Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-04 / 154. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. július 4. A Himalájától délre Riksa háború a Pattan Maidanon Az a bizonyos mecset A kambodzsai kérdésről lesz szó... Richard Nixon amerikai elnök e héten pénteken San Clementeben, a „nyugati Fehér Házban” fogadja Huang Csent, a Kínai Nép- köztársaság Egyesült Álla- mok-beli összekötő irodájának vezetőjét — közölte hétfőn este Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára. E találkozó csatlakozik azokhoz a megbeszélésekhez, amelyeket Henry Kissinger, nemzetbiztonsági főtanácsadó bizonyos ideje folytat Huang Csennél. A szóvivő kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a San Clemente-i megbeszélésen szó lesz e Kissinger esetleges pekingi, illetve Csou Enlaj kínai miniszter- elnök esetleges Egyesült Ál- lamok-beli látogatásáról. Az újságírók faggatására csak azt válaszolta, a kambodzsai kérdésről lesz szó, és lehetséges, hogy „a tárgyalások előbbrevitele érdekében Kissinger ismét kezébe veszi a vándorbotot...” Néhány órával e fehérházi 'bejelentés előtt Washingtonban a hadügymi- nisztréium szóvivője beismerte. hogy az1 Egyesült Államok az elmúlt héten — mintegy ötven százalékkal növelte Kambodzsa elleni légitámadásait. A hadügyi szóvivő magya- rázaképpen hozzáfűzte, hogy amerikai harci repülőgépek az elmúlt hét közepéig naponként mintegy 150 bevetésben bombázták Kambodzsát, most pedig napi kétszáz, • sőt esetenként napi csaknem háromszáz bevetésben bombáznak. Lengyel kénsavgyár Marok k ónak Lengyelország teljes kén- savgyárat szállít Marokkónak. Az 500 000 tonna évi kapacitású létesítmény lesz a legnagyobb gyáregység, amilyet a lengyel ipar valaha is külföldre szállított. 7. A Purbani szálló hatodik emeleti szobájából a következőket látni: jobbra hatalmas tízszintes épület, rajta a csillagos-sávos amerikai lobogó (a kereskedelmi misz- szió ez); szemben óriási, füves térség, az alkirály testőrségének egykori gyakorlótere; a tér körül féligkész épületek. Félig elkészült krikettstadion, félig elkészült lakóház, üzletház. Két-há- rom emeletnél mindenütt tartanak, de befejezni nincs erő. Az egyiken — azon, amelyik bankközpontnak indult — tegnap megkezdődött a munka. (Nirmal Szén, dakkai újságíró kolléga is valóságos szenzációt látott a tényben — estére megtudta: lakóházzá alakítják át.) A talicska veszélyei Körülbelül fiatvan fős munkacsoport jön-megy, sürög-forog a félbemaradt vasbetonoszlopok között. Lassú, ringó léptekkel viszik a nők a fejükön a szállítókosarakat, a férfiak lehetetlenül rövidnyelű lapáttal teszik a cementet a kicsi szállítóalkalmatosságokba. Mintha tudatosan a munka lehető legalacsonyabb termelékenységi fokára törekednének. S ebben lehet valami. Azt mondják, egy talicska beállítása két embert tenne fölöslegessé és továbbduzzad a munkanélküliek száma. A csonkán maradt krikettpálya hátamögött van Dákká szíve. A mecset és a bazár. A mecset hófehér, modem, stilizált-csúcsíves bejárattal. Tíz esztendeje épült, a pakisztáni uralom alatt. Története jellemző lehet a keleti és a nyugati országrész viszonyára, a ka- rachi, islamabadi nagytőke hatalmas befolyására itt. Egy mecset története Üt épült a Paltan Maidan — a nagy tér — északi részén. Dákká egyik legfontosabb • ütőerének készült, derékszögben a főutcába torkollott volna, a másik irányban pedig kivitt a külső munkáskerületekig. Az út tervezői mindent számításba vettek: talajviszonyokat, anyagszükségletet, munkaerőszükségletet, beruházási összeget — valami azonban nem jutott az eszükbe. Ahhoz, hogy az új sugárút betorkolljon a főútba, át kellett volna vágni az egyik nyugat-pakisztáni nagytőkés csoport nem is túzottan jelentős üzemén. A korszem tiltakozott, ide kívánta emelni a dakkai központi irodáit. Mikor a tervezők hajthatatlanok maradtak, egy nap huszonhét pakisztáni tőkés család bejelentette: pénzt adományoztak a kormánynak (a legtöbbet természetesen az érintett nagy- vállalat) azért, hogy mecset épüljön a Paltan Maidanon, azon a területen, amelyet ők erre a célra megvásároltak. A mecset el is készült — most keresztbe áll az egykori út tengelyén. Dákká második főútvonala nem haladt át a konszern üzemén, soha nem érte el az első főutat, hanem megrekedt a mecset fölfelé vivő széles lépcsősorainál. Szópárbaj A Paltan Maidan Dákká politikai központja. A közelben állnak a miniszterek — a minisztérium hivatali szerepét is betöltő — házai. Itt pedig a nap minden szakában hangszórós riksák járnak. A legkülönbözőbb politikai pártok agitátorai ülnek a tarka-barkára pingált — háromkerekű kerékpárra emlékeztető — járművekben. A polémia nemegyszer rendkívül éles. Ha például találkozik a Nemzet Szocialista Pártnak (szélsőbaloldal) a riksája az Avami Liga (a kormány párt) riksájával, abból majdnem bizonyos: verekedés lesz. A mecset előtt belebotlunk egy ilyen kishíján elfajuló szócsatába. Az „áruló”, az „ügynök”, a „gyilkos” nem számít durva sértésnek. Ügy tűnik a tűrési határ: Mud- zsibur Rahman sejk, miniszterelnök személye. Amikor az ellenzéki riksa hangszórója Mudzsib sejkről kezdi el harsogni, „kiárusítja Indiának az országot”, dühödt kiáltások válaszolnak a tér minden sarkából. Bangladesben most az ellenzék Indiaellenességgel manipulál. Az elpusztult hidakat —mondják — az indiaiak robbantották fel. A kiürített gyárakat az indiaiak szerelték le. A hiányzó rizst az indiai hadsereg ette meg.) Mudzsibur Rahman a nemzeti függetlenség, a szabadságért folytatott nehéz küzdelem valóságos jelképe. Személye — mint a választások is bizonyították — érinthetetlen, a mellette szavazók óriási többségben vannak. Persze a többség csak azt biztosítja, hogy hozzá lehet fogni ahhoz az óriási mennyiségű munkához, amelyre itt —a világ egyik legszegényebb országában — a talpraállás- hoz szükség van. A munka, az akarás és a következetesen végigvitt progresszív politikai irányvonal vezetheti csak fölfelé Bengáliát. (VÉGE) üereszty András ART BUCHWALD: Vörös zászlók a Fehér Házon A minap a Pennsylvania sugárúton sétáltam, amikor egy idős emberbe botlottam. Haja és szakálla már őszbe csavarodott és csendesen mormolta maga elé: — Istenem, Istenem! — Mi baj van uram? — kérdeztem. — Sohasem gondoltam, hogy megérem azt a napot, hogy sarló-kalapácsos vörös zászló lengjen a Fehér Ház árbócrúdján. — Ne izgassa magát emiatt — próbáltam megnyugtatni —, mindez csak Leonyid Brezsnyev tiszteletére történt, aki hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett, ö a Szovjet Kommunista Párt főtitkára és Nixon elnök vendége. Na de hát ön nem olvas újságot? — Húsz évet átaludtam, fiam — emelte fel tekintetét az öreg ember. — De jól emlékszem, hogy Richard Nixon már akkor figyelmeztetett bennünket, hogy ez be fog következni. — Na, de, bácsikám, hát tényleg nem érti: Nixon az elnök és ő látja vendégül Leonyid Brezsnyevet. — Ez nem lehet ugyanaz a Nixon — csóválta a fejét a bácsi. — Az a Nixon, akit én ismertem, börtönbe küldött mindenkit. aki a kommunistákkal kacérkodott. Minden politikai kampányban a vörös veszedelmet emlegette. Akkor is harcolt a kommunisták ellen, amikor mások ébersége már alábbhagyott. Nixon sohasem fogadna be a házába egy szovjet pártfőtitkárt. — Bizony, uram, változnak az idők! — Változni változhatnak, de ennyire? Ezt mégsem hiszem — erősködött az öreg. — Különben Rip a nevem — mutatkozott be. — Márpedig, amíg aludt, sok minden történt. Az elnök még a Kínai Népköztársaságba is ellátogatott. — Ugyan! És hogy van Csang Kaj-sek? — Nem abba a Kínába, Rip úr. A másikba — a szárazföldi kommunista Kínába. — Az Egyesült Államok elnöke a kommunista