Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-05 / 155. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. július 5. Újabb antidemokratikus fordulat Uruguayban A dolgozók folytatják a sztrájkot Juan Maria Bordaberry uruguayi elnök kedden érés béremelések bejelentésével igyekezett lecsillapítani a lakosság különböző rétegeinek elégedetlenségét a múltheti antidemokratikus elnöki puccsal szemben, a fokozódó ellenállás jeleként azonban újabb két miniszter vált ki kormányából *és erősödik a sztrájkmozgalom. Az egy hete tartó országos sztrájk felszámolására Bordaberry bejelentette, hogy a magánipar alkalmazottai 31,5, az állami alkalmazottak pedig 25 százalékos béremelést kapnak. A mézesmadzag mellé viszont rögtön felszolgálta az ostort is. amikor egy dekrétummal lehetővé tette, hogy a hadsereg katonai behívóval kényszerítse murikára a legfontosabb gyárak és iparágak dolgozóit. A béremelés egyébként aligha lesz elegendő az infláció ellensúlyozására, mert a kormány már kedden nagyarányú, átlag 25 százalékos áremeléseket is bejelentett, méghozzá olyan alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások terén, mint a benzin, a hús, tej. cukor, gáz, víz és elektromosság, valamint a tömegközlekedési tarifák. Az uruguayi dolgozók továbbra is a sztrájk fenntartásával fejezik ki tiltakozásukat az antidemokratikus fordulat ellen. Ausztria A Schilling felértékelése fékezi az inflációt Az osztrák Schilling 4,8 százalékos felértékelése változó visszhangra talált Ausztriában. Elsősorban a szövetségi gazdasági kamara és az exportban érdekelt vállalatok támogatását élvező ellenzéki néppárt támadta a kormányt a „túlzott” felértékelés miatt. A gyárak, vállalatok tulajdonosai, akik exportkereskedelmük zömét az NSZK-val folytatják, hátrányos helyzetbe kerültek. Becslések szerint csupán a mezőgazdasági export mintegy 50 millió schillinges károsodást szenved. Mindezek ellenére az osztrák gazdaság egészére kedvezőbb kihatást tesz a fel- értékelés, mert fékezi a belső inflációt. Ausztriában ugyanis olyan rohamos az infláció, hogy szinte hétről hétre érezhető terhet helyez a kiskeresetű dolgozókra. A kormány minden erőfeszítése ellenére májusban is az emelkedési index meghaladta a nyolc százalékot és a júniusi is hasonló, vagy talán még nagyobb mértékű. A szocialista építőmunka sikerei Jugoszláviában Á háború, óta Jugoszláviában végbement fejlődést a legszembetűnőbben az ipar alakulása mutatja. 1972-ben a jugoszláv ipar kereken 15-szörösét termelte, mint 1946-ban. A legutóbbi' húsz évben az iparban foglalkoztatottak száma 2,8-szorosára, a munkatermelékenység 2,6- szorosára nőtt. A régebbi iparágak korszerűsödtek, s olyan ágak is kifejlődtek, amelyeknek semmi hagyományuk sem volt: Számottevő a jugoszláv vegyipar, autógyártás, villamosipar, hajógyártás. A nemzeti jövedelem 1947. és 1971. között 4 és félszeresével növekedett. A második világháború előtt Jugoszlávia, évi 2,5 százalékos növekedési ütemével, az európai Országok ranglistájának aljára szorult. Az 1953—72. közti két évtizedben évente 7 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem; ez megfelel a többi európai szocialista ország hasonló adatának, s gyorsabb a növekedés, mint a fejlett tőkésországoké. Az átalakulás áramlata Számottevő változások mentek végbe a jugoszláv mezőgazdaságban, illetőleg falun is. A döntő körülmény természetesen itt is a földosztás volt, amelynek következtében gyökeresen megváltoztak a birtokviszonyok. Jelenleg a földterületnek 15 százalékán működnek úgynevezett társadalmi gazdaságok, a többi egyéni művelés alatt áll. A fenti 15 százalékos aránynál többet mond azonban, hogy az 1971-ben előállított mintegy 32 milliárd ' dinár értékű mezőgazdasági termékből kereken 9,5 milliárd érték származott a társas nagyüzemekből. ök adják a piacra kerülő termékek felét, jelezve a nagyüzem fölényét a kisüzemmel szemben. A társadalom szerkezetében végbement változás is kifejezi a szocialista pozíImmár tizedik hete úszik együtt egy mozgó jégtáblával a déli tengereken az Ob nevű diesel-elektromos szovjet kutatóhajó. Az Ob beszorult a jég közé, és eddig összesen 347 mérföldet tett meg a jégtáblával együtt. - Június utolsó napjaiban a hajó körül viharos erejű szelek fújtak és heves hóvihar dúlt, ezért az Ob cikk-cakkban haladt. ciók visszavonhatatlan erősödését. A hajdan elmaradott agrárországban mindössze néhány százalékot tett ki az ipari munkásság aránya. Most már az egész lakosságnak több mint 60 százaléka nem-mezőgazdasági eredetű jövedelemből él; a társadalmi szektorban foglalkoztatott több mint négymillió ember az egész termelésnek több mint 80 százalékát adja. Az ipar részaránya a nemzeti jövedelem létrehozásában több mint negyven százalékra nőtt, míg a mezőgazdaságé — a termelés jelentékeny növekedése mellett — húsz százalékra szorult vissza. A szocialista fejlődés fontos mutatója az is, hogy a bérből és fizetésből élő nők száma a legutóbbi húsz évben megháromszorozódott. Megemlítendő, hogy az elmaradott országrészeken a növekedés aránya nagyobb volt az országos átlagnál. Mindazonáltal aZ> egyes országrészek közötti különbség mértéke nem csökkent, minthogy a fejletebb és gazdagabb területeken nagyobb anyagi eszközök voltak a fejlesztésre. Ezen most szolidaritási alapok létrehozásával, illetve úgy igyekeznek segíteni, hogy iparvállalatok létrehozására ösztönözzék a gazdagabb vállalatokat a szegényebb vidékeken, segítve ezzel egyrészt az elmaradottabb vidékek gyorsabb fejlődését és a foglalkoztatottság bővítését, másrészt az egységes jugoszláv gazdaság és piac kialakulását. Kulturális és szociális vívmányok A háború előtti Jugoszláviában — akár csak Magyarországon — sok volt az írástudatlan és alacsony az iskolázottság színvonala. A szocialista rendszerben kiA hajó úszó laboratóriummá alakult át. Fedélzetén rendszeres meteorológiai megfigyelések folynak, csillagászati helyzetmeghatáro- zásokat végeznek, mérik a tenger mélységét, figyelemmel kísérik a hajótestnek a jégpáncél hatására végbemenő változásait. Ezenkívül vizsgálják a hótakaró és a jégréteg alakulását, valamint a jéghegyek mozgását is. épült az országos iskolahálózat, s jól jelzi a fejlettséget, hogy a legutóbbi négy évben 712 ezren tanultak középiskolákban és 57 ezren felsőfokú tanintézetekben. 1972-ben 194 ezer diák iratkozott be egyetemekre és főiskolákra A tudományos intézményekben 12 ezer tudós és tudósjelölt dolgozik. Az egyetemet végzettek és a tudományos munkások száma csaknem húszszorosa a háború előttinek! Jelenleg Jugoszláviában 5,1 millió lakás van, ezeknek több mint 40 százaléka a háború után épült, mindamellett nem küzdötték le a lakáshiányt. A gazdasági növekedéshez hasonlóan, országosan kiépült a társadalombiztosítás. De természetszerűen ebben is megnyivánulnak az országrészek közötti egyenetlenségek, pld. az orvosellátottságban és a kórházi ágyak számának részarányában. Sok fertőző betegséget kiküszöböltek, a halálozási arány csökkent, főképp a gyermek- és csecsemőhalandóság. A férfiak átlagos életkora 65, a nőké f>9 év. A háború előtt 45, illetve 46 év volt az átlagos élettartam. Mindezek az adatok a szocialista építőmunka eredményeiről