Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1974. május 1.

6

J

úlius vége felé egy szombaton anyám a szokásosnál korábban megfőzte az ebédet, így már tizenkét órakor leültem ebédelni. Kint az ablakon túl sütött a nap, a tányérom előtt szólt a táskarádió. valami kis szöveg nélküli dalt játszott egy dzsessz- zenekar. Az egész dal nem volt más, mint egy eléggé szimpla zenei frázis sablonos variálása, de ritmusában emlékeztetett a mélyen elgondolkozó ember nyugodt, mégis dinamikus szívverésére.

Csöngettek, a postás jött, egy levelet hozott nekem. Megállók írás közben, és próbálom elmondani, valahogy körülírni a levél tartalmát, hiszen történésileg nem tartozik a tárgyhoz, viszont hatásában ifién, mert egész délutánra meghatározta a hangulatomat. Elég legyen any- nvi, hogy véget ért egy szerelem.

Ahogy elolvastam a levelet. letettem a kanalat, bár még csalt, a levesnél tartottam, fogtam a táskámat, és elindultam dolgozni.

Fél egy volt, mire beértem a gysárba, öt percet még várni is kellett, hogy beengedjenek az öltözőbe. Lassan. nyugodtan öltöztem át, de ahogy a tegnapi munkától még átizzadt rongyok a testemhez értek, elment a kedvem attól, hogy végigdolgozzam a délutánt. Szombat van— jutott eszembe —, és a blokkomban van két-három telefonszám, amit felhívhatnék, nem tölteném egyedül atz estét, mennyivel Könnyebbéin kibírnám a szomorúságot. melyről tudtam, hogy negyedórák múlva elkerülhetetlenül rám szakad.

Elhatároz tam. hogy csak fél órát fog ok dolgozni, fél háromkor Jelép a Popper, háromkor f< 'lmegyek, és elkérem magi m ma délutánra a partifülírertől. Majd ha- zudok neki valamit, hogy haza kell tataznom Deszkre vagy lánykérőbe megyek, úi ember, el fog engedni A brigád pedig kibír egv napot nélkülem, a többiek is hányszor jöttek be hat óra helyett fél tízre, mert. elaludtál a fél híatos HEV-ek azután pedig nem akarodzott felkelni nekik. ...

Alig öltöztem át, jón Olan Káli hullarészegen. Géza, egy falubeli fiú hozta be motorkerékpáron, ide az öltözőbe is bekísérte. Azt mondja, hogy útközben két- szer is megállította a

rendőr, mart Káli üvöltözött a hatsó ülésről. Géza

most nekidől a szekrénynek, és nevet, nekem nincs kedvem nevetni, tudom, hogy ma délután mar neift lephetek le. A brigádokat úgy válogattak össze, hogy fele- részben fiatal» nagy ^ súlyt bíró emberek kerüljenek össze, másik, felerészben tapasztalt, de erós lépcsőzést mar nem álló öregekkel. Kali is a fiatalok közé tartozik. ö mar nem fog dolgozni, ha én is lelépek össze- csuklik a brigád. Megpróbálok lelket verni Káliba, de reménytelen.

Káli odamegy a szekrényhez, leemeli a szekrényaj- tot a földhöz vágja és rátapos. Géza a sarokból ugratja. . ...

— Vigyázz Káli. ion a

Popper.

Káli diadalmasan razza a kezét.

— Nekem ma jöhet a Popper. A Popper nálam szép lehet, de okos az soha. Igaz, Matróz komám?

A „Matróz” en vagyok. Bólintok.

— Igaz.

Káli tovább sziporkázik.

— Mert nekem Piatnik nemcsak kártyát adott, észt is adott hozzá.

— Adott, csak keveset.

A dolog vége az lett. hogy Popper hazaküldte Kálit. Popper rendes fiú, nem kavart botrányt, kiírta egész nao fizetés nélküli szabadságra.

Már a többiek is bejöttek, ott ültek a fészer alatt, a nagy hordó mellett, melyben kénezés után az üres hordó üveghangon zeng. Ügy látszik, nemcsak nekem volt fekete szombatom, mindenkinek jobbra-balra csuklott a feje. le lehetett volna kot- tóznj róluk egy gyászindulót. Köszönök, leülök közéjük.

A többiek szomorúságát is

értem. ‘ Istenem, egyikünk sem vitte sokra az életben, és ez néha eszébe jut az embernek. Különben nem szokták elhagyni magukat, de ez a délután csakugyan nehéznek Ígérkezik. A délelőtti műszak már az utolsó ládákat rakta le a kocsikról, üvöltözve beszélték meg a délutáni programot, a sofőrök foadosták a lányokat. mindenkinek jó kedve volt. csak a nyolc szállító ült egy sorban a deszkákon.

Két órakor lejött a parti- führer, és beosztotta a munkát a két délutános szállítóbrigád között. A tennivalók két csoportra oszlottak: kocsizásra és konyházásra. Én a kocsizást jobban szerettem, mert az ember felült az autóra, az autó jött, az autó ment, gyorsan múlt az idő. Emellett a nvolc órából három sem telt el effektiv munkával. De a kony- házás! Ki sem lehet mozdulni a gyárból, amellett a munka is unalmas. Vaev a pincékből hordtunk fel fémládákat. megrakva ötliteres üvegekkel, amiket aztán a konyhán kisebb üvegekbe

vagy 1500 láda. Egymásra néztünk, arcunkra újból kiült a műszak előtti bánat. Határ Gabi felsóhajtott:

— Lássunk neki, egyszer csak tíz óra lesz.

'Fél négy volt.

Szerencsére kaptunk egy kis segítséget. Bent maradt a gyárban egy facér teherautó. ezt a partiführer nekünk adta. Egyszerre elvitt annvit, mint három-négv elektromos targonca, sok időt spóroltunk vele. mert nem kellett annyiszor fordulnunk.

Itt is felállt a szokásos munkaalakzat. Sanyó bácsi adta le a kocsiról ha futó, lent a pincében Határ Gabi szedte le. és stószolta. de a munka valahogy lendületesebben haladt.

Nem tudnám megmondani, melyik volt az a pillanat, mikor a robot átváltozott virtussá, de a folyamatot és az okokat értem. A mi lelkünk nem alkalmas arra, hogy hosszan őrizzen rosszkedvet és bánatot, ha ezer okunk is lenne rá. hogy szo- morkodiunk. A lélek mindig szabadulni igyekszik a

} MOLDOVA GYÖRGY í f

fejtettek lg, vagy a konyha által feldolgozott árukat hordtuk le a pincébe. Lógni nem tudsz, nemcsak azért, mert az igazgatósági épület lépcsőházában fél lépéssel az ablaküveg mögött ott áll valaki, és figyeli az udvart, de azért sem. mert a ládákat tömegükben is könnyen át lehet számolni, így ellenőrizni tudják a napi teljesítményt. Persze hogy mi kaptuk a konyházást.

Először a pincéből hordtunk fel szilvalekvárt a felső rámpára. A brigád felvette a szokásos munkaalak- zatott. Lent a pincében maradt egy ember, aki fölad- * ta a hátra a ládákat. Határ Gabi felállt a rámpára, ő szedi majd a hátról, a többi hat ember „futó” lett. azaz hordta a ládákat. Mikor a gyárba kerültem, még hajtott a virtus, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy én legyek az első futó, mert így a többiek előtt haladhattam. Aztán az idők múlásával fáradtam. rájöttem, hogy nem nagy dolog élen haladni. Felfedeztem a hatodik futóhely \ előnyeit. A hatodik futó az utolsó körben csak akkor kap ládát a hátára, ha a ládák száma pontosun osztható hattal. Ha nem osztható, akkor a hatodik eggyel kevesebb ládát cipel. Persze, ezt nemcsak én tudtam, mindegyikünk igyekezett cipőmadzagkötéssel, papírválogatással minél több tempót veszteni, de azért az ötödik-hatodik helyet általában sikerült megszereznem.

Felraktunk a rámára vagy százötven ládát, értünk jött a partiführer. Az alsó konyha előtti teret elborítja az áru. ki se látszik belőle az épület, sürgősen le kell hordanunk a pincébe.

Ennek a munkaváltozásnak nem örültem Megint jön majd a harc a hatodik futó helyért, amellett már beidegeztem magamban ezt aj utat, olyan hosszú volt, hogy pont kétszer tudtam eldünnyögni azt a melódiát, melyet ebéd közben a rádióban hallottam. A többiekre néztem, őrajtuk se látszott valami nagy lelkesedés. de hiába, a parancs parancs. Elindultunk az alsó konyha felé.

A gyárban nem mindegyik részleg dolgozott három műszakban, ezek még délben leléptek a hivatalnokokkal egvütt, amerre elhaladtunk, lakatok lógtak az összetolható vasaitokon, feltornyo- sodtak a kis szállító kézikocsik

Az alsó konyha előtt állt

bajaitól, és az eszköz, amivel megszabadul: a test.

Magunk is elcsodálkoztunk, hogy milyen hamar lekerül a pincébe az első két kocsirakomány láda. Gabi tűnődve nézte a halmot.

— Lehordjuk, gyerekek? i — Próbáljuk meg.

— De akkor hajrá.

— Hajrá.

Kevés olyan nagyszerű órája volt életemnek, mint a most következők. Benne lenni egy nagyszerű férfias tombolásban. mikor az ember nem azért hajt, hogy pénzt keressen vagy különbnek mutassa magát a másiknál, hanem azért, mert megállíthatatlan mozdonynak érzi a saját testét. Fél kézzel kaptuk el a negyvenkilós ládákat, rohanás lefelé a lépcsőn. Gabi elkapja a hátunkról, és bólogat:

Jönnek, az anyjuk istenit, mint a gyerekek az iskolába.

Négy kocsirakomány után megszomjaztunk. Akkorára már egy csomó botrány robbant ki a héten, mert sokan berúgtak a muslincás- tól (így hívtuk a cefrét), elestek a sply alatt, vagy verekedni kezdtek. Miskáné, a gyári rendészet parancsnoka irtóh-adjáratót rendezett, a legelrejtettebb zugokból is kiemelte a muslincás üvegeket. az asztalosműhely Falüregeiből. a lakatosok szekrényének kettős fala mögül, a hordókra pedig ő maga vigyázott. Muslincáshoz nem lehetett hozzájutni, inni viszont kell. s

Kinyitottuk a lezárt pincéket, és megkerestük a hónapokkal ezelőtt lerakott meggyet. Tíz közül mindig akadt legalább egy üveg, amelyikre rosszul illesztették rá a zárócsapot és Rumikarikákat, levegőt kapott. megérett, és úgy lógtak le az oldaláról a buborékok, mint a szőlőfürt. Letéptük az elzárólapot, és a befőtt érett levét leöntöttük kétliteres üvegekbe.

— Igyatok.

Addig ittam, míg a színek mélyülni kezdtek a szemem előtt, a lámpa imbolyogni, és szervezni kellet a lábaimat. hagy járni tudjak. Különben igen jói éreztem magam. Az itat pótolta kiizzadt erőmet.

— Gyertek

Odaálltunk a teherautó derekához. Smbó Vili bácsi ráüvölt Sanvóra.

— A lelked istenét, Sanyó, kettőt adjál.

■Rátettek egy ládát rendesen, a másikat keresztbe, az alsó láda hátsó két fémlába megtartotta, hogy le ne csússzon. Ez már jó súly, közel jár a kilencven kilóhoz. Egyetlen nagy előnye van, abszolút stabil, és így jól fekszik a hátra.

— Nekem is kettőt.

— Nesze, testvér, nem irigylem tőled.

Nem érzékelhető az idő. Visszük a ládákat, rohanunk. Már besötétedett — mikor olvastam én azt a szakítólevelet? Tegnap vagy tegnapelőtt.

Az ital kifente az érzékeinket, amerre elrohantunk a ládával, a jobbra-balra felrakott üvegek annyi helyet sem hagynak, hogy józan fejjel féloldalasán el tudnánk menni közöttük Most teljes sebességgel tudunk rohanni, anélkül, hogy egy üveg is megkoecanna.

Viccek születnek. Sanyó bácsi egy üres ládát rak a bosnyák hátára, ez a nagy lendülettői körül sem . néz, már majdnem leviszi, mikor észreveszi, hogy körben nevetünk rajta. Ledobja az üres ládát, és ordít részegen:

— Az Isten a Uézus Máriát.

— Mit akarsz? Egy bos- nyáknak ez is elég.

— Te mit akarsz? Bosnyák ma war szórta.

Lent Gabi kérdezi tőlem, miért kiabálnak fent. Mondom neki:

— Jézuskának Testvére lesz.

— Hogyhogy?

— Vili összefektette az Istent Szűz Máriával.

És ígv fut le a munka a torkunkon, mint meleg nyári este a sör.

Kilenc óra sincs mikor eltűnt a ládarakás az alsó konyha elől. Máskor két nap alatt nem hordtuk volna le. Gabi tűnődve nézegeti a munkaigazoló cédulát, forgatja.

— 1500 láda. Kinél van grafit?

Odaadom a ceruzámat. Gabi kijavítja az ötöst kilencesre, ez is jelent egy pár forintot.

— Na. most tűnjetek el gyerekek. Háromnegved tí- zig egyet sem akarok látni közületek. Szétszóródni.

Ki-ki a hóna alá fog egy rekesz málnát, barackot, aszerint, hogy mi a kedv°s gyümölcse, és elhúzódik. Én felmegyek a lépcsőn a felső raktárhoz ott ülök le. A többiek elbújtak, de ismerem a rejtekhelyeket, a sötét udvaron is ki tudom venni körvonalaikat. Testtartásukból eltűnik a lendület, komoran görnyednek a rekesz fölé. és szemezgetik a gyümölcsöt

Elfordulok, én is eszem a málnát, és újra azt a dalt dúdolom, amit délután majdnem elfelejtettem. Azt a melódiát, mely ritmusában emlékeztet az elgondolkozó ember szívverésére.

Jurij Kozakov:

M

essziről kalapálás hallatszott a ködből. A szapora hangok tompán hatoltak el a lapályig: a köd miatt -nemigen lehetett felmérni a távolságot, az irány azonban megnyugtató veit.

— Hallod? — kérdezte megkönnyebülten Kudrj&v- cov.

— Jó jel — nyugtázta az agronómus —. mégiscsak jó irányban jöttünk. Helyben vagyunk. Rá is gyújthatnánk.

S már kuporodott is a füves buckára, maga mellé fektette kétcsövűjét, s elővette a cigarettáját; — Nem nagy vigasz ugyan, de rászolgáltunk — kínálta meg vadásztársát, a helyi kolhoz gépészét, akivel késő délután együtt indult vadászni, de elpártolt tőlük' a szerencse.

— Ha nem jön ez a köd, nem zötyögne üresen a táskánk — mondta a gépész, mintegy önvigasztalásul is, amint fáradtan mellé dőlt a fűbe, lábában érezvén a haszHOLPERT FLÖRA RAJZA

KÖDBEN

tálán csatangolás fáradtságát.

— Nyilván — fújta a szip- pantásnyi füstöt az agronómus a ködbe szinte haragosan, merthogy az az oka mindennek. Mire leértek a szity- tyósba, olyan sűrűn gomoly- gott az egész aljban, hogy alig lehetett látni. El is tévedtek. amint elszántan és csakazértis követték a felfelriadó vadkacsák tompa szárnysuhogását a nádas mentén.

— Fő. hogy itt vagyunk — szólalt meg a gépész, mintha nyomon követte volna vadásztársa gondolatát. — Elnyúlt és hanyattfekve nézte a lassan tisztuló eget.

— Látod már ,a csillagokat?

A

z agronómus ugratásnak vélte. De amint ránézett. tekintete hirtelen megenyhült: — Nem — mondta egykedvűen, mert eszébe villant. hogy tánsa rövidlátó. — Még mindig nem derül. Makacs ez a köd.

Kudrjavcov hirtelen felült, és paskolnl kezdte a combját, s miközben mélyeket lélegzett, derűs mosoly bujkált a szája körül.

— Mi lelt? — akadt meg rajta az agronómus szeme.

— Nem tudom, de valahogy olyan jókedvem támadt ... Köd ide, köd oda, bitangul jól érzem magam. Ugye bemegyünk ma is egykét kupicára?

— Persze, csak nem rontom el a kedved? — moso- lyodott el a társa. — Folyton az a vadkacsa jár az eszemben. hallod, pedig biztos, hogy eltaláltam. Ott a szity- tyósban. A három közül az egviknek csak úgy füstölt a tolla. Le is esett a nádasba. Kár, hogy nem találtam ... Láttad, hogy szállt a tolla?

— Én csak azt láttam, hogy tocsogsz ott a sásban...

— Hát oda zuhant... Azt persze nem láttad — méltatlankodott az agronómus. — Ha velünk a kutyám, az kihozta vol na ...

—• Kár bosszankodnod meat

\