Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-23 / 145. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÄRA': 80 FILLÉR XXIV. évf. 143. sz. 1973. június 23., szombat. Egyezmény a nukleáris háború örökös száműzéséről Nixon jövőre Moszkvába látogat Leonyid Brezsnyev, . az SZKP KB főtitkái'a csütör­tökön este a washingtoni szovjet nagykövetségen dísz-. vacsorát adott Nixon elnök és felesége tiszteletére. A főtitkár a vacsorán mondott póhárköszöntőjében köszö­netét fejezte ki amerikai vendéglátóinak az iránta és kíséretében levő szovjet kormányférfiak iránt tanú­sított figyelmességért és vendégszeretetért. „Mind­ebben — mondotta Brezs­nyev — megerősítését látjuk annak a megbecsülésnek, amelyet az amerikai nép táplál a szoyjet nép iránt, és újabb bizonyítékát annak a kölcsönös vágynak, hogy népeink békében és barát­ságban éljenek egymással”. Brezsnyev meghívta Nixont 1974-ben tegyen hivatalos látogatást a Szovjetunióban. Nixon elnök hasonló szel­lemű válaszbeszédében fe­jezte ki azt a meggyőződé­sét, hogy az SZKP főtitká­rának az Egyesült Államok­beli látogatása és a rendkí­vülien gyümölcsöző, számos új nagy jelentőségű megál­lapodást eredményező tár­gyalásaik történelmi jelen- tőségűeknek bizonyulnak majd a javuló szovjet— amerikai kapcsolatok meg­szilárdításában. Az elnök kijelentette, szívesen tesz eleget az újabb szovjet­unióbeli látogatásra vonat­kozó meghívásnak. Leonyid Brezsnyev tegnap délelőtt vendégül látta ve­zető amerikai üzletemberek 40 tagú csoportját washing­toni szálláshelyén. Délután Nixon elnök társaságában a kaliforniai San Clementébe repült, s ott a hét végén megtartják zárómegbeszélé­seiket. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Ri­chard Nixon, az Egyesült Ál­lamok elnöke tegnap törté­nelmi jelentőségű egyez­ményt írt alá, amelyben a két nukleáris nagyhatalom örök időre ünnepélyesen el­kötelezi magát a nukleáris háború kirobbanásának megakadályozására. A Fehér Ház „keleti ter­mében” a Brezsnyev kísé­retében levő szovjet kor­mányférfiak, az amerikai kabinet tagjai, a törvényho­zás mindkét házának veze­tői és más közéleti szemé­lyiségek jelenlétében került sor a nukleáris háború „örö­kös száműzetéséről” szóló egyezmény aláírására. Az egyezmény bevezetője aláhúzza mindkét fél eltö­.tartózkodik — egymással szemben, vagy a másik szö­vetségese, illetve egyéb or­szágok ellen — a katonai erővel való fenyegetéstől, avagy katonai erő alkalma­zásától a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető kö­rülmények között. Az alá­író felek megegyeznek, hogy a fenti megfontolások fog­ják vezérelni külpolitikájuk kialakítását és cselekedetei­kélts^gét olyan nemzetközi feltételek kialakítására, amelyek világszerte csök­kentik és végső soron egy­szer és mindenkorra kizár­ják nukleáris háború kirob­banásának veszélyét. Az első cikkely kimond­ja: a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy politikájuk cél­ja felszámolni a nukleáris ■ háború, illetve a nukleáris fegyverek felhasználásának veszélyét. Ennek megfele­lően megegyeznek: nemzet­közi téren oly módon jár­nak el, hogy eleve megaka­dályozzák olyan helyzetek kialakulását, amelyek kap­csolataik súlyos megromlá­sát idézhetik elő, hogy ele­ve elkerüljék a katonai konfrontációkat, és hogy ki­zárják egymás között, illet­ve a két fél bármelyike és más országok között a nuk­leáris háború kirobbanását. A második cikkely azon alapul, hogy mindkét fél két a nemzetközi kapcsola­tokban. A két fél kötelezi magát, hogy a jelen egyez­mény céljaival összhangban fejlesztik egymással és más országokkal fenntartott kap­csolataikat. Az egyezmény rendelkező cikkelye kimondja, hogy amennyiben a két fél kap­csolataiban, illetve bárme­lyikük más országhoz fűző­dő kapcsolataiban felvetődik egy nukleárjs konfliktus es­hetőségének kockázata, úgy a Szovjetunió és az Egye­sült Államok — az egyez­mény előírásaival összhang­ban — haladéktalanul sür­gős konzultációt tart, és minden erőfeszítést megtesz a nukleáris háború kocká­zatának elhárítására. Az egyezmény Leonyid Brezsnyev és Richard. Nixon aláírásával azonnal hatály­ba lépett és korlátlan idő­tartamra szól. (Folytatás a 2. oldalon.) 60 mázsát ad a Kavkáz Búzafajták bemutatója Jászboldogházán — Dr. Seós Gábor miniszterhelyettes elismerése Tegnap Jászboldogházán, a Jászsági Fajtakísérleti Állo­máson bemutatták az új bú­zafajtákat az ország mező- gazdasági tudományos kuta­tóinak és több mezőgazda- sági nagyüzem képviselőjé­nek. A bemutatón részt vett, többek között dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter első he­lyettese, dr. K. Nagy Sán­dor, a MÉM pártbizottságá­nak első titkára, dr. Kapás Imre, az Országos Mezőgaz­dasági Fajtakísérleti Intézet igazgatója és dr. Kovács Im­re, ■ a MÉM termelés- és mű­szaki fejlesztési főosztályá­nak vezetője is. A bemutatón nagy érdek­lődéssel kísért tájékoztató hangzott el a kalászosok, a gabonafélék fajtaellátottsá­gáról. A tájékoztató után a résztvevők határszemlére in­dultak, ahol megismerkedtek a fajtakísérleti állomás mun­kájával, eredményeivel, őszi kalászosokból 50, tavaszi ka­lászosokból pedig mintegy 30 kisparcellán termesztett faj­tát mutattak be. A részt­vevők megismerkedtek sok új szálas .takarmányfajtával, cukorrépa, sárga- és görög­dinnye, hagyma és egyéb kertészeti növény bevált és még kísérlet alatt álló faj­táival. Hasznos tapasztalatokat szűrtek le a szakemberek a palántázással és a magról ve­tett növények termesztésé­ből, és azokból a kísérletek­ből, amelyekkel a paradi­csom egyszerre érésének le­hetőségeit Keresik, s ami a gépi betakarítást teszi majd lehetővé. A kisparcellás termeszté­sen kívül természetesen be­mutatták a jól bevált, mint­egy 35 holdon termesztett Kavkáz étkezési búzát, amely kifogástalan télállóságával, lisztharmattal szembeni el­lenállóképességével és a hek­táronkénti 60—70 mázsás terméshozamával felülmúlja a hazánkban termesztett ét­kezési búzák képességeit. Érdekessége volt a bemuta­tónak, hogy több nemesítő itt találkozott az általa elő­állított fajtával, vagyis kuta­tómunkája eredményével. A bemutató után a szak­emberek megállapították, hogy a mezőgazdaságban nem a fajta hiányzik már ah­hoz, hogy tovább növeljük a termésátlagokat, örvende­tes, hogy az eddig bevált fajták mellett mind több a gazdag terméshozamot Ígérő, megfelelő ellenálló képessé­gű magyar búzafajták szá­ma. A bemutató utáni vitában felszólalt dr. Soós Gábor mi­niszterhelyettes. Elismeréssel nyilatkozott a Jászsági Fajta­kísérleti Állomás munkájá­ról. Mint mondotta: — A fajtákísérleti állo­mások munkájának eredmé­nye, hogy a korábbj évektől eltérően ma- jóval több be­vált, a gazdaságos termelést biztosító búzafajták között válogathatnak a mezőgazda- sági nagyüzemek. — illés — Ahol csak lehet öntözni kell Öntözési halárszemle a megyében Június első felében, amikor a talaj vízkészlete már csak­nem telejesen kimerült, és a termőföldeket aszály fenye­gette, jó esőt kapott a me­gye. Az utolsó pillanatban jctt csapadékból a legtöbb Jaszkiséren hullott, 148 7 milliméter, de kiadós zápo­rok érték a megye más ré­szét is. Az eső kedvezett a kapásoknak és az ipari nö­vényeknek, azonban a csapa­dékszegény telet mér nem tudta pótolni. így, ha látszólag a talaj felső rétegeinek víz-' készlete elegendő is. még mindig szomjas a határ; ön­tözni kell. A szolnoki járás­ban. és a Jászság déli részén, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság két munkatársá­val jártuk a szövetkezetek határát: hogyan élnek az Öntözési lehétőségekkel? Besenyszögön es a Jászságban Besenyszögön a Kossuth Tsz földjét csatornákon át a Tisza vizével öntözik. A fo­lyó közelségét kihasználva most is üzemel három MA— 350-es esőztető berendezés. Ezekkel a gépekkel április elejétől az első fordulóban 700 hold lucernát öntöztek. A megyében talán itt van leg­nagyobb szükség mesterséges csapadékra, hiszen az 1968 óta vezetett grafikon szerint öt év alatt soha nem esett olyan kevés eső a beseny- szögi határban, mint az idén. Június végétől újra teljes erővel dolgoznak majd az 1 DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK-- HÍREK Német vendég megyénkben Gerhard Neubauer köz­gazdász, az NDK nagykö­vetségének másodtitkára tegnap Szolnokra érkezett. / A vendéget Bárány István, a Hazafias Népfront Szol­nok járási titkára és dr. Szénást István, a HNF já­rási alelnöke fogadta. Délután Nagykörűbe láto­gattak, ahol Barát József, a községi tanács elnöke is­mertette a község fejlődé­sét. Utána megtekintették a Haladás Termelőszövetke­zet cseresznyéskertjét és a Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetét. Este a mű­velődési házban Gerhard Neubauer előadást tartott az NDK népgazdaságának helyzetéről, a nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepéről. Magyar kiállítás Japánban A Fuzsijama lábánál elte­rülő japán félszigeten, Shi- mizushiban július 5-én nyí­lik meg az a kiállítás, amely száz magyar .múzeu­mi Tárgy másolatát, továb­bá iparművészeti alkotáso­kat, könyveket mutat be, valamint ötven nagyméretű diapozitív segítségével szem­lélteti Magyarország törté­nelmi fejlődését és előre­haladását a második világ­háború óta eltelt' időszak­ban. Ebben a kultúrális központban hazánk 120 négyzetméter alapterületű kiállítási helyiséget kapott állandó használatra. A jú­lius 5-én nyíló kiállítást 1974-ben felváltja egy újabb, más témájú bemutató. Értékes leletek Karcag határában A Május 1. Termelőszö­vetkezet tanyaközpontjában folyó építkezésekhez ■ föld­feltöltésre volt szükség. Alig érték el a 70 centimé­ter mélységet a kitermelés során, mikor csontmaradvá­nyokat, ruhadíszeket hoz­tak felszínre a gépek. A termelőszövetkezet dol­gozói azonnal értesítették a‘ múzeumot, ahonnan Ko­vács István a helyszínre sietett, s a feltárt anyagról tájékoztatta dr. Selmeczi László régészt. Dr. Selmeczi László megállapítása sze­rint igen nagy jelentőségű honfoglalás kori temetőre bukkantak. Eddig három lovassírt és egy gyermeksírt tártak fel, igen gazdag leletekkel. Jó állapotban lévő lószerszá­mok, kengyelek, zablák, ruhadíszek, ékszerek, hasz­nálati tárgyak kerültek fel­színre. A feltárásokat foly­tatják, feltételezhetően to­vábbi értékes honfoglalás korabeli leletekkel gazdago­dik a múzeum régészeti gyűjteménye. \ 1 A Szövetkezeti Tudományos Tanács ülése A Szövetkezeti Tudomá­nyos Tanács tegnap tartott első idei ülésén részt vett és felszólalt Nyers Rezfcő, az' MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz-­ponti Bizottság titkára is. A tanács, mint a magyar szövetkezeti mozgalom el­méleti fóruma, rendszere­sen megvitatja a szövetke­zés legfontosabb elméleti és politikai kérdéseit. Rév La­josnak, az Országos Szö­vetkezeti Tanács és az OKISZ elnökének megnyitó szavai után az ülés napi­rendjén ezúttal a szövetke­zetek aktuális szociológiai és jogi problémái szerepel­tek. Egy mondatban — Keszthelyen tegnap be­fejeződött a Veszprémi Ne­hézvegyipari Kutató Intézet és a Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem kemizálási szolgálatának háromnapos tudományos tanácskozása. * — Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Taná­csának elnöke tegnap fo­gadta John Wilson rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövetet, Nagy-Britan- nia és Észak-írország Egye­sült Királyság új magyaror­szági nagykövetét, aki át­adta megbízólevelét. öntözők, és a már elkezdett betakarítási munkák ellenére másodszor kap vizet a lucer­na. a mintegy 800 hold lege­lő és a másodvetésű napra­forgó. Nyitrai József, a jászladá- nyi Haladás Tsz főagronó- musa azzal fogadott bennün­ket. hogy eddig is 100 száza­lékig kihasználták öntözési adottságukat. Annak ellenére, hogy három nap alatt csak­nem 100 milliméter csapadék hullott a 94 holdas telepített legelőjükre, az önözőberen- dezések szórják' a vizet. De 40 milliméter mesterséges „esőt” kapott 92 holdon a len és együttesen mintegy 130 holdon a cukorrépa és a vöröshere is. Négy MA—200- as öntözőgépiük a hét végén áttelepül: és dolgozik majd szeptemberig, a 650 holdas zárt rendszerben termelt kú- koricatáblákon. Egy gépük tovább öntözi majd a legelőt, míg egy másik a kertészet­ben „dolgozik”. A legelők Is vizet kapnak Jászalsószentgyörgyön a Petőfi Tsz jóval kevesebb öntözési lehetőséggel rendel­kezik. Amíg a Tisza ll. Jász­sági Főcsatornájának egyik ága óda nem ér, földterüle­tük 5 százalékát tudják csak mesterséges csapadékkal fel­frissíteni. A legfontosabbnak a szarvasmarhatelepük mö­götti legelő öntözését tartják, ahol 150 holdat kétszer ön­töznek az idén. Egyszeregy­szer kap majd vizet a Zagy­vából 140 holdón a másod­vetésű bab. a borsó ék az uborka. Mintegy 300 hold ön­tözéséhez megfelelő vízkivé­teli enegdélyük van. — Nem általánosíthatunk, mondta az öntözési szemle befejezése után dr. Pálffy Dezsőné. a vízügyi igazgató­ság mezőgazdasági főmérnö­ke — de láthattuk, hogy jó ütemben önöznek a gazdasá­gok. Azokon a területeken, ahol jártunk, öntöznek a szö­vetkezetek. Annak ellenére, hogy az utóbbi 10—15 nap­ban jelentős mennvbégű csa­padék hullott, a télen „szom­jazott” földek kívánják a vizet, a kisebb-nagyobb zá­porok ellenére öntözni kell a megyében. * • Öntöznek a karcagi határban is A karcagi Vízgazdálkodási Társulat 7769 hektárra kö­tött öntözési szerződést az öt termelőszövetkezettel, az ál­lami gazdasággal és a kun­madaras!, karcagi legeltetési bizottsággal. Ebből június kö­zepéig 6311 hektárt öntözött meg. A legnagyobb területen, 4346 hektáron, a rizst áraszt­ják. A szántóföldi növények kö­zül 942 hektár legelőt 700 hektár takarmánynövényt, 212 hektár kalászost 12 hektár kapásnövényt és 12 hektárnyi kertészeti területet öntöztek. Vizet adtak ezenkívül 90 hektár halastónak is. Az ed­dig felhasznált 22 millió köb­méter vízbőlő a májusi csúcs­időben 15 millió köbméter vizet juttattak ki a földekre. Jelenleg a takarmánynövé­nyek és legelők másodszori öntözését végzik, s most ké­szítik elő a kapásnövények: folyamatos öntözését, első­sorban a cukorrépáét. H. L. Pompidou Bonnban Ülést tartott a LEMP Központi Bizottsága (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 8. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents