Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-26 / 279. szám

6

SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP

I9T2. november 2t.

Szép, mert az ember újrakezdi...

Látogatás a 70 éves Kovács Margitnál

A hetven éves Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus, érdemes és kiváló művész olyan töretlen ívelésű pályát, hazai és nemzetközi sikereket mondhat magáénak, ami csak nagyon keveseknek jut osztályrészül.

Budapsten, a Pozsonyi úti, negyedik emeleti lakásán beszélgetünk a művésznővel ifjúkori éveiről, a pályakezdésről, európai tanulmány- útjairól, művészi hitvallásáról.

A meghitt hangulatú otthon olyan, mint egy szép kiállítási helyiség. Mennyezettől a padlóig szinte alig van szabad felület. Kerek plasztikák, faliképek, edények, szelíd leányfigurák, komisz vénasszonyok, fény felé táruló szobrok — mind egy alkotásban gazdag élet jelentős állomásait jelzik.

A nyitott ablak mögött gyönyörű panoráma: a Duna üdítő kékje, a Margithíd pillérei, s a Margitsziget fáinak, bokrainak aranysárga, rozsdavörös foltjai. A város szívverése, a villamosok csilin- gelése, a gépkocsik zaja meg- szűrten, pianínóban száll fel Kovács Margit otthonába.

Beszélgetés közben is szüntelen azon tűnődöm, mi adott erők szívósságot ennek a törékeny teremtésnek. hogy nyakába vegye a világot, s a régi mesterlegények módjára végigzarándokolja Európát, éveket töltsön bécsi, müncheni, koppenhágai, párizsi kerámiaműhelyekben.

— Nagyon szerettem rajzolni már gimnazista koromban. Azután egy időre valahogy elmúlt ez a szenvedélyem, csak érettségi után támadt fel ismét. Akkoriban Győrött éltünk, szüleim pedagógusok voltak. Középiskolai tanulmányaim befejezése után Budapestre jöttem, Jaschik Álmos iskolájában rajzolgattam, s itt kóstoltam bele az agyaggyúrásba is. Jártam egy ideig iparművészeti iskolába, de rettenetesen unalmasan tanították a kerámiát. Elvágyódtam onnan, s hamarosan Herta Bucher bécsi keramikus műhelyébe kerültem. Ott úgy kaptam kézbe az anyagot, hogy egy életre megszeressem. A Bécsben töltött két esztendő után egy évig Münchenben tanultam kerámiát és szobrászatot. Családom közben Győrből Budapestre költözött, az én élet- utamnak pedig Koppenhága, majd Párizs lett újabb állomása. Párizsban egy kerá- miagyámak dolgoztam. Azután úgy adódott, hogy egyik nyáron hazajöttem Budapestre. Eredetileg csak rövid látogatást terveztem. De annyi minden kötött ide, hogy végleg itthon maradtam.

Kovács Margit 1928 óta állít ki rendszeresen. Első gyűjteményes kiállítása 1935- ben volt a Tamás Galériában. Két évre rá aratta első nag>- nemzetközi sikerét. A párizsi világkiállításon Diplome d’ Honneurrel tüntették ki. 1948-ban a Fényes Adolf teremben mutatta be műveit. E kiállítást követte a Kossuth-díj. 1953-ban a Nemzeti Szalonban állították ki, s még ebben az évben megkapta az Érdemes Művész címet. 1958-ban a brüsz- szeli világkiállításon Grand Prix-vel tüntették ki. 1968- ban Budapesten az Emst Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása. Ezután nyerte el a Kiváló Művész címet. 1970-ben Budapesten a Műcsarnokban, 1971-ben Győrött nyílt nagysikerű gyűjteményes kiállítása.

— Melyik dijat becsüli a legjobban?

— Természetesen a Kos- suth-díjat. Különös öröm volt számomra, hogy éppen 1948-ban kaptam meg. a magyar történelem dicső napjainak századik évfordulóján.

— Könnyen alkot, vagy sokat vívódik, sokáig hordja egy-egy alkotás gondolatát?

