Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-08 / 132. szám
1973. Június 8; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az infegrácló hétköznapjai Tíz gyár —a KGST - ben A tíz gyár együtt — mint a VBKM, a Villamos Berendezés és Készülék Művek ismert itthon és határainkon túl is. A villamos kiskészülékek és berendezések ágazatónak integrációjaként is felfogható ez az egyesülés, a 60-as évek közepétől — s ez a hazai integráció most a 70-es évek elejére meghozta az első egyértelmű eredményeket a VBKM számára, a nagyobb integrációs folyamatban, a szocialista országok gazdasági együttműködésének keretében. Egy példa, hogy a VBKM 10 gyára valóban igazi egyesülést igyekszik megvalósítani, termelési együttműködést, nemcsak adminisztratívot: a pápai Elekthermax vásárolt két, nagy teljesítményű mélyhúzó-prést, elsősorban a tűzhelyek lemezborításának gyártásához. A két prés nagy kapacitása azonban lehetővé tette, hogy a VBKM-en belül ma már minden mélyhúzó munkát a pápai gyár végezzen el. Ez az igazi termelőerő koncentráció. A döntést az élet hozta Az egyesített kapacitás, az összehangolt gyártmányfejlesztés a tíz gyáregység közös tervező intézetében, majd a fürge kereskedelmi munka a III. ötéves terv közepére már ismertté tett jó néhány VBKM terméket a KGST piacán. Ez az ismertség azután. több gyártmánynál, napjainkra értékes eredmény- nyé érettbe. Tárgyalások nélkül, vagy legalábbis különösebb értekezések nélkül az élet alakította ki, hogy például az NDK vagy Lengyelország ma már az úgynevezett belsőtéri lámpatestek egy adott mérettartományát egyszerűen tőlünk várja, maga nem gyártja, más piacon nem keresi. Lényegében szakosodtunk ezeknek a lámpatesteknek a gyártására, a szakosodás minden előnyét (biztos piac, nagy sorozatok) élvezve s valamennyi kötelességét (pontos szállítás, állandó fejlesztés, jó minőség) teljesíteni igyekezve. Ehhez hasonlóan alakult a Szovjetunióval a közvilágítási lámpatestek gyártására a szakosodás. Moszkva új útjain, lakótelepein nagyrészt magyar lámpatestek szórják a fényt. Ide is évek óta, a megrendelő megelégedésére szállított a gyár, s ezért a szovjet ipar nem hozott létre hasonló kapacitást. A magyar lámpatestek ilyetén sikere még egy dolgot bizonyít, nevezetesen, hogy milyen lényeges valóban olyan termékek gyártására szakosodni, amelyeknek hazai adottságai és hazai gyártási kultúrájuk egyértelműen létező alap. Itt ez történt. Adott volt az alumínium és adott volt egy neves márka, a TUNGSRAM; tehát a gyár, amelyik a fényforrást szállítja az armatúrákba. Egyébként a gyár lámpáinak legújabb típusait itthon, a fővárosban, a Bem-rakparton lehet megtekinteni, a Metró állomástól a Margit-hídig Ezek már zárt testűek, s így üzembiztonságuk, élettartamuk kétszeres, háromszoros a korábbiakhoz mérten. Berlinben a VIT főstadionjában a világítást és az eredményhirdető táblákat. Az eredményhirdetőtáblák, a fényújságok, a reklám-villanyújságok, — fekete-fehérben, színesben — szintén szakosított termékei a magyar iparnak. Az integráció elmélyülése felé mutat a VBKM három legújabb témája. Mindhárom az ipari, tervezési, fejlesztési, gyártási együttműködés legteljesebb, legkorszerűbb formáit képviseli. Az együttműködés láncolatában mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. A magasabb lépcsőfok Lipcsétől \ lagyivosztokig Persze, a tíz gyárnak ma már több terméke részben vagy egészében szakosított cikknek számít, egy vagy több KGST-ország piacán. A csehszlovák kereskedelem például állandóan tőlünk vásárol egy sor vendéglátóipari készüléket (virsli-főzőt, zsámoly-sütőt), és a VBKM- től várja hosszútávon — évente 10—15 ezer darabot — az R típusjelű villamoskályhá- kát. , A stadionvilágítás pedig Lipcsétől Vlagyivosztokig a magyar ipar feladata. Most szereltek fel a VBKM szerelői a moszkvai Dinamó és a Luzsnyiki stadionba 400 darab jódhalogén reflektort. Ezekben a napokban szerelik Az első ilyen téma a szovjet—magyar—NDK koopro- dukcióban készülő könnyűfémművi. alumíniumöntödei és feldolgozó berendezések. Ezeket a Csepel Vas és Fémművek tervező intézete konstruálja. A berendezések teljes elektromos részét és a vezérlést a VBKM gyártja, szovjet tirisztosztorokat és más nemes elektronikai részegységeket használva fel hozzá. Aztán végül a csepeli tervek alapján, a magvar elektromos részhez az NDK építi hozzá a mechanikát, a technológiai egységet, mert ahhoz ott van kapacitás, hagyomány és tudomány. A második téma ugyanígy szovjet—magyar—NDK együttműködésben a vilamos haj- tás-automatikák gyártása. Az elektronikai alkatrészek egy részét a Szovjetunió szállítja, a terveket magyar tervezők készítik, az elektromos részt a VBKM, a mechanikát az NDK. A harmadik téma: magyar—szovjet együttműködés kisfeszültségű készülékek előállítására. Itt már a késztermékszakosodás nemzeti és nemzetközi formái ölelkeznek részegység és fejlesztési szakosodással is. Ez az együttműködés leghatékonyabb formája: egy adott témán belül is jelentős a munkamegosztás az adottságok és a kapacitások mértékében, éppen azok jobb kihasználására. Az ilyen típusú együttműködések számát gyarapítani a leghasznosabb. G. F. Gépesített szarvasmarha telep épült a reménypusztai Űj Élet Tsz-ben. A 8 millió forintos beruházás 200 tehénnek és 144 borjúnak ad férőhelyet TEJ - HÚS EXPORT * A szarvasmarha-tenyésztési program és a háztáji gazdaság Magyarországon az utóbbi 10—12 évben szinte minden mezőgazdasági termék meny- nyisége ugrásszerűen növekedett. Búzából például 1971- ben több mint a dupláját ta- karították be annak, ami 1961-ben került a magtárakba. Az örvendetes fejlődéssel csupán egy „népélelmezési cikk” a tej mennyisége nem tudott lépés tartani. 1961-ben egymilliárd 938 millió liter, tíz évvel később egymilliárd 749 millió liter tejet értékesített a mezőgazdaság. A másik probléma, — ami a tejtermeléssel szorosan ösz- szefügg, — hogy a szarvas- marha állomány nem növekedett megfelelően. A jó export kilátások — föltétien szükségessé teszik, hogy minél több szarvasmarhát neveljenek a tsz-ek. állami- és háztáji gazdaságok. A tőkés exportból származó árbevételnél minden hetedik dollárt, a szarvasmarhák ..hoznak”. Nem lényegtelen az sem, hogy ennek a kitűnő exportcikknek a világpiaci ára rohamosan emelkedik, öt évvel ezelőtt egy tonna vágómarháért 408, egy tonna Nyári ügyelet az országutakon Noha még nincs itt a nyári idegenforgalmi főidény, de a hazai és a külföldi autós csúcsforgalom — különösen a szabad hétvégeken — most már állandósul. Az országos gépkocsi- állomány többségének szervizellátására hivatott Autó- fenntartó Ipari Tröszt felkészült a csúcsforgalomra. Az AFIT szervizhálózatának bővítésével, fejlesztésével részben már az idényre 1,7—1,8 millió órával bővíti szolgáltatási l kapacitását, s gyarapítja a gépkocsimosó állomások számát is. Jelenleg Budapesten 12 kocsimosó működik, s további kettőt építenek, míg vidéken 31 kocsimosó állomás áll az autósok rendelkezésére. A szervizállomások speciális autóival, 37 darus autómentő és szállítókocsijával megerősített nyári ügyeletet tart az AFIT mentőszolgálata. Az állomások többsége az idegenforgalmi és a nyaralóhelyeken, valamint a kirándulótelepeken és a környékbeli útvonalak mentén a munkaszüneti napokon este 8 óráig tart nyitva. Vasárnaponként és munkaszüneti napokon vidéken 20, a fővárosban pedig a Lehel utca. Mozaik utcai, és a Boldizsár utcai AFIT-üzem tart ügyeletet, *■» zavarelhárító készenlétet. Napirenden az idegenforgalom Megalakult a megyei szállítási és hírközlési bizottság A megye nem tartozik az idegenforgalmi szempontból kiemelkedő jelentőségű területek közé. Ennek több olyan objektív oka van, amit rövid idő hlatt nem lehet megváltoztatni, de vannak olyan területek, ahol viszonylag gyorsabb előrehaladás is lehetséges. A jelenlegi kereskedelmi, szállodai ellátottság nem alkalmas az idegenforgalom magas szintű kiszolgálására. A megyén évente körülbelül 1.2 millió külföldi utazik át, de csak 3—3,2 százalékuk tartózkodik rövidebb- hosszabb időn át. A külföldiek átlagosan 1,2 napig tartózkodnak a megyében. Nem azért ilyen rövid ideig, mert többre nem lenne igény, sokkal inkább a gyér szálláslehetőség miatt. Egyértelműen bizonyítja ezt az a tény, hogy a szervezett és a szálláshelyet előre lekötő külföldi idegenforgalom olykor szinte kiszorítja a belföld} turizmust a szállodákból és kempingekből. A Pelikán és a turistaszálló építése, valamint a 4-es út mellé tervezett új kemping átadása a következő években enyhíteni fog a jelenlegi feszültségen. A megye összes idegenforgalma tavaly mintegy 270 ezer vendégnapot tett ki. Ezt 80 százalékban belföldiek’ vették igénybe. A megye lakossága is év- ről-évre nagyobb számban vesz részt bel- és külföldi utazásokon. A társasutazások szervezését akadályozza, hogy bizonyos időszakokban nehéz autóbuszhoz jutni, különösen a megyeszékhelyen kívül. Néha az autóbuszok műszaki állapota sem megfelelő, s előfordul, hogy a hiba miatti kényszerű várakozás felborítja a programot, bosszúságot okoz az utasoknak. Az idegenforgalom továbbfejlesztése a megyében elsősorban a szálláshelyek számának növekedésén múlik. Az ifjúsági turizmus számára például jó lehetőséget adna a kollégiumok nyári igénybevétele. Erre már van példa, de korántsem általános még. A vonzó program az idegenforgalom másik alapvető feltétele. Tennivaló még ezen a téren is bőven akad. Ügy tűnik, a Tiszát még igen kevéssé használjuk ki. A Tisza II. körüli üdülőövezet kialakítása várhatóan fordulatot hoz, de például sétahajózásra már most is van igény, amit egyelőre nem lehet kielégíteni. A fenti vázlatos kép az utazási irodák vezetőinek tájékoztatója nyomán alakult ki. A tájékoztatók a Szolnok megyei Szállítási Bizottság tegnap délutáni ülésén hangzottak el. Ugyanezen az ülésen határozat született arról, hogy a megyében folyó személy- és áruszállítási, valamint hírközlési feladatok jobb, szervezettebb megoldása érdekében a Szolnok megyei Szállítási Bizottság átalakul. Neve a jövő hónaptól kezdve Szolnok megyei Szállítási és Hírközlési Bizottság. Egyes albizottságai már június 30-ig megtartják alakuló ülésüket. Az újjáalakított bizottság feladata lesz többek között, hogy figyelemmel kísérje a megye területén a szállítási és hírközlési szolgáltatások színvonalának alakulását, az ezekre vonatkozó előírások betartását. Foglalkozik a tudomására jutott észrevételekkel, tájékoztatja a KPM illetékes szerveit a személy- és áruszállítási problémákról. Menetrendi értekezleteken javaslatokat tesz, illetve továbbít, s általában észrevételével előmozdítja a szállítási és hírközlési szolgáltatások színvonalának emelését. A bizottság elnöke Soós István, a megyei tanács elnökhelyettese, az albizottságok élén a Volán 7. számú Vállalat és a megyei tanács felelős beosztású vezetői állnak. marhahúsért 800 dollárt kaptunk. Ennek az évnek az első negyedévében egy tonna vágómarhát már 1150, egy tonna marhahúst pedig 2050 dollárért vettek meg a tőkés piacokon. Népgazdasági érdek tehát a kormány 1972. július 27"én hozott határozatának végrehajtása, a szarvas- marhaprogram megvalósítása. A program fő célja a szarvasmarhaállománv számszerű emelése a nagyüzemekben és a háztáji gazdaságok ösztönzése, hogy ott pedig ne csökkenjen a szarvasmarhák száma. Szolnok megyében — más megyékhez hasonlítva — „közepes a helyzet”. 1955-ben 118 ezer 800 volt a szarvas- marhák száma, 1970-ben 127 ezer 600, viszont 1972-ben 119 ezer 700. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben emelkedett a számuk, viszont a háztáji gazdaságokban évről évre csökken. 1966-ban például 27 ezer, 1970-ben már csak 24 ezer 100. tavaly pedig 23 ezer 200 szarvasmarhát tartottak a háztáji gazdaságok. Ez a visszaesés azért is kedvezőtlen, mert a porták többségében megvannak az alapvető föltételek — többi között az istálló is, viszont a termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak egy tehén „pótlása”, ami a háztáji gazdaságból kiesik 120— 150 ezer forintba kerül. , Mit lehetne tenni azért, — hogv a háztáji gazdaságokban tapasztalt csöskenés mértékét legalább mérsékelni lehessen? Mint a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő gazdaságpolitikai bizottság tegnapi ülésén is elhangzott: ösztönzővé kell tenni a szarvasmarhatartást. A kormányintézkedések révén körülbelül egy forinttal emelkedett a tej literenkénti fölvásárlási ára, a vágómarháé pedig mintegy öt forint 70 fillérrel. Ezenkívül a tehéntartóik 1500 forint állami támogatást is kapnak, állatvásárlásra. Istállóépítésre pedig OTP-köl- csönt lehet fölvenni. A tapasztalatok ennek ellenére nem kedvezőek. A tsz-tagság egy része ugyanis már az idősebb Korba került, és nem vállalja a szarvasmarhatartással járó nem éppen köny- nyű munkát. A megoldás egyik és valószínű legjárhatóbb útja ha a szövetkezetek az eddigieknél sokkal többet segítenek a háztáji tehéntartóknaK. ha ezt úgy tekintik mint a tsz egyik üzemágát. és úgy is gondoskodnak róla. Jó példa megyénkben is akad. A vezsenyi „Tiszamen- ti” Tsz-ben 1975-ig szóló szerződést kötöttek a tagokkal, amelyben meghatározzák mindkét partner jogait és kötelességeit. Többi között azt is. hogy a szövetkezet mit biztosít a szarvasmarhatartóknak (szalma, széna, répaszelet szállítás, legelőhasználat. tehén minőségi cseréje stb.) Ezt a példát már kellene követnie a többi közös gazdaságnak is. — Zámbó — Erdőgazdálkodási tapasztalatcsere Erdőgazdálkodási tapasztalatcsere és bemutató kezdődött tegnap az Állami Gazdaságok Országos Központja rendezésében Bács'Kiskun megyében. A tapasztalatcsere résztvevői helyszíni szemlét tartottak a megye nagyobb fatermelő állami gazdaságaiban. Helvécián a homokbuckáK erdősítését tanulmányozták, a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban pedig a már korszerűbb. intenzív fatermelésnek lehettek tanúi. Ebben a gazdaságban ugyanis öntözéssel, talaj erőpótlással nőve* lik a fahozamot, s 1390 hektáron már ágazzák ,a cellulóznyár ültetvényt. Itt található a vidék legnagvobb fűzfása is. A látottakat ma a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban értékelik a résztvevők. Pályaválasztási tanácsadó „Szolnok megyei munka- vállalási és képzési lehetőségek” címmel a napokban jelent meg a megyei pálya- választási tanácsadó intézet tájékoztatója, mely azoknak a fiatloknak nyújt segítséget, akik a gimnázium vagy a szakközépiskola befejeztével felsőfokú oktatási intézményben nem tanulnak tovább. A hasznos kiadvány részletesen ismerteti a „C” tagozatos, rövidített idejű szakmunkásképzés lehetőségeit, valamint a szakmunkástanulókat megillető juttatásokat és kedvezményeket. Tájékoztatót ad az 1973. évi beiskolázásokról, városonként, illetve járásonként közli a munkavállalási és képzési lehetőségeket, továbbá segítséget nyújt az NDK-ban végzendő szakmai gyakorlatok-}, ra történő jelentkezésekhez^