Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

1972. október 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kismamák Képesítés nélkül — A gyerekéért mindent megtesz az ember — mondta a húsz asszony egyike. Ott ült a kórházi ágyon, kór­házhoz egyáltalán nem mél­tó környezetben. A falak salétromosak, nem tűrik a vakolatot, de még a meszelést sem. A kicsiny ablakok alatt a falakon eső­nyomok, ha kint zuhog, a víz befolyik a „szobába”. A mennyezeten vastag csövek húzódnak: az épület meleg- viz-szolgáltató hálózatának esőcsatornái az egyik körül­tekerve piszkos ronggyal. A vizes falaktól, a vastag csö­vek ontotta melegtől fülledt, párás, nehéz a levegő. A ,,szobák” négy-hatágyasak. Mindenütt csak egy-egy szekrény. A mennyezetről bura nélküli villanykörték csüngenek. Az egyik 'ágy mögött a falhoz támasztva sodronyok. Iroda lett az egyik szobából és a fölös­legessé vált ágyakat nem tudták másutt elhelyezni. Az ebédlő? Parányi, . zsú­folt helyiség, az asztalokon gyanús kinézetű viaszosvá- szon. „Ebben, a párás meleg­ben, még ez is elrohad.” Az ajtónyíláe melletti előtérben válogatják a kórház szeny- nyeseit. A, fürdőben ütött- kopott zuhanyozó, időtől, víztől bebarnult kád. A mos­dókagylóban vízben úszó zacskós tej. „Nincs hűtő­szekrény, kénytelenek va­gyunk így hűteni, nehogy tönkremenjen. Ennünk kell, ha azt akarjuk, hogy táp­lálni tudjuk kicsinyeinket.” zetünk, mert két gondozó­nő van velünk és egy taka­rító néni, aki szépen rendet tesz — morídta az egyik fiatalasszony. — Az ennivalót az ablak­ban tartjuk, hogy tönkre ne menjen, mert kell a pótlás a kórházi koszthoz. — Nincs rendszeres orva- si ellátásunk, gyógyszert sem kaphatunk a kórháztól, azt mondják, nem jár. Az asszonyok csinos pon­gyolákban, subaszőnyeget ké­szítenek, vagy hímeznek. „Sajnos, van rá időnk”. Furcsa látvány — a sivár környezetben nylon steppelt pongyolák és villany haj­szárítógép. Az egyik kisma­máé, behozta a kórházba, mert szereti, ha rendben van a haja... A kórház pártalapszerveze- ti taggyűlésén is szóvá tet­ték a kommunista orvosok, nővérek, tegyen valamit az intézet vezetősége a kisma­mákért. „Nincs rá lehető­ség” — volt a válasz. Miért? — Már van a szálláson egy 150 literes Lehel hűtő- szekrény. Intézkedett az igazgató arról is, hogy ez­után a gyermekosztály al­orvosa naponta vizitet tart a kismamáknál, ha szüksé­ges éjszaka az osztályügye­letes orvosát hívhatják. Két héten belül az ebédlőben dekorit lemezzel borítják be az asztalokat. Egyelőre csak ennyit tehettünk. — És a későbbiekben? — Ha elkészül a kórház- bővítés második üteme, vagyis felépül a 400 ágyas nőgyógyászati, szülészeti osz­tály, ott kapnak helyet majd a kismamák is. Sajnos, ez nem holnap lesz. Addig mit lehetne tenni? Négy-ót cen­timéter távolságra dekorit le­mezzel kellene beborítani a falakat, a csövek alá lesze­relhető műanyag álmennye­zetet tenni. Ez azonban kö­rülbelül 300 ezer forintba kerül. Egyelőre nincs rá pénzünk. Talán 1973-ban. A végleges megoldás azonban csak az lehet, hogy a Pénz­ügyminisztérium és az Egész­ségügyi Minisztérium lega­lizálja ezeket a fedezet nél­küli kórházi ágyakat, mert nemcsak a kismamaszállásra nem kapunk pénzt. Ugyan­ilyen „feketén” tartjuk fenn a szülészeti osztályon a cse­csemőágyakat is. Az ügyhöz méltóan A felelős egészségügyi ve­zetők nyilatkozatai alapján és a helyzet ismeretében úgy vélem: az érintett két tárcának feltétlenül tisztáz­nia kell a kismamaszállások fenntartásával és fejlesztésé­vel összefüggő problémákat. Semmi sem indokolja ugyan­is, hogy a szocialista egész­ségügy egyik központi fel­adatának, az anya- és Cse­csemővédelemnek e fontos kérdését „feketén”, jogilag illegálisan kezeljék a kór­házak. Még ha a minisztériumok­ban hamarosan döntés is születne, akkor sem remél­hető gyors változás. Pénz és idő kell arra, hogy a kór­házban korszerű, az ügyhöz is méltó kismamaszállásokat és megfelelő ellátást bizto­sítsanak. Ugyanakkor még átmeneti jellegű intézkedésekkel is sokat lehetne javítani a kis­gyermekükkel kórházba kényszerült édesanyák hely­zetén. Reálisan most abban bíz­hatunk, hogy a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága módot talál arra (minthogy a Hetényí kórház a megyei tanács intézménye), hogy a szükséges anyagiak előterem­tésével az eddiginél jobb, az édesanyák társadalmi megbecsüléséhez méltó kö­rülményeket teremtsen. Ma kétnapos honismereti tanácskozás kezdődik Kun- szentmártonban, amelynek keretében számos, a Tisza­zug múltjával és jelenével foglalkozó előadás hangzik majd el. A Tiszazug természeföld- rajzi viszonyainak alakulásá­ról Szlánkó István, a Tisza­zugi Földrajzi Múzeum igaz­gatója, a tájegység társada­lomtörténetéről pedig Botka János középiskolai tanár tart előadást. Jászsági elemek Kunszent- márton kultúrájában címmel dr. Szabó László muzeoló­gus, aspiráns Kenyérsütés és kalácsformák a Jászságban és Kunszentmártonban téma­körben pedig Gulyás Éva muzeológus értekezik. Holnap Kunszentmárton földrajzi névayűjtésének ta­nulságairól Kakuk Mátyás HOGY SZEBB LEGYEN A VÁROS Katonafiatalok segítsége u C Jászberénynek Fiatalok Csongrád, Borsod. Zala vagy Szabolcs-Szatmár megyéből. Fiatalok, akik ta­valy csak térképről ismerték Jászberényt, s az idén mégis több ezer órás társadalmi munkát vállaltak a városért. Jászberényben a KISZ vá­rosi bizottsága által meghir­detett „Fiatalok a városért, város a fiatalokért” akció­hoz szép számmal csatlakoz­tak a város katonafiataljai is. Részt vettek a város szé­pítését szolgáló parkosítási munkában, a Zagyva-parti sétány építésében. Eredmé­nyes munkájukat a Városi Tanács „Társadalmi Munká­ért” emlékplakettel jutal­mazta. Kedvező visszhangra talált a Jászsági Állami Gazdaság­nak, a jászberényi dohány- fermentáló üzemnek és a MÉK kirendeltségének regít- ségkérése. A katonák 13 ezer forint értékű munkával segí­tettek a szőlő szüretelésében, a dohányszárításban, az ex­portzöldség feldolgásában. A honvédségi KlSZ-alap- szervezetek fiataljai az elsők között csatlakoztak a „Vá­doljuk az imperializmust” akcióhoz, 750 órás társadal­mi munkával támogatták a vietnami nép hősi harcát. — Részt vettek a nemes akció­ban a hivatásos állományú tisztek, tiszthelyettesek és azok hozzátartozói is. A ka­tonafiatalokkal együf 60 liter vért adtak térítésmentesen. középiskolai tanár tart elő­adást, — ezt követően pedig Turcsányi István ny, gimná­ziumi tanár Kunszentmárton népi gyógyászata című elő­adására Kerül sor. Az előadás-sorozat záró akkordjaként Barna Gábor muzeológus a kuszentmárto- ni helytörténeti gyűjtemény kulturális szerepéről ad szá­mot. Holnap délben nyitják meg a Helytörténeti Mú­zeumban a „Szegény ember kenyere” című kiállítást is, amely a táj régi, kenyér- és kalácssütő szokásaival ismer­teti meg a látogatókat. Segít a komputer Néhány évvel ezelőtt még decemberben is szállítottak a cukorgyárakba répát a föl­dekről, a nagyteljesítményű betakárítógépek és a rakodó­berendezések akalmazásával azonban az idén már leg­alább egy hónappal lerövidí­tik az átvételi idényt. A munka megyorsítására — együttműködési szerződést kötött az Élelmiszeripari Ügyvitelszervezési és Gépi Adatfeldolgozó VálLalat, — valamint a Cukoripari Vál­lalatok Trösztje. A felvásár­lási szezonban ugyanis olyan nagymennyiségű adatot kell összegezni, hogy az admi­nisztráció sokszor már az átvételt hátráltatja. Ezért a gépi adatfeldolgozó vállalat nagyteljesítményű elektroni­kus számítógépeit és feldol­gozó berendezéseit — vette igénybe a Cukoripari Tröszt úgy, hogy a gyárban napon­ta lyukszalagra rögzítik az adatokat, és ezeket az adat- feldolgozó vállalat számító­gép-központjába továbbítják. Hazánk általános isko­lai nevelőinek 5.6 százaléka képesítés nélküli. Megyénk járásaiban ez az arány vál­tozó, — egészében véve azon­ban oktatásügyünk fejleszté­sének egyik napi gondja, hi­szen megyénk pedagógusai közül több mint százötven­nek nincs diplomája. LétezíK olyan tantestület, mint a Ti- szafüred-kócsi, — amelyben csak az igazgatónak van ké­pesítése. A gyerekek nem kísérleti alanyok, általános iskolai képzésük Kihat egész életük­re. Ezért kézenfekvő: minél előbb el kell érni, hogy min­den intézményünkben szak­avatott kezek egyengessék a tanulók útját. Ennek azonban több elő­feltétele van. Tavaly a vég­zett tanítóKnak csak 86, az általános iskolai tanároknak 85 százaléka ment el taníta­ni. Ha emellett figyelembe vesszük azt is, hogy a neve­lői pályát választók elsősor­ban városokban, — nagyobb falvakban telepednek le, ak­kor számolnunk kell azzal, hogy kisebb helyeken, s kül­területeken továbbra is al­kalmazni kell képesítés nél­külieket. Előfordulhat ez a helyzet előre nem látott, csa­ládi vagy egyéb okok miatt nagyobb községekben is. A nevelői pályán általában nők dolgoznak, gyakran vannak szülési, gyermeknevelési sza­badságon, s ha helyettesíté­süket a tantestület nem bír­ja egyetlen megoldás ma­rad: képesítés nélküliek al­kalmazása. Objektív tényekből adó­dó tanulság tehát: nem száműzni kell a képesítés nélküli nevelőket, — hanem megszerettetni velük a pe­dagógus pályát, inspirálni őket a szakképesítés, a diplo­ma megszerzésére. Egyszóval arról van szó, hogy hivatásszerető, jól fel­készült szakemberekKé vál­janak a képesítés nélküli ne­velők. Ez azonban nemcsak rajtuk, — talán elsősor­ban nem is rajtuk múlik. — Mindenekelőtt a jelentkezők közüli kiválasztásuk fontos. Jó példát említhetnék erre a tiszafüredi járásból, — ahol nemcsak a jó középiskolai tanulmányi eredményeket követelik meg tőlük, hanem azt is megnézik (például az imént említett Kócson), — hogy az úttörőmozgalomban, vagy a KISZ-ben hogyan te­vékenykedtek. Az a fiatal ugyanis, aki nevelői pályára készül, eleve aktív a