Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november 11. A mólóőr hajnalban furcsa neszekre ébredt. Ki sem szállt az ágyból, csak felkönyökölt, és a fabódé csöppnyi ablakán óvato­san elhúzta a függönyt. A nagy testű idősödő kocsmárost látta és Be­rek Annát, ahogy cipelnek valamit a csónakkikötő felé. Leereszkedtek a partoldalra, aztán közvetlenül a víz szé­lén letették terhüket. A kocs- máros óvatosan a bódé felé sandított, s amikor látta, hogy ott minden csendes, de­rékon ragadta a lányt, és el­matatott rajt egy kicsit. Ro­hamosan világosodott. A kocsmáros felpillantott az égre, s közben nehézkes moz­dulattal elszakadt a lánytól. A keleti égbolt után futólag szemügyre vette a keskeny deszkabejárót is, aztán leha­jolt. és felemelt a fövenyről egy zömök csomagot. Ekkor már jól látszottak a tárgyak körvonalai, A kocsmáros egy huszonöt-harmincliteres hor­dóval egyensúlyozott a hor­gászcsónakok, kisebb vitorlá­sok között nyújtózó keskeny deszkapallón befelé. Amikor elérkezett a sajátjához, gu­mibakancsa orrával egy ki­csit ránehezedett a kikötő­láncra. mire a hajó tükre en­gedelmesen a bejáró oldalá­hoz simult. A mólóőr még a félhomályban is látta, hogy a deszkák meghajlanak a kocsmáros és a hordó súlya alatt, s már-már megroppan­nak. De nem... A kocsmáros beügyeskedte a ho.rdót a vi­torlás deckjére, aztán utána lépett, és elrejtette a fedélze­ti deszkák alatt. Ki sem fúj­ta magát, mindjárt megol­dotta a vitorlák felhúzó kö­telét. bekapcsolta a sekliket, s a nagyvitorla kötélszegélyét tíz-húsz centire behúzta az árbócútba. Ezek után újra rögzítette a kötélzetet, és kimászott a deszkakikötőre. Berek Anna közben lassan somfordáit a virágágvasok között visszafelé, s mire a kocsmáros Dartot ért, a lány már a vasúti sorompók kö­zelében járt. A mólóőr némán vissza­ereszkedett a pokrócai közé. Tudta, hogy ezen a napon a közeli nádasok mentési meg­jelennek az állami halászha­jók és a kocsmáros véletlenül majd éppen arra jár a hajó­jával. Ha a mólóőr olyan em­ber lett volna, akkor már rég telefonál a Halászati Felügyelőségnek, vagy szól a községi rendőrnek vagy az őrmesternek a vízieknél... De a mólóőr nem olyan em­ber volt. Miért is szólt vol­na? Ezeken a napokon a kocsmáros már nyitáskor kitette a pakundleki táb­lát: Ma halvacsora. A móló­őr csak egyet nem értett: honnan tudják ezek előre, hogy milyen idő lesz? Az ál­lami halászhajók mindig akkor jelentek meg a falu előtt, s ha viharosra fordult az idő, esők, szelek jöttek. Ilyenkor a kikötők táján nincs valami nagy randalí- rozás, akinek nem kell, nem megy. Üjra felkönyökölt, és a de­rengő fénynél rápillantott a barométerre Megcsóválta a . fejét, és visszazökkent. Alig esett valamit a higanyosz­lop. .. Pár millimétert. A hátán feküdt, és bámulta a bódé, kajütszerű kiképzését. A pác már a mennyezeti léceken is megfakult, pedig azokat aligha éri napfény. Beszívja az anyag, vagy a legyek lemászkálják... A legyek már ébredeztek.». Esténként mindig behúzódott néhány. akármennyire vi- gvázott. Maga sem értette, hogyan de kicsúszott a szá­ján egy név: getnl is kellett. tavasszal psónakot gittelni, festeni, ősszel meg partra húzkodni mindent, még a stégeket is... — Berek Anna... — szó­lalt meg újra a mólóőr, és csak feküdt, moccanatlanul. Különös pletykák kering­tek a kántorról. Az elmúlt őszön, valamivel a sötétedés előtt a kottáival vacakolt a kórusban. Berek Anna utá­na ment. A nekihevült kán­tor észre sem vette, hogy a lány a klaviatúrának tá­maszkodik, vagy talán rá is ült... A suttyó legények megneszelték a dolgot. Fel­lopakodtak a kórusba, és az BÉBI HA BUI CSŰ koztak... Nem lett igazuk. Buczkó soha nem esett pá­nikba, evezőt forgató erős karjával legyőzte a hullámo­kat. — Milyen időnji lesz J’akim? — Mára a kocsmáros csi­nálta az időt — mondta a a mólóőr, és mozdulatlanul bámult a halászhajók felé. — Mintha már beleunt volna a főszél... Buczkónak a víz jelentet­te az életet. Amelyik nanon kievezhetett a nádas mellé, teljes ember volt. Evezőt forgató, halakra vadászó erős férfi ember. Remény­kedve bámulta a vizet. Az is MA HALVACSORA — Berek Anna 1 A kicsi. Balaton-parti fa­luban igazi titok aligha akadt... Az emberek sokat tudtak egvmásról. és néhá- nvan mindent tudtak. Be­rek Anna a kántor szerető­je volt... A kántor ekkori­ban már strandgondnok volt, és csak kiegészítéskéonen kántorkodott. de azért min-' denki kántorként tartotta nyilván. Valahogyan az job­ban hangzott... Az ilyen je­lentéktelen fürdőhelyeké^ a strandgondnoknak söprö­orgona fújtató pedálját go­noszul mozgásba hozták. Be­rek Anna alatt megszólalt az orgona... Miket kitalál­nak az emberek... Berek Anna és a kántor a sok pletyka folytán már egyet jelentett... így asztán a kocsmáros sovány. finom arcú felesége nyugodtan be­leegyezett, hogy a lányt odavegyék az üzletbe csa­posnak. Amikor teljesen kivilágo­sodott, a mólóőr felkelt, és megnézte magát a fémke­retes borotválkozó tükörben. Megvizsgálta a ráncait, szőr- pamacsos bibircsókjait, és azon tűnődött, hány éves lehet a kántor? Aztán ké­sőbb. amikor elmentek a reggeli személyhajók, s már csak a barométer állá­sára volt gondja, eszébe ju­tott, hogy a kántornak fele­sége is van és három gyer­meke. Az idő persze elromlott. Tíz óra tájban megjelentek az állami halászhajók, és nagy ressen hálót eresztettek a esuhiszigetek mentén. A ko­pott hajómotorok erőlködése áthallatszott a szél és a hul­lámok zúgásán. Dél tájban teljesen elborult az ég, és néhány percre az eső is megeredt. A halászok pat­tanásig feszítették csörlői- ket, a hínármezőkön akadozó hálókat centiméterenként húzkodták fel az uszályok­ra. A mólóőr a bódéja előtt állt és látta, amikor elké­szültek. A monitorszerű ve­zérhajó ‘ hídján felbukkant az egyik halász, és a part felé tekingetett. Csakhamar leadták a három rövid hang­jelet szabályosan, de nem fordultak, a horgonyt sem szedték fel. Amikor meg­szólaltak a hajókürtök, meg­jelent a kikötőben a kocs­máros. — Agyisten. J’ákim — ki­áltott a mólóőmek. és megállás nélkül lépdelt a hajójához, mint aki elhatá­rozta, hogy világgá megy. Beszállt, nekiengedte a ha­jót. s a rongyot csak akkor rántotta fel amikor már sodorni kezdték p hullámok. Nagy testével jól egyensúly­ban tartotta a kooott öreg vitorlást, s a turzáson tem­pósan bukdácsolt befelé. Az idő bizonytalanko­dott. .. A szél alaposan belefe­küdt a kocsmáros vitorláiba, de a felhők zavarodottan úszkáltak az égi magasság­ban. Kék is volt szürke is, esőre is állt, meg nem is. így aztán a horgászok egy része leszállingózott a part­ra. Néhányan a csónakjaik­kal matattak, mások megáll­tak a liget szélső fái alatt, vagy közvetlenül a mólóőr mellett, és onnan bámulták a vizet, ami színében jól visz- szatükrözte a felhő járást. Amikor a hadirokkant Buczkó Gyula is megérke­zett a tolókocsiján, a kocs­máros vitorlása énoen eltűnt a halászhajók másik oldalán. Buczkó Gvulát húsz éven át tologatta a felesége és a fia a kikötőbe. Felemel­ték. csónakba rakták, s Buczkó Gyula beevezett a halak után. A nyaralók fej­csóválva nézték a mutat­ványt, és jóslásokba bocsát-. ‘ lehet, hogy könyörgött a sze­leknek, vagy varázsszavakat suttogott a hullámok fölé. Agyondolgozott, szikkadt bő­rű felesége érzéketlenül to- porgott a rokkantkocsi mel­lett. Egy aprócska mondat motoszkált a fejében, amit reggel óta szeretett volna ki­adni magából. S most, úgy látszott, elérkezett az idő. Addig sercegtette a talpa alatt a kavicsot, míg végre meglazult a férfiak víz fe­lé feszülő figyelme. Gyor­san kihasználta ezt a pillana­tot. 1 — Hallották? Előkerült a Szabó Margit németje... Zsebmozit hozott a gyerek­nek meg kabátot... A Wal- ter.\. A mólóőr hátranézett az asszonyra: — Mit mond maga? Most került elő? — Most... Meglátogatta ükét.. Ott is aludt.. Szabó Margit németje bi­zony még 1944-ben járt a faluban. Később aztán egy mészgyári munkás fel­ségül vette Szabó Margitot, és felnevelte a Walter gye­rekét. A mólóőr igyekezett elképzelni a jelenetet, ahogy most bekopog a házba az egyszeri német, de nem tud­ta elkéozelni. — Rohadt dolog az ilyen... Opellel gyütt, mi...? — Vonattal... A Margit ura azt mondta az agronó- musnak. hogy ez a német is csak egy egyszerű mun­kásember. .. A kocsmáros vitorlái elő­bukkantak a sötétszürke halászhajók mögül. Ezek után senki sem figyelt már a szikkadt bőrű asszonyra. A háttérben a halászhajók is megmozdultak Az öreg admirál horgonykapái fél­mázsás iszapcsomókat ken­tek a hajó orrára. Egy matróz kötélre kötött vöd­röt dobott a vízbe, aztán a fedélzetre rángatta. Leön­tötte a horgonyt, aztán újra megmerítette a vödröt, és a hajó orrát locsolgatta. Az uszályok közben vontára rendeződtek, s a vezérhajó orra kényelmesen beletúrt a hullámokba. A kocsmáros szembe kap­ta a szelet, így aztán cir­kálni kényszerült, hogy visz- szajusson a kikötőbe. Ko­szos. elöregedett vitorlái né­ha egészen a víz fölé ha­joltak. Ha túlságosan meg­dőlt a hajó, moccant egyet nagy testével, és az árboc újra az ég felé fordult. A ligetből előkerült a kán­tor Megállt a mólóőr mel­lett, és kifejezéstelen arccal a vízre bámult. Mustrál,gát­tá egv ideig a dülöngélő ko­szos vitorlást, aztán megszó­lalt: — Ez a kocsmáros... — Alighanem az... Ám­bár. .. — mondta a mólóőr. — Rajtaveszthet egy­szer. .. Idetéved valaki a Halászati Felügyelőségtől, és kész a baj... A vitorlás gyorsan közele­dett. A horgászok abban re­ménykedtek. hogv a kocsmá­ros magával viszi a rossz időt. És valóban... Ahogv kikötött, csendesedett vala­melyest a szél, s a két áramlási zóna határán meg­szűnt a turzás. Lágy, nyu­godt hullámok jártak a part mentén, és csak módjával emelgették a csónakokat. A parton megjelent Be­rek Anna. A virágágyások között leereszkedett a csó­nakbejáróig, és mozdulatla­nul várakozott. A kocsmá­ros leráncigálta a szakado­zott, koszos vitorláit, aztán egy irdatlan nagy fűzfako- sárral elindult a partra. — A turzáson belül esett az eső... összeázott - a vi­torlám — mondta a lány­nak, miközben a térdein csúsztatva a fövenyre eresz­tette a kosarat. A parton álldogálók kivé­tel nélkül a kocsmárost és Berek Annát nézték. Azok pedig megmarkolták a csu- hival letakart kosarat két oldalon, és elindultak a kocsma felé. ' — Ha most jönne a rendőr vagy a Halászati Felügyelő­ségtől valaki... — szólalt meg újra a kántor, de sen­ki sem figyelt rá. A mólóőr bement a bódé­jába. Sokáig üldögélt az ágya szélén, és a barométert nézte. Már közeledett a ví­zen az esti személyhajó, ami­kor bólogatva, egészen hal­kan megszólalt: — Berek Anna... Kint még világos volt, de azért meggyújtotta a kikötő lámpáit. Elindult a hajó elé. Látta, hogy megcsendese­dett a víz, s a horgászok mind kieveztek a nádas mellé. GÁCSI MIHÁLY: SZAKI .TauijiiiiaiiiiiiiiaiiaitiiiiiiaiiaiiiiiBiiaHaiiiiiaiiaiiaiiaiiaiiaiiaitauaiiaiian'naHaiiBiMuaiian'itan'ii'uaii'iia? Déry Tibor Az elveszett betű Egy nap szörnyű dolog történt Nyerges bácsiéknál. Elveszett az E betű. Egy hétfői nap történt. Ügy kezdődött, hogy reggel Nyerges bácsi el akart menni a tanácskozására, hogy befizesse az adó­ját. Kerek ezer forintot. Ennyi sok pénz! Képzelhető, hogy Nyerges bácsi milyen rosszkedvű volt! Ráadásul nem találta a pipáját. Pedig ahhoz, hogy az ember adót fizessen, előbb okvetlen pipára kell gyúj­tani. De a pipa nem került elő. Ekkor kezdődött a baj. Nyerges bácsi káromkodni akart. Azt óhajtotta mondani, hogy: a fene egye meg. Ezt egyébként is szívesen mondogatta, reggel is. délben is, este is egyszer-egyszer. s közben minden órában tízszer vagy százszor. De most el­veszett az E betű. s nem tudta kimondani. A bajszát tépdeste, rémülten nézett fele­ségére, s csak annyit dohogott, hogy: fö— fő—fö, gyö—gyö—gyö! — Mi bajod? — kérdezte Juliska néni. Nyerges bácsi azt akarta felelni, hogy szörnyű baj van. mert elveszett az E betű. De minthogy elveszett, tehát ezt sem tud­ta kimondani. Csak nagyokat nyögött, aztán dühösen kiment a szobából, s bevág­ta az ajtót. De Juliska néni is csakhamar észrevette, hogy valami szerencsétlenség történt. Kis­fiát, Lacit el akarta küldeni a Népboltba kenyérért. — Laci! — kiáltotta. — $—s—s—s—s — felelte Laci, mint­hogy nem tudta kimondani, hogy: tessék! Juliska néni azt válaszolta, hogy: kö— kö—kö, de tovább ő sem jutott. így hát egész nap kenyér nélkül marad­tak. Levest E betű nélkül szintén nem le­het főzni, krumpli nem volt a kamrában, húsra nem futotta a pénzükből. Csak a nyálukat nyelték, mint valamikor a régi időben, amikor még királyok és kormány­zók uralkodtak. Egyébként is nagy felfordulás volt a házban. Rózsi, a nagylány kiment az is­tállóba. hogy megfeji a tehenet. De a te­hén E betű nélkül nem adott tejet, a kecske nem tudott mekegni, a juh nem tudott bégetni. Keservesen tátogatták a szájukat. — Kö—mö—mö — dadogta a kecske. Bö—bö—bö — dadogta a birka. A tehén ugyan egészen rendesen bőgött, mert az nem olyan együgyü állat, ahogy sokan gondolják, de mihez kezd az ember egy bőgő tehénnel, amely nem ad tejet? Eső sem esett aznap Nyerges bácsi ud­varára, a kútból tehát kiapadt a víz. Este sem lett Nyergeséknél aznap: körös-körül a faluban már mindenütt besötétédett, lámpát gyújtottak, s Juliska néni még mindig törölgette arcáról az izzadságot, olyan forrón sütött rá a nap. A legvastagabb baj azonban abból szár­mazott. hogy beállított Sándor. Rózsi vő­legénye. Ilyenkor ők ketten a kerítéshez állnak, a szép holdfényben, s beszélget­nek. Sándor azt mondja Rózsinak: szeret-- lek. Rózsi azt mondja Sándornak: szeret­lek. De most mind a ketten csak sziszeg­tek egymásra, sz—sz—sz. mint két dühös gúnár, s amikor megunták, akkor iiedten szétszaladtak. Az E betűvel együtt a szere­lem is kiveszett Nyerges bácsi házából. Mi történt közben a tanácsházán9 Nyer­ges bácsi bekopogott az adóhivatalba. A hivatalnok, akinél az ezer forintot le kellett volna fizetnie nemrég került a fa­luba, nem ismerte Nyerges bácsit. — Hogy hívják? — kérdezte. De minthogy elveszett az E betű. Nyer­ges bácsi nem tudta kimondani a nevét Káromkodni sem tudott, tehát egy nagyot nyögött. —* Mit akar? — kérdezte a hivatalnok.. — Adó! mondta Nverges bácsi. Aki adót akar fizetni, azt mindig szíve­sen látják. A hivatalnok jókedvűen meg- pödörte a bajszát. . — Mennyi? — kérdezte. — Zzzz — zizegte Nyerges bácsi, mivel nem tudta kimondani azt. hogy: ezer. Nem boldogultak egymással. Nyerges bá­csi kiment a falu szélére, s ott szomorúan leült egy fa árnyékában A pénzét nézeget­te és búsult, mert nem tudott adót fizet­ni. Alkonyaikor felkerekedett, leverte a port ruhájáról s hazaindult Nagyon bána­tos volt. Amikor befordult udvarába, megpillan­totta kis fekete cicájukat, szájában az el­veszett E betűvel A cica azért lopta el. mert meg .akart tanulni káromkodni, úgy mint Nyerges bácsi. De amint keresztben átszaladt az udvaron, épp gazdája lába előtt, egy egeret pillantott meg. Nyomban kiejtette szájából az E betűt, s az egér után eredt. Benne duplája van annak, amit most a szájamban tartok, gondolta. Ez volt mindnvájuk szerencséje. Ha nincs egér. másnap nem lett volna kedd Nyerges bácsiéknál 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents