Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
8 SZOLNOK MEGYE] NÉPLAP 1972. október 14. Már nem volt rá ideje Halálos kimenetelű vasát! karambol 1972. OKTOBER 14., SZOMBAT HELEN NAPJA A Nap kél: 6.00, nyugszik: 16.58 órakor. A Hold kél: 12.50, nyugszik: 21.15 órakor. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elsősorban az északi, északkeleti megyékben kevés helyen futó esővel, záporral. Napközben megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi felében 12—16 fok, délen 16—20 fok között. Zichy Mihály 145 évvel ezelőtt, 1827. október 14-én született Zichy Mihály festőművész, grafikus, a XIX. század egyik jelentős magyar illusztrátora; és 1906-ban halt meg Szent- pétervárott. Pesten és Bécsben, jónevű mestereknél tanult rajzolni. Húszéves korától — néhány évi párizsi és rövid hazai megszakításokkal haláláig Oroszországban élt és dolgozott. Első oroszországi tartózkodása az 1848 és 1874 közötti időszakra esik; ezután öt évig Párizsban élt, majd rövid ideig Magyarországon, Bécsben és Velencében. Ezután ismét visszatért Oroszországba, ahol a cár udvari festőiéként ezernyi virtuóz rajzot készített az udvari élet eseményeiről. Művészi hivatását azonban elsősorban nem ebben a munkában, hanem szabadelvű eszméi szolgálatában találta meg: a haladás, az emberi szabadságjogok melletti kiállásként és mindenfajta elnyomatás és üldözés ellen szót emelve, festette, illetve rajzolta bölcselkedő, erkölcsi és politikai célzatú képeit. A semmiféle stílusirányzathoz nem sorolható művész fölényes biztonságú és könnyedségű, ritka kifejező erejű rajztudással alkotott. Illusztráló művészete vált elsősorban maradandó jelentőségűvé. Vidor Hugo, Gautier, Ifj. Dumas, Lermontov, Puskin, Rusztaveli, Gogol, Goethe, Byron műveihez készült rajzai mellett a magyar irodalom — Madách, Arany, Petőfi — remekeinek illusztrálásában érte el művészete tetőpontját. A kimlei numizmatikus Ritka szépségű és értékű pénzgyűjteménnyel büszkélkedhet a Győr-Sopron megyei Horvátkimlén élő Sáling János tsz-raktáros. A kimlei numizmatikus először cseh pénzekkel gyarapította gyűjteményét, amelyben ma már több mint hatvan ország mintegy ezerféle fémes papírpénze látható. Ritkaságnak számít a Cook kapitányt és Erzsébet angol királynőt ábrázoló tizenkét- ezögletü pénzérme. — KOMMUNISTA szombatot tartanak ma a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregységének dolgozói. Keresetüket — mintegy 25 ezer forintot — felajánlották a városi jubileumi emlékmű költségeire. Ma reggel hat óra három perckor súlyos szerencsétlenség történt a XVII. kerületben: a GA 86—13 rendszámú autóbusz összeütközött egy személyvonattal. A 62-es busz a Nagykőrösi úti Kilián-garázsba tartott, mert vezetője, Pál Andor 48 éves pesterzsébeti lakos ajtóhibát észlelt kocsiján. Hajnalban, három óra ötven perckor kezdett, s alig tett egy-két fordulót, gépkocsija elromlott, ezért indult vissza a garázsba. Amikor a Ferihegyi úton elérkezett a rákoshegyi állomás vasúti átjárójához — az eddigi vizsgálatok szerint, — a sűrű köd miatt nem vette észre, hogy a fényjelzővel felszerelt sorompórendszer már tilosat mutat. A vasúti átjáró biztonsági berendezéseinek működését úgy szabályozták, hogy előbb a fényjelző kezd villogni, s ezután ereszkedik le az utat elzáró sorompó. A csapórúd hét másodperc alatt zárja le az utat. A 62-es autóbusz vezetője nem állt meg a villogó pi— NÉVADÁS-REKORD lesz ma Szolnokon, a Társadalmi és Családi Eseményeket Rendező Intézetnél. A VOLÁN 7. sz. Vállalat tizenkettes, a Május 1. Ruhagyár hatos névadót tart, azonkívül különböző helyekről további hét névadást jelentettek be. — EMELKEDETT az ismeretterjesztő előadások hallgatóinak száma a jászla- dányi József Attila művelődési házban. Míg két évvel ezelőtt 1900-an vettek részt az előadásokon, addig az idén már 5215-en jelentek meg. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztőt Varga József Telefon: 12—093. 12—320, 12—069. 11—932 Teles: 13 331 Xndex-ezám: 23.069 Kiadta a Szolnok megyei kapkladó Vállalat Szolnok. Kossuth tér t. Igazgatót Vlrágb Iván Telefon: 18—091 Az előfizetés díia egy hőnapra 20.— forint Tertesza a Magyar Posta Előfizethető minden oosts- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Peren» ros jelzésre, azonban már nem volt ideje rá, hogy átérjen a kereszteződésen: gépkocsijával beszorult a két sorompó között. A vasútállomás személyzete nem észlelhette a közelgő szerencsétlenséget, hiszen jó néhányszáz méterrel messzebb teljesítenek szolgálatot. A Szolnok felől érkező 5517-es számú személyvonat megkapta a szabad jelzést a vasúti átjáróban való áthaladásra — hiszen a sorompók leereszkedtek, —r s vezetője nem vehette észre a síneken álló buszt. A 424-es mozdony belerohant a 82-es autóbuszba, s összeroncsolta azt. A mozdony és a mögötte haladó fűtőkocsi kisiklott. Néhány perccel a szerencsétlenség után helyszínre érkezett mentők a gépkocsi roncsaiból már csak a halott buszsofőrt tudták kiemelni. A balesetnek más sérültje nem volt, hiszen a buszban, nem tartózkodott utas. A baleset körülményeinek vizsgálata lapzártakor még tart. (Esti Hírlap) — MEGKEZDŐDÖTT Kunszen.tmártonban a másfél millió forintos költséggel felépült MHSZ-székház műszaki átadása. Az épületet előreláthatólag még ebben a hónapban átadják rendeltetésének. — AMATÖR képzőművészeti kiállítás nyílik holnap Törökszentmiklóson, a járási-városi művelődési központban. Az október 31-ig nyitvatartó kiállítás — amelyen a művelődési központ rajzszakkörének és a városban élő amatőr képzőművészeknek alkotásait mutatják be — naponta 15—18 óra között tekinthető meg. Forgalomkorlátozás A Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya Szolnokon a Táncsics Mihály utca jobb oldalán (páratlan oldal' — az őszi terményeket szállító járművek ki- és békán.varodásának biztosítása érdekében — minden jármű részére várakozás tilalmat rendelt el, Az utca jobb oldalán a ki- és beszálláshoz, a le- és felrakodáshoz feltétlen szükséges időn tül várakozni tilos! A KRESZ 24. § (6) bek. h. pontjában rendszeresített közúti jelzőtáblát kihelyezték. A tilalom ma 0 órától lép érvénybe. A {.olló e Iieli nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Fehérgyarmaton megtartott 41. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 44, 49 54, 62 1c tikosul in ,,csodáiai ‘ A Tenkesalján fekvő Siklóson érdekes természeti jelenséget figyeltek meg Juhász László tsz-szerelő gyümölcsfáin. Az idén háromszor virágoztak és kétszer hoztak termést. Az almafák a nyár derekán virágoztak ki ismét, s közülük az egyik fán meg is kötöttek a virágok. A körtefák . háromszor virágoztak az idén, mégpedig áprilisban. júniusban és augusztusban. Tekintettel arra, hogy Tenkesalján — Harkányfürdő környékén — több termál- forrás is van, elképzelhető, hogy Juhász László kertjének mélyén is egy ilyen — ismeretlen melegvizű ér húzódik és ez idézi elő a gyümölcsfák szokatlanul hosz- szú, intenzív vegetációját. — A TALLINN körzeti általános iskola úttörőtanácsának vezetősége csütörtökön egésznapos, ingyenes jutalomkirándulást szervezett a raj titkárok és az őrsvezetők részére. A pajtások autóbuszon utaztak Kecskemétre, ahol megtekintették a város nevezetességeit. — SZOLNOKON a Tisza Antal úttörőházban holnap ismét megkezdi foglalkozásait a rádiós és a repülő- modellező szakkör. Mindkét program délelőtt 9 órakor és filmvetítéssel kezdődik, érdeklődőket szívesen látnak. — TŰZESET történt szeptember elején Jászberény külterületén H. J. tőtevényi lakos portáján. A 38 678 forintos anyagi kárt az Állami Biztosító megtérítette. Felhívás a bortermelőkhöz A Szolnok megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya felhívja a figyelmet, hogy minden bortermelő vagy bort előállító személy. — legyen az összefüggő szőlőterülettel rendelkező, házkörüli lugasrendszerű termelő, esetleg vásárolt szőlőből történő előállító — amennyiben az adóhatóság részéről átalányozva nincs, a szüret vagy részszüret befejezését követő 8 napon belül, bejelentést tartozik tenni az előállított must mennyiségére vonatkozóan. A bejelentést a termelési hely szerinti illetékes pénzügyi szakigazgatási szervhez kell benyújtani. Ha több helységben történik a termelés, a szűrt must- mennyiséget községenként — városonként — vagyis a terület fekvése szerint kell bejelenteni. Ha a termelés és a tárolás különböző helységekben történik, úgy a bejelentést nemcsak a termelőhely szerinti adó hatósághoz, hanem a tároló- hely szerinti adóhatósághoz is be kell jelenteni. A bejelentés megtételéhez szolgáló hivatalos nyomtatvány az adóhatóságoknál díjtalanul kapható. A bejelentés megtételének elmulasztása, annak késedelmes teljesítése, továbbá a bejelentésben valótlan adatok közlése pénzügyi szabálysértést, — súlyosabb esetekben pénzügyi bűntettet képez. Szolnok megy! Tanács pénzügyi osztálya (x) Nézőpont A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk FABULA. A könyv. A sorozat közös játékaiban eddig is fontos szerepet játszott a könyv, és mivel az 1972-es év a könyv éve, a tizenharmadik adásnak kizárólagos főszereplője lett. Juhász Gyula, J. P. Sartre, Mark Twain, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc Írásai mellett olyan érdekességekről is hallunk majd például, hogy a középkorban milyen becses portéka volt a könyv. A könyv című műsort 18.20 órakor láthatjuk a tévében. A TIZENHARMADIK ÜGYNÖK. Színmű három felvonásban. A József Attila Színház előadása, felvételről. A szabályos bűnügyi játék cselekményét egy külföldi üzletember hullájának megtalálása indítja el... A színházi közvetítést 20.05 órakor láthatjuk a tévében. BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK. Theophania. Töredékben maradt négyszáz éves iskoladráma mai felhangokkal kiegészítve; vallásos világnézet és középkorian vaskos szókimondás; tanító igyekezet és az ódon nyelv bájos esetlensége — mindezt együtt adja a hallgatónak a tava'fi budapesti művészeti hetek feltűnést keltett bemutatója, mely elsősorban azoknak szól, akik kedvelik látszólag ellentmondásos jelenségek „pikáns” összevegyülését, a fűszeres ízeket — a szó irodalmi értelmében... Ezt a műsort 10.46 órakor sugározza a Kossuth-adó. . JhS Ju SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon e.ste 7 órakor: Szent Johanna — (Berky-bérlet.) r----------1 1 1 M OZI 1 1 i______i r Szolnok Vörös Csillag: Lépj olajra (14), Baltazár az oroszlán (du.). Tisza: Kecskeszarv (18). — Jászberény Lehel: Fuss. hogy utolérjenek. Kisújszállás Ady: A pap felesége (14). Kunszentmár- ton Körös: Haláltánc (14). Kunhegyes Szabadság: Ellopott vonat. Mezőtúr Dózsa: Osceola, — Szabadság: Sacco és Vanzetti (14). Tiszafüred Tisza: Csak rá kell nézni! (16). Törökszentmik- lós Dózsa: A férj válaszúton. — Túrkeve Vörös Csillag:, A bűnügyi nyomozó. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Hétvégi kaleidoszkóp. — FolyóIratszemle. — Könnyűzene. — Tollvégen. — Szerkesztik a hallgatók. — Reklám. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Lányok, asszonyok. 8.40: Musical-slágerek. 9.04: Munkások — szolgálati útlevéllel. 9.04: A Royal Filharmónikus zenekar hangversenye. 10.46: Budapesti Művészeti Hetek : Theophania. Rádiószínház. 11.33: Réti József énekel. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. (ism.) 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiákoktól. 13.59: Dezséry László írása. 14.09: Angol munkásdalok. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.04; Petőfi Kalendárium. 15.10: Csak fiataloknak I 16.00: 168 óra... 17.30: A világirodalom humora. 18.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.49: Grabócz Miklós: Madocsai táncok. 19.25: Öt perc sport. 19.30: Budapesti Művészeti Hetek: A Rádiószínház bemutatója. Amerikai cigaretta. Hangjáték. 20.29: Kerekes Tóth Erzsébet és Madaras Gábor népdalokat énekel 21.00: Egy rádiós naplójából. 22.20: A beat kedvelőinek. (ism.) 23.05: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO8.05: Waiter Gieseking zongorafelvételeiből. 9.03: Nóták. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 11.50: ..Jelképek erdején át...n (ism.) 12.00: Horváth István cigánydalokat énekel. 12.20: Leone Rysanek és Nicola Rossi-Lem eni ének fel. 12.55: Orvosi tanácsok (ism.) 13.03: Kitágult törzsasztal. 13.33: Az Állami Orosz énekkar énekel. 14.00: Napraforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Idegen nyelv — anyanyelv. 15.16: Nemzetiségek zenéiéből. 15.27: Falvakban, mezőkön. 16.05: Láttuk — hallottuk a kiállító termekben. 16.20: A hét műsorából... (ism.) 17.26: Trombita-parádé. 17.44: Egy hír a mikroszkóp alatt. 18.10: öt perc sport. 18.15: Senki többet? Harmadszori Szellemi árverés az 1-es stúdióban. 20.25: öt perc sport. 20.30: Üj könyvek (ism.) 20.33: Muszorgszkij: A szorocsin- ci vásár. Háromfelvonásos opera. 22.29: Ritmus és melódia. BUDAPEST: 8.05: Filmesztétika. íKözépisk. I. oszt.) (ism ) 9.00: Kémia. (Közepisk. I. oszt.) II. rész (ism.) 9.30: Téka (ism.) 10.90: Lyra '72. A pozsonyi Lyra Fesztivál hazai énekeseinek gálaestje. 11.10: ...és kezdődik minden élőiről... Riportfilm (ism.) 12.55: Tenisz Davis Kupa. Románia—Egyesült Államok döntő mérkőzés közvetítése Bukarestből. 15.30: Üzenet a jövőből. 2. Autó- tor-tura (ism.) 16.00: ..Halló..." Operettrészletek. 16.20: Népművészet — népszokások. VIII. „Busójáráskor". Bevezetőt mond: Dr. Ortu- tay Gyula. 16.40: Chandigahr. Indiai rövidfilm Le Corbusier emlékére. 16.50: Odüsszeusz nyomában. Angol dokumentumfilm. (ism.) 17.50: Hírek. 17.55: Múzeumi séták. Látogatás az egri Dobó István Múzeumban. 18.20: Fabula. A könyv. 19.15: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: A perceim meg vannak számlálva... 20.05: Berkesj András: A tizenharmadik ügynök. Színmű három felvonásban. A József Attila Színház előadása (14 éven felülieknek!) 12.35: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.45: Rossini: Korinthus ostroma — nyitány. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát Mario Rossj vezényli. POZSONY: 8.30: Iránytű. Katonák műsora. 9.30: Gálakoncert (ism.) 10.50: A világ film objektiven keresztül. 11.15: Tv-híradó. 16.00: Hírek. 16.05: Lányok, fiúk magazinja. 16.55: Motor-Ceske Budejovice— Duka Jihlava jégkorong- mérkőzés. 20.05: Élet a természetben. 20.25: Múvrokomédia. Utána: Mates. 21.30: Tv-híradó. 21.40: Háromszor Jindrich Plachta. Fiúk a folyón. Cseh film. BUKAREST: 15.30: Német nyelvű műsor. 17.15: Ritmus, ifjúság, tánc. 19.00: A ielenkori amerikai művészetről. 18.20: A legkisebbeknek! 19.45: Tv-enciklopédia. 19.50 Mannix. Folytatásos film. 20.40: Szarakoztató műsor. 21.50: A hét sportja. 22.00: Románcok és dalok. Köszönetny ilvánítás Köszönetünkct fejezzük ki mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, — munkatársaknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk. nagymamánk FEKETE JANOSNE temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, rész- vétnvilvánílásukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család SzandaszöllŐs