Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-17 / 269. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november 17. Nagyon hasznos volt Vélemények a megyei sportvezetői tanfolyamról Tegnap délben Sárkány Géza a megyei sporthivatal vezetője zárszavával véget ért Jászkiséren az ötnapos megyei sportvezetőképző tanfolyam. Beszélgettünk néhány résztvevővel, akiktől a következő kérdésekre kértünk választ: Melyik előadás tetszett a legjobban? Mi adta aktualitását? Hajik István. Tisza Cipő SE: — Az öt nap során a vendéglátók figyelmessége, a remek Szervezés, a nagyszerű környezet olyan légkört biztosított. amelyben szinte minden percünket a sportnak szentelhettük. — Nekem különösen Kozmanovíes Endrének az OTSH főosztályvezetőjének előadása tetszett. A tömegsport és a káderkép- cés feladatairól szólt. Ez a cipőgyárban szinte húsba vágó téma. Szólt az előadó az .Iskolai testnevelés fejlesztőiének fontosságáról is és (Kin te minden szava telibe talált. — Mint köztudott, hosszú idő után elbúcsúzott az NB II-ős bajnokságtól az egykori nagyhírű férfi kézilabda csapatunk. Csak úgy juthat ismét vissza, ha megfelelő utáiipótlásbázist teremtünk. Figyelmünk tehát az általános iskola felé fordult; szeretnénk. ha a gyerekek között mind népszerűbbé válna a sportág De az egykor híres atlétikai életünket is az általános iskolára szeretnénk alapozni. Az ügyesebb sportolók a szakközépiskolában tanulhatnak majd tovább, később pedig a „Tiszában” munkát kaphatnának. ígv az Utánpótlásképzés folytonosságát biztosíthatnánk a sajátságos körülményeink között. Szalontay Árpád Jásziván: — Szekeres László az MSZMP megyei bizottságának titkára és Sípos Károly * megyei tanács elnökhelyettese egyaránt szólt a Sport új irányítási rendszeréről, a társadalmi összefogás szükségességéről. Lesz mit átadni otthon a tanácsi vezetőknek. Egyébként örömmel nyugtáztam. hogy mi már az új kö- vetelménvrendszer szellemében la dolgoztunk: tíz éves kívánság valósult meg ugyanis a közelmúltban kis közlésünkben. A tanács; a tértiéi ószövetk eze t összefogásával — no és jelentős társadalmi munkával — a labdarúgó pálya mellé öltözőt építettünk. Hideg, melegvizes fürdő, és egyéb helyiség áll a játékosok rendelkezésére. Az utolsó két bajnoki mécsesén már. az új épületben öltöztek a fiúk — akik 1200 óra társadalmi munkát végeztek. Lesén János a T örökszent- miklós város és járás sportfelügyelője : — Minit hivatásos sportvezető. nem először hallottam azokról a témákról, amit az előadók magas színvonalon ismertettek a résztvevőkkel, ám még az én számomra is jelentettek újdonságot Magam különösen azt emelném ki. milyen felmérhetetlen haszna volt annak, hogy a megye sportegyésületeinek vezetői öt napon keresztül az éiszákaba nyúló beszélgetések során kicserélhették tapasztalataikat.. Meggyőződésem, hogy a tanfolyam kézzel foghábó hasznot is hoz majd a megye sportéletében. P. B. A szovjet asztalitenisz válogatott Szolnokon A Kilián FSE asztalitenisz szakosztályának meghívására ma 15 órai kezdettel a főiskola torria csarnoka ban vendégszerepel a magyar bajnokságon résztvevő szovjet asztalitenisz válogatott. A csapatot Európa- és világbajnokok alkotják. A férfiak cxsszeállítása: Sztrokatov, Burnazjan, Fursov. A női csapat: Rudnova és Antonyan. A Kilián FSE férfi csapata valamint az Abonyj Tsz SK női- csapata versenyzőiből kerülnek ki a barátságos jellegű találkozó magyar résztvevői. A magyar válogatottból Tímár és Kuchán is részt vesz a bemutató-jellegű mérkőzéseken. A sporteseményre minden érdeklődőt szívesen lát a Kilián FSE asztalitenisz szakosztálya. INGATLAN: ELADÓ kétszobás családi ház. Rákóczi falva, Vöröshadsereg u. lll/a. sz. alatt. Érdeklődni: a fenti elmen minden nao 18 Órától. EGER mellett. Síkfok úton üdülőtelkek olcsón eladók. Érdeklődni: Eger. Olasz u. 11. Fufllevich Rezső. Beköl tözhető, k értés, gázos, kétszobás családi ház garázzsal eladó.' Érdeklődni- 17 *-19 óráig. Szolnok. Kazinczy u. 13. 600 négyszögöl telek — viráetermesztésre bérbe kiadó. Rékasi úti irodaház mellett- Érdeklődni: Szolnok. Kolozsvári. u. 42. fsz. 3. ajtó TEI.éK eladó. Szandíiszőllős. Vörösmé- ző u. 33. sz. HÁROM és fél szobás, társasházi öröklakás (gázfűtéses) — garázsai eladó. Szolnok. Bercsényi u- 35. szám. EGYSZOBÁS, komfortos szövetkezeti lakás eladó. Szolnok. Vöröscsillag u. 76. X. em. 5. Szűcs Miklós. ELADÓ fél ház Üzíethelviséggel vagy anélkül, különbéiá- rattal. beköltözhetően. — Érdeklődni: Talas Ruciolfné. Szolnok. Beloiannisz u. 84. szám. SZOLNOK. Kis gyen Varjú u- 2 Sz. alatti ház — szoba, konyha. veranda, kamra — mellékhelyiségekkel. 104 négyszögöl teiekkeiv eo ooo Ft-ért sürgősen eladó. Villany van minden helyiségben. Érdeklődni: 12 óráig. ELADÓ azonnali beköltözéssel Jászberény. Korcsolya u. 4. sz. alatti lakás, húsipari berendezésnél, továbbá piactéren való elárusító bódé. — egy Warsawa Combi. Hering Antalné. Jászberény. Korcsolya u. 4. El.ADÓ buszmeeálló mellett éDít.ésre alkalmas 474 n-ÖI telek. Viz- villanv, iárda van Szanöa- szőllős. — Kocsoros. Gátőr ü. 3. HÁT helyiségből álló úl családi ház — téglából — eladó. Szolnok. Szarvas u. 10. szám. Törökszentmlkiós. — Alatkai u. 22. szám alatt 400 néev*7ö4öl beépíthető telek eladó Törökszentmiklóson. a Körösi Csorna u. 17 sz. alatti kétszobás családi ház — azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Törökszentmiklós. Felszabadulás u 38. ez. SZOLNOK. Ék il. 22. sz alatti úionnan éoült kétszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. KERTES kétszobás családi ház beköltözhetően eladó — Szolnok. Oreona u. 14. szám SZOLNOK USaf 27. alatt re«1-*'** ház — azonnal beköltözhetően eladó. Vol*er Ferenc KET<70RÁS családi ház sürgősen pladó Érdeklődni* TÖrÖk- S7entmiklós. Engels «i ÖBALLÁN 68. sz. ház beköltözhetően eladó, mellékéoület- tel. nyolc helvisée- fcől áll. Érdeklődni: a helvszínen. Barát István. TELEK eladó. Karcag. Takács P. u. 23. (Fő úttól 40 m.) GÉPJÁRMŰ: SKODA eladó Szol- nok. Ék u. 22. _____ K eveset futott 601- es Trabant L. újszerű állapotban, alkatrészekkel eladó. — Megtekinthető: minden nap i4 órától, vasárnap egész nap. Kunhegyes, Arany u. 15. OPEL Kadett Standard 1100-as — 1000 km-rel igényesnek eladó. Jászberénv. Székely M. u. 3.3. 