Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

1972. október 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 JUBILEUM KARCAGON HUSZONÖTÉVES a Talajművelési Kutató Intézet ÉVEK ÉS EREDMÉÍS YEK Józsa Lászlóné a fehérjevizsgálat eredményét méri a la boratóriumban A szakemberek által ha­zánkban jól ismert öt fő talajtípuson 123 szántóföldi kísérlete van az intézetnek, s a munkában 12 hazai és öt külföldi kutatóhely vesz részt. Szolnok megye ma még egyetlen tudományos kutató intézetének rangja van az országban, sőt a kon­tinens agrártudománya is is­meri nevét. Az indulástól ez idáig 25 év kellett ahhoz, hogy ilyen nagyon felelős­ségteljes megbízatást kapjon az intézet. mezőségi, szikes és ré­ti talajok agrotechnikai, — mindenekelőtt a talajműve­lési kutatások. Az első idő­szakban e kutatások fő cél­ja az alapvető talajművelési eljárások, módszerek tisztá­zása volt. A kutatások so­rán kidolgoztuk a mező­ségi, szikes és réti talajok Még csak 1971-ben alakult meg Karcagon a Talaj mű­velési Kutató Intézet, de tu­lajdonképpen 1947 óta van a városban mezőgazdasági kutatás. Sőt, majd csak ilyen múltra tekint vissza a ta­lajművelési program is. Mig korábban ez, és az intézet többi tevékenysége is táj­jellegű volt, addig ma a ta­lajművelési és talajjavítási kutatásoknak az egész or­szágban egyedüli gazdája, felelőse a karcagi intézet. Karcagon már a felszaba­dulás előtt is említésre mél­tó kutatások voltak. Szent- annay Sámuel szikjavítása és sziki gazdálkodása or­szágszerte ismert még ma is. Az intézet gyökerei még­sem ebből táplálkoznak. A bödönháti uradalmi növény- termesztési és kísérleti üzem anyagát hozta magával Ve- zekényi Ernő a Karcagi Ál­lami Növénynemesítő Telep­re. Részint ebből az anyag­ból. részint pedig új neme- sítési alapanyagból kezdte meg munkáját az intézet. Történetében, 1947-től 1955- ig, a munka gerincét a ne­mesítés képezte; ekkor szü­lettek meg itt az új fűfé­lék, a karcagi búzák és a karcagi szegletes lednek. A »Karcagi 21”-es, illetve a „Karcagi 522”-es őszi búza­fajta a maga korában ered­ményesen váltotta fel a Fleischmann 481-es fajtát. A táj mezőgazdasági ter­melése a nemesítésen túl sok olyan új igénnyel lépett fel, aminek megoldására már a korábbi szervezet nem volt alkalmas, ezért a nemesítő telepből a mező- gazdaság szocialista átszer­vezése követelményeinek megfelelően táj intézetet ala­kítottak ki: a Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti In­tézetet. Ettől kezdve meg­nőttek a feladatok. Innen számítják az intézet törté­netének második szakaszát, (1955—1970). Ebben az idő­szakban elsősorban agrotech­nikai, öntözéses növényter­mesztési, legelőgazdálkodási és takarmány gazdálkodási kutatásokkal foglalkoztunk, tevékenyen résztvéve a ter­melőszövetkezetek szervezé­sében. Tájkutatással segítet­te az intézet az üzemek ter­melésszerkezetének kialakí­tását. Itt kezdődtek el hazánk­ban legelőször és folytatód­lak a legintenzívebben a * művelésének optimális és gazdaságos mélységét, a mé­lyítés legmegfelelőbb mód­szereit. Első hallásra ezek az olvasóból nem váltanak ki különösebb érdeklődést, hiszen a világ sokkal lát­ványosabb dolgokkal lepi meg az embereket. Ám ha arra gondolunk, hogy min­dennapi kenyerünk előállítá­sának költsége elsősorban a gazdaságos agrotechnikától függ, akkor mindjárt megnő jelentőségük a laikusok sze­mében is-. A hazai intézetek között a karcagi nagyon fiatalnak számít. Noha 25 éves múlt­ja mellé még további ne­gyedszázadot tehetünk, hi­szen a kisújszállási telepen 1927-ben indultak a kuta­tások. A Kisújszállási Ön­tözéses Kísérleti Telepnek fontos szerepe van a ma­gyarországi öntözéses nö­vénytermesztési kutatások­ban, 1938-ban kezdődött itt az ilyen jellegű munka. Itt tisztázták a kukorica, a nap­raforgó. a burgonya, a cu­korrépa, s nem kevésbé a búza öntözésének legfonto­sabb elveit. Nyilván az itte­ni kutatási eredmények is magukon hordozták a táj jellegét; ezért felhasználási területük elsősorban a Kö- zép-Tiszavidék. „KIVÁLÓ 1 MÉZEI” A takarmánygazdálkodás­ról is sok olyan újszerű fel­fogás vált bizonyítottá Kar­cagon, ami ma már általá­nos gyakorlat. Az öntözéses legelőgazdálkodásban a kar­cagi rendszer hazánkban az egyik leghaladóbb forma, amelyben több új technikai eszköz, találmány is szere­pet játszik. Ilyen például a Karcagon született Csontos­féle gördülőkocsis villany­pásztor, amiből ma már mintegy másfél ezret alkal­maznak hazánk mezőgazda­ságában. A párt Központi Bizottsá­gának tudománypolitikai irányelvei alapján, 1971-től koncentrálni lehetett az erő­ket az eddig is már legna­gyobb munkát képező talaj- művelési és talajjavítási ku­tatásokra. A Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet kutatóintézet rangjára emelkedett, 1972-ben pedig „Kiváló Intézet” címmel tüntették ki. A kutatás sikereit az ál­lam már többször elismerte, 1967-ben például az orszá­gos mezőgazdasági kiállítá­son négy elismerő oklevelet kapott az intézet. 1970-ben ugyancsak az országos mező- gazdasági kiállításon „A növények pórustérfogat igé. nve és a műtrágya érvénye­sülés” című kutatása arany­érmet. a tőzeges savgvantá- val kapcsolatos kutatás bronzérmet kapott. A Talaiművelési Kutató Intézet 25 éve összeforrt Szolnok megve mezőgazda­ságával is. Ez a kapcsolat változatlanul tartós, hiszen az országos főfeladaton kí­vül a tájkutatásban is te­vékenyen részt veszünk. Az intézet fennállásának 25. év­fordulóját 1972. október 11- én és 12-én ünnepli tudo­mányos ülésszakkal. Ezt Váncsa Jenő, mezőgazdasá­gi- és élelmezésügyi minisz­terhelyettes nyitja meg. Dr. Borsos János tudományos osztályvezető A kunszentmártoni ÁFÉSZ épülő iparcikk áruháza ma­dártávlatból. A 2500 négyzetméter alapterületű kétszintes áruház emeletén ruházati és vegyesiparcikk szaküzlet, a földszinten pedig élelmiszer önkiszolgáló ABC kap majd helyet. A 13 millió forintos beruházással épülő áruházat még aa idén átadják Fotói Temesköz Szövetségi politika és eszmei harc É letünk szebbé, jobbá tétele, az or­szág gyorsabb fejlődése általános közérdek. E munka csak milliók összehangolt tevékenysége révén vezethet eredményre. A X. kongresszus határozata ezért — többek között — ezeket mondja: „Folytatni kell pártunk eddigi szövetségi politikáját, mely nemzeti egységbe tömö­ríti társadalmunk minden dolgozó osztá­lyát és rétegét; a munkásságot, a szövet­kezeti parasztságot, az értelmiséget, a kis­ipari szövetkezetek dolgozóit, az egyéni termelőket." Azaz: a kommunista pórt vezette összes haladó erőt. Ez a szövetségi politika történelmi szükségszerűség, mind a szövetkező osztályok és rétegek érdekei, mind az épülő szocializmus szempontjából. Szükségszerű és lehetséges is a szövetség, noha jól tudjuk, hogy az egyes osztályok­nak és rétegeknek sajátosak az érdekeik, ami sok esetben álláspontjukat, nézeteiket is befolyásolja. Mégis van közös nevező, s ez a dolgozó osztályok közös osztályállás­pont j.a: a szocialista Magyarország, a szo­cializmus megteremtése. Csakis ezen a ta­lajon valósulhatnak meg a munkás-, a szövetkezeti paraszti célok, sőt még az egyéni termelők érdekei is. Mégis feltehető a kérdés: vannak-e ná­lunk a párt politikájával ellentétes, vagy ezzel nem teljesen egyező nézetek? Van­nak! S ezen nem kell csodálkozni, hanem természetes jelenségként felfogni. Nyilvá­nosságot kaphatnak-e ezek az ellentétes nézetek? A szóbeszéd során feltétlenül, s ezen nem kell csodálkoznunk. Csak arra gondoljunk, hogy ha nem lennének ilyen jelenségek, ha már társadalmunk minden vonatkozásban, gondolkodásban, nézetek­ben. tehát ideológiában is teljesen homo­gén lenne, akkor már nem lenne szükség sem propagandára, sem agitációra. De hát a társadalom még nem ilyen. Miután fel­tettük a szónoki kérdést, hadd folytassuk: lehetséges-e a társadalom egységes a leg­fontosabb célok érdekében, gondolkodhat-e a társadalom az alapvető sorskérdésekről egyazon módon? S erre is csak igennel lehet válaszolni. T ehát, amikor elismerjük a társadalmi valóságot, hogy a ma még meglevő, de nem kibékíthetetlen osztálykü­lönbségekből, az egyes embereknek a tár­sadalom szervezetében elfoglalt különböző helyéből, valamint a még ható polgári, kispolgári ideológiából eredően nem telje­sen homogén társadalmunk eszmei-politi­kai arculata, ez nem jelenti egyúttal azt, hogy a reális politikai szemlélet belenyug­vást is jelent. Ellenkezőleg! A forradalmi erőknek az a feladatuk, hogy elsősorban saját soraikban eszmei-politikai egységet teremtsenek minden újonnan felvetődő kérdéssel kapcsolatban, valamint eszmei vitában másokat is meggyőzzenek, meg­nyerjenek annak a forradalmi eszmének és politikának számára, amit a párt kép­visel. Hogy minél többen felismerjék ob­jektív érdekeiket. Ily módon erősödhet a politikai szövetség eszmeileg is! így erő­södik a párt és a tömegek kapcsolata. A szocialista építés soron lévő tenniva­lóit pártunk kongresszusai, határozatai tu­dományos elvszerűséggel és gyakorlatiság- gal megfoglalmazzák. Ez aztán a sajtó, rádió és a pártszervezetek révén közis­mertté válik. A párt határozatait minden esetben a társadalmi valóság alapos elem­zése előzi meg, s tartalmazza a széles dol­gozó rétegek általánosított tapasztalatait. Miután azonban egyes ember nehezen tud­ja áttekinteni az össztársadalmi vonatko­zásokat. hajlamos részjelenségekből ítélni. Ezért nyilvánvaló, hogy még azonos kér­dések megoldási módjában, elérésében, megközelítési módszerében is eltérők le­hetnek a társadalom egyes osztályai, réte­gei, vagy egyedei álláspontjai. Ez termé­szetszerűleg fakad az osztályhelyzet külön­bözőségéből, de más kérdésekből is, pél­dául tájékozatlanságából, a nem lebecsü­lendő külföldi ellenséges agitációból, szo­cialistaellenes és revizionista propagandá­ból, a polgári ideológia és gondolkodás­rendszer hagyatékából, és így tovább. Már­pedig az egységes cselekvéshez minél tel­jesebb egységes és közös eszmei alap szükséges. Ezt a közös eszmei alapot a marxizmus—leninizmus ideológiája, a párt politikája, s ennek határozott és követke­zetes képviselete teremtheti meg. Hiszen minél inkább azonos — nemcsak a főbb alapelvek, hanem minél több részletkér­désben is — az eszmei-elvi egyetértés, an­nál hatékonyabb a körös cselekvés is. E z a közös eszmei alap azon­ban spontán módon nem teremtőd­het meg, csak állandó és folyama­tos eszmei harcban, olyanban, amely nem nélkülözi a tudomá­nyosságot. az elvszerűséget, a harcosságot, de a türelmet sem. Ha valaki helytelen ál­láspontot foglal el, ne gondoljunk mindjárt rossz szándékra, de ne is hallgassunk, ha­nem nyíltan szálljunk vele vitába. Ne saj­náljuk a fáradságot arra, hogy elfogadtas­suk a helyes álláspontot vitapartnerünkkel. Ezt az eszmei harcot eredményesen keve­sek nem vívhatják meg. De a párttagság összessége, valamint a tömegszervezetek­be és mozgalmakba tömörült pártonkí- vüliek sokasága együttes erővel sikerre vi­hetik. Mindebből logikusan következik, hogy a szövetségi politika nem az elvek és eszmék kompromisszumára, ellenkező­leg; a marxista politika es eszme elfogad­tatására épül. Az osztályharc törvénysze­rűségei győztek meg bennünket arról, hogy eszmei-politikai engedékenységgel soha nem szilárdul, ellenkezőleg gyengül a szo­cialista erők szövetsége. A társadalom építése során vannak „ré­gi” eszmei-politikai kérdések, s vetődnek fel újak is. Ez logikusan következik a tár­sadalom dinamikus mozgásából, előrehala­dásából. A régi elképzelések megvalósul­nak, az élet újakat kíván, vagy egyeseket nem igazol az élet, s a változások ezért szükségesek. A fejlődés törvényszerűen el­lentmondásos, a szocializmus sem mentes a konfliktusoktól. Azonban ma már régen elvetettük azt a politikai gyakorlatot, hogy a társadalmi ellentmondásokat csupán agi- tációval kíséreljük megoldani, úgy gon­dolva, ha netán mégsem sikerülne, „rossz volt az agitáció”. A párt politikájának ma sarkalatos elve, hogy az ellentmondásokat tudatos társadalmi tevékenységgel kell megközelíteni, és a társadalom erejével feloldani. E tevékenység magva a realitás. Sohase a vágyakból, elképzelésekből, min­dig a tények és lehetőségek realitásából kell kiindulni, mert így kevesebb a hiba- lehetőség, s a problémák csak így old­hatók meg. Valószínűleg sok kérdésről ki­derül majd, hogy csak hosszabb idő alatt oldható meg, mert megoldásuk realitása ma még nincs meg, de az emberek köny- nyebben elviselik az őszinte, igaz szót, mint ha — napi látszatsiker reményében — felelőtlenül ígérgetnénk. Mi még csupán harmadik évtizede jár­juk az új társadalom építésének útját. Ezek az évtizedek maguk is rendkívüli el­lentmondásosak voltak, mind a politika, mind az építés gyakorlata vonatkozásában. Sőt, jól tudjuk, volt időszak, amikor a társadalmi konfliktus a hibák miatt —az ellenforradalom idején — a legvégsőkig éleződött, ami végül is a szocialista forra­dalmi erők győzelmével oldódott meg. Az új társadalom építésének ez a korszaka ma már a felszabadulás óta eltelt idő ki­sebb szakasza. Az új társadalom helyes építésének nagyobb szakaszát ma járjuk, s a helyes célkitűzések és helyes módsze­rek nyomán sorozatos eredmények szület­nek, de az eredmények mellett átmeneti sikertelenségek is akadnak. N apjaink olyan fontos kulcskérdéseiről, mint a gazdaságirányítás reformjá­nak közgazdasági szabályozói, a be­ruházások koncentrálása, és az ötéves terv­nek megfelelő szabályozása, a szocialista munkafegyelem erősítése, az igazságtala­nul szerzett nagy jövedelmek visszaszorí­tása érdekében hozott intézkedések, a kö­zületi autózás megszigorítása, vagy az életszínvonal helyzetének megítélése, és más kérdések mindennapi beszédtémák. Ezekkel, valamint egész társadalmunk to­vábbfejlődésének kulcskérdéseivel kap­csolatban — a X. pártkongresszus hatá­rozataira alapozva — állami intézkedések születtek. Ezen intézkedésekkel elvben mindenki egyetért, de a maga területén érvényesülő megszorításokkal már kevés­bé. Márpedig a kérdés nem egyszerűen el­vi jellegű, az elv is csak a maga konkrét­ságában válhat valósággá, amikor vállalni kell a nem kellemes következményeket is, ha a fő cél: a népgazdaság tervszerű, ará­nyos fejlődése, az életszínvonal emelkedé­sének politikája így követeli. Vagy, ha már az életszínvonalnál tartunk. A statisz­tika, az elemzés — de a mindennapi ta­pasztalat is — állandó előrehaladást mutat ebben a vonatkozásban. Akadnak vélemé­nyek viszont, amelyek szem elől tévesztik a milliók munkájával létrehozott eredmé­nyeket, s felületesen, egyes jelenségek alapján, elhamarkodottan ítélkeznek, ha­mis véleményt mondanak. zt mondják egyesek, hogy „már sok kérdésről bebizonyosodott, hogy nem volt helyes, de annak idején mégis sokan erre esküdtek, mi a biztosíték, hogy ezután nem így lesz”. A társadalom tuda­tos erői azonban nem fogadhatják el a politikai szkepticizmus, a mindenben való kételkedés álláspontját. Az embernek kell meggyőződésének lenni, hogy amit csinál, feltétlen helyes, hiszen csak ebben az eset­ben tudja szívét-lelkét munkájába bele­adni. Az emberek többsége ilyen is: nem­csak tudja, hanem őszintén hiszi, hogy társadalmunk értelmes irányban fejlődik, az új élet építése megfelel az objektív társadalmi igényeknek és lehetőségeknek, s ennek az együttes tevékenységnek mil­liók, hazánk minden állampolgára hasznát látja. Ez a meggyőződés azonban szintén nem mindenkinél alakul ki csupán a té­nyek hatására. Igenis kell a meggyőző munka is! Mind a párt politikája megis­mertetése, megértetése, elfogadtatása és megvalósítása szempontjából, mind a mar­xista—leninista eszmék befogadásához. Azt mondják, a szocialista építő munkában való aktív részvétel erősíti alapvetően azt az osztályszövetséget, amelyen a szocia­lista társadalom nyugszik. Kétségtelen, hogy az emberek mindennapi tapasztalata alapvető, de nem elegendő. Meg kell is­mertetnünk a jelen és a jövő feladatait, valamint a mai tennivalóknak a jövővel való összefüggéseit. Azaz: formálni kell a szocialista tudatot, a társadalomban tevé­kenykedőket a szocialista társadalom tu­datos építőivé tóaoi, Eáuz Lajoa ,

Next

/
Thumbnails
Contents