Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-10 / 34. szám
1973. február 10, SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 3 Kádár János: ,.yt munkások szavának súlya / növekedjék a jövőben“ Koncentráció — szakosítás — gépesítés Korszerűsíti gazdálkodását a jászberényi Kossá'h Tsz (Folytatás az 1. oldalról.) Kádár János bevezetőben kifejezte egyetértését az elnöki megnyitóban, a beszámolókban és a felszólalásokban elhangzottakkal, s a beterjesztett javaslatokkal. A továbbiakban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1972 november^ ülésének kérdéseivel foglalkozott. Emlékeztetett rá, hogy a novemberi ülést országszerte nagy várakozás előkte meg. Az ülésen az történt — 'mondotta — unyifc ebben az országban minden valóban komolyan politizáló ember el is várt: ^ Központi Bizottság a X. kongresszus irányvonalát. politikánk eddigi fő irányvonalát erősítette meg. A Központi Bizottság határozatét hamarosan követte a konkrét tervek kidolgozása, az országgyűlés decemberi tanácskozása, A tennivalók tejját világosak. .— Az alapvető’ állásfoglalások közül csak egyet szeretnék megemlíteni és a mozgalom aktivistáinak figyelmébe ajánlani — mondotta. — A Központi Bizottság novemberi ülésén elfogadott határozatnak az volt az egyik fő tétele, hogy a munkásság, még pontosabban a szocialista nagyiparban dolgozó nagyüzemi munkásság helyzetét javítani kell. A határozatban konkrétan szerepelt a béremelés. Aki azonban a határozatot egészében nézi, jól tudja, hogy többről van szó, mint egyszerű béremelésről. Azt kívánjuk. hogy a munkásosztály mindenféle szempontból, tehát politikailag, morálisan és anyagilag is biztosítva lássa az őt megillető helyet. Ez a határozat lényege. A továbbiakban azt fejtegette. hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt években az általános irányvonal és a tennivalók meghatározásakor időszakon-, ként, a helyzet követelményeinek megfelelően foglalkozott egyes társadalmi osztályok, rétegek helyzetével. — Amikor a körülmények azt. követelték meg, — mondotta, — hogy a munkásosztály helyzetének javítása után változtassunk a parasztság helyzetén, napirendre tűztük ezt a kérdést. A IX. kongresszus egyik alaphatározata az volt, hogy a parasztság kereseti viszonyait, anyagi helyzetét országosan és átlagosan a munkásosztályéval azonos szintre kell emelni. Ahogyan a X. párt- kongresszus megállapította, ez a határozat megvalósult Más körülmények között olyan, kérdések kerültek előtérbe. amelyek az értelmiségieket érintették közelebbről. mint példáuil a tudományos kutatás, a művészi alEzelí után azt fejtegette, hogy mindaz a változás, ami a társadalmi osztályok, rétegek helyzetében, vagy az állam és az egyház viszonyában bekövetkezett, a munkásosztály forradalmi pártjának. a munkásosztály tömegeinek tudatos elhatározásán alapszik. — A munkásosztály pártja és a munkásosztály az. amely jobb életet tudott adni a W - rasztságnak, jobbat tudott adni az értelmiségnek, megfelelő feltételeket biztosított a városi kispolgárságnak, az egyházak működésének. Mindez a hatalom jellegéből következik. A 'munkásosztály ezekben a kérdésekben önzetlenséget, áldozatkészséget tanúsított. Ezért amikor a munkásosztály politikai vezető szerepét tovább szilárdítjuk, anyagi helyzetét, is javítjuk, ezt azért tesszük, mert szükségszerű és indokolt, Azt tapasztaljuk, hogy Ezen azt értem, hogy mindazok a szákszervezeti, állami és gazdasági vezetők, akik ezekben a napokban a munkások béremelésének végrehajtásán dolgoznak, felkészülve, jól oldják meg feladataikat, de gondoljanak arra is, hogy nemcsak enynyiből ált a dolguk. Mi a novemberi határozatot úgy is értjük, s kell , hogy így értsük, hogy a munkások szavának súlya is növekedjék a jövőben.' — Nem az értekezleteket, a tanácskozásokat kevesel- jük, nem azt mondjuk, hogy nem kérdezik meg a munkásságot. Nálunk ebből a szempontból is már sok éve javul a helyzet De komolyabban kell venni azt. amit a munkások a politikai életről, a termelés szervezéséről, a szociális ügyek intézéséről mondanak. Ez mindenkire kötelező. Ezt a kérdést azonban most a népfronttal összefüggésben említem. kotó munka szabadsága. Megint más körülmények között a városi kispolgárság kérdései kerültek napirendre. az hogy a törvény adta keretek között legyen életlehetőségük. működési területűit és boldogulásuk. A továbbiakban a vallás- szabadsággal foglalkozott. Emlékeztetett arra, hogy a ilorthy-rendszerben az egyházak nem voltait azonos helyzetben és a vallásszabadság sem volt korlátlan. Az egyházak között volt hegemon helyzetben lévő, visz- szaszorított és üldözött egyház. — A népi Magyarországon a hitélet szabad és vallásszabadság van abban az értelemben is —mondotta —, hogy biztosítottak a vallási élet minden megnyilvánulásának törvényes és, egyéb feltételei; biztosítva 'van az emberek lelkiismereti szabadsága, és vallási meggyőződése miatt senkit semminemű hátrány nem érhet. politikánk lényegét megértés fogadja, határozatunkat közmegelégedésre hoztuk. A továbbiakban arról beszélt, hogy a szocializmus építésének nagy céljai megkívánják a politika világos 'értelmezését. az öntudatos emberek cselekvését. — Nekünk az értők serege és tábora kell — mondotta. Ha választani kellene aközött, hogy valahol jöjjön ösz- sze 300 ember, akárcsak erkölcsi kényszer alapján is, vagy jöjjön össze 100 ember önként az értés, a közös akarat alapján, én inkább a 100 embert választanám. Tiszta eszmékkel dolgozunk és bátran meg kell mondanunk és meg is mondjuk azt, amit képviselünk, mert ha ehhez nem lenne bátorságunk, akkor nem fejlődne elég lendülettel a népfront- mozgalom sém. Ezután Kádár János ideológiai és eszmei kérdésekről beszélt. — A népfrontmozgalom egyik igen fontos jellemzője és sajátossága, hogy abban különböző világnézetű és ideológiájú emberek találkozhatnak és találkoznak. Ha ez nem volna így, nem lenne népfront. A pártban azonos világnézetű embereknek kell találkozniok, a népfrontnál viszont a politikai egység a követelmény. Az ideológia tekintetében nincs alku, nincs kompromisszum, de lehetséges az. hogy különböző világnézetű emberek egy politikai cél jegyében, egy politikai akciómoz- galoniban együtt munkálkodjanak, azonos célért dolgozzanak. Ez a közös cél, ámi a népCi-ontmozgalomnak is összetartó ereje: épüljön fel az. uj, szebb, a szocialista Magyarország. — A népfrontnál arról kelt eszmecserét folytatni, miképpen tudjuk szolgálni az ország előrehaladását, a nép és minden dolgozó osztály boldogulását, külön-kü- löin és együttvéve is. A szocialista demokráciáról Kádár János így folytatla felszólalását: — A szocialista demokráciát fejlesztettük és tovább is akarjuk fejleszteni. A szocialista demokrácia erejével is szolgálni akarjuk a szocialista eszmét, a közös célokat, a közös cselekvést. A Központi Bizottság állásfoglalása erre is utal. A szocialista demokrácia világos fogalom, magaban foglalja. mégpedig nem is utolsó helyen azt. hogy a szocialista demokrácia rendet és fegyelmet is jelent, nemcsak a vita szabadságai. A szocialista demokrácia nemcsak eszmecserék intézménye, nemcsak a közügyekbe való beleszólás mindinkább bővülő. mind nagyobb tömegekre kiterjedő joga. Ez is. de más rendeltetése is van: a nép boldogulásának szolgálata, a szocialista, célok elérésének előmozdítása. A szocialista demokráciához hozzátartozik, hogy ha már tanácskoztunk, éltünk a vita szabadságával, lehetőleg jussunk közös nevezőre arról, mi is a tennivaló, s amikor döntöttünk és cselekszünk, kössön minket az a szocialista fegyelem, amely a szocialista demokráciának is elengedhetetlen része, sőt célja és értelme is. I Kádár János foglalkozott a közelgő tanácsválasztások, kai. — Ha a referátumok, az Apró edvtárs és a többi felszólaló által is hangsúlyozott gondolatok jegyében fogunk hozzá az esedékes tanácsválasztáshoz, akkor az jó eerdményeket hoz. Most olyan periódusban vagyunk, amikor a szocializmus építése lendületesen folyik. A tanácsválasztás akkor lesz jó, ha a nagy országépítő lendületet tovább tudja fokozni. A tanácsválasztásnak tehát úgy kell lezajlania, olyan eredménnyel kell befejeződnie, hogy fokozza és segítse a szocialista építőmunka lendületet. — Meggyőződésem szerint, ha ezt most itt elhatározzuk, s ennek szellemében fogunk neki a munkának, meg lesz az eredmény. Társadalmunk összes aktív ereje a népfronthoz tartozik, és ha ezt az erőt meg. mozgatjuk a cél érdekében, akkor bizonyos, hogy teljes sikerrel zárul majd ez az akció — fejezte be hosszan tartó tapssal fogadott be. szádét Kádár János. Ezután még hárman mondták el véleményüket. A vitában elhangzottakra Bencsik István válaszolt, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elfogadta a napirenden szerepelt beszámolókat és nyilatkozatot tett közzé a vietnami békéről. —•* Kedvezőbb körülmények között kezdtek el az idén a zöldség-gyümölcstermesztést, a jászberényi Kossuth Tsz- ben. A nemrég egyesített szövetkezetben a két gazdaság területének összevonásával lehetőség nyílt a gépek. a munkaerő gazdaságosabb kihasználására, a különböző növényfajtáknak legmegfelelőbb talajtípusok kiválasztására. Előnyösebb gazdálkodási feltételeket teremtettek azzal, hogy jelentős mértékben szakosították a zöldség-gyümölcs termesz test. Korábban a két tsz-ben öt-hat kerti növénnyel foglalkoztak, — az egyesített gazdaságban, a jövőbeli, mindössze két növényre. a zöldpaprika és a szőlő művelésére összpontosítják az erőt. Az idén 35 hold homokos jellegű, korán felmelegedő területen termesztenek zöldpaprikát, ez 18 holddal több mint az elmúlt évben. A fogyasztásra legalkalmasabb és legkeresettebb „ce- cei” paprikából, a helyi Tavas7ra elkészül a nyomásfokozó (Tudósítónktól) Tavasztól folyamatosan lesz melegvíz a szolnoki Zagyva-parti lakótelepen — ígéri a megyei Beruházási Vállalat. A város első 10 emeletes épületekből álló házgyári lakótelepére eddig hétszázhatvan család költözött be, a jövő év végéig pedig hatszaznegyven lakást adnak át. Részben tervezési hiba, részben a szolnoki vízgondok fokozódása miatt a házgyári épületekben — elsősorban a magasabb emeleteken — a beköltözés óta akadozik a melegvíz-ellátás. Néhány hónapja még a me- legvíz-szolgáltatas díját is csökkenteni kel.ett, hiszen a magasabban levő lakásokban a reggeli és az esti órákban gyakran hiába nyitják ki a melegvíz-csapokat. Néhány hete megszületett a döntés, hogy a lakótelep hőközpontjába nyomásfokozó berendezést kell beépíteni, egy másik géppel pedig az ivóvíz nyomását is fo- kozn ikell. A vezetékek már elkészültek és a megyei Állami Építőipari Vállalat megkezdte a nyomásfokozó szerelését így a tavaszi hónapoktól minden Zagyvaparti házgyári lakásban lesz elegendő melegvíz, az ivóvíz nyomásfokozójának a bekapcsolása után pedig a leg. szárazabb nyári hónapokban sem kell majd ivóvízhiánytól tartani a lakótelepen élőknek. P. fi. Befejeződött o KISZ vezetők tanácskozása A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága február 7—9 között országos tanácskozást rendezett Balatonaligán. Az értekezleten részt vettek a KISZ megyei, városi, járási és kerületi bizottságainak titkárai, a KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának tagjai, az ifjúsági szövetség intézményeinek, vállalatainak vezetői. Jelen volt a tanácskozáson Jakab Sándor. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályveze. tője. Baranyai Tibor és Nagy Tibor. az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető helyettesei s ott voltak az MSZMP ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkozó megyei titkárai is. igények kielégítésén túl a tervek szerint 22 vagonnal szállítanak a nagykőrösi konzervgyárba. Növekedett a kertészetben a fóliás művelés aránya. A tavalyi 100 négyzetméter helyett az idén 500 négyzetméter alapterületen termesztenek fólia alatt primőrárut. A következő esztendőkben ezt az arányt tovább növelik. A szakosítással egyidőben javították az agrotechnikai módszereket. A nagyadagú istálló- és műtrágyázással, a vegyszerezéssel elvégezték a jobb termést ígérő talajjavítást. A két szövetkezet gépeinek összevonásával sikerült elérni, hogy az élőmunka szükséglet minimálisra csökkent. A jövőben csupán a palántaneveléshez, az ültetéshez és a betakarításhoz kell a kézierő. Az összevonás eredménye az is. hogy csőkutas öntöző telepről öntözhetik az idén a zöldpaprika termesztésére kijelölt egész területet. Az eddigieknél jobb feltételek mellett' főijük a Február 10-től a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat díjbeszedői egyhónapos szünet után újra körbejárják a fogyasztókat, hogy feljegyezzék a januári gázfogyasztást és Ugyanakkor beszedjék a tavaly decemberi gázdíjat. Akik a központi gázt használják — csak ebből és a TIGÁZ udvarias hangú leveléből értesültek: 1973. január 1-től a vállalat áttér a gáz- és készenléti díjak elektronikus számítógéppel történő feldolgozására. Sok földgáz-felhasználó és fogyasztó érdeklődésért* — Tóth- Laszlóné, a szolnoki üzemegység vezető adminisztrátora azt mondotta, hogy a leolvasás és a díjbeszedés terén hozott intézkedések anyagilag nem érintik a lakosságot. Márciusban az elmaradt két hónap gazdiját szedik be. és attól kezdve folyamatos lesz a gázdij számlázása és fizetése. A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalatnak Miskolcon. Debrecenben, Egerben. Szolnokon és még jó néhány más./ városban, községben lévő mintegy 80 ezer fogyasztóiénak sázádíiát Budapesten dolgoztatta fel. Ez év eleiétől — hároméves kereskedelmi tárgyalás után a budapesti közüzemi díjbeszedő vállalat üzembe állította a 65 millió forintért vásárolt IBM system angol számítógépet. A három lakószoba nagyságú komputer a szolnoki üzemszőlőművelés. Tavaly a két tsz-nek 74 hold szőlője volt.- Azóta 25 holdon kiselejtezték a termőképtelen öreg szőlőt, igy a megírni' radt területen nagyobb anyagi ráfordítással, csaknem teljes gépesítéssel folytatják a művelést. Nemrég figyelemre méltó megállapodás jött létre a tsz és a Szőlészeti Borászati Kutatóintézet között. —- Az intézet vállalta a talaj és tápanyag vizsgálatát, valamint azt, hogy segítséget nyújt a szóló felúiításához. a taiajerógazdálkodáshoz. A felúütással megteremtődnek a korszerű szőlőtermesztés feltételei. Áttérhetnek az univerzális gépek alkalmazására. a sorközi gépi művelésre. az intenzív tápanyagellátásra és a vegyszeres gyomirtásra. A korszerű szőlőtermesztéstől a gazdaságban azt várják, hogy az eddigi hol- dankénti 13—14 mázsás átlagtermés a negyedik ötéves terv végére 44—45're növekedik. ( — illés — hez tartozó csaknem 9 ezer fogyasztó részletes gázszámláját., félórás üzemidő alatt tudja majd feldolgozni. Először is a számítógépnek egy-egy fogyasztóról 320 törzsadatot kell szolgáltatni, amelyeket a gép mágnesszalagon rögzít. Á név. város, utca, házszám — tehát az állandó adatokat, a gép az 1972. decemberi állapotnak megfelelően használja fel. de az év végi adatokból számítja a gázfogyasztást is. A leolvasókártyan, — egy fényérzékeny lemez és a laikusnak csak számok, száhihá.lo- zatok tömege — ezentúl a fogyasztás köbmétereit. 2 B-s grafitceruzával kell bejegyezni a díjbeszedőnek, a megfelelő számozott téglalapba. A három-négy grafitcsík a komputer optikai leolvasóján „megelevenedik”, és a gázfogyasztást mutatja. írja ki köbméterben- és forintban. Ha a rossz adatszolgáltatás miatt a eázfogvasztás az 1500 köbmétert magha- ladía, a gép hibakHzűrőie automatikusan kizárta a túlszámlázást, és a karivá n külön jelzi a hibás értéket A gázdfiszámlázás etektro- nikus feldolgozása egvbeesik a TIGÁZ Vállalat fejlesztési programiával. 1973 januárjától. párhuzamosan a gáz- díj gépesített számlázásával, a NIM ügyviteli szervező intézetének segítségével az állóeszköz-nyilvántartást is gél pesítik, •- 1 A szövetségi politika A népfrontban a politikai egység a követelmény A mezőtúri Fonalneraesítö és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet évente mintegy 400 tonna pamutfonalat dolgoz fel. A két-, Illetve több ágba font pamut a budapesti Szalag- és Zsinórgyárban kerül további feldolgozásra Márciustól már nem lesz zavar Gépi adatfeldolgozás a TIGAZnál