Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-13 / 110. szám

1 ttw. M*W n. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 EZER ÓRA Katonák, munkások a kismamákért Gyűrűavató a mezőtúri A hosszú asztalsoron fa­kupák sorakoznak. Hirtelen csend lesz, majd száznégy koDpanás hallatszik, szinte egyszerre. Aranygyűrűk hullottak a kupák fenekére. Aranygyűrűk. Rajtuk sti­lizált fogaskerék és egy szál búzakalász. A debreceni Agrártudományi Egyetem mezőtúri mezőgazdasági gé­pész főiskolai karának emb­lémája. Most vörösbor csor­dul a serlegekbe. Halk kop- panás, inkább csak jelzés­szerű. Száznégy kar lendül a kupákkal magasba, aztán a szájakhoz közelít... Az éltető nedűt mindenki kö­teles kiüríteni. A szertartás alól nem kaphat felmentést senki — hangzik a valéta bizottság szigorú parancsa. S hogy ilyenkor ezt illik komolyan venni, arra bizo­nyíték, hogy egyetlen tör­vényszegő sem akad. Ahogy lapunkban már előzetesen jeleztük, szak­mai nyílt napot és gyűrű­avató ünnepséget rendeztek szombaton a mezőtúri fő­iskolán. A kedvezőtlen idő­járás miatt a délelőtt prog­ramjában filmvetítés, a zárt rendszerű cukorrépatermesz­tés gépsorának szakmai be­mutatója és a főiskola tan­székeivel való ismerkedés szerepelt. Ez utóbbit főleg Az 500 éves magyarországi könyvnyomtatásról emlékez­tek meg tegnap a Ságvári Endre művelődési központ Komarov termében a szolno­ki nyomda dolgozói. Az ün­nepségeit Riesmayer József műszaki vezető nyitotta meg, majd Haiman György, az Iparművészeti Főiskola tan­székvezető tanára mondott beszédei. A magyarországi ünnepély főiskolán a megye gimnáziumaiból, szakközépiskoláiból érkező diákok kísérték nagy figye­lemmel. A jövő mezőtúri fő­iskolásai közülük kerülnek ki bizonyára. ■ Délután Gál Mihály főis­kolai docens megnyitója után dr. Ács Antal, a deb­receni Agrártudományi Egyetem rektora a „Kétfo­kozatú mérnökképzés és a mezőgazdasági gépészeti üzemmérnökképzés szerepe és jelentősége a mezőgaz­daság műszaki fejlesztésé­ben” címmel tartott előadást, míg Giay Róbert, a főiskola volt hallgatója a „Szakosítás szükségessége és problémái a mezőgazdasági gépész üzemmérnökképzésben” té­máról beszélt. A legfontosabb esemény természetesen a gyűrűavató ünnepély volt, ami azért is emlékezetes lehet, mi­vel első alkalommal rendez­ték meg a főiskola történe­tében. Nyolcvannégy nappa­li és húsz levelező tagozatos hallgató vett részt az ünne­pi szertartáson, s fogadta, ismét a valétabizottság pa­rancsolatát idézve, hogy a gyűrűt büszkén viseli, ma­gatartásával ahhoz méltó lesz. könyvnyomtatás történetét ismertetve a nagy előd és alapító Hess András mun­kásságát emelte ki. — Az ő kezdeményezésére, — gazdag országokat megelőzve, Euró­pában hatodiknak indult meg hazánkban a könyvnyomtatás 1473-ban. Ezután került sor a nyom­tatványkiállítás megnyitá­sára. f ' i Rövid úton Pedagógiai foly óira Üzemi e A szolnoki pedagógus könyvtárban került a kezem­be egy puhakötésfl kiadvány. Rövid úton a címe. A pedagógiai folyó­iratszemlét Szurmai Er­nő, a megyei Ver­seghy könyvtár igazgatója, és Notheisz Jánosné könyvtá­ros szerkeszti, társadalmi munkában, 1970 óta jelenik meg, évente háromszor. A szerkesztők az első szám­ban így határozták meg cél­jukat: „Elsősorban az isko­lavezetőket, szak- és tanul­mányi felügyelőket, illetve a művelődésügy más vezető beosztású