szólnak. Mindenki, aki a barát szolidaritásával figyeli Jugoszlávia népeinek munkáját, örül az itt vázolt sikereknek és kívánja, hogy azok a belpolitikai és gazdasági erőfeszítések, amelyek az utóbbi időben történtek, újabb sikerek forrásai legyenek. Sz. J. Mentárnyaljuk a hadifoglyok sorsát Pakisztán és India megállapodása A pakisztáni külügyminisztérium hivatalos szóvivője szerdára virradóra közölte, hogy India és Pakisztán megállapodott, a közeljövőben tanácskozik az 1971- es háborúban foglyul ejtett katonák hazaengedéséről és egyéb függőben lévő problémáról. Jégtáblák között az „Ob” Vadvirágok Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. E költői szavak szinte közmondássá lettek, népünk nagyon szereti a virágokat, a természet ajándékait. Kertekben, parkokban tarka sziliekben pompáznak a növények, de, szemünknek talán még kedvesebbek az erdck-mezők vadontermő virágai. A Magyar Posta hét bélyegen rövidesen ez utóbbiakból állít ősszé egy csokrot. Az új sorozat 40 filléres értéke a parlagi rózsa virágzó ágát tárja elénk. A rózsaféléknek mintegy száz változata díszíti a hazai kerteket, ezeket a bélyegen bemutatott és néhány más, hasonlóan szabadon élő fajtából nemesítették. A második bélyeg cikláment ábrázol. virága az ország nyugati részének erdeiben tűnik fel, nemesített változata kedvelt szobanövény. A bársonyos tüdőfű a 80 filléres címleten látható, erdők mélyén, elsősorban száraz tölgyesekben honos. Különleges nevét arról a fajtáról kapta, amelyet a népi gyógyászat tüdöbántalmak ellen használt, ma pedig gyógyszergyári készítmények alapanyagául szolgál. Földközelben búvik meg á százszorszép. Elnevezése kissé túlzó, hiszen halvány virágai nem különleges szép- ségűek. A rétek, legelők mellett újabban otthonra talál a házi kertekben is. főleg szegélyezésre használják. Á 2 forintos értéken tavaszi hérics virít. Hajtását szorgalmasan gyűjtik, szívbaj elleni orvosságot készítenek belőle. A következő bélyegen látható kék ibolya a tavasz hírnöke, árnyékos erdők mélyén díszük. néhol kertben is tartják. Virágát illatszer készítésénél, leveleit a gyógyszergyártásban hasznosítják. A befejező értéken egyik legkedveltebb virágunk, a pipacs látható. Népszerűségét jelzi, hogy 1951-ben és 1966-ban már szerepelt bélyegen, termesztett változata: a kerti mák virága pedig az 1931. évi gyógy- és ipari növényeinket ismertető kiadás 1,70 forintos értékét díszítette. Az új sqrozatot Zombory Éva grafikusművésznő terve alapján a budapesti Állami Nyomda készíti. Az első mawar virágsorozat 1950-ben jelent meg, azóta számos kiadvány mutatta be a hazai és a délszaki növények tarka virágait. Harc a fegy vermen les semlegességért A japán szocialisták programja A Japán Szocialista Párt külpolitikai és védelmi bizottsága közzétette 1973-ra szóló programját. A dokumentum szerint a szocialista párt folytatja harcát azért, hogy Japán a fegyvermentes semlegesség útjára térjen és mondja fel a hidegháború maradványát. a japán— amerikai „biztonsági” szerződést. A párt fontos feladatként jelöli meg olyan külpolitika kialakítását, amely elősegíti a feszültség további csökkentését Ázsiában és a kapcsolatok megjavítását Japán és a szocialista országok között. Növekvő osztrák agrárimport Az osztrák mezőgazdaság növekvő termelése eüenére Ausztria agrárimportjának volumene továbbra sem csökken. Az USA 1972-ben 27 milüó dollár értékben exportált agrártermékeket Ausztriába. A külkereskedelmi szakemberek véleménye szerint az osztrák piac felvevőképessége számos termék vonatkozásában tovább fejlődik. , Az elmúlt évektől eltérően Ausztria 1972-ben újból nagyobb mennyiségű búzát vásárolt az USA-tól: 42 700 tonnát. Az előzetes tárgyalások alapján Ausztria az 1972—73-ás gazdasági évre 75 000—100 000 tonna magas fehérjetartalmú és 20 000 tonna durumbúza behozatalára kötött az USA-val szerződést. Tervszerű erdőgazdálkodás A többi európai országhoz hasonlóan Bulgáriában is egyre nő a fafogyasztás. Ez elsősorban a legutóbbi évtizedek során, tehát a népgazdaság általános és gyors fejlődésének időszakában vált érezhetővé. Szükségessé vált ennek következtében az erdőgazdálkodás szilárd alapokra helyezése, hogy a különféle gazdálkodási kérdések sikeres megoldása révén növekedjék a lakosság anyagi és kulturális színvonala. Az utóbbi évtizedekben szigorú programok és tervek alapján jelentős sikereket értek el Bulgáriában az erdők üzemeltetése terén. Ma már a fenyők területi részaránya az 1948. év eleji 11,8 százalékról 1972. év végéig 27,7 százalékra nőtt. Ugyanezen idő alatt 14 százalékkal nőtt az erdők élőfakészlete. Bulgáriában új programot dolgoztak ki az erdők termelékenységének fokozására az 1971—1990-es időszakban és megkezdték e program megvalósítását. Teljes ütemben folynak az erdőfelújítási munkák, amelyeknek célja további 1255 millió hektár — évente több mint 60 000 hektár! — új erdő telepítése. A legnagyobb ütemben az alacsony értékű sarjerdők felújítása és átalakítása folyik. Ezek területét az 1971. év eleji 26,1 százalékról 1990. év végéig 4,3 százalékra kell csökkenteni. Üsző konzervgyár Iljicsevszk fekete-tengeri kikötőből elindult az Atlantióceánra, első útjára a Vosz- tok halász- és halfeldolgozó hajó. Az „úszó konzervgyár” 250 méter hosszú, magassága eléri egy nyolcemeletes házét. A hajó. 14 halászhajót visz magával, amelyek vízrebocsátás után, zsákmányukkal biztosítani tudják az úszó halfeldolgozó kombinát folyamatos ellátását. A Vosztok naponta több. mint 300 tonna halat tud feldolgozni. A teljesen automatizált üzemrészek napi 150 ezer konzervet és közel 20 tonna táplisztet készítenek. A Vosztok halfeldolgozó kombinát indulás előtt Szintetikus dohány Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban eredményes kutató munka folyik az olyan szintetikus cigaretta előállítására, amely megszüntethetné a tüdőrák veszélyét. A dohánytársaságok már több, mint húsz éve kutatnak a dohányt helyettesítő anyagok után. Két angol műrostgyártó szakvállalat sorozatos kísérleteket folytat olyan cigaretták előállítására, amelyek 50 százalékban szintetikus anyagot tártál mainak. Egy amerikai vállalat arról ad hírt, hogy a mesterséges dohányra vonatkozó kutatási eredményei alapján komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a legnagyobb dohánytársaságokkal kísérleti gyártást végeztessenek. Az Atlanti-óceán két partján előállított új „dohány” tulajdonképpen nem más, mint a dohány növényből nyert cellulózszerű anyag. Mesterséges eső Mexikóban Mexikó északi része csapadékban rendkívül szegény, sőt olyan területek, vidékek is vannak, ahol már évek óta egyáltalán nem esett eső. Ezért ezek a területek mezőgazdaságilag majdnem teljesen hasznavehetetlenek. A mexikóiak most azt remélik, hogy rövidesen ezeket a területeket is rendszeresen megművelhetik. A mexikói vízgazdálkodási minisztérium rendelkezése értelmében a csapa? dékszegény, sőt csapadék- mentes vidék két részén megkezdték a kísérleteket az eső mesterséges előidézésére. Ugyanis e területek fölött rendszerint vannak felhők és a repülőgépekről vegyianyagokat, főleg ezüstnitrátot permeteznek szét a le-’ vegőben, amely kiváltja a levegőben levő pára lecsapódását, tehát megered aa eső. /