Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-24 / 70. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 24Róma, Bonn és Hanoi Vitathatatlan, hogy az USA szövetségesei között olykorolykor jelentősebb különbségek mutatkoznak külpolitikai kérdésekben, akár a NATO-tagállamokról, akár valamelyik ázsiai katonai szövetség részvevőiről Van szó. A megítélésbeli differenciákra utal két pénteki hír. Az egyik arról számol be, hogy diplomáciai kapcsolatok létesültek Olaszország és a Vietnami Demokratikus Köztársaság között. A másik jelentés pedig Kari Moersch, az NSZK külügyi államtitkárának parlamenti nyilatkozatát idézi. Bonn és Hanoi kapcsolatait illetően. E két hírből kiderül, hogy az egyik NATO-partner, Olaszország, ebben a kérdésben előbbre van. mint a másik NATO-partner, a Német Szövetségi Köztársaság. Róma és Hanoi közös közleménye rámutat: „az Olasz Köztársaság és á Vietnami Demokratikus Köztársaság meggyőződése, hogy a két nép érdekeinek megfelelően fejleszthetők a két ország kapcsolatai”. Világos és tökéletesen tárgyszerű beszéd. Vajon ne len- nének-e ugyanígy fejleszthetők Bonn és Hanoi kapcsolatai is, a két nép érdekeinek megfelelően? Az NSZK külügyi államtitkára fenntartásokat hangozatat. „Elvben hajlandók felvenni” va VDK-val a diplomáciai kapcsolatokat. S a gyakorlat? Két feltétel: Bonn előbb meg akar bizonyosodni a vietnami béke tartóssággáról; előbb konzultálni kíván szövetségeseivel. Ami az utóbbit illeti: ha ez a konzultáció a NATO-n belül kötelező, vagy legalábbis íratlan szabály és gyakorlat, akkor nyilván Itália is konzultál. S hogy lépését nem kifogásolták, azt a VDK-val vaíó diplomáciai kapcsolat ténye igazolja. Ami pedig az előbbit illeti: a vietnami béke tartóssága hő óhaja a VDK-nak, de úgyszólván az egész világiak is. Hogy csakugyan tartós lesz-e, azt lehet remélni. de bizonyosan nem lehet kimondani, mert ez már jóslás lenne, ami enyhén szólva is tudománytalan. Azt viszont bizonyossággal lehet állítani, hogy a VDK nemzetközi pozícióinak szilárdulása — s ebbe tartoznak a diplomáciai kapcsolatfelvételek is különböző országokkal — hozzájárulás egyben a vietnami béke tartóssá tételéhez. Tehát Bonn is azzal segítené elő a béke ügyét, ha nem sokat habozna a diplomáciai kapcsolatok felvételének kérdésében. (K£>) Folytatódott a iogolycsere SAIGON Dél-Vietnamban csütörtökön folytatódott a fogolycsere, s a DIFK pénteken — jóindulata jeléül — a megállapodásokban elő nem irányzott fogolyátadást is végrehajtott. Egyidejűleg pénteken délelőtt ülést tartott a négyoldalú katonai vegyesbifcttság. A dél-vietnami fogolycsere harmadik szakaszának menetrendje értelmében csütörtökön a DIFK 314 saigonit. a Thieu rezsim pedig 1200 foglyot bocsátott szabadon. Pénteken a DIFK soron kívül három ezredest adott át a saigoni kormányzat képviselőinek. Pénteken ülést tartottak a négyoldalú katonai vegyesbizottságban résztvevő küldöttségek vezetői, valamint a bizottság három albizottsága. A küldöttségvezetők háromórás ülésén e VDK képviselője újból tiltakozott az amerikai félnek a Laoszban őrzött foglyokkal kapcsolatos álláspontja miatt hangsúlyozva, hogy ezt a magatartást ' logikátlannak és a párizsi egyzménnyel ellentétesnek tekinti. Kijelentette, hogy a VDK és a DIFK kész az amerikai foglyok névsorának azonnali átadására és felkészült az amerikai foglyok március 24-i illetve 25-i szabadon- bocsátására azzal az egyetlen feltétellel, hogy az Egyesült Államok mind egy szálig kivonja katonaságát Dél-Vietnamból, úgy, ahogy ebben a szerda esti ülésen megállapodtak. Az amerikai fél nem adott igenlő választ a felszólításra, s így a küldöttségvezetők péntek délelőtti ülése döntés nélkül ért véget. Üjabb ülésüket pénteken délutánra tűzték ki. Egyidejűleg az amerikai küldöttség helyettes vezetője ismét a tűzszüneti megállapodás megsértésével vádolta a VDK-t, és a DI^K- et, azt állítva, hogy rakétaállást létesítettek a Khe Sanh-i egykori amerikai támaszpont közelében. A tárgyalásokkal egyidőben Ells- worth Bunker az Egyesült Államok saigoni nagykövete felkereste Nguyen Van Thieu i saigoni elnököt és megbeszélést folytatott vele, feltételezések szerint a tűz- szüneti megállapodás teljesítésével kapcsolatos nehézségekről. Plenáris ülés a hels nki konzul?óc?ón HELSINKI László Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Áz európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő helsinki tanácskozás harmadik fordulója során a nagykövetek pénteken foglalkoztak először a tervezett konferencia lényegbevágó ügyrendi, eljárási és munkamódszerbeli kérdéseivel és ehhez kápcsolódva a lebonyolítás pénzügyi vonatkozásaival is. A harmincnégy érdekelt ország képviselőinek heti szokásos plenáris ülését igen aktív, jó munkalégkör jellemezte, a vitában nem kevesebb, mint tizennégy nagykövet kért szót. A felszólalók többsége, közöttük Rónai Rudolf magyar nagykövet hangsúlyozta azt az igényt, hogy az előkészítő tanácskozás mostani, kissé hosszabbra nyúló harmadik szakaszában a tervezett biztonsági értekezlet minél több fontos kérdését vitassák cneg és megnyugtatóan zárják le a részvevők. A pénteki plenáris ülésen a konferencia háromszakaszos lebonyolításán — külügyminiszteri találkozó, majd szakértői bizottságokban tárgyalás a négy napirendi pontról, végül magasszintű zárókonfenencia és a közös dokumentumok aláírása — kívül a nagykövetek szót ejtettek a részvevők köréről és bizonyos ügyrendi kérdésekről is. Megvitatták a konferencia lebonyolításának anya" gi oldalával kapcsolatos lengyel munkaokmányt is, és általában helyeselték, hogy a költségek megtervezésére és elosztására alakítsanak külön munkabizottságot. A szerkesztő minicsoport délutáni ülésén a diplomaták és szakértők a stabilitást és bizalmat erősítő intézkedések problémakörével foglalkoznak. A helsinki tanácskozás legközelebb jövő szerdán tart plenáris ülést. Nyilatkozatok a béke-világkongresszusról MOSZKVA A pénteki Pravda közli különböző országok kimagasló közéleti személyiségeinek a Moszkvában idén októberben megrendezendő Béke Világ, kongresszusról adott nyilatkozatait. , Eric Burhop, a Tudományos Dolgozók Világszövetsé gének elnöke nyilatkozatában rámutatott: „a leszerelés, az enyhü és és a tartós béke megteremtése érdekében a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni azokat az új kedvező Tehetőségeket amelyeket olyan nemzetközi események ' ’-tor- sítanak. mint a - tavaly Moszkvában megtartott szovjet—amerika csúcsm'álkozó, illetve a vietnami békemegállapodás”, Raymond Goor belga kanonok, az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság képviselője kijelentette: „bármilyen különbségek legyenek is azok között a szervezetek között, amelyekhez tartozunk, ha a bekérő van szó, e különbségek feltétlenül megszűnnek. Fokozni kell a békéért és a biztonságért küz; dő erők szolidaritását és egy* ségét”. Le Duy Van. a VDK éketanácsának titkára kijelentette igen navy reményeket fűzünk e kongresszus összehívásához, mert nagy jelentőséget tu’a’donítunV neki a r ' • ' --------’ s zióel'enes harcának fokozása szempontjából”. Bányaszerencsétlenség Angliában Nincs remény az angliai wakefieldi bányában rekedt hét bányász megmentésére. Ez tükröződik a bányából visszatért mentőosztag tagjainak arcán. (Telefoto — AP—MTI—KS) N xnn gazdasági jelentése Nixon elnök a nemzetközi kereskedelem és gazdaság kérdéseinek szentelt jelentést küldött az Egyesült Államok kongresszusához. A dokumentum — az Egyesült Államok kereskedelmi és pénzügyi-gazdasági kapcsolatait elemzi és kifejti'a kormánynak e téren a következő évekre, előirányzott politikáját. A jelentés nagy figyelmet szentelt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlődésének. Utalva L. I. Brezsnyev és Nixon 1972. évi májusi megbeszéléseire és az ott létrejött megállapodásokra, a jelentés rámutat, hogy számos intézkedést léptettek életbe, amelyek a világ két legnagyobb gazdasági hatalma közötti kereskedelmi kapcsolatok hatékony rendszerének megteremtését célozzák. A dokumentum rámutat, hogy mindkét ország kölcsönösen érdekelt a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, ennek azonban az egyik legnagyobb akadálya az, hpgy a szocialista országokból az Egyesült Államokba exportált árukra nagyon magas vámilletéket szabnak ki. A jelentés a továbbiakban rámutat, hogy a kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvének meg nem adását a szocialista országok önmagukkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetésnek tekintik és kitartóan követelik, hogy a velük folytatott kereskedelem feltételei ugyanolyanok legyenek, mint bármely más ország esetében. A, nemzetközi gazdasági kapcsolatok elemzésekor Nixon elnök kijelenti: „fő nehézségeink abból fakn^-ak, hogy túlságosan hosszú ideig támaszkodtunk avult megállapodásokra és intézményekre. figyelmen kívül hagyva, hogy a világhelyzet gyorsan változott”. Dipomcciai kavesolat Olaszország és a Vietnami Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. „Baráti kapcsolatok kialakítására törekedve az Olasz Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánvai elhatározták, hogv rendes diplomáciai kapcsolatokat létesítenek a két ország között március 22-i hatállyal rendkívüli és r » ghatalmazott naevköveti szinten” — szól az elismerésről a két fővárosban egyidejűleg kiadott közlemény, hangsúlyozva, hogy a kapcsolatok felvétele mindkét nép érdekeit szolgálja Luigi Longo, az OKP elnöke és Enrico Berlingv^r. az OKF főtitkára a diplomáciai kapcsolatok felvételét beie- lentő közlemény után röf*öo táviratban üdvözölték, a Vietnami Dolgozók Pártjának Köznonti Bizottságát. ÁPRILIS 4-ÉN 14 ÖRAI KEZDETTEL A SZEOL STADIONBAN NAGYSZABÁSÚ AGÁR- ÉS MUNKAKUTYA-VERSENY bravúros, látványos bemutatókkal. Jegyek kaphatók: Szegeden, COOPTURIST (Kelemen u. 8.) Magyar Hirdető: Kígyó u 2. Delta szaküzletekben és lottó árusoknál. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. MEOE vez. MINDENFELŐL BERLIN Kovács Imre, hazánk NDK-beli nagykövete csütörtökön este a berlini Budapest étteremben vacsorát adott az Óvári Miklósnak, az .MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezető-, sével az NDK-ban tartózkodó magyar pártküldöttség tiszteletére. A vacsorán megjelentek a magyar pártküldöttség tagjai, továbbá a Német Szocialista Egységpárt részéről Werner Lam- berz. az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és az NSZEP küldöttségének tagjai. A magvar pártküldöttség pénteken Halle megyébe, az NDK vegyiparának fellegvárába látogatott. PRÁGA Hazánk felszabadulásának közelgő 28. évfordulója alkalmából Vince József, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete sajtóértekezletet tartott nagyszámú csehszlovák újságíró jelenlétében. A sajtókonferencián, amelven jelen voltak a CSKP KB és a külügyminisztérium képviselői is, hazánk nagykövete ismertette Magyarország belpolitikai fejlődésének legfontosabb kérdéseit, beszélt külkaocso- lataink eredményes, fejlődéséről, valamint a . csehszlovák—magyar egvüttmíiködés örvendetes elmélyüléséről. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára pénteken fogadta a baráti látogatáson Moszkvában tartózkodó Szadam Husszein Takri- tit. az iraki Baath Párt főtitkár-helyettesét. az Iraki Forradalmi Parancsnokság Taoaesanak albínókét. A meleg, barau légkörben lezajlott találkozón a két fél megtárgyalta a szovjet— iraki kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a két párt viszonyát A felek megelégedettségüknek adtak hangot a szovjet—iraki baráti kapcsolatok alakulását illetően és síkra- szálltak azok további fejlesztése mellett, a két ország népei javára, a közel-keleti béke és biztonság megteremtése érdekében. BECS: Magyar film-estek A Bécsi Magyar Intézet rendezésében, az Osztrák— Magyar Társaság védnökségével „magyar film-esteket” tartanak Bécsben. Az eseménysorozat keretében csütörtökön este nagy sikerrel vetítették Bacsó Péter „Jelenidő” című filmjét. A Collégi um Hungaricum mozitermében áprilisban és májusban tóvábbi 2—2 magyar film-estre kerül sor. LONDON Pénteken délután Dublin- ban az IRA ideiglenes szárnyának katonai vezetősége, az úgynevezett haditanács állt be a „Fehér könyv”-ről nyilatkozók sorába. A nyilatkozat lényegében azt ismételte meg. amit az IRA legális politikai szervezete, a Sinn Fein hangoztatott: a londoni tervek kategorikus elvetését. Az állásfoglalás azért érdemel különös figyelmet, mert az IRA ideiglenes szárnyától függ az erőszakos városi gerillakam- pány folytatása, s vezetősége közölte is: folytatja pokolgépes háborúját Magyar—NDK pártkezi tárgyalások Az NSZEP meghívására az NDK-ban tartózkodó Óvári Miklós (balról a harmadik), az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Katona István (balról a negyedik), az MSZMP KB tagja és osztályvezetője, tanácskozik Werner Lamberz-cel (jobbról a harmadik), a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárávaL (Telefoto — ZB—MTI—KS) Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szolnoki üzemegységének közlése. Ti&astett Értesítjük Önöket, hogy a Fővárosi Számítástechnika és Díjbeszedő Vállalat tájékoztatása szerint az 1973 évi áannár és február hónapok összesített aá»számiáit 1973 március 2fi-ra tudia elkészíteni. Ezért a számlák beszedését csak ezt követően tudjuk eszközölni. Fogyasztóink megértését ezúton i« k^szöntiik', TISZ4NTCU GÁZSZOLGÁLTATÓ Eg s/fbdö V ÁT L út 4T SZOLNOKI ÜZEMEGYSÉGE I