Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
6 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 1973. április L Tóth-Máthé Miklós: A szégyenlős beosztott A dolog nagyon jól indult. A „Kákán is csomót kereső Hivatal” igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomókeresőket hívta meg, hogy töltsék nála a Szilvesztert. Köztük volt Tóbiás Vince is. — Természetesen, ha valaki máshol akar szilveszterezni — mondta az igazgató __én nem sértődöm meg. D e gondolom, nem árt egy Ids összeruccanás hivatali időn túl is hiszen jóformán alig ismerjük egymást Természetesen senki sem akart máshol szilveszterezni, mindenki örömmel vette a meghívást. Tóbiás Vince már elképzelte azt a pillanatot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Éjfél után más tervei voltak. Ugyanis már régóta töprengett azon, hogy a káka tövén költő rucákat, amik nagyon megnehezítik a csomó- keresést, hogyan lehetne elhessegetni. Ennek érdekében kidolgozott egy újítási javaslatot, és úgy gondolta, ezzel előhozakodni egy intim hangulatú Szilveszter este lesz a legalkalmasabb. Tervezgetései közben szólította meg Beke Gerzson. — Te, Vince — mondta —, szeretnék veled beszélni. Lementek a büfébe, kértek két Colát és akkor azt suttogta Beke Gerzson: — öregem, tudod, hogy a dirinél meztelen, buli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vince keze fennakadt a levegőben. — Meg vagy őrülve? Beke Gerzson megvonta a vállát. — Csak szóltam, öregem, hogy tudd, mire számíthatsz. — Dekát honnan veszed ezt? — Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és meztelenül köszöntjük az újévet. —- Ez nem lehet igaz! — szörnyülködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali reputáció!... — Persze nem azért mondtam — nézett rá szigorúan Beke Gerzson —, hogy mindenkinek elszajkózd! Főleg azoknak, akiket nem hívott meg az öreg. Rossz rágon- dolni, mi történne... — Nyugodt lehetsz — törölte meg izzadó' homlokát Tóbiás Vince. — Dehát... ezt... ezt... egyszerűen nem tudom felfogni! Beke Gerzson sajnálkozva nézte. — Meglep, hogy így csodálkozol. Azt hittem, tisztában vagy az öreg furcsaságaival. Persze te nemrégen dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédországban volt ösztöndíjas. Ott habarodott bele annyira a nudizmusba. — Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem fel és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nyakában. Ehhez mit szólsz? — Nem tudok magamhoz térni... — Pedig jó lenne — óvta Seke Gerzson. még jobban halkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni. de ajánlatos. .. Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ruhában, azt hiszem, ez kegyetlenül szemet szúrna! Arra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi, vagy a sün- dörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni. Ennyire azért nem lehetsz naív! — No igen — dünnyögte Tóbiás, — azok levetkőznek. .. De kérlek, öregem, én a feleségemmel leszek ott! — Mit gondolsz, én, kivel? Velem is ott lesz az asszony. — Dehát mit mondjak neki? — esett kétségbe Tóbiás. — Az én feleségem még az apácáknál tanult. — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — Dehát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... Node majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk! Tóbiás Vince nagyon rosszkedvűen ment haza. Mosit mit csináljon? Egész életében szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vetkőzött, most meg akár a színpadon! Az asz- szany pedig... Mit fog szólni az asszony? O tthon mindenesetre elmondta a meghívást. Az asszony örült a közlésnek, bár eredetileg más terveik voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nudistáikról? — Az valami szekta... vagy ilyesmi, nem? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna kifejtenie a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta, és gyorsan másra terelte a szót, nehogy az asszony gyanút fogjon. Napokig töprengett, hogy mondja meg, közben azon is gondolkodott, hogy fog 6 túllépni ezen az átkozott szégyenérzetén. Beleizzadt, ha elképzelte magát meztelenül, pocakosán, vékony lábszárral a többiek szeme- láttára. Icuka is ott lesz a könyvelésről, az a csinos fekete nő, akivel már néhányszor beszélgetett ebéd közben. Icuka biztos jól mutat majd, de ő?! Egyik este, amikor az asz- szony még nem volt otthon, főpróbát tartott. Pezsgőspohárral a kezében pucéran sétálgatott a lakásban és próbált fesztelenül viselkedni a bútorok előtt. Egy fotel helyettesítette az igazgatót. Néhányszor megkerülte, majd egy alkalmas pillanatban odalépett hozzá. — Igazgató kartárs, a ruca ügyben lenne egy javaslatom. .. Arról van szó ugyanis..» Az utolsó napokban ex- panderezett. Kevés sikerrel. Inkább csak elfáradt bele, látványos eredmény semmi. — Előbb kellett volna kezdeni! Ezt tette a kényelem! Olyan vagyok akár egy béka! Azon töprengett, hogyan mondhatná le a meghívást. Beteget jelent. Elutazik. Meghalt a nagyanyja. Esetleg ő hal meg. Gyanús, nagyon gyanús! Beke tud a dologról, első lenne, aki besúgná az igazgatónak, hogy azért nem ment el, mert szégyellt levetkőzni. Szilveszter előtti napon, aztán elmondott mindent az asszonynak. — Nem! Ilyen ocsmányságokban nem veszek részt! — Az asszony szeme szikrákat szórt. — Hogy képzeled?! A mi családunkban erkölcsös emberek éltek! — De fiacskám értsd meg... nemcsak mi leszünk meztelenek! És talán nem is kell egészen... Talán elég csak, ha pizsamában... — Akkor is! Rám ne számíts! Térden felüli szoknyát sem viseltem soha! — Jó akkor te nem jössz — sóhajtott Tóbiás —, maid azt mondom, hogy elváltunk. De nekem muszáj felmenni, hiszen ugye. beszéltem neked a rucatet'vemről... Most maid odaállok az igazgató elé és mint férfi a férfinak: kendőzetlenül... Sokáig beszélgettek végül az asszony nagy nehezen beleegyezett. — De akkor vennem kell egy új kombinét. Nem akarom, hogy megszóljanak... És neked is szükséges egy új alsónadrág, olyan modem fazonú, fiús... Nem járathatod le magad jégeralsó- ban! — Csak már túl legyünk rajta — csóválta a fejét Tóbiás. Azt hiszed, én ujjongok a boldogságtól? Elmúltam ötvenéves, még ha fiatalabb lennék! A z igazgató hővösvöl- gyi villájában minden úgy indult, mint egy közönséges szilveszteri összejövetelen. ' Ital, szendvics, magnó. Aztán egyre jobb hangulat lett. Előkerültek a papírtrombiták, a fejekre fölkerültek a különböző papírfityulák. Beke egy cowboy-kalapban feszített, az igazgató bohócsüvegben. A fiatalok táncoltak, de még mindig semmi!... — Mi lesz már? — hajolt közel Tóbiáshoz az asszony. — Hiába vettem fel az új kombinét? Babarózsaszínt vettem, az fiatalít! Tóbiás nem figyelt az asszonyra. Az igazgatót leste, hogy az mikor ad jelt a vetkőzésre. Közeledett az éjiéi Tóbiás letette a zakóját, kioldotta a nyakkendőjét és meglazította a cipő fűzőit. Ügy tervezte, ha már vetkőzni muszáj, akkor megelőz mindenkit és elsőnek köszönti. meztelenül az igazgatót. De éjfélkor is csak a szokásos pezsgődurrogás — és még senki sem volt ruhátlan. Ráadásul Beke Gerzson köszöntötte elsőnek az igazgatót. Tóbiás Vince csak ötödiknek. • Végülis Tóbiás már nem bírta tovább. Egy alkalmas pillanatban, amikor senki sem volt az igazgató körül, odasompolygott: — Bocsánatot kérek,... mikor kezdjük? ... Mit, Tóbiás kartárs? — Hát azt... hiszen tetszik tudni... Azt? Fogalmam sincs, miről beszél. — A vetközésről, igazgató kartárs... Ha nem tetszik haragudni, én már ki is fűztem a cipőmet... — Maga le akar vetkőzni? — Én nem, igazgató kartárs. .. illetve, ha mindenki, akkor ugye én sem vonhatom ki magam... de, hogy úgy mondjam, nem is akarom kivonni... vagyis, ha az igazgató kartárs úgy látja jónak, én meg a nejem talán el is kezdenénk.., Az igazgató akkor már úgy nevetett, hogy a bohócsüveg rázkódott a fején. — Tóbiás kartárs, magát alaposan beugrasztották! Ki volt az a pihent agyú, aki kifundálta ezt a... ezt a... Tóbiás Vince olyan gyűlölettel nézett Beke felé, hogy az igazgató ettől rögtön kitalálta. — Szóval Beke volt? — Igen, kérem, Beke kartárs engedte meg... ezt a minősíthetetlen viccet velem szemben... És ezt kikérem magamnak... Én,' igazgató kartárs mindig a hivatal érdekeit tartom szem előtt... Mert kérem a rucákkal kapcsolatban is lenne... — Ne vegye úgy a szívére! — veregette vállon az igazgató. — Elvégre Szilveszter van! De ígérem, hogy ezt a pernahajder Bekét összeszidom! T óbiás Vince vissza- imbolygott a felesége mellé és dühében legszívesebben azonnal levetkőzött volna. Különösen, hogy látta, mint kacag együtt Beke az igazgatóval. Aztán hirtelen belanyi- lalt a félelem. Úristen, hiszen Bekének is van egy tervjavaslata a rucákkal kapcsolatban! Filinliírek Párizsban sok új filmszínház épült, melyek lehetővé teszik, hogy a legújabb filmeket minden városrészben és elővárosban is láthassák a nézők. A környező épületkomplexusokban bárokon és kávézókon kívül ún. Kino- shop-ok létesülnek, ahol a nézők képeslapokat, színész- fÓtokat és filmirodalmat találhatnak. Ezt a példát a vidék is követi. ☆ A Metro-Goldwyn-Mayer új piac-stratégiát készít elő a gyártási terüléten. Douglas Netter, az MGM International elnöke bejelentette, hogy cégjeinek filmjei ezentúl fokozottabban fognak igazodni bizonyos piacokhoz. André Pieterse, az Európának szánt filmek gyártásának főnöke a jövőben ..európai” filmeket fog gyártani, az amerikai, piacra való tekintet nélkül. Az amerikai anyavállalat erre a célra nyolcmillió dollárt bocsátott rendelkezésre. Mielőtt egy film gyártása megkezdődne. André Pieterse szakértőkkel fogja megvizsgálni az illető story és a szereposztás piaci lehetőségeit. Az amerikai és a nemzetközi piacra szánt filmeket továbbra is Hollywoodban fogják gyártani. Armin Münch rostocki festő-grafikus „Amohitka- kísérlet” című ciklusa az atomkísérletek ellen tiltakozik. Müncb műveit a rostocki kiállítási csarnokban tekintheti meg a közönség (Foto: ADN—ZB—KS — Sindermann felvétele) Amatőrök, dilettánsok, műkedvelőt Játék a színpadon Amatőrök, dilettánsok, műkedvelők, profik: mostanában felélénkült a vita e meghatározások körül. Az ok: az amatörmozgalom szinte észrevétlenül átalakult. ttiQYlk kis Moson megyei faluban, egy sokat dolgozó, sokat is olvasó, immár csaknem százkilós öregasszony az örömtől kifényesedő arccal mesélte: hogyan is volt az. amikor ó Gül babában Leilát játszotta!? Valahonnan előkerült egy kopott amatőrfénykép is, melyen a színjátszó gárda, mint az iskolai közös felvételeken, ül, guggol és áll. Természetesen jelmezben. Hogy így is megörökítsék az előadás emlékét... S ki tudja hány ilyen kopott fényképet őrizgetnek falvakban és városokban, a hajdanvolt műkedvelő színjátszók! Aminthogy néhány aláhúzogatott agyonhasznált műsorfüzet is kallódhat még itt-ott, csasztus- kákkal, egyfelvonásosokkal, gyenge vagy rossz darabocskákkal; a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején váltak salátává a sok-sok kézben, merthát mindig kevés volt a megfelelő új darab. S ezek híján az operett meg a kabarétréfa visz- szaszivárgott a most már társadalmi célokat, népművelő feladatokat, sőt politikai agitációt vállaló csoportok műsoraiba. Nem árt visszaidézni ezt a nem is túlságosan távoli múltat, hogy jobban érzékelhessük, hol tart ma az amatőr vers- mondó-, színjátszó-mozgalom. Itt van mindjárt a versmondás, az irodalmi színpadok elterjedésének viharos korszaka. Az 1960- as évek elején gombamódra szaporodtak a versmondó csoportok. A magyarázat egyszerű: nem kell díszlet, nem kell kosztüm, s az irodalmi anyag színvonala is könnyen biztosítható, hiszen műsorfüzetre sincs szükség: a magyar- és a világirodalom egész kimeríthetetlen kincsestára a versmondók rendelkezésére áll! Volt persze a színjáték visszaszorulásának más oka is. Azelőtt kulturális missziót töltött be egy-egy csoport, amikor olyan helyekre vitte el a színjáték élményét, ahol korábban soha. vagy csak nagy ritkán szerepelt valódi színház. De hová lett ez a funkció, mióta a nézők milliói naponta áz ország legjobb színészeit láthatják játszani, méghozzá saját lakásukban — a képernyőn? Bizony, elolvadt, semmivé, feleslegessé vált a korábbi funkció. Az amatőr színjátszás majdnem bele is rokkant ebbe. Évszámra alig lehetett versen kívül valami érdemlegeset hallani az amatőröktől. Ám jöttek a fiatalok. Először csak szavaltak. Aztán felfedezték a versek és színdarabok oratórikus előadásának lehetőségét, s ezzel együtt a színpadi térformák, a színpadi mozgás és a fény hatáskeltő eszközeit. Aztán jött a beat és a gitárzene — meg a klasszikus muzsika is —, s bevonult az irodalmi színpadokra, ahol a fiatalok egyre inkább játszani is akartak. Nem úgy, mint a profik. Olyan szövegekkel és olyan helyzetekben, amelyek nem felétlenül kívánják meg a színpadi átélés hagyományos eszközeit. S megszületett a pódiumjáték. Akik a rádióban március tizennegyedikén este végighallgatták a Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról vetélkedő-sorozat döntőjének közvetítését Kiskőrösről, azok érzékelhették igazán, milyen hallatlan át» alakuláson ment át ez a mozgalom egy évtized alatt! Két balmazújvárosi fiatal például a színpadra cipelt, időnként megkongatott harang tövében olyan félelmetes Petőű-siratót szavalt, énekelt, kantáit el. hogy hatása mindenkit lenyűgözhetett. Szegedi egyetemisták kitűnő beatzenére dolgozták fel színpadi játékká 1848. március tizenötödikét, s nemcsak szavaikkal, dalaikkal, hanem — mint az akrobaták — egész testükkel vesznek részt a játékban. Budapesti fiatalok olyan fergeteges, aranyos kedélyű A helység kalapácsát produkáltak. hogy profiktól sem telt volna különb. Tatabányai, zalaegerszegi fiatalok bohócos kedvű, de tragikus hangokat is megütő pódiumjátékokkal kerültek be a döntőbe. Mindegyik más és más tehát. S ha valaki azt szeretné előszámlálni: melyek a leglényegesebb változások a színjátszó mozgalomban, akkor itt kellene kezdeni. Nincs „Gül baba” és nincs műsorfüzet! Mert ma már nemcsak előadó, tolmácsoló az amatőrszínjátszó, hanem alkotó is. Szinte nem akad olyan csoport, amely ne maga írná, állítaná össze műsorait. Valljuk be, húsz— huszonöt évvel ezelőtt a mozgalom leglelkesebb hívei se merték remélni, hogy eljön az idő. amikor „a magukat mutogatni kívánó emberek” — s ezt sem szabad mindig csali elítélően emlegetni! — nem csupán szereplésvágyból vesznek részt a munkában, hanem az önművelésért és az önálló alkotásért is! Egyebek között ezért helytelen mindenfajta összehasonlítás a hivatásosokkal. Tehetséges fiatal amatőrökből lehet, s lett is már hivatásos színművész. (S a közlekedő csatornákat mindig is fenn kell tartani!) De a két dolog nqm összehasonlítható. Még akkor sem, ha az amatőrmozgalomnak kedvezett az a színházi hullám, amely az elmúlt évtizedben olyan új hatáseszközöket is szívesen beemelt a hivatásos .színház színnadára. amelyekkel korábban inkább csak az amatőrök éltek. A hivatásos színház elsősorban mások, a közönség számára kíván művészi élménnyel szolgálni. (Hol jól, hol rosszul de ez a feladata.) Az amatőr színjátszás mindenekelőtt saját tagjai önművelésére, alkotó fantáziájának felszabadítására hivatott. Másodlagos kérdés: hányán láthatják őket? Egyébként, ha mást nyújtanak, mint a hivatásosok, ha a maguk gondolatait, érzéseit tudják adni, akkor mindig lesz közönségük is. S éppen ez a legrokonszenvesebb a mai helyzetben: ez a lenyűgöző önállóság, ez a műsor-ön kiszolgálás. A növekvő szabadidőben egyre több embernek lesz módja arra, hogy többet foglalkozzék önmaga kiteljesítésével. S akinek ez a ki- teljesedés színjátszással, szavalással, műsorszerkesztéssel, rendezéssel tűnik elérhetőnek. ezt a lehetőséget fog ja választani. S ami ugyancsak nem mellékes: e munka során olyan emberi alkotóközösség tagja lehet, amelynek melengető emléke, lám, még egy avas illatú Gül baba előadása után is egy életre elkísér... A mai színjátszók nem műkedvelők, nem dilettánsok. Amatőrök, s ió lenne, ha ezt a közvélemény is rangnak tartaná. Aminthogy az is. Bernáth László ifdOCfii
