Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-05 / 182. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. augusztus 5. Történelmi lehallgatások ♦ Az egész világot elképesztették az amerikai belpolitikai botrányok, különösen a lehallgatások. Szinte úgy tűnik, nincs is olyan munkatársa a kormánynak vagy az elnöki hivatalnak és olyan politikusa az ellenzéki Demokrata Pártnak, akinek ne hallgatták volna le telefonbeszélgetéseit. A rejtett mikrofonok olyan bonyolult szövevénye vette körül az amerikai funkcionáriusokat, hogy szinte csoda, hogy az emberek nem botlottak minduntalan a kábelekbe. A lehallgatás nem új dolog a politikai életben. Bármely hihetetlen is, különféle praktikákkal már az időszámításunk kezdete előtti időkben is lehallgatták ve- télytársaikat vagy ellenségeiket a hadvezérek, a ti- rannusok és egyéb felelős beosztású ókori funkcionáriusok. Ismeretes a szüraku- szai Dionüszosz esete, aki úgy tette ártalmatlanná az ellenzéki vezetőt, hogy egy falba vájt üregen út 60 méter távolságból kihallgatta beszélgetésüket. Magnója ugyan nem volt, de abban a korban, az időszámításunk előtti V. században erre még nem is volt szükség ahhoz, hogy az ember fejét vegye egy-két ellenzéki politikusnak. > Leonardo da Vinci, a lángelméjű festő, szobrász és építész, mint sokoldalú ember, a lehallgatási módszerek iránt is érdeklődött. Ludovico herceg palotája építésekor a termeket „lehallgatókészülékekkel” látta el, vagyis olyan csatornákkal, amelyeken át a( herceg kihallgatta legalázatosabb alattvalóinak bizalmas tárgyalásait. Néhány udvaroncnak ezek a titkos csatornák okozták a vesztét. Később számos reneszánsz palotában alkalmazták a Leonardo da Vinci által bevezetett módszert. A lehallgatás korszakának igazi hajnala azonban a II. világháború után virradt fel. Ekkor találták fel az elek: Ironcsövet helyettesítő tranzisztort, s ez egycsapásra forradalmasította a hírközlést és egyben a kémkedést is. Az első tranzisztorok azonban valóságos óriások voltak a maiakhoz képest, amelyekből egy 2x2 milli- métemyi területen több százat is elhelyezhetünk. A minikéinek, vagyis a lehallgatókészülékek először akko- r4k voltak, mint a cigaretta- doboz, ma már az egész készülék elfér egy borsószemben, ha a helyzet úgy kívánja. És nem 60 méterről, mint Dionüszosz esetében, hanem akár 60 kilométernyi távolságból is kihallgatható: ki ki ellen sző összeesküvést. A * •• rr JOVO kontinense övezetre gondol, hogy az olajban gazdag Venezuelát a Standard Oil tartományának tekintik, hogy Chile évtizedeken keresztül az Anaconda réz-monopólium hűbérbirtoka volt, a középamerikai országokat pedig az United Fruit magánterületének tartják. Másfél milliárd dollár évente. Ez az amerikai magántőke hivatalosan beismert haszna. Sokszorosa a háború előttinek. A „Newsweek” című hetilap szerint a legutóbbi évekig az amerikai beruházóknak évi 11,8 százalékos tiszta profitjuk volt Latin-Amerikában, ösz- szehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ez a mutató Európában 6,7 százalék, az Egyesült Államokban mindössze 3,4 százalék körül alakult. Enyhítené az elmaradottságot, ha a külföldi mononó- liumok a Latin-Amerikában feltárt nyersanyagot a helyszínen dolgoznák fel. A világtermelés 50 százalékát adó bauxitot azonban csak 0,7, a rezet 0,1 százalékBan dolgozzák fel a kontinensen, a többit az Egyesült Államokba, vagy olyan harmadik országba viszik, ahol még alacsonyabb a munkabér és az adó. A külföldi tőke rablógazdálkodásának jövőre is, kiható tragikus eredménye, hogy a kontinens egyszerűen képtelen saját erejéből tőkét felhalmozni, iparosítani. Külső segítségre, kölcsönök felvételére kényszerül. Ezeket ismét csak az Egyesült Államoktól, illetve az amerikai ellenőrzés alatt álló nemzetközi pénzügyi szervektől kapják. A ViAz ENSZ felmérései szerint a világ természeti kincsednek 23 százaléka (az ismert tartalékokat is beleértve) található a latin-amerikai kontinens felszínén és földjének mélyén. A világ vízienergia készletének 10,1 százaléka, a kőolaj 17,5, a vasérc 11,3, a bauxit 50, a réz mintegy 28 százaléka található itt, s közismert, hogy a kávé, a kakaó, a cukor, a gyapot és a kukorica termelésének, valamint <a halászatnak, a marEszak-amerikai vállalat szék háza a brazíliai Sao Paolóban Támad a chilei jobboldal — Válság Uruguayban — Őrségváltás Argentínában: ilyen és hasonló címek jelentek meg a legutóbbi hetekben a világlapok címoldalain. Latin-Amerika ismét a közvélemény érdeklődésének központjába került. „Kontinensünk az a földrész, ahol az emberéletnek pontosan kiszámítható éra van” — állapította meg a Latin-amerikai Szolidaritási Értekezlet havannai határozata. A statisztikai adatok összevetéséből kiderül, hogy Latin-Amerikában percenként négy idő előtti elhalálozás történik, ugyanezen idő alatt az Egyesült Államok mekhalandóság nyolcszor magasabb, mint Európában. E tapasztalatok nyomán önkéntelenül felmerülő „hogyan lehetséges mindez” kérdésre a helyszínen többnyire a következő választ adják: a külföldi, elsősorban az észak-amerikai tőke korlátlan, kíméletlen rablógazLalin-Amerika mezőgazdasága Földünknek ezen, a részén tapasztalható gazdasági állapotok másik rákfenéje az agrárreform megoldatlansága. A világ jelenleg megművelhető földterületének 7,1 százaléka található Latin- Amerikában. Ezeknek a területeknek azonban csak töredékét, mindössze 5,5 százalékát művelik, sőt egyes országokban ez az arányszám mindössze 2,5 százalék. A magyarázat: a földesurak — a kontinens művelhető földjeinek 84 százalékát a lakosság 5 százaléka birtokolja — nem művelik és nem műveltetik földjeiket, ugyanakkor minden lehetséges módon elzárkóznak a földreformtól, de még a bérbeadástól is. A helyzet rohamosan romlik azért is, mert a kontinensen egyre fenyegetőbb méretű a „demográfiai robbanás”: 1920 és 1970 között 131 millióról 270 millióra nőtt a lakosság száma. Ezek az adatok egyszerre jelzik a tragikus gazdasági és társadalmi élmaradottsá- got, illetve az abból fakadó feszültség levezetését egyedül megoldani képes radikális forradalmi változás igényét. Kuba, majd Chile, de az állandóan felszínre kerülő és megismétlődő politikai mozBrazil parasztasszony gyermekeivel tőkései percenként négyezer dollár nyereségre tesznek szert a kontinensen. A számítás eredménye: egy emberélet egyenlő 1000 dollárral. ' i i És ennek a tragédiának egy olyan kontonens szolgáltat naponta drámai színteret, amely a szárazföld 15 százalékát (24,2 millió km1), a föld népességének 7 százalékát (275 millió) mondhatja magáénak, s amelyet va- lószínűtlenül gazdag természeti kincsei miatt „A Jövő Kontinense” néven szók talc emlegetni. dálkodása következtében. Húszmilliárd dollár. Ennyi az Egyesült Államok latinamerikai tőkebefektetésének összege, — hivatalos amerikai fórrások szerint. Ebből 10—13 milliárd doiliárra beha- és juhtenyésztésnek világelsőségét, vagy nagyon tekintélyes hányadát is e kontinens mondhatja magáénak. Mégis e kivételes adottságú, gazdag földrészen a népesség 60 százaléka éhezik, <5 százaléka analfabéta, 90 millió parasztnak nincs földje, a teljes munkanélküliek száma mintegy 30 millió, az átlag életkor 38 év és a gyercsülik a magánvállalkozások ú. n. közvetlen