Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-07 / 261. szám
1973. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A gitár művésze A siker csendesen szegődött nyomába. Kezdetben furcsán, csodálkozva néztek rá az emberek, «mikor megjelent a pódiumon, kezében hangszerével. Purcell, Bach, Chopin műveit játszani gitáron? — kérdezgették kétkedőn, mosolyogva Aztán megtanulták a nevét. Szendrey-Karper László gitárművészt ma már itthon és külföldön egyaránt jól ismerik. Kik voltak mestegalom kell. Csak úgy tudom kikutatni azokat a hangzás- lehetőségeket, amelyeket a hangszer magában rejt. Megoldásokat keresek, képzeletben is; ha sikerül valamit megvalósítanom, nem számolom az órákat, hogy mennyi ideig tart annak rögzítése, azaz begyákox-lása. Évek folyamán. a rendszeres koncertezések azért kialakítottak egy gyakorlási rendet. Naponta három és hat óra közötti időtartam az, amelyet gyakorlással töltök. Ha az utazás akadályoz ebben, ujjgyakorlatokat végzek. — A gitár, pontosabban a pengetős hangszerek zeneirodalma szegény. A műveket, melyeket játszik, többségükben saját magának kell áttranszporál( ni. Milyen szempontok vezetik eay-egy mű kiválasztásánál? — Érdekes módon, ez az évek 'múlásával változott. Húsz éves koromban én is, mint minden fiatal, romantikus műveket, például Chopint, Rachmaninovot játszottam legszívesebben. Ismét jó- barátaim, mestereim segítettek abban, hogy felfedezzem a barokk és reneszánsz zene szépségét, gitár-lehetőségeit. Többnyire ma is ezt a zenét játszom, mellettük Bartókot és számos modem művet. — A társművészetek mit jelentenek Önnek? — Nem tudom szavakkal • elmondani, milyen sokat köszönhetek a magyar képző- művészetnek. Az első évektől kezdve, hogy elkezdtem játszani klasszikus zenét gitáron, rendszeresen hívtak tárlatok megnyitására, idős mesterek hívtak műtermeikbe egy-egy összejövetel alkalmából. múzeumi koncerteken való közreműködésekre kértek fel. Meghitt, bensőséges viszonyba kerültem így sok nagyszerű művésszel. Őket talán megnyugtatta az a zene. amelyet én látszom, én megtanultam tőlük nyitott szemmel és szívvel élni. — Mióta foglalkozik tanítással? — Gimnazista korom óta. Nyilvánvaló, hogy csak koncertezésből nem tudtam voltéi? — Tálán meglepő, de elsőként Csonka Pál professzort említeném. A műszaki egyetemen. az építész karon, statika tanárom volt. Fegyelmezett életszemléletet, a logika tiszteletét tanultam tőle. Minden órájának szigorú rendje, ritmusa volt. A technika mindig érdekelt. Két év után mégis abbahagytam műszaki tanulmányaimat, élethivatásomnak a zenét választottam. További mestereim voltak; Rácz Aladár cimbalomművész, Zathuretzky Ede hegedűművész, a főiskola rektora, Hammerschlag János, Sugár Rezső zeneszerzők... Látom, csodálkozik a nevek hallatán. Természetesen, nem gitározni tanultam tőlük, azt már gyermekkoromban megtanultam. Idős mestereim a magasrendű zenei igény kiművelésére tanítottak. Elvárták tőlem, hogy Bachot úgy játsszak gitáron, mintha a mű csembalón vagy orgonán szólalna meg Megtanították arra. hogy a hangszert idomítsam a művekhez és ne fordítva. A gitár csak így lehet sokszínű. Rácz Aladár például minden hónapban felhívott telefonon, megkérdezte mit gyakorolok, mire készülök, miben segíthet. Ezeknek a nagy tudású, csodálatos embereknek köszönhetem, hogy nem veszítettem el hitemet önmagámban. Mert ők hitték bennem. A művek bonyolult technikai megoldásaival, persze, magamra maradtam. De. mint említettem, a technika engem mindig érdekelt. — Hogyan gyakorolt? — Ahhoz, hogy valaki megismerje e hangszer szépségét, meg kell teremtenie egy bi.zonyos nyugalmat. Magához a gyakorláshoz is belső nyuna megélni. Szeretek tanítani. Ha megpróbálnám összegezni azt, hogy az elmúlt negyedszázad alatt mit sikerült megvalósítanom vágyaimból, elképzeléseimből, azt a perspektívát tartanám a legjelentősebbnek, amelyet sikerült megteremteni e hangszer művelői részére. Nyolcadik éve vezetem a Zeneművészeti Főiskolán a gitár tanárképző szakot. Növendékeimnek már a diploma megszerzése előtt biztos tanári állásuk van. Ez, ugye nagy dolog? — Említette, hogy könyvet is írt a gitár tanításról. — Igen. Eddigi tapasztalataim felhasználásával, és két év konkrét munkájával készült el a Gitártanítás módszertana című könyvem.. A könyvet számos fotóval, a mozdulatok szétbontásával illusztráltam. Mert a gitározás valójában apró kis bűvészmutatványok sorozata. Leendő tanároknak szeretnék segítséget nyújtani ezzel a könyvvel. A technikai megoldásokon túl, egy szemléletet is szeretnénk átadni nekik;. ne akarjanak mindenáron csak művészeket nevelni. A tanárnak az a feladata, hogy megtanítsa a hangszer kezelését, felébressze a növendékében az igényt a megismerésre. A további utat már kinek-kinek egyéni képességei. döntik el. Hiszek abban, hogy a tehetség minden esetben megtalálja az utat a kibontakozáshoz. A szocialista irodalmak szellemi közeledése Több mint 25 éve annak, hogy a Magyar Rádió elsőízben közvetítette egyenesadásban Szendrey-Karper László hangversenyét. Amikor elindult rendhagyó élet- útján. egyedül volt. Akarata, hite barátokkal, segítőtársakkal ajándékozta meg. Tehetsége megbabonázott minden embert, aki csak egyszer is hallotta őt játszani. Feleségével, Ágay Karolával, az Operaház művésznőjével együtt évek óta rendszeresem járnak az ország városaiba, apró falvaikba. Csendes, tiszta művészettel ajándékozzák meg az embereket. László Ilona 'S ó WWW/'A uv \\\\v I MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA | KAPCSOLATAINK áttekintése — örvendetesen — roppant nehéz feladat. örvendetesen __ nehéz — ez a kifejezés' frivolnak tetszhet, de valóban fontos és pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosan és fokozottan nő az igény egymás jobb, pontosabb megismerésére, hogy fel kívánjuk fedezni mindazokat a történeti és eszmei szálakat, melyek összekötik irodalmainkat. Lehetetlen nem örvendezni annaic. hogy a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a legfrissebb művek, viták megismerésére. Vétrül, de nem utolsósorban az is újfajta minőséget jelez kapcsolatainkban, hogy szocialista irodalmaink aktuális problémáit korántsem csak egy-egy nemzeti irodalom tapasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak álta-" lános, intemacionális gya- ' korlatára is felfigyelünk, ■ idézzük ezeket a példákat is okulás végett. Vitalij Ozerov izgalmas tanulmányára szeretnék hivatkozni. melyben sok gyakorlati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi találkozóinak, konferenciáinak értelmét. A haladó nemzeti kultúrák képviselőinek tanácskozásait — fejtegeti Ozerov — „a közös szociális és esztétikai platform erősítése” teszi igazán értelmessé. „Ennek a platformnak az alapja pedig az irodalomban és a művészetben megnyilatkozó nemzeti, illetve intemacionális elemek organikus egysége .. * „Az egyes országok és irodalmak lényeges problémáit lehetetlen elkülöníteni a világproblémáktól. hiszen a szociális és osztályfolyamatok rendkívüli módon hasonlóak.. Ez az irodalmi együttműködés, megfelel azoknak az általános fejlődési tendenciáknak. melyek a szocialista országok közösségére jellemzőek. Természetesen képtelenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült országok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a gazdasági élet integrálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazdasági integráció tényeit is nehéz lenne mechanikusan átvinni a kulturális élet, vagy akár csupán az irodalom szféráira. Az egyes országok irodalmaiban a szocialista pozíciók erősödésével egyenes arányban -növekszik az együttműködésre való készség. sőt a közös munka szükségszerűségének felismerése. Nem arról van szó. hogy a nemzeti sajátosságok, illetve a szocialista realizmus általános törvényei között ellentétek lennének, s a szocialista irodalmak együttműködésé a nemzeti sajátosságok rovására történhet. Az imperializmus ideológiai fellazító politikájának elméleti szakemberei — elsősorban Zbignew Brzeziriski — egész elméletüket arra alapozzák, hogy az ideológiai élet területén a nemzeti különállást kell hangsúlvozni Ezen a különálláson ők nem a nemzeti kultúrák saiátos vonásait értik. hanem a nacionalista örökséget, az egyes nemzetekkel szembeni múltból reánk maradt előítéleteket. De hát mi. akik itt élünk Kelet-Európábán. keserves történelmi tapasztalatok árán tanultuk meg. hogy az itt élő népek mennyire egymásra- utalfcak. Példáimat a magyar irodalom köréből veszem. Ugvan miként lehetne elválasztani esvmásfó' a horvát származású Zrínyi Miklóst aki az egyik legnagyobb magyar költővé lett. testvérétől. Petar Zrinitől, aki viszont a horvát költészet jelese? Nekünk Ady Endre hazafisóga a példa, aki keserű és káromlő szavakkal lázadt a Monarchián belül érvényesülő magyar imperialista törekvések ellen. „Magyar jakobinus” volt ő, aki tudta azt is, hogy „magyar, oláh. szláv bánat mindigre egy bánat marad” — és erre a dalra a román Octavian Goga és a szlovák Pavel Or- szagh Hviezdoslav feleltek testvéri szóval. És ha József Attila közvetlen feladatként jelölte ki: „rendezni végre közös dolgainkat ez a mi munkánk, s ez nem is kevés” —, akkor ez a rendezés nála személyesen azt jelentette, hogy a magyar irodalom tör-. ténetében először ő volt az, aki műfordítói munkássága centrumába a nyugat-euróDai költők helyett a szomszédos népek poézisát állította, vAnnak ljjabb keletű példák is. Sőt, nem csupán az irodalom magasabb, „szervezettebb” világából valók, hanem az újkori folklór gyakorlata ez már, bizonyítva, hogy a szellemi együttműködés nem egyedül tudatos felismerés eredménye, hanem a népek legbelsőbb igénye is. 1953 őszén a moldvai Szabófalván egy értelmes siheder bizonyos Pál Ferenc odaállt a néprajzosok elé és magnetofonra mondotta csángó nyelvjárásban Mihai Eminescu híres meséjét, a Calin nebunult, melyet — vallomása szerint — nem sokkal korábban olvasott románul. És mindezt afféle ..mesefaként” tette, aki nemcsak őrizője, továbbadója, de gazdagítója is a nép mesekincsének. A dologban a legkülönösebb az, hogy ez a korántsem irodalmi szöveg, az illető Eminescu-mű első magyar fordítása, mert a mese magyarul, nyomtatásban csupán 1957-ben jelent meg. Bö- zödi György átköltésében. Az ilyesfajta példák könnyűszerrel szaporíthatok. Ion Agir- biceanu, a Kolozsvárott élő kitűnő román író még ba- lázsíalvi gimnazista korából emlékezett egy református magyar emberre, akinek román meséit nagy áhítattal hallgatta. Megvallja azt is, hogy később sokat merített ezekből a regékből, s voltaképpen egy magyar paraszt előadásában találkozott először népének legősibb mondavilágával Egy prágai kutató, Jaromir Jech a Bánságban bukkant egy nyolcvanéves cseh férfira, aki szerbül, németül, bolgárul mesélt — anyanyelvén kívül, s ilyen- fomán mintegy személyében testesítette meg azt a rejtett folyamatot, ahogyan egy-egy mese vagy mesemotívum körbejárta hajdanán a világot. Zajlik tehát egy folyamat, függetlenül a mi irodalmi életünk megtervezett és okosan meghatározott szabályaiból. amely mintegy az él°ttények szükségszerűségével bizonyítja, nem lehet az egymással együttélő. azonos társadalmi rendszerek feladatait vállaló népek között mesterséges gátakat állítani. Sokan szeretnék — sajnos, nem egyszer a szocialista országokban is — a szellemi együttműködést valamiképp úgy beállítani, hogy létezik egy inter- nacionális szféra, amely az úgynevezett nagy politika köreiben érvényes, és létezik a nemzeti feladatok '’őre. amely a mindennapok munkáiéban szolgálhat iránytűként. Az ilyesféle megosztás politikai- ideológiai képtelenségéről szólni nem az én feladatom. De ide tartozik annak a cáfolata. hogy az irodalom világában sem lehet szétválasztani a nemzetközi és a nemzeti fogalmát, a nagy és a kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűségek lennének érvényesek. A JELENKORI ‘ világirodalom egyik legragyogóbb példájára szeretnék hivatkozni. a Lenin- és Allamj-díias szov!et- kirgG író. Csingiz Aitmntov munkásságára. Vaion egyik legutóbbi műve. a Fehérhajó, melynek alcíme Mese után, világosan jelzi a mű ihlető forrásait — voltaképpen nem ugyanannak a folyamatnak a hasonmása, melyről az előbb a magyar—román—cseh folklór újabb jelenségei kapcsán szólottám? Ajtmatov kisregényének egyik vezérmotívuma a Koronás Szarvas Anyáról szóló ősi kirgiz monda, a kirgiz nép eredet- mondája. Ennek a regének az a funkciója — egyebek között —, hogy a társadalmi igazság, a mindenkor kötelező emberség nagy és közös törvényeire figyelmeztessen. Ajtmatov ezt a kisregényét orosz nyelven írta, tehát így ugyanaz a folyamat játszódott le — persze, jóval tudatosabb formában —. mint a moldvai Szabófalván Eminescu meséjével. De történt más is. Ajtmatov önnön nemzetének legszebb humanista hagyományait a szocialista emberség új törvényeivel ötvözte. És ez már nem nyelvi kérdés, sőt nem is egyszerűen a közvetítés problémaköre. Ez már egy magasabb rendű, minőségileg változott kulturális egység új valósága. Nyikolaj Konrad akadémikus egyik tanulmányában a világirodalom fogalmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista társadalmában az első rendű feladatok egyike a társadalmi tudat etikai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy iíj világirodalom korszakainak három nagy. döntő fordulatot jellemző műve, Augustinus De civitate Dei-je, Dante Divina Comedia-ja. illetve a Kommunista Kiáltvány. Nos, ha ez a felosztás igaz — és én feltétlenül annak tartom —. aikkor Ajtmatov művében — és sok más alkotásban — egy új, nagy egvség létrejöttét kell megfigyelnünk. Ebinek az egységnek meghatározó eleme, hogy a nemzeti örökségre támaszkodva, azt maximálisan fejlesztve, a humanizmus szocialista törvényeit kifejezve a kommunista társadalom intemacionális elveit és gyakorlatát tartja szem előtt. A szocialista forradalom alternatívája kell, hogy meghatározza a haladó irodalom tudatát — fejtette lei a kitűnő cseh kritikus. Ji- ri Hájek egyik tanulmányában, melyben 1968 cseh jobboldali teoretikusaival vitázik. Ezek a teoretikusok a „kis ‘népek” hivatását óhaitották szembeállítani a „nagy népek szerepével”. Háiek felelete erre nem lehet más. mint az, hogy „részt kell vennünk annak a reményteli világnak megvalósításában, amely az összemberiség történelmi missziója, e megvalósításhoz egyéni teljesítményünkkel kell hozzájárulnunk — ez a kommunista válaszunk kispolgáraink úgynevezett „örök” „kisnemzeti” „problémáira”. TELJES JOGGAL állapíthatta meg Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára: „A kultúra és az ideológia szférájában is legalább olyan jól látható a szocialista államok közeledése, mint gazdasági téren. Bármilyen gazdag is és sajátos is szellemi életük, bánflennyire virágzik is nemzeti kultúrájuk, ahogy az új rendszer fejlődik mind mélyebben meggyökeresedik ezen államok kultúrájának és egész szellemi életének közös szocialista tartalma. Ennek a folyamatnak legfontosabb alapja az egységes marxista-leninista ideológia, az új társadalmi viszonyok megszilárdulása, amelyeknek legfőbb vonása a kizsákmányolástól megszabadult dolgozók baráti együttműködése, az emberek és a nemzetek egyenjogúsága. A szocializmus minden embernek megadta a munkához és a művelődéshez való jogot, valódi kulturális forradalmat hajtott végre, megnvitoHa a néntömegek előtt a* utat a jólét az emberhez méltó élet felé Mindez szilárd alanot nyújt a népek szellemi közeledéséhez...” (K. K-tusev: A fő irány. Béke és Szociar lizmus. 1973. 8, 10. 1.) t " ”! '^T,ri' Ü Fehér Tál ’
