Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
W4. JönlvM SS. I SZOLNOK MEGYCT NCPLAP f V. Johauues R. Becher Emeletes épület, mögötte tekintélyes kert, úszómedencével. Tulajdonképpen egyszerű, de az egyszerűség is viszonylagos. Amikor 1945- ben, közvetlenül a háború után, Becher ide költözött, a védettség és kivételezettség jelképe lehetett. Nemcsak a ház, a környék is, ahol abban az időben a kormány tagjai laktak, hasonló kertes villákban. Berlin romokban hevert, a város utcáit 70 millió köbméter omladék borította, s Niederschön- hauserr ápolt, kertes nyugalma mindenképp a védettséget jelentette. De ez a védettség is látszólagos. — Becher közéleti hajlama végre munkaterületet kapott, a feladat azonban sokkal nagyobb volt, mint ami valaha is német művelődési miniszter vállát nyomta. Becher szervez, intézkedik és ír, ezekben az években is sokat, amit csak a feladat diktál, a feladat pedig felmérhetetlen. — „Köszönettel tartoztok nekünk” — írja utolsó évei egyik versében amikor már maga is tudta, hogy felőrölte a munka. S ha visszanézett, így láthatta életét, folytonos tevékenységben, megtorpanás nélkül, csak a célra függesztve szemét. Messziről Indult, a müncheni ifjúkori polgári jólétben expresszionista verseket irt, s mint a kortárs-költők, Dehmel, Werfel, Trakl, vagy Benn. De amikor a munkás- mozgalomban felismerte hivatását és feladatát, maga jelölte ki sorsát, s az elképzelt új Németország egyszerre volt ólom es valóság, lehetőség és következetes harc, most már életre-halálra. A hatalomra került fasizmus elől menekülnie kellett, Prága, Brünn, Párizs életének állomásai, — majd 1935-től Moszkva. Dolgozószobája falán fénykép: moszkvai otthona. „Ügy élt, mint egy diák” — mondja a Becher- archívum egyik munkatársa; kis könyvállvány, asztal, ágy, a széken, kezeügyében, könyvek. De itt a nieder- schönhauseni védettségben is egyszerűen élt. Bár a ház tágas, a hatalmas kerttel szinte valóságos birodalom: a dolgozószoba puritán. A falon női fejet ábrázoló relief, ami még a párizsi időszakból való, három régi rézmetszet, német városképek, talán a hajdani családi házból hozta őket magával, a falak mentén könyvállványok. De nem is olyan sok könyv, legföljebb kétezer lehet. „Kis csomaggal érkezett vissza Moszkvából” — mondja az archívum munkatársa, emléke Berlinben „csak a legszükségesebbet hozta magával". S a legfontosabbat — tehetnénk hozzá: töretlen hitét és munkakedvét. Fényképek, a koraikon nyurga, sovány fiatalember, a későbbiekben már a német kultúra irányítója: az agg Hauptmann mellett, akit ö vitt Berlinbe, rögtön visz- szatérte után, mintegy jelképezve az irodalom egységét. Aztán Thomas Mann társaságában Weimarban, a Schiller-ünnepségen, beszédet mond, felszólal, dedikál, — mikor ült hát le íróasztalához, melyen tollak, ceruzák, papírok sorakoztak, az alkotás eszközei és jelképei? Lehet, hogy az ünnepi emelvényeket szívesen felcserélte volna íróasztalával, s a niederschönhauseni villát* akár egy albérleti szobával is. — És az özvegye? — kérdezem a hölgyet, az archívum munkatársát. — Az emeleti részt lakja, ezért nem lett múzeum az egész ház. — Tavasztól őszig Bad Saarowban él, a nyári lakban, de ősszel visszatér ide. Amit a költő örökül hagyott, igazán nem kevés, akkor sem az, ha a napi feladatokat jelentő alkalmi munkákat mellőzzük. De mit vitt magával ? Valószínűleg sokkal többet, mint gondolnánk. A felszabadult Németország nagy költője volt. Tudta saját jelentőségét, de magányosságát is tudta. S azt is. hogy az épülő Németország számára fontosabb a helytállás őszintesége, a meg- ■ győződés tisztasága, mint a ( csiszoltság, a műhelymunka kimértsége. De ő azért nem adta alább. Versei akár egy poétika iskolapéldái is lehetnek: a rím, a ritmus mindig hibátlan, s a szonett, melyről terjedelmes tanulmányt írt, nála lépett ismét régi jogaiba. Ügy szólt a költőhöz, egy kicsit szigorúan, de aggodalommal is, mint aki az ügyet félti, a költészet ügyét, s számonkérve azt is, amit ő már nem írhatott meg. A költészet a romeltakarítás éveiben mindenképp háttérbe szorult, pedig Becher számára akkor is éppen olyan fontos volt, mint a könyvtárak, a múzeumok megnyitása, mert az élet költészet is, az iszonyat után, s a romok fölött is meg kell szólalnia a dalnak. Pályája kivételes egység, s aki innen, a niederschönhauseni házból visszanéz, az egyre emelkedő utat is látja, amelyen Becher haladt a halhatatlanság felé. Cs. Lu Könyvjelző ANU DUCt Tenger a hegy közö't A regény az 1960-as évek elején játszódik Dél-Vietnamban, a Di- em-rezsim ellen vívott helyi háborúk idején. Hősei Hon Dat falucska lakói, akik aktívan ellenálltak a Diem-rezsim zsoldosai és az amerikai partizánvadászok közös támadásának. A Sou család története alkotja a könyv vezérfonalát. Sou férje még a franciák elleni háborúban esett el. Egyedül nevelte két lányit Sut és Quyent, akik később szintén bekapcsolódtak az ellenállási mozgalomba. Su férjét már az amerikaiak tartóztatták le, de sikerült megszöknie és Észak- Vietnamba jutnia. Sut arra akarták kényszer- teni, hogy elváljon férjétől és ezért letartóztatták, három hónapot börtönben töltött, de kiállt férje mellett. A Sou család minden tagja részt vesz a vietkongok munkájában és akcióiban. Amikor a Diem-rezsim zsoldosai és az amerikaiak megtámadták Hon Datot, tizenkilencen a falu melletti hegy egyik barlangjában vonultak vissza. A katonáknak több napi harc után sem sikerült bevenni a barlangot, és megsemmisíteni a partizánokat. Ennek a hősies küzdelemnek, de egyben egy egész nép heroikus harcának állít emléket az író. Anh Dúc műve nemcsak dokumentum-értékű (a regényben szereplő emberek valóságos személyek, és sokan még ma is élnek a Mekong vidékén), de irodalmiesztétikai színvonala miatt is kiemelkedő teljesítmény. laküveg, kezében szerszámosláda. — Az ablaküveget hoztam — mondta. — A srác megadta a méreteket, de ellenőriznem kell, hogy pontosak-e. — Persze, hogy pontosak, ne aggódjék — válaszolta a ház asszonya. — Magam mértem le. Negyedóra múlva már az új "üveggel díszelgett az ablak. Az üvegező megtörölte a homlokát, rágyújtott egy cigarettára és halkan mondta: — Hát akkor, készen is vagyunk. Most óhajt fizetni asszonyom, vagy majd befárad a műhelybe? — Fizetni?!! — csodálkozott amaz. — Igen. Pontosan négy-' ven márka. A hölgy láthatólag alig hitt a fülének. — Egy lyukas garast se fizetek! Ha a fia betöri az ablakomat, akkor a maga kötelessége megcsinálni. — Az én fiam? De kérepi! Én egyedülálló ember vagyok, nincs nekem gyerekem! A maga fia jött be hozzám a műhelybe, és azt mondta: „Az anyukám kéri a bácsit, szíveskedjék átjönni, egy ablaküveget kell berakni. A méreteket is elküldte.” — Az nem az én fiam volt — bosszankodott az asszony. — Nem is ismertem azt a fiút. Betörte az ablakomat ... — Minket aztán jól átvertek — döbbent rá a férfi. — De én megismerem, csak kerüljön a szemem elé! Tíz év körüli lehet, szőkehajú, az arca szeplős ... Az üvegező hirtelen mozdulattal fölvette a szerszámosládát, és köszönés nélkül távozott. Az udvaron megállt, a gyerekeket figyelte, de a fiú nem volt ott. Tikkasztó déli nap volt. A mester levetette zakóját és átdobta a vállán. Aztán igyekezett a túlsó oldalra, a műhelye felé. Kegyetlen dühös volt, hogy így becsapta egy taknyos kölyök. Annyira, hogy észre se vette tárcája halk koppanását, az aszfalton, amint kabátja zsebéből kiesett. Műhelye az öreg ház alagsorában volt. Alig ért le a lépcsőkön, még föl se vette a munkaköpenyét — a küszöbön egy okosszemű kisfiút pillantott meg. — Mit akarsz? — kérdezte tőle haragosan. — Semmit — válaszolta a fiú. — Akkor meg eredj innen. Nincs időm. A fiú azonban nem tágított. Egyhelyben toporgott, majd halkan megkérdezte: — Bácsi, nem veszített el semmit? — És ha igen, mi közöd hozzá? — fortyant fel az öreg. — Csak azt gondoltam, ez a bácsié — és kihúzott a zsebéből egy barna bőrtárcát. Az üvegező odalépett a fogashoz, benyúlt a kabátja zsebébe, de csodálkozva tapasztalta, hogy nincs benne a tárcája. — Hol találtad meg? — Nem én, a bátyám. Csak engem kért meg, hogy hozzam el. — És honnan tudta, hogy az enyém? O *1 r • • r • J r Szibériai uj najtas EGY FIATAL IRODALOM ALKOTÓI A kortárs szovjet Irodalom évről évre gazdagodik, színesedik, és meglepetésekkel szolgál. Űj, friss hangú, egyéni látásmódú, eredeti tehetségű szerzők gyakori felbukkanásán kívül egyre több jelével találkozhatunk a nem orosz nyelvű és nemzetiségű irodalom fellendülésének. Közülük is kiemelkedik a fiatal szibériai prózairodalom, amelyről ma már mérleget lehet vonni: milyen jellegű, hová tart, milyen hagyományokat folytat, milyen művészi sajátosságokkal alkot. Hét év óta folyamatosan jelennek meg a Szovjetunióban a Fiatal szibériai prózairodalom című sorozat kötelei. A tény önmagában is sokatmondó. Azt jelenti, hogy ezek a művek eljuthatnak orosz nyelven a Szovjetunió valamennyi köztársaságába, tehát szoros kapcsolatba kerülhetnek a kortárs szovjet irodalommal. Ifjúság — prózában A mai Szibéria törvényszerűen lett sok fiatal író „irodalmi hazája”, Az írók Ugyan életkorukat tekintve természetesen nem mind fiatalok; mint irodalmi jelenség maga a szibériai irodalom fiatal. A hatalmas szibériai építkezéseit, az érclelőhelyek és az energiahordozók óriási forrása nemcsak mint ihlető valóság, de sok esetben mint helyszín is ott szerepel a fiatal szerzők műveiben. Innen találtak utat az Irodalomba Nyemcsenko és Lihonoszov, Sugajev és Maskin, Orlov és Potanyin, Kuvajev és a többiek. Ezek a nevek a magyar olvasó előtt jószerivel ismeretlenek, ezért talán hasznos általános eligazítást adni munkásságuk jellemző vonásairól, különböző stílusjegyeiről, nemcsak a bemutatás, de egyúttal a kritika igényével is. A fiatal szibériai írók kritikai portréjának összegezésekor a figyelmet elsősorban azokra az alkotásokra érdemes összpontosítani, amelyekben a szerzők a mai ifjúságot elemzik. A fiatal hős szinte a szerzőkkel egyidőben járta ki az élet iskoláját: részt vett a szibériai építkezéseken, a földben rejlő kincsek feltárásában, a természet átalakításában. De bárhová kerül, bármivel foglalkozik ez a nyugtalan, tudásra és minden újra szomjas hős a különböző írók teremtette helyzetekben, a legdöntőbb kérdés számára mégis mindig ugyanaz: mi a fontos az életben, hol az ember helye benne, s végül mi az élet értelme. Az életigenlő, cselekvésre kész, perspektívákat látó, haladó irodalmi — Benne van egy igazolvány, és a fényképről megismerte a bácsit. Meg a névről is. Pénz is van bemig. Nem nyúltunk hozzá. A mester ellenőrizte a tárca 1 tartalmát. Valóban nem hiányzott semmi. Két tízmárkást nyújtott a fiúnak. — Ez a becsületes megtalálóké — a tiéd meg a bátyádé. Fogd már! — Nem lehet. Azt mondta a bátyám, hogy a bácsi megtarthatja ezt á pénzt, hiszen beüvegezte az ablakot, amit ő tört be ... Alighogy ezt kimondta, mintha „csúzliból” lőtték volna ki, már ott sem volt. A mester még mindig a kezében tartotta a tárcáját és ilyesfélét dohogott: • — Hiába, a gverekek mindenütt egyformák. , (Fordította: Kádas Anna) Martti Larni (1909—) finn író. a Finn Írószövetség elnöke. „Negyedik csigolya” című színműve Magyarországon is bemutatásra került, sőt, 1961-ben, majd 1963- ban könyvalakban is megjelent. irányzat tagjaként foglalkozik a szibériai próza is az irodalom alap- és végproblémáival. Galocshin és a többiek Az új szibériai irónemze- dék egyik ígéretes tehetsége Nyemcsenko. Szervusz, Ga- locskin című regényében szellemes és ironikus hangon ír a szibériai „új” emberekről. Főhőse nem szorítható sablonok közé, nem az 50-es évek sematikus hőstípusa; nem újító, nem élharcos a munka frontján, nem „díszmunkás”, s nem is megtévedt, de végül jó útra térő bűnös. Galocskin átlagember, jó és rossz tulajdonságokkal; szeretnivaló és nevetséges, szánnivaló és írígylésreméltó egyszerre, ahogy éppen sorsa fordulataiban az író különböző oldalról az olvasó elé állítja. Nyemcsenkónak sikerült egy mai fiatal munkás életteli portréját megfesteni, olyanét, akihez hasonló ezrek építik az új élet csodáit szovjet földön. Jemeljanov A túlsó part című regénye szinte párhuzamosan fut Nyemcsenkóé- val. A két regény nemcsak ugyanazon az építkezésen játszódik, de a történés fő vonala is mindkét műben egy-egy brigád élete és tevékenysége köré összpontosul. Jemeljanovnak azonban már nem sikerült olyan átlagembert főhőssé egyéní- tenie, mint Nyemcsenkónak. Egészen más hangon szólal meg Kilé, aki Örökké menni című kisregénye főhőséül egy nanáj fiút választ. A mű a vallomásos próza irányvonalához tartozik. Hőse első személyben mondja el régi életét, emlékeit szülőfalujáról. Mindezt elsősorban önmagának összegezi a vonat kerekeinek csattogása közben, amely az új ismeretlen élet. s a tanulás felé röpíti Lenin- grádba. A kisregény nem cselekményes, Kilét elsősorban a nanáj ifjú érzéseinek, gondolatainak aprólékos elemzése izgatja, a hős tudati rezdülései, alakjának belső logikája. Arra a kérdésre tehát, milyen is a „kortárs” hős, minden író a maga látásmódja szerint, más-más hangon válaszol. Minden regényből „korunk hősének” más variánsa szól hozzánk. Igaz, a fiatal szerzők egyikének sem sikerült még maradéktalanul megalkotnia a legtipikusabb hőst, az általánosításnak erre a fokára még nem jutottak el, de jelentős részeredményeikkel feltétlenül előkészítették a talajt ennek a hősnek törvényszerű majdani megjelenéséhez. Ember és természet Sok szibériai író felveti műveiben azokat az ellentmondásokat, amelyeket az átalakuló régi természeti kép és az iparosodó Szibéria konfliktusa szül. Ezek között is a legösszetettebb kérdés az ember és a természet viszonya. Szibéria a természeti kincsek óriási lelőhelye, ugyanakkor a természet vad, érintetlen szépségének megtestesítője is. Nem titok, hogy a mi civilizációnk sokszor kegyetlenül gázol át a természeti szépségen, az iparosítás elsődlegességét tekintve célul. A technika bűvöletében élő mai ember erdőben, vízben gazdag, gyönyörű tájat töröl le a térképről — s ez az embertípus is gyakran felbukkan, a szibériai prózában. Az ilyen „civilizált barbárság” ellen irányul Szbitnyev Törvényen kívül című kisregénye. Ugyancsak a természet ősi jogait védi Csivilihin Fenyőmotollák című elbeszélésében. Az erdő — e művek hőseinek — nemcsak a barátot, a zöld rengeteget jelenti, hapem életük színterét, munkahelyüket és otthonukat is. A kiváló manysi költő, a nálunk is ismert Juvan Sesz- talov Kék szél című kisregényében szintén ezt a témát dolgozza fel. Fiatal tanító hőse elmegy a manysik ősi szarvasbefogását, — mint a romantikus múlt élő hagyományát — tanulmányozni. A régmúlt idők kegyetlen primitívsége és az űrhajózás kora ütközik össze a főhős érzéseiben nagy drámai erővel és gyengéd lírával. A manysi tanító úgy szeretné látni népe sorsának megváltozását, hogy nemzeti jellegüket, hagyományaikat is megőrizzék. E szintézis vágya keltette életre a poétikus hangú kisregényt. Sablon: a rendkívüli szituáció A rendkívüli esemény, mint drámai hatás szerepeltetése kedvelt művészi fogása több szibériai írónak. Ez az az eszköz, amelynek segítségével a , szerző kibontja a cselekményt és szereplői jellemét. De van egy másik oldala is a nem mindennapi szituációk teremtésének: néhány író annyira hisz a rendkívüli helyzet mindenhatóságában, hogy hajlamos mindent erre visszavezetni, és hősei életének jó vagy rossz fordulatát ezzel magyarázni. Olyan embereket választanak előszeretettel hősül ezek az írók, akiknek foglalkozása eleve bizonyos romantikát sejtet: geológus, erdész, vadász, tengerész. Ilyen főhősről olvasva szinte törvényszerűen várja az olvasó, hogy hamarosan történ|k valami váratlan esemény. Ha a szereplő az erdőben jár, vadállattal találja magát szemben, a sztyeppén letéved az útról, a tengeren óriási viharba kerül, stb. Ilyen szituációkkal találkozunk Gorogyeckij Hóesésben, Laptyev A borsó-lázadás, Fain Vetrov utolsó vázlata című művében. A fordulatos cselekmény, a szatirikus, ironikus hang tehetséges Írókra vall — de a részletek életteli volta nem kárpótol az egész mű csak részben sikeres megvalósításáért. ☆ A mai kortárs szovjet irodalom érdekes színfoltja és önálló jelensége a fiatal szibériai próza, önálló, nem a szónak a közös problémáktól elszigetelt jelentésében, hanem abban az értelemben, hogy a szerzők többsége már érett, tehetséges író, több mint ígéret. E szemszögből nézve e fiatal íregeneráció a jövő szibériai irodalma alapjának számít. Sajátos műhely ez, ahol a készülődés korszakán túl művészi érettségről tett bi-, zonyságot a fiatal írók egész nemzedéke. Lovass Pálné v A költő háza
