Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-16 / 164. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. július 18: A repülés századai?(7.) „Áldozatot kell hozni!’" Otto Lilicnthal egyfedelű gépén repül, Berlin mellett, 1893-ban Eljutottunk addig a történelmi időszakig, amikor már csaknem valamennyi lehetőség és körülmény szerencsésen egybeesett ahhoz, hogy az ember repülhessen. És mégsem repült. Jóllehet sorozatunk terjedelmének szűkös volta szinte lehetetlenné teszi a teljesség megközelítését. mégis szükséges néhány — az első valóban magasba emelkedő repülőgép kialakításához nélkülözhetetlen — kísérletről szólni. A csodálatos albatroszok Mindhiába voltak látszólag adottak a lehetőségek, a repülésre nem kerülhetett sor, mert ha történetesen akadt is volna alkalmas gép, a vele felemelkedő pilóta gyakorlottsága a nullával volt egyenlő. Nem lehetett megtanulni repülni, egy repülőgépet kormányozni, mert — nem volt repülőgép, amelyen ezt gyakorolni lehetett volna. Ezért óriási a jelentősége Lilienthalnak és elődeinek, akik a gyakorlatban valósították meg a motornélküli repülést, szereztek olyan tapasztalatokat, amelyek magukba foglalták a repülőgép irányításának legfontosabb fogásait. Egy tengerészkapitány, Marie Le Eris (1808—1872) hosz- szú tengeri hajóútjain megfigyelte és csodálta a hatalmas testű albatrosz madaraknak a kedvező széllel való vitorlázását. Kereste, és végül meg is találta azokat a törvényszerűségeket, amelyeknek jórészét felhasználta vitorlázó gépének építésekor. Lovak húzták mind sebesebben egy hosszú vontatókötéllel a szerkezetét, míg az el nem érte a felszálláshoz szükséges sebességet. Le Eris ekkor több tucat méter magasra felemelkedett gépével. A kísérletek többször is kudarccal végződtek, de már volt bizonyosság: emberkészítette szerkezet megfelelő sebességnél és szélnél repülni tud utasával! A magasság: ötven centiméter Az ugyancsak francia L. P. Mouillard (1834—1897) magakészítette, alig 14 kiló súlyú vitorlázógépével már felemelkedett a levegőbe. Igaz, alig fél méter magasra, de még így is több, mint 50 méter hosszan repült. Mouillard és sok hasonló megoldásokat és eredményeket felmutató társa alapozta meg Lilienthal teljesítményét, Otto Lilienthal (1848— 1896) a repüléshez vezető utat így jellemezte: „lépéstől az ugrásig, ugrástól a repülésig!” Otto Lllienthal sokat nélkülözött, amíg megszerezte a szükséges műszaki iskolázottságot. A kezdet kezdetén ő is azt az utat járta, mint oly sokan, hogy egyszerűen utánozni kívánta a madarak repülését. Az ilyen ösztönös keresgélés azonban nem hozhatta meg a kívánt eredményt. Aki sikereket akar elérni, annak munkájában nemcsak szívósnak és kitartónak, hanem módszeresnek és alaposnak is kell lennie. Ezért Otto Lilienthal és fivére először repülő modelleket épített, majd megbízható méréseket végzett a felhajtóerő nagyságának és keletkezésének, valamint a levegő ellenállásának alakulásáról. Megalkották az első repülő szerkezetet, amellyel rendkívül sok gyakorlatot végeztek. Kisebb dombok lejtőjén szaladtak szemben a széllel, miközben a siklógépbe kapaszkodtak. És a felhajtóerő felemelte a kezdetleges gépet. Azután emelvényt építettek, arról ugrottak le gépük segítségével. Ezek a kisebb ugrások a kezdet kezdetén négy-öt méteresek voltak. Azytán mind messzebbre sikerül siklani- ok. 1891-ben már tizenöt méternyit repült Otto Lilienthal. Naponta hatvan—hetven ilyen ugrást hajtott végre a testvérpár, s eközben igen nagy gyakorlatra tett szert. Alkalmas terep után kutatva — ahol jó magas