14-18 között. SKODA Octávia sürgősen eladó. 22 000.— Ft-ért. Adám J. t}j- S’/áez, Orgona u. 3, CX-es R—iO-es eladó. Szandaszőilősi telket 300 négyszögölig, esetleg nyaralótelket beszámítok. — Érdeklődni: Szolnok. Mátyás klr. u. 19. fsz. 2L FORD Escort eladó. Érdeklődni: Telefon: Szelevény 6. (egész nap). 1 ÉVES Riga motor- kerékpár eladó. Szolnok. Martinovics u. 26. szám. ADÁSVÉTEL: Nagyméretű konyhabútor eladó Szolnok. Kolozsvári u. 38 Hl. 13. 5 ÉVES kanca hozzávaló gumiskocsival eladó. Zsidó Miklós. Jásziákóhalma Fó u. 119. FOLTOS és fekete dog kclvkök eladók. Aboriv. Szele) u. il. "■•i. ■ 1 ÓRIÁS gyümölcsűi zöld óriás egres, — nagy gyümölcsű hollandi pifos és fekete tibizketövek kaphatók. 8.— Ft'db. Toronyi kertész. Békéscsaba, Sztraká u.. 27. ZONGORA eladói fekete Bősendorfer. páneéltőkés. kereszt - húros. Soós Török- szentmiklós. Ifjúság u- 14. NAGYVOlAGÜ — Meisterwerk évelő- — szegfűpalánta. — több színben kapható, tövenként 2.— Ft. Toronyi kertész Békéscsaba, Sztraka u. 27. KÉT úi erős fotel és egy úi heverő eladó. Szolnok, Száva u. 18. 16 órától. EGYÉB: Különbejáratú bútorozott szoba két férfi részére fűtéssel kiadó. Szolnok. Petőfi u. 19. Különbejáratú szó- ba-konyha-kamra, — fáskamra, bútorozva vagy üresen gyermektelen házaspárnak kiadó. Szolnok. Martinovics u. 29. l— (Abonyi úti benzinkútnál.) GARÄZS kiadó. — Szolnok. Bányai K. u. 1. fsz. í. Nyugdija* okleveles ápolónő beteg mellé elmenne gondozónak* lakás szükséges, — cím: Molnár, Jászberény, Toldi u. 1. szám. HAZASSAGí 43 ÉVES. 173 cm magas. szőke* alföldi szakmunkás férfi — keresi komoly, házias. nem dohányzó, gyermektelen, vidéki életet kedvelő nő ismeretségét házasság céljából. 40 éves korig, „őszinte” jeligére a kiadóba. Röplabda Megyei bajnok a Kilián és as SZMTE Az elmaradt mérkőzéseket lejátszották és ezzel befejeződött az idei röplabda megyei bajnokság. Férfiaknál a Kilián FSE, nőknél a Szolnoki MTE szerezte meg a bajnoki címet és a jogot az NB II-es osztályozón való részvételre. — Az osztályozó mérkőzéseit november 17— 13-án és december 1—2*án rendezik Debrecenben. — Mindkét szolnoki együttes a Békés. Csongrád, Borsod és Pest megye legjobbjai ellen veszi fel a küzdelmet. A csapatok körmérkőzést vívnak ég az első helyezett jut felsőbb osztályba. Megyei röplabda bajnokság végeredménye Férfiak: 1. Kilián FSE 34:16 26 2. Mezőtúri Főiskola 30:20 25 3. Szó. TITÁSZ H 29:25 24, 4. Szó. Vízügy Dózsa II xxx 27:21 18, 5. Szó. MTE xx 21:27 18. 6. Kunhegyes Gimnázium 7:31 15. Nők: 1. Szó. MTE 34:6 23. 2 Kunhegyes VM x 31:11 21, 3. Lehel SC n 21:21 17. 4. Lehel SC III 9.29 15. 5. Kenderes MEDOSZ 5:33 12. 6. S20. Vegyiművek visz- szalépett. (x büntetőpontok levonása ki nem állásért.) Hétvégi sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz. A szovjet férfi és női válogatott vendégszereplése a Kilián Főiskolán 15 órától. Idegenben szerepeinek: A Szolnoki Vízügy .Dóasa vízilabdázói Budapesten Komi adj Kupa mérkőzésen a Budapesti Építők ellen. a Lehel SC NB I-es női röplabdázói Budapesten a BVSC eilen. VASÁRNAP Asztalitenisz. Országos ifjúsági verseny eEyéni és páros Kilián tornacsarnoka 9.30. Kézilabda. Terfemkézilabda-bai- nokság selejtező mérkőzései Töröké zéntmtklós. gimnázium. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE—Kecskeméti SC MTE-*t>ort- telep, 13. Sándor. NB II: Szabó Lajos SE—Szegedi Dózsa Mezőtúr. 13. dr. Vincze. NB III: Lehel SC—Záhonyi VSC Jászberény, 13. Németi. Tiszaföldvári Tsz SK—K)skunféiegyházl Vasas Tiszaföldvár. 13 Gregor. Megyei L o.: Kenderes—Túrkeve 13. Asztalos. K)sú)szánás—Karcag 1,3. HaMű medvéből. Szó. Vegvimii- vek—Tisza rióő 13. Török I. Rá- kóC7’*»iva—Fe^'vernek 13. Ko1- lai. Ülsíász—Tószeg 13 C«=ák TT. Szó. Cukorevár—.Tá«z)ákAbabna 13. Te^envei. .Tász^rokszállás— Mezőtúr 13, Mák. Jászfényszaru —Ob. Vasas 13, Pálinkás. Megyei II- oszt.: Szájul—JászalsószenteVÖrgy 13. Balázs. Tiszafüred— Tiszabura 13. Ari. Tiszaién y<V- Kunszentmártoni TE 23, Gál. Jászladány—Szászberek 13, dr. Botka, Jászapáti—Kunhegyes 13. Óira. Jb. Mezőgép—Kengyel 11. TővizJL Tiszag yenda—Mezőtú n Főiskola 13. Trencsényi. Rákó- eziújfalu—Szó. Mezőgép 13, Szabó S. NB tartalék: Mezőtúri AFC—MTE 0. Hossó. Tm. Vasas —Kilián 13. Busa. Szó. Olajbányász—Szó. MÁV H. Pa ró. Szabó Lajos SE—Jb. Lehel 11-15. Molnár. Idegenben szerepelnek. A Szolnoki MÁV NB Ti-es labdarúgó csapata Kiskunhalason. A labdarúgó NB III-as csapataink közül a Törökszentmiklósi Vasas Tuzséron a MEDOSZ ellen, az Olajbányász Tiszavasváriban a Lombik ellen lép pályára. — Az NB n-be jutásért Tatán az Olajbányász férfi kézilabdázói osztályozó mérkőzésen vesznek részt. A Kilián FSE férfi és a S20. MTE női röblabdázól Debrecenben osztályozó mérkőzést vív az NB II-be i utó sért. A Kilián FSE tollaslabdáiéi Budapesten a BEAC I. osztályú versenyén szerepelnek. un mmifnazűnh Azonnali belépéssel felveszünk gázolajt üléses kazánhoz vizsgázott fűtőt, továbbá géplakatost és hegesztőt. Fizetési mód órabér + természetbeni lutratás. — Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság gépjavító műhelye, Szolnok. Besenvszöei út. A törökszentmiklósi Állami Gazdaság azonnali belépéssel keres növényvédő szakmérnököt vagy szaktechnikust. — továbbá két fő mezőgazdasági technikumot végzett szakembert növénytermesztési brigádvezetőnek, illetve traktoros brigádvezetőnek. A halászcsárdába gyakorlattal rendelkező, szakképzett vezetőhelyettest, továbbá a fegyveres erők klubjában lévő büfé vezetésére szakképzett vezetőt veszünk fel. — Jelentkezni iehetj a szolnoki ÁFÉSZ vendégátóipari alapegység vezetőiénél. Szolnok, Beloiannisz u. 34. szám alatt. MAv Járműjavító Üzem felvesz asztalos, ács, bognár, tetőfedő, kőműves, kárpitos, lakatos, villanyszerelő. szobafestő-mázoló szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. — Szolnok, Munkásőr u. l. szám alatt. Kunszentmártoni TÜZÉP- telepre árukiadói munkakörbe dolgozót veszünk fel. Jelentkezés: a kunszentmártoni TÜZÉP-telep vezetőjénél. A BIVIMPEX nyersbőr-kirendeltsége férfi seeédmunká«okat alkalmaz egvműszako* munkára. Ütnapog munkahét. Cím: Szolnok, Vöröshadsereg u- 29. Gyors- és génírót azonnal! belénéssel felvetőnk, flzété* — r^’ako^ia+tó» fügten — mere^ve- «re^int. — .TfO^+keT^seket? 'Polvotrja+OS** 1pUf»£rA n szolnoki T *»r>kiadó Vállalathoz kérjük beküldeni. A szandaszőilősi Vőrösmező Tsz pályázatot hirdet egyetemet — vagy főiskolát végzett közgazdász*: állásra, üzemgazdász munkakörbe. — illetmény megegyezés szerint. Részletes pályázatot a termelőszövetkezet központjába: Szandaszőllősre kérjük megküldeni. Vörösmező Tsz Szandaszől- lős. A NEFAG szolnoki Erdészet — szajoli fafeldolgozó üzemébe — szalagfűrész kezelésében jártas tmk kanbantartót keresünk Felvételre. Jelentkezni lehet a szájon üzemben. HIRDETMÉNY Elveszett a szolnoki Állami Gazdaság Szolnok, Szigligeti u. 2. sz. MNB 450-0789? Tiszavárkonyi üe. 215 feliratú bélyegzője. — Használata 1573. november 9 1 öl érvénytelen. VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT olajtüzelésű kazánhoz azonnali belépéssel felvesz a tiszaföldvári Lenin Tsz. Költséget csak felvétel esetén térftünk. Ügyintéző: Bohus Pál. Telefon: 52. A kunhegyest Vegyesipari Szövetkezel háztartási-kisgép Javításában Jártas elektroműszerész szakmunkást azonnal! belépéssel félvesz. Jelentkezés személyesen a szövetkezet munkaügyi előadójánál Kunhegyes, Kossuth u. 33. Azonnali belépéssel húsipari szakmunkásokat, férfi, női betanított munkásokat és segédmunkásokat veszünk feljelentkezés: Szolnok megyei Állatforgalml és Húsipari Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Vágóhíd u. 70. 4 Felveszünk 18 éves kortól december 3-án induló 6 hetes T—100-as lánctalpas traktorvezető tanfolyamra jelentkezőket. Cím: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Békés- és Csongrád megyei irodája. 5540 Szarvas. Ingyen beutazhatja Európa országait, ha a MAV pzolgálatába lép Szolnok Állomás Főnöksége azonnali belépéssel felvesz érettségivel, vagy általános iskolai végzettséggel rendelkező 18—45 éves dolgozókat, K ÖCSIBEN DEZON EK, VONATFÉKEZÖNEK, JEGYVIZSGÄL0NAK (elsősorban nőket) Jegy vizsgálókat • Jászberény állomáson is felveszünk. Kiképzési idő: Kocsirendező és vonatfékező 8 hét jegy vizsgáló 3 hónap Kiképzés alatti bérezés tanult munkakörtől függően: 1400—1800 Ft-ig. A vizsga letétele után a bérek a kollektív szerződésben foglaltak szerint növekednek! Munkásszállást biztosítunk. A. fenti munkakörökben a nyugdíj korhatár férfiaknál 55 év, nőknél 50 év. Juttatások: Bel- és külföldi utazási kedvezmény, szabadjegyek! (Szállítási kedvezményt Munkaruha, egyen- és védőruha! A felvétélkor már kedvezményt adunk, EDRŐPA EGYIK LEGKORSZERŰBB ÁLLOMÁSÁN DOLGOZHAT Modern vasút, könnyebb, biztonságosabb munkavégzés Várjuk jelentkezését: Felvételi Irodánkon Szolnok. Sáevári krt. 33.. vagy Szolnok, ill Jászberény állomásokon. i