Szolnok Megyei Néplap, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-03 / 260. szám

I 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. november 3. 60 éve történt Jászkunsagi dolgozók a háborús veszély ellen Hat évtizeddel ezelőtt, 1912. novemberében világhá­ború kitörésének réme fenye­getett. Az akkoriban a Bal­kánon zajló ellenségeskedé­sek felidézték egy világmé­retű konfliktus veszélyét. Hazánk népe háborúellenes mozgalmat kezdett 1912. őszén. Ez a munkásosztály kezdeményezésére jött létre, és csatlakoztak hozzá más demokratikus erők is; a bé­kemozgalom 1912. novembe­rében érte el tetőpontját. Az ekkori Jász-Nagykun- Szolnok megye dolgozó népe is tiltakozott a háborús ve­szély ellen Ezt fejezte ki az itteni baloldali sajtó is. „Nem országoknak, népeknek van haszna a háborúból, hanem azoknak a jószívű uraknak, akik szívességből jó pénzért szállítanak a hadsereg szá­mára’’ — irta a JÁSZBE­RÉNY hetilap november 10- én. Nem sokkal később pe­dig megjegyezte; „Álmodo­zásunkból ágyúk dörgése ri­aszt fel. szunnyadó lelkün­ket a háború rémei tépik, cibálják ébredésre”. November 5-én Szolnok munkássága gyűlést rende­zett. Sokszáz proletár volt jelen. A megmozdulásra a Lapocsi-féle vendéglőben ke­rült sor. Ehrenfeld elvtárs, a pártközpont kiküldötte volt az előadó. Elitélte az oszt­rák—magyar vezető köröket, amiért a balkáni népek meg­támadására készülnek. A je­lenlévők a beszéd folyamán többször kiáltottak közbe „Le a háborúval!” és „Éljen a köztársaság!”; jelszavak töltötték be a vendéglő nagy­termét. Csapó Gyula elnök javaslatára a gyűlés határo­zatot hozott, amelyben éle­sen tiltakoztak a háborús készülődések ellen. November 17-én Európa szocialistái „Nemzetközi Bé­kenapot” rendeztek. Ebből hazánk dolgozó népe ki­emelkedően vette ki részét. A Jászkunságban is nagy előkészületek történtek ' a nagy megmozdulás érdeké­ben. November 17. előtt né­hány nappal a szolnoki párt- szervezet megindította a nagyarányú szervező munkát. Jászberényben november 17-én rossz idő volt. Ennek ellenére zsúfolásig megtelt a Lehel-szálló udvara. Dr. Hajdú Árpád lapszerkesztő lett a gyűlés elnöke. Beveze­tőjében felhívta a jelenlé­vők figyelmét a háború ir­tózatos következményeire. Haáz Kálmán volt a gyűlés előadója. Vázolta egy eset­leges háború vér- és anya­gi áldozatait. Elítélte a Mo­narchia külpolitikáját, mely Szerbiát gyarmati sorba akarta süllyeszteni. November második felé­ben a kormányzat elnyomó intézkedéseket hozott a béke­mozgalom ellen. A hatósá­gok a Jászkunságban is be­tiltottak mindenfajta háború­ellenes rendezvényt. Az itte- ; ni szocialisták és más r'f'- í mokratikus erők azonban nem adták fel a harcot. A helyi baloldali sajtóban to­vább folytatódott a háború­ellenes agitáció. A JÁSZBE­RÉNY november 24-én arról írt, hogy a népnek meg kell mutatnia erejét a hatalma­sok felé, „hogy a háborúiii- ditás népölő merényletétől elrettentse őket”. December elején kedvezd fordulat következett be a nemzetközi politikában. A Balkonon fegyverszünet jött létre. A háborús veszély pil­lanatnyilag megszűnt. 1912. őszén volt az első békemozgalom hazánkban. Ebből a Jászkunság népe is kivette részét. Szép haladó hagyománya ez ennek a vi­déknek. Az 1912. novembe­ri háborúellenes megmozdu­lásokra Szolnok megye né­pe büszkén gondolhat visz- sza most, hat évtizeddel a történtek után. Or. Merényi László i történettudományok kandidátusa 4 PAMÍRTÓL NYUGATRA ...4ki elrabolta a telkemet Az Aratió,* SíkT“ ja és Amu-Darja, valamint a Pamir előnyúlványai ál­tal határolt hatalmas, majd fél millió négyzetkilométer­nyi területen jobbra a siva­tag az úr. Legalábbis volt az úr. A Kizil-Kum és a Kara-Kum- sivó földjei, a kar- si sztyeppe, vagy ahogyan másként is találóan nevezik az Éhség sztyeppe négy ma- gyarországnyi területén né­hány kút, még kevesebb ki­száradt vízmosás és a kutak között kanyargó ősi karaván utakon csendben és némán poroszkáló öszvér karavánok. Felettük, a magasban kese­lyűk keringenek gazdag ta­pasztalataikra épített mély­séges optimizmussal. Az égen sehol felhő és körül sehol a horizont. A sárgásszürkés tájék észrevét­lenül olvad bele a sárga pá- rafátylú messzeségbe. Tegnap sem volt eső, és tegnap előtt sem, s nem lesz itt eső ta­lán még évtizedekig, tovább­ra sem... Ott, valahol a pá­rafátylon, a vibráló hősé­gen túl, ahol a Pamir is kap­kodja lábait a felforrósodott homoktól, igen ott szokott lenni 300 milliméter eső is egy esztendőben. Másutt se­hol és semmi. A két hatal­mas folyó között, elhagyva a hegyvidék alján még ide­gesen ide-oda rohangáló né­hány folyócskát mindenütt a pusztaság az úr. És a pusz­tulás. Ez Üzbegisztán! A Pamír- tól nyugatra! Dehogyis ez! Ez lenne, ha nem lenne ember, az ember. Mert le­het, hogy Allah nagy és ha­talmas, de Allah hiába akar­ta Volna, ha az ember nem tette volna meg a maga dol­gát, — soha nem lett volna itt kultúra, civilizáció. Márpedig volt és micsoda magas színvonalú! Márpedig van és micsoda megkapó! gészeti csemege, Buhara, az ősi Bochara, egyetemével csak a talán még híresebb szamarkandi vetekedhetett, Ulugbek a 15. század vé­gén talán csak két tucattal kevesebb látható csillagot jelölt meg a maga építtette csillagdájában a maga ké­szítette térképen, mint a ma tudósai. Pedig valami ezer­nél is több látható csillagról van ám szó. S e földön élt, indult a keleti reneszánsz tudósának, Ulugbeknek nagy­apja, ama nevezetes Timur- lenk India meghódítására és hadat üzenvén minden­kinek e földön, mondván.: .......a világ hatalmas u gyan, de nem elég nagy ah­hoz, hogy két hatalmas ural­kodó bírja. Az egy pedig csak én vagyok.. Jártak a földön perzsák c és arabok és tatárok és természetesen jár­tak itt magyarok, és termé­szetesen az egyik Körösi Csorna Sándor volt, és újság­író is járt erre, aki nem is lehetett más, mint a száguldó riporter, Egon Ervin Kisch... Ezzel az utóbbival én büsz­kélkedtem a mindenttudó, e föld ősi gazdagságát bemuta­tó és elmondó Madrahinova Dilbamak, a megkapó szép­ségű, keleti porcelán finom­ságú, törékeny muzeológus­nőnek Taskentben... „... Aki elrabolta a lel­kem...”: ezt jelenti a neve. Hm: van benne valami, aho­gyan a keleti táncosnők szinte kígyózó mozdulataival lépked előttünk teremről te­remre és remekmívű kezé­vel cirógatóan mutatja be a kőkorszak -embereinek dur­ván megmunkált szakócáit, miközben, mélytüzű szemei­vel arcunkon kutatja, értjük e szavai értelmét, hát szíve­sen szabadulnék a lelkem- től... Had’ vigye csak! E< a vidék tudóst, orvost és művészt Avicennát és a mézes szá­jú- költőt Omar Khajjamot. Itt, ezen a tájon haladt a hí­res Selyem út, a későbbi Marco Polo útja Kínából Itália földjére, Velencébe, aztán fel északra Flandriába és a britek földjére. Itt a kőkorszakfcian olyan nyüzsgő volt az élet a mind újabb és újabb ásatások szerint, hogy a taskenti múzeum — nemcsak a régi, az épülő új is — egész magamagát ad­hatná csak e vidék népei, kőkorszaki „történelmének”. Itt volt a híres Kusani állam, Chorezm híres múltja is ré­Ha jól tudom, még a hú­szas években, amikor a szov­jet hatalom már hatalom volt, de még nem minden­hová eljutó anyagi és szel­lemi erő, nos szóval, hogy még a most élők életében halomra gyilkoltak e tája­kon nőket, mert le merték venni kendőjüket, és meg merték mutatni arcukat a vi­lágnak. S ez a szépségénél csak tudásában lenyűgözőbb üzbég nő és a másik, a „Sze­relmi amulett” című üzbég népi balett rendezőnője és primabalerinája, Galia Iz­mailova, a tudomány és mü­A második világháborúban elpusztított drávaszabolcsi hi­dat magyar-—jugoszláv kooperációval építik fel, A 315 méter bosszú bid alépitményét a Hídépítő Vállalat, a vasszerkezetet pedig jugoszláv vállalat készíti. vészetek ormain járva ön­maguk sorsán is példázzák, mi minden történt itt, ezen a földön. Kétezerötszáz év alatt is és ötven alatt is! A múzeumtól sze van a Taskent Szálló, közvetlenül a csipkeszépsé­gű, hipermodern Lenin Mú­zeum mellett. A szálló hall­ja, lépcsői, a hatalmas tér, közepén az Ezeregyéjszaka meséiből ittmaradt szökőkút- tal kiváló alkalom és lehe­tőség, hogy a mintegy ötven, országból itt tartózkodó több száz tudós kötetlen és fesz­telen formában cseréljen vé­leményt, mennyiben segít éppen Üzbegisztán példája a volt gyarmati országok fel- emelkedéséhez. Indiából és Ghánából, Ceylonból és Bur­mából, Egyiptomból, Tanzá­niából, és Latin-Amerikából, szó szerint a világ minden tájáról érkeztek ide küldöt­tek, akik egyébként alig keltenek különösebb feltűnést itt az üzbég fővárosban. Né­hány héttel ezelőtt a filme­sek nemzetközi Vietnam- értekezlete zajlott le a vá­ros falai között, azt megelő­zően gyapottermesztési szim­pózium volt, s ezután is jön egy újabb nemzetközi kon­ferencia ... Hogy azt majd egy még újabb kövesse! Ülök a szálló éttermében, barátkozni próbálok a ma­zsolás piláffal, s e sajátos, de számomra korántsem va- rázsos ízen, kívül itt és most semmi sem tanúskodik, hogy a világnak ha nem is a vé­gén, de legalábbis a széléhez lennék közel. Pedig, ha szé­le nem is, de a „teteje” kö­zel van. A Pamir hósipkás csúcsai a tiszta levegőben messziről is idefehérlenek. A világ teteje, a vizek aty­ja, — vagy anyja? — lénye­gében az Üzbég-síkság hatá­rát is jelenti, de nem a kul­túra, a civilizáció határát. Pendzsikendben, harminc ki­lométerre az üzbég határ­tól, már Tádzsikisztánban, a jó fül, vagy a nyelvésztu­dós képes különbséget tenni a két nép között: csak a nyelv más. Körös a történel­mi múlt és különösen közös a jövő. Igaz, hogy Taskent­ben gyűltek ossz® félszáz or­szág tudós társadalmának képviselői, de az egész szov­jet Közép-Keletet tanulmá­nyozhatják. Innen ugyanis igen messzire látni, s ezt nemcsak a felhőtlen kék ég, a tiszta levegő teszi lehető­vé! — Szeleukidák — mondom bennfentesen, hogy közel fér­kőzzek Dilbar leikéhez.., Szamanidákal au^ mondani a kedves vendég? — figyelmeztet nagy tapin­tattal fontoskodó tudatlan­ságomra és a történelmi di­nasztia helyes nevére az üz­bég muzeológusnő az udvari­asság, és a tudás fegyelme­zett magabiztosságával El­hiszem, neki elhiszem, hogy Szamanidák és nem Szeleu­kidák, s azt is, hogy Tas­kent a tudósok városa... És úgy lépek ki a múzeum fél­homályos csendjéből a szik­rázó fényű, lüktető eleven- ségű város utcájára, hogy egy pillanatra tanácstalan vagyok. Eltévedtem! Hol van, merre kerekem a karaván- utak tikkadt országát? Merre? Gyurkő Géza (Következik: Szu — a va­rázserejű hó) „Televíziós or“ az erdő feleit Lengyelországban, a Szczecin város közelében levő erdőkben egy 40 mé­ter magas geodéziai torony­ban különleges televíziós kamerát állítottak fel, amely az erdőtüzek kelet­kezéséről ad hírt. A kame­ra hatósugara 20 kilométer. Jövőre az ország más vidé­kein is hasonló „televíziós őröket” állítanak fel. ! tMMMMMMMM MM M MM, ■ Az ausztráliai Victoria állam lakóinak ezentúl meglehetős nehézséget je­lent majd kedvenc ételük, a cápahús beszerzése. Ez ideig évente 12 millió kilót fogyasztottak belőle. A kormányzat azonban meg­tiltotta a 60 centiméternél hosszabb cápák halászatát és eladását, mert a nagyobb méretű halak húsában a megengedettnél jóval több higany található. Minthogy a cápák hosszú ’mmmm mm MMwmmmmm életűek, szervezetükben a higany életkorukkal és mé­retükkel arányosan növek­szik. Ha ez a százalékarány túllépi a tűrési határt, ak­kor — ahogy Japánban tör­tént — súlyos máj- és agy­sérüléseket okozhat, továb­bá veszélyeztetheti a szüle­tendő gyermekek egészsé­gét. A halászok tiltakoznak az ausztráliai kormány határo­zata ellen. Csapás a hagyományokra Nagy-Britannia ismét sze­gényebb lett egy hagyo­mánnyal. A nők ezentúl tel­jes jogú tagjai lehetnek a londoni értéktőzsdének és ügynökként dolgozhatnak annak szentélyében, a nagy­teremben, ahol a részvények adásvétele folyik. Eddig a City tőzsdéje teljes egé­szeben a férfiak birodalma volt. Az első kísérletet „a nők egyenjogúsítására” a tőzsde • tanácsa még 1967-ben tette, a szavazásnál azonban tag­jainak többsége elutasítot­ta az „eretnek gondolatot”- Hasonló sorsra jutott a két rákövetkező próbálkozás is. A mostanj újítás sem a lon­doni tőzsdetagok önkéntes beleegyezésének eredménye, hanem a „kiskaput” bizto­sító reformnak köszönhető; a szabályok értelmében ugyanis ebben a kérdésben a tanács jogot kapott arra, hogy közvetlen szavazás nélkül döntsön. Az állatok iránti szeretet hónapja Szeressük az állatokat! •— olyan erkölcsi parancs ez, amelyről senkinek sem sza­állatok iránti szeretet hó­napjának” nyilvánítja az októbert. Így volt ez ebben bad megfeledkeznie. A va­lóságban azonban sajnos, nincsen mindig így, s ezért a Lengyel Állatbarátok Szövetsége már évek óta „az az évben is. Az Állatbarátok Társasá­ga egész Lengyelországban menedékházakat tart fenn elhagyott kutyák, macskák és más állatok számára. Eredeti megoldás Giacchino Rossininél egy alkalommal megjelent a pá­rizsi Városi Tanács küldött­sége és közölte a zeneszer­zővel, hogy a francia fővá­rosban szobrot akarnak emelni neki. Rossini, aki hosszú évek óta élt Párizs közelében, lelkesen fogadta a hírt — Nagyszerű, de vajon mennyibe kerül a szobor? — Körülbelül 10 ezer frankra becsüljük a költsé­geket — válaszolt a kül­döttség szóvivője —■, mert először is a legjobb már­ványból kívánjuk elkészít­tetni, másodszor pedig ne­ves szobrászművészt aka­runk megbízni a munkával. — Tízezer frank? —- visszhangozta Rossini za­vartan. — Adják nekem ezt a tengersok pénzt, és ami­kor csak szükségük van rám, szóljanak, én azon nyomban felülök a szobor­talapzatra. Így önöké lesz az eredeti alak, enyém a tízezer frank. Manapság, ha az ember fekete vagy kékkörmű nőt lat az utcán, nem birtos, hogy az illető ügyetlenül a kezére csapta aZ ajtót- Fel­tehetően csak a legújabb divathóbortnak hódol. A kozmetikai cikkek piacán ugyanis megjelent a feke­te, kék. zöld és s- körömlakk. A leges-legna­gyobb divatújdonság mégis csak a Matisse zöld lakk. amelyet legelőször a Caba­ret című zenes játékban nagy sikert aratott Láza Minnelli kezén csodálhat­tak meg a nők. Azóta a 30 éven aluli nők feltétlenül kipróbálják a hódításnak ezt az újabb eszközét. Dohányzás és barátság A nagy-britanniai Ash- csoport (a dohányzás ártal­mait, egészségügyi problé­máit ezúttal figyelmen kí­vül hagyva) felmérést vég­zett. amelynek során össze­hasonlította a dohányosok és a nem dohányzók szoká­sait. Az összehasonlítás eredményeképpen kitűnt, hogy a dohányosok az em­ber) kaocsolatok teremté­sében sokkal mozgékonyab­bak. ügyesebbek, mint a nem dohányzók. Kiderült az is, hogy a dohánvosok többsége álta­lában dohánvos barátot vá­laszt magának. A világ legkisebb lova A Rhoderfieldben élő S. McCoy neveli a világon a I legkisebb termetű lófajtát. Kilencven centiméter ma­gas állatkája nem törpe, hanem igazi ló, „nunrväl“ íuzatban”. Hiánycikk a cápahús Kékkörmű nők

Next

/
Thumbnails
Contents