debreceni tervező vállalat elkészítette az első pusztai állandó kiállítási helyiség kivitelezési tervét. A csárdával szemben levő, úgynevezett hortobágyi-körszínt alakítják át erre a célra. A negyven méter kerületű épületben képekben mutatják be majd a pusztai emberek életét, a különleges madár és növényvilágot. A pásztorok énekeiből, dalaiból összeállított zene is hallgatható, és öt nyelvű feliratok adnak majd tájékoztatást a Hortobágyra érkező idegeneknek. —; Akkor vissza az egész! Akkor itt tragikus tévedésről van szó. Nagv szerencséje, hogy nem maga az, aki abban a sarokházban lakik. — Mit vétett az a sarokházas? — kérdeztem megkönnyebbülten. — Most már nem érdekes — mondta a mester —, ha nem maga az, akkor tárgytalan. Kapcsolatunk egycsapásra megjavult. Már név szerint ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. De a sarokházas hasonmásom történetét harapófogóval sem tudom kiszedni belőle. Ha belépek, nyájasan mosolyog, s bűbájos öniróniával megfenyeget: maga csak ne válogasson! És barátsága jeléül kiválasztja nekem a világ legcsúfabb gyümölcseit. Simon Lajos Megmentik a dunapataji népi építészet emlékeit Utcánk zöldségese KÉPERNYŐJE ELŐTT Váratlan és kellemes, meglepetéssel az elmúlt héten nem szolgált a televízió. Műsorában viszont akadt, ami kifejezetten bosszantotta a nézőt. Elsőként említem a kedd esti groteszket, Gyur- kovics Tibor Fekete vasárnap című tévéjátékát. Még ma is úgy emlékszem vissza, rá, mintha rossz álomból ébredtem volna. Lehet, hogy az író szándéka más volt, nemesebb, mint ami végül is kisült a képernyőn ebből a bugyuta játékból. A szerző meglehet a kispolgári gondolkodásmódnak mélyebb bírálatát akarta adni egy család környezetére vetítve a megbélyegzendő társadalmi jelenséget. a képernyőn azonban egyértelmű ostobasággá silányodott a történet, ahol bocsánat a kifejezésért hülye volt az apa, hülye volt az anya. és mi is lehetett volna más. hülye volt a lányuk is. Ilyenformában kár volt „tetemre hívni” őket. Mi és a képernvő Két alkalommal is szerepeltünk a televízió múlt heti műsorában, mármint Szolnok és a megye egyik középiskolája, a kisújszállási diákok. De mondhatom nem sok szerencsénk volt a képernyővel.. Mindkét program, után, a vasárnap délelőtti közvetítés az ejtőernyős világbajnokságról, valamint a Ki mit tud klub kihelyezett adása a Szikrai Állami Gazdaságból elsősorban feltűnő fogvaté- kosságaival hívta fel magára a figyelmet. Előbb talán az oJy sokszor ismételt és annyit hajtogatott bátrak sportjának televíziós bemutatásáról. Már annakidején, a parádés megnyitó közvetítésekor meglenő volt, hogy a helyszínen tevékenykedő riporterek munkája mennyire esetleges, hogy 6 közreműködésükből mennvj- re hiányzik a termékenyítő összhang. Most azután a záróünnepségről adott ízelítőben még feltűnőbb volt a szervezetlenség. Ezért azután a közvetítés egyszerűen torzó maradt: nem volt se keze, se lába. A műsor készítői azt sainálgatták. hocv az időjárás rútul közbeszólt S elmaradt a látvány, a légi bemutató. Olyannyira keseregtek, hogy eszükbe sem jutott, hogy mi nézők a vo- nnlgató csapatok egyhangú látványa és az értékelő interjú helvett szívesebben láttuk és hallgattuk volna az elmúlt két hét ejtőernyős eseményeinek hőseit, közülük is a legjobbakat. És a főszereplők? Mert annyi mindenkivel megismerkedhettünk a képernyőn, s annyi mindent hallhattunk a bajnokság megrendezésének körülményeiről, csak épp azokkal nem nézhettünk szembe — emberi távolságból — akik főszereplői voltak a nagy gonddal megrendezett világeseménvnek. Hol maradt például az elsöprő sikert arató szovjet női csapat megismertetése? Vagy akár a többieké, a világbajnokoké? Pedig a velük való beszélgetéshez az eső elől jó menedéket nyújthatott volna akár egy egyszerű sátor is, csakhogy erre bizonyára lélekben is fel kellett volna készülni. És más szempontból is. számítani kellett volna. Ha valami a két adásban érthetetlennek tűnt. az elsősorban az. hogy menv- nyire ad hoc módra állt össze a két adás anyaga. Sokkal több jót a szabadtéri Ki mit tud-klubról sem mondhatok, ötletek, sematikus. riportok a táborlakók életéről, hozzá halvány szórakoztató műsor: csattanók keresése mindenáron, és a humor „üldözése”, mert fiatalokról, diákokról ugye csak szellemes, humoros módon lehet beszélni! Csakhát a poén ravasz jószág, ha erőszakolják. egyszerűen elmenekül. Csak a természetes, oldott és közvetlen szellemi környezetben terem meg „magától”. A Ki mit tud- klub szóban forgó adásából azonban éppen ez hiányzott Hiába borult föléje természetes boltozatként maga a csillagos ég, s hiába fűtötte levegőjét a frissen ropogó tábori tűz, a közreműködő riporterek láthatóan már meglevő, holt sémákból indultak ki, nem pedig a közvetlen valóság élménye igéz- te meg őket. Kívülről közelítettek a lelkes táborlakókhoz. mert elegendő élmény, s talán ismeret híján is nem kerülhettek azonos lelki hullámhosszra. Szombat este ... Tartalmasnak ígérkezett a Szombat este: Darvas Iván és Sinkovits Imre vallomása, művészi hitvallása a színé-. szí munka lényegéről, céljáról és értelméről, kiegészítve a 300. előadásához érkezett Mózes és az Egv őrült naplója egy-egy részletével — kivételes élményt nyújtott. Jól illeszkedett hozzá az ezt követő zene. Rózsa Miklós zenéje a margitszigeti színpadon elhangzott hangversenyből. Viszont a Tabi- vígjáték már kilógott ebből a sorból. Nem vígsága miatt, színvonalát tekintve. Terjen- gőssége „jóvoltából” már- már elviselhetetlenné vált Egyetlen felvonásra való anyagot nyújtottak — rétestészta módjára — több mint egy órás játékra az alkotók. Elsősorban maga a szerző, aki érezhetően a vígjáték és a vígjátéklrók becsületéért szállt síkra, „mulattató” formában. Molnár Ferenc kitűnő jelenete viszont azzal vált halvánnyá ezen az estén. hogy a színészi játék és a rendezés egyszerűen megfeledkezett arról, hogy a Színház vérbeli komédia. ötven éve halt meg Bródy Sándor. Az évfordulóra vette elő a televízió A medikus című drámáját, tévéjátékká alakítva. Valljuk be, ennél már jobb előadásban is láttuk a kiszolgáltatottság ellen lázadó fiatalok drámáját, emberibb hangvételű tálalásban. Ez a produkció — rendező Ádám Ottó — az ér^ ’ - mek fajsúlyát tekintve túl könnyűre sikerült. Hiányzott belőle a Bródyra oly jellemző édeskeserűség. Dokumentumfilm Négyrészes dokumentumfilm bemutatása kezdődött péntek este. A film az alkohol romboló hatását kívánja — illusztrálni. Igen illusztrálni. mert az első részlet erősen kékfénves hatásokra törekedett: azokról szólt, akiket az alkohol már a börtönbe juttatott, köztük visszatérő bűnösöket. Korai volna még érzékelni magát a filmet, az első részlet azonban annyit már elárul, hogv a film készítőit főként az érdekes jelenségek felszíne tartja rabságban. V. M. Csaknem 800 új tanterem, töbS mint 20.000 új óvodai hely szeptemberben A következő tanévben várhatóan 791 általános iskolai osztályteremmel gazdagodik az ország iskolahálózata. Az általános iskolai diákotthonok ebben az esztendőben 1133 új hellyel gyarapodnak, ebből 880-at tanácsi beruházásként, 273-at pedig egyéb forrásból létesítenek, örvendetes, hogy szeptembertől minden eddiginél több — szám szerint 274 000 — óvodai hely várja a kicsinyeket, 22 603-mal több, mint tavaly ilyenkor.
