Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
1973. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 1 Irány Doncaster! Angliába utazik a Kodály kórus Útikönyv, térkép, szótár — egyik sem karnagyi „segédeszköz”. Mégis, Buday Péter, a szolnoki ÁFÉSZ „Kodály” kórusának vezetője napok óta szinte elképzelhetetlen e kellékek nélkül... — Augusztus 31-én közel két hetes angliai vendégszereplésre utazunk — újságolta örömmel. — Kórusunk az angol—magyar baráti társaság és a londoni szövetkezetek meghívására utazik a szigetországba. Utunk első állomása Doncaster, egy Szolnok nagyságú város Észak- Angliában, közel, Manches- ter-hez. Két egymást követő napon adunk itt koncertet majd Scarboroughba kirándulunk egy fellépésre. Azért mondom, hogy kirándulunk, mert Scarborough az egyik leghíresebb angol tengerparti üdülőhely... A folytatás Yorkban, majd Castleforban következik, míg az út befejező állomása Londonban lesz. Londoni programunkban két önálló koncert és egy részfellépés szerepel. A tervek szerint szeptember 12-én érkezünk haza — ugyancsak repülővel. — Egyéb érdekesség a programból? — Fogadja csoportunkat Doncaster, Castleford és York polgármestere 'is. Mint mondják, ez utóbbi „rangban” közvetlenül a londoni után következik. York régi királyi város... Ellátogatunk gyárakba, szövetkezetekbe is. Kirándulás, városnézés bőven lesz a programban. Egyelőre ennyit tudunk. — Milyen műsoranyaggal készül a kórus? — Mintegy harminc dalt viszünk a „tarsolyban”. Ezek között megtalálhatók a világ zeneirodalmának remekei, a magyar folklór legszebb darabjai és modem művek is. A meglepetés néhány angol dal bemutatása lesz, Bennet, Dowland, Britten és Williams művel. Szorgalmasan készülünk — minden este próba — mert a feladat nagy. Anglia a kórusművészet egyik hazája, itt nem könnyű sikert aratni. Mindenesetre, reméljük a legjobbakat... — Várható, hogy a közeljövőben angol kórust üdvözölhetünk Szolnokon? — Igen. Jövőre Doncaster város női kara Magyarországra látogat. Talán az angol—magyar baráti társaság főtitkára is elkíséri őket. Ö egyébként 1948-ban már járt városunkban. Egy akkor vendégszereplő angol kórusban énekelt. — Hát akkor a viszontlátásra. .. — Hétfő este 7 órakor Szolnokon, a múzeumudvarban. A „Szolnoki nyár -73” rendezvénysorozat keretében, utazás előtti főpróbát, búcsúhangversenyt tartunk. Pénteken aztán: irány Doncaster! H. D. A megyék kertje a fővárosban Gyors ütemben halad a Népligetben a centenáriumi park építése, mintegy 25 000 négyzetméternyi területen a Fővárosi Kertészeti Vállalat parképítői dolgoznak. Mint ismeretes, az ország mind a 19 megyéje képviselteti magát: a maga jellegzetes, sajátos növény- és kőanyagával díszíti „Budapest kertjét”. A „Megyék kertjét érdekesen alakítják ki: a park kicsinyben az országot ábrázolja majd. Ez annyit jelent, hogy a pihenőterület domborzati kialakítása hasonlít az ország földrajzi fekvéséhez. Eredeti megoldású lesz a Hajdú-Bihar megyeiek kicsiny parkja: a három vasgömb közül felszökő apró vízsugarak a Hármas Köröst jelképezik. Hasonlóan szép lesz a Baranya Megye által köldött siklóéi márványborítású minipark. Veszprém Megye bazaltkövét küldte a fővárosba — tervek szerint valóságos holdbéli tájat alakítanak ki a parképítők. A szeptemberben sornake- rülő centenáriumi ünnepség keretében adják majd át a park-centrumot. Kevesebb lesz a bázi feladat Heti három óra testnevelés Miniszteri utasítás a szakközépiskolai tanulók túlterhelésének csökkentéséről Árpád-kori monostort fedeztek fel Vésztő határában, az úgynevezett Mágori Halmon három évvel ezelőtt kezdte meg az Árpád-kori Csőit monostor feltárását Juhász Irén