Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-10 / 83. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. április 19. Megyei kézilabda-bajnokság Vívás Sportszerűtlen jelenségek a rajtnál B.Nagy hetedik Április 5-én a megyei kézilabda-bajnokságban is megkezdődött a tavaszi idény, valamennyi korosztályban és nemben pályára léptek a csapatok. Már az első forduló meglepetéseket hozott. A Jászberényi Lehel férfi együttese otthonában szenvedett vereséget. Ugyancsak feltűnést keltett, hogy a Szolnoki Olajbányász NB II. férfi együttesének közvetlen utánpótlását jelentő tartalékgárda, kellő számú játékos hiányában, nem tudott kiállni Túrkevén. Annál inkább feltűnő, mert az egyesület és a szakosztály vezetése „közelharcot vívott", hogy beosszák tartalékcsapatukat a megyei I. osztályba. Ugyancsak érthetetlen egyes csapatok hiányos előkészülete a bajnoki nyitányra. Alattyán ifjúsági csapata például orvosi igazolások hiányában nem játszhatott, a tiszaföldvári női együttes pedig eddig ismeretlen okok miatt nem jelent meg szolnoki mérkőzésére. Az első forduló mérkőzéseire általában az idényeleji forma volt a jellemző. A tavaszi rajt azt mutatta, hogy a szakosztályvezetöségeknek és az edzőknek van még bőven tennivalójuk a következő fordulókban. Az első forduló eredményei, férfiak: Űjszász—Alattyán 27—15, Jászberényi Lehel— Jászalsószentgyörgy 24—30, J ászladány—Tiszapüspöki 29—27, SZMÁV—Kilián FSE 22— 18, Törökszentmiklós— Martfű 14—23, Kunszentmár- ton—Mezőtúri AFC 22—24. Nők: Űjszászi Gimn.—Jász- boldogháza 5—17, Sz. Traktor—Jászberényi Tanítóképző 23— 5, SZMTE—Tiszafüredi Gimn. 20—5, Jászladány— Jászivány 14—11, Törökszenlmiklós—Martfű II. 13—8 K unszentmárton—Mezőtúri AFC 7—5. Szombat óta benépesült a Szolnoki MÁV sporttelepe. Kék melegítőjükön Szolnoki MÁV és Szolnok városi Sportiskola felirattal, lány és fiú atléták vették birtokukba a játéktereket. Forgó- színpadszerű elrendezéssel, az egyik helyen futó-, a másikon ugró-, a harmadikon do- bóedzéseket tartanak. Állandó a mozgás, pillanatnyi megállás nincs, a fiatalok láthatóan jó kedvvel csinálják az előírt gyakorlatokat. Az iskolai szünidőben úgynevezett bejárásos edzőtábort szerveztünk, amelyen részt vesznek a MÁV és a sportiskola atlétái — mondotta Ká- tai Ferenc, a sportiskola igazgatója. — Harmadik éve csináljuk, de a mostani sikerült a legjobban. Erről tanúskodik a gondosan összeállitott program is. Reggel fél 9-re mennek az atléták, az edzés 11-ig tart, utána szabad foglalkozás kezdődik, amit olvasással, zenével vagy éppen futballnzással töltenek el. A Járműjavító étkezdéjében elfogyasztott ebéd után pihenő következik, majd fél 3-tól ismét edzés, fél ötig. Mindezért az iskolások öt forintot fizetnek naponta, s ráadásul még uzsonnát is kapnak. A sportiskolából hatvanötén, a MÁV-ból pedig húsznál többen járnak. Mint például Katona, Halász, Varga. — Azért is jó ez az együtt- lét, mert egymástól is sokat tanulnak — jegyezte meg Kocsis István testnevelő. — Sokszor látni, amikor az ismert, - nevesebb versenyzők tanítják a kicsiket. A felkészülés intenzív szakaszában nem szakad meg az edzés folyamatossága, jó helyen vannak a fiatalok, erősödnek közöttük a baráti szálak. Ezt egyébként maguk a fiatalok is — többek között Juhász Erzsébet, a megye legjobb serdülő sportolója, Oláh Orsolya és Kozák László az úttörő-olimpia tavalyi négytusa bajnoka — elmondották. — Máskor edzéseken találkozunk csak, most viszont megismerjük egymást, barátságot kötünk. Kicsit meghajtanak az edzők, de nagyon jó itt. Havonként meg lehetne rendezni — vélekedtek. Hallottunk olyan véleményt is, hogy — ne sértődjenek meg a nagyszülők — amikor az iskolai szünidő alatt a nagymama és a tábor között lehetett választani, az utóbbira nevezett a legtöbb gyerek. Elégedett volt a látottakkal a Szolnokon járt Kovács György sportiskolái szakfelügyelő is, de ez nem is csoda, megfelelő szakemberek — Barna István, Kocsis István, Balassi Péter, Vida Vilmos, Fuchs Géza — irányítják az edzéseket. Feltétlen dicséret illeti a MÁV SE vezetőségét, amiért korlátlanul az atléták rendelkezésére bocsátotta létesítményeit és az üzemet, ahol kielégítő ellátást adnak. Okosan, hasznosan, gazdaságosan használják ki a szünidőt. Csak egyet sajnálnak a résztvevők: szombaton már vége. (pataki) Röplabda MNK, megyei döntő A Kilián l'SH férfi csapata jutott tovább KiLián FSE—Szolnoki MTE 3:2 (II. —II. 14. —6, 6). Szolnok, MTE-pálya, v.: Sándor B. Kilián: Surányi, Pálinkás, Balogh. Halasi, Veres, Gyurcsány. MTE: Pacsek, Szép. Völgyi, Róth f\. Panp L.. Magi Z. Hétfőn játszottak a röplabda Magyar Népköztársasági Kupa férfi megyei selejtezőjének döntőjét. Szeles időben került sor a találkozóra. Mindkét csapat igen mérsékelt formában játszott. Szoros küzdelem alakult ki, végül a nagyobb ütőerőt képviselő Kilián Szerezte meg a minimális arányú győzelmet. A VOLÁN 7. sz. Vállalat felvételre keres SZOLNOKI TELEPHELYRE forgalom-rendész munkakörbe 25—35 éves korú. érettségizett ügyintézői munkakörben gvakorlott FÉRFIAKAT, valamint gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Jó kereseti és előmeneteli lehetőség. Autóbuwnratainkra ingyenes utazási feg<e( biztosítunk. JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG a Vállalat Személyzeti és Oktatási önálló Osztályán. Szolnok, V erseghy út 5. szám. A Budapesti Vívó Szövetség vasárnap a Játékcsarnokban rendezte meg Budapest párbajtőr egyéni bajnokságát. A mezőnyben kilenc nemzet sok világnagysága szerepelt, összesen 87-en indultak. A párbajtőrre jellemzően az egyes fordulókban számos meglepetés született. Az erős mezőnyben olimpiai és világbajnokok búcsúztak ei a döntő előtt. A magyarok közül például Kulcsár, Schmidt, Erdős. Kolczonay és Pethő, a külföldiek közül a román Pongrác. az olasz Testoni, míg a szolnokiaknál Pákái Gy., Szabó és Báli esett ki. B. Nagy viszont biztosan vette a fordulókat. Különösen a középdöntőben vívott kitűnően, ahol Erdőst, majd Kelement, az öttusa világbajnokot és a francia Lade- galleriet imponáló küzdelemben legyőzve harcolt ki a döntőbe jutást. Az első hely hármas holtverseny után dőlt el. Fenyvesi dr., Ladegallerie és Osztrics úi- ravívásában, Fenyvesi dr. ritkán látott nagy formában tüneményes gyorsasággal végrehajtott akcióival győzte le mindkét ellenfelét, és megérdemelten nyerte Budapest párbajtőr bajnokságát. Eredmények: 1. Fenyvesi dr. (BVSC) 5, 2. Ladegallerie (francia) 5, 3. Osztrics (OSC) 5, 4. Popa (román) 4, 5. Zigaru (román) 3, 6. Mus- kovszki (Ű. Dózsa) 3. 7. B. Nagy (SZMÁV) 2. 