Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-10 / 58. szám
6 SZOLNOK MEGVEI NÉPLAP 1973. március 10Vallomások Túrke véről A minap kezünkbe került Túrke ve város címere. A zöld és kék mezőt fehér csík választja el egymástól, a címer közepén egy kétfarkú oroszlán látható. Mit jelképez mindez? A kék a kunok színe, a zöld a város mezőgazdaságát példázza, a fehér a Hortobágy-Berettyó csatornát, mely éltető vizet ad, s a kétfarkú oroszlán a kunok erősségének jelképe. Mert igazság az, hogy ebben a kisvárosban élő több mint tizenegyézer embernek mindig nagyon meg kellett dolgoznia a mindennapi kenyérért, családja boldogulásáért. A megyében sokszor adott mind a tanácsnak, mind a végrehajtó bizottságnak abban, hogy egy-egy témáról átfogóbb képet kapjanak, hogy vitás kérdésekben érdemben tudjanak dönteni. A bizottságok munkájára nagy szükség van. Hisz rajtuk keresztül is a választópolgárok mondanak véleményt, javasolnak, vesznek részt a közéleti munkában. A tanácstagok, a bizottságok, nem utolsósorban a választott vezetők jó munkájának köszönhető — akik meghallgatva a párt-, a társadalmi- és tömegszervezetek javaslatait, elfogadva hozzátartozik a járda, az útépítés is. Túrkevén két év alatt felújították a járdát a Ságvári Endre, a Rima István, a Sallai Imre, a Boros és a Vad utcákban. Az elkövetkező hónapok, évek feladata lesz, hogy a város szélén épüljenek gyalogjárók. Jelentős útépités, útfelújítás is megvalósult ebben a kunsági városban. Az elmúlt tanácsciklus alatt építették, illetve újították fel a Hajdú Benedek, a Szabadság, a Sáros és a Liget utcák műútjait. Ezzel a Keletújvárosi iskolától a Nyugatújvárosi iskoláig műúton közlekedhetnek a járművek. Ez A XVIT-es számú Autójavító Vállalat bővítette tevékenységi kőrét. Az AUTÓKER- ‘rel közösen új tehergépkocsi-forgalmazó telepet alakított ki mondják: Túrkevén tulajdonképpen alig történik valami. Igaz lenne ez? Elfogadható az a vélemény, hogy a város nem fejlődik, nem szépül, nem gazdagodik? Nem. Ha nincsenek is látványos, nagy városépítő programjaik, lehetőségeikhez képest igyekeznek mindent megtenni e régi kun városért. A következőkben csupán a város kétéves fejlődéséről (számolunk be olvasóinknak. Miért pont az utóbbi két évről? Tanácsválasztásokra készülünk. A leköszönő testületek — a tanács, a végrehajtó bizottság, a különböző állandó bizottságok — most összegezik végzett munkájukat. amelyről számot kell adniuk a lakosságnak. Ez az összeállításunk is egy számadás, vallomás Túrkevéről. A minap a városban járva az egyik tanácstag a következőket mondta: „A legutóbbi választás óta eltelt rövid két év alatt a párt vezetésével a népfrontba tömörült munkások, parasztok > értelmiségiek hazaszeretete, munkája, lelkesedése újabb eredményeket hozott városunkban. Szerintem a tanácstagok becsülettel helytálltak ebben a töredékciklusban is, igyekeztek megfelelően képviselni a lakosságot, intézni ügyes-bajos dolgaikat.” Az elmúlt két évben a tanács rendszeresen megtartotta üléseit, a tanácstagok aktívan vettek részt az előterjesztett napirendek vitájában. Döntő többségük élt interpellációs jogával: minden esetben választókerületedben jelentkező problémákról szóltak. Ez is azt jelenti, hogy a tanácstagok rendszeres kapcsolatot tartottak választóikkal. A Városi Tanács egy-egy átfogóbb, az egész város lakosságát érintő kérdésekben több általános érvényű határozatot hozott és hat tanácsrendeletet alkotott. Ezek közé tartozik a címer használatára, a piaci helypénzekre vonatkozó tanácsrendelet. A tanács és a lakosság kapcsolatában, a tanácsok tevékenységének elősegítésében, szakszerű munkájuk végzéséhez jelentős segítséget adtak a különböző bizottságok. A túrkevei Városi Tanács mellett hat bizottság dolgozott, amelyek javaslattevő, véleményező, jelentéseket előkészítő, ellenőrző és koordináló tevékenysége sok segítséget azok segítségét, — hogy az utóbbi két évben fejlődött Túrkeve város is. A Ványai Ambrus Gimnázium évekkel ezelőtt a lakosság támogatásából a szülők kérésére és segítségével jött létre. Tavaly a gimnázium mellett megnyílt a közlekedésgépészeti szakközépiskola, ahol kétszáz-kétszázhúsz gyermek tanulhat, s ezzel megoldódott a helybeli autójavító vállalat szakember utánpótlása is. Az iskolához az idén elkezdik a 120 személyes kollégium építését s az üzemek, a különböző munkahelyek, a Megyei Tanács segítségével tornaterem is létesül az iskola udvarán. Ugyanott megteremtette a tanács az ipari szakmunkás- képzés alapjait is, mert az iskola hat műhelyterme alkalmas szakmunkástanulók oktatására. A műhelyterme^ és a szakközépiskola létesítése jelentős összegbe került — 8.5 millió forintos beruházás — amelyhez nagy segítséget adott a Megyei Tanács. A város lakosságát érintő beruházások egyik legjelentősebbje a vízhálózat bővítése. Eddig összesen 33 kilométer hosszú vízhálózat létesült, ebből 1971-ben és 1972-ben 6 ezer 559 folyóméter épült meg. Ahhoz, hogy az egész városban minden utcában legyen vízvezeték, még 18 kilométerrel kell bővíteni a hálózatot. Gondot okozott Túrkevén a belvízelvezetés. Eddig 6 ezer 140 folyóméter hosszúságban végezték el a város lakói a belvízelvezető árkok felújítását és 300 folyóméter hosszú új árkot is építettek. Ezt a munkát tovább kell folytatni, természetesen továbbra is a lakosság támogatásával. Ha már a lakosság társadalmi munkájáról esett szó: 1971- ben 2 millió 362 ezer 652 forint értékű társadalmi munkát végeztek a túrkevei- ek és ezzel a városok között folyó községfejlesztési versenyben megyénkben a második helyre kerültek. Tavaly még ennél is többet dolgoztak. A társadalmi munka érték Túrkevén 1972- ben meghaladta a 2 millió 700 ezer forintot. Ma még nem tudják, hogy a versenyben ez milyen helyet biztosít Túrkevének, de a végzett munka, az önzetlen városfejlesztési tevékenvség mindenképpen dicséretet érdemel. A város közművesítéséhez a munka több mint 4 millió forintba került a városnak. Bővült a villanyhálózat is 821 folyóméterrel. Ebben a munkában sokat segítettek a tanácstagok, akik tájékoztatták a tanácsot arról, hol van még szükség villanyra, majd szorgalmazták, sürgették a munkák elvégzését, sőt szervezték a bővítéshez a társadalmi munkát is. Évek óta gond Túrkevén a dögtér áthelyezése. Erre a célra már félmillió forintot költött a város, de a munka még korántsincs befejezve. Még sok mindenre szükség van. Hiányzik az út, a villany és más egyéb. A városlakók szemeláttára épült fel a Táncsics Mihály utcában az új OTP-fiók. Sokkal kényelmesebb, korszerűbb körülmények között tudnak az ügyfelekkel foglalkozni a Takarékpénztár dolgozói. És hogy mit jelent az ifjúság honvédelmi nevelésében, katonai előképzésében az, hogy új MHSZ bázis létesült a városban, az ma még alig mérhető. Hogy nagy jelentősége van, azt nemcsak a városi, hanem a megyei vezetés is elismeri. Megnövekedtek a túrkevei fiatalom sportolási lehetőségei, ha nem is az igényeknek megfelelően. A városi tanács szűkös anyagi körülményei között is minden évben hozzájárult a sportpálya felújításához, a szakosztályok működésének költségeihez. Tavaly elkészült egy új kézilabda-pálya, s ez már jelentős eredménynek számít. Meg kell jegyezni, hogy az új pálya létesítéséhez a sportolók, a sportot kedvelők jelentősen hozzájárultak: nem kis összegű társadalmi munkát végeztek. Arról is hallottunk a városban, hogy a szakközépiskolához épülő tornateremben helyet kapnak majd a sportolók is. Az elvégzett munkák felsorolásánál utoljára hagytuk, de jelentőségét nem csökkenthetjük annak a ténynek, hogy új munkahelyek létesültek a városban, hogy sikerült főként a nőknek munkaalkalmat teremteni Túrkevén. Jelentős az a közreműködés, amellyel a különböző munkahelyek a szociális ellátás bővítését segítették. A városban lévő termelőszövetkezetek és ipari üzemek anyagi támogatásával érték el. hogy minden óvodába jelentkező kisgyermeket felvettek gyermekintézménybe. Természetesen elsősorban azokat, akiknek szüleik dolgoznak. A város vezetői jól tudják: az lenne a legjobb, ha minden óvodáskorú gyermek járhatna óvodába, ha még többen részesülhetnének napközis-ellátásban. Ez egyelőre álom, de a túrkeveiek bíznak abban, hogy valóság lesz. Elkészült a túrkevei Városi Tanács ciklusprogramjának tervezete, az 1973-tól 1977-ig tartó időtartamra. A program célja, hogy a tanács az idei választásokat megelőző jelölőgyűléseken tájékoztassa a lakosságot arról, mi az ami megvalósításra vár, mi az a létesítmény amelynek építéséhez, létesítéséhez a választópolgárok segítségét kérik. De egyúttal' várják a javaslatokat, a tanácsokat is, mert a ciklusprogram véglegesítése és jóváhagyása majd az új tanács feladata lesz. A véglegesített program pedig irányt mutat majd az újonnan megválasztott tanácstagoknak választókerületi munkájukhoz. A ciklusprogram szerint a Városi Tanács fejlesztési és felújítási alapjából a következőket szeretnék megvalósítani: a Kossuth Lajos utca 15. szám alatt lévő iskolához zsibongót építeni; korszerűsíteni a Thököly és a Damjanich utcai óvodákat; felújítani a tanácsi vágóhidat; áthelyezni új helyre a mesterséges megtermékenyítő állomást. A volt ifjúsági házban van jelenleg a művelődési otthon. Az épület felújítása szintén szerepel a programban. Túrkevén is gond a lakáshelyzet. A vásártéren újabb társasházak építéséhez tovább folytatják a terület előközművesítését. Transzformátorállomást, járdát, vízhálózatot kell ott építeni. Egyébként a városban más helyen is felújításra várnai a használhatatlanná vált aszfaltjárdák. Több iskolával kapcsolatos építkezést, felújítást vettek tervbe: a Kossuth Lajos utca 33. szám alatti leányiskolát részben társadalmi összefogással, két tanteremmel szeretnék bővíteni; a Kálmán király utcai általános iskolák épületeit is szeretnék felújítani, zsibongót építeni; szerepel a programban a Keletújvárosi iskola külső felújítása, a tantermek parkettázása is. Ugyancsak a tanács fejlesztési és felújítási alapjából folytatják a sportpálya felújítását, a Ligeti park korszerűsítését, ott játszópark építését, a Petőfi tér villanyvilágításának korszerűsítését. Hatalmas munkát jelent majd a szennyvízcsatorna hálózat építésének megkezdése. Tervezik a tanácsháza tetőszerkezetének felújítását, korszerűsítését a szociális otthon főépületének, a temető körülkerítését, az utak rendbehozását, a Véntemetőben egy umafal felállítását. Állami beruházásból valósul meg Túrkevén a Setét Mihály utcában egy húszlakásos épület, valamint a már korábban említett 120 személyes középiskolai kollégium. A ciklusprogramban az „egyéb jellegű” beruházások között a következők szerepelnek: huszonnégy lakásos OTP társasház építése a Petőfi téren; négy, vagy öt négylakásos társasház építésének megkezdése a vásártéri lakótelepen; tornaterem építés a szakközépiskolánál; a Rákóczi utcai sütőüzem felújítása, áruházépítés, majd azután a vas- és edénybolt, korszerűsítése, bútorüzlet nyitása, 1 modernebb zöldségbolt kialakítása, korszerűs papír-, írószer, sport, játéküzlet, Gelka szerviz építése; a Május 1. Ruhagyár bővítése, fejlesztése a jelenlegi telephely mellett; a Műszaki Tö- mítő és Szerelvénygyártó Szövetkezet fejlesztésének befejezése; a Vörös Csillag Termelőszövetkezet Széchenyi utcai székházánál zöldségüzlet nyitása; a város belső műútjainak felújítása; az óvodai napközi hatvan hely- lyel való bővítése társadalmi összefogással; ugyancsak társadalmi erőből tornaterem kialakítása a Petőfi téri iskolánál; a recski úttörőtábor fejlesztése, felújítása, amelyhez szintén a társadalmi munkások aktív segítségére támaszkodnak; korszerű tejüzem építése a város termelőszövetkezeteinek, valamint a környező települések tsz-einek összefogásából; a Táncsics és a Vörös Csillag Termelőszövetkezetekben megfelelő kultúrterem létesítése; magán- és társaslakások építése. N agyszerű elképzelésekről olvashatunk még a ciklusprogramban. Az egyedülálló öregek területi gondozásának megszervezésével jelentős szociálpolitikai feladatot oldhatnak meg. E munkában számítanak az üzemek segítségére. A tervek között szerepel a gyermekkönyvtár kialakítása, ahol a kicsinyek meséskönyveket, képeskönyveket, vagy éppen az iskolai kötelező olvasmányokat kölcsönözhetnek. Gondoltak az egészségügyi fejlesztésre is. A gyermekszakorvosi ellátás megoldása régi probléma végére tesz pontot. Szélesíteni akarják, bővíteni a járványügyi ellenőrzéseket, a különböző járványügyi feladatok ellátását. Termelés jellegű elképzeléseik is vannak a túrkevei eknek: csatlakozni szeretnének a megyei országos termelésjellegű zártrendszerhez. Köztudomású, hogy a most megválasztásra kerülő tanácsok már az új, az V. ötéves tervben is dolgozni fognak, mivel a ciklusidőszak áthúzódik 1975 utánra is. Érthető tehát, hogy a ciklusprogram az V. ötéves tervre való felkészülést is tartalmazza. A következőkről olvashatunk abban: befejezni a szennyvízcsatorna-hálózat építésének első ütemét; köz- művesíteni a vásártéri lakótelep további részét, ott szociális jellegű intézményeket építeni; körvezetéket kialakítani a városi vízhálózatnál; korszerűsíteni a sportpályát, bővíteni a sportolási lehetőségeket; új központi konyhát építeni az általános iskolai diákotthon területén; újabb lakóházakat emelni a Petőfi téren; az autóbusz közlekedés feltételeinek korszerűsítése, új útvonalak és megállók kialakításával; hozzákezdeni az új művelődési ház építéséhez. Óriási* nagy összefogást igénylő feladatok ezek, amelyben közreműködni minden gazdasági szervnek, minden túrkevei lakosnak, nem utolsósorban minden tanácstagnak megtisztelő kötelessége. Híven az igazsághoz arról is írni kell, miként javasolja a jelenlegi tanácsvezetés az újnak a tanács testületi munkájának javítását, a munka színvonalának emelése érdekében. Javaslataik között szerepel, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a bizottságok működésére s hogy azok tagjait rendszeresen tájékoztatni kell a város ügyeiről. Javítani kell a tanácstagi interpellációk intézését és így tovább. Nem utolsósorban feltétlenül javítani kell, tovább erősíteni a tanács és a lakosság kapcsolatát. Túrkeve város is hozzá akar járulni a megyeszékhely fennállása 900. jubileumának méltó megünnepléséhez. A ciklusprogramban ezt így fogalmazzák meg: „A 900 éves Szolnok ünnepségsorozatára tett felajánlásainkat, maradéktalanul teljesítjük.” Gondolnak azonban, — mint ahogyan az az eddig leírtakból kiderül — a szűkebb haza gazdagítására is, abban számítanak a túrkevei emberek társadalmi munkájára. Szeretnének továbbra is résztvenni a városok között folyó versenyben és ha lehet, helyezést elérni, mert az ottani sikeres szereplés azt jelenti: az adott évben jelentős eredményt ért el Túrkeve a városfejlesztésben, amely végső fokon minden túrkevei lakos hasznát szolgálja. Befejezésül még néhány szót a ciklusprogram egyéb célkitűzéseiről: társadalmi ösztöndíj rendszerrel kívánják segíteni a fizikai dolgozók jóképességű gyermekeinek középiskolai, főiskolai, egyetemi továbbtanulását. Minden évben gondoskodnak a társadalmi munkások méltó elismeréséről. Nos, ezek az elképzelések, a tervek, a javaslatok. Ezek megvalósítá- ról is döntenek majd a túrkevei választópolgárok, amikor majd a jelölőgyűléseken véleményt mondanak és amikor majd április 15-én a tanácstagi választás alkalmával az urnákhoz járulnak, __aá | M ájus 1-én nyílik meg a városban a Táncsics Termelőszövetkezet húsfeldolgozó üzeme és húsboltja. Azt mondják, valóban Ínyencségeket lehet majd vásárolni a Finom Falatok boltjában Nagyon sok lány, asszony talált munkát magának a Május 1. Ruhagyár túrkevei telepén