Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-04 / 206. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 4. Közel-keleti körkép A hírügynökségek jelentései arról tanúskodnak, hogy a Közel-Keleten a legutóbbi órákban is folytatódott a rend­kívül élénk diplomáciai tevékenység. Dr. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára megérkezett Ammanba, kőrútjának utol­só állomására. Waldheim, mint Kairóban, itt is elnézést kért, amiért véletlenül Izrael fővárosának nevezte Jeru­zsálemet — Kairóban ezt már korábban megtette. Aligha férhet kétség ahhoz, hogy ez a diplomáciában talán nem túlságosan gyakori eset, amikor valóban nem tudatos nyelv­botlásról van szó, hanem — közhasználatú, rádiós kifejezés­sel — szabályos „bakiról”, pillanatnyi kihagyásról. Bármi­lyenek a jelenlegi tehetségek és kilátások ebben a hagyo­mányosan neuralgikus térségben, minden komolyabb ren­dezés alapja hosszabb távon csak a világszervezet és a Biz­tonsági Tanács közismert álláspontja lehet. Az az állás­pont, amelyet maga a főtitkár is képviselt és képvisel, és amelynek szellemében kísérelte meg jelenlegi körútját is. Sem ő, sem a nemzetközi közvélemény nem várhatott ettől az utazástól gyors és látványos eredményeket. Ehhez a közel-keleti helyzet túlságosan bonyolult. A legutóbbi fej­lemények arra utalnak, hogy az arab világon belül most a jelek szerint ismét módosuló erővonalak képe sem teszi egy­szerűbbé ’ a kibontakozást. Egyiptomban és Líbiában ünnepségeken hirdették meg a két ország közötti únió megalapozását, amelyre szemmel- láthatólag az egyiptomi „fontolva haladás” és a líbiai „azon­nali egyesülést!” álláspont közötti kompromisszum nyomja rá a bélyegét. Az ebből következő sajátos légüres teret mindkét fél másirányú aktivitással igyekszik betölteni. Egyiptom elnöke a minap találkozott Szaúd-Arábia ki­rályával, megbízhatónak tűnő hírek vannak forgalomban arról, hogy hamarosan megjavul Kairó és a jordániai Ha- semita Királyság székhelye, Amman eddig jéghideg viszo­nya. Ugyanakkor Kadhafi, aki nem vett részt a líbiai ün­nepségeken, hosszas beszélgetést folytatott Habib Burgiba tunéziai elnökkel és Arafattal, a palesztin vezetővel. Ezek a mozgások nincsenek szinkronban az egyiptomi—líbiai únió politikai, töltésével, időben — és ez sem lehet véletlen — mégis, egybeesnek azzal. A Közel-Keleten nem ez az egyetlen ellentmondás, amelyet csak az idő oldhat fel. (KS) Waldheim Jordániában Kurt Waldheim, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének közel-keleti ténymegállapító körúton lévő főtitkára tegnap megkezdte tanácskozásait Jordániában az ország hiva­talos személyiségeivel. A főtitkár, hétfőn délelőtt tárgyalt Husszein jordániai uralkodóval és Hasszán trón­örökössel. Ez utóbbi megbe­szélésen részt vett Rifai jor­dániai miniszterelnök is. A megbeszéléseket követő­en Waldheim rövid látoga­tást tett a Jordániát Izrael­től elválasztó tűzszüneti vo­nal mentén, és meglátogatott egy Amman közelében lé\%. palesztin menekülttábort. A tábor vezetői a látogatás so­rán memorandumot nyújtot­tak át az ENSZ-főtitkárnak, s ebben a megszállt arab te­rületekről való izraeli vissza­vonulás alapján sürgették a közel-keleti konfliktus meg­oldását. Ammanba visszatérve Waldheim ismét tárgyalóasz­talhoz ült Rifai miniszterel­nökkel és más jordániai hi­vatalos személyiségekkel. A leiszabadító erők egybe hangolt támadása A kambodzsai felszabadító erők továbbra is folytatják az ország harmadik legna­gyobb városának, Kompong Chamm tartományi székhely­nek az ostromát. Az ország déli résziében, a 4. számú or­szágút menten meghiúsítot­ták a rezsim alakulatainak támadási kísérletét, sőt az országút egy újabb szakaszát is ellenőrzésük alá vették. Kompong Chamnál a fel­szabadító erők észak és dél­nyugat felől egybehangolt tá­madásokat indítottak, s egy­idejűleg hozzáláttak a város környékén elszigetelődött el­lenséges gócok felszámolásá­hoz. A 4. számú országút men­tén, a fővárostól 32 kilomé­terre újabb útszakaszról űz­ték ki a Phnom Penh-i rezsim alakulatait. A rezsim kato­nasága a fővárostól 20 kilo­méterre megpróbált a 4. szá­mú országúton egy szakaszt visszafoglalni, de a kísérlet kudarcba fulladt: a felszaba­dító erők álcázott fedezékei­ben megvárták, amíg az el­lenfél 75 méterre megközelíti őket, majd gépfegyverből tü­zet nyitottak. A kormánycsa­patok súlyos veszteségeket szenvedtek és visszavonulás­ra kényszerültek. Jóllehet az akcióban felhasználták az Egyesült Államok „ajándé­kát”, több 105 milliméteres üteget is. A VDK külügyminisztéri urnának jegyzéke » Szökni próbált az osztrák repülőgép A Csehszlovák Szó cialista Köztársaság külügy- nisztériuma tegnap a prágai osztrák nagykövetségnél tiltakozott amiatt, hogy egy osztrák repülőgép szep­tember 2-án megsértette Csehszlovákia légiterét. A repülőgép mélyen behatolt Csehszlovákia fel­ségterülete fölé. annak ellenére, hogy az időjárási fel­tételek és a látási viszonyok jók voltak. Amikor egy csehszlovák katonai repülőgép legénysége követésre szólította fel az osztrák gépet, az osztrák pilóta meg­kísérelt ez elől kitérni, és összeütközött egy másik csehszlovák repülőgéppel. A szerencsétlenségben el­pusztult az osztrák gép legénysége, a csehszlovák re­pülőgép kényszerleszállást hajtott végre. Hanoiban közzétették azt a jegyzéket, amelyet a VDK külügyminisztériuma inté­zett a nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság tag­államai — Lengyelország, Magyarország, Indonézia és Irán — külügyminisztériu­mához. A jegyzék hangsúlyozza: tekintettel arra, hogy a nem­zetközi felügyelő és ellen­őrző bizottság az eléje tű­zött feladatok alapvető ré­szét végrehajtotta, megfele­lő tapasztalatot szerzett ap­parátusa munkájának és te­vékenységének megszervező ­Teleíonkémkedés az NSZK-ban Eddig Ismeretlen részlete­ket tárt fel a Német Kom­munista Párt (DKP) az NSZK-ban folyó ^ amerikai telefonkémkedésről. A DKP Hanau városa és 'árósi vezetősége legutóbbi ildöttértekezletén olyan té­nyeket hozott nyilvánosságra, amelyek arra engednek kö­vetkeztetni. hogy eddig az amerikai titkosszolgálatnak a nyugat-németországi telefo­nok lehallgatására folytatott tevékenysége tényleges ará­nyainak csak egy lőréd4'- vált ismeretessé. Az Algírtól 20 kilométerre lévő „Club des Pins”-bcn vasár­nap megnyílt az el nem kötelezett országok külügyminisz­tereinek értekezlete, amelyen a szerdán kezdődő csúcsérte­kezletet készítik elő Holnap kezdődik a csúcstalálkozó Algírban Algír szeptember első he­tére a „harmadik világ” fő­városa lett: itt rendezik meg az el nem kötelezett országok negyedik csúcsértekezletét. A konferenciára közel nyolc­van országból érkeztek kül­döttségek, mintegy hatvan állam- vagy kormányfő ve-J zetésével. Az algériai fővá­ros vendége lesz többek kö­zött Tito jugoszláv, Szadat egyiptomi, Makariosz ciprusi elnök, Indira Gandhi indiai, Fidel Castro kubai miniszter- elnök stb. Első ízben vesz részt teljes jogú tagként az el nem kötelezettek csúcsér­tekezletén, a DIFK küldött­sége, amelyet Nguyen Huu Tho, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Köz­ponti Bizottsága elnökségé­nek és a DIFK konzultatív tanácsának elnöke vezet. Az értekezletre meghívták 14 felszabadító mozgalo képviselőit is. A konferencia három sza­kaszos. Szombaton a hajnali órákban fejezte be munká­ját a 16 ország képviselőiből álló előkészítő bizottság. A háromnapos tanácskozáson a konferencia napirendjére, va­lamint az új felvételi kérel­mekre vonatkozó ajánlásokat hoztak, amelyeket a második szakaszban összeülő minisz­teri tanács elé terjesztenek. A bizottság kedvezően fog­lalt állást Peru, Oman. Ka­tar, Argentína és Bhutan tel­jes jogú tagságára irányuló kérelmével kapcsolatban. Málta jelölésének, valamint Svédország vendégként tör­ténő meghívásának kérdését a külügyminiszterek tanács­kozása elé terjesztik. Itt dön­tenek Banglades felvételéről is, amely az algíri találkozó előtt terjesztette elő ez irá­nyú kérését. A külügyminiszterek vasár­nap délután kezdték meg ugyancsak három napra ter­vezett ülésüket, majd szep­tember 5—8 között tartják meg a tulajdonképpeni csúcs- találkozót. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta Fülöp Edinburghi herceget, aki nem hivatalos látoga­táson van a Szovjetunióban. GENF Az európai biztonsági ér­tekezlet második szakaszát előkészítő koordinációs bi­zottság vasárnap délután újabb ülést tartott, hogy megpróbálja megoldani a nem európai földközi-tenge­ri országoknak a második szakaszban történő meghall­gatása kérdését. VARSÓ Bialystokban vasárnap megtartották az új termés hagyományos ünnepét, ame­lyen Edward Gierek, Hen­ryk Jablonski és Piotr Jaro- szewicz is részt vett. Az ün­nepi beszédet Jaroszewicz miniszterelnök tartotta. WASHINGTON George Shultz amerikai pénzügyminiszter, az elnök gazdasági tanácsadója októ bér elején ellátogat a Szov­jetunióba, Jugoszláviába és az NSZK-ba, — jelentette be az amerikai kereskede­lemügyi minisztérium. BRÜSSZEL Szeptember 10-től vissza­állítják a Közös Piac or­szágaiban a korábban át­menetileg megszüntetett be­hozatali vámot a marhahús­ra. A vámtételek átmeneti­leg még a korábbiaknak valamivel alacsonyabbak lesznek s egváltalán nem vonatkoznak - is im­portjára. ROMA Tegnap a nápolyi 'árvány- kórházban meghalt egy újabb kolerás beteg: egy 63 éves nő ErcolánóbóL Az elsők között szállították kórházba súlyos állapotban. A Rómában hétfőn virra­dóra meghalt 88 éves férfi­ről megállapították: halálát kolerás fertőzés okozta, amelyet a fogyasztott ten­geri kagyló révén kapott. Ezzel az olaszországi kolera- járvány áldozatainak száma 14-re emelkedett. CHILE Itjak tízezrei vállalnak önkéntes munkát Ma munkástüntetés a, kormány meilett — Élelmiszer jokomány az NDK-ból Míg a chilei reakció mind politikai, mind gazda­sági téren a népi egység­kormány megdöntésére tör, az ország haladó érzelmű polgárai egyre erőteljeseb­ben fejezik ki szándékukat a forradalmi vívmányok megvédésére. A chilei ifjú­sági mozgalom „a haza önkéntesei” akciót bóntakoz- tattak ki országszerte és en­nek keretében lányok és if­jak tízezrei vállalnak na­ponta 16—16 órás önkéntes munkát a szállítás, az élel­miszerellátás. a termelés és az üzemanyagellátás bizto­sítására. A chilei fővárosban ma — Allende megválasztásá­nak harmadik évforduló­ján — munkástüntetés lesz a kormánypalota előtt a népi egység támogatására. Az internacionalista se­gítség példájaként tegnap megérkezett Valparaiso ki­kötőbe a Theodor Fontane NDK-hajó, amely a néhány nappal ezelőtt érkezett Ra- deberg-hez hasonlóan, élel­miszert hozott Chilébe. A napokban várják az NDK- ból a J. G. Fichte hajót is. A Német Demokratikus Köztársaságból érkező kül­demények értéke csaknem 32 millió márka. Santiagóban közölték, hogy a fegyveres erők egy­ségei az ország déli részé­ben illegális katonai kikép­zőtelepet fedeztek fel és őrizetbe vették a szélsősé­ges baloldali forradalmi mozgalom (.MIR) húsz tag­ját. Costro Guayanában Az el nem kötelezett orszá­gok algériai értekezletére utazó kubai küldöttség, ame­lyet Fidel Castro vezet, va­sárnap este rövid, hivatalos látogatásra Guayanaba érke­zett. A kubai delegáció teg­nap délután Trinidad-Toba- góban villámlátogatást tett. E látogatásokat, amelyek Kuba „karibi nyitásába” il­leszkednek, az előzte meg, hogy a négy Karib-tengeri ország ez év elején rendezte diplomáciai kapcsolatait a szocialista Kubával, s egyre élénkülnek a kereskedelmi kapcsolataik is. Guayanából származó hírek szerint na­pokon belül megnyitják a „Havanna—Karibi” járatot, amely a kubai fővárost köti maid össze Jamaicá-val, Tri- nidad-Tobagóval. Barbados- sal és Guayanával. SCHEEL: Az NSZK nem mond le Nyugat-Berlin külföldi képviseletének jogáról Walter Scheel nyugatné­met külügyminiszter tegnap a Nyugat-Berlinről szóló négyoldalú megállapodás alá­írásának második évforduló­ja alkalmából Nyugat-Berlin - ben mondott beszédében azt erősítgette, hogy az NSZK „nem fog lemondani Nyu­gat-Berlin külföldi képvise­letének jogáról”. A bonni kormány — fűzte hozzá — most és a jövőben is „na­ponként teljesíteni fogja Nyugat-Berlinnel szemben vállalt kötelezettségeit”. A bonni diplomácia vezető­je ugyancsak tegnap nyilat­kozott a rádióban is. Ko­rábbi kijelentéseinek hang­nemét némileg tompítva mon­dotta. „bízik benne, hogy si­kerül áthidalni a csehszlo­vák—nyugatnémet tárgyalá­sokon felmerült nehézségeket, és teljesen tisztázni a nyu­gat-berlini problémát”. A CUKORGYÁRI IDÉNYRE szeptember elsejétől december végéit, férfi és női fizikai ^c*aczákaj veszünk fel. Kedvezményes ebédet viaekt férfiaknak munkésszállást biztosítunk. SZOLNOKI CUKORGYÁR ! fémmunkás Fiatalok szerezzetek szakmunkás bizonyítványt! A „Fémmunkás” Vállalat kecskeméti gyára 1973. szeptember hónapban Szerkezetlakatos szakképesítés megszerzéséhez 1 éves tanfolyamot indít. Jelentkezési feltételek: 20. életév betöltése 1974. szeptemberéig. Általános iskolai végzettség. A képzés a gyár területén történik, a folyamatos részvétel kötelező. A tanfolyam költségeit gyárunk fedezi, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út. 6. Határidő: szeptember 15. "ben, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság kormánya, a nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottságról szóló 7. cikkelye alapján felvetet­te a bizottság személyi lét­száma csökkentésének kér­dését. A VDK külügyminisztéri­uma rámutat, hogy a VDK kormánya értesítette erről az Egyesült Államokat is, és kéri a tagállamok kormá­nyait, tanulmányozzák a bi­zottság tevékenységében résztvevő csoportjaik létszá­ma mielőbbi csökkentésének kérdését.

Next

/
Thumbnails
Contents