Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-21 / 221. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 21. A chilei dráma (3.) Elindultak a páncélosok Népművészeti verseny a Vinqisz parkban Nemrég népművészeti ver­senyt rendeztek a litvániai Vilniuszban, a Vingisz park­ban. Százötven népművész mutatta itt be tudását a város sok ezer lakosa és vendége jelenlétében. Faze­kasmesterek, kovácsok, hor­golónők messzeföldön híres munkáiban gyönyörködhet­tek a látogatók. Litvániában nem újdonság a népművé­szeti verseny, de ilyen nagy­szabású találkozóra csak most, Vilniusz alapításának 650. évfordulója alkalmából került sor. Elhatározták, hogy ezentúl évente rendez­nek tömeges jellegű népmű­vészeti seregszemlét. Lj épülelek—régi téglából Az elmúlt két év során 12 régi épületet restauráltak a védett üzbég városban, Hi- vában. Közöttük van a Sir- gazi-Han papi iskola, ahol már a XVIII. század eleje óta áll a híres Miszkan- Fazilan, a Tudósok Háza. Itt élt és tanult a neves türkmén költő, Mahtumkuli. A restaurátorok az újjáépí­tett középkori kemencékben a régi módszerek szerint előállított anyagokat éget­tek ki: a tégla, a majolika és a kerámia alapanyaga ugyanaz a különleges keve- rékű agyag, amelyet az el­múlt századokban a hivai mesterek használtak, s amelynek keverési arányát titokként őrizték. Vízcsapból forrásvíz Az NSZK-ban nemrég for­galomba hozott, miniatűr vízmű, bármilyen vízvezeték­csaphoz hozzákapcsolható. A „Pur-O-Water” készülék, a köztudottan katalitikus tulajdonságokkal rendelke­ző, aktív szénnel működik. A szűrőberendezés a vízve­zeték vázét a klórtól, egyéb vegyi szennyeződésektől, va­lamint a rozsdától és a kü­lönböző — különösen a nagyvárosokban észlelhető szagoktól egyaránt megtisz­títja, anélkül, hogy kivonná a víz ásványi nyomelemeit. Ilyen, szinte „forrásvíznek” mondható vízzel a kávé és tea zamatosabbá, az ételek íze aromásabbá tehető. A csecsemők ételének íze job­bá válik, a szűrő alkalmazá­sa a fertőző megbetegedése­ket is kiküszöböli. Chilében 1891-be — nyolc­vankét évvel ezelőtt — pol­gárháború volt. A Mannlic- her-puskák korában tízezer halottja volt a harcoknak. A szocialista párt lapja, a Náción figyelmeztetőként, mementóként erről a régi polgárháborúról közölt az Tavaly ősszel a kormány tudomására jutott az úgyne­vezett Szeptember-terv. Ez a jobboldali ellenzék pon­tosan kidolgozott taktikája volt a hatalom átvételére. Néhány napot szántak az akcióra: a fuvarozók és a kiskereskedők sztrájkja ve­zette volna be, majd az el­látási nehézségek miatt fel­lépő elégedetlenséget kihasz­nálva tömegeket kívántak az utcára vezetni, merény­letekkel akartak pánik-han­gulatot kelteni, aztán lépett volna a hadsereg. A Szep­tember-terv akkor kudarcba fulladt, elmaradtak ugya­nis az ellenzék-párti tömeg­akciók, a katonai szervezke­dést pedig leleplezték. Ami nem sikerült néhány nap alatt, azt az ellenzék puccsista része egy év alatt valósította meg. Pontosan ugyanaz volt a forgató- könyv, s bár ezúttal sem si­került megnyerniük a tö­megek támogatását, a kato­nai akció megdöntötte a kormányt. Most is sztráj­kokkal kezdődött. Chile sa­játos viszonyai között (alig A magán szállítók szövet­ségének főtitkára, Vilarin a legrosszabb kapcsolatban állt ThiemeveL a Haza és Szabadság elnevezésű szél­sőjobboldali terrorszervezet fővezérével. (Thieme maga vallott erről elfogatása után.) A fasiszta szervezet főnöke „halottaiból támadt fel”. A népi kormány hata­lomra jutása után megren­dezte saját „repülőszeren­csétlenségét” a Csendes óce­ánon, majd jelképes teme­tése után Argentínából ne­kilátott a fasiszta terrorak­ciók szervezéséhez. A Haza és Szabadság emberei júli­us 23-a és szeptember 5-e között 1015 terrorcselek­ményt hajtottak végre. Meggyilkolták Allende elnök számysegédjét, közhivatalo­kat, távvezetékeket, olajve­zetékeket, üzemeket robban­tottak föl, megtámadták a haladó szervezetek székhá­zait. elmúlt hetekben képeket. Akkor már érezni lehetett: a jobboldal mindenre elszán­ta magát, s semmi árat nem érez drágának a kormány megbuktatásáért. Fényké­pekkel viszont nem lehetett megelőzni a támadást. van vasút), a tehergépko­csi- és autóbusz-tulajodono- soknak meghatározó szere­pük van az ellátásban, a tö­megközlekedésben. A fei- fellobbanó sztrájkok nyo­mán az elmúlt három hó­napban teljesen megbénult az országban minden szál­lítás. Csak a rendfenntartó erők és a diák önkéntesek (szüntelen életveszély köze­pette végzett) közbeavatko­zása mentette meg a nagy­városokat az éhhaláltól. A sztrájk három hónapja vég­sőkig feszítette a húrt. A kormány egy ideig abban reménykedett, hogy a mun­kabeszüntetés terheit a fu­varozók sem tudják hosszú­távon vállalni. Csak az utóbbi napokban derült ki, honnan voltak a sztrájko- lóknak tartalékaik. Az el­lenforradalom kirobbanása előtti napokon jutott a né­pi kormány tudomására, hogy a nemzetközi nagytő­ke (elsősorban az amerikai konszertek) az utolsó negy­ven napban 1 millió 200 ezer dollárt juttatott a sztrájkoló fuvarozóknak. A terror, a sztrájk még mindig sem lett volna elég hatásos előkészítése az el­lenforradalomnak, ha a ke­reszténydemokrata párton belül nem kerül többségbe a kormányt mindenáron — szószerint mindenáron — megdönteni kívánó irányzat. A parlament, a keresztény- demokraták befolyása alatt lévő bírói testület — és egy­re inkább a hadsereg vált a terrorcselekmények védel­mezőjévé. A parlament megakadályozta a kormány hatásos intézkedéseit, a bí­róságok — „bizonyítékok hi­ányában” — sorra szabadon bocsátották a fegyvert rej­tegető terroristákat. Valpa- raisóban, az ország második legnagyobb városában pél­dául a bíróság menesztette a rendőrfőnököt, mert ház­kutatást tartott a Haza és Szabadság székházában. Igaz, bombákat, fegyevere- ket, lőszert találtak —, de a házkutatásra nem volt bí­rói végzés. A keresztényde­mokratáknak a puccsisták­kal való együttműködését mutatja, hogy éppen a leg- kiélezettebb helyzetben sza­kították meg a tárgyaláso­kat a kormánnyal, s hogy az ellenforradalom kirobba­nása után kifejezték szoli­daritásukat a hatalomra ke­rült tábornokokkal. Utolsó szó a hadseregé A roham utolsó szakaszá­ban a hadseregé volt a szó. A parlamentnek a fegyverel­lenőrzésre hozott törvényére hivatkozva a felső hadveze tés nagyarányú razziákat rendezett a gyárnegyedek­ben, üzemekben. Ezzel egy­részt az ellenforradalom utáni ellenállást kívánták meggyengíteni, másrészt szembe akarták állítani a munkásságot a katonaság­gal. 1973. szeptember 11-én, kedden reggel kirobbant az ellenforradalom. Brutalitás­ban semmiben sem külön­bözött ez az akció más fa­siszta hatalomátvételektől. Bebizonyosodott— a változó nemzetközi helyzet ellenére — az imperializmus, az osz­tályharc osztályharc ma­radt. A jobboldal rohama el­len — egyre több hír szól erről — a munkásság szer­vezett erői, a hadsereg ha­ladó része felveszi a küz­delmet. A chilei munkás- osztályt nem győzték le. Al- lende, a mártír, akinek ne­ve mindörökre bekerült a haladásért küzdők legjobb­jai közé, egyik utolsó beszé­dében azt mondta: „Chile dolgozói érettebbé, tapasz­taltabbá, öntudatosabbá vál­tak, mint bármikor azelőtt”. Az alkotmány elleni brutá­lis támadás, a népszerű, tör­vényesen megválasztott el­nök meggyilkolása, a polgár­ság széles rétegei számára is nyilvánvalóvá tette: nem az alkotmányos rend védel­mében, hanem fasiszta dik­tatúra létrehozására indul­tak el az elmúlt hét kedd­jén a páncélosok. De Chilé­ben a harc tovább folyik azokért az eszmékért, ame­lyeket 1970-ben a Népi Egy­ség zászlajára tűzött. (VÉGE) Ivcrcszty András Szeptember-! érv 1015 terrorcselekmény r * # * <> Az előadó előad. A hall­gató hallgat. Az előadó azért előadó, hogy előad­jon, következésképpen a hallgató azért hallgató, hogy hallgasson. De, hogy az előadó mennyit ad elő illetőleg a hallgató meny­nyit, az egyenes arány­ban és szoros összefüggés­ben áll azzal a papír- mennyiséggel, amit az elő­adó a kézben tart, s amit a hallgató éberen figyel, hogyan fogy. Mármint az előadó kezében. Talán évszázados íratlan szabály, hogy az előadó és a hallgató közötti kölcsö­nös megértő és türelmi kapcsolat alapja az, hogy az előadó a már elmon­dott szöveget tartalmazó lapot szépen és akkurátu­sán lehelyezi maga elé az asztalra. így a kezében lé­vő és az elmondott szö­veggel egyenes arányban fogyó papírlapok vastag­ságából, illetve vékonyodá- sából, még egy kevésbé gyakorlott hallgató is ki­következtetheti: mennyi van még hátra. A kezdők néha öt percet is téved­nek, a gyakorlattabbak egy-két perc differenciával tisztában vannak, mikorra hangzik el, hogy: „... s ehhez kívánok önöknek a magam nevében is erőt, egészséget..míg a rendszeres értekezletre já­rók másodpercnyi pontos­sággal ébrednek az utolsó papírlap asztalra suhanó zizzenésétől. Érthető ezek után, hogy Az első két-három ol­dalnál — tévedni emberi dolog — mondom erre gyanakodtam, ám hallgató­társaimmal együtt megdöb­benve vettem tudomásul, lanuhn íui y az előadó és hallgató viszonyáról Röviden o közelmúltban egyre fo­kozódó meglepetéssel, majd ingerültséggel figyeltem, mint rakja a kezében tar­tott papírlapok alá — nem az asztalra, a papír­lapok alá! — az előadó a beszéde elmondott szöve­gét. Először úgy véltem, hogy szórakozottságból, vé­letlenül, a kellő odafigye­lés hiánya miatt követke­zik be' ez a minősíthetet­len és merőben szokatlan, az előadók és a hallga­tók békés egymás mellett élése szempontjából ör­vendetesnek aligha nevez­hető eset — miszerint va­laki, aki előad, az nem az1 asztalra, hanem a kezé­ben tartott beszéd többi papírja alá dugja a már elmondott szöveget. hogy itt nem tévedésről, hanem egy tudatos maga­tartásról, a hallgatóság fi­gyelmen kívül hagyásáról, egy íratlan szabály dur­va megsértéséről van szó. Csak ültem és méltatlan­kodtam, mivel az előadó már a huszonnyolcadik perce beszélt, és a kezé­ben tartott papírok töme­ge semmit sem változott, s emiatt fogalmam sem volt róla, de másnak se: meny­nyi és mennyi? Az előadó csak beszélt és makacs kö­vetkezetességgel rakta a papírokat a többi alá, mi meg, hallgatók, méltatlan­kodtunk, forrt bennünk a düh, a pokolba kívántuk ezt a fickót, aki valamikor az előadás kezdete előtt az elvtársunk, kartársunk, szaktársunk volt. de ím szemtől szembe árult el bennünket, keresztül döfve lelkünk harmóniáját vas­tag papírkötegével. Teltek a percek, a ne­gyedórák és mi olyan ta­nácstalanok voltunk, mint gyermek a sötét erdőben, oly reménytelenek, mint eltévedt emberek egy bar­lang útvesztőjében és oly dühösek, mint akiket leg­szebb álmukba nem enged­nek vele aludni. Csak az előadók istene megbüntet­né valahogy! — fohász­kodtam magamban, és le­olvasni véltem számos más hallgatótársam ajkáról is az átkot. „Kedves elvtársak, ked­ves hallgatóim ... Beveze­tőben arról szeretnék szól­ni előadásomban, hogy ... Pardon ... Ezt már mond­tam ...” — makogott za­vartan az előadó, aki a szorgos alája dugdosás mi­att, lám nem vette észre, hogy a következő oldala mondandója mondandójá­nak első oldala volt vala­mikor, egy órával ezelőtt. Könnyedén, kajánul fel­vihogtunk, aztán gőgösen végigmértük a fickót, íme az isten nem ver bottal a szocializmusban sem, s ehhez kívánok magának előadó kartárs erőt, egész­séget. Gyurkó Géza Kis és nagy pénzek A világ legrégibb pénzér­méi, amelyben készítésük évszáma is látható, a lídiai (kis-ázsiai) pénzek. Ezek 2650 évvel ezelőtt voltak forgalomban. A világ legkisebb arany­pénzeit Dél-Indiában ver­ték, körülbelül 1820-ban. Ezeket az érméket „gombos­tűfejnek neveztéle, merb csupán egy szemer volt a súlyuk (0,0648 gramm). A legnagyobb ércpénz szintén Indiában készült, Sáh Dzse- hán mongol padisah uralko­dása idején (1627—1658). Súlya 2.3 kilogramm volt, átmérője pedig 13 centimé­ter. A zenekar tagjainak át­lagéletkora 6 év. A zenekar 13 éve működik, Bakuban az Elektromos Művek kol­lektívája szervezte az üzemi nek. A csöppségek több „ven­dégszereplésen” voltak idén az üzemben, ahol a papák és mamák dolgoznak. A óvoda mellett. A zenekar­ban cimbalmos, szájharmo- nikás, dobos és harmonikás tevékenykedik. Műsorukon a Szovjetunió népeinek leg­népszerűbb dalai szerepel­Szovjetunió számos óvodájá­ban vannak hasonló gyer­mek-együttesek. Rajzköreik, táncszakköreik, kórusaik mind az esztétikai nevelést szolgálják. 700 éves ólompecsét Az északkelet-bulgáriai Pliszka és Preszlav, a két egykori főváros környéke rendkívül gazdag régészeti kincsekben^ Az ásatások szünet nélkül folynak a két város környékén; a most folyó munkálatok során ér­tékes leletekre bukkantak, megtalálták Borii cár (1207— 1218) ólompecsétjét, amely egyike a II. Bolgár Biroda­lom idejéből származó rit­kaságoknak. Ezen a helyen találtak már egy másik, hasonló pe­csétet 70 évvel ezelőtt, en­nek vésete és felirata azon­ban teljesen elkopott. A most napfényre került, tö­kéletes épségben megmaradt pecsét vésése művészi kéz munkájára vall, nagyon rit­ka példánya a XIII. század eleji bolgár glyptikának. Az ilyen ólompecsétekkel, vagy aranypecsétekkel az uralko­dó leveit zárták le; a most megtalált pecsét valószínű­leg fontos okiraton volt, ami időközben elpusztult, ilyen uralkodói okiratokat magasrangú hivatalnokok­nak küldtek az udvarból. A flamingók alkalmazkodnak A szabadban a flamingók olyan félénkek, hogy ha az emberek felzavarják őket, akkor csapatosan elhagyják fészkeiket és nem térnek vissza többé. Még az ala­csonyan szálló repülőgépek is elijeszthetik őket. Ilyen nyugtalanító és zavaró ha­tásokkal pusztították ki őket Szicíliában, Egyiptomban, a Volga és az Ural torkolatá­ban. A Rhone deltájában még körülbelül 3000 pár megmaradt, ezek azonban nem költenek minden év­ben. Ha a lagúnában túlsá­gosan magasan áll a víz, ak­kor az iszapból épített fész­kek elúsznak. A területre még tudósoknak is csak kü­lönleges esetben adnak be­lépési engedélyt. Turisták nem léphetnek be, de né­ha távolról megfigyelhetik az égen ékalakban repülő fehér madarakat. A legmeglepőbb az, hogy az elfogott flamingók, ame­lyeknek a szárnyát levágják, igen gyorsan alkalmazkod­nak a megváltozott körül­ményekhez. Elefánt mint vasúti segédmunkás A Calcuttától nem mesz- sze levő Haura állomáson „betanított munkásként” dolgozik egy Pardzs nevű indiai elefánt. Nem is cse­kély munkát bíztak rá: köz­reműködik a szerelvények összekapcsolásában. Pardzs, fiatalon, az elefántok ser­dülő korában került a va­súthoz és kezdetben igény­telenebb munkát végzett: gerendákat rakott föl a va­súti kocsikra. De az okos állat „rájött”, hogy ennél értékesebb munka elvégzé­sére is képes: most már a vagonokat tologatja a sze­relvények összeállításánál. Munkáját megbecsülik. Az eddigi élelem- adagjának a r kétszeresét kapja. Cyranót is felülmúlja Az olaszországi Soragna városának 52 éves polgárát, Attilio Salvinit tüntették ki az „orrkirály” jelzővel. íme a nem mindennapi testrész méretei: hossza 64 millimé­ter, szélessége 38 millimé­ter. Ebből is látható, hogy valóban impozáns orról van szó. Arról azonban nem szól a krónika, vajon a koronát csak az orr méreteiért, vagy arányainak harmóniája és szépsége miatt ítélték oda Attilio Salvininak. Hatéves zenészek

Next

/
Thumbnails
Contents