8. Tóbei (OSC) 1 győzelem. — G. Kiss — Asztalitenisz Belcjcződőtt az országos egyetemi cs főiskolai Kecskeméten rendezték meg az egyetemek és főiskolák asztaliteniszezőinek 1974. évi seregszemléjét. A résztvevők színvonalban és létszámban is felülmúlták az eddigi bajnokságokat. Megyénket a jászberényi Tanítóképző Intézet női és a Kilián FSE férfi versenyzői képviseliék. Versenyzőink megállták a helvüket, a férfiak a legjobbak között végeztek. Eredmények. Férfi csapat: 1. Bp. Kereskedelmi és Vendéglátó Főiskola, 2. MAFC, 3. Kilián FSE. A női csapatok között a jászberényiek az 5—8, helyen végeztek. Férfi egyes: 1. Péter (Kaposvár), 2. Vancsura (OSC), 3. Barta (Kilián FSE). A női egyéniben Balogh Júlia (Jb.) az 5—8. helyen végzett. Férfi páros: 1. Péter—dr. Kenyeres (Kaposvár—BEAC), 2. Győri—Barta (Kilián FSE). 3. Palko- nyai—Vancsura (OSC). Női párosban: Balogh—Fodor (Jb., 5—8) Vegyespárosban a Szokolai (Kilián FSE)— Balogh (Jb.) vegyespáros a legjobb négy közé jutásért a gvőztes Péter—Vikor párostól szenvedett vereséget és végeredménvben az 5. helyen végzett. Debrecenben került sorra a Tiszántúli Felszabadulás Emlékverseny. Az Uen erős mezőnyben a szolnoki versenyzők eredményesen szerepeltek. Férfi egyéniben 5 8 Rózsa Géza (Kilián FSE). Férfi párosban: 3. Rózsa- Lukács (Kilián—Cegléd). 5 —8. Bodor—Piszfer (Sz. Volán—Kilián FSE. Vegvescá- r^eban: 1. R^zsa— M. (Kilián FSE—SZMÁV). 3. GvőH-Erdei (Kilián FSE—SZMÁV). Mai sportműsor Röplabda. NB II. Női: Szolnoki MTE—Békéscsabai Spartacus, MTE-sporttelep, 16. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Jászkisér—Szolnoki—MTE. Jászkisér. 14.15. INGATLAN; eladom, vagy el- cserélem kétszobás, fürdőszobás, kertes családi házam szolnoki kétszobás lakásért sürgősen, — Rákóczifa! va, Béke u. 8 szám. KÉTSZOBÁS kertes OTP-s családi ház eladó. Szolnok, Halom u. 5. sz. SZOBA-konyhás — családi ház. mellék- helyiségekkel, 270 n-öl telekkel eladó. Tószeg. Matroszov u. 7. — Érdeklődni: minden nap. GÉPIARMC: 1/ rendszámú Trabant 601-es — 48 000 km-rel, megkímélt állapotban eladó. — Szolnok. Palla I. krt. 12. ír. e. 2. 850-es i? lat motor — sebváltóval együtt — eladó. Szolnok, Kolozsvári u. 77. Műszaki vizsgázott, megkímélt állapotban lévő Renault 10-es sürgősen eladó. Kisköre, Oláh benzinkutas. Teljesen új Moszkva M típusú csónakmotor 12,5 LE eladó. Rák óczif alva. Zrínyi u. 12. szám. WARTBURG 353-as gépkocsi eladó. — Szolnok. Vosztok u. 8. Égi. ADÁSVÉTEL: 1973-ban vizsgázott, 125-ös Danuvia, — megkímélt állapotban eladó. Szolnok, Hold u. 28. NÉGYÉVES heréit igásló eladó. Kun- szentmárton, Deák F. u. 13. HASAS. — 15 éves kanca eladó. Náná- si Sándor. 5420 Túr- keve, Tanya 8. Kb. 12 q lucerna eladó. Szolnok, Alcsi 6/a. Ecseki Ferenc. REDŐNYÖS ajtót veszek. — Szentes, Mécs. Balogh u. 7. ÖNSFANOLÖS fúrógép és kovács satu eladó. Szolnok, Úttörő u. 8. LG VLB: Különbejáratú bútorozott szoba albérletbe kiadó Tamási. Szolnok. Hanzéli P. u. 1. szám.- casern. Mezőtúron. 1974. át rilis 13-án. szombí ton. 9 órakor. Jc lentkezés: Szűcs In rénél. 5400 Mezőtú Saliai 1. u. 3. 56 ÉVES. 170 cm magas. érettségizett, jó szakmával rendelkező. némi anyagiakkal. gvermektek-n elvá't férfi házasság cél iából megismerkedne — hasonló adottságú nővel. — ..Oreonavirágzás’' — jeligére a szolnoki hirdetőbe. 61 ÉVES özvegyasz- szony. 1200.—Ft ön- nvueHUjal házasság céliából megismerkedne szeretetre vá- gvó intelligens öz- vegvembérrel. ..Édes otthon” jeligére a kiadóba. Tkalmazunk A Vas- és Faipari Szövetkezed Szolnok, Ostor u. 1. szám aJaifc felveszünk karosszéria lak^tosu f izetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Land« íer Jenő u. munkaügyi osztályon. Gépkezelő és segédmunkás felvétel Szolnokon a pártba/ mögötti Közmű és Mélyépítő Vállalatnál, S/ép ramás művezetőnél. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel zöldség-gyümölcs pavilonba kötetlen munkaidővel elárusító házaspárt. Jó kereseti lehetőséggel felvesz. 'Jélfeht'**- kezés: Szolnok, Beloiannisz u. 6« szám alatt a munkaügyi csoportnál. Élelmiszeripari és kereskedelmi vállalat felvételre keres azonnali belépéssel penzügyi-s/ámvitelA osztály vtzt tőt közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi- számviteli főiskolai végzettséggel — üzem- és mukaszervező* megfelelő iskolai végzettséggel» szakképesítéssel és szakmai g.ya- kOi lattal. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezést „Élelmiszeripar** Jeligére a kiadóba kérünk, A Palotási Állami Gazdaság — azonnali belépéssel — férfiakat vesz fel. Jelentkezés a szárítóüzemnél. Korszerű gépek kezelésére felveszünk és fonónak, szövőnek, or- sózónak betanítunk 15 éven felülj nőket. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli nőket és férfiakat segédmunkásnak. Bő-, vebb tájékoztatót adunk: Pamut- textilművek Budai Gyára munkaerőgazdálkodás, 1502 Budapesti Pf. 43. Fólia-kertészetben jártas munkatársat keresünk felvételre. — „Kert van*» jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Kelctmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat gépészeti építés- vezetősége felvesz jogosítványnyal rendelkező gépalkatrész-^ beszerzőt, valamint raktári, udvari segédmunkásokat. Jelentkezés a szolnoki, Landler Jenő úti telepén; — bér megegyezés szerint. Érettségizett, gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót keresünk felvételre. Jelentkezés személyesen vagy írásban a személyzeti osztályon. Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, Mezőtúr. Beloiannisz u. 17. Kontírozó könyvelőt veszünk fel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a Szolnok megyei Kéményseprő Vállalatnál. Szolnok, Jókai u. 3. A Magyar Lóverseny Vállalat felvételre keres, versenylovak ápolására, gondozására, treniro- zására általános iskolát végzett fiatalokat, valamint olyan fiatalokat, akik lótenyésztő szakmunkások szeretnének lenni. — Munkásszállás van. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, 1087 Budapest, VIU., Kerepesi u. 9. Lótenyésztő szakmunkás tanulónak pedig Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola 2890 Tata, Diófa u. 18. Tlszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ TO. sz. vendéglő-éttermébe szakképzett és gyakorlattal rendelkező szakácsot vesz fel. Jelentkezni lehet: az A^ÉSZ központi irodáján. Tiszaföldvár, Rákóczi u. 5. sz. alatt. Gépelni jó! tudó nyugdíjast veszünk fel, számlák gépelésére. Tiszántúli Cipőkereskedelml Vállalat szolnoki lerakata, Szolnok, Rékasi út. Jelentkezni lehet személyesen vagy a 13-190-es telefonon. A szolnoki Tejüzem nőket és férfiakat segédmunkásoknak felvesz. Jelentkezni lehet: Szolnok, Mártírok útja 13. sz. alatt. A Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat felvételre keres nehézgépkezelőket kompresszor, E 302 kotrógép, E 1514 kotrógépre építőipari vizsgával rendelkező könnyúgépke/előket, elektromos karbantartó szerelőt, építő- gépszerelőt, tmk lakatost. Jelentkezés Szolnok. Landler Jenő u. gépész ép. vezetőségen. VTDIA Kereskedelmi Vállalat — felvételre keres: árukönyvelőt, árazót, számlázót, összesítő-készítőt, gyors- és gépírót, vas-műszaki eladót, udvarost. Jelentkezés: személyesen; Szolnok, Landler Jenő út Ielefon: 13-468. Munkaügy. A Szolnok megyei Állam! Építőipari Vállalat felvételre keres: kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő. épületlakatos — és asztalos szakmunkásokat. Továbbá: kubikos brigádokat, segédmunkásokat és minösitő vizsgával rendelkező tv- és láng- hegesztőket. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. — Szolnok, Ady Endre u. 117/c. sz. alatt. A Palotás! Állami Gazdaság, — 5072 Besenyszög-Palotás baromfitelepére dolgozókat keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a beromfitelep vezetőjénél. Dolgozók és nyugdíjasok tuzeloakcioja Á legjobb minőségű szenek és brikettek engedmény- nyel vásárolhatók meg a TüZÉP-tclepckcu cs a tnegrendelőirodákban Belterületi telepeken a szenek árai q-ént 2.20 ft-tal, a brikettek 4.30 ft-al magasabbak. Régi ár: (ft'q): Engedményes ár: Iparvágányos telepeken Berenlei dió 24.70 14.70 Sajómercsei dió 18.40 8.40 Sajómercsei kka dbs. 27.20 17.20 Kányási dió 24.60 11.60 Kányási dbs. 31.— 21.— Dorogi A dió 33.30 23.30 Tatabányai dbs 45.— 35.— Tatabányai A dió 38 80 28.80 Oroszlánvi A dió .36.10 28.10 Dorogi brikett 50.50 35.50 Tatabányai brikett 51.— 36.— Kér1"n munkahelyén Illetve a n.vugdMinté-'ettől hitelakciói utalványt Engedményes áron váltjuk be a MÁV és hánvászutalvánvokat is, Hitelskeiós utal- vánvra háztartási fűtőolajat is kiszolgálunk telepeinken. KELETMAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT A MÄV hódmezővásárhelyi pályafenntartási főnökség pálya** munkásokat vesz fel. —Bérezés kollektív- szerződés szerint. Szolgálatba lépés után munkaruhát és védőruhát, saját és igényjogosult családtagjai részére pedig vasúti szabadjegyet biztosi-, tünk. — Minden héten szabad szombat. Jelentkezni lehet: * tiszaföldvári és kunszentmártoni állomásokon lévő pályamesteri irodákban, ahol bővebb felvilágosítást adunk. Városi Tanács szolnoki Ütfenn- tartó üzeme azonnali belépéssel gyümölcstermesztő, — valamint dísznövénytermesztő szakmunkásokat, továbbá segédmunkásokat vesz fel Jó kereseti lehetőség. jelentkezés: Szolnoki Bán u. 1. szám alatt. Gyakorlattal rendelkező esztergályost és lakatos szakmunkásokat veszünk fel Fi/eté* megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Ta*'tea. Vasipari Vál'alai kp gyártó üzemébe. Szolnok, Hunyadi János u. L szám alatt. HIRDETMÉNY Értesítjük Szolnok megyő kisiparosait, hogy a Pénzügyminisztérium rendelkezése értelmében az 1973. évi általános jövedelemadó — és az 1974. évi általános jövedelemadó-előleg lajstromát közszemlére kifüggesztettük. A közszemle időtartama: 1974. április 10-től 25-ig tart, ez idő alatt ki-ki mind a saját, mind inás kisiparos adó- megáilapiiásál megnézheti. A kifüggesztés helyé a KI OS/, helyi irodánkban. A megállapítás ellen 1971, április 30-ig tehetnek észrevételt. Az adóközösség kivető bizottsága (x) Felveszünk > kövező, aszfaltozó, szak- és betanított munkásokat. - könnyűgép kezelőket, nehézgépkezelőket, gépkocsivezetőket. Jelentkezés: szombat kivételével a fővárosi KÖZTISZTASÁGI HIVATAL útosztályán Budapest IX. Ecseri u. 6—12. Felutazási költséget nem térítünk. < < A, Edzőtábor a szünidőben