Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-28 / 175. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. július 23. Gyilkosság S A chilei fővárosban ismét halálos merénylet történt, saj­nos, nem először és valószínűleg nem is utoljára. Valameny- nyi hírügynökség gyorshírben számolt be arról, hogy San- tiagóban robbanószerkezettel meggyilkolták Arturo Araya Marin fregattkapitányt, dr. Salvador Allende köztársasági elnök számysegédjét. A gyilkosok személyéről egyelőre nem érkezett hír, po­litikai hovatartozásuk iránt azonban aligha lehet bármiféle kétség. A szélsőjobboldal továbbra is minden eszközzel igyekszik polgárháborúba taszítani a Chilei Köztársaságot. A gyilkosság általános célja vitathatatlanul az, hogy olyan hőfokra hevítse az országban két szembenálló tábor, a ha­ladás és a reakció híveinek érzelmeit, amelyen már elkerül­hetetlen a robbanás. * Az orgyilkos merényletnek azonban ezen túl is meg­vannak a maga tanulságai. Az egyik az, hogy a jobboldal gyűlölete mind leplezetlenebbül fordul a katonák ellen, akik teljesítik az alkotmány által megszabott kötelességeiket az elnök és kormánya iránt, akik esküjük szerint védik a köz­rendet és a törvényes intézményeket. Ezért gyilkolták meg már dr. Allende beiktatásakor, esztendőkkel ezelőtt, a fegy­veres erők akkori főparancsnokát, ezért követtek el néhány héttel ezelőtt sikertelen merényletet a hadsereg jelenlegi főpararicsnoka, Prats tábornok ellen. A gaztett időzítése külön figyelmet érdemel. A köztársasági elnök éppen most jelentette be, hogy megállapodott az ország legnagyobb ellenzéki tömörülésével, a szenátusban és a képviselőházban a többséget birtokló kereszténydemokrata párttal a párbeszéd felvételében. Már hétfőn megkezdődnek a politikai tárgyalások a népi egység és dr. Eduardo Frei volt elnök mozgalma között. Bár gyors haladást senki nem vár ettől a dialógustól, maga az erről szóló megállapodás is bizonyos reményeket ébreszt arról, ami a jelenlegi helyzetben a legfontosabb: hogy a legnagyobb ellenzéki erő részéről is megvan a szán­dék a polgárháború elkerülésére, a választások eredményei­nek tiszteletben tartására-. Aligha alaptalan a gyanú, hogy éppen ezt a reményt akarták elhamvasztani az elnöki szárnysegéd gyilkosai. (KS) \ A Moncada A Moncada erőd megro­hamozásának 20. évforduló­ján Santiago De Cubában rendezett ünnepségen Fidel Castro, a Kubai Kommunis­ta Párt első titkára, a forra­dalmi kormány miniszterel­nöke mondott beszédet. A több tízezres tömeghez szól­va kiemelte a Szovjetunió által nyújtott segítség nagy szerepét az ország fejlődésé­ben. A Moncada 20. évforduló­ját a kubai nép az élet min­den területét felölelő sike­rekkel köszönti — mondotta Castro. A szocialista fejlő­dés jelenlegi szakaszában a fő jelszó: „Mindenkinek tel­éviordulója jesítménye szerint!”. A gaz­daság megszilárdítása érde­kében a termelést a követ­kező években átlag hat szá­zalékkal kell növelni. A mi­niszterelnök a feladatok kö­zött jelölte meg az egészség- ügyi és közoktatási helyzet megjavítását, a lakosság élel­miszer- és ruhaellátásának megszilárdítását, valamint a lakásépítkezések fontosságát. A kommunistáknak növel­niük kell a párt tekintélyét és tovább kell javítaniuk a vezetési módszereket, vala­mint a funkcionáriusok és a tagság politikai képzettségé­nek színvonalát. Szovjet—francia együttműködési program Moszkvában aláírták a szovjet—francia tudományos és műszaki együttműködés kiszélesítésének tízéves prog­ramját. A dokumentumot a szovjet kormány megbízásából Vla­gyimir Kirillin, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Tudományos és Műszaki Ál­lami Bizottság elnöke, a fran­cia kormány részéről pe­dig Michel Jobert külügymi­niszter írta alá. Robbanás a rendőrkapitányságon Tegnap virradóra óriási robbanás rázta meg a Cip­rus délnyugati részén fek­vő Limassol rendőrkapitány­ságát. Levegőbe repült a ka­pitányság muníciós raktára, s a robbanás nyomán tűz ütött ki. Egy rendőrszóvivő közölte, hogy sok rendőr megsebesült. A robbanás oka nem ismeretes. A hírügynökségek emlé­keztetnek arra, hogy a ka­pitányságot 1970-ben fegyve­res támadás érte. Limassol- ban van egyébként a Görög­országgal való egyesülést hirdető Grivasz tábornok főhadiszállása. Kissinger elhalasztotta kínai útját Henry Kissinger elhalasz­tani készül tervezett pekingi látogatását — jelenti a New York Times tegnapi száma, meg nem erősített washing­toni értesüléseit idézve. A lap hozzáfűzte, hogy az el­nök nemzetbiztonsági főta­nácsadója a kambodzsai helyzet miatt halasztotta el útját, s arra most már min­den valószínűség szerint csak augusztus 15-e után kerül sor. Kissinger — írja a New York Times a kormányhoz közelálló köröket idézve — meg akarja várni, hogy mi történik augusztus 15-e, az amerikai légitámadások meg­szüntetésére megszabott kong­resszusi határidő lejárta után Kambodzsában. Kambodzsában folynak a harcok és az amerikai bombázá­sok. Képünkön: a főváros körüli egyik nyomornegyedben becsapódás következtében elhunyt kisgyermeket visz a nagyanyja (Telefoto — AP—MTI—KS) A Phnom Penh-i rezsimnek semmi reménye a győzelemre , A Phnom Penh-i rezsim alakulatai kísérletet tettek a fővárostól 19 kilométerrel délre egyik elszigetelt hely­őrségük „felmentésére”. A feH'.zabadító erők, amelyek ostrom alatt tartják a hely­őrségeket, heves ágyútűzzel fogadták a „felmentő sere­get”. Lón Nol katonasága ez­után felhagyott a kísérlet­tel, holott az akicót az ame­rikai légierő is támogatta. Harcokat jelentettek ezen kívül Phnom Penhtől észak­ra, valamint Prey Veng tar­tományi székhely térségé­ből is. Az amerikai B—52-es ne­hézbombázók, valamint F—• 111-es változtatható, szárny­állású és F—4-es vadászbom­bázók tegnap is folytatták a főváros körül fekvő felsza­badított területek bombázá­sát. Sothene Fernandez, a Phnom Penh-i rezsim csa­patainak főparancsnoka — mint a DPA jelenti — elis­merte, hogy alakulatai ha­lottakban, sebesültekben és eltűntekben hetenként 800— 1200 embert veszítenek. A főparancsnok szerint nincs remény arra, hogy csapatai valamiféle győzelmet csikar­janak ki. A Phnom Penh-i katonai parancsnokság saj­tószóvivője is csak abban bí­zik, hogy a rezsim fegyveres erői nem fognak teljesen csődöt mondani. A „győze­lem” szót ő már meg sem említette. Közölte viszont azokat a Phnom Penh-i becs­léseket, amelyek értelmében a felszabadító fegyveres erők 30 ezer katonája állomáso­zik a főváros környékén. Az ENSZ főtitkára hazánkban Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára hivatalos látoga­tásra ma hazánkba érkezik, tárgyalásokat folytat majd vezető magyar államférfiak­kal, és megismerkedik fő­városunk nevezetességeivel. Ellátogat Székesfehérvárra és Tihanyba is. Kurt Waldheim a világ- szervezet főtitkáraként meg­erősítette azokat az elveket, amelyeket osztrák diploma­taként és külügyminiszter­ként kifejtett: a pozitív nemzetközi