Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

973. január 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fegvreris íesfülelek iinvepsé^ei (Folytatás az 1. oldalról) oklevelet kapott a zászlóalj Felálltak az élenjáró sza­kasz tagjai, a martfűi Cipő­gyáriak, Serfőző József pa­rancsnokkal. Rimóczi István tiszaföldvári. Kupeczki And­rás martfűi. Krizsán Ferenc jászladányi raja szintén ki­váló. Hatan kiváló parancs­nokok, tizennyolcán kiváló iVe utazzunk velük együtt munkásőrök. Tóth Gábor, Ágoston József, Király Lász­ló századparancsnokok javas­latára az egységgyűlés ürrne­Kezdjük a száraz adatok­kal. Magyarországon a búza a múlt században 1871 és 1880 között évi átlagban 7,4 mázsás termést adott hek­táronként. (Vigyázat, végig hektárokban számolunk!) Századunk harmincas évei­ben a statisztika a követ­kező termésátlagokat mutat­ta ki: 11.9—11,1—16,5—11,2 —13.4—14,5—13,1—16,6—16,3 —12.2 mázsa hektáronként. Napjaink termésátlagai pe­dig 1967 : 25,2 q, 1968: 25,2, 1969: 27,1, 1970: 21,3 (ár­víz). 1971: 30,7, 1972: 30,4 mázsa búza hektáronként. Kukoricáról a következő képet rajzolhatjuk: 1871 és 1880 között évi átlagban 9,2 q száraz szem hektáronként Az 1931—1941-es évek ter­A búzát vizsgálva, min-' denekelőtt a fajtáról kell beszélnünk. A derék szovjet Bezosztája tetézve váltotta be a hozzá fűzött remé­nyeinket Gondot okoz azon­ban. hogy ma a búzaföldek nagy többségén Bezosztáját termelünk. lgy>, ugyanis az érési idők túlságosan egy­beesnek, tíz nap alatt kel­lene learatnunk és az, nem mindig sikerük (Lásd az idei esztendőt) Érdekünk tehát, hogy bővítsük a fajta­választékot; szovjet, magyar és más vidékről való bel­terjes búzákkal. Ez a munka folyamatban van; talán ha­ladhatna egy kicsit gyor­sabban. A másik nagy kérdés és egyben „rejtett tartalék”, hogy ma az egyik gazdaság­ban 40 mázsa, a másikban 20 mázsa terem hektáron­ként. Egyenlőség sohasem lesz de jóvá! feljebb kerül­hetnének a gyengébb gazda­ságok. Itt már agrotechnikai részletekbe kell bocsájtkoz­pélyesen elhatározta: minden ember vért ad a vietnami­aknak, csatlakozik a miskolci munkásőrök felhívásához. Eskütétel következett. Föl­di Lajos parancsára behoz­ták a csapatzászlót. Kibom­lott selyme előtt huszonhá­rom ember emelte fel az ök­lét. Nádas József állt eléjük: — A párt nevében az es­küt fogadom. Fogadják az új munkás- őrök: ... „ fegyverrel, mun­kával, felvilágosító szóval...” mindig készek a néphatalom méshozamai: 13,6—20,6—15,7 —18.5—12,0—22,7—22,9—22,7 —18,4—19,7 mázsa hektáron­ként Viszont 1967-ben 28,5 q, 1968-ban 29,9, 1969-ben 37,9, 1970-ben 33,8, 1971-ben 35.4 mázsa hektáronként. Az idei terméseredményt hiva­talosan még nem közölték, de már bizonyosak vagyunk benne, hogy valamicskével meghaladja a 40 mázsát Túl mindezeken, először értük el. hogy 1972-ben ha’ zánk területén a takarmány- gabona. kenyérgabona és kukorica összesített termése meghaladta a 10 millió ton­nát. Tíz mázsa gabona minden lakosra! Nem kis dolog a világon ilyen ered­ménnyel kevés mezőgazda­ság dicsekedhet ni. A gazdag termés egyik magyarázata a nemesített vetőmag. Legjobb gazdasá­gaink Il-es, legfeljebb Ill­as fokozatú magot vetnek. Másütt azonban tömegével vetnek V., sőt VI. fo­kozatú magot is, ez pe­dig már nemesitettnek sem­miképpen nem nevezhető. Aki bő termést akar, az be­levet egy holdba 170—180 kiló magot is. Aki azonban takarékoskodik, az meg­elégszik 120—130 kilóval, ennyi magból viszont a leg­jobb esztendőben sem lesz rekordtermés. Műtrágyát ma már mindenütt használnak. De a műtrágya ravasz do­log. Az első, kicsi adagok még látványos sikereket hoznak, de csak valahol a 15—20 mázsás termések tar­tományában. A közepes ada­gokat viszont a föld tárol- ia. halmozza. Ezek igazi si­kereket esztendők múltán hoznak a rekordokhoz pe dig kimondottan nagy mű­trágyaadagok szükségesek. védelmére. Boros Ottóné, a megyei párt-végrehaj tóbizott­ság tagja a megyei pártbi­zottság nevében köszöntötte a munkásőröket: — A párt számít Önökre. Önök, akik elkötelezték ma­gukat a munkáshatalom vé­delmére, osztály öntudattal le­gyenek a szocialista közgon­dolkodás elterjesztöi is. Szép ünnepség volt. Egy küzdelmes esztendő után a munkásőröknek semmivel sem könnyebb évnyitása. * * * Tegnap tartotta évzáró, év­nyitó egységgyűlését a kar­cagi Nagy Péter munkásőr- század is. Kisari János pa­rancsnok adott jelentést az egy év munkájáról. Zagyi János, a városi pártbizottság titkára köszöntötte a kollek­tívát és a jubiláló munkás­őr zenekart, amely tizenöt évvel ezelőtt alakult Karca­gon. A zenekar ünnepi mű­sort is adott a Szigligeti Színház művészeinek közre­működésével. A karcagi szá­zad is csatlakozott az önkén­tes véradása akcióhoz. Nincs arról szó. hogy a gyengébb gazdaságok agro- nómusai ne tudnák; a jó terméshez magas fokozatú vetőmag, sok vetőmag és nagy adagú műtrágya kell. Csakhogy a főkönyvelő egy­szerűen nem tud előterem­teni annyi pénzt, amennyi ezekhez szükséges volna. A zárt rendszer előnyei — követel­ményei A kukoricánál némileg el­térő a helyzet. A kukorica­termesztés egyik alapkérdé­se, hogy milyen tenyészide­jű növényt vet a gazdaság? Minél hosszabb a tenyész- idő annál magasabb termés­hozam várható. Ezért a leg­jobb gazdaságok hajlamo­sak arra, hogy kimondot­tan hosszú tenyészidejű ku­koricákat vessenek. Ezek már esetleg csak november­ben, «jobb esetben október végén érnek be. Ez a „do­bás” az idén bejött, mert hosszú és viszonylag ked­vező volt az ősz. De mi lesz, ha esős lesz a szeptember és fagyos az október? Ak­kor bizony éppen a legjob­bak érzik meg a legsúlyo­sabban a kockázatvállalás terhét, A kukoricánál is fellelhe­tők az eltérő termésátlagok adta gondok és lehetőségek. Az úgynevezett „zárt rend­szerben” termesztő gazdasá­gok ma már hektáronként az 50 mázsás hozam körül tartanak, miközben mások megrekedtek a harmincas évek termelési szintjén. Lo­gikus tehát a követelmény, hogy a haladás érdekében a közepes, sőt a gyenge gaz­daságok is termeljenek zárt rendszerben. Csakhogy ehhez speciális és nagyon költséges vetőmagvak, gyomirtószerek, műtrágyák és gépek kellenek. A búzánál és a kukoricá­nál eltérőek ugyan a kérdő­jelek, de a végeredmény mindkét helyen ugyanaz: a pénz, a tőkeerő. így jutunk el ahhoz a furcsa helyzet­hez. hogy a búza és a ku­korica terméshozamainak további fokozása ma már nem annyira agronómiái, mint inkább érdekképvisele­ti kérdés. A termelőszövet­kezeti szövetségek, az álla­mi gazdasági összefogások sokat tesznek azért, hogy jobb ellátást, kedvezőbb hi­telfeltételeket, kíméletesebb adópolitikád érjenek el — az agronómusoknak. Nép­gazdaságunk helyzete is­mert, de fejlesztési tervein­ket te'jesíteni akarjuk. Nyilvánvaló tehát. hogy nemcsak az érdekképvisele- 'ek. de az állam is keresi innak lehetőségeit hogy a további fejlődés anyagi­műszaki feltételeit meg e- remtse. Földeák! Béla Meséltek egy esetet. A budapesti villamoson történt. } Egy fiatalember szemtelen módon belekötött egy idő­Í sebb asszonyba. Többen fi­gyelmeztették. majd amikor látták az utasok, hogy a szép szó nem használ, lecsenget­ték a kocsit, galléron ragad­ták az Uletőt. és letették a kocsiról. Nem voltak hajlan­dók tovább utazni vele. Tiszta munka volt, így kell ezt csinálni. Nem vagyok hí­ve az önbíráskodásnak. de bizonyos vagyok benne, hogy ezúttal az utasok helyesen döntöttek, s jártak el. Tulaj­donképpen azt a magatar­tást szeretném propagálni, amely az esetnek az indítója volt Az utasoknak azt a szándékát, hogy ahol szük­séges. avatkozzunk be, iga­zunk tudatában ne nézzük el, ne tűrjük el a körülöt­tünk tapasztalható hibákat. Propagálni szeretném, mert sajnos, sok az ellenkező pél­da. Az egyik kis városból le­velet kapott szerkesztősé­günk. A levélben az állt, hogy a helyi cukrászüzem csúnyán elbánt egy iskolá­val. Egy ünnepségen meg akarták vendégelni a gyer­mekeket, rendeltek négyezer forint értékű édességet — közte 200 adag gesztenyepü­rét. A cukrászüzem egy nagy edényben kiküldte a geszte­nyemasszát, egy másikban a tejszínt. Mondták, hogy el­romlott a gép, amely a tej­színt felverné, a személyzet pedig kézzel nem hajlandó elkészíteni. Mit tehettek az iskola dolgozói? Felverték a tejszínhabot, megcsinálták a gesztenyepürét. A cukrá­szat — mondani sem kell — felszámolta az árat. mintha kész gesztenyepürét szállított volna. A levél ilyen szépen leírta az esetet, példás meg­torló intézkedést követelt, ám mindezt névtelenül. Te­kintve, hogy az iskola meg volt nevezve, megkerestük őket telefonon. A levélben foglaltakat mindenki igazol­ta, így volt — mondták — pontosan. Kértük, ha így volt, vállalja el valaki a be­jelentést, mert névtelen le­véllel nem foglalkozunk. Senki sem vállalta. Az előb­bi példa szóhasználatával él­ve: inkább tovább utaznak a villamoson azokkal a cuk­rászokkal, akik becsapták őket. Ennél a konkrét esetnél — nem sok merészséggel — nagyon messzemenő követ­keztetést is le lehetne vonni. A cukrászati üzem felettes gazdasági szervénél nagysza­bású bűnügyi vizsgálat fo­lyik. Az elkövetett bűncse­lekmények bizonyára előbb lelepleződtek volna, nem halmozódhattak volna így fel, ha többen és idejében ki­mondják: nem utazunk ve­lük egy villamoson. Ha a legkisebb szabálytalanságot sem tűrik el, akár mint ve­vők, fogyasztók, akár mint egy városban élő szemlélők, netán hivatalból ellenőrzésre, felügyeletre kötelezettek. De ne menjünk ilyen messzire. Ezúttal gondolkozzunk el azon, mi lehet az oka az ilyen remegésnek, amelv a nyilvánvaló igazság mellet­ti kiállást is leblokkolja — hisz még a megtorlástól sem kell félni? Vigyük végig a gondolat­sort. Eljárás indul a cuk­rászat ellen. Kijár az esetért egy kis fegyelmi — figyel­meztetésként, hogy máskor ilyet ne tegyenek. A cukrá­szok valahonnét megtudják, ki volt a bejelentő. (Kíván­ságra mi bizalmasan kezel­jük!) Szembe találhatja ma­gát tehát a bejelentő a cuk­rászat vezetőjével. Aki a köz érdekében szót emelt azzal, aki vétett valamilyen sza­bály ellen. Kinek kell tarta­nia e találkozástól? Olyan ez, mintha az első példaként idézett villamos utasai a ko­csit lecsengetve, szemlesüt­ve leszállnak, mondván, hogy ők nem is akarják ezt a csúnya dolgot látni. És ami­kor a villamos jó messzire jár, szólnak egy rendőrnek, hogy ott, valahol messze, most történik valami... Levelezésünkben sok ha­sonló esettel találkozunk, íme még néhány példa: Az egyik gazdaságban a kom­bájn után sok elhullott ku­korica maradt a földeken. A bejelentő szóvá tette, hogy ez veszendőbe megy. senki sem szedi össze. Bizonyítha­tóan jószándék vezette: Le­velét mégsem írta alá, a kö­vetkező indokkal: „Magamat nem akarom megnevezni, mert azt mondják majd ró­lam, hogy én vagyok a lá­zitó, mert mások is úgy gon­dolkodnak, mint én". Nyil­vánvaló, hogy igaza van, ezért nem valószínű, hogy bejelentéséért a gazdasági vezetők részéről sérelem éri, s mégis a névtelenségbe bur­kolózik. Vajon ki tudja, mi­lyen régi, keserű tapasztalat húzódik meg a félelme mö­gött, hogy lázítónak nevezik? ■Vannak még egyszerűbb esetek is. Egy névtelen le­vélíró felhívta a figyelmün­ket, hogy az utcájukban" nem pótolták a közvilágítást szol­gáló lámpák kiégett égőit. Megnéztük, igaza volt. Va­jon miért nem írta alá a nevét? Hisz joga van ilyen bejelentést tenni, akár a szerkesztőséghez, de közvet­lenül a tanácshoz is. Alkot­mányban, törvényekben, biz­tosított joga! S mégis, mi­ért írja oda a levele végére, hogy „nem nevezem meg magam, nem akarom, hogy mutogassanak rám az embe­rek”. Nem hiszem, hogy az ő utcájának, környékének a lakói másként gondolkodná­nak, mint szerte az ország­ban. Nem valószínű, hogy népszerűtlen ember lenne előttük, aki a közügy ér­dekében eljár, elintézi egy jogos sérelmüket, ö mégis ettől tart. Vajon miért? Másfajta névtelenség is van. „Egy kommunista vete­rán” aláírással gépelt levelet kaptunk. Benne — első ol­vasásra is kiderül — meg­alapozatlan vádaskodás. Egyébként is, veteránjainkat jól ismerjük, tudjuk, hogy nem ilyen ügyekben, de ne­hezebb helyzetben, életüket is kockáztatva vállalták az igaz ügy mellett! kiállást — nem burkolózva a névte­lenség homályába. Itt csak azért használta valaki ezt a címet, hogy rágalmainak nagyobb súlyt adjon. Ter­mészetesen nem ért el sem­milyen célt, mert a névtelen levelekkel nem foglalkozunk. A példát azért idéztem, hogy aláhúzzam: nem az ilyenfaj­ta névtelen levélírókról be­szélek. Az ilyeneknek — nemcsak a levelüknek — megvan a megfelelő helye. A példáimban szereplő le­vélírók és a hozzájuk hason­lók mindegyike igazat írt. Jogos volt a felszólalása va­lamilyen rendellenesség, hiba ellen. Tettükért a közvéle­mény megbecsülése jár — általában. Az ő esetükben azonban, s ezt nyilván csak ők hiszik így, ennek az el- ■ lenkezője igaz. Bizonyára egyeseknél valamilyen rosz- szul értelmezett szerénység is meghúzódhat a névtelen­ség mögött, mintegy de­monstrálva, hogy tettüket nem a feltűnésvágy sugallta. Eb­ben sincs igazuk, mert az egészséges közvélemény nem minősíti annak a tettüket. Ezen túl azonban inkább va­lami korábbi rossz tapaszta­lat húzódhat meg, olyan, ami hajdan életreszóló böl­csességként mondatta: ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem tagadom, hogy akad még olyan kiskirálykodásra hajlamos helyi vezető, aki körül Időlegesen feltámadhat ez az elavult igazság, de hát az ilyenek létezése is csak tőlünk függ. Attól, hogy meddig vagyunk hajlandók velük egy villamoson utazni. yarga József A termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban 1968-ban kezdték meg Inten­zíven felhasználni a fóliát a nagyüzemek kertészeteiben. 1972 ben a fólia-sátrak és alagutak területe 1300—1400 hektár, ebből 200 hektár a termálvízzel és egyéb alkal­matossággal fűtött terület 1973-ra várhatóan a fólia alatti korai zöldség- és virágter­mesztés 2 ezer hektár fölé emekedik. a képen: 500 négyzetméter fóliaágyban ter­mesztik a primőröket a csepeli Duna Taa-ben. Eskütétel a szolnoki ünnepségen Rekordok: ma és holnap 1972-ben tíz mázsa gabona minden lakosra Bővíteni kell a búzafajták választékát Tarthatók-e ezek a termésátlagok ? ca terméshozama a múlt század vége óta mutat, nem fenyegeti veszély. Ingadozá­sok persze voltak a múlt században és a harmincas években, lesznek a jövőben Is, mert a mezőgazdaság az mezőgazdaság marad. „Nincs tető a műhely felett”. Na­gyobb visszaeséstől azonban nem kell tartanunk. A gazdaság azonban di­namikus ágazat, nem isme­ri az egyhelyben topogást A társadalom a mezőgazda­ságtól is azt várja, hogy folyamatosan fokozza a ter­méshozamokat. A felső ha­tár még messze van, jóné- hány országot találunk, ahol mindkét növény hozamai a miénknél lényegesen maga­sabbak. Azaz van még te­endő, s kérdőjelekkel is szá­molnunk kell. Büszkék vagyunk tehát és joggal. De a mezőgazdasá­gon belül és kívül egyaránt fölmerül a kérdés: mennyi­re szilárdak ezek a termés­átlagok? Nem kell-e attól tartani, mint mondjuk a zöldségnél, hogy pazarlóan gazdag évekre szűk eszten­dők következnek? A magyar mezőgazdaság­ban kialakultak és megszi­lárdultak a nagyüzemek; az érintettek megtanulták az új mesterségeket; a ku­tatók dolgoznak, vegyipa­runk fejlődött és nagy mennyisében gyártja a mű­trágyát; gépparkunkkal ha nem is dicsekedhetünk, de annyi traktorunk és kom­bájnunk azért van, ameny- nyi éppen szükséges. Vagyis azt a tekintélyes növeke­dést, amit a búza és kukori-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents