Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
1973. június 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Oktatásügyünk új erőpróbája Megvan az iskola új tantervi, rendtartási előírása, mely immár elismeri az egyéni hajlam, a tehetség polgárjogát. Elismeri ? Mi több: megteszi az első lépést a jövő iskolája felé, mely a diáktól kevesebbet követel, hogy többet tudjon. Kevesebb tényismeretet — mélyebb (a lényeghez közelítő) tudást; kevesebb leckefelmondást — több gondolkodást; több önállóságot, aktivitást. Csak így válik a tanuló kezdeményező, alkotó személyiséggé. Pár éve mondogatják a pedagógia vezető szakemberei: az egyéni képességet, a személyiséget kell kibontakoztatnia az iskolának diákjaiban. De volt-e rá lehetőség korábban? Az általános „jeles rendűség” törekvése, a felduzzadt tananyag nem nyomta-e agyon az ifjúban az egyéniséget? Hadd válaszoljunk Aczél György szavaival: „...a mindenirányú túlterhelés éppen attól foszt meg, »ami a szocialista emberi életre való felkészülés lehetőségétől”. Oktatáspolitikánk hangsúlyozza, hogy „a túlzott lexikalitás, az életben hasznosíthatatlan ismeretek fékezik az önálló gondolkodást, az ítéletalkotás képességének kibontakozását”. A felesleges tényeknek és adatoknak a könyvekben a helyük, a tanulóknak s majd a felnőtteknek e forrásokból meríteni, feldolgozni kell tudniuk. A holnap iskolája valóban a tanuló személyiségét kívánja kibontakoztatni. A tananyagcsökkentés és az új pedagógiai követelmények számolnak az egyéni hajlammal és képességgel már az általános iskolában, de különösen a középiskolában. Az ősszel életbe lépő új tanterv és rendtartás első lépés ahhoz, hogy majd iskolátok eljusson a fakultatív tantárgyak oktatásához. Az egyéniségnek, a tehetségnek ugyanis ez kínálja majd a kiteljesedés szabadságát. Oktatáspolitikánk vallja: A túlterhelés csökkentésének egyik fontos tényezője, a tanulók aktivitása, érdeklődésük felkeltése. A ' diákok a tényeket ismerve önállóan vonjanak le következtetéseket, mintegy újból „felfedezve” az emberiség által már megszerzett tudást... Nos, e „felfedezés” gondol a munka élményével, a kíváncsiság felkeltésével. Világszerte vitatják, hogy az oktatásra jellemző tantárgyi szétaprózottság gátol abban, hogy egyrészt a természeti jelenségeket a maguk egységében (biológia, fizika, kémia vonatkozásaiban) ismerjük meg; másrészt az így szerzett tudás kevésbé nyújtja a felfedezés örömét. Jelenleg gyakran előfordul, hogy a gyermek ugyanazzal a problémával több tantárgy keretében találkozik, sőt a fizikai vagy kémiai jelenségek megértéséhez szükséges matematikai ismeretek megtanulására a tanterv alapján később kerül sor, mint ahogy arra a jelenség megértéséhez szükség volna. Az integrált oktatás megszünteti ezt a helyzetet. Persze, ez még a jövő feladata. Annak az útnak távolabbi állomása, melyen oktatáspolitikánk most elindult. Kevesebb ismeretanyagot — a több tudásért? — kérdezheti kétkedve bárki. Kevesebbet ma, amikor a tudomány rohamosan fejlődik? Kérdéssel válaszolunk: Az iskola megtaníthat-e mindent? Nem. Nos, akkor a tanulás képességét, készségét kell elsősorban megtanítani. Lábon járó lexikon helyett — gondolkodó, ismereteit és képességeit önmaga és a társadalom javára hasznosító, szüntelen megújhodásra képes emberek nevelése. Ez több, alkotóbb. B. Ö. Ihktt’ bemutató a Sárváriban Ma délelőtt bemutató vizsgaelőadáson lép közönség elé a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ balettiskolájának közel kilencven növendéke. Juhász Mária balett-tanárnő, a balettiskola vezetője elmondotta, hogy az iskolai tanévhez hasonlóan éves tantervű képzésben óvodás korú és érettségiző növendékek is részt vesznek. A tananyag szerint az első időszakban hét-tízéves korig a balett alapjait, fő mozgáselemeit tanulják, melyek a későbbi bonyolultabb koreográfiájú táncok megjelenítéséhez szükségesek. Folyamatos tanulással a hivatásos táncos szintjét is elérhetik, amint az Juhász Mária tanítványai közül eddig jó néhánynak sikerült. Ettől függetlenül a balettiskola elsősorban nem a táncosképzés, hanem a testi nevelés, a magasfokú mozgáskultúra kifejleszte- Sének eredményes eszköze. Ennek hasznosságát és a balettiskolák szükségességét ismerte fel közművelődésünk és adott ennek nagyobb erkölcsi támogatást a június 2-án Dunaújvárosban rendezett I. Országos Balettfesztivállal. A lassan újjászerveződő szolnoki balettiskola ezen még nem vett részt, de lehet, hogy a mai bemutató szereplői közül a legközelebbin már Szolnokot képviselik néhányan. Ez alkalommal először mutatkozik be a jazz-balett csoport, amely e tanévben alakult, és már kész produkcióval lép színpadra. A hagyományos balett tematikából pedig kosztümös táncokat, gyakorlatokat mutatnak be a vizsgázók. KÖZÖNY Visconti Camus-tilmje A fővárosi bemutató mozik után jó két hónappal a szolnoki „premier” filmszínház is műsorára tűzte Albert Camus Közöny című világhírű regényének filmváltozatát. Ezúttal nem kell sokat bosszankodnunk a szolnoki mozi késéséért, — a várható csalódás beteljesedett, a Közöny világhírét ugyan nem tépázza Visconti filmje, csupán azt példázza, hogy egy- egy kivételesen mély, szubjektív mondanivalójú irodalmi alkotásnak olykor csak a képi illusztrációját lehet elkészíteni, az alapműből nagyon keveset lehet visszaadni. Camus regénye a teljesség igényére törve talán-talán megfilmesíthetetlen könyv, s Visconti — úgy vélem — a lehetetlenen belül is a leglehetetlenebb utat járja. Camus kisregényében a főhős, Meursault, az algíri kishivatalnok közömbös, idegen a világgal szemben — a regény francia címe Az idegen — nem érez, nem eszmél, nem gondol a múltjára, a jövőjére, egyik sem jelent neki semmit, se reményei, se vágyai, minden csak megszokás számára, nincsenek illúziói. Egy csavar, egy fogaskerék szűk környezete mechanizmusában, életének értéke csak akkor válik Számára tudatossá, amikor azt el kell veszítenie. De ez már késői felismerés. Meursault- j pa a kivégzés tudatának élőt-. ti időkben az a legjellemzőbb, ami hiányzik belőle. Képtelen emberi kapcsolatokat teremteni, anyjához is csak a közöny fűzte, barátot vagy szeretőt éppen csak a véletlen sodrása hoz számára. Senkitől sem vár semmit, az arab fiatalembert is közönnyel gyilkolja meg. — az önmagától is elidegenült ember drámája ez a kisregény. Egy sajátmagát szürkévé tett — mert nem próbált másképpen élni — ember tragédiája csúcsosodik a tárgyalást követően, amikor a főhős emlékezni kezd, ragaszkodni próbál az emberhez. majd ítéletet mond önmaga felett: „...még csak azt kellett kívánnom, hogy minél több nézőm legyen az ítélet végrehajtásakor, s hogy a gyűlölet ordításaival fogadjanak, ha meglátnak.” Mi ez, ha nem felismerés, hogy csak tartalmas emberi kapcsolatokkal lehet önmagunkkal is harmóniában élnünk. Meursault ezt elmulasztotta, — azt kívánja, hogy utolsó útján gyűlölet illesse az emberektől. Meursault az élményeknek kiszolgáltatottan élt, csak a jelenek egymásutánjából fogott fel valamit, de érzelmi élete Szahara-sivár volt. Nem állatias lény volt, ha ez alatt szadizmust, elaljasodást értünk, de érzéketlensége miatt mégis megközelíti a fogalom határvonalát. Mindenki így járhat közönyt termő közegben, ha csak biológiai hatásokat tud felfogni, ha csak ezek érintik mélyebben. Jóindulatú közöny Meur- sault-é? A végkifejlődés mutatja: ez fából vaskarika lenne, nincs jóindulatú közöny, sem Camus írói világában, sem a mi társadalmunkban. A közöny bénít, elszigetel, teljes lelkivakságig vezet, s a vakembert a mai élet rohanó világában könnyebben szerencsétlenség érheti, mint bármikor. A regény megrázó gondolati szemléletességgel mutatja meg Meursault belső világát, míg a film jobbára csak képi illusztrációt ad. Csak ennek ismeretében alig jutunk közel a camus-i hősök bizonytalan életérzéséhez. Akármilyen mesteri, finoman kidolgozott is Visconti filmje, akármilyen fordulatos is. a belső feszültség hiányzik belőle, csupán egy képregényfélét kapunk, amelyikből teljességében csak azt érezhetjük, hogy a rendező és a címszereplő Mar- cello Mastroianni számára teljesen idegen Camus filozófiája. A világhírű Mastroianni népszerűsége, rokonszenves egyénisége egyébként tovább gyengítette a film valóban camus-i megvalósulását, hiszen Mastroianni személyes varázsa már eleve megtéveszti, tévútra viszi a néző gondolatait, s az írói szándéktól messzire elmaradó, teljesen idegen megfogalmazású Meursault-t kapunk. — ti — A Magyar Néphadsereg egyik repülőterén deszant kiképzést mutattak be. A fiatalok kizárólag önkéntes jelentkezés alapján kerülnek a deszant alakulathoz, többségük már előzőleg az MHSZ klubokban ejtőernyős kiképzésben részesült. Ég és föld között Beszállás a gépbe Családi munkamegosztás *4 szú veknek enyheségét, két egypámak egy ességét, megosztani terhességét, így megtenni útnak végét.” Ez a népi lakodalmi rigmus került stílusos mottóként a családi munkamegosztásról szóló tanulmány élére. A szerző, H. Sas Judit, a Szociológiai Intézet munkatársa magyarázatul mindjárt hozzáteszi: ez a rigmus is — mint ahogy a népművészet általában — hallathanul tömören fejezi ki a házassági és családi társulás leglényegesebb emberi tartalmát és feladatát. A „szüvek enyhesége” alapján azt az egyes- séget kötik meg, amelyet az élet végéig a terhek megosztására, az egymás iránti szolidaritásra tekintettel be kell tartani. A bevezető után a következő kérdések sorakoznak: hogyan osztják meg a mai családok a terheket, a feladatokat, a felelősséget? A válaszokat a Békés megyében folytatott, széles körű szociológiai vizsgálat alapján állították össze, tanulságul szolgálva — lakóhelytől függetlenül •— valamennyiünknek. A pésjsletc/flt adatok szerint a családi munkákat a megvizsgált 2000 famíliánál csak mintegy 30 százalékban osztották meg demokratikusan, azaz vállaltak részt belőle a férfiak és a gyerekek is. A szocilógus — kommentár nélkül — a vizsgálat alapján megállapítja: a családok többségében minden otthoni munka egy- személyben az asszony, az anya, a feleség feladata. Az adatokból a szociológus háztartási „mintatükröt” állított össze. Ebből — a többi között — kiderül, hogy a meglátogatott családok 74 százalékában a feleség készíti a reggelit. A családok 59 százalékában az asszony takarít, 48 százalékánál a bevásárlást is egyedül végzi. A két utóbbi munkában segítenek leginkább a férjek és a gyerekek. A szerző tárgyilagosan megjegyzi, hogy a férjeknek a bevásárlásban való közreműködése kétségtelenül tehermentesíti *a háziasszonyt, de ennek a munkának a jellemzője, hogy házon kívül lehet elvégezni. Általában az a tapasztalat, hogy a férjek a termelő tevékenységen — tehát a fizetett munkán — túl a családi munkák közül elsősorban azokat vállalják, amelyek a külvilággal való kapcsolatukat erősítik, és nem kényszerülnek az asszony „szoknyája” mellett maradni. A családi munkamegosztást ismertető táblázaton a szociológusok „csillag” alatt közük: a főzést természetesen kizárólag a feleségek végzik. A tanulmányközlő szociológusnő részrehajlás nélküli álláspontját tükrözi az a megállapítás is, hogy ,,a férjekre és az apákra háruló munka és teher sem kevés. A családon kívüli külső küzdelmet elsősorban a férfiak vállalják. A megélhetés megteremtésének jelentős része is rájuk hárul.” A nehéz munkák közül a favágást 64 százalékban az „erősebb nem” végzi, a vízhordásból azonban már csak 24 százaléknyit vállalnak. Ugyanakkor a falusi családokban az állatok ellátása 34, a konyhakerti munka 25 százalékban a feleségek reszortja. Ezeknél a munkáknál besegítőként az öregek, a nagyszülők jönnek számításba. Figyelemre méltó, hogy amíg korábban a falusi családoknál a gyerekek egészen fiatal kortól részt vettek a család mindenfajta tevékenységében, manapság feltűnően alacsony a gyerekek részvétele a házi munkában. A szociológus szerint ez azzal függ össze, hogy a szülők —- jószándékúan,: de gyakran káros módszerrel — gyerekeiket a sajátjuktól eltérő, más, úgy mondják „magasabb” társadalmi rétegbe, foglalkozási ágba akarják juttatni. A vizsgálat során megpróbáltak választ kapni arra is, hogy milyen feltételek között, milyen társadalmi csoportokban beszélhetünk a családi munkák demokratikusabb elosztásáról. Az adatok szerint amint a feleség, a nő képletesen „kiteszi a lábát” a ház kapuján, amint tehát megfizetik a munkáját és jelentős részében nem tartózkodik a háztartás közvetlen közelében, akkor a család többi tagjai is hajlandók részt vállalni az otthoni munkából. Érdekes, hogy a családi munkamegosztással kapcsolatos helyzet milyen összefüggésben van az asszonyok iskolai végzettségével: a 8 osztályt járt asszonyok 21. a 8 osztályt jártak 34, az érettségizettek 53 és az egyetemet végzett nők 63 százaléka él demokratikusnak tekinthető családi munkamegosztásban. Talán a legtöbb tanulságot a vizsgálatnak a tradícióval, a megszokással kapcsolatos része nyújtja. A megkérdezett családok 91 százaléka nem akar változtatni a kialakult munkamegosztáson ez azokra az asszonyokra is vonatkozik, akik tudják, hogy ők viselik a nagyobb terhet. A változást — a szó-: ciológus szerint — nemcsak és nem elsősorban a férjek és feleségek felvilágosításával lehet elérni, hanem azzal, hogy a körülményeket változtatjuk meg. Ez különösképpen vonatkozik a háztartási munkával összefüggő szolgáltatások színvonalának emelésére, ami alapvetően befolvásolja a családi munkát és azt is, hogy abból ki mit vállal és vállalhat el. t P. M. J