régész. Korábban az egyházi épülettömb keleti falszakaszait találták meg. Az idei ásatás tisztázta egyebek között a monostor építési ideijét. a XII. század közepén fegy szerű falusi, egyhajós templom épült kőből, amit a "KII. században háromhajóssá bővítetteik. Elekor már téglát is használtak a kő mellett. A £.6-szor 36 méter alapterületű templom az Alföld legna- igyobb korabeli monostora ivóit. A rendház ugyancsak & XII. században épült. /Nagyméretű, ovális alakú iszabadtűzhely is felszínre ke- Jrült, sok-sok Árpád-kori Jedény törmelékkel. Ezenkívül fljabb díszes faragványok, nö- tvényi motívumokkal díszített, indás, csikeszerű pár- -ikánytöredékék és egyéb tárgyak kerültek elő. A Művelődésügyi Miniszter utasítást adott ki a szakközépiskolai tanulók túlterhelésének csökkentéséről. A tan,ülők otthoni terhelésének csökkentésére magyar nyelv és irodalomból, matematikából kötelező írásbeli házifeladat hetenként legfeljebb egy alkalommal, idegen nyelvből óráról órára legfeljebb öt-tíz mondat terjedelemben adható: a szakmai tantárgyakból (például fizikából). A házi feladatok mennyiségét az iskolai tantárgyi szakmai munkaközösségek úgy határozzák meg, hogy valamennyi írásbeli, szóbeli és rajz feladat elvégzése az átlagos képességű tanuló számára összesen legfeljebb napi két-három órát vegyen igénybe. i A testnevelés óraszámát a szakközépiskolák I—IV. osztályaiban heti két óráról három órára kell emelni. A szakmai előkészítő tantárgyak, valamint a közgazdasági szakközépiskolai III—IV. osztályok szakmai tantárgyainak tanterveiben és tankönyvedben vórehajtott tananyagcsökkentés részletes ismertetésére, a minisztérium, a többi szakközépiskola szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyainak tananyag-csökkentésére pedig a szakirány szerint illetékes miniszter ad ki tantárgyi útmutatókat. Óraterven kívüli elfoglaltság (szakkör, énekkar, rendkívüli tantárgy, stb.) semmiféle címen nem lehet kötelező. Ha azonban a tanuló a tanév elején ilyen elfoglaltságot önként váJEal, annak folytatása alól évközben csali az igazgató mentheti fel. A szakmai gyakorlatokon különös figyelmet kell fordítani a munkáltató foglalkozások jó megszervezésére, s a gyakorlati idő gazdaságos kihasználására. 1 : I . : I A tanuló terhelés csökkentésére kiadott útmutatókat értelemszerűen alkalmazni kell a dolgozók szakközépiskoláinak esti és levelező tagozatán is. A közismereti tantárgyként oktatott biológia tantárgy megszűnik, óraszámával a heti tanítási órák száma csökken — kivéve a közgazdasági szakot, ahol új óraterv lép életbe. A dolgozók kereskedelmi szakközép- iskoláiban a szövetkezeti ismeretek önálló tantárgyként való oktatása megszűnik. A IV. osztályban a kereskedelmi gazdaságtan tantárgy óraszáma — a beépülő szövetkezeti ismeretek miatt — az esti tagozaton háromról 3,5- re, a levelező tagozaton 1-ről 1,25-re módosul. A dolgozók szakközépiskolájának esti és levelező tagozatain az egyéb tantárgyak óraszáma a tananyag módosulása esetén nem változik. A miniszteri utasítás szeptember 1-én lép hatályba. «Z. LUKACS IMRE: AZ UT KEZDETÉN 20. A falu friss volt, ázott szagú. Feketén szikrázott az út, neonfény tükrében. Megmosakodott fák elnehezültek a nedvességben. Lemezek csattogása hallatszott a vízgépészeti vállalattól, villanyhegesztés felfénylő fehér-kék vakítása látszott. — Szeretek itt lakni. Fantázia nincs benne, mégis. — Jó az otthonotok — Ismerte el Bandi —, lakályos. — Eléggé. Boldogulunk, jobban, mint a fajtánk. — Józsi? — Nehézkes, de férjnek megfelelő. — Boldogok vagytok? — Miért ne lennénk? Többre vittük szüléinknél, mindenünk megvan, keresünk. Mit vártál? Az élet egyszerű, reggel ébredünk, éjszaka alszunk. — Több ennél, nem vegetáció. Rengeteg öröm, bánat, célok. — Természetes. veszünk valamit, örülünk, ez a rendje. Különöset nem várunk. Minek? Amit akarunk, megszerezzük, Vonatfütty esett lábukhoz, erőlködő köhögéssel kaptatott a mozdony, a Hatház földhöz simuló vitylllóit elhagyva állomásra gördült. Diákok ugráltak, lányok, fiúk. — Kirándultak. Idén érettségiztek. Bandi egy szőke lányt figyelt, hosszú haja kibomlott, magas volt, szép. Zsuzsa a fiához futott, aki a vonat ajtajában várakozott. Leemelte, csókolgatta. Nemes Lajos, aki a városban pártiskolára járt, hozta a gyerekeket. Meglátta Bandit, megörült. — Végleg hazajöttél? — kérdezte rögtön. — Igen. — Örülök. Elhiszed? — Lajos bátyám? — Fáradok. — A család? — Köszönöm, megvagyunk. Hol tanítasz? — Általánosban, hetediket, nyolcadikat. — Közülük legmagasabbra jutottál, ne feledd! — Igyekszem. Az utak elágaztak, Zsuzsa köszönte Nemes Lajos szívességét. Józsika beszélt; mit csinált, hogyan teltek napjai, elevenkedett. Másnap mentek a strandra. Állandóan locsogott, kérdezgetett, körülfogta figyelmével. Türelmesen válaszolgatott, később, amit lehetett, elengedett füle mellett. Látta a szőke lányt, pléden feküdt, táskarádiót hallgatott, napolajjal keneke- dett. Kellemes alakja volt. Bandi nézegette. Narancsitalt vett, szívószállal. — Szereted, Józsika? — kérdezte a szőke. — Igen. — Anyukád? — Dolgőzik. — Együtt vagyunk — mondta Bandi —, nővéremé. — Zsuzsa testvére? — Hihetetlen? Az atomkor elején nagyobb csodák is megeshetnek. — Meg — nevetett a lány és tovább szaladt. — Ismered a nénit? — Rozikát? — Honnan tudod a nevét? — Anyukámtól, a téesz- ben beszélgettek. fürödtek. Elő-elővillant Rozika arca,' szép feje, szep- lők a szeme alján. Arányos fehér teste lobot vetett, hangját hallotta, kedvesen, megnyerőén, mintha sohasem haragudna. Hiányzott. Vasárnap délután a presszóban látta. Zsuzsa ragaszkodott hozzá, hogy töltsenek ott pár órát. Rozika társaságából bólintott. (Piros öröm futott a fiú szívére. — Már ismered? — Tilos? — Nem neked való — okoskodott azonnal nővére —, tönkre tesz, kiszipolyoz. — Miből gondolod? — Tanár diplomást vegyen feleségül, orvosnőt, kolléganőt. — Nem diplomával hálok. — Vele se. Csitri, érettségije van, szakmája nincs, igényei az égig nőnek. — Életrajzét / is tudod? — kötekedett Bandi. — Pletyka rovatot nyitottál? — Apja növénytermesztési brigádvezető a Csillagban, bátyja vénlegény, elment a háztól .szakmunkás, a Tisza kettőnél. Major Rozika négy évig vonatozott naponta gimnáziumba, nyáron érettségizett. — Egyre jobban tetszik. — Diplomával Is tulok maradsz. (Folytatjuk) „A tiszta, virágos Szolnokéi t"... mozgalom szemmellátható eredményeket ért el a megyeszékhelyen. Sajnos, nem minden intézmény és vállalat tesz meg minden tőle telhetőt e nemes mozgalom sikeréért. A városi tanács illetékes osztályának ezért néhány esetben határozottan fel kellene lépni a városkép szebbé tételéért védelméért. íme néhány példa: Máshol a folyó és tavak partját igyekeznek közkinccsé tenni. Szolnokon a Tisza-parti díszkerítésre garázsokat építettek. A tulajdonos: az Ingatlankezelő Vállalat Két folyó találkozik a megyeszékhelyen. Egy rozzant W. C. és dűledező épület díszíti. íme a belváros éke! A kérdésünk az: meddig? Tűzveszélyes faraktár a Tisza partján. Ez sem öregbíti a belváros jó hírét... így közölhetnénk még több képet — köztük a hajóállomás kidőlt kerítéséről — annak bizonyságára, hogy nem becsüljük úgy ezt a várost, ahogy kellene, természeti szépségeit esetenként szinte készakarva rontjuk. Kicsit jobban kellene söpörni mindenkinek a saját házatája előtt.« g; simon «ä I