Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

M14. jaatsáp St,

i

M

egvolt as autó, ez veit a fontos. Hogy valamit szállíthassanak, négy kerékre volt szükségük, a többi mellékes. A mozgalom adta nekik a kék Fordot, amelyik egy hibás c-ertya- val is száz méteren, belül elérte a nyolcvanat.

Antonio a garázsban hagyta, és a ház felé indult — Jó?

— Megy.- De jó? _

— Mit akarsz? Megy, Sót szalad.

— Segíts megrakni.

— Itt az utcán?

— A ház nem ég. — — Nincs besúgó?

__Majdnem biztos, hogy

n

incs.

Bementek a házba. Az előszóba üres volt. Az első szobában tábori ágy állott a földön revolver. A másodikban nylonnal letakarva pihent a sokszorosító. Mellette négv csomag.

: — Végy magadhoz kettőt a másik kettőt én viszem — mondta Yoyi.

__Tedd az első ülésre;

— Jobb a csomagtartóba:

— Legelőször ott keresik. Az ülésen kevésbé feltűnő.

Távozóban Yoyi a korlát- fa tette a két csomagot és kétszer ráfordította a kulcsot Lementek a ForÜhoz, és Antonio kifarolt a ga- rászbóL Az Ensanchéről a

III. Carlosra tértek. A Quinta de los Molinosnái keresztezték.

=■ Jő heäy ez —» mondta Yoyi.

■ — Nagyon leégett A hadsereg.».

— Nem a hadsereg volt — De jó hely.

~ Aha, nagyon Jé,

—» Még lőgyakorlatot äs irtottak itt

~ Nagyon jő, milyen kár.

— Van ennél jobb is,

—- Nem éppen oiyanofc

nem olyan tágasaik.

— Mostanában erősen ®p- «Hr.

— Közel van az egyetem- hez.

Amíg a jelzőlámpa tilost mutatott, Antonio rágyújtott egy szivarra, Megtapogatta a csomagokat

— Jó ez a szám?

— Tele van hírekkel;

— A Sáerráról Is? /

— Mindenről.

Biztos jő.

Kigyúlt a zöld. továbbhaladtak. Antonio óvatosan hajtott, nehogy túllépje az ötvenet A motor egyenletesen zümmögött A Principe vár alatt mentek éppen. A domb tetején csipkés falak és őrök.

— Tico is itt van — mondta Antonio.

— Ha csak ő lenne.

—- Tico az utolsó.

— Utolsó nincs. Mi is oda kerülhetünk bármikor.

— Szerencséje volt, hogy életben maradt

:— Antonio, tudod, hogy kapták le?

— Nem. Mondd el.

A huszonnyolcassai ment a 23. utcán. A Paseo sarkán egy pasas köszönt neki a járdáról. Aztán fölszállt 6 is a buszra, és együtt mentek tovább. Tico azt hitte, hogy az apjának valami barátja. A G. utcában Tico leszállt a pasas szintén. Tico odalépett hozzá és elköszönt. A pasas megkérdezte: Hogy van édesanyád. Tico? Ő azt felelte, hogy nagyon jól. s hogy mondjon valamit megkérdezte, hogy van az illető felesége. Most hova mész? — kérdezte a pasas. Az unokabátyámhoz, a Chibás épületbe — felelte Tico. És valóban odament

— Na és?

— Tíz perc múlva három nyomozóval beállított a buszbeli pasas, és Ticót az unokatestvérével együtt elvitték.

— Ha olyan hülye volt!

— Bárkivel megtörténhet ■as ilyesmi.

— Bárkivel, tót Syea mamlasz.

— Bármelyik pillanatban.

— Nem, ha az ember óvatos és nem nagyon mutogatja magát, ha a saját árnyékától is óvakodik.

— Az nem élet ha az ember nem nagyon mutogatja magát. Mit szólsz, merre menjünk, a Principén vagy erre? — kérdezte Yoyi és a Colón temető monumentális főbejárata felé mutatott

Végigereszkedtek az egész Zapatán és a Colón felé igyekeztek, hogy beforduljanak a 12. utcára. Abban a pillanatban éles kerékcsikorgással rendőrkocsi fékezett mellettük.

— Megállj! — kiáltotta a főnök, amint géppisztollyal a kezében leszállt. A kocsi másik oldalán is lekászálódott egy rendőr, s a főnők a kezébe nyomta a fegyvert, fedezze, míg a kék Fordhoz lép.

Antonio érezte, hogy a gyomra görcsösen összehúzódik. Mintha föl akarna oldódni.

A főnök benézett az ablakon és meglátta a csomagokat

—- Mi van ezekben?

■— Gyógyszer —= felelte Antonio.

— A lázadóknak, mi? — kérdezte a főnök mosolyogva.

— Ez ' nem játék, főnök, laboratóriumban dolgozom.

— Kié a kocsi?

—- Az enyém.

— Jó. de lejárt a rendszám

— Leiárt?

a. í Aiaft

— Hogy lehet ez?

— Maga tudja.

— Mit lehet tenni?

— Be kellene vinnem a kocsit.

— Nagyon kérem, főnök, hagyja legalább még egy napot Még ma kicserélem a rendszámot. Nagyon sok dolgom volt az utóbbi időben...

— Sző sem lehet róla, be kell vinnem,

A főnök szemmel láthatóan élvezte a fiatalember zavarát. Ez, hogy kielégítse a rendőr szadizmusát tovább erőltette a dolgot.

— Legalább egy napot adjon még főnök, legalább egyetlen napot

— Nem, nem, most már

elég A kilences rendőrőrsre megyünk. Tudja, hol van?

— Igen. Itt a Zapatán.

— Akkor nyomás. Mi követjük.

Antonio beindította a motort, és várta, hogy a rendőrök beüljenek a kocsijukba. Akkor egyesbe kapcsolt

— Mit csinálunk? — kérdezte Yoyi.

— Le kell szállnod — mondta Antonio. — Fogd a csomagokat és szállj le a

12. és a 23. sarkán. _ Csali természetesen, kapkodás nélkül.

A Ford a 12-esen haladt közvetlen mögötte az őrjárat kocsija. A 23. utca sarkán a jelzőlámpa megállította őket. Yoyi három csomagot a kezébe vett. Az utolsót Antonio helyezte az ölébe. Majdnem lelapította az orrát. Antonio kinyitotta az ajtót, és Yoyi a csomagokat egyensúlyozva, leszállt.

A rendőrkocsi fürgén a Ford mellé húzott.

— Mi van ezzel? —- kérdezte a főnök.

— El kell intéznie a dól- got, főnök. Ha nem, mindkettőnket kirúgnak.

A főnök nem felelt. Jól bereggelizett, és most egy finom szivart szívott. Elégedett volt.

Aztán a zöld fény. A rendőrkocsi előrehúzott, Antónia követte. Amint a 23-ason áthaladt, Yoyira nézett a visszapillantó tükörben. Abban a pillanatban a negyedik csomag megbillent. Yoyi meg akarta igazítani. De nem sikerült. A csomag a járdára zuhant és kibomlott.

A papírok szétrepülték, beborították a járdát és az úttestet. Két vastagbetűs szót látott: SZTRÁJK és lennebfc: GYILKOSOK.

Yoyi a három csomaggal a 25. utca félé sietett. . A 12. és 23. sarkán a buszra várakozók látták az újságokat és elolvasták a nagybetűs szavakat. Egy nő nyugtalanul elindult. Egy férfi átment a szemben levő sarokra. Senki sem szólt semmit Yoyi gyorsan eltűnt a 25-ösön.

A kilences rendőrőrsön Antonio átadta a levéltárcáját és a hajtásj engedélyét a szolgálatos őrmesternek.

— A hajtási nem a maga

nevén van.