kiemelkedések vannak — Lili- enthalék Dosse és Neustadt között olyan kopár homokdombra akadtak, amelyeknek legtöbbje elérte a 60— 70 méteres magasságot is. A siklógéppel végzett gyakorlatok lehetővé tették a teljesítmény fokozását is. Nemsokára képes volt akár 300 méteres repülésre is a „madár”. Otto Lilienthal testsúlyának áthelyezésével kormányozta gépét, amelyen egy csőütköző volt, hogy megvédje a pilóta lábát a gép földet érésekor. És ismét tragédia ... Otto Lilienthal annyira kitapasztalta kis vitorlázógépének tulajdonságait, hogy a lejtő menti emelőszélben még vitorlázni is képes volt, hogy a fényképészek a nekik legmegfelelőbb pozícióban fényképezhessék le. A Lilienthal-fivérek siklóvitorlázó repüléseinek híre szétterjedt a világon. Jöttek esőstől az érdeklődők, és a fivérek minden titkolódzás nélkül mutatták meg nekik gépeiket. Közben már egy kétfedelű vitorlázógép is készült. A várható tragédia 1896. augusztus 9-én következik be. Jóllehet Lilienthal már erőteljesen foglalkozott a kormányzás problémáival, mert nem tartotta hatásosnak, hogy testsúlya áthelyezésével irányítsa gépét, a gyakorlatban mégsem valósíthatta meg az újrendszerű kormányok felszerelését. A siklógép egy alkalommal túl lassan repült, majd előrebukott, és mintegy 20 méteres magasságból lezuhant. Otto Lilienthal súlyos hátgerincsérülést szenvedett, és augusztus 10-én meghalt. Utolsó szavai jellemzők reá és minden nagy feltalálóra, aki számára a legnagyobb és a legfontosabb, hogy előrevigye az emberiség és a haladás ügyét. Ezt mondta halála előtt: „Áldozatot kell hozni!” Kő Tamás (Folytatjuk.) A Csorba-tó alatt van egy kemping. Asztalnyi sziklák között igyekvő patak partján beszélgettünk. Már jóval túl voltunk az ismerkedés feszélyezett percein. A joviális öregúrra emlékeztető salgótarjáni jogász vette át a szót. — Szóval szolnokiak vagytok. Sosem felejtem el azt a várost. Kétszer is megjártam ott. Egyszer ott ért a bombázás. Borzalmas élmény volt. A másik történeten viszont magam is nevetek. Pillanatnyi szünetet tartott, látszott, hogy gondolatban messze jár. Bazsalyogva folytatta: — Évtizedekig várt rokonlátogatásra utaztam Erdélybe. Szolnokon városnézéssel ütöttem el az időt a vonat indulásáig. Ki vetődtem a Zagyva torkolatához. Egy öreg halász éppen akkor jókora harcsát szedett ki a hálóból. Na, — gondoltam —, ezt elviszem ajándékba, jó halászlét készítünk belőle, a havasokban úgyis ritka étel a hal. Bizonyára örömet szerzek vele. Meg is vettem rögvest. Persze. szerettem volna élve elvinni. Rosszmájúan megjegyeztem: — Hacsak egy kis kerülővel a Maroson fel nem úsztatta volna. A jogászt semmi sem zökkentette ki mesélő kedvéből. HALÁSZLÉ — Tanácsot kértem a halásztól. Azt mondta, vegyek egy zsemlyét, áztassam pálinkába, s tegyem a harcsa szájába, akkor élve marad. Ügy is tettem. — S élve maradt? — Élve. Ügy csapkodott a hónom alatt, hogy mire a víztoronyhoz értem, elfáradtam. Volt ott egy kis medence. Na. itt mindketten megpihenünk — mondtam —, s a harcsát betettem a vízbe. Az meg mint az eszeveszett, elkezdett körbe úszni. Valóságos cirkuszi mutatványokat végzett, nem tudtam elkapni. Nem csoda, hogy pillanatok alatt nagy tömeg csődült össze. Odajött egy rendőr, s megbírságolt. Rámparancsolt, tűnjek el mihamarabb a harcsával együtt. Mintha az olyan egyszerű lett volna. Mindenki a hasát fogta. Aztán meg a vonatraszál- lás okozott gondot. Még a peronok is zsúfolva voltak. Egymás mellé rakott bőröndök tetejére dobtam fel a harcsát. Akkorára már ő is elfáradt, csendesen pihegett. Kövér, semmittevő úriasszonyok kókadoztak mellettem. — Nem bírom tovább az ácsorgást Zsófia — sápado- zott az egyik —, elájulok. — Ülj le. drága Hermina. a bőröndre, meglátod felfrissülsz — nyugtatta a másik. Az asszonyság nem vette észre, hogy a bőröndre tettem a harcsát, nyugodtan ráült. A harcsa meg ijedtében akkorát csapott a farkával Hermina hátsó felére. Felugrott, rámeredt a halra, s tényleg elájult. — Ilyen kalandok után érkeztem meg Erdélybe. Nagybátyám első szava az volt: „Bizonyára megéheztél a hosszú út alatt. Ezért tüstént asztalhoz ülünk, halat hozattam, jó halászlével vártalak.” Simon Béla Emlékezések Emlékezésre végül is mindig az élőknek van szükségük. Fontos személyiségek, nagy emberek megidézésekor már nem annyira a kegyelet a fontos, sokkal inkább az, mit ad, mit mond a ma élőnek az, akiről szó esik. A rádió rövid műsoraiban rendszeresen emlékezik a közelmúlt, vagy nem is egészen a közelmúlt nagy egyéniségeire. A héten Lán- ezos Kornélnak szentelt egy fél órát Egyed László, a szerkesztő-riporter, bemutatta a nemrég elhunyt világhírű elméleti matematikust, aki még Einstein munkatársa volt. A szellemi frissesség és fogékonyság megőrzésének szép példáját hallhattuk, egy tudós gondolatgazdag eszmefuttatását, színesen, érdekesen. Az irodalmi kirándulások sorozatában Hársing Lajos, a nagykőrösi Arany János emlékmúzeumba kalauzol el bennünket. Nem a költőt keresi elsősorban, hanem az egykor ott tanárkodé Aranyban a pedagógust, a nevelőt. Az szinte természetes, hogy egy-egy gondolatot, egy-egy muzeális emléket mégis Arany János költeményei illusztrálnák. Barát Apollónia szerkesztésében az Egy fuvola útja című dokumentumműsor Rózsa Richárdot, a politikust mutatja be, aki ha nem hal hősi halált a második világháborúban, ma lenne 70 éves. Saját leveleiből, húga, Rózsa Irén elbeszéléseiből és egykori harcostársainak szavaiból nemcsak az illegális kommunistát, hányatott nehéz életét, hanem egy eleven gondolkodású, minden után érdeklődő ember portréját ismerhettük meg. Rózsa Richárd, aki tagja volt a KIMSZ Központi Bizottságának, szerkesztője az Ifjú Proletárnak, majd vezetője a kommunista párt parasztbizottságának, évekig ült börtönben. Amellett, hogy elsősorban a politika érdekelte, szenvedélyes zenész volt, de a matematika, a fizika legújabb kutatásai is érdekelték, s az emigrációban — a Szovjetunióban —, egyideig vegyészmérnökként is dolgozott. A műsor a sokoldalú és nagytudású politikust úgy mutatja be, hogy elsősorban nem a mártírt, a hőst látjuk benne, hanem a hétköznapok apró bajaival, gondjaival is küszködő embert. Ennek érzékeltetése Rózsa Richárd leveleinek felolvasásával sikerült példásan — Kozák András tolmácsolja megkapó egyszerűséggel. Három emlékműsor. Egy tudós, egy költő és egy politikus portréja. Mindhárom erénye, hogy nem fényesre csiszolt jellemeket állít elénk, hanem embereket, akiket ugyanolyan vagy hasonló gondok is kísértenek, mint bármelyikünket, éppen ezért is érezzük közel magunkhoz őket. —■ trőmböczky — Haltenyésztés — fehérjetermelés Ázsia. Afrika és Dél-Ame- rika lakosságának tekintélyes hányada még ma is alultáplált, fehérjehiányos az élelmezése, a hús, tej, tojás szinte elérhetetlen számukra. Ezért rendkívül fontos lenne, hogy itt a fehérjehiányt a viszonylag olcsó halhússal pótolják. Furcsa ellentmondásnak tűnik az a megállapítás, hogy éppen ott van a legalacsonyabb szinten a halhúsellátás, ahol legnagyobb a tengerpartszakasz. Ilyen helyen a fejlett halászat is csak kevés haltáplá- lékot biztosít, mert sokkal kifizetődőbb a halnak halliszt formájában való feldolgozása és exportálása. De nagy problémát jelent a halak tárolása és szállítása is. Ezért — még tengerparttal rendelkező országokban is — egyre szélesebb körben létesítenek mesterséges haltenyésztő telepeket. Példa erre Japán, ahol a jelentős tengeri halászat mellett a nemrégiben létesített halfarmok a lakosság fehérjeszükségletének csaknem 60 százalékát fedezik. Távbecslések szerint 20 —25 év múlva a halfarmok a tengeri országokban is elterjedtek lesznek s évente 30—40 millió tonna halhússal fognak hozzájárulni a fehérjeellátás biztosításához. Hőmérés — repülőgépről A mezőgazdaság és az áF- vízvédelem szempontjából rendkívül fontos tudni, hogy milyen vastag hótakaró borít bizonyos vidékeket. Mivel hatalmas területekről van szó, gazdaságos módszert kellett kidolgozni a hó formájában felgyülemlett víz jó közelítésű meghatározására. Ez sikerült is a szovjet hid- rometeorológiai kutatóknak. Eljárásuk a talaj természetes radioaktivitását haszFehér pont: olaj Egy régi technológia újszerű felhasználásával sok úi olaj- és földgázlelőhelvre bukkantak az amerikai olajkutatók. A visszhangos mélységmérő — modern finom műszerek és tökéletes komputerek társaságában — megbízható adatokat ad a föld mélyében elhelyezkedő szénhidrogénekről. A tengerfenékről visszaverődő rezgénálja fel a cél eléréséhez, azon tapasztalati tény alapján, hogy minél több vizet tartalmaz a hó, annál jobban „lefékezi” a rajta áthaladó gammasugárzást. Ha tehát repülőgéppel 25—100 méteres magasságban elhúznak a kérdéses területek fe- latt. a gépen elhelyezett érzékeny műszerek pontos grafikont készítenek a sugárzáserősség változásairól, illetve a hóréteg vastagságáról és víztartalmáról. sek szeizmikus diagrammáiból pontosan meg lehet állapítani az .olaj- és gázkészletek jelenlétét. E módszer alapján kezdte meg a Shell új fúrásait a mexikói öbölben. Mivel a földalatti szén- hidrogének a diagrammákon fehér foltként jelentkeznek, az eljárás is a „fehér pont” nevét kapta. Pályaalkalmassági vizsgálat Képünkön egy érdekes pszichofiziológiai vizsgálatot láthatunk. De félreértés ne essék, a vizsgálatot nem a fehérköpenyes technikus, hanem egy magyar gyártmányú R—10 számítógép végzi! A Számítástechnikai Koordinációs Intézet munkatársainak a szegedi kutatókkal együttműködve olyan számítógéppel elvégezhető és értékelhető tesztet sikerült kidolgozni. amely a reflexműködés. alakelismerő készség és tanulékonyság vizsgálatára alkalmas. Pl. a képen látható „cikk-cakk” tesztnél a vizsgált személynek a képernyőn megjelenő mozgó vonalat kell megállítania, nyomógomb segítségével, egy adott tartományban. A módszer nagy előnye, hogy a számítógép a vizsgált személyről azonnal értékelést ad. ezzel közvetlen ember- gép kapcsolatot tesz lehetővé. A hegedülés képessége Évek munkáját áldozzák rá sokan, hogy művészei legyenek egy-egy hangszernek, de csak keveseknek sikerül elérni e kitűzött célt. Ebben nemcsak zenei adottságuk, szorgalmuk és kitartásuk játszik szerepet, hanem testi felépítésük, a hangszer tökéletes kezeléséhez szükséges alkalmasságuk is. Akiknél ez nincs meg, azoknál előbb- utóbb kellemetlenségek jelentkeznek (például zongoristáknál és hegedűsöknél a makacs Ínhüvelygyulladás). A hegedüléshez nagyon fontos az alsókar megfelelő forgathatósága. Egy nyugatnémet kutató olyan készüléket szerkesztett, amellyel ezt a tulajdonságot meg lehet mérni. Így a tehetségkutatásnál már eleve eldönthető.' van-e remény arra; hogy valakiből egyszer majd jó he-i fiedűs legyen. j 1