fejlődés elősegí­tésének szükségességét, a tárgyalások és eszmecserék előtérbe állítását a vitás kérdések megoldása érdeké­ben. Amióta az ENSZ „első embere”, több ilyen célú kezdeményezést tett. Igaz: ezek nem minden esetben jártak pozitív követkemé-; nyekkel, de kétségtelen, hogy főtitkári működése szé­leskörű, kedvező visszhangot váltott ki mind az ENSZ- ben, mind a nemzetközi köz­véleményben. Amikor Kurt Waldheim a múlt év nyárutóján megfo­galmazta első beszámolóját az esztendő eseményeiről, rendkívül bíztató fejlemény­nek' nevezte a nagyhatal­maknak azt a törekvését, hogy „megteremtik a böl­csesség egyensúlyát, csök­kentik a konfrontáció veszé­lyét, egymásközti kapcsola­taikban háttérbe szorítják a katonai szemléletet”. Wald- heim kijelentette, hogy a nemzetek közössége, — ta­pasztalata szerint, — általá­nos megkönnyebbüléssel fogadta a tárgyalások, a párbeszéd és a kontaktusok korszakának kezdetét. Hoz­záfűzte: az ENSZ tagálla­mainak aligha van más vá­lasztásuk, mint hogy a jö­vőben még fokozottabban folytassák a nemzetközi együttműködést. Az együtt­működésnek ebben az új korszakában az ENSZ jelen­tős szerepet játszhat. A magyar diplomáciának szintén ez a véleménye. Ez­zel függ össze szerepünk a világszervezet fórumán, megbecsüljük az ENSZ hasz­nos munkáját. Ezzel kap­csolatos kormányunknak az a meghívása is, amelynek most az ENSZ főtitkára ele­get tesz. Tudjuk, hogy az ENSZ tevékenységének kor­látái vannak, hiszen olyan kormányközi szervezetről van szó, amely nem egyszer heves nézetellentétek színte­re. De a nemzetközi enyhü­lés új szakaszában, amely mindinkább érezteti hatását a világpolitikában, különö­sen jelentős szerepet tölthet be a világszervezet, mint po­litikai fórum, mint a nem­zetközi vita és eszmecsere fontos fóruma. A többi szo­cialista országgal együtt Ma­gyarország is azon a véle­ményen van, hogy a világ- szervezet hasznos munkát végezhet a vitás kérdések megoldása, a nemzetközi kapcsolatok szélesítése, a feszültség enyhítése, a bé­kés egymás mellett élés irányzatának megszilárdítá­sa érdekében. Az ENSZ-főtitkár magyar- országi látogatása természe­tesen felhívja a figyelmet arra a szerepre, amelyet a világszervezetben betöltünk. Magyarország jelenleg az ENSZ 27 különféle bizott­ságának tagja. A világszer­vezet apparátusában 16 ma­gyar tisztségviselő dolgozik. Az ENSZ különböző szako­sított szerveiben 30 ország­ban 38 magyar szakértő te­vékenykedik. Kernéi j ük, hogy Kurt Waldheim magyarországi látogatása gyümölcsöző lesz. Azzal a meggyőződéssel üd­vözöljük hazánkban az ENSZ főtitkárát, hogy bu­dapesti megbeszélései meg­szilárdítják azokat a kap­csolatokat, amelyek a Ma­gyar Népköztársaságot az Egyesült Nemzetek Szerve­zetéhez fűzik. • * * Kurt Waldheim 1918. de- 1960-ig Kanadában képvisel­cember ' 21-én született. te hazáját, 1960-tól 1964-ig Egyetemi tanulmányait a jo- az osztrák külügyminisztéri­gi doktori cím megszerzésé- umban dolgozott, 1964. és vei 1944-ben fejezte be a 1968. között Ausztria állan­bécsi egyetemen. Elvégezte dó képviselője volt az ENSZ az osztrák fővárosban a mellett. konzuli akadémiát. Ausztria külügyminiszteré­1948-tól 1951-ig Ausztria vé 1968-ban nevezték ki, s párizsi követségén teljesített e tisztségét 1970. áprilisáig szolgálatot I. titkári rang- töltötte be. 1970. júniusában bán. Ezt követően — 1951- a nemzetközi atomenergia tői 1955-ig — a külügymi- ügynökségben egyhangúlag nisztérium személyzeti ősz- megválasztották a biztosité­tályát vezette Bécsben. 1955- ki egyezményt kidolgozó bi­bén kinevezték országa ál- zottság elnökévé. 1971. ápri­landó megfigyelőjévé az lisában egyike volt az Oszt­ENSZ mellé, majd Ausztri- rák Köztársaság elnökének ónak a világszervezetbe tör- megválasztásán induló két tént felvételekor az osztrák jelöltnek. Kurt Waldheim ENSZ-képviselet vezetőjévé. 1972. január 1-e óta az Kurt Waldheim 1956-tól ENSZ főtitkára. A Palotási Állami Gazdaság Besenyszög—Palotás pá­lyázatot hirdet fó'állatlenyésztói munkakör betöltésére. Feltétel: mg. egyetem vagy főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, megfelelő baromfite­nyésztői ismerettel. Fizetésről — jelentkezés esetén — tárgyalunk. Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a gazdaság személyzeti vezetőjénél. Költséget csak alkalmazás esetén térítünk.-sí-ÍV . '-Hí ■ MINDENFELŐL ‘ ■■ ____v - • - . L OS ANGELES Los Angelesben, a levegő katasztrofális mértékű szehy- nyezettsége miatt rendkívü­li állaDotot hirdettek ki. Ro­nald Reagan kaliforniai kor­mányzó betiltotta a hatósági tulajdonban lévő gépkocsik használatát és felhívással fordult a város lakosságá­hoz, hogy Los Angeles kör­zetében ne utazzanak gép­kocsin. TOKIÓ Hazaérkezett Tokióba az egy héttel ezelőtt eltérített japán Boeing 747-es gép uta­sainak első csoportja, csak­nem száz személy. A repü­lőtéren Sintani közlekedés­ügyi miniszter, valamint a boldog rokonok fogadták őket. A többi utast ma szál­lítják haza. SZIMFEROPOL Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kriembe érkezett. TOKIÓ A japán kormány a mi­nisztertanács tegnapi ülésén úgy határozott, hogy elisme­ri az Afgán Köztársaságot­MOSZKVA Michel Jobert. francia kül­ügyminiszter Andrej Gromi- ko szoviet külügyminiszter társaságában tegnap Moszk­vából a Krímbe utazott. WASHINGTON Az amerikai kongresszus képviselőháza 272 szavazat­tal 102 ellenében olyan ha­tározatot hozott, hogy nem nyújtható amerikai segély azoknak a külföldi államok­nak. amelyek kompenzáció nélkül kisaiátítiák az ame­rikai társaságok területükön lévő tulajdonát Az amerikai vélő kairói visszhangja A tegnapi kairói lapok a Biztonsági Tanácsban előter­jesztett közel-keleti vonatko­zású határozati javaslat ame­rikai megvétózásával kapcso­latban rámutatnak, hogy a vétó ellentmond annak az amerikai kötelezettségnek, amelyet Nixon a szovjet— amerikai tárgyalások után aláírt közleményben vállalt a palesztin nép jogaival kap­csolatban. „Furcsa, hogy a vi­lág egyik legnagyobb hatal­mának elnöke ennyire nem tartja tiszteletben a saját aláírását” — hangoztatja az A1 Ahram. NEW YORK Kurt Waldheim ENSZ-fő­titkár tegnap El-Zajjat egyio tömi külügyminiszterrel tár­gyalt, a megbeszélés napi­rendjén Waldheim tervbe­vett közel-keleti útja szere­pelt, különös tekintettel arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolja az amerikai vé­tó Waldheim erőfeszítései­nek sikerét. Az egyiptomi külügvmi- niszter ma hazautazik Kai­róba. Szavazás a Fülöp-szigeteken Tegnap 22 ezer fülöp-szi- geti polgár járult az urnák elé, hogy szavazzon Ferdi­nand Marcos elnök „sorsá­ról”. A szavazó cédulákon az a kérdés szerepel: „akar­ja-e ön, hogy Marcos elnök 1973. után is hivatalban ma­radjon és befejezze azokat a reformokat, amelyeket a rendkívüli állapot viszonyai között kezdett el”. Politikai megtigyelők Ferdinand Mar­cos „széles körű támogatá­sát” váriák.

Next

/
Thumbnails
Contents