— Van, amikor hamar tüzet fog az ember, s ilyenkor gyorsan készül a mű. A megrendeléseknél is a teljes alkotói szabadságot szeretem, amikor csak annyit mondanak meg, hogy mennyi szabad felület áll rendelkezésemre. 1961-bgn például kaptam egy meghívást Torinóba egy nemzetközi tematikus kiállításra, „Az ember és a munka” jeligével. Féltem egy kicsit, mert az idő rövid volt. Azután úgy meglendültem, hogy négy hét alatt teljesen elkészültem. Olyan is van, amikor évekig a tudat mélyén lappang valami, felvillan a képzeletben, de

hosszú időbe telik, amíg életre kel a mű. Nehéz a munka láza, de gyönyörű! Azt szeretem az agyagban, hogy amikor a kezemben van, még annyi lehetőséget rejt magában, s rajtam múlik, hogy végül is mi lesz belőle. Van időszak, amikor reggeltől estig dolgozom. Könnyen, lendülettel. Máskor

— Elsősorban ösztönösnek. Magam is az első megfogal- kínlódva. gyötrődve. De a lényeg, hogy az ember egy életen át azt csinálhatja, amit rajongva szeret. A munka nagy áldás, nem ismerek nála nagyobbat. De elkeseredés is. S az a szép benne, ha a lesújtott ember mindig újrakezdi.

— Az alkotást ösztönös vagy tudatos folyamatnak tartja? mazás után kezdek korrigálni. A tudatos elemek ■ilyenkor dominálnak.

— Mit tart a tehetségről, adottság vagy kifejleszthető képesség?

— Adottság. De ez nem elég. A tehetséget is szüntelen meg kell újítani, naponta frissíteni.

Beszélgetés után átmegyünk a műterembe. Az állványon még frissen csillog az agyag. A kemence mellett bűbájos mázas figurák, nemrég hagyták el a tűz nászát. Körös-körül itt is hatalmas fali kerámiák. A népmesék, balladák hősei élik itt agyagéletüket. Itt van a Halotti beszéd megrendítő szépségű kompozíciója, a híressé vált Kenyérszegő.

A műteremben a padlástérbe nyílik egy, s abból újabb helyiség. A fekete gerendás. fehér falú helyiség intim világában egy teljes életmű van együtt Csőrös kancsók, népmeséi figurák, tálak, fali képek, portrék, a népélet megannyi üde színfoltját megörökítő kompozíciók.

Első pillantásra is feltűnik, mennyire együtt élnek ezek a figurák. Mindegyik külön-külön is remekmű, de így együtt sajátos, népmeséi világ hangulatát árasztják.

Akár fiatalokat, akár megfáradt, megrokkant életeket ábrázol a művész, alkotásán átüt a lélek derűje, optimizmusa. Mennyi leleményesség, játékos báj, szelídség és tragikum, csipkelődő, csúfondá- ros kedv, megmerevítő fájdalom, elesettség, fiatalos pajkosság sugárzik agyagfiguráiból! Minden mű egy- egy vallomás. Kovács Margit a lélek tüzes kohójából tépi ki szobrait, agyag- tál: Iái izzó anyagát, s gyúrja,, formálója életszerűvé. Kedvvel formálja, örökíti agyagba a felfokozott emberi indulatokat, örömöt, bánatot, születést, dús virágzást és elmúlást.

Hamar Imre

jWw,

BOKROS LÁSZLÓ RAJZA

A népi iparművészet - kollektív tevékenység

„Divatba jött” a paraszti iparművészet szerte a világon, a reneszánszát hazánkban a szocialista rendszer tudatosan is serkenti. A fel- szabaduláskor már csak egy- egy személy vagy család őrizte — jobbára elszigetelten — az egykori mesterség hagyományait. Ezért mintegy húsz évvel ezelőtt széleskörű szervezőmunka indult meg, hogy az ország minden táján növeljék az ösztönös tehetségű alkotók táborát, megteremtsék hagyományőrző munkájuk feltételeit. Hamarosan megindult a népi iparművészek szövetkezetbe tömörülése. Ez a forma látszott a legalkalmasabbnak arra. hogy állandó foglalkoztatásukat biztosítsa, rendszeres jövedelmet és értékvédelmet, SZTK-t, maidan nyugdíjat élvezzenek. Emellett a kollektívákban a régi mesterek átadhatták tudásukat az új nemzedéknek. Napjainkban már mintegy 40 szövetkezet működik az ország különböző vidékein, és termékeik nemcsak itthon, hanem külföldön is igen keresettek.

Az utóbbi időben azonban a fiatal népi iparművészek, főként a kovácsoltvassal foglalkozók körében elégedetlenség tapasztalható. Arról panaszkodnak, hogy jóllehet szövetkezetekbe „irányítják” őket. legtöbbjük magá- rahagyottan alkot. Az egyik nyilatkozó egyetlen közös népművész szövetkezet létrehozását. sőt másik megoldás gyanánt népművészeti stúdió alapítását is felvetette.

Dr. Pillis Pálné, a népi iparművészeti és háziipari szövetkezetek koordináló csúcsszervének, a Népi Ipar- művészeti és Háziipari Szövetség és a Népi Iparművészeti Tanács elnöknője megértéssel beszél a problémáról:

— Igaz, hogy a méltatlankodók száma legfeljebb ezrelékben mérhető, de hát ez nem vigasz az érintettek számára. Növeli a nehézséget a kovácsoltvas tárgyak iránti csekély kereslet is, ámbár lehet, hogy az ezzel kapcsolatos piackutatás sem teljesen kielégítő.

— A kifogások tehát, ha szűk körben is, nem alaptalanok?

— Kétségtelen; de az érem másik oldala legalább ekkora figyelmet érdemel. Itt ugyanis összefonódva jelentkezik bizonyos generációs türelmetlenség a népi iparművészeti „konjuktúra” némely tisztátlan kísérőjelenségével. Egyes fiatalok túlzott igényeket támasztanak, olykor feszült helyzetet idéztek elő egy-egy szövetkezetben. Idősebb mestereink kiérlelt művészetének tanulmányozása helyett szeretnének elkülönülni, s ha a zsűri egy-egy alkotásukat nem fogadja el, megsértődnek.

— Hogyan kapcsolódik ez a „konjukturális” helyzethez?

— Manapság több tízezer dolgozó űzi tartalmas időtöltésként — szakkörökben vagy egyénileg — az amatőr népi iparművészkedést. A helyzet azonban ellentmondásos. Ezt bizonyítja az a töméntelen, illegális és mindig ellenőrizhetetlen csatornákon forgalomba kerülő háziipari giccs is, melynek áradatával szemben — noha jogszabály is van rá! — meddő harcot folytatunk. Mi támogatunk minden tehetségest, de senkiben se kelthetünk alaptalanul olyan illúziót, hogy ebből a tevékenységből meg is él.

— S az egyetlen közös szövetkezet, illetve a stúdió tér- ve?

— Szövetkezeteink a helyi

«viiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiuiiiniüiniin'.iiiiiiniiiiilüliu i III i i .:i,;i iiii iiitiiiiniiiiniiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiliitmiilniniiHHiiiiiiiiilüiiiinniiiiiiliiiiiiniiiltmmiiuiiittutnitliitiilinwliltiiiniiniHfc

mm a mmm

Bottfeiről évek óta tudjuk, hogy igen színvonalas hobbynak hódol, s ez minden szabad idejét betölti. Bottfeit már nem is próbáljuk elcsalni egy-két korsó sörre munka után, mert csak szelíden ránk mosolyog:

— Tudjátok, hogy úgysem megyek. Három korsó árából már egy új csatlakozó zsinórt tudok vásárolni.

Horgászni sem hívjuk Bottfeit, futballmeccsre sem, mert tudjuk, hogy egyenesen rohan haza. s ki sem mozdul a készülékei mellől. Egy kicsit talán irigyeljük is Bottfeit, hogy neki nemesebb szenvedélye van, mint nekünk. Ö megtalálta a maga szórakozását, a maga kulturális kielégülését a rádióban, a magnóban, a lemezjátszóban Öt minden este otthon találni a zene világában.

Olykor, ha örömet akarunk szerezni Bottfeinek, megkérdezzük tőle, mivel ütötte agyon az elmúlt estét. Bottfei akkor hunyorogva ránk néz és azt

mondja:

— Tudjátok, van egy

vekkerórám. Csak egy kicsit különlegesebb vekkeróra a többinél. Ez ugyanis nem engem ébreszt, hanem a rádiót. Felhúzom, mondjuk délelőtt tizenegy órára, mikor én még nem vagyok otthon, de a rádióm otthon van és én a rádióújságból kiolvasom, hogy tizenegy órakor jó műsor lesz. Na- mármost, a vekkerem bekapcsolja a rádiót és egyúttal a magnetofont is. A rádió szól, a magnetofon felveszi, harminc perc múlva pedig, amikor a műsornak vége van, a magnetofon leáll, a rádió kikapcsol. Mert az én vekkerem ezt is tudja, nemcsak ébreszt, de altat is. vagyis be is kapcsol, ki is kapcsol. Okos

óra. Hollandiából való, egy egész kis vagyonba került, legalább ötszáz korsó sörbe — jegyzi meg sandán Bottfei.

— Amikor hazamegyek — mondja tovább, — kiválasztom az én felvett nótámat a szalagról, azt átjátszom egy kis kazettás magnóra, amire csak a kedvenc számaim kerülnek.

— Tegnap például mit

vettél fel1 — kérdezzük

Bottfeit.

— Tegnap véletlenül a mikrofonnal dolgoztam — mondja titokzatos mosoly- lyal Bottfei, — tegnap élő műsort vettem fel.

— Egyszer meghallgatom a felvételeidet — mondom neki és tréfásan megfenyegetem:

— Legyen szerencsém — mond ja Bottfei.

Ennek a beszélgetésnek másfél hónapja. Tegnap este aztán a huszadik kerületben jártam, s látom.

egy kis keresztutca utca-1 tábláján, hogy .,Sövétnzk f utca”. Nahát, itt lakik Bott- f fei, most beugróm hozzá. |

A harmadik házból rét- s tenetes hang kornyikál: =

„Édesanyám, borulj a | síromra!...” =j

Földbe gyökerezett lábbal § állok a kerítés előtt. A s ház udvarán, ahonnan az | észbontó hang árad. ott ás § Bottfei. Meglát és széles Jj mosollyal jön felém. §

— Mi ez a ricsaj? — | kérdem aggodalmasan. |

— A sógorom hangja — 5

mondja Bottfei és beljebb g tessékel. f

— Tegnap vettem fel, | óriási hangja van, ml? Vtá- ~ na meghallhatod l/ujzát, a ü kislányát.

— Az egész családról arc-1 hívumod van? — kérdem. |

— A szomszédokról is — |

feleli Bottfei. =

— Szervusz — mondom | neki. — Neked Japánból g utazik ide egy magnó és | Angliából egy hangfal, hogy | a sógorod szájon belőlük? §

Szervusz! |

Somogyi Pál |

l,»i!iiii;;iiuiiuii:ii::isiii!tuiiii!!ii!iiiiu«n»iii!iii!li!i::i » « < i iiuiin i i • i i i.i' i ■ i,« ni i.i i m iu.i i i.:i.i i i ii i

45» l!:l I I f ii: I Ifl ' 1» H ITI I I » » * * *

és tájegységi stílusok alapján szerveződtek; Ha „közös zsákba” öntenénk őket, zavar. összevisszaság támadna mind területi, mind szakmai tagolódásukban.

— Kielégítő tehát a jelenlegi szervezeti felépítés?

— A szövetkezeti hálózat és a Tanács — két alappillére a hazai népi iparművészetnek. A Tanács — a Népi Iparművészeti Alap fel- használásával — csak az elmúlt három évben 450 népművészt jutalmazott külön alkotói díjjal, ösztöndíjat nyújt az arra érdemeseknek, nem is szólva a pályázatok, tanulmányutak, kiállítások anyagi konzekvenciáiról. Tavaly mintegy 20 tárlatra került sor. és 1970 óta — a KISZ KB-val közösen — külön is megrendezzük az ifjú népi iparművészek kiállítását. Épp nemrég — augusztus I8-án — tüntettünk ki 12 fiatalt, „A népművészet ifjú mestere” címmel. A főfeladat persze a szellemi irányítás, s ez korántsem merül ki az elbíráló, minősítő tevékenységben. Elhalt vagy sorvadó ágazatok felújítása, a káderutánpótlás biztosítása, tájházak, mintatermék “ létrehozása, kiadványok megjelentetése, más intézményekkel való együttműködés összehangolása, stb.

— Mégis: milyen biztosítékokkal s igényszinten dolgozik a Tanács által megbízott zsűri? S kikből áll maga a Tanács?

— A bírálóbizottság valamennyi döntéséről jegyző- könyvi és fotódokumentáció készül; ami pedig az igényességet illeti: tavaly 4038 népi iparművészeti tárgy került elbírálásra, ebből 2818-at fogadott el a zsűri, 1220-at elutasított. — Maga a Népi Iparművészeti Tanács egyébként 14 főből áll, köztük rangos népművész, történet- és néprajztudós, művészettörténész. muzeológus, közgazdász és jogi szakértő. Működésének előnyeit a szövetkezeteken kívül álló népművészek is élvezik.

— Ezek szerint tehát „maszekok” is vannak köztük?

— Ez a szövetkezeti forma önkéntességből fakad, de érthető a szövetkezeti tagság jogos önvédelme a felhígulással szemben. Ezzel korántsem kívánom kétségbe vonni valamennyi szervezeten kívüli — köztük néhány, egyéni iparengedéllyel is rendelkező — alkotó elhivatottságát; sőt kifejezetten „erős egyéniségek” is vannak köztük, vagy éppenséggel az ipar-, illetve képzőművészet szférájába átnyúló, tehát illetékességük körén kívül álló esetek.

— Talán, épp ezek az „erős egyéniségek” képviselik az ön által emltlett „túlzott igényeket?’?

— Előfordul. Csakhogy a hazai népi iparművészet — kollektív tevékenység. Szövetkezeteink főprofilja a kis- sorozat-alkotás; az ebből e;a- dő nyereség fedezi az egyéni kísérletek költségeit.

Kerekes Gábor *