Kínában? — Bizony! Már Moszkvában is járt. És a moszkvai televízióban barátságot fogadott a Szovjetuniónak. — Istenem, irgalomazz! — ájuldozott Mister Rip. — Hát McCharthy szenátor nem próbálta megakadályozni? (McCarthy szenátor volt az amerikai kommunistaellenes hajsza vezére az ötvenes években, ford. megjegyzése). — McCarthy már halott. — Akkor már nem is csodálom, hogy Nixon idáig jutott — állapította meg, Rip. — Figyeljen ide Rip, úr, szeretném önt figyelmeztetni néhány lényeges dologra. Nem létezik többé az úgynevezett vörös veszedelem. Az Egyesült Államok elnöke békét kötött a világ két legnagyobb kommunista hatalmával. A kommunizmus többé nem fenyegeti a szabad világ biztonságát, kivéve Indokínában. — Indokínában? — Igen, már tíz éve harcolunk Indokínában, meg akarjuk akadályozni az észak-, vietnamiakat, hogy ideológiájukat kiterjesszék az egész világra. Az elnök határozottan eltökélte, hogy ezt nem engedi meg. Mister Rip teljesen zavarba jött. — Ez az egyetlen veszély, amely a kommunizmus részéről fenyegeti a világot? — Igen, éppen ez. Nixon elnök véleménye szerint a kommunizmus minden más formája veszélytelen. — Nem csal a fülem? — ráncolta szemöldökét Rip. — A haditengerészet zenekara mintha az Intemacionálét játszaná a Fehér Ház kertjében? — Nem, nem csal a füle, Mister Rip. — válaszoltam. — Ez most már a MI dalunk is. — Istenem, Istenem — sóhajtozott Rip úr. — Miért is ébredtem fel? — Ne aggódjon, barátom, a kommunista országokkal való megbékélés a legnagyobb dolog, ami az elmúlt húsz év alatt történt. Ez egész nemzedékek számára jelenthet békét, kivéve azokat, akik Kambodzsában születtek. Ha nem bonyolódott volna bele ebbe a Watergate-ügvbe, Nixon a legnagyobb elnökként kerülne hazánk történelmébe. — Mi az. hogy Watergate? — Rip úr, azt hiszem, jobb lesz, ha leülünk. Ez nagyon hosszú mese... (Héráid Tribüné) KÉPERNYŐJE ELŐTT Talán nem hat rendbontásnak, hogy tévéjegyzetemben olyan eseményről szólok ezúttal részletesebben, amelynek ugyan közvetlenül nincs köze a képernyő előtt helyet foglaló nézőhöz, de számára mégsem érdektelen. Mérlegen egy teljes év termése Nem érdektelen, mert az esemény, a veszprémi televíziós szemle, a tévések elmúlt heti találkozója valójában arra kereste a választ, hogy a magyar televízió-művészet, különösképpen pedig a dráma és a zenésdráma ment-e előbbre 1972- ben. Egy teljes esztendő termése, pontosabban a termés legjava tétetett mérlegre a találkozónak nevezett tévészemlén. És már az is, figyelemre méltó, hogy a válogatás idején — csupán 20 órára való műsoranyag kerülhetett a szemle vetítési programjába — a válogatóknak a bőség zavarával kellett megküzdeniök, mert annyi érdemleges mű jöhetett szóba Sajnos, az elmúlt év keresztmetszetét nyújtó adássorozatot csak a veszprémiek és a környékbeliek láthatták — ugyanis erre a vidékre külön csatornát nyitott az alkalomra a televízió, hogy az adásokat venni lehessen — mert egy ilyen összképben a türelmetlen néző — olykor joggal — is lemérhetné, hogy a televízió művészeti jellegű műsorai már igen magas színvonalat képviselnek. Olyan erényeket vonultatnak fel, amelyek egyértelműen bizonyítják: a televízió valóban alkotóműhely. A szemlén bemutatott 20 mű is tanúsította, hogy ma mér a televízió művészeti munkájában csak elvétve akad öncélú művészi szépelgés, az önállóság — más művészetektől való különbözőségének — minden áron történő fi- toktatása; a televíziós drámai művek általában igazi esztétikai minőséget fejeznek ki. Arra a kérdésre tehát, hogy ment-e előbbre a televíziós dráma az elmúlt esztendőben, egyértelmű igen a válasz. A tévé művészeti tevékenysége elmélyültebbé vált, az alkotásokat mívességi és műgond jellemzi. A fejlődéssel együtt azonban újabb gondok is jelentkeznek. A tévétalálkozó idején szakmai körökben ezekről is szó esett. Többek között arról, hogy a növekvő művészi igényesség és a televízió közismerten tömegjellege közötti ellentmondás feloldásának mi lehet a járható útja. Az egyre bonyolultabb problémákat felvető élet ábrázolása ugyanis egyre bonyolultabb művészi kifejezésmódot igényel. A kérdés mostmár csupán az, hogy az alkotó meddig mehet el az újszerű eszközök alkalmazásában, hogy a tévé közönsége, a milliós auditórium még elfogadhassa az elkészült tévéjátékot vagy televíziós filmet. Kiemelkedő alkotások, díjak Egyik riportjában a Hét is foglalkozott a tévétalálkozóval. Szegvári Katalin riportja azonban a szemle másik oldalát, nemzetközi vásár jellegét villantotta fel. Kár, hogy a bennünket érintő szakmai vitáról egyetlen szót sem ejtett, és az is furcsa kissé, hogy vasárnap este, amikor már minden eredmény közismert volt, a Hét műsorvezetője még csak meg sem említette a díjazott műveket, illetve művészeket. Pedig a nézőt bizonyára érdekelte volna, hogy milyen alkotásoknak jutottak az eszmei elismerést jelentő fődíjak. Kárpótlásul ezért álljon itt a teljes lista, a díjazott művek és művészek listája. Négy alkotás kapta meg a fődíjat: az Egy óra, három arc, amelyben Darvas Lili mutatkozott öl a képernyőn (Horváth Ádám rendezte), a nagy társadalmi visszhangot kiváltó, Fejes Endre regényéből készült Jó estét nyár, jó estét szerelem, (rendező Sző- nyi G. Sándor) és fődíjas lett a Diagnózis, Örkény István Te édes, édes című novellájából készült tévéjáték. amelyet Esztergályos Károly rendezett. Izgalmas, közéleti töltésű dráma. Ide azonban egy megjegyzés kívántatik. Ugyanis a Diagnózis, a kevesek csatornáján, a második csatornán ment, így bizony sokak, sokunk számára úgyszólván Mi az, ami Jó aratás volt — képletesen szólva az idei, immár harmadik tévétalálkozó. A bő és gazdag termésben azonban még mindig kevés volt az igazán mai töltésű társadalmi dráma. A köznapok, mindennapok izgalmas problémái, mintha lassabban jutnának el a televíziós dramaturgia háza tájára. Pedig a mai néző elsősorban a frissen felvetődő társadalmi konfliktusok ábrázolásáért lenne hálás a televíziónak. Különösen feltűnő, hogy milyen ritka, már-már fehér holló a megsemmit nem mond a most odaítélt fődíj. Éppen ezért jó lenne minél előbb műsorra tűzni, akár fő műsoridőben a kissé méltatlanul kezelt Diagnózist. De újra be lehetne mutatni, akár a többi díjnyertes alkotást is. A már említetteken kívül például a Balladák könyvét is (Kalmár András rendezte), mert bizony egy-egy kiemelkedő alkotásnak a nézők számára oly röpke élete van, megtekintjük a képernyőn. elrepül, és nincs tovább. Vissza nem tér soha. Hacsak a műsorszerkesztőség szorult helyzetben elő nem veszi, de ez bizony eléggé esetleges. Éppen ezért és a kiemelkedő alkotások utóélete szempontjából is jó lenne, ha a televízió ismét műsorába iktatná az idei díjnyertes műveket, akár sorozatban, mindig egy bizonyos, meghatározott időben. (Csak nehogy az. éjszakai órákban!) A fődíjakon kívül hat úgynevezett különdíj is jelzi a művészi színvonalemelkedés realitását. Palotai Boris forgatókönyveiért, Mihályfi Imre A főnök rendezéséért, Czabarka György A fekete város operatőri munkájáért, Dayka Margit (A fekete macska,) Avar István (György barát), Ha- umann Péter (A főnök) egy- egy kiváló alakításáért kapta meg a szakmai és társadalmi zsűri elismerését. hiánycikk? változott és szüntelenül változó paraszti, falusi élet ellentéteinek bemutatása a képernyőn — művészi rangon és művészi erővel. Amilyen következetesen vállalja a televízió kultúránk történelmi rétegeinek feltárását, legalább olyan erőteljesen foglalkozhatnék a jelen konfliktusaival is. Kitől várjuk ezt el, ha nem a leginkább a jelenhez kötődő és az eszközeiben igazán sokrétű televíziós művészettől, a televízió alkotó művészeitől. V, M, J