tanuló- közösségekben. Közrejátszik a fiatalok szakemberré válásában az a tény (amitől mellesleg az is­kolai élet fejlődése is függ), hogy a tantestületek meny­nyire válnak valódi alkotói munkaközösségeké hogyan érzik azokban magukat a kétszeresen újoncnak számí­tó képesítés nélküliek. Köz­érzetük és pályaválasztásuk elválaszthatatlan. Számtalan gyakorlati tennivaló adódik ebből. Így. például — ami a Kunszentmártoni járásban — napi gyakorlat — megnézni, hogy mennyiért kapnak szál­lást, kézikönyvek, segédesz­közök mennyiben állnak ren­delkezésükre. Az a jó, ha az első napokban gazdag ta­pasztalatokkal rendelkező nevelő mellé állítják, s csak azután bízzák meg őket ön­álló tanítással. Ugye, látszatra mennyire kézenfekvő mindez? Mégis megtörtént megyénk egyik községében, hogy két fiatal nevelőnek az egész falut fel kellett hajtani albérletért, pedig az iskola udvarán üres szoba volt. A másik helyen a tanulmányi felügyelő meg­kérdezte az egyik pályakez­dőt: ki szokta ellenőrizni ta­nítását? A válasz: egyik ké­pesítés nélküli kollégája már volt benn az óráj án... A tanulmányaikat levelező tagozaton folytatók a felső­fokú intézményekben olyan kevés gyakorlati képzésben részesülnek, hogy az majd­nem a nullával egyenlő. — Ezért az általános iskolai igazgatók munkája abban is mérhető, mennyiben tudják alkalmassá tenni a nevelői hivatásra a tehetséges képe­sítés nélkülieket. Gyakorlati munkájuk mellett a képesítés nélküliek általában továbbtanulnak. — Így érhető el, hogy fokoza­tosan csökken a szakképzet- len nevelők száma.— Ennek gyakorlati haszna abban is megnyilvánul hogy a hely­ben nevelt és lakáshoz jut­tatott névelők nem vándo­rolnak, harmonikusabb, ki­egyensúlyozottabb lesz ezál­tal az iskolai élet. S ami ko­rántsem lebecsülendő: kül­területi iskolákban legköny- nyebben így lehet a szakta­nári ellátást biztosítani. Szépítenénk azonban a helyzetet, ha szemet huny­nánk aíélett, hogy kevés ki­vételtől eltekintve általában a gyengébb képességűek ke­rülnek a képesítés. nélküliek közé. Többnyire azok, aki­ket nappali tagozatra nem vettek fel, illetve — hely­zetükkel tisztában lévén — nem is jelentkeztek oda. A jászberényi tanítóképzőben ezért például a kétszáznál több növendék között mind­össze hét fiú van, az intéz­mény levelező tagozatán viszont jóval több. A leve­lező tagozat átlageredménye általában egy egésszel, ese­tenként még többel alacso­nyabb, mint a nappalié. Volt olyan évfolyam, ame­lyiknek tanulmányi átlaga csupán 1.8 volt. Nos, ha emellett figye­lembe vesszük azt is, hogy a szerényebb képesség, a nagyon alacsony tanulmá­nyi átlag, a napi munkára való felkészülés mellett ál­talában családi gondok is nehezítik a képesítés nél­küliek boldogulását, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy csak hallatlan erőfeszítéssel szüntethető meg képzésbeli hiányosságuk. Csak úgy tudnak kollégáik szintjére emelkedni, ha kitartó ön­képzéssel, tantestületük ma­ximális segítségével gyara­pítják tudásukat. Közülük a legjobbak törekednek erre, igyekeznek bizonyítani rátermettségü­ket. Dr. Csabai Istvánná például két évvel ezelőtt kezdett tanítani Mesterszál­láson. Tanítványai a járási fizikai versenyben már az első év végén ott voltak az első hat helyezett között. Jó példaként emlegetik felette­seik Bezerédi Anikó Tisza- kürt-máriahegyi nevelőt és több képesítés nélküli, tár­sát is. Nemcsak a szükség, ha­nem a képesítés nélküli ne­velők többszörös tehervise­lése elleni igyekezete is ar­ra kell, hogy sarkallja az oktatásügy irányítóit: adja­nak maximális segítséget a pályakezdőiének. A tanul­mányi felügyelők például a járásban szerzett gazdag tapasztalataikat leginkább ott gyümölcsöztessék, ahol képesítés nélküliek vannak. Az általános iskolai igazga­tók pedig vegyenek gyakran részt óráikon, buzdítsák és tanítsák őket. Ne csak a hivatástudatot keltsék fel bennük, hanem a legkor­szerűbb módszerek alkal­mazására való törekvésben is erősítsék őket. A tel jességhez azon­ban mindez kevés. Valami­lyen hatékony továbbképzé­si formát kellene kialakí­tani a levelező tagozat mel­lett a képesítés nélküliek számára. Például nyáron néhány hetes bentlakásos tanfolyamot szervezni szá­mukra a tanítóképző inté­zetben vagy a tanárképző főiskolán. Megérné a befek­tetés, hiszen végső soron ifjúságunkról van szó... Simon Béla Jó körülmények között a kicsinyek Nem folytatom a Szolnok megyei Hetényi Géza Kór­házban levő kismamaszállás állapotának leírását. Egy tény valóban szeretni kell a gyermeket ahhoz, hogy ott nyugodt szívvel hónapokat töltsön el a kismama. Oda ugyanis azok a mamák ke­rülnek, akiknek csecsemőjük koraszülött, vagy súlyos be­teg. A szülés után 4—6 nap­pal kerülnek a mamák cse­csemőikkel együtt a szülé­szeti osztályról a kórház gyermekosztályára. A kicsi­nyek steril, korszerű, nagy­szerű körülmények közé, a mamák ugyanannak az épü­letnek a pincéjébe. Azután addig míg a gyermek el nem éri a szükséges súlyt, vagy meg nem gyógyul any- nyira, hogy az anya közvet­len közelsége már nem nélkülözhetetlen: óránként, három óránként feljárnak az osztályra szoptatni a kicsi­ket. És ez .így megy hete­ken, hónapokon át. — .Most már jobb a hely­A kórházigazgató véleménye — Ezek hivatalosan nem elismert kórházi ágyak — mondta dr. Csépányi Attila kórházigazgató-főorvos. — Amikor 1962-ben az Egész­ségügyi Minisztérium létre­hozta a kórházakban a kora­szülött részlegeket, a kis­mamaszállásokról nem intéz­kedett Azóta sem tisztá­zódott, miből tartsák fenn ezeket az intézeteket. A kór­ház akkori vezetése nem tu­dott másutt helyet szorítani nekik, csak a pincében. Hely­telen volt, de hát ezen már nem lehet változtatni. Pénzt nem kapunk a szállás fenn­tartására, a mamák élelme­zését is a többi beteg ter­hére oldjuk meg. Amit le­het megteszünk: festünk, ki­cseréltük már az ágyakat, de pénz nélkül, tehetetlenek vagyunk. A kórházban tett látogatá­som után néhány nappal a következő hírrel fogadott dr. Leilei Gábor, megyei fő­orvos, amikor a kismama­szállások ügyében felkeres­tem: Mezőtúron, a Kossuth téren egyedi tervezésű üzletsor és 43 lakás épül. Az épü­let földszintjén iparcikk-áruház, gyógyszertár, zenés presszó, Volán-iroda kap helyet, míg az emeleteken másfél-, két- és háromszobás lakások lesznek. A húszmillió fo­rinttal épülő tanácsi bérlakások átadásának határideje 1973 augusztusa, . . Varga Viktória Vallatják a múltat Tudományos tanácskozás a Tiszazugról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents