Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-26 / 173. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. iúlius 26. VÍZILABDA Újra Közbejött okok miatt ked­den nem kaptunk tudósítást, csupán hírt a Szolnoki Víz- ügy Dózsa—KSI OB II-es vízilabda-mérkőzésről. Mi­kor telefonon érdeklődtünk az eredmény után a Csá­szár-uszodában, a fürdőmes­ter közölte: 8:4-re győzött a Szolnok. Aztán kiderült, hogy tévedett. Kanizsa Ti­vadar edző a tegnapi edzés után így számolt be a ranga­dóról: — A mérkőzés tulajdon­képpen annak a jegyében zajlott le, hogy hogyan tu­dunk egy zónavédekezést al­kalmazó csapat ellen gólt lőni. Az első negyedben nem találtuk meg az ellenszert, és a KSI 1:0-ra vezetett. A második negyedben aztán egy jól sikerült húzással megfordítottuk a játék ké­pét. Ekkor megindult a gól­lövés, és tartott egész há­rom negyeden át. A máso­dikban 4:l-re, a harmadik­ban 2:l-re ,a negyedikben ismét 4:l-re vezettünk, és az OB végeredményben 10:4-re győztünk. Jobban játszott a csapat, mint amikor Szolno­kon fogadtuk a központi sportiskolásokat. Hozzáte­szem még, hogy mind a tíz gólt akcióból lőttük, sem emberelőnyünk nem volt* és büntetőt sem ítéltek a javunkra. Ugyanakkor a KSI háromszor volt ember­előnyben, és két négyméte­rest is lőhetett. Gyakorlati­lag valamennyi játékosunk lőtt gólt, közötte Urbán hár­mat, Pintér és Pásztrai pe­dig kettőt-kettőt. Ez a rangadón elért újabb idegenben szerzett győzélem ismét bizonyította, hogy a szolnoki csapat magasan a mezőny fölé emelkedik, és az OB II. legerősebb csapa­tai sem jelentenek számára különösebb erőpróbát. Most már biztosnak mondható, hogy a Szolnoki Vízügy Dó­zsa megnyerte az OB II. bajnokságát, és visszakerült az őt teljes joggal megillető I-ben helyre, az ország legjobbjai közé. Ma délután 5 órakor a HÖDIKÖT ellen az OB II. utolsó mérkőzését játsza Szolnokon, a Damjanich- uszodában. A csapat bizo­nyára emlékezetessé teszi szurkolói előtt a búcsút a másodosztálytól — egy mér­kőzés még hátra van, azt kedden a fővárosban játssza a VM Egyetértés ellen — és utolsó hazai mérkőzésén nemcsak győzelemmel, ha­nem szép és jó játékkal is megörvendezteti a közönsé­gét. A győzelemben bizto­sak lehetünk, hiszen az el­ső fordulóban Hódmezővá­sárhelyen is győztek, még­hozzá 13:3-ra. Ünnepi han­gulata lesz tehát a mai, baj­noki találkozónak. A leg­közelebbi bajnoki mérkőzést Szolnokon már az OB I- ben játsszák. Gratulálunk a csapat vezetőinek és játéko­sainak a most kivívott szép és teljesen megérdemelt si­kerhez. Vezet a Vörös Csillag Kispályás labdará^ó-bajno'isás; Jászberényben Változatlan hevességgel folvik Jászberényben a városi kétcso- oortoa kisDálvás labdarúgó- baj­nokság. A másodosztálv tizenkét csapata között különösen az első helyért vívnak éles harcot az arra esélyesek. A Vörös Csillag Tsz veretlenül vezeti uevan a mezőnyt, de előnye mégis csak esv Dont a Járási Hivatal csa­pata előtt. Az elsőosztálvban a hűtőgéDSváriak 3 Dont előnnvel állnak az élen. A legutóbbi fordul* eredmé­nyei II. o.: Kinizsi—Vörös Me­teor 1:7. MEZŐGÉP—Postás 3:0. Városgazdálkodás—Lenin Tsz II. 1:0. Hűtőgépgyár III.