Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
1973. április 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 BR4N1MIR SCEP4N0VJC: BEFALAZOTTAK M ehettek volna moziba is: jó amerikai filmet pergetnek; beülhetnének a köteti kávéházba, ahol mindig akad egy-két ismerős. De -am mozdultak el hazulról még estefelé sem: mint rendesen, aznap is a csodavárás tartotta őket veszteg az ablakban: hátha elmegy valahova Márkó, a szobatársuk, és kettesben maradnak... Iván, az ifjú férj, szórakozottan simogatta még nála is csodaváróbb kis felesége haját. Sanja egy mosollyal sem méltányolta: ákombákomokat rajzolt a belehelt ablaktáblára. oly egykedvűen, hogy arcán a szenvtelen vonások már nem leplezhették sokáig a hangulat feszültségét. Csakhamar meg is szólalt: — Nem költözünk mi oda be soha! — Ujja megtorpant az ablaküvegen, s arcát élő vádként emelte Iván felé. — Már megint kezded? — mondta szándékosan kurtán a férfi. — Kezdem? Magad is tudod, hogy folytatom! — Oktalanul. Hisz ezzel nem segítsz a dolgon... De ha kedved van, elmehetünk hozzá. — Inkább beszéld rá Márkot, hogy tűnjön el egy félórára. — Csak nem fogom kérni?! — Semmi belátás sincs benne... Ej, ez a tél is! Sose tavaszodik ki ... Hogy legalább a parkba kimehetnénk ... — Légy türelmes, nem tarthat örökké a tél... — Sajnos, a fiatalságunk sem — mosolyodott él Sanja, de pillái már könnyet dajkáltak. Iván megfogta a kezét és engesztelőén mondta: — Kérlek, menjünk el maminkéhoz. Vad szél kapta szembe őket, amint kiléptek a házból. Érdes hóport sodort a járdán, a sarkokon'> csigákat ■ csavarintott és kíméletlenül arcukba pergetté. Szem' élé' kapott karral védekeztek a szüntelen támadás éllen. — Majd meglátod. más lesz ám, ha átköltözünk! Sanja hálásan simult hozzá, ha nem is volt olyan naivan derűlátó, mint a férje, lehet, hogy most is csak vígasztalásnak szánta... De hogy meghagyja hitében, ha mégsem puszta vigasz, megszólalt: — De ugye nem fogod elhanyagolni a tanulmányaidat? Hivatal után leülsz szépen és tanulsz. Jó? — Persze. De ha beköltözünk. kiveszem az évi szabadságomat és jó darabig ki sem mozdulunk a lakásból! — Bepótoljuk az elmulasztottakat? — kajánkodott Sanja. — De be ám! Van mit pótolnunk. Mióta is tart ez az öröklét? — Hetvenkilenc napja! — vágta rá egyből Sanja, és felpillantott a neonlámpákig örvénylő hótölcsérre. — El se hiszem! — Ejnye, elfelejtettünk virágot venni! — mondta Iván. — Inkább narancsot vegyünk neki. — Igazad van, betegnek jobb is . — Beteg, beteg... Majd meglátod, sose hal meg! Nekem az az érzésem. Mintha minden látogatásunkon jobb és jobb színben volna ... ' — Ugyan. Hisz a napokban is orvost kellett hívnunk hozzá! Emlékszel, milyen. zavarban volt a doki, nem tudta, hogyan közölje velünk a vizsgálat eredményét. Nyilván súlyos lehet az állapota . . — Tapintatos volt, az igaz, mert azt hitte, rokonai vagyunk. — No hallod: úgy is viselkedtünk. Őszintének hatott... Maminké derűsen fogadta őket. S amint felkönyökölt ágyában, Sanja megigazította a íéjealját. — Remek színben vagy ma, maminkó — jegyezte meg Iván —, és mintha a szobád is derűsebb volna, mint múltkor. — Ugye nem neheztelsz ránk, hogy tegnap nem látogattunk meg? Iván — mondta Sanja meggyőzően — túlórázott. — Már hogy neheztelnék? Hisz a munka eiébbrevaló, kislányom. Én örülök, ha látlak benneteket. Talán attól gyógyulok ... Szép, hogy így törődtök velem —mondta maminkó. — Köszönöm Iván — hálálkodott az átnyújtott narancsért. Hallgattak. — Mintha most is látnám, amikor először kerestetek fel és istápol tatok. Azt mond- tátok, hogy gyerekkorotokban itt laktatok a házban és sokszor kaptatok tőlem narancsot, mert jók voltatok. Most meg derék felnőttek vagytok. Ne haragudjatok, de én már rég el is felejtettem. hogy valamikor narancsot adtam annak a két házbeli kisgyereknek... — Hiszen régen volt, maminkó, nem is csoda — mondta Sanja. — Rég bizony. De ti nem felejtettetek el! Talán el se tudjátok képzelni, milyen öröm nekem, hogy nem felejtettétek el... A két fiatal tanácstalanul összenézett. — De majd meghálálom, , ha meggyógyulok. A tavasz talán meghozza majd a gyógyulást... — Persze, hogy meg, maminkó. Mire kitávaszodik meggyógyulsz. — Én is úgy érzem, mintha; lassacskán visszatérne az erőm. — Örömmel halljuk, maminkó. Szívből kívánjuk neked, hogy meggyógyulj. Gyengéden vettek búcsút a reménykedőtől. Hazafelé lassú léptekkel rótták az utcákat. Szótlanul, mert mind a ketten egyre gondoltak: sohasem költözhetnek el a közös albérleti szobájukból. Nagysokára Sanja törte meg a csendet: — Tudtam én azt, hogy meggyógyulsz... — Mit tehetünk? A türelem itt nem terem rózsát. — Sem lakást — mondta epésen a fiatalasszony, és nagyot rántott Iván karján, amikor befordultak az utcájukba. — Hová mégy?! Csak nem gondolod, hogy az az otthonülő megemberelte magát és elment hazulról! — Igazad van. Sétáljunk egyet a parkban... ☆ A kitárt ablakon dőlt a fény: napsugár mórikált a falakon, a bútorokon, a széles ágyon, a párnákon is, melyek közül mintha csak az imént kelt volna fel valaki, ment volna ki a konyhába vagy a fürdőszobába... — Végre mégiscsak itt vagyunk — mondta szomorúan a férfi. — Itt — hagyta rá halkan Sanja. M ozdulatlanul ültek,mint régi albérletükben, amikor más szórakozás híján a téli szelet hallgatták, — Csak mi ketten voltunk a temetésén ... — Nem volt senkije rajtunk kívül. — Megadtuk neki a végtisztességet — mondta Iván és óvatosan, szinte félősen kémlelt körül: nem szólalt-e meg maminkó képmása a napsütötte falról? De szeme egykedvűen meredt feléjük. Iván hirtelen elkapta róla a tekintetét és mosolyt erőltetett arcára. — Tele volt virággal a sírja. Te szórtad tele, meg én. — Igen — mondta szórakozottan Sanja, anélkül, hogy a képre pillantott volna. — Mindig virággal kedveskedtünk neki. Csak a vége felé hoztunk egyszer narancsot. Iván lehunyta a szemét. Orgonaillat tévedt be a szobába. Milyen hálás lenne most egy csokor orgonáért, ha még itt feküdne!... — Most kettesben vagyunk — fogta kézen Sanját. — Nem zavar bennünket senki. Nézz rám, Sanjácska. Iván ujjai lassan fellazultak a szenvtelen kézről, és szótlanul odébb húzódott. : De csak karnyújtásnyira. Hallgattak. Mint a befalázottak. És érezték, nemcsak a csend némasága az, ami befalazta őket. Mozdulatlanul ültek a patakzó napsugárban. Dudás Kálmán fordítása * Scepanovic a szerb próza középnemzedékének legerősebb tagja. Számos műve jelent meg. ír színműveket és tv-játékokat is. Lektor egy fővárosi kiadónál. A drezdai Albertinumban rendezett VII. Művészeti Kiállítás látogatói nagy érdeklődéssel szemlélik Johann Beiz bronzbacntütt művét Cervantes - „Don Quijote” lovasszobrát. Az NDK központi művészeti kiállításán mintegy kétezer alkotást mutatnak be, közöttük 130 plasztikai művet KÖNYVESPOLC Babits Mihály: Husvét előtt A nemrég megjelent József Attila-, Ady Endre- és Petőfi-kötetek után a sorozat új darabja ezúttal huszadik századi líránk harmadik nagy klasszikusának válogatott verseit tartalmazza. A válogatás nehéz feladatát a költő hagyatékának egyik gondozója, s az életmű egyik legalaposabb ismerője Keresztúri Dezső végezte el, aki a könyv utószavában maga jelölte meg munkájának legfőbb szempontjait. Feloldja az Összes Versek — kiadásának rendjét, s az eredeti kötetek kompozíciójának megtartása helyett keletkezésük kronológiájában sorakoztatja a műveket, s ilymódon nemcsak a pálya egészéről ad az egyoldalú vélekedéseket lerombolni segítő képet, hanem lehetőséget nyújt az egyes szakaszok megítélésének érvényesebb megközelítéséhez is. Mert a válogatásból jól kiolvasható, hogy már a kezdetekre is mennyire korlátozott érvényű csupán virtuóz, a fownaművész megjelölés, hogy az Űj leo- ninusok vagy a Messze... messze... sokat emlegetett szómágiái mellett mennyi minden jellemző még az induló költőre; a tárgyak, halmazává meredt világ élménye ugyanúgy (Sunt lacrimae rerum), mint a jelenségek mögött rejtőző, mind nehezebben kimondható lényeg filozofikus ihletettségű, de ugyanakkor szenvedélyesen megélt akarásé (pL Hépha- isztosz, Esti kérdés). Hasonlóképp teljesebb a kép avval, hogy a világ igazi baiai- ra eszmélő költő sokszor idézett versei mellett (Fortissimo, Recitatív) ott vannak e folyamattal elválaszthatatlanul összefonódó modem vallásosság költeményei is (pL Zsoltár férfihangra). A húszas—harmincas évek fordulóját sem csak a Cigány a siralomházban-féle kétségbeesés jellemzi, hanem az újfajta lírai realizmus megteremtésének kísérletei is (pl. Verses napló). A pálya utolsó nagy alkotásai, az ősz és tavasz közt vagy a Jónás könyve így nem váratlan csodaként, de igazi összefüggésként emelkednék ki az életműből. Jevgenyíj Jevtusenko: Séta - fiammal Mily pezsdítö a, hócsikorgás az aprócska csizmák alatt, az önfeledt gyermeksikoltás mikor a fán mókus szalad. A nap, ha fénytisztán felizzik midőn veled lép gyermeked, kék árnya, hol előresiklik, hol a hó fokán megreked. A gyermek más, mint a felnőttek. A természet nem tékozol. Gyermek nélkül — nyomor ez élet Vele — gyermekké változol. A gyermek szeme úgy ragyog —= jövőbe vágott ablakok. Szavai frisse, üde-tiszták, mintha nem is lenne hazugság. A gyermekben a lázadó él. Teljessége az életé, arcán kiüt a játszódó szél, úgy fut a nap, a tél elé. A gyermek arca illatos, gyaluforgácsot illatoz, s mint a zelnicemeggy virága, vérszínű dinnye félbevágva, mint a pásztorsajt, tejvirág, mint az egész, örök világ, hol méz és méreg ízt kapott, s ki nem gyermek — már rég halott, Fordította: Havas Ervin Magyar zeneszerző műve a Broadway-n Hop-Hop-Tary a címe annak az Amerikában bemutatásra kerülő új musical- nak, amelynek zenéjét Fényes Szabolcs írta. A zeneszerző a közelmúltban tért haza, miután négy hetet töltött az USA-ban, ahol rész vett a darab előkészítő munkálataiban. —- Mikor lesz & bemutató? Amerikában nem olyan egyszerű egy darab színre- vitele! Előbb társulatot kell szervezni, annak néhány hónapos országjáró turné után valamelyik nagyobb városban hosszabb ideig sikerrel kell szerenelnie. s csak azután kerülhet sor a bemutatóra a Broadway-n. — Őrt évtizedek óta fáradhatatlanul írja a szebbnél szebb melódiádat, slágereket. Mi a titka újból és újból megújuló sikerének? — Engem az égvilágon minden érdekel. A zenén kívül elsősorban az irodalom. de imádok utazni, szeretem a képzőművészetet, elámulok a tudomány csodáin, tisztelem a sportolókat, így aztán egyszerűen nem ismerem az unalmat. És azt hiszem, minden megújuló tevékenységnek ez az alapja, hogy mennyire kíváncsi az ember? Aki benne él a világban, és nem közömbös a körülötte zajló eseménvek. jelenségek iránt, az ösztönösen átveszi a lüktetést, a születő újat. Ez hatványozottan vonatkozik a mi századunkra, amelyben hihetetlen gyorsasággal változnak stílusok, korszakok. A régi, nagy operettszerzők, például Lehár, Kálmán Imre ugyanabban a stílusban komponálnak egész életükben, azt tökélesítették. Amióta én zeneszerző vagyok, ebben a műfajban évtizedenként új korszak kezdődik. —■ Milyen zenét hallgat szívesen? — Szenvedélyesen szeretem a komoly zenet. a nagyoperetteket. Offehbach. Lehár műveit, és szeretem a tó jazzt. Minden fiatalnak, aki könnyűzene szerzésével foglalkozik. jő szívvel tanácsolom hogv sokat, nagyon sokat foglalkozzon előbb a komoly zene tanulásával. Aki a könnvűműfajban jól akar dolgozni, annav — tudásban — fölötte kell állni a műfajnak! Tanulnia kell és nagyon sokat dolgozni! —- Mi a véleménye az operettről? —- Az operett mese. és a mai nézők már kinőtték a meséket. Tartalmas, intellektuális élményt várnak a színháztól. A zenés színháztól is! El lehetett volna képzelni valaha, hogy egy operettnek egy teiesember legyen a főszereplőié, mini ma a Hepedűs a háztetőn -ímű nagysikerű musicalban?! Vagv egy beszédterhn'ka tar ár. mint a Mv fa;r ladv- ben’ A-» onerett csak kuriózumként maradhat meg a színházak műsorán. Helyét átvette egy új. nagyszer® műfaj, a musical, a zenés játék. — Mit tart alapvető különbségnek a két műfaj között? — Egy-egy c perelt sikerét, túlzás nélkül mondhatom, eldöntötte a primadonna vagy a bonvivan személyisé. gének varázsa. Ezzel szemben a musical sikerét a szereplők összjátéka határozza meg. Példa erre a nálunk is jól ismert West Side Story, vagy a Fair című musical. — Ön tizenegy évig a Fővárosi Ov°rett Színház igazgatója volt Sok nagy művészhez fűzi jó barátság. Kinek az ismeretsége ’elentett kiemelkedő élményt? — Ilyen élménv volt számomra figyelemmel kísérni Honthv Hanna pályafutását. A nyomában felnövő űi primadonnák már elvesztek az ismeretlenségben, amikor 6 még mindig hódítóan Alit a rivaldaféenben. Rendkívüli élet as övé. — Mi okoz ezzel szemben sok bosszúságot önnek? — A sznobizmus. Tehetetlenül dühöngök, ha látom, hogy miiven sok ember elfogad kritika nélkül mindent. ami űi. Hogy a mérce nem a ..jő” hanem az ..új”. Bízom benne, hoev ez is csak múló divat, és gyorsan eltűnik ahogy korunkban már sok divat hamvába holt. Mindig megnyugtat, amikor arra gondolok, hogy a tudás értéke ellenben nem változik, - ; v , fc ft
