Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

1973. január 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bálint György Harminc éve halt v\eg Bálint György író, publicista, kritikus, a két világháború közötti magyar marxista kritika és publicisztika kiemelkedő alakja. Érettségi után kereske­delmi szaktanfolyamot végzett, majd 1927 és 1939 között az Est-lapok munkatársa lett. Versei, novellái és kritikái a Pesti Napló, Az Est, a Toll, az Együtt, a Független, a Szemle, a Gondolat, a Magyar Csillag, a Magyarország, a Népszava, o Nyugat, a Pandora című lapokban, illetve folyóiratokban jelentek meg 1925-től. 1939-íq a Daily Express tudósítója volt. A Pesti Napló megszüntetése után a Népszavába és az Újságba írt. 1938-tól kezdve gyakran hívták be katonának. 1942-ben átmenetileg letartóztatták, majd büntetőszázadba hurcolták. 1943. január 21-én halt meg egy ukrán falu kórházában. Életműve elszánt és pontos bírálata az embertelenség és barbárság korának. Ereje maradandósága a szigorúan tudományos világszemléletben, harcos humanista meggyő­ződésében és sajátos írói-kritikusi kvalitásaiban rejlik. Leg­főbb műfaja: az aktualitásokra visszáhangzó reflexió egy- egy toílára kívánkozó jelenség — politikai esemény, apró hír, egy könyv vagy film, mindennapos utcai jelenet — egy­szerre komoly hangú és ironikus elemzése. Egyike József Attila és Derkovits Gyula első értő kritikusainak. Kritikusi, publicisztikai munkásságában az antifasiszta népfront gon­dolata nyilvánult meg korában ritka következetességgel. Hangja gyakran keserű, néha szinte szkeptikus, de egyike azoknak is, akik a legpregnánsabban fogalmazták meg és hirdették a bele nem nyugvás érveit, és indulatait: „Fel­háborodom, i tehát vagyok. A felháborodás — a mai társa­dalomban — a szellemi ember létének legmagasabbrendű kifejezése”. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk műveiből: Kaimihy agyműtéte A svéd sebész felnyitotta Karinthy Frigyes koponyá­ját, és beletekint agyába. Egy nagy író agyát látja, ezer ragyogó és mély gondolat műszerét. A műtét még tart ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat írjuk. Ka­rinthy agya, ez a nyugtalan és teremtő agy, ezer baráz­dájával és ezer ötletével Órákig tartó műtét „alanya”. Mit láthat benne a sebész, és mit érez és gondol köz­ben az írópáciens? Nem al­tatták el: az agy, melvet operálnak, nem pihen ez­alatt. Végigfigyeli önmaga műtétét, szinte önmagába néz. A világosságnak és az öntudatnak milyen válságo­sán nagy pillanatai ezek — és milyen igazi Karinthy- téma az egész! Mintha nem is vele történne mindez, ha­nem ő írta volna! Karinthy — ezt biztosan tudjuk — nyugodt. Gondolkozik. és beszélget a sebésszel. De ol­vasóinak tömegei ezalatt ag­gódó szeretettel lesik a stock­holmi műtő híreit. Az író betegsége napok óta meg­hatóan meleg és igaz érdek­lődést vált ki emberek tíz­ezreiből. Karinthy agya na­pok óta közügy. Most látjuk (és örömmel, megnyugvás­sal látjuk), hogy a magyar író mégsem él és ir hiába. Ma. a hazug és múló nép­szerűségek inflációkorában is akad még igazi, mélyről jö­vő népszerűség. A beteg író bizonyára érzi a szeretet- tömeget, ami most szenvedő, de figyelő agya felé sugárzik innét. Láthatatlan és erős szálak kapcsolják ma Buda­pestet Stockholmhoz. És az olvasók ezreinek aggódó vá­rakozását egy gondolat eny­híti: milyen jót ír erről Karinthy nemsokára, Tintahalat ettünk a ten­ger partján. A Dalmát-ten- ger vakítóan kék volt, a tintahal viszont, nevét meg­cáfolva, egyáltalában nem volt kék. Feldarabolva fe­küdt a tányéron, sülten, kissé metéltszerűen. Kis csápjai is voltak, egészen vékonyak és szomorúak. Ezeket szintén megettük. Jó volt a tintahal, édeskés ugyan, de néhány csepp cit­rom különös, fanyar ízt adott neki. — Miért tintahal? —~ kér­deztem a pincértől. — Tintával védekezik — válaszolta. Ez kissé szomorúan hang­zott. Tintával védekezik és mégis megettük. Ennyit ér a tinta védelme? Izgatott a tintahal ügye és hazajövet első utam a lexikonhoz vezetett. Többek között ez áll benne a tinta­halról (sepia): Élő ál’apot- ban színét igen élénken és szembetűnően változtatja a bőrében levő festéksejtek (chroma tophora) alakváltoz­tatásai következtében... Hú­sát az olaszok megeszik. Tintazacskójának váladékát, mellvel a vizet megzavarja, ha el'enségei elől menekül­ni, vagv zsákmányt tőrbe- ejteni akar. megszárítva ér­tékesítik... Karjai hosszúak, egészen visszahúzhatok. Belső váza meszes, sziva­csos. piskótaalakú. Ezt kell tudni a tintahal­ról. Szomorú ez. egyben ta­nulságos. Mindig és min­denkitől tanul az ember, a tintahaltól is tanulhat. Meg­tanulhatja a tinta értékét, ha eddig nem ismerte vol­na. Mert elég sűrűn előfor­dul, hogy egyes élőlények tintával próbálnak védekez­ni. Először színváltozással védekezik a modern tintahal. A feltűnő és élénk színvál­tozás egészen gyenge fegy­ver. pedig sokan kísérletez­nek vele. Gyorsan, simán működnek a bőrben levő festéksejtek (chromatopho- ra), de ez most már nem használ semmit. Akik tinta­halat akarnak fogni, már régóta tisztában vannak ez­zel az egész chromatophora- dologgal és ha a tintahal veszélyt szimatolva pirosról mondjuk fehérre vagy bar­nára váltja színét, az ellen­ség ma már nem dől be, mert ő is olvasta a lexi­kont. De nem használ a tinta sem. Akár zavarossá teszi a vizet tintájával a hal, akár világossá és tisz­tává, a sorsa egy. Húsát megeszik az olaszok és raj­tuk kívül még sokan. Fur­csa módon divatbajött most a tintahal húsa, egész szer­vezetek alakulnak a tinta­hal pusztítására. Talán azért van ez, mert karjai egészen visszahúzhatok, talán azért, mert belső váza szivacsos és piskótaalakú. Nehéz ma­napság tintahalnak lenni — sóhajtotta egy tintahal is­merősöm, akivel a körúton találkoztam, és igaza volt. Mert nehéz ma piskóta­alakú belső vázzal megé'ni a különböző élesfogú halá­szok között. A tintahalnak meg kellett érnie a tinta csődjét. Éltető eleme, melv- nek nevét viselte, melyben rendíthetetlenül bízott, cser­benhagyta. Egy bektol>'t°r tinta nem ért annyit, mint egyet’en éles meís-őfog. Ha R halnak esetleg nemesebb céliai is voltak a tintával — az csak súlyosbító körül­mény. Hiába érvel azzal, hogy nem akarta megzavar­ni a vizet, hanem ellenkező­leg. kristálytisztává akarta mosni a kék folvadékkal: annál rosszabb. Vi'ágossáe'ot akarva a tenger hasznos és kénve’mes hom-lv- helvett, me» akart mutatni b’zonvos dnlarkat: van-e ennél na­gyobb bűn. kihívóbb és ve­szélyesebb cselekedet? Ügyes és erős üldözők in­dulnak a tintahal ellen, olyan ügyesek és erősek, hogy még a legjobb tinta sem fog rajtuk. Fogaik van­nak, hálóik vannak: a tinta­hal fegyvere pedig csak a tinta. Ontja a tintát, hogy megoltalmazza piskótaalakú belső vázát Ellenségei jót nevetnek a markukba, il­letve uszonyukba, „tinta ér­ték nélkül’*, mondják és jő étvággyal megeszik vacso­rára a tintahalat Ilyen egyszerű és tragikus sorsa van a tintahalnak, melyet seipiának is neve­zünk. Mit tegyen ilyen kö­rülmények között a tinta­hal. ha nem akar meghal­ni? Nehéz a válasz. Egyet mindenesetre tanácsolhatunk neki: ne bízza magát egye­dül a tintára. A fejlődés so­rán alaposan átértékelődött a tinta. De azt sem lehet várni a tintahaltól, hogy ad­ja fel a tintát, amely egyé­niségének lényege. Akkor nem volna célja és értelme az életének. Sőt: erősítse meg a tintáját Szivacstes­tének mélyében bizonyára akadnak titkos mirigyek, melyekből valami maró anyagot lehetne kisajtolni. Ezt termelje ki magából korunk tintahala, ezt kever­je tintájába. Maró, éles, kis­sé mérgező hatású tintával forduljon üldözői ellen és hosszú karjait sem kell mindig visszahúznia. Piskó­taalakú vázát is megkérné- nvítheti egy kis tréninggel, hogy beletörjenek ellensége fogai. Próbáljon áta’akulni. Ha egyedül nem sikerül, fogjon össze üldözött társai­val és ha ez sem elég, nyissa ki merengő halszc- mét és vegye észre azokat a fogakkal megáldott erő­sebb. de szintén elnyomott halakat, melyek maguk is hadilábon állnak az ő el­lenségeivel. Álljon melléjük: azoknak foguk van, neki tintája, megoszthatják á munkát és vállalhatják a vállvetett harcot. Vannak még lehetőségek és nem le­het nagyon válogatni az eszközökben, ha egyszer a tinta csődbe jutott. A TINTAHAL Beszélgetés Kozarekkc!, az m| hóhérral Aki még apjától tanulta az akasztást, a világháború­ban „debütált”, vitatkozik a halálbüntetés szükségéről, s nagyon szeret nevetni a vidám filmeken. — Van szerencsém —- mondja barátságosan a hó­hér, és kezet nyújt. Erős, izmos kézszorítása van. Be­mutat egy sápadt arcú, so­vány fiatal nőt. — A feleségem. Aztán leül szerényen, elő­zékenyen, és várja a kér­déseket. Hatalmas ember a hóhér, fantasztikusan széles vállai Régi „szakmabeli” család­ból származik. Az apja is hóhér volt: Kozarek Ferenc. Híres ember volf, a neve fo­galommá lett. Büszke is az apjára az új hóhér, aki egyéb téren is követi az öreg Ko­zarek nyomdokait. — Az állategészségügyi és gyepmesteri telepen bonc­mester vagyok huszonöt éve — mondja. — Én boncolom az állati hullákat, hogy nincs-e bennük betegség. Ezt az állást csak szakember töltheti be. és én tanult mé­száros vagyok. És én szok­tam kivégezni a kóbor ebe­ket. — Kellemes foglalkozás ez? — Ó, kérem, ez nekem már semmi, én ebbe szület­tem. Az apám volt a gyep- mestar-telep vezetője, amíg azután ... ítéletvégrehajtó nem lett De én megtartom továbbra is az állásomat, mert ez huszonöt éves állás, kérem. Ezt kár volna ott­hagyni. vannak. Kerek, vörös arc, kipödört, vörhenyes bajúsz, kicsiny kék szemek. Kerek zöld kalap van a fején, há­tul egy kis toll van bele­tűzve. Békés kisgazdák szok­tak ilyen kalapokat viselni. Különben ő is békés embernek látszik, Kozarek Antal, aki a mai naptól kezdve állami ítéletvégrehajtó. A pályáza­tot már régen beadta Gold Károly megüresedett állásá­ra, és ma közölték vele hi­vatalosan, hogy ezentúl ő lesz a legfelsőbb igazság­szolgáltatás végrehajtó kö­zege. Szünet Nyugodtan, csen­desen várja az újabb kér­déseket. Lassan megpödri a bajúszát. — Hogy jutott eszébe, hogy szintén... a kivégzésekkel foglalkozzék? — Még az apánktól tanul­tuk az akasztást. A testvé­reimmel együtt eljártunk a kivégzésekre. Néztük, hogy dolgozik az apánk. Megfi­gyeltük, tanulmányoztuk a munkáját Én már két év­vel ezelőtt beadtam a pá­lyázatot. mikor úgy volt, hogy Gold Károly nyuga­lomba vonul. De aztán nem vonult nyugalomba, és ak. kor nem lehettem bakó. Most azonban, hogy Gold meghalt, megint beadtam a pályázatot És most kinevez­tek. Az első „m unkái«* Megint elhallgat A fele­sége tisztelettel né® rá. És akkor megkérjük, mondja el, hogyan „debütált”. Ügy lát­szik, már várta ezt a kér­dést. Nem is kell az emlé­keiben keresgélnie, nyomban folyamatosan elmondja a dolgot. — A háború alatt volt egy lengyel faluban. Három em­ber, a községi bíró és két falubeli asztalos egy patak vizét egy árokba eresztette, hogy ne tudjuk elfoglalni az ellenséges sáncokat. Eze­ket aztán kivégeztem. Föl­akasztottuk őket. Ez csak olyan egyszerű háborús akasz­tás volt. találtunk valahol egy fát, oda akasztottuk az elítélteket. — Hogy érezte magát, mi­kor hozzáfogott az első akasz­táshoz? Nem volt ideges? Nem volt elfogódott? — Ugyan, kérem — mond­ja, és nagyon csodálkozik —, hát mi van abban? Ezeket csak nem sajnálja az ember? A mi katonáink íözül soka» meghalltak. volna, ha sike­rül az, amit ezek az embe­rek akartak. Inkább a mi katonáinkat kellett volna sajnálni. Ezeket nem sajnál­tam. Állami ítéletvégrehajtóval nem szokás vitatkozni. Ezért Inkább tovább kérdezzük to­vábbi élményeiről. — Azután kivégeztünk öt orosz foglyót Ezek meg akartak szökni tőlünk, visz- sza az övéikhez. Szökés köz­ben az erdőben elvágták te­lefondrótjainkat. Elfogták és halálra ítélték őket. Ezeket golyóval végeztük ki. ■— Sort űzzél? —- Igen. sortűzzel. de én vezényeltem az egészet. Most jön egy kérdés, ami egy kissé elméleti jellegű ugyan, de mégis, tekintette) arra, hogy szakemberről van szó, talán helyénvaló a fel­tevése. Némi habozás után fel is tesszük. A hóhér télcménye • halálbüntetés eltörléséről — Vannak jogászok, akik a halálbüntetés eltörlése mellett foglalnak állást... — Hogyan, kérem? ■— Igen... vannak oyan jog­tudósok, akik el akarják tö­rölni a halálbüntetés intéz­ményét, akik azt akarják, hogy ne legyen kivégzés. Mi a véleménye erről az ügyről? Kozarek elmosolyodik, az- tán gondolkozva néz maga élé. Végül is megvédi a mé- tier-jét — A bestiáktól jobb sza­badulni — mondja. — Mert ezek, kérem, bestiák. Bizony, aki odakerül az akasztófa alá, az mind megérdemli a büntetést... Nem mondom... én annak örülök, ha men­nél kevesebb kivégzés van, mert az azt jelenti, hogy annál kevesebb ártatlan em­bert öltek meg. Dehogy aka­rom én, hogy mindennap le­gyen kivégzés. Bár sose kel­lene akasztani... az volna a legszebb, mert azt jelentené, hogy jók az emberek, és nem történnek bűnök. De rendszerint nem szo­kott ilyen sötét problémák­kal foglalkozni az új hóhér. Mint a beszélgetés során ki­derül, szereti az élet vidám, kellemes időtöltéseit. — Moziba gyakran járj — Hogyne. Moziban főleg a vidám filmeket szeretem, ahol sokat lehet nevetni. Mert én szeretek jól nevetni. Szeretem a Chaplint, meg a Zoro—Hurut. Ilyen életvidám ember az állami ítéletvégrehajtó. — Otthon el vannak téve az apám eszközei, amelyek­kel még ő dolgozott. Kötelek, zsámolyok, kendőK s. más efféle eszközök, amik a munkához kellenek. — Még használható állapotban van­nak. Ha egyszer kijön, szer­kesztő úr, megmutatom őket. Ezzel azután véget is ért az interjú. Kozarek feláll., kinyújtja hatalmas kezét. Meg is hajlik udvariasan. Felteszi kisgazdakalaoiát és elindul. A lépései alatt dü­börög a lépcső. Energikusan, keményen jár öntudatosan. Látszik, hogy büszke az új pozíciójára. (Pesti Napló. 1929. Hí. 5.' Hétfő reggelek ö hétfő reggelek rettenetes világossága, Gyűrött és ernyedt újjászületés Híg, langyos kávék fanyar ízével. Ráncos házak és szennyfoltos hirdetőoszlopók Roszszagú nyújtózkodása; Ú rettenetes színtelen világosság. Kérlelhetetlen fény, kemény és érdes, Sánta villanyosok gonosz csikorgása, Összegöngyölt, szemébe dobott álmok Rothadásának messziről kísértő illata, Virító pattanások siető lányok zöldes arcán, Baglyok és pincérek láthatatlan, dohos alvása. Percmutatók szüntelen ostorcsapásai. Félresöpört, letaposott szépséghulladékok, Sajtreklámmá zsugorodott,svájci Alpesek, Autószirénává rekedt harci kürtök, Indulás, indulás, indulás, Cipőfűzőerdők ritmustalan lengése, Aktatáskák szigorú hallgatása, Ó rettenetes, értelmetlen világosság, Árnyékok dísztelen temetése, Borostás arcok beláthatatlan sivatagja, Ezer ajtó nyikorgó kitárulása. Újrakezdődéi, folytatás, körforgás, Átszállás, lemondás, visszatérés. Kopott lépések zenétien, hatalmas, végtelen kórusa. kapok ís foiyrtjratok ások köstül, amelyek b« BóUtifc fíyörey in, vagy eönebfekjA tuflösitott Meg az apánk tőt famíliák .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents