Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
1974. június 23. SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 5 f PÉNTEKEN este sikerre! mutatta be a Szigligeti Színház Fall Leo Pompadour című operettjét, címszerepben Bókay Máriával. Jelenet az első felvonásból Színpadvezető vegyész m éin ök Mindig a jó termésben hittem Munka közben Varjú Sándor, az abádszalóki Lenin Tsz elnöke Varga Károly tíz évvel ezelőtt, friss diplomával a zsebében érkezett Szolnokra. Mivel ismerősei, barátai még nem voltak a városban, egyetemista élményei hatására irodalmi , színpadot, színjátszó csoportot keresett — közösséget, ahol munka után kikapcsolódhat. Tíz év óta a „Híd” együttes vezetője. .. Irodája könyvespolcán hiába keresek hobbyjára árulkodó kötetet. Kristálykémia, Gépelemek, Hegesztési kézikönyv, a vaskos dossziék felirata pedig: újítási ügyek, üzemi mérések, munkavédelem. Mindez így természetes, hisz Varga Károly vegyészmérnök, a Tisza- menti Vegyiművek feltáró üzemének vezetője: — Tudom, kicsit furcsa ez: színpadvezető vegyész- mérnök. „Természetesebb” lenne, ha barkács vagy valamiféle műszaki szakkört vezetnék... Pedig így van jól, a kettő kiegészíti' egymást. Ha valamelyik nem lenne, hiányozna. Tíz éve hatan kezdték, ma harmincán vannak. Középiskolások, szakmunkások, technikusok, adminisztrátorok. Közös ismertetőjeA hét jelentős zenei eseményének tekinthetjük a szolnoki ÁFÉSZ Kodály kórjának és a jászladányi KTSZ—ÁFÉSZ vegyeskarának hangversenyét a szolnoki Városi Tanács nagytermében. A telt ház, zsúfolt közönség előtt megtartott minősítő hangverseny a művek előadásának művészi színvonalát tekintve is kiemelkedő volt. mely első- soi-ban a szolnoki Kodály kórus nagyszerű teljesítményével magvarázható. A jászladányi vegyeskar régi XVII. századi francia szerelmi dalokat adott elő, majd Bárdos Régi táncdalát és Karai Barrikádra című kórusművét énekelték, karnagyuk Kalmár István vezényletével. Jól követték az ízléses kaxnagyi utasításokat. gyük, hogy csaknem mindenki tanul. — Felvételt még sosem hirdettünk, egymást hozzák a gyerekek. Legtöbbjük csak iskolai órán mondott verset, színpadi munkáról hírből sem hallottak. Ha tetszik a társasát), ittragadnak, de egy, másfél év is eltelik az első nyilvános szereplésig. Műsoraikkal bejárták a megyét, sőt Magyarország nagyobbik felét. Klubokban, munkásszállásokon szerepelnek, gyakran találkozni velük fesztiválokon, seregszemléken is. A „Szóljatok szép szavak” vetélkedő területi döntőjén a „Nem magánügy” című összeállításukkal elnyerték a Népművelési Intézet különdíját, majd a balassagyarmati VII. irodalmi színpadi napokon a Nógrád megyei KlSZ-bizott- ság díját. Elismerést kapott a „Kérdések” és az „örmények” című műsor is. — A címek — Az emberért és az emberiségért, így élünk, Nem magánügy, Kisemberek, névtelenek — jelzik azt a gondolati kört, ahonnan témánkat merítjük. Egy-egy összeállítás gyakran hónapokig, évekig készül; ennek ellenére a hangzás szépsége, kiegyenlítettsége — különösen a piano terén, a szoprán szólamban — még olykor kívánnivalót hagyott. Ezek az utóbbi területek azok. melyek a jövőben még több figyelmet érdemelnek, ahöl leginkább fejlődniük kell. Egyébként a kórusban érezhetően még több lehetőség rejlik, amit az általános kategóriában most elért — ezüstfokozat diplomával — minősítés 'is bizonyít. Monumentális, igen változatos és szép műsorral hívta fel magára 3 figyelmet a szolnoki ÁFÉSZ Kodály kórusa. Elismerésre méltó az a nagy teljesítmény, melyet ezen az estén karnagyaik, Buday Péter és Rigó Éva irányításával nyújtott a negyvenegy nőből, illetve szálanként rakjuk össze mondanivalónkat. A műsor- szerkesztés közös munka, ha a csoport nem akarja, nem tudom az ötletet megvalósítani. A tízéves múlt legnagyobb élménye egy NDK-beli kirándulás. Ez év júniusában az Erfurt megyei magyar kolóniákon szerepelt a csoport. — Olyan sikerünk volt, amilyenről álmodni sem mertünk. A zene és a tánc ígéretével becsábított fiatalok nem akartak elengedni bennünket: újabb és újabb ráadást követeltek. Mondanom se kell, a tánc elmaradt, helyettd hajnalig beszélgettünk, vitatkoztunk. Búcsúzáskor temérdek ajándékot kaptunk, egy fiatalember például élő aranyhalat akart ránk erőltetni... Az együttes most egy Puskin-estre készül, Varga Károly házi dossziéjában már készen pihen a versanyag. | A nyári szünet elmarad ■— így határoztak közösen — hétfőn, csütörtökön, vasárnap most is ösz- szejárnak. Ha nem lenne, valamennyiüknek hiányozhuszonöt férfiból álló vegyeskar. Több külön említésre érdemes produkciót is hallottunk előadásukban. Műsoruk első felében igen meggyőzően, szuggesztíven hatott Weissmann Der Frühling és Sieber Kurta karmonádli című kórusművének előadása Buday Péter vezényletével. Az előbbi mű szép hangú énekszólistája Almási Klára volt. A műsor második részében a közeli finnországi turné koncertprogramját mutatta be a jónevű kórus. Kiemelkedő volt Bartók Le- génycsúfolójának. Kodály Esti dalának egyszerűén s^éo megoldása, melyet Rigó Éva vezényelt. Mozgalmas, temperamentumos, iendülettel- jés előadását hallottuk Bárdos Lakodalmas rondóiának. Továbbá tiszta, magvas, orgonaszerű plasztikus tolmácsolását Orff Odi et amo című művének, Buday Péter vezényletével. Kedves gesztus volt a kórustól, hogy egy-egy műsorszámot a különböző szocialista brigádok egy-égy jelenlevő brigádtagjának ajánlotta tisztelete jeléül. A produkciók, valamint a budapesti zsűri véleménye alapján a szolnoki ÁFÉS2 Kodály kórusa a hangverseny kategória igen megtisztelő fesztiválíokozatát n verté eL E. F. Az elnök szobájának ablakai az udvarra néznek. Varjú Sándor háttal ül az ablaknak. Mögötte, az udvaron, tíz, szupermodern E—512-es kombájn; szerte-széjjel az abádszalóki határban, 15 ezer holdon, negyedszázad az életéből. — Megérte? — Ne tőlem kérdezze. Ne én mérjem a saját munkámat. Huszonkét éve vagyok a tagság bizalmából elnök. Az egész falu bírám lehet. — Fáradtnak látszik... — Nehéz hetem volt: kétnapos vezetőségi ülés, határszemle, párt-végrehajtóbizottsági ülés a járásnál. Így megy 25 éve: talpon kora reggeltől, késő estig. Azelőtt meg másképpen nyfívődött az ember. — Hol? — Akolhátpusztán, a Tisza jobb partján, az isten háta mögött. Apám ott volt egy uradalomban cselédember. Esténként pattogott a rőzse- láng, beszélgettek: hát, te, koma, sógor, mit vetné ebbe, meg abba a táblába, ha valami csoda folytán a tiéd lenne a föld. — Gazda lett? — Én? Nem rögtön. Volt egy nagybátyám, Pesten nyomdász. 1942-ben felvitt magával, hogy nyomdászt csinál belőlem. Bevitt az Atheneumba. Megijedtem a gépek zajától. Ügy, bennem muzsikált a puszta csendessége, hogy nem lettem nyomdász. Műbútorasztalos inasnak adott. A fát azt szerettem, dehát a remekmű — akkoriban még így hívták a vizsgamunkát — csak Akol- Ifátpusztán készült el... — Hogy-hogy? — Akácfa karót faragtam a földünk végébe. Huszonhárom holdat kaptunk. Vertem, vértem nagy boldogan. Itthon ragadtam. A fold hű jegyes végleg igent mondtam neki. Volt égy öreg tehenünk — a Rózsi — sohse felejtem el... azzal szántottam. Görhét ettem, tizennyolc éves voltam. Negyvenhatban egy másik tehén — a Böske — majd negyvenhétben egy lófogat, meg a föld. Ennyi az akkori világom. Télen meg, amikor kifagytam a szántásból, ku- bikmunkára jártam. — Nem élt meg 23 hold földből? — Nem. Hatan voltunk rá, embernyomorító földek voltak. Úgyhogy negyvenkilencben már mocorgott néhá- nyunkban a gondolat: közösen többre mennénk. — Szövetkezetei alapított? — Áh! Nyakas parasztok voltak a mi fajtáink. Csak két év múlva tudtuk megcsinálni a tszcs-t. Brigádvezető lettem, majd elküldték öthó- napós iskolára. Amikor visz- szajöttem, már vártak: hová akarsz menni elnöknek, Abádszalókra, vagy Kenderesre. Csak kapkodtam a fejem, hűledeztem: én, elnöknek? De motoszkált fs bennem valami. — Micsoda? — Hogy valaha olyan szép nagy határt csináljak, mint az uraságé volt, meg szebbet, ahol az emberek maguknak dolgoznak, amin boldogul a szegény nép. Tusakodtam magammal, nem mondom, aztán Abádszalókot választottam. Az egyik nővérem ide jött férjhez, itt volt az ura a tsz-ben fogatos. Most is az... — Milyen volt az első álma? — Le se hunytam a szemem, — olyan volt mint egy rossz álom. Volt vagy 800 sertés. Fele éhén döglött. Olyan ember se akadt, aki kinyissa az ólajtót: menjetek, egyetek, amit találtok: Lóhátról vetették a búzát, a birkákkal tapostatták a földbe. Száznyolcvan kilogramm májusi morzsoltat adott egy hold... Meg öt mázsa búzát A tehéngondozók a tej felét megitták, a másik felét eladták borért. Elkapartuk a havat az erdőben, az avaron legeltettünk. Hét forintot ért égy munkaegység. — Ekkor lett elnök? — 1953 telén megválasztottak. Én lettem a szövetkezet tizenharmadik elnöke. Pont a tizenharmadik. Sohse felejtem el a közgyűlést. Feláll Vona Lajos bácsi — nyugdíjasunk már — „kenyeret hoztál-e? Mert miből etetem a kilenc gyermekemet, ha nem fizettek, ha nem adtok kenyeret.” Feláll Képes Jóska bácsi — ő is nyugdíjasunk — „Ügy fogj az elnökösködés- nek, hogy mi megakarunk a földből élni! ’ Sokan azt kérdezték: mikor lesz- zárszámadás, mit fizetünk? Semmit. Szegény Vona Lajos bácsinak, meg a többinek is visz- szafizetni valója volt, nemhogy ők kaptak volna valamit. — Hány éves volt akkor? — Huszonöt, és éhes. Együtt jártam ki a földekre az emberekkel, kapával, ásóval, kaszával. Mikor, mit kellett megfognunk. Támolyogtunk az éhségtől. Néhány gőzös fejű ember meg a mellét verte: lám, a mi szövetkezetünk 137 százalékra teljesítette a kenyérbeadási tervét! A tagság meg majd éhen halt. Kő volt a kenyér gyomromban, vitriol a csordakút vize, olyan ideges voltam. Persze, nem mutattam. Magyarázni kezdtem: ha dolgozunk, nem veszünk éhen. — Elfogadták? — Volt aki mondta: mit akar itt ez a gyerek? Nincs a faluban elég meglett ember? De azért elfogadtak. Szerették itt az emberek a földet, szenvedni is tudtak érte. — Hányán voltak? — Hetvenhárman, 960 holdra. össze-vissza tizenkét növénytermesztő volt, velem együtt, meg Parázsó Danival, a brigádvezetővel. Több növényféle volt, mint kapás. Szakember meg egyse! Éreztem, baj lesz. Átcsalogattam a gépállomásról Ökrös Palit agronómusnak. Ötvennégyben meg Sarkadi Lacit fő- agronómusnak. Lassan, lassan valamit mindig lendültünk. 1956-ban már 36 forintot ért egv munkaegység. Közben két és fél ezer holdasok lettünk, félezer taggal. — Kemény kéz kellett hozzá. .. — Mit ért ez alatt? Én szándékosan, igazságtalanul soha senkit nem bántottam meg. Ha tévedtem, ha igazságtalanul tettem valamit, amikor rájöttem, mindig odamentem az emberemhez: ne haragudj, Jóska, vagy ne haragudjon bátyám, rosszul csináltam, kijavítom. Aki az ilyesmiből csinál presztis- ügyet, az nagyon rossz vezető, méltatlan arra, hogy emberek felett döntsön. Ezt az elgondolásomat igyekeztem érvényesíteni a pártmunkában is. 1956 óta járási pártvégrehajtóbizottsági tag vagyok, több mint tíz éve tagja a megyei pártbizottságnak, tehát volt alkalmam érvényesíteni nézeteimet. — Mindig ilyen halkszavú? Sohasem kiabált még életében? — De igen. Nagyon sokat kiabáltam, de befelé, magamban. Különben azt hiszem világéletemben ilyen halkszavú ember voltam, — hogy a maga kifejezésével éljek. — Ne haragudjék, ebből a „befelé kiabálásból” sok minden kiült az arcára. Minden mély ránc egy rossz esztendő? Minden ősz hajcsomó egy csalódás? Egy fáradt mozdulat, egy lemondás? Mindösz- sze negyvennyolc éves. Hányszor érezte, az elmúlt huszonkét év alatt, hogy most már elég, itthagy csapot, papot, nem bírta tovább, szétpattannak az idegei. — A föld, ha rosszul művelik gazt terem, vagy azt se. De ha testét — lelkét beleadja az ember a munkába, jó termést várhat. Én mindig a jó termésben hittem. Volt ;úgy, hogy azt éreztem: nem bírom tovább! De addig sose jutottam el, hógy feladom. — Mindig szabályos volt a „menet"? Övön aluli ütést sose kapott? — Dehogy nem. Sokat. Ha csak rólam volt &zó, úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, de ha a sok kukoricakenyeret evett tagság érdekeit sértette egy-egy alamuszi, buta „betartás”, visz- szaütöttem. A fair play szabályai szerint. Muszáj volt. Mondok egy példát: az 1950- es évek végén ránk erőszakolták, hogy hizlaljunk évente nyolcezer sertést. Tiltakoztam: nincsenek még meg a feltételei, nem bírunk vele, nincs annyi takarmányunk. Addig erőltették, hogy belementem. A tél végén 300 vagon takarmányhiány mutatkozott. Mentem az illetőkhöz, akik ránk osztották a tervet: adjatok takarmányt a pénzünkért. Megkorholtak — ugyanazok, akiknek a kezdet kezdetén tiltakoztam az észszerűden terv ellen — hogy micsoda felelőtlen vezető vagyok! Sertést hizlalni, takarmány nélkül! Ki hallott még ilyet. Nem adtak takarmányt, nehéz helyzetbe kerültem. Ebből is tanultam. — A tudományos gazdálko dúsnak megvannak-e már a feltételei? — Mindjobban kiteljesednek az álmaim. Tizenkilenc,1 egyetemet és főiskolát végzett szakember és huszonhárom technikus dolgozik a szövetkezetben. Nem panaszkodhatunk, de nem vágyunk megelégedve. — Mégiscsak nyughatatlan ember? — Amit eddig csináltam, azért nyugodt vagyok, de több lehetőséget látok az adottságainkban, még akkor is, ha földjeink többsége alig több a D aranykoronásnál. Most már a gazdasági vezetés nem vérmérséklet kérdése, hanem a tudományok alkalmazása. El kell érni és stabilizálni kell a 40 mázsás búzaátlagot, a 60 mázsás kukoricaátlagot — májusi mor- zsoltban számítva — és a 60 mázsás lucernaszéna átlagot. — Már megint olyan, mint amikor az öt és fél mázsás búzaátlagot 12 mázsára akarta emelni... — Nem vagyok olyan. Talán több vagyok, de kevesebb is. Akkor huszonöt éves voltam. Ma már hamarabb elfáradok. Igaz, akkor az álmaim vittek, most meg a tudományos tervek kétszer kettő négy igazságát járom. Könnyebb is, nehezebb is. A tavasszal újabb négy évre megválasztott a tagság. Egy bizonyos, többet akarok kint lenni a földeken. Néhány társadalmi megbízatásomról tisztelettel le is mondtam. Még sok minden előttünk! áll. — Mit akarnakr még!? Tizenegy kisebb, jónéhány éhkopra jutott szövetkezeten segítettek, hogy befogadják őket a Leninbe, ahol már régen jut hús is a kenyér mellé. Több drága gépük van, mint kapájuk. Ha a lányok végigmennek az abádi utcán, olyan a falu, mintha divatbe- mutató lenne... — Pedig most kell egy nagyot lépnünk! Hatszázas tehenészeti telepet akarunk csinálni, 350 hektár legelőt öntözni fogunk. Építünk egy 650 hektáros ÁC-nyomócsö- ves öntözőtelepet... — Tehát a föld alatt öntöznek? — Igen. Nyolcmillió forintért korszerű gépjavító műhelyt építünk, de már úgy, hógy a Tisza II. üdülőöevezet autójavító központja is mi leszünk. Nos, kíváncsi még valamire? — Végezetül arra, hogy aki ilyen értelmesen élt, maradéktalanul boldog ember-e? — Azt hiszem, maradéktalanul. A feleségem mindig a hátországom volt, tudtam, hogy a családi tűzhely mellett a leghidegebb időkben is megmelegedhetek. A kislányom most érettségizett, jogi pályára készül. Jaj, csak felvegyék. .. Tiszai Lajos Rendhagyó iskolai ünnepség Az üzemek képviselői és a szocialista brigádok köszöntötték, „vették át” az új, fiatal szakmunkásokat tegnap a kisújszállási Városi Tanács nagytermében. A megszokottól eltérő iskolai ünnepségen kilencvenöt végzős szakmunkás- tanuló találkozott leendő munkahelyi vezetőivel, munkatársaival. A kisújszállási 625. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet ezt az új, bensőségesebb, életszagúbb iskolai ünnepséget szeretné a jövőben hagyományossá emelni. Jelen voltak a szakmunkák utánpótlást biztosító általános iskolák igazgatói is. A szép ünnepség befejezéseként az üzemek vezetői ajándékokat adtak át a legjobb tanulmányi eredményt elért ifjúmunkásoknak, ^ „A szocialista brigádoknak ajánljuk” Kórusok minősítő hangversenye Szolnokon
