Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-11 / 108. szám

8 SZOLNOK MECTEI NÉPLAP 1374. május 11. A kamarai sóraktárak a Tisza-parton * A törők uralom alól felsza­badult Szolnokra 1686-ban érkezett meg Tassy Ferenc hartnincados, hogy Jelentést tegyen az itteni állapotokról. Az. ő jelentéséből tudjuk, hogy Szolnokot a magyar ka­tonák lakták, és csak később sikerült a kamarának külön­leges kedvezményekkel a la­kosságot letelepíteni, hiszen ,az egész Szolnok megye az -ellenség akadályozása foly­tán teljesen üres maradt.” Botár Imre tanulmányából ismerjük azt az összeírást is, ■amelyet Heves és Külső-Szol- nok vármegye készíttetett 1696-ban abból a célból, hogy a kivetendő hadiadót arányo­sabban tudják szétosztani. A latin nyelven készült le­írásból kitűnik, hogy „ ,.. ezt a várost mindkét nemzethez tartozó őrkatonák lakják <Hocce oppidum incolunt praesidiarii utriusque natio- rüs), még pedig a törököktől hátrahagyott házakban lak­nak. összeírni nem hagyták magukat; azt mondták a ma­gyar katonák kapitányukkal együtt, hogy a haditanács tudta nélkül nem engedik magukat összeírni (ami any- nyit jelentett, hogy adót nem fizetnek). Az összeírok azért akarták őket is felvenni, mert — mint írják — a katonák a város földjét használják, szánt ják-vetik, ellenben a katonák álláspontja az volt, hogy ők zsoldot nem kapnak, s nem saját, hanem császári házakban laknak. Található itt — mint jelentették — kö­rülbelül 300 magyar katona.” Szolnok a XVIII. század ele­jén mezőváros. 1702-től kezd­ve irataikat Szolnok város bírálja és esküdtjei aláírás­sal jegyzik. Szolnok város ettől az időtől kezdve újra szerződéses viszonyban vap az udvari kamarával, amely­nek a megbízottja a Rákóczi szabadságharc. után Zennegg Kristóf magyar kamarai ta­nácsos. Józan megfontolással intézte úgy a királyi kamara ügyeit, hogy Szolnok város lakossága is hasznát lássa. Botár Imre kutatásaiból tud­juk rekonstruálni a török utáni korszakban1" kialakult szolnoki helyzetet. Zennegg Kristóf 1718-as jelentését ta­lálta meg ugyanié az Orszá­gos Levéltárban, amelyből megtudhátjuk, hogy „... Szol­nok városa, amióta a győztes császári fegyverek által a ha­talmas törökök alól felszaba­dult, mindig a királyi kincs­tár kezében volt, lakói pedig valamennyien kezdetben ka­tonák voltak és minden adó­tól mentesek. Miután pedig a kereszténység ellenségével békét kötöttek, ugyanazok a lakosok elbocsátva állottak, s mielőtt itt emelt házaikat el­hagyták volna, egyezségre léptek a királyi kamarával, hogy évenként 1000 forint árendát fizetnek a királyi kincstárnak. Ezt a cenzust fi­zették is egészen a Rákóczi- féle felkelés kezdetéig. Azon­ban a Város lakói részben megölettek, részben szétszó­ródtak, némelyek közülük a Tiszántúl távolabbi és biz­tonságosabb puszta helyeikre húzódtak. A várat elfoglal­ták a felkelők, a kincstár pe­dig innen többé semmi jöve­delmet nem húzott.. A szolnokiak közül sokan tudják, hogy a várban 1953- ban, a Rákóczi szabadságharc 250. évfordulóján márvány­táblával örökítették meg azt, hogy „ ... a kuruc seregek a lakosság segítségével tízna­pos ostrom után, 1703. szep­tember 21-én elfoglalták Szolnok, német zsoldosoktól védett várát.” A városi ta­nács az emléktáblával arra a történelmi eseményre kí­vánt emlékeztetni, amelyet Thaly Káírrfán, a kurúckor ismert; történelemírójá öntött szavakba.: „ ,,, A városi la­kosság .(— árúikor a kuruc seregek háromezer emberrel körülfogták a szolnoki, várat —) természetesen velük tar­tott és a csatározások tíz na­pon át éjjel-nappal folytak a szorongatott, de parancsno­kától vitézül védett yár körül. A megszálló seregnek ágyúi nem voltak, azonban a védők szerencsétlenségére a Zagyva vize éppen szeptember hóna­pokban ' szokott a legcseke- lyebb lenni, s a várárkok el valának iszapósodva. A szol­noki lakosok jól ismerték az átgázolható helyeket és a ku- rucoknak megmutatták...” A június végén megindult ku­ruc seregek tehát 1703. szep­tember' 21-én megszerezték a tiszai átkelés kulcsát.. Rákóczi a győzelem után — Szolnokot — védelmi helyzetére tekin­tettel — generalátus székhe­lyévé teszi és francia had­mérnökeivel javíttatja, ero- sítteti. Nem lehet most feladatunk a Rákóczi szabadságharc idő­szakában Szolnok és a szol­noki vár életének részletes bemutatása. Így visszatérünk Szolnok címere 1761-ből ismét Zennegg Kristóf idé­zett jelentésének folytatásá­ra. 1711 után az elmenekült lakosok „ ... fokozatosan visszatértek városukba s tűz­helyeikhez, hogy ott újra be­rendezzék gazdaságukat... Zennegg Kristóf ’ pedig „ ... látván, hogy minden va­gyonukból ki vannak fosztva, hűségüket pedig megőrizték, nehogy a város puszta ma­radjon, viszont a kincstár is legalább valamelyes jövedel­met kapjon onnan, megegye­zett velük 300 forint évi ösz- szegben. A szerződés három évre szólt. Azért is tette, hogy másokat is csábítson e ked­vező feltételekkel a Szolnok­ra való letelepedésre, s így fokozatosan benépesednék ez a kincstári város. A szerződés* szerint Szol­nokhoz két kincstári puszta is tartozott: Ács és Szentiván. Azonban ez utóbbi nagyobb részét néhány nemes ember Heves megye pártfogása se­gélyével a szolnokiaktól el­vette, úgy hogy nekik Szént- ivánnak csak egynegyed ré­sze maradt.. Hosszú volna részletezni Zennegg Kristóf jelentésének további részleteit, amelyben a katonai beszállásolások ter­heitől, az előfogatok adásá­nak kényszerétől szenvedő szolnokiakról ír a pozsonyi királyi kamarának, hogy a szolnokiak által fizetendő évi adó csökkentesét megindokol­ja, és a szerződést újból és újból meghosszabbíthassa. 1718-ban például 150 forint­ra csökkenti az évi adót. A fentiekben írtuk, hogy a Rá­kóczi szabadságharc előtti időkben, a török hódoltság alatt elpusztult élet újrakez­désekor ez évi 800 forint volt. Milyen lehetett a termelőerők pusztulása, a gazdasági élet leromlása a XVIII. század második évtizedében, ha az 1702-ben megállapított 800 * Szolnok a XV11L forint évi adót a kamara kép­viselője rnaga csökkentette az egyötödére. Szolnokon ez időben az alábbi kamarai hivatalok mű­ködtek: a harmincadhivatal,. amelyhez "a szolnoki hídvám jövedelem ig tartozott; a só­kereskedelem ellátását szol­gáló hivatal, és a kamara tiszttartóság. Ezekből legto­vább maradt fenn a legna­gyobb jövedelmet jelentő só­hivatal. 1720 és 1724 főzött az országban lévő 13 sohiva- tal összjövedelmének egy- nyolcadát szolgáltatta Szol­nok. A kamarai sóházak a Ti­sza-parton. a mai park he­lyén lévő karnaravárosban állottak. Ide érkezett a már- marpsi sóbányákból tutajo­kon a kősó. A körülbelül fél­mázsás sókockákat a város zsellér- és jobbágylakossága hordta fel a raktárakba. A képen látható, hogy a Tisza partja lépcsőkkel volt alkal­massá téve a' teherrel való jobb közlekedésre. A közölt metszet előteré­ben a sóraktárak — jó város­képet mutató — magastetős épületei láthatók. A tutajo­kat -*■ kirakodás után — lej­jebb úsztatva a szálhivatal, főleg épületfává dolgoztatja fel, ami Szolnok faiparának jelentősebb kifejlődéséhez vezet a XVIII. század továb­bi évtizedeiben. Fortunate di Prati kamarai építész a szolnoki híd építé­séhez 1730-tól csaknem éven­ként tervrajzokat készített. Az 1732-ből való vázlata, amelyet mellékelünk, nem­csak a Szolnok, Szanda közti út kiépítését mutatja, hanem a szolnoki vár rajza mellett a kamaraváros helyét is rög­zíti. Lássunk egy néhány ada­tot az 1728-as országos ösz- szeírásból, hogy képet kap­junk a város lakosságáról, f azdasági helyzetéről* állat- llományáról. A lakóhely-statisztika Szol­nokon 33 házról, 32 kunyhó­ról és 14 verem lakásról szá­mol be. A szabadfoglalással használt földek megművelé­séhez alig volt iga és ember. Ugyanis 1728-ban egész ekés (tehát akinek hat ökre van) hét, családfő", cimborás (négy­két ökre van. csak mással közösen tudja a töretlen gyepföldet felszántani) 43 családfő; gyalogjobbágyból 30 és földnélküli zsellérből 16 családfő szerepel a statiszti­kában. Érdemes megismerkedni egy földrajzi, történeti, nép­életi leírással is, amelyet Bél Mátyás, a Notitia Hungáriáé novae historico — geograp­hica című ötkötetes, 1735—42 közt megjelent kiváló mű szerzője állított össze Szol­nokról. A helyszíni gyűjtéssel ké­szített feldolgozásai — korai halála miatt — nem jelentek meg. Kéziratai az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban és másolatban a Széchenyi Könyvtárban találhatók meg latin nyelven. Ebből közöljük — Soós Im­re fordításában — a Szolnok­ra vonatkozó részt. Bél Má­tyás 1730 nyarán járt Szol­nokon, maga írja: „A Zagyva áradását saját szemünkkel is megfigyelhettük, amikor 1730. augusztus havában Szolnok­ról a jászsági Szentgyörgy faluba mentünk.” Bél Mátyás a megye álta­lános fhírása után a tiszai já­rás székhelyét írja le: • „Szolnok mezőváros. Nagy település ez, szalmával fedett alacsony házak tömege, mely több városrészre különül. A keleti városrészben van a fe- rencrendiek kolostora. Temp­lomukat 1730-ban, Pünkösd keddjén, éppen vásár időben egy hc.ves keleti szélvihar le­szakította a monostor falától, ahová épült és ledöntötte. Délfelól a Tisza partján lát­szik a királyi kincstár épüle­te, a sólerakó hely. Kedvező vízállás idején minduntalan hozzák és szétosztva viszik tovább a sót. A lakosság ma­gyar, de keveredett németek­kel és szlovákokkal. Utóbbiak még ruházkodás tekintetében sem igen különböznek a ma­gyaroktól. E jövevények a többiekkel együtt a török ki­űzése után kerültek ide, a ka­tolikuson kívül más vallást nem tűrnek meg. A Tisza és a Zagyva között gazdag, ter­mékeny a föld. A szolnoki vár és a híd. A hasonló nevű várostól délke­letre fekszik. Nem tudni ki és mikor építette. Alaprajza négyszögű. Palánk övezi, négy sarkán ugyanannyi bás­tya védi, de az építőanyagot egész magasságban oly sza­bályosan és szilárdan rakták egybe, hogy falazott erődít­mény benyomását kelti, ezen­kívül sánccal is megerősítet­ték. Belül van a templom és az őrség szálláshelyei, kívül az árkok, melyek két oldalon mély szakadékként veszik körül a várat. Déli oldalát a Tisza medre és folyása védi, nyugatról a Zagyva. ömlik a Tiszába, így a várárok szerepét tölti be, s az egybefolyó vizekkel szükség esetén elárasztható a vár környéke. A város északnyugatra terül el, csak a Zagyva vize választja el tő­le, ugyanott egy nevezetes híd is átíveli a Tiszát. Az egész folyamszakaszon csak ez az egy híd látható. Néhány öl hosszúságú tartós gerendákat vertek be a vízbe, keresztbe. Az egyik cölöpsor már alacsony vízálláskor is elmerült, a másik sor pedig csak magas vízállás esetén merül el. Minden egyes felső cölöpnek a vízből magasan kiálló végét sövénnyel hoz­zákötötték az alacsony cölöp külső végéhez , ezt ismét a belsőhöz, így két-két cölöp­ből egy jégtörő lábazatot ala­kítottak ki. Huszonötnél több ily lába­zatot számoltunk meg. Ezek­hez csatlakozik a tulajdon­képpeni hidat alkotó hatal­mas gerendázat, a szarufák, a szilárd pallózás. Ez a jégtörő alkotmány nemcsak azért fi­gyelemreméltó, mert még öt öl magas vízbe is bármikor beverhető, hanem azért is, mert a legnagyobb és legerő­sebb jégzajlás sem tudja szét­rombolni, egyrészt mert na­gyon szilárd építmény, más­részt, mert a jégtörő lábak felső sora, amelyre a víz és jég nyomása nehezedik, ki­hegyezett és vasheggyel is el van látva, s így a rázúduló jégtáblákat széthasogatja, mielőtt még ezek a hidat ösz- szetörhetnék. Ügy mondják, régebben tutajokból összera­kott hajóhídja volt itt a Ti­szának. Fenntartási költségei a királyi kincstárat terhelték, mivel a vár és a város a kincstáré.” Bél Mátyás szakszerű le­írása után egy versezetből közlünk részleteket, amelyet Batha Adalbert, Szolnok vá­rosnak 1758-tól 1774-ig nótá­riusa írt 1764-beri: Nagy kár, hogy az 1739-es nagy szolnoki tűzvész, amely elpusztította — a ferencrendi zárda kivételével — egész Szolnokot és közte a város ré­gi iratait is, még tovább foly­tatódott Szolnok város levél­tára további pusztulásával az elkövetkező háborúk során. 1944-ben még megvolt Szol­nok városnak — teljes ép­ségben — ez az első protho- culumja, jegyzőkönyve, 1764­től kezdve, amelynek beveze­tőjeként Batha Adalbert a fenti krónikás versezetet le­írta. Szolnok város 1944 nya­rán — a bombázások miatt — a város fontosabb jegyző­könyveit a mai közgazdasági szakközépiskola pincéjében az óvóhelyen helyezte el. Ezeket a felszabadulás után csaknem teljes épségben sikerült meg­menteni, de a legelső protho- culum kötéstábláját a jegy­zőkönyv egy részével valald megcsonkította. Így Szolnok város jegyzőkönyvei csak az 1780-as évektől kezdve van­nak meg, amelyeket először a Damjanich Múzeumban őriz­tük és az 50-es évek végért átadtunk a szolnoki levéltár­nak. Befejezésként Szolnok gaz­dasági életéről az 1770—71-ig úrbérrendezés adatait közöl­jük, amely szerint Szolnokon 1770-ben volt 469 telkes job­bágy és 72 zsellér, az úrbér­rendezés után pedig ezek az adatok 381 telkes-jobbágyai és 149 zsellérre módosultak'. Ez az adat is bizonyítja, bogy Szolnok határa rendkívül ki­csiny volt'és a megművelés­re kiosztott földből az úgyne­vezett telkekből, csak a la­kosság kisebb részének ju­tott. Idézzük az 1771. évi úrbéri összeírás mellékleteként az úrbéri kérdőpontokra adott feleletek szövegrészeit, amelyben Szolnok Város Ta­nácsa maga számol be gaz­dasági helyzetéről: „Szántó- földeink egy része trágyázás nélkül, gabonáinkat jól meg­tenni. Száraz- és vízimalma­ink helyben vannak. Piacunk helyben vagyon. Ellenben le­gelő, mező kevés vagyon. És azt is a fa- és sóhordó szeke­resek jószágunknak torkából megétetik. Kaszáló réteink nincsenek. Szántóföldeinknek nagyobb része székes és víz­állásos és egyszóval szántó­földünk kevés. Az Tiszának árjai is legelő mezeinkben, szántóföldeinkben tetemes károkat tésznek. Egész ház­hely után vagyon 8 darab föld, kik közül hatba egyen- kint 6 posonyi mérőt vethe­tünk. a hetedikbe 4 és fél, a nyolcadikba pedig 3 mérőt, mindössze 43 és fél mérő bé- vethető szántóföldje vagyon egy egészhelyes gazdának. Mivel szerződés szerint áren- dában vagyunk, semmi némű robotát nem tettünk. A kilen­ced adást is árendában bír­juk, hanem a tizedet lako­sainkon megvesszük. Ado­mányt nem adunk. Szerződé­sünk 1703-ban, e mostani adózásunknak kötelessége pe­dig 1767-ben kezdődött. Min­den némű haszonvételekért esztendők által füzetünk az fölséges kamarának 6500 fo­rintokat.” Az 1767. december 6-án aláírt szerződés tartalmazza, hogy a város Ácspuszta, Szentivány puszta vonatko­zásában a belső- és külső kocsmák, a száraz- és vízi­malmok stb. jövedelmeit, a szolnoki vámot, a kamara bérbeadja a városnak 6500 forintért. A város kötelessé­ge volt a Szolnok—Szanda közti gát jókarban tartása, a gátak körül füzesek telepíté­se, talajmegkötés céljából. Szolnok a XVIII. század végére egy jól gazdálkodó iparforgalmi jellegű mezővá­rossá fejlődött. Egészen váro­sias külseje volt, a közölt metszet a város XVIII. szá­zad végi képét mutatja a Ti­sza felőL • Kaposvári Gyula JUBILEUMI HÍRADÓ Készítették „ Szolnok város fennállásának 900. évfordulójára tett szocialista felajánlás­ként, társadalmi mun­kában a Szolnok me­gyei Néplap szerkesz­tőségének, kiadóhivata­lának munkatársai és » Szolnoki Nyomda lap- részlegének dolgozói. A Szolnok—Szanda közötti út 1732-ből * „Ez vala Szokása Régi Eleinknek, Minden Renden levő Tudós Bölcseinek, Hogy kiket kívántak nagy Érdemiteknek, Tenni és javallani Földi Embereknek. Elsőbb is Márványbúi friss Statuájokat, Óéiból, rézbül öntni, ki a Formájukat, Mesterséges Fábul rakni munkásokat, Szokták, hogy kövessék az ő nyomdokjokat. De ez az Szokások üdejit elmúlta, Midőn az Isten más módot mutata. Emberrel papírost hogy föltaláltata. Kire hogy érdemek íratnék, akarta. Vdővel Embernek nem csak tisztelete, * Irattaték könyvben hanem története. Mind föl jegyeztetek még cselekedete, Tudva mindeneknél lenne széllyel szerte. Vidék Helységeknek ezen rendtartását, Akarván követni hogy megmaradását, > Tsendességben Szolnok Várassa lakását, Elől adná szentül Magvának így sorsát. Prothoculom Könyvet arra készítene Cameralis Külső Szolnok rendeltete, Hogy dolgának lenne friss emlékezete, Az Maradékjának illő tisztelete. Kiben az Igazság mit adna, elvegye, Kilül az erősség el tiltná, ne tegye. Ez könyvben lesz írva, kinek mint folyt ügye Főbb Várasnak dolga, és lakosok frigye .. A Tinódi stílusában írott krónikás versezet a Tinódi Se­bestyéntől megszokott módon fejeződik be: „Volt feő Nótáriussá ki ezt egyben tette, Nyolc esztendőbéli midőn öszve szedte, Batha nevezetű, e köúyvet hogy kezdte, Írni, mivel nem volt még ennek előtte.”

Next

/
Thumbnails
Contents