beruházásait. Hogy ez milyen hatalmas összeg, annak érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy az Európai Közös Piac országaiban befektetett tőke mindössze 8 milliárd dollár. Érthető ezek után, hogy Panama nevét hallva, ma már mindenki csak az amerikai tulajdont képező csatornalág Bank egyik korábbi adata szerint a 20 latin-amerikai ország 11,5 milliárd dollárral tartozik az Egyesült Államoknak. Ez azt jelenti, hogy évente 1,8 milliár dollár törlesztést, illetve kamatot kell fizetniök. Latin-amerikai közgazdászok szerint minden e földrészen születő gyermek vi- lágrajöttének pillanatában már 400 amerikai dollárral tartozik. gások is arra engednek következtetni, hogy Latin-Amerikában egyre nagyobb mértékben érlelődnek a forradalmi változás feltételei. A külfö'*; tőke gúzsbakötő- befolyásának visszaszorítása, a földosztás, a feudalizmus likvidálása — ez a kontinens életének legégetőbb, halasztást nem tűrő követelése. összeállította: Tolnay László Kína: a „fejlődő országok egyike" A kínai küldöttség az UNCTAD titkárságával közölt szóbeli előterjesztésében ellenvetését nyilvánította azzal szemben, hogy a Kína és a fejlődő országok közötti kereskedelem ügyét a titkárság a maga jelentésének abban a részében tárgyalja, melynek címe: A fejlődő országok és a szocialista államok közötti kereskedelem. Peking képviselője kérte, hogy ezentúl a Kínai Népköztársaság ne mint „a szocialista országok egyike”, hanem mint „a fejlődő országok egyike” szerepeljen az UNCTAD dokumentumaiban. Pekingnek azt a törekvését, hogy a „harmadik világ” országaként ismerjék el, taktikai manőver volt, azzal a céllal, hogy Peking könnyebben megszerezhesse a vezetést a fejlődő országok között. . A nyilatkozatok, hogy a KNK a „harmadik világhoz” tartozik, ismét felfedik azt a tényt, hogy Peking politikája nem osztályelveken alapszik. Ez a vezetőség, a Kínai Népköztársaságot hol az egyik, hol a másik államcsoporthoz sorolja, aszerint, mit kívánnak az adott pillanatban a maoisták érdekei. Peking szemet húny az előtt, hogy a „harmadik világ”, a „fejlődő országok’* fogalma a nem-szocialista világ olyan, gazdaságilag elmaradott országait egyesíti,' amelyekben eltérő szociális és gazdasági feltételek, különböző politikai rendszerek« állnak fenn. A kínai vezetők azzal indokolják álláspontjukat, hogy Kína gyengén fejlett gazdasággal rendelkező szegény ország, s mint ilyen a fejlődő országokhoz tartozik. Ugyanakkor azonban megkerülik a kérdést, mi az oka ennek. Pekingnek nyilvánvalóan nem érdeke, hogy valódi, objektív választ adjon erre a kérdésre, hiszen a lényeg korántsem csupán annyi, hogy Kína — a gazdaságilag elmaradott országokhoz hasonlóan — súlyos örökséget vett át a múlttól. Az antiszocialista, kalandor politika, amelynek megvalósításához Mao Ce-tung csoportja az ötvenes évek végén hozzákezdett, elkerülhetetlenül a szocializmus alapjainak eltorzulására, nagy gazdasági kudarcokra, / az ország fejlődésének lelassulására és ennek következtében az életszínvonal romlására vezetett. Még a hivatalos kínai adatok is arról tanúskodnak, hogy a „nagy ugrás” és a „kulturális forradalom” következtében Kína egész évtizedet vesztett a gazdasági fejlődésben és ezért továbbra is meglehetősen elmaradott agrárország. Viszonylagos gazdasági elmaradottsága ellenére a KNK a világ egyik legnagyobb hatalma, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Miközben Kínát magát „szegény”, „fejlődő országnak tünteti fel, a pekingi vezetés nagy létszámú reguláris hadsereggel rendelkezik és erőltetett ütemben növeli nukleáris és rakéta-potenciálját. G. Kocr*