—Közúti Építők 3:0. Járási Hivat a1—Vörös Csillag Tsz 0:3. I. o.: Lenin Tsz I.— Hűtőgépgyár I. 1:3. Hűtőgép­gyár II.—Volán 1:0. á A Szolnok megyei Atléti­kai Szakszövetség szombaton és vaiSárnap Szolnokon, a MÁV-sporttelepen rendezi meg a megyei serdülő A és B összetett atlétikai bajnoksá­got. Az egyes korcsoportok­ban és nemenként az alábbi versenyszámokra kerül sor: Serdülő fiúk A-korcsoport: 110 m gát (15 évesek 100 gát. súly lökés, távol- és magasug­rás, 300 m síkfutás. Serdülő A bajnokság állása n. o. 1. Vörös Cs. 13 1» 3 — 38- 7 23 2. Járást Hív. 13 10 2 1 43-20 22 3. Hűtős. III. 13 9 2 2 24- 9 20 4. Cipőin. V. 13 8 2 3 26-16 18 5. Vöröc M. 13 7 3 3 31-18 17 6. Közúti ÉP. 13 7 1 5 36-23 15 7. MEZŐGÉP 13 6 2 5 20-18 14 8. Városeazd. 13 6 2 5 26-25 14 9. Kossuth Tsz 13 4 2 7 2B-31 10 10. Lenin Tsz II. 13 3 2 8 9-33 8 11. Kinizsi 13 2 3 8 15-43 7 12. Postás 13 3 — 10 15:36 6 I. o. 1. Hűtfieépsv. 13 8 3 2 18-11 19 2. Volán 13 6 4 3 17-12 16 3. Lenin Tsz I. 13 6 3 4 18-16 15 4. Hűtőa. IL 13 6 1 6 17-23 13 lányok A-korcsoport: 100 m gát (15 évesek 80 m gát), súlylökés, távol- és magas­ugrás. 300 m. Serdülő fiúk. B-korcsoport: 80 m gát, távolugrás, súlylö­kés. 300 m síkfutás. Lányok 80 m gát. távolugrás, súlylö­kés. 300 m síkfutás. A bajnokságon résztvehet- nek megyénk érvényes orvo­si igazolással rendelkező ser­dülőkorú versenyzői. Továbbképzés kézilabda­játékvezetőknek A Szolnok megyei Kézilab­da Szakszövetség vasárnap Szolnokon, a Tiszaligetben tartotta meg évi továbbkép­zését a játékvezetőknek és az edzőknek. Ezzel a továbbkép­zéssel az volt a cél. hogy me­gyénk egész területén egysé­gessé tegyék a játékvezetést. örömmel állapíthatjuk meg. hogy a játékvezetők ko­molyan vették a továbbkép­zést. amit a hetvenöt száza­lékos megjelenés is igazol, összesen huszonketten jelen­tek meg. és sainálhatiák azok, akik távolmaradtak. Kn nli «»gyesen játszik a Bp. Honvéd Ritka sportélményben lesz részük holnap a kunhegyesi szurkolóknak. A nagyköz­ségbe látogat a Budapesti Honvéd válogatott játéko­sokkal teli — Bicskei, Szűcs, Kozma, Kelemen, Pusztai — NB I-es labdarúgó-csapata. A nagy érdeklődéssel kísért mérkőzés holnap délután 5 órakor kezdődik a kunhe­gyesi sporttelepen. MÁV-pálya, szombat—vasárnao Serdülő atléták összetett bajnoksága A moszkvai 849. számú iskola úszómedencéjében na­ponta több mint 900 gyer­mek úszik, illetve tanul úsz­ni. A legtehetségesebbek sportköri foglalkozásokon fejleszthetik képességeiket. A 25 méteres medence felszerelése korszerű. A fog­lalkozásokat edzők tartják, a gyerekek egészségére or­vos ügyel. A moszkvai Gyermekhigiéniai Intézet munkatársai azt kutatják, hogyan hat az úszás a gyer­mekek egészségének alaku­lására. Augusztus 12-én rajt kézilabdában A megyei bajnokság őszi sorsolása Férfiak Augusztus 12: Üjszász — Jászberény, Tiszapüspöki — Jászalsószentgyörgy, Török- szentmiklós — Jászladány, Rákóczifalva — Kilián FSE, Mezőtúr — Sz. Vegyiművek, Zagyvarékas — Kunszent- márton. Augusztus 19: Jász­ladány — Rákóczifalva, Jászalsószentgyörgy — Tö- rökszentmiklós, Jászberény — Tiszapüspöki, Sz. Vegyi­művek — Zagyvarékas, Ki­lián FSE — Mezőtúr, Üj­szász — Kunszentmárton, Augusztus 26: Üjszász — Ti­szapüspöki, Törökszentmik- lós — Jászberény, Rákóczi­falva — Jászalsószentgyörgy, Mezőtúr — Jászladány, Zagyvarékas — Kilián FSE, Kunszentmárton — Sz. Ve­gyiművek, Szeptember 2: Jászberény — Rákóczifalva, Tiszapüspöki — Törökszent- miklós, Kilián FSE — Kun­szentmárton, Jászladány — Zagyvarékas, Jászalsószent­györgy — Mezőtúr, Sz. Ve­gyiművek — Üjszász, Szep­tember 9: Üjszász — Török­szentmiklós, Rákóczifalva — Tiszapüspöki, Mezőtúr, Jászberény, Zagyvarékas — Jászalsószentgyörgy, Kun­szentmárton — Jászladány, SZ. Vegyiművek — Kilián FSE, Szeptember 16: Törökszentmiklós — Rá­kóczifalva, Jászladány — Sz. Vegyiművek, Jászalsó­szentgyörgy — Kunszent­márton, Jászberény —r Zagy­varékas, Tiszapüspöki — Mezőtúr, Kilián FSE — Üjszász, Szeptember 23: Sz. Vegyiművek — Rákóczifal­va, Kilián FSE — Török­szentmiklós, Jászladány — Tiszapüspöki, Jászalsószent­györgy — Jászberény, Kun­szentmárton — Mezőtúr, Zagyvarékas — Üjszász, Szeptember 30: Üjszász — Jászalsószentgyörgy, Jászbe­rény — Jászladány, Tisza­püspöki — Kilián FSE, Tö­rökszentmiklós — Sz. Ve­gyiművek, Rákóczifalva — Kunszentmárton. Mezőtúr — Zagyvarékas, Október 7: Zagyvarékas — Rákóczifal­va, Kunszentmárton, — Tö­rökszentmiklós, Sz. Vegyi­művek — Tiszapüspöki, Ki­lián FSE — Jászberény, Jászladány — Jászalsószent­györgy, Mezőtúr — Üjszász. Október 14: Jászalsószent­györgy — Kilián FSE, Jász­berény — Sz. Vegyiművek, Tiszapüspöki — Kunszent­márton, Rákóczifalva — Mezőtúr, Jászladány — Üj­szász, Törökszentmiklós — Zagyvarékas, Október 21: Üjszász — Rákóczifalva, Mezőtúr — Törökszentmik­lós, Zagyvarékas — Tisza­püspöki. Kunszentmárton — Jászberény, Sz. Vegyiművek — Jászalsószentgyörgy, Ki­lián FSE — Jászladány. S'sorth'rek •3» mfm alkalmazunk Értekezletet tartanak ma iélután fél 5-kor a megyei . estnevelési és Sporthivatal Mátyás király úti székházá- oan. Tájékoztató hangzik el 4 testnevelési és sportmozga­lom irányításában bekövet­kezett változásról, a szakszö­vetségek. szakbizottságok to­vábbi tevékenységéről és az időszerű feladatokról, maid átadják az új megbízólevele­ket n szakszövetségi, szakbi­zottsági vezetőknek. ☆ Ma kezdődik Phenjanban, a Koreai NDK fővárosában a Női Ifjúsági Barátság Via­dal. A magyar csapat hétfőn utazott el az IBV színhelyé­re. Tagja az együttesnek Zsi" dai, a Lehel SC játékosa is. ☆ A brazíliai Petropolisban ° a gyár idő szerint szerdára irradóra lejátszották a má- odik zónaközi sakkverseny ásodik fordulóját. A ma­var színeket képviselő Por* ;sch Lajosnak, aki ezúttal a ötét bábákat vezette, a ko- ibbi világbajnok szovjet ’aszilij Szmi«zlov volt az ölen fele. A iátszma a 41. lé­pésben függőben maradt és ^zmiszlovnak pozícióelőnye van. Az élcsoport állása: Liubo- jevics. Bvasas. Szmi&zlov és Portisch 1 pont (1). Geller. Hort, Polugajevszkij, Res- hewsky, Panno és Gheorghiu 1—1 pont ☆ Heidenhelmben az NSZK nemzetközi öttusa bajnkosá- gon lebonyolították az úszást is. A negyedik versenyszá­mot az angol Parker nyerte, míg a magyarok közül Ma- racskó Tibor a második, — Borlay György pedig a har- madik helyen végzett. — Az egyéni összetettben továbbra is a nyugatnémet Kopeke ve­zet. Maracskó a harmadik. Villányi pedig a negyedik. ☆ Rosztovban a Szovjetunió idei úszóbajnokságán a leg­nagyobb meglepetést egv le- ningrádi iskoláslány. Tamara Selofasztova nyújtotta: a 400 méteres gyorsúszást új szov­jet csúccsal. 4:36.0 perces idő­vel nyerte. Még két aranyér­met szerzett: a 100 méteres gyorson 1:08 és 200 gyorson 2:10.4 perces idővel. ír A siketek világjátékának versenyei során a magvar Panyi a 100 méteres férfi gvorsúszásban 1:01.8 perces idejével a harmadik helyen végzett. A győzelmet az ame­rikai Piche szerezte meg 57.3 mp-ceL Külkekeskeőelml vállalatnál dol­gozó német—angol—orosz nyelv­vizsgával rendelkező leánv clhe- lye/kedne Szolnokon. „Nyelvész" ieligére a kiadóba. Éiőnvős feltételekkel — korszerű gépek kezelésére felveszünk, be­tanítunk fonónak, szövőnek, or- sózónak 15 éven felüli női dol­gozókat. Felvételre keresünk to­vábbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szál­lást biztosítunk. Bővebb táiékoz- tatás levélben. Pamuttexti’mrt- vek Budai Gyára munkaerőgaz­dálkodás 1502 Budapest. Pf. 11. BIVIMPEX nversbőrklrendeltsé- ee férfi segédmunkásokat alkal­maz egv műszakos munkára Ot nanos munkahét Hm: Szolnok. Vöröshadsereg űt 29. Konyhalányt keres felvételre a szolnoki Mátyás királv úti álta­lános iskola gondnoksága. A városi tanács vb tlszaltgetl üzeme azonnali beléDéssel felvé­telre keres két könnvfleéDkeze- lct. Jelentkezni lehet az üzem szállításvezetőiénél. Azonnali beléDéssel felveszünk: kőműveseket. erőgénszerelöket. géolakatosokat és autóvillamos­sági szerelőt. Fizetési mód: óra­bér. Jelentkezés; Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság géniavitó műhely. Szolnok. Be- senvszöei út. A kertvárosi ABC-áruház áolté- séhez éiieliőrt felveszünk. Jelent­kezni lehet az ÁFÉSZ főéoítés- vezetőségénél Szolnok. Beloian­nisz u. 34. sz. alatt. AznnanU belépéssel alkalmazunk génkoesirakodókat. Igen 1ó kere­seti lehetőség. 40 órás munkahét. Jelentkezés szombat kivételével. Allnfi'übpvift 1'alfomvflpvn'rqj; áUúó Vállalat Szolnok, Tószegi út, INGATLAN! ELADÓ 150 négy­szögöl telek SzolnoK. Kertváros Debreceni út 5. sz. alatt. JÓL ..bevezetett” női fodrászüzlet házzal együtt város köz- Dontiában eladó. Lő- rincz Béla Török­szentmiklós. Budai Naev Antal u 6. ÜJ családi ház. két családnak is megfe­lelő — beköltözhe­tően — eladó. Szol­nok. Kertváros Szel­lő u. 30/a. KÉTSZOBÁS család! ház alsóéDületekkel. 1100 négyszögöl kert­tel vaev 600 négy­szögöl telek külön iß. sürgősen eladó — minden elfogadható áron. SzandaszőUős. Vörösmező út 83. 250 négyszögöl gyü­mölcsfával beültetett telek eladó. Magyar Ferenc. Szandaszől- lős. Váci M, u. 65. EGYSZOBA — össz- komfortoq OTP-s — társasházi lakás el­adó. Szolnok. Moso- nvt út 12 fszt. 1. TISZAROFFON. — a Dózsa Gvörgv út 49. szám alatti ház 564 négyszögöl telekkel eladó — Érdeklődni Fazekas Sándor Ha­lász Rózsa út 5. sz. alatt. FXADÖ beköltözhető házrész. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok. Hunyadi u 16. Kiss. KÉTSZOBÁS. össz­komfortos — családi ház 200 négyszögöl telekkel, termő gyü­mölcsössel. garázzsal ^ladó. — Szdnok Szarvas u. 14 szám Matt. — Fg-riF>vi• Sfihlnoh TZ-orcn+h L u. 17—28 I. emelet 2 aitó. Hargitai ék- nál. JÁSZBERÉNY. Só­Ívom u. 1. alatti csa­ládi ház (kenyér­gyárral szembeni 450 négyszögöl kerttel. — mely éDÍtésre is al­kalmas. eladó. Ér­deklődni : Hattyú u. 12. Dalmadi. MEZŐTŐRÖN 20 000 Ft készDénzzel és havi 1000.— Ft tőr- lecztéqspi házat vagy házrészt vennék. — Alánlatokat: Mező­túr. Zrínvi u. 11. Ka­tona 535 négyszögöl gyü­mölcsös lakóházzal eladó. Tiszaföldvár. Kurázsi szőlő. n. út 82. szám. gépjármű. Kitűnő állaootban lévő IB-s Zastava 750-es igényesnek el­adó — Érdeklődni: Szolnok 13—61,8 te­lefonszámon 350-es IZS oldalko­csival eladó. Szol­nok. Gerle u 11. RENAULT 4-es el­adó. Szolnok. Rá­mán Kató u. 2. «sz. MOST műszaki vizs­gázott 500-as Trabant 18 000.— Ft-ért sürgő­sen eladó Sz.o’nok, Móra F u. 11 Vili. em. 1. (18 órától*. Jó áll a Donban lévő MB 1000-es eladó. — Szolok. Mosonvi út 3 Jó-^áné 0 kilométeres Zsiguli eladó, Szolnok. Ho­rog u 23 (MÁV-oá Ivánéi*. 350-es Viktória mo- lorker ’koár fe’úiított állaootban eladó. Tö- rökszentTTüki^s Sza­bó Rektor út 11. ÜJ MZ oldal kocsi el­adó. Szolnok. Adv Endre u. 131. MZ 250-es motorke- rékoár oldalkocsival eladó. — Törökszent­miklós. Kossuth L. u. 306/A. ID Skoda S—100-as radiál gumikkal el­adó. Érleklődni: reg­gel 13—639 telefonon ADÁSVÉTEL: ELADÖ 4 hathetes tacskó kutva. — Sza- mosvári. — Szolnok. Abonvi úti benzin­kútnál. kőolalos la­kótélén. Tel.: 11—080. ÜJ szoba-nadl ódesz­ka és használt fa­anyag eladó. Szol­nok. József Attila u. 37 szám. JÓ állánotban lévő kombinált szobabú­tor éq alig használ* gyermek szobaberen­dezés sürgősen, ol­csón eladó Érdek lődni: Szolnok. M' ra Ferenc út 11 VT em. 5. 9-től 14-?g. EGYÉB? FIATAL házast keres üres szó1*' konvbás albérlőn* VfW-nnn+ban — vau ^kóc^i Falván. — c, 73 fid ne Cin ős” le' a ft^rÜfi+Ot a hír Vípfifjlc. AKTK Jászberényben főiskolai hallgatók­nak bútorozott szo­bát kívánnak albér­letbe adni. címüket mielőbb közöl!ék a TanítókéDzö Intézet igazgatói hivatalában.

Next

/
Thumbnails
Contents