Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-25 / 20. szám

2 SSOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. január 25. Statisztából - főszereplő * Néhány nappal ezelőtt fejeződött be kontinensünk szak- szervezeti vezetőinek találkozója. Ennek tartalmi vonatkozá­sai — & eredményei — fontosabbnak bizonyultak a tulaj­donképpeni alkalomnál: az ENSZ keretében működő nemzet­közi munkaügyi szervezet regionális konferenciájánál is. Mint ismeretes. a magyar szakszervezeteket Genfben Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja képviselte, aki a rádióban el­hangzott nyilatkozatában elégedetten emlékezett meg a szakszervezeti együttműködés fokozódásának Genfben is ta­pasztalható jeleiről. Ezekkel a jelekkel foglalkozik csütörtöki vezércikkében a szovjet szakszervezetek tekintélyes lapja, a Trud is- „A genfi találkozó jelentőségét — hangoztatja a lap — nem le­het eléggé értékelni. A nemzetközi szakszervezeti mozgalom szakadása óta első* ízben gyűltek össze a szakszervezeti vi­lágszövetségben a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szö­vetségében és a munka világszövetségében tömörülő európai országos szakszervezetek vezetői” Néhány évtizeddel ezelőtt még csak a marxisták mond­ták ki. hogy a szervezett dolgozók szereoe óhatatlanul túl’ép az érdekképviseleten. Nyugaton hosszú ideig tagadták azt a törvényszerű tendenciát, hogy a szakszervezetek léte és te­vékenysége nemcsak a gazdasági, hanem a politikai élet egyik döntő elemévé válik. Ma már képtelenség lenne tagadni, hogy a szakszervezeti mozgalom, amelyet a nyugati fővárosokban legfeljebb a po­litikai statisztéria szerepére kárhoztattak — mindinkább fő­szereplővé válik. Aki ma az olasz, a nyugat-német, a francia és mindenekelőtt az angol belpolitikai helyzetet szakszerve­zetek nélkül akarná megmagyarázni, lehetetlenségre vállal­kozna. A dolgok összefüggenek. Éppen a fokozódó politikai sze­rep tette lehetővé és teszi egyre fontosabbá, hogv a nemzet­közi enyhülés a szakszervezeti világmozgalomban is tükrö­ződjék. Európában, ezt örömmel állapíthatjuk meg. így is történik. Nemcsak Genf a bizonyság erre, hanem számos egyértelműen politikai megmozdulás — Chile vagv érmen a dél-afrikai faji elnyomás ügyében —. amelyben a legkülön­bözőbb szakszervezetek együtt, impozáns egységben vettek részt. Ilyen körülmények között a múlt bántó maradványa, hogv a legnagvobö amerikai szakszervezeti szöv°fc°z az AFL—CIO vezetése továbbra is az enyhülés, a közeledés ha­lálos ellensége maradt fodor Zsivkov be^oieife NOK-beli látogatását A Ybdes- Zsävfesv viezstte bolgár párt- és kormánykül­döttség tegnap délelőtt fel­kereste Berlin egyik épülő új városnegyedét Délben a bolgár ©árt- és kormányküldöttség ebédet adott Erich Honeckier és az NDK-beli párt- és kormány­küldöttség tagjai részére. Az ebéden Willi Stoph. az NDK Államtanácsának elnöke és Gztanko Todorov. a Bolgár Népköztársaság miniszterel- v*Ske tartott felköszön tőt Délután Tcdor Zsivkev és ISrieh Honecker aláírta a • baráti látogatásról és a két párt- & kormányküldöttség látogatásáról készült záró- közleményt. valamint a két ország együttműködésének tudományos-műszaki terüle­ten való további elmélyíté­séről szóló megállapodást A bolgár párt- és kor­mányküldöttség tiszteletére a berlini Friedrichstadtpalas- ban tartottak ünnepi nagy­gyűlést. Erich Honecker. az NSZEP első titkára a gyű­lésen mondott beszédében kijelentette- „az NDK és a Bolgár Népköztársaság Ernst Thaelmann és Georgi Dimit­rov örökségét követve, a Szovjetunió körül tömörült szocialista áilamköczösség tagjaként, örök időkre haráfc- ságot kötött egymással”. A szónoki emelvényre lénő “Fodor Zsivkov azzal kezdi® beszédét, hogy az NDK im­már csaknem 25 évvel ezelőtt történt megalapítása forduló­pont volt a német nép törté­netében. javára vált Európá­nak és az egész világnak. Nemzetközi kérdésekről szólva Zsivkev rámutatott: a Bolgár Népköztársaság tel­jes ereiével támogatja a Nyugat-Berlinről kötött négy­oldalú egyezményt, s ennek alapján hajlandó rendezni és fejleszteni kapcsolatait Nyu- gat-Berlinnel. Ezután arról beszélt, hogy a szovjetelle- nesség bármilyen formája egyúttal kommunistáéi lenes­séget is jelent, mivel a szwvjetellenességet a pekingi vezetők állami politikai szintre emelték, közös alap­ra kerültek a legreakciósabto kormányokkal A maoizmuti a marxizmus—leninizmussal ellenséges áramlattá vált, s már eddig is rendkívül nagy károkat okozott többek kö­zött a nemzeti felszabadító mozgalmaknak. A Tod or Zsivkov vezette bolgár párt- és kormánykül­döttség tagnap az esti órák­ban hazarepült Berlinből MINDENFELŐL MOSZKVA Január 25-étől február 10- ig a Szovjetunióban rakéta- hordozókat bocsájtanak fel a Csendes-óceán 130 tengeri mérföld sugarú térségébe, amelynek középponti koordi­nátái: az északi szélesség 40 fok 37 perce, a keleti hosszú­ság 176 fok 57 perce. LONDON Valóságos légitámadást in­tézett az IRA provóinak egyik vakmerő különítménye tegnap egy határváros rend­őrsége ellen. Az „ideiglene­sek” helikoptert loptak a köztársaságban, s a kora dél­utáni órákban átrepültek a határon, Strabane város fölé. ST. MAURICE Az angol kormány két mi­nisztere tegnap délután a svájci St. Maurice-ba érke­zett, hogy az ott pihenő per­zsa sahhal tanácskozzon ar­ról miként növelhetné Irán Nagy-Britanniába irányuló olajexportját. BRÜSSZEL Az Európai Közösségek Bi­zottsága tegnap kiadott hiva­talos közleményében állást foglalt amellett, hogy a kő­olajfogyasztó tőkés országok február 11-én kezdődő was­hingtoni tanácskozásán arra kell szorítkozniok. hogy csak a „nemzetközi együttműkö­dés közös elveit” dolgozzák !d. _ LONDON Bombán "»ívMet hajtot­tak végre tegnap délben a londoni Cityben. A jelentések szerint a pokolgépet a Bank Of Israel fiókintézetében rob­bantották fel, mégpedig úgy, hogy a helyiség pultja mögé hajították. Sebesülésről egye­lőre nem érkezett hír. BONN Negyvenezer fiatal tünte­tett tegnap délután a szövet­ségi főváros utcáin a tanu­lók és egyetemi hallgatók életkörülményeinek megjaví­tásáért. A tüntetők követel­ték a tetemes drágulás követ- kezménveinek kiegyenlítését, az ösztöndíjak felemelését, rossz szociális helyzetük or­voslását. DZSIDDA Michel Jobert francia kül­ügyminiszter tegnap Szaud- Arábia fővárosába. Dzsiddá- ba érkezett. Megérkezésekor Omar Szakkaf külügyi ál­lamminiszter üdvözölte a dzsiddai repülőtéren. ATHÉN A görög fővárosban tegnap megkezdődött annak a két terroristának bírósági tárgya­lása, akik tavalv augusztus 5-én merényletet haitottak végre az .athéni repülőterén. A gvilkos akciónak öt halá­los és mintegy ötven sebesült áldozata volt REYKJAVIK Áz izlandi parlamentben most vitatták meg az Egye­sült Államok és a NATű' keflaviki lé<*itá-na=znonttáró: folytatott izlandi amerikai tárgyalások további meneté­nek kérdését Visszavonulás előtt: izraeli katonák az állásaikat védő ho­mokzsákokat ürítik Fahml elutazott Maszkvabil Egyezség a 101 -es kilométerkőnél Iszmail .Fahmi egyiptomi külügyminiszter, aki a szov­jet kormány meghívására hi­vatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban, tegnap ha­zautazott Moszkvából. Fahmit — mint jelentettük — fogadta Leonyid Brezs- r.yev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára és Nyi- kolaj Podgornii, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa el­nökséginek elnöke. A meg­beszélések során a felek meg­elégedéssel nyilatkoztak a szovjet—egvintomi baráti kapcsolatok fejlődéséről. Andrei Oromiko szovjet külügyminiszter és Iszmail Fahmi konstruktív és baráti légkö-bon sokoldalú eszme­cserét folytatott az egvinto­mi—szdviet kanesolat^k to­vábbfejlesztésének kérdései­ről és a közel-keleti helyzet­ről. Az egyiptomi külügymi­niszter Moszkvából való el­utazása előtt szovjet és kül­földi újságíróknak adott nyi­latkozatában hangsúlyozta: moszkvai látogatása „újabb lépés volt az Egyiptomi Arab Köztársaság és a Szovjetunió közötti baráti kapcsolatok továbbfejlesztésének és szi­lárdításának útján”. Fahml köszönetét fejezte ki a szovjet vezetőknek és sze­mély szerint Leonyid Brezs- nyevnek azért a fogadtatá­sért, amelyben Moszkvában részesült. „Gyümölcsözőnek és építő szelleműnek” nevez­te moszkvai látogatását. JHL Az egyiptomi és az izraeli hadsereg vezérkari főnökei. Algamazi és Elazar tábornok tegnap délelőtt a 101-es kilo­méterkőnél felállított ENSZ- sátorban ismét találkoztak. A nevezetes találkozó idő­pontjában tovább folytatódik a csatorna nyugati partjának déli szektorából az izraeli katonai egységek visszavo­nása. Az izraeliek, Tel-Aviv-i jelentés szerint, Adabija és Attaka környékét ürítik ki, s kivon-dósuk vasárnapra fe­jeződik be. _A negyedik arab—izraeli háborút lezáró tűzszünet, óta tegnap elsőízben vezették — egyiptomi katonai sofförök a Szuez körzetébe, illetve a városból kifelé haladó gé-- kocsioszlonokat. A sebesülte­ket szállító konvoit izraeli részről nem ellenőrizték. Vi­szonzásként az egyiptomiak engedélyezték, hogv izraeli katonák egvintomi területre lépve felkutathassák a t”zszü- netsSrtesek alkalmával el­esett társaik holttestét. A nap folvamán Tel-A vívjál repülőgépen még izraeli el­lenőrzés alatt álló egvintomi területre szállítottak hat se­besült egyiptomi hadifoglyot. A LEGFRISSEBB HlRi A Kairót—Szuezzel összekö­tő országút 101-es kilométer­kövénél az egyiptomi—izraeli katonai tárgyalások tegnapi tanácskozásán a felek vezér­kari főnöke! aláírták a szuezi fronton állomásozó csanatok szétválasztásának részletes menetrendjét feltérkénező tervet. Az aláírásra az ENSZ kö­zel-keleti különleges erői fő- parancsnokának zöld színű sátrában került sor. A doku­mentumot ellátta kézjegyével Ensi Siilasvuo tábornok is. Az aláírás után Siilasvuo hi­vatalos sajtónyilatkozatában újból megerősítette, hogy a tulajdonképpeni szétválasz­tás pénteken délelőtt kezdő­dik. Tilo Indiába érkezett Joszio Broz Tito, a Jugo- zláv Szoriolíctq Szövetség <öztársa«ág elnöke t»gp*- ■tnapos ' ' -otqinc látogatásra Delhibe érkezett. A delhi-i íepüiőtéren' Tito elnököt Venkata Oiri, az in­diai Kö7*á-socáo elnöke, a 1^r-»rTT ^ "V* forfiő)? O^rl^rpooj-' '^nv'col*^ ÓC f •-)_ ingták. Tito megk^zd\o tár­gyalásait az indiai vezetők­kel Kuba várBa Biezsnyevef * Megkülönböztetett figye­lem es rendkívüli érdeklő­dés előzi meg Kubában Leo­nyid Brezsnyevnek, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitká­rának, a jövő hét elején kez­dődő hivatalos látogatását. Ezekben a napokban a kubai lapok, rádióállomások nagy figyelmet szentelnek Brezsnyev személyének, a Szovjetunió sikereinek, a két párt. kormány és nép barátságának. A „Juventud Rebelde” egyoldalas képes összeállítást készített Leo­nyid Brezsnvevről. A lap ki­emeli Leonyid Brezsnyev személyes szerettei- fáradha­tatlan tevékenységét a világ­béke megőrzéséért folytatott harcban. Havannában már árusít­ják „A leninizmus útján” című 360 oldalas kötetet, amely az SZKP főtitkári­nak az elmúlt években el­hangzott legjelentősebb be­szédéit tartalmazza. A ha­vannai televízió 20 perces dokumentumfilmet sugárzott Leonyid Brezsnyev munkás­ságáról. életútjáró!. A ..Granma” új fejezet a szovjet—kubai gazdasá íi, kapcsolatokban” címmel Sz. A. Szkacskovnak. a Szov­jetunió Minisztertanácsa mellett működő Külgazdasá­gi Kapcsolatok Állami Bi­zottsága elnökének cikkel közölte. A „Rádió Rebelde” össze­állítást sugárzott a Szovjet­unió és a szocialista közösség országainak barátságáról, következetes békenoiittkáte- ról. Lednvid BrezSnvev ezzel kapcsolatos szerepéről. H űder Tcso vkentés A közép-európai fegyveres erők és a fegyverzet csökken­téséről folyó tárgyalások tegnapi plenáris ülésén dr. Ingo öser nagykövet, a Né­met Demokratikus Köztár­saság küldöttségének veze­tője elnökölt, A 17. plenáris ülés ötven percig tartott és azon az Egyesült Államok, valamint a Német Demokra­tikus Köztársaság küldött­ségének vezetője fejtette ki véleményét. A Hofburg sajtóközpontjá­ban a NATO-országok részé­ről amerikai szóvivő adott rövid tájékoztatást a tudó­sítóknak. Annyit közölt mindössze, hogy íodytatódiik a dialógus a korábban beter­jesztett két javaslatról. Megfigyelők szerint a ta­nácskozásnak téli szünet utáni szakaszában várható, hogy a tárgyalópartnerek — az eddigi gyakorlatnak meg­felelően — hetenként két­szer, kedden és csütörtökön tartanak plenáris tanácsko­zást. Ettől természetesen bár-, mikor eltérhetnek, mivel a létrejött ügyrendi megálla­podás szerint közös megál­lapodással határozzák el a munkaülések időpontját. A sajtóközpontban bejelen­tették, hogy a következő ple­náris ülést a jövő héten, den tartják. KBX tiltakozás Az ADN hírügynökség a következő nyilatkozatot tet­te közzé: A nyugatnémet kormány jóváhagyta a szövetségi kör­nyezetvédelmi hivatal felál­lításáról szóló törvényjavas­latot. A szövetségi Belügy­minisztérium irányítása alá tartozó új hivatalt tüntetőin az NSZK területén kívül, Nyugat-Berlinben akarják megnyitni. Az NSZK kormányának ez a lépése durván megsérti a négyhatalmi mpgá'iano'iás­nak azf az alapvető előírá­sát. amely szerint Nvucat- Berlin nem kénezj az NSZK integráns részit és így utób­bi nem is kormányozhatja azt. Ellentmond továbbá an­nak a tételnek, hogv az NSZK nyugat-berlini jelen­létét meg kell szüntetni és Nyugat-Beriin helyzetét az NSZK egvo’dalúan nem változtathatja meg. Figyelemreméltó, hogv az NSZK kormányának ezt a határozatát most éppen azok az erők üdvözlik amelyek hónapok óta mindent elkö­vetnek annak érdekében, hogy akadályozzák az euró­pai feszültség enyhü'é- sének folyamatát és akadá­lyokat gördítsenek az NDK és az NSZK. továbbá az NDK és a Nvuaat-Berlin kö­zötti iranrsnistok normalizá­lásának útjába. 10 éves a Neimet1'őzi Gazdasági Együ.tműködési Bank Tegnap Moszkvában, a KGST Palota konferencia­termében ünnepi ülésen em­lékeztek meg a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank fennállásának tízéves jubileumáróL Az ülés kezdetén külön üdvözölték Kuba képviselőit abból az alkalomból, hocv ez az ország a jubileum elő­estéién be1 éneit a bankba. Köszöntötték az ünneni ü1ésszskra érkezett nagyszá­mú külföldi • vendéget is. M’nt ismeretes, a Nemzet­közi Gazdasági Együttműkö­dési Bank a világ több mint háromszáz nagv pénzintéze­tével áll üzleti k°n"solethan. Mint Kensztaef-tdn Na- zarkio. a Nemzetköz! Gaz­dasági Együttműködési Bank Igazgatóságának elnöke az ünnepi ülésen elhangzott be­számolójában mondotta, az 1963. október 22-én megala­kult bank <-"-!eipak száma Kuba felvételével k!'eno»e emelkedett A KGST min­den tagállama belépett a bankba. Tíz é’'"ei ezelőtt a bank m^g-i-i^í+ésóvsl ecpyfitt be­vezettek n szocialista orszá­gok keUektív vei’itei^t, az átutalási *-ibelt is. Á trar>szfer'’hi'iis rubelben pez­közölt sekoiá-bl ptczánr, ’ I. sokkal lé+notött a SZO-i-lieta vahttanendszer nmelv immár tíz éve eredményesen mű­ködik és eiösenfti 3 nemzet­közi en-'-'UncZei együttműkö­dés fejlődését. CHILE Eiő odik az elen állás A világ közvéleményének a junta rémtettei elleni he­ves tiltakozása, az országon belül egyre ersödő ellenállás a chilei fasiszta katonai te- zsime-t manőverezésre kény­szeríti Erre vall a rezsim­nek az a most megielent líöz’entenv« a-i-ói hogv több ioi-b^.idgiil — -s-*nak - köztük a nemzeti és a kereszts„„demokrata pártnak — ismit engedélyezik a mű­ködését A rezsim most megpróbál­ja magát iobb színben fel­tüntetni. A iunta azzal hogy Ismét engedélyezi a reakció® pártok működését, azt a lát­szatot igveksrik kelteni mintha az országban létez­ne Vöz’-éiomápv”. Á közle­mény szövege ugyanakkor snnvi kikötést tartalmaz, hogv a pártok .szabadsága” ©falsorlatilag tier létezik.

Next

/
Thumbnails
Contents