Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

1973. december 24.

SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP

5

Mátraháza mellett új völgyzáró gátat építettek. A gáttal egyidőben a vírfdvételi mű Is készült. Innen látják el Mát raházát, Gallyatetőt és más községeket vízzel

Téli napok

j ászalsószentgyorgyön

Tugyi Lajos gépésztechnikus, a községi pártbizottság titkára megállítja az utcán Tóth G. Józsefet.

— Jó, hogy találkozunk, társadalmi temetés lesz, iigv készülj, hogy te mondod a búcsúztatót a tsz nevében.

Még reggel, szótszaladt a rossz hír: meghalt a Tojásos Paja. ©arát tolt biciklin .az utcán, egy szívroham, már nem is ■ hazavitték, hanem a hálottasházba. Most ment volna nyugdíjba. A Petőfi Tsz-bem megrendültén beszéltek róla . az emberek. Tojásos Baját hívták már elnök Bajának, titkár Pajá- nak is, amikor Kátai Pál bognár még tanácselnök volt, községi, termelőszövetkezeti párttitkár volt a felszabadulást kővető években. A legkeményebb icjőkben, néhány elemivel vezette a falut, a tsz-t. Sokat tanult, esti tagozaton elvégezte a nyolc általánost is. Többre már nem futatta a koros ember idejéből. Az ereje már ahhoz kellett, megértse, át kell adnia a helyét a képzettebb fiataloknak. A tanácselnök most közgazdász, a tsz párttitkára a 26 éves mezőgazdasági technikus Töröcsik András. A falu Paja bácsija tojásfelvásárló volt legutóbb.

Nem várta meg az idei karácsonyt, az újévi köszöntőt Benn az irodán pedig éppen erről esik szó a vezetői megbeszélésen. Fekete Tibor elnök egyeztet dr. Ádám Imre elnökhelyettessel:

— Akkor 31-én kisgyűlés kezdődik 9 órakor.

Ezerkétszáz tagja van a szövetkezetnek, együtt nem fémek sehol, 60—70 tagú csoportokban jönnek össze. Ezen az utolsó napon köszönik meg a vezetők az egész évi szorgalmas munkát, és döntenek néhány dologról. Napirenden lesz többek között a külföldi út. Az első nyáron még csak huszonhetén mentek Csehszlovákiába, tavaly már kétszázan Jugoszláviába. az idén negyvenen Romániába és hatszá- zan készülődnek már jövőre Lengyelországba -— Csehszlovákiába. Most a télen lekötik a programot, megcsinálják a beosztást, hogy mire a munkaidő lesz, ezzel ne legyen gond. Vagyis hogy a nagyobb dologidő, mert az emberek nagy részének most is munkája van.

— Vége a kuckós télnek — vágja bele a villát a bála- szalmába Vámos Mihály, a fogatos. — Maszek korunkban télen csak a jószágetetés volt a ház körül.

Ma reggel is hétkor már a gyeplőt fogta. Munka is van, kereset is. Vámos Mihály 30 ezer fórint évi keresettel számol. Tőle nem messze a darálóban a csupa fehér Törőcsík László rángatja a zsákokat a ge. alól. Nyolc van mázsa takarmánybúzát őröl meg mindennap, . viszik a takarmány- keverőbe: A szomszédban, a magtarban - is két tisztítógép zúg. A Homalyovszki csapat Made in Hungary feliratú papír zsákokba töltögeti pontosan 25 kilójával a napraforgót. Nagy halom termény van .még a .férfiak előtt.

— Minden napra ki van állítva öt vagonunk a szászberki állomáson — mondják — itt nem lehet lazsálni.

Nyugati exportra megy a napraforgó. Ahogy ezzel végeztek, útrakészen a bugásköles is. Másfél hónapig válogatta,' csomagolta 150—160 nő a hatalmas fűtött pajtában, nem sokkal karácsony előtt készültek el vele. A megyében egyedül termesztik, milliós értékben. Angliába és az NSZK-ba viszik madáreleségnek. Ott mennek el vele a vontatók a szakosított sertéstelep előtt. Sietve járnak a traktorosok, figyelemre se méltatják, hogy a telep bejáratánál megint embercsoport várakozik. A sertéstelepre senki nem léphet be. csak a gondozók. Ezért a kintiek csupán bekopognak a szőke Tóth Marikának, benyújtják az 1.50- et az ablakon, kapnak egy kávék A telepiek persze benn kávézhatnak a jó .melegen. Most ugyan már ebédhez készülődnek. Ko-, vács Sebestyén, az egykori elnök fia lefürödve, tiszta utcai ruhában fogja a bicikli kormányt. Az egyik leltározó bizottság elnöke. Hatvan ember járja a határt. a telepeket 120 milliós vagyont vesznek á lajstromba. Tagonként 100 ezer forint.

Kovács Sebestyén szakmunkás, három évig tanulta a sertéstenyésztést Most is könyvek vannak az öltöző- szekrényében. Az általános 8. osztályát végzi, és pártoktatásra jár. Minden téli este foglalt. Tizennyolc csoportban egyébként félezren tanulnak különböző pártoktatási formákban. Meg kiveszik az elmaradt szabadság napokat. Baranyi Kálmán két napot kért a brigádvezetőtől.

Ahogy belépek az udvarra, rögtön látom, miéit. Kettéhasítva a nagy hízó. A félesége is itthon van, ő a tsz tejüzemében dolgozifc Kotr

ten vágták le a disznót, lesz még vele munka napokon át. Baranyi Kálmán tegnap délután se volt itthon, szakaszgyűlést tartottak a munkásőrök. Mikor hazaj ölt a serfcésgandaaó, Margitka, á nagylány elé állt.

— Apu, intézd el, hogy Gáspár Margitkával beléphessünk.

A két; Margit kereskedő, eladók egy. holtban.. Beszélgettek, Az árnyak délben tűnnek el című szovjet filmről. a Vörös Marijáról. Olyanok szeretnének lenni. A szakaszparancsnok megígérte, ha tartalékba megy valaki, beszélnek majd róla.

Baranyiék hát leölték a poszát, Batho Albertoé. a traktoros felesége még csak a teknőt készíti. Karácsonyra hazajön a család, Imre, az Allatorvostudományi Egyetem hallgatója is' írt, jön az ünnepekre. A tsz ösztöndíjasa az öt Bathó gyerek legkisebbje. A szövetkezetben viszont a 14 éves Baranyi Erzsiké a legfiatalabb. Csak július 16-tól tsz-tag, a mellék-üzemben, a cfipőgyári szalagon dolgozik. A martfűi gyár hozott ide egy szalagot, bérmunkában dolgozik nekik a tsz, 1900 pár cipőfelsőrész készül itt naponta. A zárt rendszerrel egyre több nő kiszorul a határból, munka után kellett nézni. Télen pár embernek így se jut kereset. Pedig most jól fizet a tsz, nagyon szép termések voltak. F^^s István, a főkönyvelő számba vette, milyen kiadások lehetnek még újévig. Nincs baj, van pénz.

— Azért Benkőt csak jó lenne szabadságolni — javasolja a főagronómus.

Nevetnek. Bankó az anyag- beszerző, hozza az alkatrészt a téli gépjavításhoz, viszi a pénzt. Tréfának szánták csak az egészet, hiszen Vízi Lászlóéit ma reggel ötkor is elmentek Egerbe egy rakomány anyagért. Tél van, vagy nyár van, egy nagy szövetkezeti üzemben sok a munka. A fiatalabbak szinte hitetlenkedve hallgatják a legidősebb tez-tagőt, a 97 éves Bertalan Ferencnél.

— Télen csak kétszer ettünk napjában, télen nem dolgoztunk, nem kerestünk — mesélgeti,

A főutcán egy kis házban lakik Bertalan néni. Behallatszik az utca lármája, a vonuló gépek zaja, a munkába siető emberek lépte.

El-el tűnődik a kis öregasszony. hová lettek az egykori csendes téli napok ebből a faluból.

Falu a Tisza ölében

Szeszélyesen kanyarogva folydogál a Tisza: a kiskörei vízlépcső szelídített ugyan rajta, de lejjebb, alig hogy odasímul a falu, Tisza- bura mellé — hogy áldása és átka legyen egyszerre —, egy újabb nagy kanyart ír le, úgy siet tovább Szolnok

felé. Ilyen decemberben, amikor hótakaró

sem szépíti a vidéket, szürkeségbe burkolódzik a folyó, az ártéri erdő, a falu. „Bezzeg valamikor nem ette meg a kutya a telei Nem győztünk fűteni a kemencékben, — mondják az öregek. — Olyan hó volt, hogy majd összenyomta a házakat. Most másként van minden, még a tél se hideg igazában..

Hogy az időt mi szelídítette meg, ki tudja, de tény, hogy az emberek manapság másként készülnek a télre, mint hajdanában. Hajdanában? Nem is olyan rég volt az, alig harminc esztendeje. Mert mi volt ez a csöppnyi falu itt a Tisza ölében? A térképen mákszemnyi pont, ahol — és ezt a térkép már nem mutatta meg — cselédemberek laktak, s a hajnali háromkor megszólaló dudaszótól este 10-ig dolgoztak „hathónapos summásként” gróf Szapári Gyula, Bárczi István birtokán, meg néhány nagygazda földjén.

Grófi főidőn

— Én itt születtem, itt látta meg a világot az apám, az anyám. Sokat mesélt nekünk gyerekeknek a régi időkről. Az apám grófi földön cseiédes- kedett, aztán hogy 1919-ben a direktórium tagja volt, itt a faluban, meg kellett érte szenvednie. Emlékszem, sokat járt a roffi csendőrőrsre. Nagyon szegények voltunk. Talán ezekután megérti, miért lettem én már fiatal lány koromban, 1949-ban tagja a kommunista pártnak. — Az asszony, aki így vall magáról, a falu párttitkára, Yadászi Jáhosné;

— Nem is tudja elképzelni,

hogy a huszonkilenc év alatt mennyi minden történt ebben a faluban, jó is, rossz is. Tiszagyendán születtem, tizenkilenc éves koromig én is cselédkedtem, de nem tetszett az az élet, elmentem kőműves tanoncnak Abádszalókra, majd Pestre. Nem találtam munkát, hirdettem az újságban: vidéki, jóravaló fiú,

bármilyen munkát vállal. Aztán jött a háború, fogság. Végre hazajöhettem. Átjártunk ide a faluba szórakozni. Mindig szép szeműek voltak a burai lányok, engem is megfogott az egyiknek a pillantása. Ide nősültem. Itt laktunk, de én kőműves voltam Budapesten, aztán Kunhegyesen. Komolyan vettem, hogy a párt katonája vagyok, ezért vállaltam el a tanácselnökséget — mondja Bakó Sándor.

Három esztendeje, hogy elnöke a falunak, önmagával mindig elégedetlen, jót akar, sokat és sokszor. Amióta tanácselnök, évente húszezer forinttal keres kevesebbet, mint korábban. És nem nyolc órát dolgozik, mint az iparban, hanem tízet, tizenkettőt is naponta. — Változó, gyarapodó világban élünk, dolgozni kell, ha vinni akarjuk valamire.

Valóban változhat a szegény ember javára a világ sora? — ezt akkor, 1944 októberében, amikor a falu alatt dörögtek a fegyverek, alig hitték a tiszaburaiak. „Mindig csak a szegény húzza a rövidebbet” — mondták, „meglássátok az oroszok se lesznek jobbak”. Hogy mégis más kor következik, ezt B. Kovács Jánosék tapasztalták talán először. Október utolsó napja volt, akkor már két hete az „oroszok kezén” volt a falu, amikor a németek a Tiszán túlról ismét aknával kezdték lőni Tiszaburát. Kovácsék éppen hazafelé tartottak, és mellettük robbant az egyik akna. A két lányka, az asszony megsebesült. Orvos nem volt a faluban. B. Kovács Jánqs félve, bekopogott az orosz parancsnokhoz: segítség kéne. Kórházba kell vinni a front mögé a két lányt. — mondta a szovjet orvos. A szülők hallani sem akartak róla. „Hogy soha többé ne lássuk a gyerekeinket? A két súlyosan sérült kislányt akkor egy pincében helyezték el, vigyáztak rájuk, gyógyították a szülők szeme- láttára.

Főidét osztanak a kommunisták

És tél végén, amikor híre ment, hogy a kommunisták földet1 akarnak osztani — mert akkorra már létrejött egy kis mag, ötvenöt ember alakította meg a kommunista pártot — az emberek bízói, kezdtek a jövőben. Szebe- nyi Gyula, egyike a pártalapítóknak a faluban, ma a tsz iizemanyagraktárosa. Amikor most, november 28-án a helyi termelőszövetkezet jubileumi ünnepi közgyűlésén átvette a Munkaérdemrend bronz fokozatát 1945 óta végzett munkájáért, nagyon meghatódott. Lám csak, elismerik. nem felejtették el, hogy volt idő, amikor kommunista helytállást követelt tőle az élet: a földosztás (a tiszaburaiak is éhesek voltak a földre, amely addig nem volt övék, bár az ő verejtékükből termett, kétszer kellett osztani, mert elszómítot- ták magukat), á termelőszövetkezet alapítása (meggyőzni az új gazdákat, közösen lesz könnyebb), 1956, amikor még abban a kétezer lelket számláló faluban is megkísérelték a régi rend hívei visz- szaállítani az urak hatalmát.

Sági Ferencet, aki harminc

A jásztelki Tolbuohin Tsz szakosított szarvasmarhatelepét tavaly helyezték üzembe. A szaktelep érdekessége, hogy főleg nők dolgoznak a szaktelepen. Képünkön hűtik a triM tcfaéotejat

évig oktatta a gyerekeket az általános iskolában,, 1956- ban az ellenforradalmárok leváltották posztjáról. „Kommunista, nincs helye itt” — mondták. De amikor Tisza- burán is győzött a munkáshatalom, immár másodszor és véglegesen, Sági Ferenc ismét iskolaigazgató lett, és kommunista hite talán éppen azáltal erősödött meg igazán. Ma már nyugdíjas, a felesége is. Az iskolában a fia tanít, ők ketten a feleségével a könyvtárban dolgoznak csekélyke tiszteletdíjért. A lámpás — a két ember munkája tovább világít, fényt ad a felnőtt fejekbe, szívekbe.

— Nézzen körül, látja mennyi új ház. Ma már mindenütt van villany. Köszönet érte a TITÁSZ-nak, az idén 700, jövőre 500 méter hosszú hálózatot építettel., építenek ki. Járda is van az utcákban. Lett kövesút. Felépült az autóbuszgarázs — a lakosság segítségével. És készül már az új ravatalozó, első lépésként a köztemető kialakításához. Köztudomású, hogy a mi falunkban nagyon sok cigánycsalád él, az ő életmódjuk szintén, ha lassabban, de változik, alakul. A többség már nem lakik a telepen, eljárnak dolgozni, még a nők közül is többen, — sorolja a tanácselnök.

Az új élet gondjai

A gond azonban tovább növekszik — együtt az igényekkel: vízmű kellene, a tasko- nyi Részen még mindig abból a kútból isznak az emberek, amit valamikor a gróf fúra- tott. Pocsolyás, egészségtelen! Csakhogy az évi 170 ezer forint fejlesztésből — ennyi pénzünk van, erre nem futja. Társulás kellene, de hogyan: ha számba veszik a lehetőségeket kiderül, nincs sok remény a megoldásra. Iskola is kellene. Aztán az áldott — étkos Tisza: éke a falunak, de amikor megárad, a víz tönkreteszi a házakat, mert süp- pedékes, belvizes terület a falu. A nagy áradáskor 1970- ben, meg a rákövetkező esztendőben sorházakat döntött romba, köztük az egészségházat. Az is új kellene!

— Ha gyűlés van, az emberek azt mondják: Sándor,

mást is várunk tőled, nemcsak magyarázatot. Igazuk van. Ezért vagyok én elégedetlen magammal, a lehtősé- gekkel.

A párttitkárnő nyugtatja az elnököt: „megértik az emberek, hogy csak azt a pénzt költhetjük el, ami van. Ezért segítik a párttagok vezetésével a termelőszövetkezetben dolgozó szocialista brigádok a tanácsot. Karbantartják az utcákat, az ifjúsági brigád a kölcsődét patronálja, még a jutalompénzükből is játékot vásároltak a gyerekeknek. Az asszony brigád az óvodát segíti, egy másik brigád meg a kulturház (a Bárczi-kas- télyt alakították át már többszörösen e célra) parkját tartja rendben”.

— Akkor magyarázd meg, miért szólalnak fel olyan kevesen, ha gyűlést tartunk? Azért, mert most már jobban élünk? Igaz a tsz a gyengék közé tartozik, de a tagság a falu népe jómódú: a háztáji állatokból szépen van jövedelmük — vitatkozik az elnök.

— Ej, ne légy elégedetlen Sándor. Más tettekre van most szükség, mint a negyvenes, ötvenes években. Látod, soha ennyien nem voltak még november hetedikén a koszorúzáson, az ünnepségen, mint az idén, meg május elsején, április negyedikén. — mond ellent Vadásziné. — Az emberek értik, hogy mindannyiunkért dolgozunk, hogy értük történik itt minden,

.. .és ez a legfontosabb.

‘ *Tar*a Vlktótl»