Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP PALICZ JÓ&3EF: TISZAM&NTI VEGYIMŰVEK s eggeltől egészen mostanáig zuhogott. Az eperfák ágai köny- nyeznek, s tócsa mindenütt; mintha belőlük párologna föl ez a hideg, nyúlós este. Még mozdulni is alig lehet: hiába húzom a gumicsizmámat, két marokra fogja a vizes föld. Igen, minden úgy van, ahogy anyámék mondták. Megjöttek az esők és ameddig csak látni, mindenütt sár, sár, sár... Menrti, ilyenkor menni? Reggelenként kúttól kútig széthord bennünket a terepjáró, s így estefelé, mikor hazaérünk, hova is indulhatnék el. A falu szép időben, autóval is jó félóra, s annak a telepféíének, ahol feltört a gáz, nincs egyebe egy ócska bódénál. Egy savanyú fröccsért elbotorkálNo, de hogyan is készül a tarhonyaleves? • Előbb a víz forr, s abba teszi bele a tésztát édesanya, vagy mindjárt együtt, az egészet? Kérdezzem meg ettől a Zalából szalasztott bicskás- tól? Ha tudná, altkor se mondaná meg... v — Előbb pirítani kell! Tényleg, pirítani. Tehát zsír, valahonnan kell egy kis zsír... — Szalonnát tegyen bele; azzal jobb! Meg egy kis hagymát is az aljára.. Szalonnát végül is a részeges Gál polcán találok, s szerencsére egy félbevágott hagyma is ott szag'lik mellette. No, innen már tudom. Előbb, ahogy anyám szokta, szép kis darabkát szabni a szalonnából, majd rászelni a hagymát is. Aztán a zsírt kisütni, a tarhonyát megpirítani. mm AKÁCZ LÁSZLÓ; T arhonyaleves ni oda? .Egy langyos, savanyú förccsért? Dehát még csak öt óra. Egy félnap, amíg ki lehet nyúlni a piszkos vaságyon. f'ölnézek; egy kövér csepp hull az arcomba. Föltépem a csizmámat, s bemegyek az öreg tanyába, ahol lassacskán már három hete lakunk. Vándorélet, egyszer itt, máskor ott — kellett ez ne-» kém! Ki az, aki a pipáját piszkálgatja ott a petróleum- lámpánál? Skerlec, a bics- kás gépész? Na, ráadásul még .ez is! Csak aztán nehogy nekem is föl kelljen futnom a fára, mint annak az embernek Zalában... A' legjobb lesz lefeküdni, hátha ebben a pocsék időben hamarabb visz el naposabb vidékre az álom. A fene, de éhes vagyok! Persze, már hét óra is elmúlt. Otthon ilyenkor már javában vacsoráznak. Sza- lonnás rántotta,' hagymával, rajta szép dísznek a piros paprika. Dehát a csomag, amit anyám küldött... Nincs már abból semmi; semmi, csak tán valami zacskó. Tényleg, az a barna zacskó! Előljcotrnm, tarhonya van benne. Szép, sárgaszemű tarhonya, háromtojásos. Nagyot nyelek, s a kis szemek megpuhulva, kikerekedve ugrálnak előttem; a fényes lében hasábra szelt sárgarépák. Először is valami edény kell. Tornyai, az egyik fúrómester néha főz, az ő polcán kell lenni egy lábasnak. Na, ez már megvan. Tornyai az eresz alatt kotyvasztja a vacsoráit; a két kormos derekú téglarakás is ott emeli a vállát. Rozsét lehet tördelni a kerítésből — már csak főzni keEL Dehát ez a gally nemigen gyullad. Már alig van néhány szál gyufám, és még mindig csak kis ködök röpködnek a lábas alatt. — Petróleumos papírral próbálja; az majd segít! Skerlec áll ott a tanya- ajtóban, furcsa, vékony uj- jai közt egy gondosan ösz- szehajtogatott csomagolópapír. A tűz szapora csapkodásától a szalonna hamarosan sercegni kezd, majd lassacskán a hagyma is sárgul, fonnyadozik. Egy nagyobbacska ágért nyúlok, hogy megkavarjam. — Ezzel — mondja a másik, és felém nyújtja a maga faragta fakanalát. — Jó, azzal! A hagymaszeletkék hamarosan összezsugorodva remegnek: lassacskán következhet a tarhonya. Teszek a tűzre. Ahogy felcsap a láng, most valahogy nem tűnnek olyan durvának Skerlec ráncai. Várok egy ideig, aztán újra a ráncokra nézek, és azt mondom: 1 . — Kavargátná? Amaz nem szól, de a hagymás zsírba hulló szemeket pontos mozdulatokkal kezdi igazgatni. Amikor a tarhopya megbámult, kihozom a kannát, s míg a vizet csorgatom, újra odaszójok a férfinak: — Egy kis rozsét is..., legyen szíves... Skerlec leguggol. Mégin- kább elereszti a ráncait; a törődött arcot most mintha rács helyett, háló borítaná. Amikor beviszem a kannát, a részeges Gál polcáról két tányért veszek le. Egy papírdarabbal kitörlöm, majd odaigazítom őket a foltos asztalra. Ahogy a leves gőzt vet, a lábast a törülközőmmel derékon kapom, s odacsúsztatom a két tányér közé. — Tessék — mondom Skerlecnek, aki most megint a tanyaajtót támasztja. — Tessék, vegyen! Szó nélkül eszünk. Az utolsó kanál után felállók, elöblítem a tányérokat. Aztán visszaülök az asztalhoz. Skerlec odanyújtja a cigarettás dobozát. Amikor egyforma tüzes mindkét parázs, megkérdezem: — Honnan érti ennyire a módját? Csendesen válaszol: — Két évig főztem az asz- szonyra. Beteg volt, nekem kellett helytállni. — És a bicskázás..., amit mesélnek magáról? Egy pillanatra megdermed, de lassan elengedi magát megint. — Igaz. Az asszony meggyógyult, aztán odébbállt egy technikussal. Azt kergettem föl a fára. • Mikor a többiek úgy fél kilenc tájban párás szemekkel megjönnek a telep bódéjától, csodálkozva nézik, ahogy az asztalnál előrehajolva, csendesen beszélgetünk, A következő estéken aztán méginkább megütközve figyelik, amint -összetanűlt, ügyes mozdulatokkal együtt főzzük meg a vacsoránkat. A taliga énekese Május 27-i lapszámunkban — a Népszabadság probléma indító cikke után — kerestük Hevér Balázs parasztköltőt, aki jászszentandrási lakosnak vallotta magát. * A faluban és a különböző hivatalos helyeken, levéltárakban végzett kutatásaink után megkérdőjeleztük Hevér Balázs létezését, mert arra a következtetésre jutottunk, hogy az előttünk ismeretlen költő bizonyára álnéven írt. A Népszabadság május 30-i számában Pintér József adott a kérdésre választ. Feltevésünk beigazolódott, Hevér Balázs nem létezett, — az álnév alatt Csömöri József írt. Csömöri eredetileg a Nyugatnak szánta verseit, de visz- szakapta őket, hogy „nem a Nyugatnak valók". A megsértett költő éltkor szánta rá magát a csínytevésre, amely a késői utódokat megtévesztette: verseit elküldte a Jász- szentandráson élő unokahúgának, mellékelt hozzá egy hosszú levelet a nagybátyja nevében, hogy aki a verseket írta, az kocsis, nála szolgál és az egész falu csodálja a tehetségét. , A paksamétát Jászszentandráson adták fel a Nyugat címéx-e. a hamis önéletrajzzal együtt, — s a versek megjelentek az Ismeretlen magyar költők pályázat keretében, — Hevér Balázs nevén. A vélt jászszentandrási parasztköltő kutatása közben bukkantunk rá Petró László, jászszentandrási kubikos vérseskötetére, a Lelkem virágai című, 1930-ban Gyöngyösön megjelent könyvre. A versek a régi kubikos élet gyötrelmeit dalolják el, hamvas tisztasággal, igen megrázóan. Újabb izgalmas kérdést kaptunk, — ki a szerző, él-e még, hol... ? Jászárokszálláson, a hivatalos helyeken, semmit sem tudtak az elfelejtett költőről. Petró nevű ember sok van a faluban, — mondták. A fatelepen azonban egy öreg kubikos emlékezett Petró László verseire. Útbaigazított ... Kis házacska a nagyközség szélén. Adácsi utca 11. szám. Földi paradicsom a kiskert. Értő. világlátott ember keze- nyomáról árulkodik. A növénykultúra eltér a környéken megszokottól. A kiskert tulajdonosa Petró László, a kubikos költő. A hetedik X-hez közelít erősen. Bizony, nagyon elnyikorogta a taligakerék az ő testét is. Az édesapja is kubikos volt. Petró László együtt járt a családdal — vándorélet volt az akkori kubikosoké — a fél -Európa volt mostoha hazája. Húzta az apja taligáját, majd amikor a kenyérkereső elesett az első világháborúban, a legénnyé sem serdült fiú beállt a gödörbe, maga is kubikos lett. A nehéz élet fakasztotta fel belőle a bánatos dalokat? Bizonyára. Mint mély- kútból a hideg víz, úgy bugy- gyantak ki szájából a keserű rímek. Az első kötete 1930-ban illegálisan jelent meg Gyöngyösön. Kenyeres pajtása, Rainer Ferenc, volt lelencgyerek, „kitanult” nyomdásznak és a gyöngyösi Corvin nyomdában szedte ólomba Petró László verseit. A szerzőjük sem véli ezeket a verseket a világirodalom gyöngyszemeinek, — de messzire halló sikoltás mindegyik, a pusztuló nép kesergő dala a legszolidabb elégia is. Petró László négy elemi 1 iskolai osztályt járt. — de ennél sokkal többet adott neki a kubikos élet. a szervezett munkások között eltöltött harminc esztendő. 1931-ben a Rügyek című antológiában jelent meg néhány verse, Darvas Józseffel közös kötetben, — aztán elhallgatták. Tolta a taligát országrészről országrészre, főzte az öregtarhonyát, ledőlt a kunyhóban a kubikos zsákra, •— és írt. A felszabadulás után a községházán, majd a községi faiskolában kapott állást, kertészkedett, majd nyugdíjba ment. Versei ma már nagyritkán jelennek meg, nem is igen ír, noha őrzi régi élményvilágát, a kubikos élet tengernyi keservét. Magányosan él, fái és virágai között, kedveiic könyveivel és versei kéziratával ... Tiszai Lajos Itt dolgpzom a Dagály utcában, Lent a földnek mélységes gyomrában. Hányja a földet két erős karom, S ha már kint van egy rakás föddhalom: Kivánszorgok a föld mély gyomrából, I Alig látok a napsugártól Az emberek bámulva néznek rám, Hogy milyen rongyos, tépett már a ruhám, Megkondulnak délre a harangok, Tarisznyámhoz én is elballagok; Megmosogatom a kérges tenyerem, S előveszem vörös hagymám, kenyerem. Budapest, 1930. Demény Ottó; VITÉZ Költő a nyitott sir előtt j — átfújja öt a szel. Álom-lugas, Polgárlány? Halk idill zöngicsél. I Kulacs, vándorbot. Á gúnyát vastagon por lepi. Lehetett volna oktató! Szűrét ki tette ki? A bálozók, a kényesek, a karneváli had. ö, akt sohasem volt irigy; papír fölött vígad. S ha verset ír — keserveset. Barokk báj lengi be. V «• 1 Vágya — miként az orra — nagy. Tüzel sötét szeme, És oskoláról álmodik, hol jó parasztfiak... Sípol a tüdő, vér bugyog. Avarba hull a makk. Györke Zoltán: Kérdező Lángokban elhamvadni éltedből feltámadni sejtekből összeállni csillagról'földre szállni mint magot földbe vetn szemeddel megveretni bűnöktől feloldani , magadban kihordani nádasban megkeresni magamhoz elvezetni vízcseppen megfürödni világ végére értem álomként belém szökni elmenni jégverésben magadtól elszakadni amid nincs nekem adni vízben száraz maradni kőbe holdat harapni meztelenséget felvenni madarak szájából enni ráchelként nézni nézni lángok nélkül is égni vakító havas ágyban felszítani a vágyam pengeként tündökölni fekete sárkányt ölni hegyeket porrá tömi kaszástól elpörölni a csontom tűzre vetni magadtól elszeretni tudnál-e Bárányt Ferenc; Amit föld növelt fel Az kellene: figyelni arra, ahogy a szél a fát csavarja, s kilesni — míg a vihar rángat — : titkát a mozgó maradásnak. Az kellene: hajlongó törzsek alatt megsúgni a rögöknek, hogy csel csupán a fenti lengés, fog a gyökér — ezer eres kéz. Az kellene: hajszálgyökérzet összerejét hogy egyre érezd, hogy földbe fogódzó ideggel kötődjön, amit föld növelt fel. < Az kellene. De nézd csak őt! Lám, j suhan a szelek-szabta pályán, gyökértelenül, buta dacban, és büszkén, hogy hajlithatatlan.ál : Gustav Krklec: / ROZSAK Nyúltam halom dús sárga rózsáért mint a koldus Igéző piros rózsa bokrához térdre hulltam, élet adósa Ahány szál őszirózsa mind hazug vallomásom azóta És? végül mind a három hullt szirma — ifjúságom! (Dudás Kálmán fordítása): <inim«iim
