Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-08 / 132. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 8. „Fecskék" a CDU-bán Olyan hír érkezett Bonnból, amely aligha kerül a vi­láglapok első oldalára; a rádió- és televízió bemondói leg­feljebb sokadikként közlik majd a hallgatóval, illetve né­zővel, amikor híreket mondanak. Mindössze annyi történt, hogy Walther Leisler Kiep, a Nyugat-Német Keresztény- demokrata Unió (CDU) országos elnökségének tagja fel­szólította az ellenzéket: vizsgálja felül külpolitikai irány­vonalát. Kiep nem akárki. Ö intézi a CDU pénzügyeit és ez a nyugatnémet politikai-társadalmi struktúra ismeretében igen nagy befolyást jelent. Nem nehéz elképzelni, milyen kapcsolatai lehetnek fontos pénzügyi gazdasági körökkel éppen a CDU „pénzügyminiszterének” — hiszen az ellen­zéki blokknak ez a nagyobb pártja adta a legutóbbi időkig a kancellárt és nem is olyan régen ezekben a gazdasági körökben azt remélték, hogy hamarosan újra így lesz. Most azonban, úgy tűnik, éppen ezek a fontos gazda­sági körök kezdik felismerni, hogy az esélyek megítélését illetően bizony tévedtek. Erre komolyabban kétségtelenül a legutóbbi bonni választások eredményei nyomán döbben­tek rá. De azóta is sok minden történt, ami felismerésüket elmélyíthette: Kissingez mkét megbízatása" Le Dúc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja PB tagja és Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó tegnap délután 15.05 órakor folytatta konzultációit Párizs egyik elővárosában. Az újabb vietnami—ame­rikai megbeszéléssorozat ere­detileg tegnap délelőttre ki­tűzött második ülését min­den indoklás nélkül, a VDK küldöttségének szóvivője sze­rint „amerikai kérelemre” ha­lasztották el délutánra. Kissinger újságírók érdek­lődésére válaszolva azt mon­dotta, az ülés időpontja el­halasztásának „nincs külö­nösebb oka, csak több időre van szükségünk, hogy vala­mit elkészítsünk”. Azt per­sze nem közölte, hogy mi az a „valami”, de párizsi meg­figyelők feltételezik, hogy a január 27-én aláirt vietnami békemegállapodás rendelke­zéseinek szigorúbb végrehaj­tását célzó „kiegészítő ok­mányról” van szó. Egyébként az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó ma tesz eleget „második pá­rizsi megbízatásának”. A francia külügyminisztérium szóvivője és Ronald Ziegler, a washingtoni Fehér Ház Pá­rizsban tartózkodó sajtótit­kára tegnap egybehangzóan közölte: Michel Jobert fran­cia külügyminiszter ma dél­előtt 9.00 órakor fogadja Henry Kissingert. A két po­litikus áttekinti majd a Reykyavíkban tartott leg­utóbbi francia—amerikai csúcstalálkozón hozott dön­téseket és a döntések végre­hajtását célzó intézkedéseket. Svéd kormányküldöttség utazott Hanoiba Tegnap a VDK kormányá­nak meghívására Krister Wickman svéd külügymi­niszter vezetésével kormány- küldöttség érkezett hivatalos látogatásra Hanoiba. A hanoi repülőtéren Ngu- yen Duy Trinh miniszterel­nök-helyettes és külügymi­niszter, valamint más hiva­talos személyek fogadták a svéd küldöttséget, amely lá­togatása idején megbeszélé­seket folytat a VDK vezetői­vel a két ország közötti kap­csolatok és együttműködés további fejlesztéséről, vala­mint Svédország részvételé­ről a VDK háború által el­pusztított népgazdaságának helyreállításában és újjáépí­tésében. Sikeresen végződött az űrséta Ä Skylab két űrhajósá­nak, Conradnak és Kerwin- nek kétórás megfeszített munka után sikerült kisza­badítani a beszorult „szél­malom-szárnyat” s ennek napelemei már meg is kezd­ték a napenergia elektro­mos energiává való átalakí­tását. A megrongálódott napelem-szárny nem műkö­dik ugyan teljes kapacitás­sal, de így is elegendő a program sikeres végrehaj­tásához. Conrad és Kerwin telje­sítménye a maga nemében egyedülálló, nemcsak azért, mert először hajtottak vég­re páros űrsétát, hanem azért is, mert ez volt az első eset, hogy űrhajó mű­szaki hibáját asztronauták űrséta keretében javít­sák ki. A két űrhajósnak a vi­lágűrbe kilépve mintegy fél órát várnia kellett a nap­felkeltére, majd keserves és izgalmakban bővelkedő másfél óra következett, mi­alatt többször is összeteke- redett az oxigénellátást biz­tosító „köldökzsinór” és több ízben megszakadt az összeköttetés a földi ellen­őrző központtal, erőfeszíté­seik végül is sikerrel jártak; Felvétel a világűrből: Charles Conrad megkísérli az egyik napelem helyreállítását a Skylab űrlaboratórium külsején 1. Szinte az egész világ az enyhülési folyamat jelentős állomásaként — és nem utolsósorban Brandt nagy bel- és külpolitikai sikereként, értékelte Leonyid Brezsnyev láto­gatását. 2. Nemcsak az európai, hanem az egész nemzetközi helyzet a párbeszédek, a konstruktív megközelítések felé halad, elég Brezsnyev közelgő washingtoni látogatására gondolni. 3. Folytatódik a CDU belső válsága, amely Barzel le­mondásával még a beavatatlanabb választók számára is nyilvánvaló lett. 4. Sok üzletember döbbent rá arra, milyen lehetőséget vesztett volna el, ha az ellenzék külpolitikája diadalmasko­dik és nem realizálódhattak volna a Szovjetunióval megkö­tött, illetve megkötendő monstre-üzletek. Igen, a „kincstárnok” Kiep zendülése önmagában nem szenzáció. De jól jelez egy folyamatot, amely az ellenzéken belül kétségtelenül elkezdődött és amelynek hosszabb távon jelentősége lehet. Egy fecske nem csinál nyarat. De nem egy van. Saigoni állásfoglalás Július 3-án kezdődik a helsinki értekezlet Július 3-án délelőtt ül össze Helsinkiben az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet. Az általános, de írásba nem foglalt megállapodás szerint a külügyminiszterek találko­zója 5—8 napig tart majd. A döntés az előkészítő kon­zultáció tegnap délelőtti ülé­sén született, amikor munka- csoportokban befejezték a két napirendi pont bizottsá­gi feladattervének szerkesz­tését. Az európai biztonsági értekezlet jóváhagyott napi­rendje a következő: 1. az európai biztonsággal összefüggő kérdések; 2. Együttműködés a gazda­ság. a tudomány, a techni­ka és a környezetvédelem te­rületén; 3. Együttműködés embe­riességi és egyéb területeken; 4. További lépések a kon­ferencia után. Mind a négy ponthoz rész­letes feladatterv csatlakozik. Mértékadó forrásból szár­mazó értesülés szerint a 2. pont feladattervének szer­kesztése során a közös ér­deklődésre számot tartó euró­pai tervek tárgyában végül egy magyar javaslat alapján jött létre, a kompromisz- szum. A szóbanforgó közös tervek az energiagazdálko­dásra. a nyersanyagok kiak­názására, a közlekedés éa szállítás fejlesztésére vo­natkoznak. A 3. pontban szintén ta­láltak kompromisszumos fo­galmazást a nemzeti ki­sebbségek jogainak tisztelet­ben tartására a kulturális és oktatás; együttműködésben. Brandt Izraelben A saigoni kormány nem fog aláírni semmiféle új békemegállapodást vagy ki­egészítő dokumentumot — közölte tegnap a VDK és az Egyesült Államok képvise­lőinek jelenlegi párizsi tár­gyalásaira utalva a Thieu- rezsim szóvivője. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a saigoni adminisztráció a vi­etnami békemegállapodás másik három aláírójával — a VDK-val, a DIFK-kel és az Egyesült Államokkal — együtt közös felhívást ír alá, amely az „eredeti meg­állapodás” rendelkezéseinek szigorú végrehajtását sürge­ti. „Ha azonban e dokumen­tum új megállapodás, új tűzszüneti megállapodás egy fajtája lenne, nem fogjuk azt aláírni” — hangsúlyozta kategorikusan a szóvivő. A saigoni kormányszóvi­vő nyilatkozatának elhang­zása előtt lázas diplomáciai tevékenység folyt a dél-vi­etnami fővárosban. Kharles Whitehouse, az Egyesült Államok ügyvezető nagykö­vete két ízben találkozott Tran Van Lám saigoni kül­ügyminiszterrel, majd a második találkozó után mind a ketten felkeresték Thieu-t, a rezsim elnökét. E konzultációk előtt tegnap — már a második egymást követő napon — újabb ülést tartott a rezsim nemzetbiz­tonsági tanácsa. Tegnap hivatalos látogatás­ra Tel Avivba érkezett Willy Brandt nyugatnémet kancel­lár. A repülőtéren Golda Meir miniszterelnök. Abba Eban külügyminiszter és más hivatalos személyiségek üd­vözölték. Udvözlőbeszédében Golda Meir méltatta Willy Brandt- nak a náci korszak idején kifejtett antifasiszta tevé­kenységét. s emlékeztetett ar­ra, hogy Brandt személyé­ben első ízben tesz nyugat­német kancellár hivatalos lá­togatást Izraelben. Válaszbeszédében Brandt kifejezte meggyőződését, hogy látogatása elősegíti a két ország közötti kapcsolatok ja­vítását és hangot adott an­nak a reményének. hogy megbeszélései „a közel-keleti béke ügyét fogják szolgálni”. A repülőtéri fogadtatás után Brandt helikopteren Je­ruzsálembe repült, hogy meg-> koszorúzza a hitlerizmus hat­millió zsidó áldozatának em­lékművét. A Kongói Népi Köztársaság külügyminiszterének látogatása Alkalmazottaknak, nyelvtanároknak álcázva A CIA komoly szerepet játszott az olimpia előtti, 1968-as mexikói zavargásokban, amelyek 200 ember halálát okozták —, mondotta sajtótájékoztatóján Jorge Cruickshank, a Mexikói Szocialista Néppárt fő­titkára. A pártvezető támogatásáról biztosította Man- zanilla szenátort, aki követelte: indítsanak vizsgálatot az amerikai kémszolgálat mexikói tevékenysége ügyében. ... . Sruickshank közölte: a CIA ügynökei a „beke- hadtest” tagjainak, követség! alkalmazottaknak és nyelvtanároknak álcázva magukat folytatják akna­munkájukat. A Biztonsági Az ENSZ Biztonsági Taná­csa tegnap közép-európai idő szerint 15 óra 30 perckor folytatta a közel-keleti vál­ság átfogó megvitatását. A BT szerdai ülésén Wald- heim ENSZ-főtitkárt, El Zaj- iat egyiptomi külügyminisz­tert és Tekoah izraeli ENSZ- képviselőt követően utolsó­ként Abdul Hamid Saraf, INDENFELÖ PÁRIZS Tegnap Leonyid Szmimov szovjet miniszterelnökhelyet­tes vezetésével kormánybi­zottság érkezett Párizsba, — hogy részt vegyen a párizsi Le Bourget repülőtéren sze­rencsétlenül járt TU—144-es szovjet repülőgép katasztró­fája körülményeinek és okainak kiderítésében. PRÁGA Lubomir Strougal, a cseh­szlovák kormány elnöke teg­nap délelőtt Prágában talál­kozott Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnökkel. A beszélgetés során megvitat­ták a csehszlovák—szovjet együttműködés továbbfejlesz­tésének számos kérdését MOSZKVA Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Köz- oonti Bizottság titkára — Moszkvában találkozott Meir Vilnerrél. az Izraeli Kom­munista Párt főtitkárával. LONDON Csi Pong-fej kínai külügy- fniniszter, aki szerdán érke­zett hivatalos látogatásra Londonba, tegnap a külügy­minisztérium éDÜletében megkezdte tárgyalásait — Douglas-Home brit külügy­miniszter reL Tanács ülése Jordánia ENSZ-nagykövete szólalt fel. Jordánia képviselője rá­mutatott arra, hogy Izrael kihívást intézett az ENSZ el­len és nem volt hajlandó teljesíteni a világszervezet határozatait. — A nagykövet hangsúlyozta, hogy Izrael, miközben tárgyalási készsé­géről beszél, nem hajlandó beszüntetni az arab területek megszállását és elismerni Palesztina arab népének jo­gait. Egy ENSZ-szóvivö bejelen­tése szerint a BT közel-keleti vitája június közepéig foly­tatódik majd. A tanács elő­reláthatólag felfüggeszti a vitát Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon csúcstalálko­zója idejére. Péter János külügyminisz­ter vendégeként tegnap reg­gel rövid látogatásra ha­zánkba érkezett Charles- David Ganao, a Kongói Népi Köztársaság külügymi­nisztere és Louis-Sylvian Goma, a kongói kormány közmunka- és közlekedés- ügyi minisztere, a Kongói Munkapárt Központi Bizott­ságának tagja. A vendége­ket a Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminisz­ter fogadta. A miniszterek bulgáriai látogatásukról ér­keztek Magyarországra. A délelőtt folyamán a Külügyminisztériumban Pé­ter János és Charles-David Ganao, valamint Louis- Sylvian Goma tárgyalásokat folytatott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hivatalában fogadta a két kongói mi­nisztert és kíséretük tagjait. A baráti légkörű megbe­szélés során felidézték Lo­Varsóban közös közle­ményt adtak ki Stefap Ol- szowsbi lengyel és Bohus- lav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tárgyalá­sairól. A két miniszter széles­körű eszmecserét folytatott a bilaterális kapcsolatok és a nemzetközi helyzet idősze­sonczi Pál elnök két évvel ezelőtti Brazzaville-i látoga­tását és foglalkoztak Marién Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke Magyar- országi látogatásának prog­ramjával és a látogatás so­rán megtárgyalásra kerülő kérdésekkel. A vendégeket fogadta Gyenes András, a KB kül­ügyi osztályának vezetője. Ezen a megbeszélésen főleg a nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdéseiről) folytattak eszmecserét. Péter János külügyminisz­ter a kormány nevében ebé­det adott a vendégek tiszte­letére, és az ebéd során me­leghangú pohárköszöntőki hangzottak el. A vendégek tegnap este továbbutaztak Budapestről Bukarestbe. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztatásukra megjelent Péter János kül­ügyminiszter is. rű kérdéseiről. Különösen nagy figyelmet fordítottak a lengyel és a csehszlovák diplomácia európai tevé­kenységének elemzésére,' Megelégedéssel állapították meg a kétoldalú együttmű­ködés gyorsütemű fejlődését és állást foglaltak további elmélyítése, bővítése mellett. A lakás dísze, kedves ajándék a mOOSRÍI RGROmiP Használati és díszműáruk naqy választékban kaphatók AMFQRAr-ÜVÉRT a SZaküzl etekben és az áruházakban Lengyel—csehszlovák közös közlemény

Next

/
Thumbnails
Contents