dolgozóit érdeklő cikkeket, tanulmányokat is­mertetjük a szükséges idézet­anyaggal.” A szerkesztők a mintegy 50 pedagógiai, di­daktikai folyóiraton kívül fi­gyelemmel kísérik csaknem a teljes magyar folyóiratter­mésnek a pedagógiai veze­téssel foglalkozó tanulmá­nyait. A kevésbé közismert, illetve a kisebb iskolák szá­mára nehezebben beszerez­hető folyóiratokból bőséges válogatást; valamennyi sze­melvény az eredeti cikk el­olvasására ösztönöz. A tallózó folyóiratot eddig díjmentesen, mintegy 400 címre; iskolákba, művelődési központokba küldték el. Az idéntől 20 förintot, az ön­költségi árat kérik érte. Ez úgy látszik elriasztotta a Szolnok megyei olvasókat, alig kétszázan rendelték meg a Rövid útónt. Nagy az érdeklődés iránta Pest, Békés, Csongrád, Sza- bolcs-Szatmár megyékben, ahová majdnem ugyanamy- nyi példányt postáznak. A folyóiratszernle jól haszno­sítható, színvonalas. Ezt bi­zonyítja az is, hogy a szer­kesztők számos dicsérő, kö­szönő levelet kapnak az ol­vasóktól. A Rövid úton legutóbbi száma a napokban hagyta el a Verseghy könyvtár sok­szorosító műhelyét. Jó len­ne, ha minél többen megvá­sárolnák, tanulmányoznák a folyóiratszemlét, amely jól szolgálja a pedagógusok ön­képzését. t. m. Részlet, dr. Csépányi At­tila igazgató főorvos levelé­ből, amelyet az egyik re­pülő egység parancsnokának küldött; „Engedje meg, hogy a Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórháza ne­vében köszönetét mondjak önnek, valamint azoknak az elvtársaknak, akik kórházunk kismamaszállásának rekonst­rukciójában részt vettek...” Tavaly, október 25-i lap­számunkban cikket írtam a Szolnok megyei kórház kis­mamaszállásáról, „Kismamák a pincében” címmel. Az ott tapasztalt elképesztő állapo­tok summázásakénfr többek között akkor a következőket jegyeztem fel: valóban na­gyon kell szeretni a gyer­meket ahhoz, hogy ott a pe­nészes falak között nyugodt szívvel hónapokat töltsön el egy asszony. Oda ugyanis azokat a mamákat utalják be, akiknek csecsemőjük ko­raszülött, vagy súlyos beteg. A napokban ismét jár­tam a szálláson és nem akar­tam hinni a szememnek: a falakat fehér dekorit lemez­zel borították, a kórtermek kifestve, padlózat pvc-vel burkolva, a falakon ková­csolt vas virágtartókban zöld növények, vannak kis köny­vespolcok, és van rádió, hű­tőszekrény is az ízlésesen rendbehozott ebédlőben. Telekovszki Tibor, had­nagy, a repülőegység KISZ- bizottságának titkára. ö mondta el a kismamaszállás megszépülésének „hivatalos” történetét: — Az újságcikkre parancs­nokunk hívta fel a figyel­münket, mondván: fiúk itt a lehetőség egy nagyszerű társadalmi munkára. Így kezdődött. A folytatás? Rövidesen az egység KISZ alapszervezetei­nek faliújságjain a szemé­lyi állományhoz szóló felhí­vás jelent meg: „...Önkéntes véradásra szólítjuk a sze­mélyi állományt, melynek el­lenértékét anyagmegvételre fordítjuk... Szolnok 900 éves fennállása tiszteletére fel­ajánlást teszünk a kórter­mek renoválására, az ott fekvő anyákat megillető kö­rülmények megteremtésére. Kérünk az elvtársaktól, mert elvárni ezt nem lehet, bár tudni kell. hogy mun­kánk idegen és hozzátar­tozó egyaránt mond majd köszönetét.” Az önkéntes véradásra 1972. december 2-án került sor. Az egységből 313 kato­na, hivatásos és sorállomá­nyú. polgári dolgozó 106 li­ter vért adott, melynek ér­téke 53 ezer forint. A