Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-23 / 145. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 23. Pompidou Bonnban Furcsa szeszélye a zsúfolt diplomáciai eseménynaptárnak, hogy a francia elnök és a nyugatnémet kancellár találkozója még az NSZK lapjainak hasábjain is úgyszólván háttérbe szorul. Nem csoda: a közvélemény figyelme elsősorban Washingtonra, a Brezsnyev—Nixon tárgyalásokra irányul, ráadásul olyan események halványítják Pompidou látogatásának fényét a Rajna partján, mint például a két német állam alapszerződésének életbelépése és a csehszlovák— nyugatnémet szerződés szerdai aláírása. Pedig ezúttal jóval többről van szó, mint rutintalálko- zóról. Már önmagában az a tény is erre utal, hogy a két delegációnak kilenc-kilenc miniszter a tagja, s az eszmecserét sorsdöntő tanácskozások után. illetve azok küszöbön folytatják az államférfiak. Willy Brandt kancellár május-, bán Brezsnyewel cserélte ki nézeteit, az SZKP főtitkára pedig a jövő héten Párizs vendége lesz. S alighanem sok bilaterális kérdés is tisztázásra vár a nyugatnémet—francia tárgyalásokon. Közülük az egyik legfontosabb: a tíz évvel ezelőtt aláírt kétoldalú szerződés. Bizonyos mértékig önkényes bonni és párizsi értelmezése miatt eddig nem hozta meg a kívánt eredményt. Sok tekintetben eltér egymástól Brandt és Pompidou álláspontja Nyugat-Európa jövőjét és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait illetően is. Nem kétséges, hogy a Közös Piacon belül sem zökkenő nélküli az NSZK és Franciaország együttműködése, tekintettel az eltérő nemzeti érdekekre. Az is nyílt titok, hogy a Szajna és a Rajna partján nem azonos a középeurópai fegyverzet- és haderőcsökkentéssel foglalkozó bécsi tárgyalások megítélése: a konzervatív Párizs sokkal inkább tartózkodó magatartást tanúsít, mint az úgynevezett keleti politikát ebben a tekintetben is következetesen vállaló Brandt—Scheel koalíció. Ezek után elképzelhető, hogy a kétnapos találkozó látványos eredmények nélkül zárul. Azt pedig mindkét ország vezetői tudják, hogy kompromisszumokat kell keresniük és találniok, ha csak nem akarják kockáztatni a nyugat-európai gazdasági és pénzügyi unió teljes kiépítése első szakaszának kudarcát. Hasonlóan ehhez, kompromisszumra kényszerülnek bizonyára abban a kérdésben is. hogy milyen álláspontot foglaljanak el a Kissinger által felvázolt „új atlanti chartával” kapcsolatban, s milyen nézetet képviseljenek Nixon elnök tervbe vett őszi európai tárgyalásain. Mindent egybevetve, még ha a közvélemény érdeklődésének középpontjától más események miatt némileg távolabb is esett a Brandt—Pompidou találkozó, a két' ország kapcsolatai, a nyugat-európai államok politikai és gazdasági együttműködése, valamint a kontinens sorsáról, békés jövőjéről július első napjaiban Helsinkiben kezdődő tanácskozás szempontjából fontosságát nem szabad alábecsülni. Nem is szólva Leonyid Brezsnyev küszöbönálló párizsi látogatásáról, amely a csúcstalálkozó tavaszi sorát zárja. A Biztonsági Tanács egyhangú döntése a két német állam felvételéről Történelmi jelentőségű okmány Egyezmény a nukleáris háború örökös száműzéséről (Folytatás az 1. oldalról) Az alábbiakban közöljük a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a nukleáris háború elhárításáról megkötött egyezményt. „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok, lent megnevezett felek, az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság céljaitól vezérelve, tudatában annak, hogy a nukleáris háború pusztító következményekkel járna az. emberiségre nézve, abból az óhajból kiindulva, hogy megteremtsék azokat a feltételekét, amelyek közepette a nukleáris háború kirobbanásának veszélye a világon mindenütt csökkenne és végső soron elhárulna, kiindulva a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak 1972. május 29-én Moszkvában aláírt alapjaiból, megerősítve, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kölcsönös kapcsolatok fejlődése nem irányul más országok és azok érdekei ellen, megállápodtak az alábbiakban: | L CIKKELY ' A Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodnak abban, hogy politikájuk célja a nukleáris háború veszélyének és a nukleáris fegyver alkalmazásának kiküszöbölése. Ennek megfelelően a felek megállapodnak: olyan módon cselekszenek majd, hogy megakadályozzák az olyan helyzetek • kialakulását, amelyek előidézhetik kapcsolataik veszélyes kiéleződését, elkerülik a katonai konfrontációkat, hogy kizárják kettőjük között, továbbá a felek mindegyike és harmadik országok között nukleáris háború kelet-. kezését. i 2. CIKKELY A felek megállapodnak abban, hogy az 1. cikkelynek megfelelően és az e pikkelyben megjelölt célokat teljesítve, abból indulnak ki, hogy a felek mindegyike tartózkodni fog az erőszakkal való fenyegetőzéstől, vagy az erőszaknak a másik féllel szemben, a másik fél szövetségesével szemben és más országokkal' szemben való alkalmazásától, olyan körülmények között, amelyek veszélybe sodorhatják a nemzetközi békét és biztonságot. A felek egyetértenek abban, hogy külpolitikájuk kialakításában és a nemzetközi kapcsolatok területén kifejtendő tevékenységükben ezek a megfontolások vezérlik majd őket. 3. CIKKELY A felek kötelezettséget vállalnak, hogy az egymáshoz és a harmadik országokhoz fűződő kapcsolatai- • kát olyan módon fejlesztik, hogy az megfeleljen a jelen egyezmény céljainak. 4. CIKKELY Amennyiben a felek közötti kapcsolatok, vagy a felek bármelyikének, harmadik országokhoz fűződő kapcsolatai bármikor olyan jelleget öltenének, hogy azok magukkal vonhatják a nukleáris konfliktus kockázatát vagy amennyiben a jelen egyezményben részt nem vevő országok közötti kapcsolatok öltenének olyan jelleget, hogy azok maguk után vonhatják a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti, vagy a kettő közfel valamelyik és harmadik országok közötti nukleáris háború kockázatát, úgy a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a jelen egyezmény tételeinek megfelelően cselekedve, haladéktalanul sürgős konzultációkat kezd a a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről 6. I. BREZSNYEV az SZKP Központi Bizottságának főtitkára Az egyezmény aláírása után Brezsnyev és Nixon pezsgővel koccintott egymás és a jelenlevők egészségére, a két nép barátságára. A TÓSZEGI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET a tószegi és tiszavárkcnyi fodrászüzletébe női fodrászokat keres felvételre; Jelentkezni lehet: a szövetkezet központjában Tószeg, Attila a. 27. szám alatt. másikkal és minden erőfeszítést megtész e kockázat elhárítására. 5. CIKKELY A felek mindegyike tetszése szerint tájékoztathatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, az ENSZ főtitkárát, valamint a szövetséges és más országait a jelen egyezmény 4. cikkelyének megfelelően folytatandó konzultáció^ menetéről és eredményeiről. 6. CIKKELY A jelen egyezményben foglaltak semmiképpen sem érinthetik vagy gyengíthetik: a) az ENSZ alapokmányának 51. cikkelye által előirányzott egyéni, vagy kollektív önvédelem elidegeníthetetlen jogát; b) az ENSZ alapokmányának tételeit, beleértve azokat, amelyek a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, vagy helyreállítására vonatkoznak; c) azokat a kötelezettségeket. amelyeket a felek bármelyike vállalt szövetségesei, vagy más országok irányában szerződések, egyezmények, és más megfelelő dokumentumok alapján. 7. CIKKELY A jelen egyezmény nincs határidőhöz kötve. 8. CIKKELY A jelen egyezmény aláírásának pillanatában lép hatályba. Kelt 1973. június 22-én, Washingtonban, két példányban, mindegyik példány orosz és angol nyelven és mindkét szöveg azonos érvénnyel bír.” az Amerikai Egyesült Államok részéről RICÖARD M. NIXON az Amerikai Egyesült Államok elnöke Az SZKP főtitkára néhány közvetlen szóban köszönte meg a magasrangú vendégek megjelenését ennél a — amint rendkívül nyomatékkai hangsúlyozta „válóban történelmi jelentőségű egyezmény aláírásánál”. Brezsnyev emlékeztetett rá, hogy Nixon elnök tavalyi moszkvai látogatása .alkalmával „jó kezdetre” tettek szert, s azt mostani találkozójukon újabb eredményekkel gazdagították. r Ezekre az eredményekre építve továbbhaladunk a megkezdett úton a szovjet és az amerikai nép együttműködésének és barátságának erősítésében, az egyetemes béke és a világ népei javára” — mondotta befejezésül Leonyid Bressttyev; „ Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnapi ülésén — hivatalos szavazás nélkül — egyhangúlag elfogadott határozatában ajánlotta, hogy a közgyűlés vegye fel a világszervezet tagjai sorába a Német Demokratikus Köztársaságot és a Német Szövetségi Köztársaságot. Mint nyugati hírügynökségek rámutatnak, a két német állam felvételének kérdését ' a közgyűlés a szeptember 18-án kezdődő ülésszakon, feltehetőleg annak elején fogja megvitatni. A hivatalos felvételi eljárásra, szeptemberben, New Yorkba várják Willi Stophot, az NDK miniszter- elnökét és Willy Brandtot, az NSZK kancellárját. Ü ést toitott a LEMP Központi Bizotisága A Skylab rekordjai Mint már jelentettük, a Skylab űrlaboratórium három , asztronautája tegnap magyar idő szerint a kora délutáni órákban, a megadott időben és a megadott helyen „földeiért” a Csendes-óceánon. Az űrhajósok még a kabinból rádión közölték, hogy kitűnően érzik magukat. A Ticonderoga repülőgép- anyahajó fedélzetéről békaemberek ugrottak a vízbe, hogy rögzítsék a hullámokon táncoló kabint. Ez- Útán megkezdődött a kiemelés, amely eltért a szokásostól, mert ezúttal az egész kabint ráemelték egy liftre és ennek segítségével helyezték a hajó fedélzetére. A korábbi leszállásoknál az űrhajósok elhagyták a kapszulát és helikopteren érkeztek a rájuk várakozó, repülőgépanyahajóra. , Így tehát Óonrad, Kerwin és Weitz egyenesen az Apollo űrhajó parancsnoki kabinjából léptek ki a fedélzet vörös szőnyegére. Némileg dülöngélve tették meg a rövid utat az üdvözlésükre felsorakozott tengerészek között, de hát ez nem is csoda, hiszen 28 napi súlytalanság, után először érezhették „szilárd talajt” a lábuk alatt. A Skylab amerikai űrlaboratórium munkatársainak első csoportja számos eddigi rekordot döntött meg. így például: soha előttük nem kezeltek ilyen nagy és súlyos űrszerkezetet — a Skylab 36 méter hosszú és 100 tonnát nyom. A 28 napos program alatt 391 szer kerülték meg a földet, ösz- szesen 18.4 millió kilométert tettek meg. A leghosz- szabb időt — 28 napot és 50 percet tartózkodtak a világűrben. Egyéni rekordot állított fel Conrad, aki már veterán űrhajós és eddig összesen 49 napot 1 órát és 8 percet töltött a világűrben, ahol négy ízben járt. Az űrhajósok először végeztek külső javítási munkálatokat egy űrszerkezeten a világűrben. Edward Gierek első titkár elnökletével tegnap plenáris ülést tartott a LEMP Központi Bizottsága. A napirenden két kérdés szerepelt: A párt, az állam és a szakszervezetek feladatai a nép alkotó erői teljes kihasználása feltételeinek megteremtésében. (Káderpolitika, munkaerőgazdálkodás, foglalkoztatottság). A párt Politikai Bizottságának külpolitikai beszámolója. Ny ugatnémet—francia konzultáció Tegnap újabb négyszemközti Brandt—Pompidou találkozóval. majd a két küldöttség plenáris ülésével folytatódik a kétnapos nyugatnémet—francia konzultáció. ..Műsoron kívül” a két kormányfő, Brandt és Pierre Messmer is különmegbeszé- lést tart. A tárgyalások csütörtöki napjával kapcsolatban mindkét fél szóvivője „jó kezdetről” beszélt. A meglehetősen borúlátó kezdeti nyugatnémet álláspontra jellemző volt. — hogy a légkört, amely semmiben sem különbözött a korábbi találkozókétól, most Bonnban, „meglepően kedvezőnek” minősítették. A nyugatnémet lapok hasonlóképpen visszafogottan kezelik a tárgyalásokat: a szovjetamerikai csúcstalálkozóról szóló tudósítások, a két német állam alapszerződésének életbelépése és" a csehszlovák —nyugatnémet kapcsolatok úi szakaszának kezdete alaposán háttérbe szorították a két nyugat-európai szövetséges vezetőinek eszmecseréjét Ezzel egyeidejűleg a két külügyminiszter. Scheel és Jobert a közelgő Gatt-ülés előkészítésével, valamint ar Atlanti Szövetség feladataival foglalkozott. Ami a gazdasági kérdésekét illeti. — mindketten készségüket fejezték ki az eddiginél szorosabb együttműködés kialakítására. Georg Leber nyugatnémet és Robert Galley francia hadügyminiszter „házi feladata” a biztonsági kérdéscsoport feldolgozása volt. Erről a találkozóról csupán annyit közöltek. hogy mindketten kifejtették álláspontjukat a helsinki biztonsági értekezlettel és a bécsi előkészítő tárgyalásokkal kapcsolatban. Közös nyugat-eróoai energiapolitika kialakítása szerepelt Hans Friderichs nyugatnémet gazdaságügvi miniszter és Jean Cahrbonnei. az iparfejlesztési és tudományos kutatási ügyek francia minisztere közötti eszmecsere napirendjén. Salvador Allende chilei elnök politikája és kormánya mellett tüntettek csütörtökön a chilei munkások. Képünk az elnök politikáját támogató tüntetésről készült MINDENFELŐL SAIGON Dél-Vietnamban az utóbbi 24 óra alatt tovább csökkent a harci tevékenység, de a politikai ‘rendezés folyamata és a júnusi párizsi megálla; podás intézkedéseinek végrehajtása továbbra is akadozik. Az amerikaiak tegnap mondvacsinált ürüggyel egy héten belül — immár másodszor mondták le a Saigont Hanoival összekötő repülőjáratot, amelynek a négyoldalú katonai vegyesbizottság tagjait kellett volna a VDK fővárosába szállítani, hogy a párizsi megállapodás értelmében gondoskodjanak az amerikai halpttak földi maradványainak hazaszállításáról és az eltűntek, felkutatásáról;. TIRANA Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt első titkára csütörtökön fogadta a kambodzsai nemzeti egységfront elnökét,'— Norodom Szihanuk herceget és a kíséretében Tiranába érkezett kambodzsai személyiségeket JERUZSÁLEM Az izraeli külügyminisztériumban csütörtökön ^jelentették, hogy Aba Ehan külügyminiszter csak akkor hajlandó találkozni El-Zajiat egyiptomi külügyminiszterrel Jár ring svéd diplomata jelenlétében, ha az egyiptomiak nem támasztanak előzetes feltételeket s a találkozót nem tekintik a Jarring- «tissadó felújításának. I A Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ vezetői munkakörök betöltésére pályázatot hirdet pályázhatnak számviteli főiskolai végzettséggel, vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkezők, valamint építőipari technikusok. Pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk. Fizetés kollektív szerződés szerint Pályázatokat ÁFÉSZ Füzesabony, Rákóczi u. 75. alá kérjük bekülde- nl. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. I