Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-10 / 34. szám

2 SZOLNOK MEGVETI NÉPLAP 1973. február 10. Szünet a Dipoli-p Pompidou támadta a baloldal programját ezt a munkát az eddiginél is hatékonyabban lehessen elvé­gezni, van néhány fontos tennivaló — mindenekelőtt az, hogy most már valóban rátérjenek a konkrét napirendi pontok meghatározására, amihez felbecsülhetetlen segítsé­get nyújt a konzultáción beterjesztett átfogó szovjet ter­vezet. Erre kell koncentrálni időt és energiát. Vigyázni keli arra, hogy — mint erre a TASZSZ-iroda legfrissebb kom­mentárja hangsúlyozottan rámutat — egyes javaslatok ne tereljék mellékvágányra, időrabló zsákutcába a tanácsko­zást. Ilyen tehertétel például az az olasz—máltai indítvány, amely szerint Helsinkiben meg kellene vizsgálni a Föld­közi-tengeri térség dilemmáit is. Ez éppoly képtelenség, mint az az elképzelés, hogy a finn fővárosban vitassák meg a katonai kérdéseket. Ennek a kifejezetten ezzel foglalkozó bécsi értekezleten a helye és nem Helsin,kiben. A Dipoli-palotában kifejezetten az európai biztonsági konferencia politikai előkészítésével kell foglalkozni. Csak azzal, de azzal viszont alaposan. Az előzetes terveknek megfelelően, február 26-ig szü­netet tart az európai biztonsággal kapcsolatos tanácskozás. Igaz, a festői fenyvesben lévő helsinki palota korántsem ürül ki: csak a plenáris ülések szünetelnek, de a résztvevők — harminckét európai állam, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada képviselői — szőkébb tanácskozásokon pró­bálnak jobb feltételeket teremteni az újabb fordulóra. Az eddigi' eredmények nem lebecsülendők. A legna­gyobb vívmáriy tulajdonképpen maga a konzultáció ténye. A hidegháború esztendei után — hála a nemzetközi erő­viszonyok megváltozásának, a Szovjetunió és a szocialista országok erőfeszítéseinek — sok mindennek kellett történ­nie egy ilyen egyetemes összeurópai tárgyaláshoz. Ez ugyan még csak a később sorra kerülő „nagy” biztonsági konfe­renciát készíti elő. de erre az; esetre is érvényes az a régi igazság, hogy minden, vagy majdnem minden a jó előké­szítéstől függ. A résztvevők száma és a kérdések bonyolultsága miatt nem meglepő, hogy a mindössze november óta tartó tanács­kozás előtt még sok nehéz munka áll. De ahhoz, hogy Ismét Makariosz Ciprus elnöke Üjabb 5 évre, ezúttal már harmadszor, ismét Makariosz lett Ciprus államelnöke. Be­iktatására sokezer híve gyülekezett az elnöki palota előtt. 8 8 Üzenet a vi etn a mi népnek Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága és a Kom­munista Ifjúsági Szervezet Központi Bizottsága távirat­ban üdvözölte a vietnami népet abból az alkalomból, hogy győzelmet arattak az imperialista agresszorok fe­lett Megbízható források sze­rint a Tanaka-kormány „lé­nyegében elhatározta a Vietnami Demokratikus .Köztársaság diplomáciai el­ismerését”. Tokiói politikai és diplomáciai körökben az a vélemény, hogy az elis­merésre még ebben az év­ben sor kerül. A végső dön­tés meghozatala előtt a ja­pán kormány tanulmányoz­ni kívánja a Vietnami De­mokratikus Köztársasággal kapcsolatos amerikai lépé­seket, mindenek előtt Henry Kissinger hanoi útjának eredményét. Csütörtökön délelőtt Ma­nilába, délkelet-ázsiai kőrút­jának utolsó állomására ér­kezett Spiro T. Agnew ame­rikai alelnök. aki mindössze négy órát tölt a fülöp-szigeti fővárosban. Az amerikai légierő in­kább elbocsátja, mintsem hogy bíróság elé állítsa Mi­chael Heck pilótaszázadost, aki lelkiismereti okokra hi­vatkozva december 26-án megtagadta, hogy több viet­nami bevetésen vegyen részt. Pompidou francia elnök a tv-ben éles támadást intését! baloldali koalíció választási programja ellen A Lunohod—2 kutatásai • A Lunohod—2 szovjet auto­matikus holdjármű a De­rültség tengerének egv nem nagy, de mély krátere szélén töltötte a „holdéjszakát”, amelynek elmúltával —mint már jelentettük — február 9-én megkezdte környezeté­nek komplex vizsgálatát. A holdkocsi az előző „holdnap­pal” során megtakarított vil­lamosenergiával is elindul­hatott volna, de a tudósok ezt nem vették bele számí­tásaikba. úgy, hogy a feb­ruár 8-án délután létesített rádiókapcsolat idején földi jelzésre kinyílt a jármű nap­elemének fedele és az akku­mulátor feltöltődött. Az említett kráterbe®,- —ő ahol a holdkocsi megkezdte ■ vizsgálatait, őskőzetek van.“ nak, s ezek tanulmányozása lehetővé teszi annak tisztád zását, hogy milyen kémiai összetételű az az anyag, —- amelyből a Derültség tenge­rének partmenti övezete álL' A „holdéjszaka” idej ér, többször is létesítettek kap" csolatot a holdj árművel, el.“ lenőrizték berendezéseinek állapotát. A január 29-i öszr- szeköttetés során kiderült, hogy a Hold hőmérséklete akkor mínusz 183 fok Celsius volt. Az égitest felületén most első ízben észleltek ilyen hideget Adatok a KGST fejlődéséről BELFAST Orvlövészek csütörtök éj­jel Belfast Duangannon ne­vű délnyugati kerületében rálőttek egy szolgálatban le­vő rendőrre. A 26 éves Charles Morrison kórházba szállítás után belehalt, sé­rüléseibe. A fiatal férfi har­madik rendőráldozata az idén az észak-írországi za­vargásoknak. A hadsereg szóvivője ez­zel kapcsolatban közölte, hogy kilenc fegyverest őri­zetbe vettek az éjszaka fo­lyamán. SANTO DOMINGO A Dominikai Köztársaság­ban a gerillák vasárnapi partraszállása óta, a rendőr­ség és a hadsereg, emberek százait tartóztatták le. Az üldöző kormánycsapatok gyűrűjéből kiszabadult geril­lák után a keresés tovább folyik és az ország vala­mennyi városából az ellen­zékiek újabb letartóztatásai­ról érkeznek jelentések.-TOKIO Kawasaki japán város ta­nácsának szakértői „háború ellenes kartát” dolgoztak ki. mely kimondja, hogy a ragy ipari város nem tűr meg területén semmiféle lé­tesítményt,. amely háborús célokat szolgál. A Japán történetében páratlan városi alkotmány rövidesen a vá- -osl tanács közgyűlése elé kerül. Mesfiavelők számíta­nak rá, hogy a kawasaki „háború ellenes karta” élónk visszhangra talál a japán nagyvárosokban, amelyek évek óta küzdenek a japán — amerikai katonai együtt­működés és a japán kor­mány militarizálási törekvé­sei ellen, BONN A jövő héten tartja meg Bonnban idei első ülését a kereszténydemokrata unió országos bizottsága. A 150 tagú kiskongresszus ülésén Rainer Barzel elnök tart beszámolót pártja helyzeté­ről. A kongresszuson várhatóan kemény harc lesz a pártel­nökségért miután Helmut Kohl rajna-pfalzi tartomá­nyi miniszterelnök is beje­lentette rá igényét. Értesü­lések szerint az egves tarto­mányokban erősödik Kohl helvzete, elsősorban az NSZK középső részén, és a Saar-vidéken BERLIN Az NDK államtanácsa pénteki ülésén meghallgatta Peter Florin külügyi állam­titkár jelentését a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak feji ődés°ről. Az államtitkár beszámolt arról hogy az NSZEP vm, kony-essznsa óta az NDK további 40 állammal ren­dezte kapcsolatait, s ígv ma már 70 országgal áll diplo­máciai viszonyban. Az államtanács a beszá- mo’ót ióváhagyőlag tudomá­sul vette. * Henry Kissinger, az ame­rikai elnök nemzetbiztonsá­gi főtanácsadója pénteken délelőtt Bankokban tárgyalt Thanom Kittikachom thai­földi miniszterelnökkel. Nyugati megfigyelők szerint a bankoki vezetők szeretné­nek nyomást gyakorolni az Egyesült Államokra, hogy további katonai támogatást kaphassanak a szabadság- harcosok ellen. A katonák a hadügy- miniszter ellen Az uruguayi szárazföldi hadsereg és a légierő egysé­gei pénteken elfoglalták és azóta megszállva tartják Montevideo, a főváros hat rádióállomását. A katonák az elfoglalt rá­dióállomásoKon keresztül olyan közleményeket sugá­roznak. amelyekben követe­lik a nemrég kinevezett An­tonio Francese hadügymi­niszter felmentését. Felszólí­tották a Bordaberrv elnök­höz hű haditengerészet egy­ségeit. hogy csatlakozzanak a hadügyminiszter felmenté­sét követelő szárazföldi had­sereghez és a légierőhöz. Az AP hírügynöKség je­lentése szerint tizenegy mi­niszter. köztük Francosé had­ügyminiszter felaíánlo+ta le­mondását. hogy Bordaberrv elnöknek lehetősége terven kornnromisszumos morálla- podást kötni m katonákkal, A konzultáció résztvevői Karjalainent ünnepelték Az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő sokoldalú konzul­tációkon — amelyekben 32 európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői vesznek részt — pénteken befejeződött a Szovjetunió és számos más állam javaslatainak „első olvasásban történő” megvi­tatása. Ezek a javaslatok a tanácskozás napirendjének és a megfelelő bizottságok fel­adatainak megfogalmazására vonatkoznak:. A konzultáció valamennyi részvevője egyet­ért abban, hogy az elkövet­kezendő tanácskozásnak az európai biztonság problémái­nak megvitatásával kell kez­denie munkáját. A tanácskozás pénteki ple­náris ülésén felszólalt Rónai Rudolf, hazánk helsinki nagykövete. Javaslatot tett arra, hogy a Konzultáció résztvevőinek nevében kö­szöntsék az 50. születésnap­iát ünneplő Ahti Karjalainen finn külügyminisztert. Tovább tait a dollár válsága A „fekete csütörtök” után ..fekete péntek” köszöntött a nyugati világ pénzpiacaira. Az amerikai dollár árfolya­ma a legtöbb pénztőzsdén az 1971-es megállapodásban megállapított legalsó megen­gedett határ alá süllyedt és a kormányok megint a köz­ponti bankok vásárlásaival kényszerültek a dollár segít­ségére sietni. A nyitás utáni két és fél óra alatt az NSZK központi bankja, a Bundes­bank pénteken újabb másfél milliard dollárt vásárolt fel. Tokióban befejezte tárgya­lásait a japán vezetőkkel William Eberle. az amerikai elnök gazdaságügyi „utazó nagykövete”. Japán szóvivők közlése szerint Eberle kö­zölte: Lehetséges, hogy az Egyesült Államok „egyolda­lúan lépéseket tesz” a Ja­pánnal folytatott kereskede­lem deficitjének csökkenté­sére. A dollár árfolyama min­den eddiginél alacsonyabbra zuhant a zürichi tőzsdén és tovább süllyedt Franciaor­szágban. Olaszországban. — Brüsszelben és Amszterdam­ban is­Egyesek tudni vélik, hogy a nyugatnémet márkát végül is, esetleg több hónapos le­begtetés után. körülbelül 8 százalékkal felértékelik, a dollár tíz százalékos leérté­keléséről szóló híreket vi­szont megfigyelők körében kétkedéssel fogadják. Szerkesztősei közlemény Gyakorlott gyors., és gépírónőt felveszünk, fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni írás­ban vagy személyesen lehet a Néplap szer­kesztőségében, Szolnok, Kossuth téri irodaház, L emelet. A KGST-hez tartozó or­szágok területe mintegy 25 millió négyzetkilométer, a világ területének csaknem 19 százaléka; lakosságuk száma 349 miílió fő — írja a Pravdában Mihail Szenyin, a KGST szocialista világgaz­dasági intézetének igazgató­ja. A tagországok nemzeti jö­vedelmének összege 1950— 1971. között 5,1-szeresére, a teljes ipari termelés volu­mene pedig hétszeresére nö­vekedett. Ugyanebben az időszakban a fejlett tőkés országokban a nemzeti jö­vedelem és az ipari terme­lés volumene 2,5 szeresére, illetve 2,8 szeresére nőtt. A szocialista gazdasági integ­ráció fejlesztésének komplex programja még nagyobb fej­lődési lehetőséget nyújt a KGST-tagországoknak. A gazdasági együttműkö­dés jelenlegi szintjén a tag­országok közötti kapcsola­tokban olyan jellegzetessé­gek alakultak ki. mint pél­dául a népgazdasági tervek egyeztetésének fejlődő rend­szere, a közös gazdasági elő­rejelzések bevezetése. Fejlődnek az olyan típu­sú nemzetközi termelési­gazdasági egyesülések, mint például a „Béke” energia- rendszer, az „Intennetali” a közös tehervagonpark (OPW) stb. A nemzetközi hitel- és bankrendszer létrehozásának kezdetét jelentette a Nem­zetközi Beruházási- Bank és a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank meg­alapítása. A KGST 24. ülésszakán, 1970-ben alapították meg a KGST Szocialista Világgaz- dosági Intézetét. Az Izvesztyija február 8-i számában megállapítja, hogy a KGST-tagországok gazda­sága gyorsan és egyenlete­sen fejlődik Magyarország nemzeti iövedelme és ipari termelése 1972-ben 5 száza­lékkal illetve 5.6 százalék­kal növekedett. Ezek a mu­tatók a többi országban így alakultak: NDK 5.4. illetve 6.3 százalék Csehszlovákia 5.9 és 6.4 százalék, Bulgária 7 és 8.3 százalék, Lengyelor­szág 9 százalék és 10.8 szá­zalék Románia — előzetes adatok szerint 9.8 és nem egészen 12 százalék. A cikk írója rámutat, hogy folytatódik a KGST-tagálla- mok gazdasági szintjének kiegyenlítődése. Gyorsabb ütemben fejlődik azoknak az országoknak a népgazdasága. ahol az iparfejlesztés a pepi állam megalakulása után kezdődött el, (Bulgária. Ro­mánia), a lengyel népgazda­ság fejlődésének mutatói je­lentősen növekedtek. Külön­leges feladat a Lengyel Nép- köztársaságban több száz­ezer új munkahely létesítése a pályakezdő fiatalok' nagy tömegei számára. Ugyanak­kor demográfiai okokból a magyar ipari termelés növe­kedésének 100°/n-át, a cseh­szlovák és az NDK ipari ter­melés növekedésének több mint 90%-át a munkatermelé­kenység növekedésével kell biztosítani. b Gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt kompresszor­vizsgával rendelkező nehézgépkezelőt gyakorlott gépirónőt KERESÜNK FELVÉTELRE Bér ' I megegyezés szerint. Jelentkezés: KEVIÉP Vállalat Szolnok, 4. <=z. főén. Tószegi úti telepe.

Next

/
Thumbnails
Contents