— Tudom — mondta Antonio.

— Ki ez a Maria Ridz?

— A nagynéném.

— Hát akkor majd neki ke© a kocsi után jönnie, ha megvan az új rendszám.

Az őrmester visszaadta a papírokat.-L És én?

— Elmehet.

Antonio' épp elindult az ajtó felé, amikor a helyiség végéből utánaszólt valaki:

— Egy pillanatra!

— Az őrtálló keresztbe fordította előtte a fegyverét. Antonio megfordult. Fehér mdrágos férfi volt, tarka ingét a nadrágon kívül hordta.

— Ismerlek téged — mondta.

A las°ú léptekkel közeledő alak derekán Antonio észrevette a kidudorodó negwen- ötöst. Érezte, hoey a gyomra ismét görcsösen összehúzódik.

— Te vagy Emesto Suárez, mi?

— Nem, uram.

— Hogyhogy nem? Hát én talán hazudok?

— Nem, uram, ön nem hazudik.

— Lássuk csak! Rámán, én hazug vagyok?

— Nem. hadnágy úr.

— Candela, te hazugnak ismersz?

— Nem, uram.

—- Na látod, Emesfcico. Én nem hazudok.

— Ez rögtön látszik, hadnagy úr.

— Honnan tudod, hogy hadnagy vagyok?

— Ügy szólították az előbb.

— Te vagy Em-estíco Suárez?

Antonio kigombolta inge felső zsebét és előhúzta a személyazonossági igazolványát.

— Tessék, hadnagy úr, ez vagyok én.

A tarka ingű férfi figyelmesen átnézte as igazolványt, aztán a szolgálatos őrmester felé fordult.

■—»Rendben -samai?

■— Régi a szám táblája — felelte az őrmester.

— Hát jó, elmehetsz. Er- nestico... mert nem vagy Eraestioo.

Megveregette az Antonio vállát.

—■ Kár, mert ügy látom, kibírtál volna egy jó ruhát.

— Sajnálom, hadnagy úr.

A hadnagy nevetett, s a revolver súlyától lecsúszott nadrágiát húzogatva a vízcsap felé indult

Antonio kisietett. örvendett. hogy szerencsésen megúszta. de kellemetlenül érintette, hogy a kocsi elveszett A mozgalom egyik kocsija. Fáradt volt

Blancához ment akinek nem ellenőrizték a telefonját. Föltárcsázott néhány számot Megtudta, hogy Yoyi, miután kiszállt a kék Fóidból, taxiba ült és meg sem állt a Cerróig. A lapokat megmentette.

Blancát élvezet volt látni, fiatal volt meg minden egyéb. Jégbe hűtött limonádéval kínálta, amit Antonio a huzatos a 1 tóban, egv aszpirinnal együtt hajtott föl.

Alkonyaikor ment elBlan- cától. Buszra ült. s a nagy piacon megevett egy kínai levest sok kenyérrel. Aztán betért egy férfiaknak fönntartott éjszakai szállásra, és huszonöt cen,tavit fizetett egy ágyért. Ruhástól dőlt le. nehogy ellopják a holmiiát. Tizenkét órát aludt egyfolytában. Ügy látszik, kimerítette ez a találkozás a rend- őrőrjárattaL

Asztalos Lajos fordítása ess

Lisandro Otero (Havanna, 1932.) kubai író. Sajtótudósítóként évekig Párizsban tartózkodott. A forradalom győzelme után több tisztséget viselt. Jelenleg a Nemzeti Művelődésügyi Tanács alel- nöke és a Revolución v Cul- tura című folyóirat főszerkesztője. La sítuación (A helyzet', című regénye elnyerte a Casa de las Americas 1963. évi díját. Műveit több nyelvre lefordítottak,

Lisandro Otero:

A kék Ford

Andrei Voznyeszenszkij

Grúz piac

Le most Raffaellel!

Rubens! Te tekints ránk!

Villogva szökell fel, mint gejzír, a pisztráng.

Ünnep, szakadatlan!

Dinnyék a saroglyán.

Rézpénzek a nyakban — csörgődob a sok lány.

Gyöngytyúk. csupa-gyöngyben.

Bor lángja-vörösse.

Igyál. fiú. ingyen, ha nincs garasod se! *

Órjási saláta!

Átérik-e négyen?

Mint lomb-kupolás fa!

Kofája is éljen!

Tűzvész a piac ma!

Tombolnak a lángok.

Kezek színaranyja ég, mint a zsarátnok.

Olaj sűrű-sárgán csillan, tüze sáfrány.

Ezt fesse le mester!

Ezt győzze ecsettel!

Rab Zsuzsa fordítása

Demény Ottó:

Aranyszál foszlik

Holott aranyszál pántlika mögüle alakod világol s volt egy virág a hajadon ama hajnali rózsafáról

v megálmodom szépségedet ám lehet élő vagy valóság aki ha belőlem kilépdel ...-.■■ sóvárgásaim visszahozzák

kit páva dalol élesen smaragdszín villámló mezőben estére azt is köd üli betakarja árnyba előlem

de majd hold szövi sárhaját éjszakáimra fölragvogni verítékembe fürdeti szívemen hallom sóhajtozni

aranyszál foszlik pántlika s a virág is' kihull hajából mezítelenül tündököl elalszik csöndes riogatástól

Varga Domonkos:

A KISDED

z anyáknak jó. Ök néhány óra múltán már kezükbe is foghatják, karjukra is fektethetik a kicsit, hogy megkínálják duzzadó mellükkel, melyben a szülés után mindjárt gyűlni kezd az édes anyatej.

Az apák egyelőre arra vannak ítélve, hogy csak egy üvegablakon, vagy egy üvegfalon át vehessék szemügvre sarjadékukat, ho^y vajon kire ütött. Apjárí vagy anyjára?

Hét 'gvermekem közül hatot én is Így pillantottam meg: egy-egy ápolónő halászta ki a csecsemőszoba sok kis ágyának valamelvikéből. s mutatta meg bentről. az üveg rpögül. hogy „ez az”!

Nem voltam elragadtatva tőlük. Egyik csúnyább volt, mint a másik.

Igaz, ahogy végignéztem a kiságyakon, a többi gyerek se látszott szebbnek. Akik sírtak. azoknak még el is torzult az arca, de a szépen hallgatók se nagyon dicsekedhettek. Csak néztem, miiven öreges az ábrázatuk. Nincs rajta még semmi a néhány- hónapos csecsemők, egv-két éves kisgyerekek ártatlan bájából Azokat lehetettem Sop

gatlan vénségnek, ráncos aggastyánnak elképzelni. Ezeket minden további nélkül. Nem sok fantázia kell hozzá, hogv az ember ugyanezt az arcot hetven-nvolcvan évesen lássa, valahol az élet túlsó végén, már a halál partján. ,

Szerintem csakugyan ilyenek. — vagy legalább ilyesfélék — lesznek, akik magás kort érnek meg. Az élet utolja ebben is visszakanyarodik az elejéhez.

• De azért jő érzés volt látnom: az én gyerekem Apa lettem. Megint apa lettem.

A hetediket aztán sikerült mindjárt a szülőszoba ajtajában meglesnem. Anyjával együtt hozták kifelé. Az fáradtan, de boldogan mosolygott: ezt is megérte, hogy egyszer itt vagyok. Mindig erre vágyott, hogy közös erővel szüljünk, hogy amíg vajúdik érezhesse testi-lelki közelségemet, s ne kelljen arra gondolnia: napi dolgaim után futok, s talán nem is törődöm vele...

Megitattam egy kis narancslével. s körben a gyepeket nézegettem Hát lány lett, megíró láay0 Mott más. 0

MÉSZÁROS LAJOS RAJZA