vért térítésmentesen adták, a kór­ház vezetői viszont vállalták, hogy ebben az értékben ők biztosítják a renováláshoz szükséges anyagot. A kato­nafiatalok tárgyaltak a Ti­sza Bútoripari Vállalat szol­noki gyáregységének vezetői­vel is. Segítséget kértek és kaptak: az üzem munkásai társadalmi munkában elké­szítették a termek burkolá­sához szükséges dekorit le­mezeket, így a körülbelül 80 ezer forint értékű anyagot a kórház mintegy 20 ezer forintért kapta meg. És meg­kezdődött a munka, az egy­ség négy katonája. Viktorin József, Barna András, Csor­dás István és Tóth János honvédek — a parancsnok engedélyével — 1973. január 12-től február 16-ig több mint ezer munkaórát dolgo­zott a kismamaszállás rend- behozatalán. (Az egység pa­rancsnoka jő munkájukat 5—5 nap jutalomszabadság- gal is elismerte.) A kórtermeket, a társalgót dekorit lemezzel a katona­fiatalok burkolták be, ők ké­szítették társadalmi munká­ban a virágtartókat, a könyvespolcokat is. Az 53 ezer forintból futotta hűtő- szekrényre, gáztűzhelyre is... A katonafiatalok munkájá­nak értéke a becslések sze­rint megközelíti a félmillió forintot. Annakidején a kórház és a megyei tanács vb egész­ségügyi osztályának vezetője tájékoztatása alapján is meg­írtuk: „Amikor 1962-ben az Egészségügyi Minisztérium létrehozta a kórházakban a koraszülött részlegeket, a kismamaszállásról nem in­tézkedett. Azóta sem tisztá­zódott. miből tartsák fenn ezeket az intézetek. Ugyan­ilyen „feketén” tartják fenn a szülészeti osztályokon a csecsemóágyakat is.” A cikk­re válaszolt az Egészségügvi Minisztérium 4. számú fő­osztályának vezetője. Tiborcz Gabriella. Többek között ezeket írta: „A kismamák mellett rend­szeresen két gondozónő van és egy takarítónő. A kisma­ma ágyak — a váltakozó jelleg miatt — nem szere­pelnek szervezett ágymutató­ként. A jelenlegi gazdálko­dási rendszer azonban lehe­tőséget ad arra, hogy a kis­mamák részére — az intéz­mény egységén bélül — ki­alakított helyiségek megfele­lően legyenek felszerelve. Az élelmezési költségek bizto­sítására pedig megvan a le­gális lehetőség. A 8/1972. (PK 25.) PM számú utasí­tás alapján az anyaélelme­zésre a ténylegesen igénybe­vett élelmezési napokra Í7.80 forint élelmezési nyersanyag- normát kell figyelembe ven­ni. (A normaemelés előtt ez az összeg 14,20 forint volt élelmezési naponként.) Az újszülött ágyak legali­zálása tekintetében a mi­nisztérium a IV. ötéves terv szakmai irányelveiben (Eü. K. 1970. évf. 14. sz.) megha­tározta az újszülött ellátás javításának folyamatos fel­adatait és ehhez — a pénz­ügyi szabályozók keretén be­lül — az anyagi lehetőséget is biztosította. Az újszülött részlegeknél ágyanként mint­egy 19 500 forint normatívát határoztunk meg. Ennek megfelelően a kórháznak módja van arra, hogy ezt biztosítsa. A fentiekre a megyei egészségügyi osztály és a kórház igazgatójának a fi­gyelmét felhívtuk.” S mit mondanak most a kismamák? Aki ismerte kö­zülük a régebbi körülménye­ket. azt mondja: „Köszönjék meg az én nevemben is a ka- tonafiataloik segítségét”. Alá először van most a kisma- maszálláson, elégedett: „Tisz­ta, szép, rendes körülmények között élünk.” Azt hiszem ezek az elismerő szavak min­den köszönetnél többet ér­nek azoknak a fiataloknak, akik szívük, igazságérzetük szavára hallgatva munkát vállaltak az édesanyákért, a kicsi emberkékért. Varga Viktória Fotó: n. zs. h. d. Az 500. évfordulón Szolnoki nyomdászok ünnepsége Tiszai Lajos j II. Óriás született Valaki elment a pusztába, ahol keze munkájával gá­tat emelt a folyónak, arra kényszerítette, úgy folyjon, ahogy ő akarja. Nem bibliai idézet, mai történet. A főhőse Erdei János, a Vízügyi Építő Vál­lalat építésvezetője. öt évvel ezelőtt jött a kiskörei pusztaságba, 21 évesen, hogy akarata önálló életet nyerjen. A békéscsa­bai út-, híd- és vízmű épí­tési technikumot végezte, egyébként fegyverneki. Ide jött, ahogy mondja, fejest ugrott a mélyvízbe. Először a főépítésvezető műszaki titkára volt, nem sokkal ké­sőbb — alig múlt huszon­két éves — már a félauto­mata betongyárat vezette. Ennek a betonjából épült a vízlépcső. Furcsa mosoly, amikor egy huszonhat éves ember a múltjára emlékezik. Tinédzserek voltunk mind­annyian, mondja, egy ki­csit „gőzös fejűek” talán, de teli akarattal: essünk neki, csináljuk. Alig volt köztünk egy-egy öreg róka. Ügy néztünk rájuk, mint a félistenekre. Beletúr hullámos, barna halába, talán az indulás szépségeit, botlásait ízlel­geti. Tacskó voltam tulajdon­képpen. dehát azt mondták: technikus vagy. öcsi, nesze egy gyár, csinálj betont, de - iót ám és sokai. Nevet egyet. Ha ez ilyen könnyen ment volna, mond­ja. Három hónapig beton­technológiái tanfolyamon voltam Pesten, mindent igyekeztem megtanulni. Mégis fejre álltam. Rossz betont csináltam. Na, csak egyszer! Hiába, a gyakorlat, az nagy dolog. Kínlódtunk, küszködtünk, aztán ment valahogy. 135 ezer köbmé­ter betont gyártottunk ezen a telepen. Sok ám az. Rám néz, hogy tudom-e mennyi. Csak egyet tudok: félel­metes súly lehet egy hu­szonkét-huszonhárom éves fiatalember vállán. Mondom is neki. Hát még ha az anyagellá­tásról is tudna, sóhajt. Egy­szer, ’70 telén, a havazás miatt megszakadt a telefon és a telexússzeköttetés a kavicsbányával. Szabályosan betemetett bennünket a hó. Neki indultunk egy terepjá­róval : irány Nyékládháza. Elakadtunk. Megraktunk kő­vel egv teherkocsit. hogy áttörjük magunkat a hófú­vásokon. Kellett a kavics, telhetetlen gvomor volt a mederben. Akkor tóit bi- zonv keveset aludtam, haj­nalban feküdtem, hainalban keltem. Ha elszundftottam egv kicsit, az agvamba do­bolta a vérem: betont, be­tont... Keraénv idők vol­tak. Mégis élek. Kacag, — a nagy ti­nédzser«. Aztán, aztán, keresi a tör­ténet fonalát, 1970. január elsejével építésvezető lettem. Megint nyakamba szakadt az ég, legalábbis sokszor úgy éreztem. Harminc munkás­sal kezdtem, — lett száz­hetven. A jó betont is ne­héz gyártani, még nehezebb az emberekkel bánni: ahány ember, annyi világ! Néha azt hittem, a bolon­dokháza lesz a vége. De azért nem... Mikor érezte „úgy”, kér­dezem, mert sejtem nem ál­talában beszél, hanem az a2 + b2 igazával. Az erőművet, a telvtó és alvízi mólót meg a vezető művet építettem, fogódz­kodik a szavaimba. Ez eleinte még rendjén is ment. de amikor a másodlagos be­tonozást csináltuk — egyéb­ként a zsaluzástól kezdve a vasbeton szerelésén keresz­tül minden munka, hogy úgy mondjam, minden fe­lelősség az enyém volt — sokszor azt hittem nincs to­vább. Szűk. lehetetlen test­helyzetekben kellett az em­bereknek milliméter pon­tossággal dolgozniuk. Csüg­gedtek, lázadoztak. Mit mondjak nekik, hogy hol­nap is bírják! Hogy erejük és kedvük legyen! Hogy akarjanak, dolgozzanak! Hagyom hogy mondja, ahogy az eszébe juh Nagyon is az eszében van. A többség kibírta, mond­ja, a legjobbak közülük most is itt vannak együtt megyünk neki a második ütemnek. Tiszabábolnától Tiszasülyig enyém lesz, a mienk lesz, a jobb part minden munkája. Kint la­kunk majd a szabadban, úttalan utakon kell jár­nunk, mostoha élet lesz eleinte, dehát — tárja szét a karját — most már ezek­re a munkásokra lehet szá­mítani. Van olyan brigá­dom, amelyik 1968 óta együtt van erős, akár a vas­beton. Mert nemcsak a duz­zasztómű nőtt ám nagyra az elmúlt években.« Rádöbbent egy bennem is lappangó felismerésre. A konok, furcsa mai fiatalok, akik olykor évekig semmit sem árulnak el önmaguk­ból, akiknek vállát — so­kuknak — asszonyhaj ver­desi. és torzonborz szakáll mögül nézik a világot, egy- szercsak beállnak a sorba, derékhad lesznek és be­Molnár Lajos, az aranyko­szorús ácsbrigád vezetője tonba, vasba öntik a tudó­sok álmait. Ahogy a volt kiskörei pusztán tették az egykori tinédzserek. Amikor Erdei János meg­látta a napvilágot, még szás kőműves sem mert volna annyi betonra gondolni, amennyit ez a gyerekember gyártott és beépített a Tisza útjába. Molnár Lajos tizennyolc­tagú ácsbrigádját a vízlép­csőnél így emlegetik: a Molnárék. Hét évvel ezelőtt még az abádi és a körei erdőket irtották. Akkor még ez volt az ácsmunka a vízlépcsőnél. Most? Molnár Lajos belenevet a kék égbe. Ez már könnyű mondja, az avatási ünnep­ség díszemelvényét csinál­juk. De még csak nem is a fakitermelés volt a nehéz! Feltolja a fejebúbjára a svájcisapkát. Nézem az iz­mait: Toldi Miklós. Mi nehéz egy Toldinak? Molnár Lajos az erőműre mutat. A turbina alagútjai- nak zsaluzása a legveszet- tebb munka volt. amit csak el tudok képzelni, Szabá- Ivos körből négyszögbe kel­lett áthaladni — de milli­méter pontosságban ám! ’69-ben. ’70-ben mind a négy turbina nyílás zsaluzását megcsináltuk. De,feszes volt ám néha a húr. az embe­rekben nagyon pengett, csakúgy nengett. Forrt a méreg! No, mondtam ma­hullik a brigád. Behuny­tam a szemem, tán még az istennek is rimánkodtam. hogy ne engedje, hiszen mi voltunk Kiskörén az első szocialista brigád. Ha mi is az istrángra teszünk, mi lesz itt?! Tán’ jól imádkoz­tam, pedig sohase volt ke­nyerem, csak a szekerce — együtt maradtunk. Hatan még most is a régiek közül vagyunk. Aztán megint majdhogy szakadt a zsinór, a nagy árvíz után — de azt már könnyebben kibírtuk. Most már. sóhajt az égre. szépen süt a nap. Aranykoszorús brigád. Öcskös, kiált oda a tanu­lónak, azt a második desz­kát szebben dolgozd oda a többihez. A jó ács szeker­éé je olyan pontos, mint a mérnök műszere. Ez min­denkinek szentírás a bri­gádban. vagy még annál is több. Érted-e, öcsi ? Érti, mert csinálja. Szé­pen harmonizál a negyedik X-hez közeledő mester böl­csessége és a nyurga gyerek nekirugaszkodása. Nem lehet hagvni egy milliméter kilengést sem. magyarázza, mert jól kell. hogy apáról fiúra szálljon ez a szakma. A Tisza part! ácsok mindig híresek vol­tak. hát az én hagyatékom­ban maradjanak is azok. üj költészet ez egy vas- gyúró kun szájából, „...dol­gozni csak pontosan, szé­pen...” Ugyanazt mondja, amit József Attila. A szekercével veri a mon­dókához a ritmust, a fafor­gácsok a rímek. gambaiv üokwea széhí P"r'r (Folytatják} V' f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents