Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-12 / 135. szám

E 4 SZOLNOK MFG TFT NÉPLAP 1974. Június 12; LABDARÚGÓ VB 1974 A lengyel légió "I O Ami Gerd Müller •*"* jóslatát illeti, az olaszoknál sem veszi s.enki sem komolyan. Nekik az lenne a csalódás, ha nem jutnának a döntőig. Az olaszok a szakértők sze­rint külön klasszist képvisel­nek a negyedik csoportban. Kiforrott, jól begyakorolt a stílusuk, elképzeléseik való­ra váltásához rendelkeznek megfelelő képességű játéko­sokkal, sőt tartalékokkal is. A lengyelek összeszokott, lelkes gárdája szinte kifogyhatatlan erejű. Képesek fergeteges ro­hamokat vezetni és hősiesen egész csapattal védekezni. Évek óta együtt játszik a törzs, de védelmük könnyen sebezhető. Megfelelő taktiká­val azonban bármilyen nagy nevű is az ellenfél, méltó partnerek tudnak lenni. Nyolctagú bizottság irányítá­sával már januártól együtt készülnek. Harminchat év után jutottak ismét a tizen­hatos döntőbe. Pontosabban 1938-ban, amikor a brazilok­tól nagy küzdelemben csupán 5:4-re kaptak ki, amikoris C' ’k tizenöt tagú volt az elő­döntő, mert Ausztria az Anschluss miatt nem vehe­tett részt a küzdelmekben. Adatbankban az ellenfelek Semmit sem bíznak a vé­letlenre, ezért Jacek Gmoch mérnök irányításával létre­hoztak egy Speciális információs bankot. Itt gyűjtik az ellenfelek­ről szerzett értesüléseket, amelyek — ha szükséges — a korszerű technika jóvoltá­ból pillanatok alatt a vezetők rendelkezésére állnak. Az argentinok ismét Cassius Clay stílusban készülnek. Sok a szöveg, ami mögött rendszerint nincs alap. „Ha minden jól megy nyerünk — jelentette ki nagyképűen Vladislav Cap szövetségi ka­pitány. — Négy év múlva mi rendezzük a világbajnoksá­got, így legalább mi indu­lunk a védő és a rendező jo­gán is. Egy hellyel több lesz kiadó”. Az argentinok nagy önbi­zalma nyilván abból ered, hogy a múlt évben otthoná­ban legyőzték a rendező Német Szövetségi Köztársa­ság együttesét 3:2-re, Uru­guay ellen ugyancsak idegen­ben 1 :l-es döntetlent értek el. (Viszont Mexikótól, amely­nek csapata nem jutott a ti­zenhatos döntőbe 2:0-ra vere­séget szenvedtek. Ezt a szak­vezetők véletlen kisiklásnak tekintik). Legutóbb az angliai VB előtt hasonlóan nagy volt a mellényük aztán, amikor a nyolc között 1:0-ra kikaptak, idegileg összeomlottak és eléggé el nem ítélhető bot­rányt csináltak. A legtúlfű- töttebb dél-amerikai csapat az argentin, önuralom nélkü­li játékosait, ha fegyelemre szoktatnák, szép eredménye­ket érhetnének el. ök okoz­ták a klubcsapatok világkupa oda-visszavágó mérkőzései­nek megszűnését is. A Baj­nokcsapatok Európa Kupájá­nak (BEK) győztesei nem hajlandók Argentínába utaz­ni éppen a sorozatos botrá­nyok miatt. Náluk ugyanis nemcsak a sportszerűség szenved állandóan csorbát, de a vendégek testi épsége is veszélyeztetett. Az argentinok felkészülé­sét ugyancsak bizottság irá­nyítja, akár a lengyeleknél. Márciusban kezdték a közös munkát. A csapat átlagélet- kora huszonhárom—huszon­négy év. Játékszisztémájuk a 4—3—3, amelyet nem mere­ven alkalmaznak, de a ke­gyetlenségig kemények. Leg­főbb gondjuk, miként bizto­sítsák a játékosokat, mert rengetegen játszanak külföl­dön. Haitiről keveset tudunk A vb selejtezőben mindösz- sze egy pontot vesztettek. Bo­lívia ellen 4:0, 1:0, Paraguay ellen pedig 3:1, 1:1 arányban játszottak. A múlt évi mérlegük: ti­zenkét mérkőzésből hat győ­zelem, négy döntetlen és két vereség, 24:16-os gólarány. Legjobb eredményüket a vi­lágbajnokságokon 1930-ban, tehát az elsőn érték el, ami­kor Uruguay mögött a máso­dikok lettek. A lengyeleket hovatovább félelmetes ellenfélnek tart­ják szerte a világon. Nem­csak az olimpiai bajnoki címnek, inkább az angolok elleni sikernek köszönhetik ezt. A labdarúgás kétségte­lenül fellendült Lengyelor­szágban az uótbbi években. Nagy része van' ebben a „nemzetközi tapasztalatcse­rének”. Egyrészt több külföl­di edző helybe vitte az övék­től eltérő módszereket, más­részt csapataik — főleg a vá­logatott — rengeteg nemzet­közi mérkőzést játszanak. A múlt évben az európai or­szágok közül ők játszották a legtöbb válogatott találkozót, tizenhatot. Ebből tizet meg­nyertek, három döntetlenül végződött, háromszor veresé­get szenvedtek. Gólarányuk 28:10. A negyedik csoport negye­dik tagjáról keveset1 tudunk. Haiti először került a tizen­hatos döntőbe. A Nagy-An- tillák nyugati részén elterü­lő eléggé elmaradott ország­ban a labdarúgás a legnép­szerűbb sportág, amelyet a túlnyomó többségben lévő néger lakosság nemcsak szí­vesen néz, de maga is művel. (A három és félmillió lakos­ság 95 százaléka néger, 4 százaléka mulatt). Az egy­kori francia gyarmat elma­radott gazdasága természete­sen kihat a sportra is. A lab­darúgást úgy tekintik, mint a rómaiak a cirkuszt. Erre utal az is, hogy minden évben sok nemzetközi mérkőzést ját­szanak. Például, 1973-ban tizennégy alkalommal tizen­négyszer találkoztak külföldi csapatokkal, de csupán két alkalommal játszottak ide­genben. Tizenkétszer otthon fogadták ellenfeleiket. Jelen­tősebb eredményeik közé tar­tozik, hogy Chilével és Uru- guayval is döntetlenül ját­szottak : 1:1 és 0:0 volt az eredmény. Viszont Kolumbi­ával kétszer (2:1, 2:1), Mexi­kótól pedig egyszer (1:0) ve­reséget szenvedtek. Mérlegük pozitív: a tizennégy mérkő­zésből nyolcat megnyertek, kettő döntetlenül végződött négyszer kikaptak, a gól­arány 22:14. Ezzel együtt nem lehet veszélyes a csoport egyik tagjára sem. Tulajdonképpen akkor nyílt meg előttük az új a ti­zenhat közé, amikor Port-au- Princeben az úgynevezett CONCACAF csoportban (észak- és közép-amerikai, valamint Karib-tengeri se­lejtező csoport) a mexikóiak sorra vesztették pontjaikat a törpe köztársaságok ellen. Noha tetszetős támadójátékot mutattak és eléggé céltuda­tosan fejlesztették labdarú­gásukat az utóbbi években, mégsem valószínű, hogy meglepetést okozhatnak. Három név Játékuk a brazilokéhoz ha­sonló, de még messze vannak az ő színvonaluktól. A csa­patban egyetlen fehér játé­kos a labdarúgó szövetség el­nökének a fia, a huszonhat éves Philippe Vorbe. öt tart­ják a csapat legképzettebb és leglelkesebb játékosának. Megfigyelők szerint játékstí­lusa az olasz Riverára em­lékeztet. A másik nagy egyé­niség Emanuel Sanon, dara­bos mozgású, de hallatlan gólveszélyes játékos. Haiti- ban komolyan veszik a világ- bajnokságot, precíz tervek alapján készülnek és jóval a kezdet előtt átjönnek Euró­pába, hogy megfelelően akli- matizálódhassanak a játéko­sok. Haiti labdarúgását általá­ban három európai nevével hozzák kapcsolatba: a hol­land Josep Djebels-el, az olasz Ettore Trevisannal és Antonie Tassyval, ez utóbbi a szövetségi kapitány, immár tizenkét éve. Ami azt illeti, a kapitány sincsen híjján az önbizalomnak. „Nincsenek vérmes reményeim, a papír­forma szerint nem is lehet­nek — mondta —, de nem szabad elfelejteni, hogy a kétmilliós Uruguay annak idején kétszer világbajnok lett”. Hát igen — ez szép és lelkesí­tő példa egy kis ország labda­rúgóinak. Az is érthető, hogy követni szeretnék ezt a pél­dát, de ebbe nyilván a többi­ek is beleszólnak. (Folytatjuk.) Közművelődés a rádióban Nézőpont és társai A következő hetekben, hó­napokban az eddiginél is na­gyobb figyelmet fordít a rá­dió kulturális rovata a köz- művelődési élet eseményei­nek nyomon követésére. Ezt szolgálják többek között azok a rendkívül népszerű „Szabadidő ötpercek” ame­lyek szombat reggelenként a Kossuth-adón, szerdán, csü­törtökön pedig a Petőfin hangzanak el, hasznos taná­csokat adva a különféle hobbyk kedvelőinek. Például ötletekkel szolgálnak a tu­ristáknak, horgászoknak, fo­tóamatőröknek és másoknak. A tanév végén egyebek kö­zött figyelemmel kísérik, mit csinálnak szabadidejük­ben a tanítók, tanárok, ho­gyan pihennek és milyen kérdések, problémák foglal­koztatják őket. Felkeresik majd a riporterek, a pedagó­gusok szakszervezetét, hogy megtudakolják, miként segí­tik a vakáció gondjainak enyhítésében a pedagóguso­kat. A rádió rendszeresen foglalkozik majd a tanárok és az iskola, illetve a szülők és a tanárok közötti kapcso­lat alakulásával. Folytatódik Tomkai Judit „Hogyan ta­nuljunk meg alkotni” című sorozata, amely a különböző korosztályú gyerekek önálló tevékenységre nevelésének kérdését boncolgatja. „Egy asztal mellett” címmel je­lentkezik a munkásnevelés kerekasztal-fóruma. Fiatal munkások olvasási ízlését, szokásait elemzi az „Olvasó­portrék ’74” című adásában — havonta egy alkalommal — Kamarás István, a Könyv­tártudományi és Módszertani Központ vezetője. „Tudatom, itt Pesten jól vagyok” cím­mel a rádió munkatársai a munkásszállásokon élő fiatal és idősebb korosztály képvi­selőit állítják a mikrofon elé, hogy beszámoltassák őket életükről, terveikről. Természetesen a rádió kul­turális rovatában foglalkoz­nak majd a színházi évad ér­tékelésével, a következő szín­házi szezon előkészítésével, s a szabadtéri műsorok elem­zésével is. Beszámolnak majd a munkatársak a Karlovy- Vary-i nemzetközi filmfesz­tivál eseményeiről, júliusban pedig a rádióban sorrakerülő lengyel kulturális hét kap­csán különműsor hangzik majd -el a baráti szocialista országok kulturális életéről. A „Nézőpont” című műsor­ban továbbra is kulturális politikánk nyílt fórumát kí­vánják megteremteni és a legégetőbb közművelődési kérdéseket vizsgálják meg szakemberek bevonásával. Lajos bácsi titka M ost újból látom az ér­telmét a hírlapírói munkának. Pedig sok­szor oly kilátástalan, hiszen írjuk, mondjuk, javasoljuk, bíráljuk — és minden megy a maga útján. Néha úgy hisz- szük már, hogy a legjobb volna az egészet abbahagyni, s egy nagyobb hobby kert­ben zöldséget termelni. — Anyagilag feltételnül jobban jönne ki az ember, de hát vannak erkölcsi tényezők is! Es ez az. ami miatt érde­mes tovább küszködni, kü­lönösen ha olyan levelet kap az ember, mint én a minap. Személy szerint. Lajos bácsi­tól. Életének legnagyobb tit­kát bízza rám: — „Egyszer, még harminchatban, álmot látott az apám. A kertben a r.agy körtefa alól lángoszlop tört az égre. Elmondta ezt Mihály bácsinak, aki mind­járt meg is fejtette. Arany van ott elásva — mondta. Mihály bácsi kilencvenhat éves volt. Aoám nem hitt neki, de amikor a nagy kör­tefa évről évre kiszárad. — maid tavasszal újra kizöl* dellt, eszébe jutott apámnak az álom. Egy éjszaka a só­gorral ásni kezdtek. Egy mé­ter után kőlapot találtak. — Fölemelték és egy tégla alag­út volt alatta. Egy gyerek be is fért volna. Az vezetett az aranyhoz. — Másik irányba meg a templomkertbe. Meg­ijedtek apámék, mert akko­riban igen nagy csendőrjárás volt arra, befödték, még kazlat is raktak föléje. Azóta már a körtefa sincs meg, de én tudom a helyét. Magának halálom előtt el is mon­dom...” És leírja hol van az arany, amit én terméseztesen nem teszek közzé. Csak a boldog­ságot, az örömet, hogy íme hírlanírói munkámmal ilyen bizalmat és őszinte tisztele­tet vívtam ki az emberek­ben. Nem is gvőztem ezt mondogatni a kollégáimnak, had egve őket az irigvség. Mígnem az egyik megszólalt: be ne ugorj már, csak a kertjét akarja valaki fel- ásatni veled. Azóta belémfészkelt a gya­nú, és elgondolkodtam az emberi huncutságon. No meg a hiszékenységen. Mert itt vagyok ugye, lassan derese­dé fejjel, átlagosnál maga­sabb intelligenciával — aho­gyan a minősítésemben írták rólam — és majdnem bedől­tem, már-már mentem vol­na ásni. Nerr. kimagyarázkodás akar ez lenni, de én ebben a hi­székenységben óriási poten­ciális energiát látok. Mert képzeljük csak el. Minden szolnoki polgár kap egy hi­vatalos levelet a várostól, amelyben pontos helymegje­löléssel le van írva, hogy itt és itt argny lelhető. Nosza rohan a polgár és ásni kezd. Ha jól kimódolják, egy éj­szaka fel lehet ásatni a főut­cát. Milyen gyorsan meglen­ne így a 4-es út rekonstruk­ciója! Ilyen levelek azonban nem jönnek, mert ők jobban tud­ják. Mármint azt, hogy mit hisznek el az emberek. Eb­ben van már tapasztalatuk. Jó előre láthatták, hogy így nem lehet ezt a várost meg­mozgatni. Ezért maradtak a hivatásos útépítők. Majd ők ásnak, ásogatnak. A lakosság ily módon való mozgósításáról tehát lemond­tak. De a gondos előrelátás­ról nem. Az idei gyermek- nc nem terveztek aszfalt­ra enyt a lurkóknak, — mp tudnivaló volt, hogy nem ^sz egy tenyérnyi asz­falt sem. Utcabált sem tar­tanak, mert már utcák sin­csenek. Ami a sportot illeti, nem háztömbkörüli kerék­párverseny lesz, hanem ejtő­ernyős világbajnokság. Ah­hoz ugyanis nem kell utca. Ezt a sportot nem vízszinte­sen. amolyan földhöz ragadt módra űzik. hanem az égre törnek, s onnan zuhannak g föld felé. Mert ha utcáink nincsenek is már, de fölös számmal rendelkezünk olya­nokkal, akiknek ez utóbbi­ban nagy tapasztalatuk van. KEPERNY5JE ELŐTT A televízió műsorából kü­lönösképpen szeretem azo­kat a programokat, amelyek­ben az ember nem közvetve a művészet témájaként, ha­nem a maga kendőzetlen va­lójában — natúrban — jele­nik meg, amelyekben nem­csak közelükbe kerülhetünk embertársainknak, hanem egyenesen beléjük is látunk, mert a kamera a röntgen szerepét is betölti. Ezért ked­velem például a televíziós portrékat, vagy a valakit, va­lakiket bemutató riportfil­meket, vagy épp a képernyő­re kerülő különböző fajtájú dialógusokat. Az elmúlt hét programjából hármat ragad­nék ki, három olyan műsort, amelyben érzésem szerint épp az volt a nagyszerű, hogy közvetlenül az ember volt téma. Ötszemközt A fentiek értelmében ked­velem a televízió ötszemközt című műsorát is, nem pedig Vitray szemfülességéért, talp­raesettségéért. Nincs ugyan­is annál tanulságosabb és egyben izgalmasabb, mintha embertársaink közül valaki, a „kiválasztott” feltárja élet­útját, megengedi, hogy bele­kukkanthassunk legbensőbb gondolataiba. Legutóbb egy úgynevezett nehéz ember ült velünk szemben a képernyőn, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója. Nehéz ember? In­kább nyugtalan, kereső em­ber; olyan valaki, aki nem­csak fejébe, hanem szívébe is vette, hogy különböző ipari módszerek elterjesztésével, meghonosításával — nem szégyen másoktól tanulni, még mindig jobb, mintha az ember a saját kárán okul — felvirágoztatja a reá bízott gazdaságot. Régen hallottam olyan meggyőzően konkrét érveket, mint most, hogy az iparszerű mezőgazdasági termelésnek milyen prosperitása, gazdag jövője kínálkozik. És a zárt rendszer! Hányszor, de hány­szor írtunk már róla, és hal­lottuk emlegetni, de talán még sohasem világította meg senki jobban lényegét, mint ahogyan most dr. Burger Ró­bert. Ipart kell csinálni a me­zőgazdaságból! — így fogal­mazta meg tömören a kérdés lényegét. Mindegy, hogy csir­kéről, birkáról, vagy pedig kukoricáról lett légyen is szó. Ahogy beszélt, hatal­mas, sok karú óriást láttam szinte lassan megmozdulni, a bábol­nai gazdaság „csodatevő kar­jait”. Mire nem telik az ere­jükből! Kukoricát vetnek Ogyesszában, tejgyárat építe­nek az Édenkertben, és ha kell kiirtják a patkányokat a fővárosból, méghozzá garan­ciálisán. A pékinasból szívós akarattal mezőgazdasági dok­torrá váló szakember ko­rántsem nehéz ember. Csu­pán az egyre nehezebb, ma­gasabb követelményeket tá­masztó helyzetek ura. Érde­mes volt odafigyelni minden szavára. Főképp azokra, ame­lyekkel a fiatalságról, az if­júságról szólott. Csak akkor tudok „startban” maradni — vallotta — ha befogadnak a fiatalok. Túl azon, hogy egy mezőgazdasági szakember „megvallatásával” tovább bő­vült az Ötszemközt alanyai­nak köre — nemcsak művé­szek, sportolók, úgynevezett érdekes emberek vonulnak fel a képernyőn — figyelem­re méltó volt ez a műsor ab­ban is, hogy a legösszetettebb gazdasági kérdésekről em­berre vetítve tudott színesen beszélni. Az építőművész szemével Érdekes dologra vállalko­zott dr. Pogány Frigyes, ami­kor ízlésével állott oda a té­vénézők elé. Saját szájíze szerint válogatta össze azokat az építészeti példákat és ze­nei részleteket, amelyekkel azt kívánta bizonyítani — szórakoztató módon —, hogy a két eltérő művészeti ágban is milyen közös sajátságok rejlenek. Bizonyítani kívánta, hogy az emberiség művésze­te igenis azonos gyökerű, és csak oda kell figyelni rájuk, mármint a művészi alkotá­sokra és a rokonságok máris felsejlenek. Műsorának címe is erre a szándékra utalt: Az építészet megfagyott zene. Azaz formai világában ott lüktetnek az akusztikus mű­vészet legfontosabb elemei, a különböző ritmusok, és hogy például egy mesterien meg­komponált építményben is fel­fedezhetők ugyanazok az akkordok, mint mondjuk egy zenei alkotásban. Megállapí­tását barokk kastély tágas előcsarnokának bemutatásá­val igazolta, amelyben ha­sonlóan az operához, az elő­csarnok az épület nyitányá­nak szerepét tölti be. A Michelangelo tervezte római térben oly módon fogalma­zódtak meg az akkori kor emberének meghatározó él­ményei, miként a szonáta zárt zenei formáiban. A ne­ves építőművész példáit ki­válóan választotta meg, más kérdés, hogy kép és hang nem mindig a műsor gando- latának megfelelően párosult egymással. A kísérlet azon­ban így is figyelemreméltó és folytatásra érdemes. Már csak azért is, mert általa lát­vánnyal párosítva színvona­las muzsika tálalható. A tekerőlant művésze A tekerőlant az utóbbi idő­ben vált ismertté a köztudat­ban, azóta, hogy a népzenei verseny a televízióban divat­ba hozta. Vasárnap este — nyilván a fokozott érdeklődés hatására — a televízió 20 perces filmecskében ismer­tetett meg bennünket azzal, aki a ritka, kivesző félben lévő népi hangszert megren­delésre gyártja. Bársony Mi­hály tiszújfalusi tanyájára látogattak el a tévé kamerái, hogy felfedezzék a tekerő­lant titkait. De nem a szer­kezet leírása tette érdekessé ezt a riportfilmet sem, hogy tudniillik megismerhettük a különösen keserves hangzás forrását, hanem megint csak az a felfedezés, hogy lám, mire képes az emberi alkotó kedv. Hogy itt van ez Bár­sony Mihály is, aki szinte ön­magától jött rá a csodák nyitjára. Tiszta embersége milyen plasztikusan testesült meg pontos gondolataiban. Az embert őt látva és hallva ön­kéntelenül is elfogta a bol­dogító érzés: kiapadhatatlan az emberi tehetség kútja. Röviden a szombat estéről Ahány adás, annyi újítás, tartalomban és formában egyaránt. Nem csodálom, hi­szen egy teljes estét kell megkomponálni a szerkesztők­nek úgy, hogy egyetlen rész­letében se váljon unalmassá. Most egy úgynevezett köz­ponti témára fűzték rá az egyes részeket; valamennyi program, akár játék, akár ze­ne a nőről, a nőkről szólott. Szellemes, ötletes játék volt a Delila, szerzője Molnár Fe­renc, Rutkai Éva nagyszerű­en játszotta a férjét ravasz fondorlattal magának vissza­hódító feleség szerepét. A további szerzők sorában ott találtuk Karinthyt is, néhány sanzon is elhangzott, francia, kár hogy közülük egyik-má­sik ásatag szövegével „tündö­költ”. Szovjet női együttes szolgáltatta szórakoztató mu­zsikát, kellemesen. Láthatóan a műsor szerkesztői azzal a szándékkal állították össze a Szombat este programját, hogy a néző, ha kedve szoty- tyan, akár ki is kapcsolhas­sa készülékét, különösebb károsodás nélkül. Nos, ez a legutolsó Szombat este vala­mivel egységesebb volt, mint . azok, amelyek megelőzték. De talán még mindig lehetne tartalmi színvonalán valame­lyest emelni. . J”1- y. M. - f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents